A/16.) tétel

A/16.) Meghatározott középkori ötvöstárgyak egyikének esetében mutassa be a tárgy feltételezett készítési lépéseit, alkalmazott technikákat. Választható példák: Szent László Herma, Mátyás Kálvária, Nagyszentmiklósi kincs egyik kancsója, valami kehely, etc.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Az alábbi szövegben vastagított betűvel kiemeltem azt a technológia szempontból érdekes és e tétel szempontjából fontos adatokat, amelyeket e Hermával foglalkozó cikkben lehetett találni:





SZENT LÁSZLÓ-HERMA
Középkori ötvösremekünk

„Az arc igazi szobrászi remekmű…”
A herma ismeretlen mestere korának egyik legjelentősebb magyarországi művészegyénisége lehetett, aki nemcsak kitűnő szobrász volt, hanem egyben kiváló ötvösmester is. A mester nevét nem tartotta fenn az emlékezet, nem szólnak róla dokumentumok, még azt sem tudjuk pontosan, mikor működött, s tevékenységének helyszíne is a történelem homályába vész. Az ereklyetartót aranyozott ezüstlemezekből formálta meg, gazdagon zománcozta, és a fejre liliomos koronát helyezett. Az arc igazi szobrászi remekmű, a sodronyzománc díszítés pedig a legkorábbi e műfajban: mindezek együttesen emelik a hermát korának legfontosabb alkotásává.

„A mellrész díszruhát imitál…”
A mellrész díszruhát imitál: felületét rombuszhálóba illesztett mintás, sodronyzománcos lapok alkotják. A háló szigorúan geometrikus rendje csupán a vállaknál bomlik fel: itt szabálytalan négyszögekkel, háromszögekkel és fecskefarok-alakú darabokkal is találkozhatunk. A lapokon azonos minta ismétlődik: a széleken ívsor fut körbe, míg a középrészt nagyméretű, stilizált virág tölti ki. A keresztformába rendezett nagyméretű, hullámos szélű levelek sarkaiból kisebb, háromszög alakú levélkék törnek elő, a középrész szabályos kör alakú.
E mintát a lapokra forrasztott sodrott ezüsthuzal rajzolja fel – innen e technika neve: sodronyzománc –, amit azután áttetsző (transzlucid) zománccal töltenek ki. A mély tűzzel ragyogó zománc egyszerre idézi meg a drágakövek csillogását és a selyemkelmék pazar fényét. A drága arany és zománc ragyogása nem csupán a szenteket megillető tisztelet jele, hanem a keresztény fénymisztika megnyilvánulása is volt. A középkor emberét a drága anyagok csillogása minden fény forrásához, Istenhez emelte.

„… a herma mestere egyesítette a sodrony- és pajonzománcot, egyedülálló technikát hozott létre…”
Az alap vörös színű, míg a virágok kék-zöld-sárga színekben pompáznak. A sodronyzománc-technika észak-itáliai eredetű, s a XV.század első felében juthatott el Magyarországra, ahol azután a hazai ötvösök tökélyre fejlesztették. A század legkedveltebb díszítőeljárása lett, és hatása az országhatárokon túlra is kisugárzott. A mellrész zománcelemei azonban nem tisztán sodronyzománcok. Mesterük a minél dekoratívabb hatás elérése érdekében a zománcba ezüstből formált kis pontokat és csillagocskákat, azaz pajonokat égetett. Ezek egy része mára már kipattogzott, különösen a pontpajonok közül hiányzik sok.
A pajonzománc használata a francia és burgund fejedelmi udvarok ötvösművészetéből ered. Azzal, hogy a herma mestere egyesítette a sodrony- és pajonzománcot, egyedülálló technikát hozott létre, amely a magyarországi ötvösművészet válaszaként is felfogható a nyugati központokból, mindenekelőtt Franciaországból elterjedő s divatos zománcozási eljárásokra.

„… két csatabárd – Szent László fegyvere – áll keresztben…”
A mellrész közepén a többitől eltérő technikájú, ún. vésett aljú zománclemez látható: ebben az
esetben a fémlemezt a mintának megfelelően mélyítették ki, s ezekbe került azután a zománc.
A lemez azonban díszítése révén is elüt társaitól. Fő motívuma az Árpádok hétszer vágott címere, melyre koronát helyeztek, s amely mögött két csatabárd – Szent László fegyvere –
áll keresztben. Oldalról egy-egy kisebb, kettős keresztes címer kíséri. Eredetisége kétséges, valószínű, hogy a herma XIX. századi felújítása során készült.

„… a mezőket egykor csillagpajonokkal telehintett kék sodronyzománc töltötte ki.”
A mellrész alsó pereme két részből áll. A felső sávot hosszúkás mezők tagolják, amelyeket
egykor csillagpajonokkal telehintett kék sodronyzománc töltött ki. Ezek szinte teljes egészében kihullottak, s ma már csak a XIX. századi pótlás látható. Az alsó sávot a gótikus építészetből ismert mérműves tagozatokhoz hasonló áttört, háromszögekbe foglalt, háromkaréjos motívumok alkotják. A középkori ereklyetartókhoz hasonlóan a hermának is míves talapzata lehetett, ám ez mára már nyomtalanul elenyészett.

„A szemlélő feje felett elnéző tekintet méltóságot sugároz…”
A zománcos mellrészből emelkedik fel tekintélyt parancsolóan az aranytól csillogó arc. A szemlélő feje felett elnéző tekintet méltóságot sugároz, ugyanúgy, miként a barázdált homlok a mélyen ülő, hatalmas szemekkel, a kiálló arccsonttal és a keskeny sasorral.

„A gótikus jellegű, de immáron barokk korona 10 nagy lombból áll…”
A hajdani koronáról egy 1600. május 18-án felvett leltár tájékoztat, amely szerint ezüstből készült, és négyágú volt. Ám hogy eredetileg is négy levele volt-e a koronának, vagy az akkoriban gyakori szállítás során sérült-e meg s tört le a többi ág, ez ma már nem állapítható meg. Ráadásul e korona a következő hónapokban elveszett: Náprági Demeter 1600. december 20-án kelt levelében már arról írt, hogy hiába kereste. Pótlására Prágában még ugyanabban az esztendőben új koronát készíttetett a püspök, amelyről a fejék belső oldalába vésett felirat (IN HONOREM S. LADISLAI REGIS HUNG: DEMETRIUS NAPRAGI EPPUS ET CENCELL TRANSYL: RENOVAVIT PRAGUAE ANNO MDC) és Náprági címere tanúskodik. A gótikus jellegű, de immár barokk korona 10 nagy lombból áll, közöttük kisebb, háromágú levelekkel.

„A Szent László-hermát 1607 óta őrzik Győrött.”
A Szent László-hermát 1607 óta őrzik Győrött. A város püspökei több alkalommal is restauráltatták e becses ereklyét, így 1858-ban, 1884-ben, mikor a fejfedő aranylemeze készült, és 1930-ban. Ez utóbbi során pótolták az időközben kipergett zománcot. A herma legutóbbi megújítására 2006-ban került sor. Szent László király hermája egyike a középkorból fennmaradt legfontosabb nemzeti ereklyéinknek. Egyben a középkori magyar művészet páratlan s ragyogó alkotása.

„Csodás módon Szent László relikviáinak… a legkisebb bajuk sem esett.”
Zsigmond király 1406-ban kelt oklevele nagy fontossággal bír a herma története szempontjából. Ebből kiderül, hogy a váradi székesegyház sekrestyéjében egy égve felejtett gyertya megygyújtotta a ruhaneműket és a szekrényeket, valamint nagy kárt okozott a sekrestyében őrzött kincsekben: a kereszteket, kelyheket, könyveket, képeket, a káptalan fontos iratait megégette, illetve a Szent László fejének és az egyéb csontoknak a tartóit megolvasztotta. Csodás módon azonban Szent László relikviáinak, annak ellenére, hogy tartóik szétolvadtak, a legkisebb bajuk sem esett. Az ereklyéket nyilván új tartóba kellett helyezni. Ekkor – az oklevél alapján 1406 után – készülhetett a herma, vagyis a mellszobor alakú ereklyetartó, a korábbi fejalakú pótlására. Négy évtizeddel később ismét nagy veszély fenyegette az ereklyét. 1443. április 7-én a székesegyház két tornya közül az egyik déltájban ledőlt. A leomlott torony alatt volt a boltozott sekrestye, amelyben a hermát őrizték, és istentiszteletre kitették. Az aláhulló kőrengeteg átszakította a sekrestye boltozatát, s annak falai is leomlottak. A romok széthordása után a hatalmas kőhalmazban ráakadtak az ereklyetartóra, amely a csodával határos módon sértetlenül vészelte át az omlást.

„1600-ban Nápráginak menekülnie kellett Gyulafehérvárról …”
Az utolsó hír a herma váradi tartózkodásáról 1557-ből származik. Július 17-én János Zsigmond sziléziai eredetű vezére, Varkucs Tamás leltárt készíttetett a székesegyházban, s ebben szerepel Szent László aranyozott fejereklyetartója, amelynek fején korona és drágagyöngy fűzér volt, nyakában pedig aranyláncon egy kis ereklyetartó tok függött. A herma ezt követően valószínűleg szintén az ecsedi várba került, majd legközelebb Gyulafehérváron bukkan fel. Az 1600. május 18-án felvett leltár említi az aranyozott Hermát az ereklyével és a négyágú koronával. A gyulafehérvári püspök 1597-től a kor egyik legműveltebb magyar főpapja, Náprági Demeter volt, aki egyben az erdélyi kancellár címet is birtokolta. Arról, hogy pontosan mikor és milyen módon jutott a hermához a gyulafehérvári püspökség, illetve Náprági, nincs adatunk. A tizenöt éves háború során, 1600-ban Nápráginak Mihály vajda elől menekülnie kellett Erdélyből. Féltett könyveivel, a hermával és egyéb kincsekkel együtt Prágába ment. A források szerint a hermához tartozó korona az út során elveszett. Ezért Náprági új koronát készíttetett a cseh fővárosban, amelyet a korona belső oldalán elhelyezett püspöki címere és a latin nyelvű renovációs felirat bizonyít. Náprágit 1602-ben már Pozsonyban találjuk, ahol préposti tisztséget töltött be. Az 1605-ös prépostsági leltár említést tesz a hermáról és a tízágú koronáról, valamint egy ezüstszarvról.

„Náprági 1607-ben győri püspök lett. Ekkor ért végső őrzési helyére, Győr városába a herma.”
Náprági ezt követően előbb veszprémi, majd 1607-ben győri püspök lett (1606–1619). Ekkor ért végső őrzési helyére, Győr városába a herma. Innen egyetlen alkalommal került el, 1683-ban, amikor a török elől Telekesi István győri kanonok előbb a nyugati határszélre, Borostyánkő, majd Léka várába menekítette, s onnan hozta vissza Kőszegen keresztül a veszély elmúltával. Náprági, akit később kalocsai érseknek is kineveztek, 1619. március 25-én halt meg Győrött, s végrendeletében minden vagyonát a győri káptalanra hagyta, bár a hermát külön nem említette. Érthető, hogy a váradiak a püspökség helyreállítása után, a XVIII. század elején visszakövetelték a szent ereklyét, de az már örökség jogán a győri egyházmegye tulajdonát képezte.

„Szent László, aki most már az égben uralkodik…”
Győrött a hermát először a székesegyház déli hajójában, a Szent István diakónus oltárán tették köztiszteletre. 1861-ben a Héderváry-kápolna felújítása idején Simor János (1857 – 1867) püspök új, díszes vitrint és egy oltárt készíttetett a hermának. 1861. június 27-én ünnepélyes körmenet után helyezték el az ereklyét a kápolnában. 1971-ben a neogótikus oltárt faragott gránittömbre cserélték, amelyen napjainkban is láthatjuk a hermát. Szent László győri kultuszáról először Konrad Janning jezsuita szerzetes számolt be, aki 1700-ban Antwerpenből utazott Győrbe, hogy a herma történetét megírhassa. Leírása szerint a relikviát a székesegyházban nagy tisztelet övezte, s a hívek rendszerint csókkal illették a fejereklyét. Zichy Ferenc győri püspöksége (1743 – 1783) alatt bontakozott ki igazán Szent László tisztelete a városban.


(Részletek Kiss Tamás – Szabó Béla – Székely Zoltán: A SZENT LÁSZLÓ-HERMA 400 éve Győrött című könyvből.)







*********************************************************************
RB20120508