HORVÁTORSZÁG -

ZÁGRÁB MEGYE

Bozsjákó (Bozjakovina)

Draskovich-kastély (Blahimir-kastély): A BLAHIMIR kastélyt (az elnevezése szerint a nevét Blah Katalinról kapta?) a Draskovichok emeltették, valószínűleg a XVIII. század elején, miután a bozsjákói várkastély romos volt és ezért lakhatásra alkalmatlanná vált. Sajnos az építéséről nem tudunk szinte semmit. Ma egy lepusztult, teljesen romos épület egy mező közepén, a Zelinát, Lonját és Csázmát összekötő, Glogovnica csatorna végében, kb. 950 méterrel keletebbre a bozsjákói új kastélytól. A kastély egyszintes, hosszan elnyúló téglalap alakú alaprajzzal, magas tetőzettel és tizenegy ablaktengellyel. A homlokzata nagyon egyszerű. A bejárati főhomlokzat északnyugatnak fordul, egyenes rálátással a kastély irányában. A kastély nyugati homlokzatának tengelyében, kissé észak felé elmozdítva, található egy téglából épített portikusz, a magasföldszintre vezető lépcsősor fölött. A nyugati homlokzat végein, fából készült esővetok találhatók a pincelejáró fölött. Közvetlenül a nyugati homlokzat előtt található kert mérete 0,4 hektár volt, amit az 1862-es kataszteri térképre is berajzoltak, akár csak a XX. század eleji, kiegészítő (reambuláris) térképre. Az újabb térképen feltüntetett kerti ösvények alaprajzából megérthetjük a kert képi megjelenését, mely szerény klasszicizáló elképzelésről árulkodik (az egyik kerti ösvényt, pontosan a kastély bejáratának tengelyébe helyezték). A hatalmas kút feltehetően valamikori kastély szerkezetéhez tartozott. A XX. század hatvanas éveiben még volt néhány öreg fatörzs is.

Draskovich-kastély (új kastély): Az ÚJ KASTÉLY (Novi Dvorac) XVIII. század eleji, melyet eleinte kúriának nevezhettek. Mintegy kétszáz méterrel délebbre építették a várkastélytól és az L alakú alaprajzával, kialakította a számos épületből összeálló, hatalmas gazdasági épületegyüttes délnyugati sarkát. A bozsjákói gazdasági együttest, északról és keletről a Zelina patak határolta, nyugatról egy, a kastélyhoz bevezető fasor határolta, míg a déli határában ligetek és mezők voltak. Amikor az újabb irodalom megemlíti a bozsjákói kastélyt vagy kúriát, azt állítja róla, hogy ez a szerény méretű, és szerény kinézetű épület, a megváltoztatott homlokzatával, eredetileg késő barokk jegyeket hordozhatott. Téglából építették, melyet kisebb mértékben kővel is kipótoltak. A pincét és a földszintet dongaboltozattal boltozták, a földszintet utólag szigetelték (susvodnica?), a tetőzete kettős szerkezetű, az oromzat egyik vége kontyos, a másik vége félkontyos. A kastély bejárata egy fából készült verandával a keleti oldalon van, mely a gazdasági épületek felé fordul. A kastély parkjába a nyugati homlokzaton keresztül lehetett kijutni, mely a történeti park és a felvezető allé felé fordul. A kastély belseje nem élte túl a lényegi változásokat. A kastély földszinti és emeleti alaprajzára is feltüntették a fából készült háromkarú lépcsőházat, a barokkos kapaszkodó korlátot és a középső folyosót, mely a helyiségeket kötötte össze. Csak néhány alkotás emlékeztet a kastély valamikori belső kinézetére, pl. a világoszöld, historizáló, tapasztott kandalló, amit a közeli takoroveci kastélyból hoztak át, az egyszerű stukatúr medálok az első emelet boltozatában, a békebeli öreg ajtók barokk vasalatokkal és néhány nagyon szép öreg szekrény.

Dvorice (Gornje Dvorisce): Kiepach-Blaha (Dvoricei)-kúria: Kb. másfél kilométerre a bozsjákói új kastélytól található DVORICE kúriája, mely egy kicsiny praediális birtok központja volt, a bozsjákói gazdaság szerkezetén belül. A birtokot egy 1573-as oklevél említi meg először, majd a XVII. és XVIII. század folyamán gyakrabban. Sok kisnemes birtokolta. Kiepach I. Marcellt is megemlítik 1848-ban, mint itteni birtokos, valamint a Blaha családot 1879-ben. A két világháború közti időszakban, ebben a kúriában helyezték el Gazdaképző iskolát a hazai parasztság részére (Háziasszony képző), a benne folyó képzés 1942-ben abbamaradt. 1945. után a kúria először baromfi farm volt, majd általános iskola lett, egészen a XX. század hetvenes évekéig, ekkorra a példa nélküli hasznosítás miatt tönkrement. A kúriát a XVIII-XIX. század fordulóján építették, és klasszicizáló építészeti jellegzetességei voltak. Egyszintes, szabályos téglalap alaprajzú, középső folyosóval, a homlokzaton a földszintet az emelettől elválasztó osztókoszorúval, a nyugati, bejárati homlokzatán sekély középso rizalittal, középen bejárattal és négyoldalas (sátor) tetőzettel.

Brezje

Gluck-Hafner-kúria: A Brezje nevu kis falu ma Sveta Nedelja településrésze, így lehet ráakadni a térképen keresgélve. Legjelentosebb látnivalója a Gluck-Hafner-kúria, melyet saját parkjában, Brezje közepén találunk. Zömök téglalap alaprajzú, dísztelen homlokzatú magasföldszintes épület.

Bukevje

Zlatarich-kúria: Saját parkjában áll, a falu É-i részén. L alaprajzú, nyeregtetos, egyemeletes kúriaépület.

Donja Drenova

Omilje-kúria: Omiljének hívják azt a valamikori kisnemesi tulajdonban lévő kúriát, mely a Zelna Szt. Ivántól (Sv. Ivan Zelina) nyugatra lévő, Dinja Drenova falu fölött található. Ez az üres és pusztulásnak induló egyszintes kúria, egy dombháton emelkedik. A bejárat kapu feletti és a klasszicista kettős ablak (biforium) alatti kőtáblába, az 1822-es évszámot faragták. A kúria téglalap alakú alaprajza, 20x12 méteres méretű, egy-egy kiugrással az északi és a keleti homlokzatokon. Az eredetileg arányosan ereszkedő tetőzete új, a homlokzatai szegényesek. A valamikori homlokzati díszítményekből, fönnmaradt a kőportál a déli homlokzaton és egy klasszicista kettős ablak a keleti homlokzat emeletén. A portál ajtófélfáit, tekergő szőlővessző indás, sekély relieffel díszítették, a portál félkör alakú, klasszicista kapuívét, virág ágacskákkal. A belsejében, az eredeti berendezéséből semmi sem maradt fenn. A földszinti helyiségek és a pince boltozottak, az emeletre egy fából készült lépcső vezet, a pince lejárata kívülről van. A kúriában, a II. világháború alatt illegális nyomdát működtettek, a háború utáni évtizedektől, 1977-ig, egy általános iskolát helyeztek el benne. Ezután a csökkenő gyerekszám miatt, az iskolát megszüntették, az épületet elhagyták, és ekkortól pusztulásnak indult. A valamikor gyümölcsösökkel és kertekkel övezett kúria, ma sűrű ligeterdőben fuldoklik. A néhány kisebb gazdasági épületből, csak egy építménynek a nyomai maradtak fenn. A felvezető út mentén, a kúria közelében található, a Lourdi Boldogasszony kápolna. Két öreg hársfa és egy hatalmas akácfa, a kápolna mellett, egy hársfa és egy nyárfa a kúria mellett, az egyedüli öreg fák, Omilje hajdani kisnemesi birtokán.

Donja Lomnica

Modich-Bedekovich-kúria: 1806-ban épült, különlegessége, hogy teljesen fából készült. Építtetője Petar Modic. Mai tulajdonosai megnyitották a nagyközönség előtt, mint múzeumot.

Donja Toplicica

Pozvek-Domin-kúria: Donja Toplicica kúriája és birtoka, bő két évszázadon át a Domin kisnemesi család tulajdonában volt, akik a jószágot a szintén kisnemesi Pozvek családtól örökölték. A kúriát a XVIII. században építették. Eredetileg barokkos kinézete volt, ami kevéssé maradt fenn: részben a határoló falak és az épület északi alatt lévő pince cseh boltozata. A kúria eredetileg egyszintes volt, kicsinyre és akárcsak most, három osztatú ablaktengellyel. Az 1880-as nagy földrengés után, a kúriát felújították és kibővítették, ami jelentősen megváltoztatta a kinézetét. A barokkos arányú, és 20x12 méteres alaprajzi méretű kúriát, északi irányban hét méterrel megnövelték, az emeletet lejjebb vitték, amivel egy, alaprajzában hosszan elnyújtott alakot öltött. A valamikori emeletes épület helyett, ma egy földszintes, sátortetős, és erősen átalakított homlokzatú építmény található. A kúria homlokzata ma sima és nagyon szerényen díszített: az ablakok feletti, téglából kirakott szegmens ív motívumokból és lépcsőzetesre kialakított záró koszorúkból áll. A fő, délnyugati homlokzaton kilenc ablaknyílás van. A központi bejáratot utólag befalazták, a csatlakozó szárnyak homlokzatán két-két ablaknyílás van. A kúria régi bejárata a gazdasági udvar és a felvezető út felé nyílott, a mai az északkeleti homlokzaton van. Az épület központi részén lévő, kicsiny bejárati hallból egy középső folyosó nyílik, mely a kúria egész hosszában helyezkedik el, amiről a kúria összes szobája megközelíthető. A szobák a fő, délnyugati homlokzaton helyezkednek el, míg a konyha és a kisegítő helyiségek, a gyümölcsöskertre néznek. A középső folyosóról lépcsők visznek a pincébe és a padlásra. A kővel alapozott, alápincézett, fából készített magtárat a XIX. század első felében emelték, a kutat úgy szintén a kúria valamikori raktárépületei és a kisebb gazdasági épületek együttesének maradványai egy megközelítőleg szabályos négyszög alakú gazdasági udvart fogtak közre. A kúria északkeleti homlokzata előtt eleinte egy gyümölcsöskert (máig fennmaradt), majd egy meglehetősen nagy konyhakert terült el (ma, egy, a helyén lévő rét jelzi a valamikori határait). A konyhakert keleti oldalának egy szőlő, valamint még egy gyümölcsös támaszkodott, mely a gazdasági épületek meghosszabbításaként, húzódott a déli lejtőnek lefelé. A konyhakert folytatásaként egy hatalmas erdő terült el, továbbá a mindenütt jelenlévő rétek és szántók, épp úgy, mint manapság. Ez egy kicsiny, de valaha gondosan vezetett, kisnemesi jószág volt. A XIX. és a XX. század fordulóján a birtokot, a Domin nembéli, Hildegardis Mária Antonett vezette, egy kertész segítsége mellett. A birtoka összességében, 8,05 hektáron terült el, ami állt: 1,75 ha. szántóból, 2,28 ha rétből,1,2 ha konyhakertből és gyümölcsösből, 0,29 ha szőlőből és 2,53 ha erdőből. A valamikori gazdasági udvar területén, a kúria főhomlokzata előtt, az újabb időkben egy parkot alakítottak ki. Az öreg kút melletti ősi hársfákkal a százados cserjékkel, a kúriával, a kúttal és a magtárral együtt, a valamikori lakó és gazdasági épületegyüttes maradványaival, valaha biztosan egy osztatlan képet alkottak.

Donja Zelina

Domjanic-kúria: A Domjanic család ősi, horvát kisnemesi család volt. Kúriájuk egy valamikori kisnemesi birtok része volt, mely nagymértékben, eredeti helyén, tájképében, építészetében és műemléki értékeivel maradt fenn. A kúrián kívül máig fennmaradt néhány gazdasági épülete, a parkja és a felvezető alléja az újonnan telepített jegenyékkel, továbbá a gyönyörűséges előhegységi tájával, egy kicsivel messzebb a főúttól és az újonnan épített épületektől. A mai kúriát 1905-től 1907-ig építették fel, egy régi fából készített kúria helyén, mely századok óta a kisnemesi Domjanic családhoz tartozott. A kúria jelentősebb átalakítások nélkül maradt fenn egészen máig. Alaprajzában szabályos négyszög alakú, kb. 16x10 méteres nagysággal, a délnyugati sarkon, átlósan elhelyezett négyzetes toronnyal, továbbá, az északnyugati és délnyugati sarkokon egy-egy bővítménnyel. Az épület háromszintes: pince, magasföldszint és tetőtér. A homlokzatnak, historizáló és XIX. század végi, XX. század eleji, szecessziós építészeti jellegzetességei vannak. A kúria eredeti formája a belsejében is fennmaradt, a XIX. századi berendezéssel együtt. A kúria udvarán jó néhány cserje és fa található, mint: fenyők, hársfák és szelíd gesztenyék. A kúria körüli park mai területét a XX. század második felében rendezték be. A háztáji földektől északra, kb. 1,4 hektárnyi nagyságban található meg, a kúria és a gazdasági épületei, a méltóságot árasztó fákkal, a folytatódó gyümölcsössel, a szőlőkkel és az erdővel.

Baracs-kúria: Egy késő barokk, kétszintes épület, amit az 1880-as földrengés után felújítottak. Házasság útján, a Domjanic családtól, a Barac család tulajdonába került. Az eredeti kinézetét, a két világháború közti időszakban jelentősen megváltoztatták. Ekkoriban az egyemeletes, manzárdtetős kúriát, kétemeletesre alakították át és az ablakok formáját is megváltoztatták. A XX. század elején pótlólag hozzáépített, bejárat feletti fából készített verandát fa oszlopok hordozzák. A XX. század második felében, miután az egész jószágot termelőszövetkezetté alakították át, a kúria, a példátlan hasznosítás miatt, nagyon megrongálódott és lepusztult állapotba került, akárcsak az egész birtok. A közelmúltban teljesen felújították, ám ez némi változásokkal is járt a külsejét tekintve: eltűnt a fa verandája.

Dugoszoló (Dugo Selo)

Draskovich-kastély: Dugo Selo központjában, a Zágrábból keletre vezető főúttól északra eső parkban, található meg a valamikori kicsiny kastély egy része. A méretei alapján akár kúriának is nevezhetnénk. Az ősi fából készített egyszintes kúriát úgy építették át, hogy a nyugati oromfalát, a XIX. század első felében, egy egyszintes szárnnyal meghosszabbították, a XIX. második felében pedig, a keleti oromfalához egy kétszintes szárnyat építettek. A kúria egyszintes szárnya a II, világháború után összeomlott (1955-ben még állt), míg a kétszintes szárny fennmaradt. Ma lakások vannak benne. A XX. század hatvanas éveiben, az egyszintes épületrész helyén egy kisebb hotelt építettek fel. A kúriától északra, a valamikori gazdasági építmények helyén, újabb épületeket emeltek. A kúria összeomlott része, szabályos négyzet alaprajzú volt, kb. 10x27 méteres nagysággal. Az épület, a hosszúkás homlokzatával, kelet-nyugat irányban feküdt. A kúria nyugati szárnya falazott volt, melyet nyilánvalóan utóbb építették fel, akárcsak a keleti, kétszintes szárnyat. A fából készült, fő, középső rész déli homlokzata, 21,8 méterre nyúlt el, amit az emelet hét ablakával osztottak meg (három az erkély szélességében, kettő-kettő mindkét oldalán), a földszinttől, az emelet egy párkánykoszorú választotta el. Sátortető fedte. A kúria főlépcsőházán kívül volt még kettő, a kisegítő személyzet részére. A földszinten tizenkét helyiség volt (a hatalmas bejárati csarnokot és a főlépcsoházat is beleértve), az emeleten hét nagyobb szoba, egy lépcsőház, és egy elkülönített szociális helyiség az északi homlokzaton. A kúria fából épített részének mindkét szintje összeköttetésben állt, az utóbb épített kétszintes szárnnyal.  

Felsőbisztra (Gornja Bistra)

Orsich-kastély: A felsőbisztrai (Gornja Bistra) kastély a barokk kastélyépítészet egyik előkelő példája, melynek ízlését a 18. századi legmagasabb társadalmi rétegek is követték. Nagyságával és kifinomult építészet elképzeléseivel, magasan kiemelkedik Horvátország kastélyépítészetéből. Önmagában is a horvátországi Zagorje világi építészetének legreprezentatívabb példája. A nullakategóriás műemlékek, közé tartozik. Zágrábtól nem messze, a Mevednice hegység északi lejtőin helyezkedik el, főhomlokzatával Sztubica (Stubica) és a horvátországi Zagorje felé fordítva. A kastélyt, gróf Orsich II. Kristóf altábornagy emeltette, az 1770-1775. közti időszakban. Az Orsichok ősi horvát nemesi családjától, a 19. században került a Carion családhoz. Jelenleg a kastélyban kórház van, melyet a krónikusan beteg gyerekek kaptak meg. A felsőbisztrai kastély, egy egyszintes, háromszárnyú, patkó alakú alaprajzú épület. A belső helyiségeket a külső homlokzat mögé szervezték, egy további, árkádokkal fellazított folyosóval az U betű alakú udvari homlokzaton. A kastély tengelyében egy központi, ovális csarnok (nagy terem) van, mely a kastély nyugati szárnyát záró kápolnával együtt képviseli az épület legfőbb helyiségi és építészeti hangsúlyát. A csarnok és a kápolna eredeti alakjában maradt fenn, ami ritka példáját mutatja a horvátországi kastélyépítészetnek. A földszintet és az emeletet két lépcsőház köti össze. Az egyik, a nagyobb, kőből készült és reprezentatívabb, a tulajdonosok és a vendégek számára, a másik, egy kisebb fából készült melléklépcsőház a cselédség számára. A földszinti helyiségeket dongaboltozottak, néhány csehboltozattal, az emeletiek zömükben teknőboltozásúak, néhány csehboltozattal a csatlakozószárnyakban. Az első emeleti szobákban még fennmaradtak a stukatúrdíszítések. A kastély kompozíciós hangulatából kiemelkedik a bejárati, északnyugati homlokzat, melynek tengelyében egy hosszú felvezető út van, aminek utolsó nyolcvan méterét gyertyánfa alléval zárták le. Amíg a főhomlokzatot gazdagon díszítették épületszobrászati dekorációs elemekkel, addig a csatlakozószárnyak homlokzatai jóval egyszerűbbek. A fő, bejárati, északnyugati homlokzatot tizenöt ablakkal és három rizalittal tagolták. A középső rizalit, egy teljes félkör alakú toronyhoz hasonlít, egy háromszögletes attikával a csúcsán, ebben alakították ki a központi csarnokot, melynek homlokzata is különbözik a többitől, a bonyolultabb falplasztikák miatt. A földszinti portálnál magasabban található az Orsich család címere, egy 1773-as felirattal. A központi rizalit csúcsa alatt egy embléma található, egy korona alatt keresztbe tett két ágyúval és két egyenesen álló oroszlánnal. A csatlakozószárnyakat, övpárkánnyal osztották két emeletre, melyeknek egyedüli ritmusát csak az ablaktengelyek adják: a keleti oldalon tizenhárom, a nyugati oldalon a kápolna miatt eggyel kevesebb van. A központi csarnok (nagyterem, palatium) elliptikus. Az egyik, mélyebbik oldalán, nyílik a folyosói bejárat, a másik, keskenyebbik oldalakon egy-egy átjáró van, a főhomlokzattal párhozamosan. A csarnok sokkal magasabb a többi helyiségnél. A mennyezetét egy kupolával zárták le, mely a tetőzet magasságáig ér. A csarnok nyolc nyílása radiális elrendezésű. Ebből hármat – hármat a főhomlokzatra és a folyosóra orientáltak, az ellipszis rövidebb tengelyében, egyik a másikkal szemben, két magas domború faragású ajtó található, az iparművészeti tevékenység eredeti alkotásaként. A padozatot komozaikként vitelezték ki, egy medállal a közepén. A csarnok falait és kupoláját, mitológiai tartalmú, térhatású falfestményekkel festették ki. A kupola festett alakzatai között ül, Diana a vadászat istennője, a Hold istene, Apollón és a Nap istene, szimbolikus leányalakokkal és férfiakkal körbevéve. A csarnok alsó részének legfőbb kompozícióját, Jupiter, Vénusz, Diána és Krónosz szobrai képezik, a felső zónában, különböző részletek jelennek meg úgy, mint az egyik fából készült ajtó fölött, egy legyezős dáma, egy balusztrádos korlát mögött. A kupolában látható egy 1778-as évszám, mely valószínűleg, az ismeretlen festőtől származó falképek elkészítésének idejét jelzi. A kastély kápolnáját, minőségi rokokó felszereléssel és barokk kori festményekkel rendezték be. A kápolna szabályos téglalap alaprajzú, magasságában két emeletet foglal el, melyet cseh boltozattal zártak le. A kápolnába egy hatalmas portálon keresztül lehet bemenni, melynek zárókövébe az 1774-es évszámot faragták, e fölött pedig, egy nagyobb felirat látható. A kápolna tetőzete felett egy tornyocska van. Az eredeti tervrajzok és a mai állapot szerint, a felsőbisztrai kastély mellett, egy nagyon szép történeti park volt. A park keletkezésének ideje nem teljesen világos. A nagyszámú, gyakran egymásnak ellentmondó források miatt, nem lehet a keletkezésének idejét pontosan meghatározni. Az megállapítható, hogy a parkot a 19. század végén alapították, de egy alaprajz szerint ez lehetett a 18. század második felében is. Lehet, hogy a két időpont között számos radikális átalakítást hajtottak végre, amiről nem tudunk semmit. A park koncepciójának kialakításában, a tájjelleg jellemzi, de barokk elemekkel, melyek különösen kitűnik a központra merőlegesen felállított, a kastély tengelyében lévő, felvezető alléban, melynek képzeletbelei vonala, még a középponton túl is folytatódik. A történeti források közül, mely a történeti parkot mutatja be, az egyiket a 18. században rajzolták le, a rajta ábrázoltak, a kert vizsgálatának, de különösen a felújításának egyik fontos dokumentuma. A park berendezéséből fönnmaradt: egy szökőkút, a valamikori konyhakert kőkapuja a nyírott gyertyánfa allé előtt, a valaha nyírott gyertyánfa allé bejárata, az ösvények egy része, a kontúrjaiban részben sejthető valamikori tó maradványai, a park északkeleti részén. Az őshonos vegetáción kívül, a parkban számos betelepített fajta is megtalálható volt: tűlevelűekből – kaukázusi fenyők, Lawsonia ciprusok, himalájai fenyők, Douglas fenyők, mocsári taxoniák, stb; lombhullatókból – kőrisjuharok, katalpák, kőrisek, gimnokládok, magnóliák, sophorok, paulovniák, stb. A parkban számos cserje is nőtt, melyek többségét az újabb korban ültették. A kastély udvari homlokzatának árkádjait, az Ampelopsis és a Bignonia félék családjába tartozó kúszónövényekkel futtatták körbe. A park részletes alaprajza alapján, valamint a növényfajták felleltározása után, amit a SRH. Köztársasági természetvédelmi hivatala tett meg, felsorolhatjuk a parkot képviselő növények leírását. Tűlevelű féleségekből a parkban a következők találhatók: kaukázusi fenyő (Abies nordmanninia), lawszónia ciprus (Chamaecyparis lawsoniana), boróka (Picea abies), himalájai fenyő (Pinus excelsa), tüskés boróka (Picea punens), közönséges fenyő (Pinus sylvestris), karmos omorika (Picea omorica), borókafenyő (Pinus strobus), douglas fenyő (Pseudotsuga menziesii), tiszafa (Taxus baccata) és mocsári takszódia (Taxodium distichum). Lombhullató fajtákból a parkban a következők találhatók: vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), hegyi jávorfa (Acer psudoplatanus), mezei juharfa (Acer campestre), csíkos juharfa (Acer negundo), tejes jávorfa (Acer platanoides), égerfa (Alnus glutiosa), nyírfa (Betula verrucosa), gyertyánfa (Carpinus betulus), katalpa (catalpa bignonioides), szelídgesztenye (Castanea sativa), kőrisfa (Celtis sp.), bükkfa (Fagus sylvatica), Gimnocladus dioicus, Ilex aquifolium, Magnolia sp. jegenye (Populus nigra „Italica”), cseresznye (Prunus avium), akác (Robinia pseudoacacia), fűzfa (Salix alba), Sophora japonica, kislevelű hársfa (Tilia parvifolia), szilfa (Ulmus sp.), kocsányos tölgy (Quercus robur) és Paulownia tomentosa. Cserjékbol a parkban a következő fajták találhatók: kis som (Cornus mas), Phyladelphus coronarius, kúszó boróka (Juniperus sabina prostrata), babérmeggy (Prunus laurocerausu), Forsithia intermedia, gyöngybokor (Symphoricarpus racemosus), hortenzia (Hydrangea hortensis), orgonabokor (Syringa vulgaris), bukszusbokor (Buxus sempervirens), Lonicera sp.Rhus typhina és Dreutzia crenata.

Geréc (Gradec)

Püspöki kastély: A ma látható épületet Vrhovac Miksa püspök, a török-korban is szerepet játszó, ám időközben elpusztult vár-várkastély helyén építtette fel 1821-1822 között. Egyemeletes, alaprajzában, kb. 42x12 méteres nagyságú, hosszan elnyúló, téglalap alakú épület. A homlokzata szerény késő barokk-klasszicista kialakítású jellegzetességeket hordoz. Amíg a keleti (fő) homlokzat (egy erdős síkság felé fordul) egyszerű, a maga tizenhárom ablaknyílásával a földszinten és az emeleten, addig a nyugati homlokzat (a kicsiny park irányába fordítva) közepére egy bejáratként szolgáló háromszögletes oromfalú, kiugrást, vagy egy mélyebb rizalitnak is nevezhető szárnyat helyeztek el. A földszinti, boltozott lépcsőházból az emelet hosszában végig húzódó folyosóra lehet jutni, amiről a keleti homlokzaton lévő szobák nyílnak. A kastély eredeti berendezéséből semmi sem maradt fenn. 1964-ig viszont fennmaradt egy késő klasszicista kandalló, amit a kastély belsejének átépítésekor lebontottak. A geréci kastélyt a zágrábi püspökök (1853-tól érsekek) leginkább a nyári hónapok folyamán használták. Az épület 1928-ban állami tulajdonba került. 1963 és 2009 között alapiskola működött benne.

Gornja Pusca

Rauch-kastély: A Rauch-kastély a 18. és 19. században épült egyemeletes késő barokk épület. A II. vh. után mindmáig lakások vannak benne, állapota erősen leromlott. A kastélyt egykor szép park övezte, melyből mára vajmi kevés maradt.

Krajacsich-kúria: A Krajacic-kúria a Donja és Gornja Pušca közötti út felett egy dombon áll. Egy 1862-es térkép szerint a család birtokközpontja volt. Mellette gazdasági épületek állnak, de az út felé csak szántók és rétek vannak. A kúria mai állaga meglehetősen rossz.

Gornji Tkalec

Püspöki kastély: A valamikori kastély és a megkurtított uradalom, valamint a máig álló kastély kápolna, a falu közepén, egy kisebb domb csúcsán helyezkedik el, félúton Vrbovac és Krizevci között. Tkalec birtok 1495. körül a zágrábi püspökhöz került. A zágrábi püspök beleegyezése mellett, II. Mátyás (uralkodott 1608-1619) horvát-magyar király, Tkalecet 1611-ben eladományozta a zágrábi jezsuitáknak, hogy fenntarthassák a Zágrábban, 1607-ben alapított első nyilvános gimnáziumukat. Miután XIV. Kelemen pápa 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, Tkalec állami kézre került, hogy aztán 1779-ben eladományozzák az újonnan alapított Kőrösi görög katolikus püspökségnek. A püspökség először Tkalecen székelt, majd 1801-ben áttelepült Kőrösbe, az egykori ferencesek kolostorába. A tkaleci gazdaság, a maga 500 holdnyi erdejével, szántóföldjeivel, rétjeivel, szőlőivel, kertjeivel, és malmaival a Kőrösi püspökség legfőbb bevételi forrása volt. Mind ezt a II. világháború után elvették a püspökségtől, ami a hétszáz éves, ősi uradalom végének a kezdetét jelentette. Amikor 1996-ban a gornji tkaleci kastélyból kiköltözött a Kőrösi püspökség, a kastély épületszerkezete a gazdasági épületek, és a falazott kerítés még jó állapotban voltak. Egyetlen későbbi használója, sem az 1958-ban betelepülők, sem az 1980-ig itt lévő mezőgazdasági szövetkezet, nem tartotta karban, se nem gondoskodtak a rengeteg emléket hordozó, ősi kastéllyal. Az 1981-es év nyarának rossz időjárása miatt a kastély jelentős mértékben károsodott, miután az életveszélyesnek mutatkozó romok veszélyesnek mutatkozott az utcai járókelőkre, mivel a helyi főutca épp az északkeleti homlokzat előtt haladt el, az épületeket gyorsan lebontották. Az akkori járási székhely, Verboc (Vrbovac), a kastély akkori gazdája nem kívánta megerősíteni, se megőrizni, se felújítani, ezt az arra érdemes ősi kulturális műemléket, jóváhagyásukkal engedélyezték a lebontást. Mire 1986-t írtunk, a kastély elpusztult, amivel azt volt a cél, hogy a verbőci és kőrösi tájék több évszázados kulturális hagyományait elszegényítse és elértéktelenítse, romja, ha csonkán is de ma is állnak. A gornji tkaleci kastély az utca felé egyemeletes, az udvar felé kétszintes épület volt. Hosszan elnyúló, szabályos téglalap alaprajza volt, kb. 36,5x10 méteres méretekkel, szerkezetét kora barokkosra csinálták: az udvarra néző árkádos tornác mellé (ezeket később befalazták) kilenc, szabályos téglalap alakú, eltérő szélességű helyiséget fűztek fel. A déli csatlakozó szárny homlokzatának támaszkodva állt a kápolna. A bejárata az udvari homlokzaton volt. A kastély tette ki az építészeti együttesből a nagyobb részt, melyben a gazdasági épületek is emelkedtek. Sem egyikük, sem másikuk nem maradt fenn. A kastély keleti, utcai homlokzata előtt, az utca másik oldalán egy nagyobb kert (konyhakert) látszik, a nyugatin, a gazdasági épületek felé, pedig egy gyümölcsös. Történeti parkja valószínűleg nem volt.

Ivancici

Erdődy-kúria: Ma Sumski Dvor Restaurant néven vendéglő működik benne.

Jakovlje

Kronfeld-kastély: A stubicai tájékon, a bisztrai (Bistra), oroszlávjei (Oroslavje) közti út mentén, a Medvednice hegység északi lejtőinek lábánál lévő síkságon emelkedik Jakovlje 18. századi kastélya. A jakovljei birtokot, már 1546-ban megemlítették, amikor is ormosdi Székely Jakab vette meg. Jakovlje később az Orsich, a Gottal, a Rauch, a Joszipovich és a Kronfeld család tulajdona lett. A kastély jónéhány bővítést és átalakítást ért meg, sőt fejlődésének három alapvető fázisa ma is megfigyelhető. Egyszintes, egyszárnyú kastélynak építették meg, szabályos téglalap alakú alaprajzzal, lépcsőházzal és nagy teremmel a középső részén és három-három szobával mindegyik oldalán. A 18. század végi második fázis során, a kastélyt két csatlakozó szárnnyal bővítették, az északkeleti homlokzatot, egy egyszerű felszínű, jelentéktelenül hangsúlyozott középső rizalittal, míg a fő, délnyugati homlokzat és a kastély régi része maradt az eredeti terveknél. Mindegyik szárnynak, saját fából készült lépcsőzete volt. A harmadik fázisban, valószínűleg az 1880-as hatalmas földrengés után, a kastély középső része, új, neohistorizáló homlokzati díszítéseket kapott, a délnyugati, bejárati homlokzat pedig egy erkélyt. A kastély belsejében, a bejárati térben, egy kiégetetlen agyagból készült, balusztrádos korlátot állítottak fel, az előtérben egy uralkodó, érett barokk típusú, de szerény építészeti érdekességgel rendelkező lépcsőzetet emeltek. A kastély körüli térséget, mely magába foglalta a parkot, a gazdasági térséget, a felvezető allét és a kastély mögötti konyhakertet, szimmetrikus kompozícióban alakították ki, egy hangsúlyos, központi tengellyel, ami a terület klasszicista elgondolású stílusára utal. A kastélyhoz egy hosszú felvezető úton lehetett jutni, ami három különböző területen halad át: a főút fasorok között, egy 200 méteres mezőn, aztán a 70 méteres gazdasági térségen, majd parkban lévő, két félkörös allén át, vezetett a kastélyig. A kastély baloldali szárnya előtt, egy kör alakú virágágyás volt megtalálható, magának a parknak a déli szegélyénél pedig egy kisebb halastó volt. A kastély mögötti konyhakert hat, egyenlő nagyságú mezőből állt, a közepén egy középső, osztó ösvénnyel. A park területe, 1,4 hektárt tett ki. A Bisztra pataktól 350 méternyi távolságban lévő birtok együttest, rétek és szántók övezték. A kastély, a horvát műemlékek harmadik kategóriájába tartozik. 1954-től, benne hosszú időre, egy általános iskolát és tanítói lakásokat helyeztek el. A kastély az iskola kiköltözése után, képzőművészek lakó- és munkahelyeként szolgál. A kastély jelenleg rossz építészeti állapotban van. Az északi szárnyat egy tűzvész után, sohasem újították fel. A vadgesztenyefasor egy része és két platánfa maradt fenn, a jakovljei kastély melletti egykori parkból. A park keletkezésére nincs adat. Valószínűleg a második fázis során, a 19. század második felében, de még 1862 előtt, a kastély felújítása után emelték. 1826-ban a park még nem létezett, amit egy a korból származó grafika is megerősít.

Janusevec

Prigorje Brdovecko: Werklein-kastély: A januseveci kastély, a horvátországi klasszicista építészet legmagasabbik fokát mutatja, Gjuro Szabo, az 1939-es könyvében, a „Kroz Hrvatsko Zagorje” (Keresztül a horvátországi Zagorjén), a legszebb kastélynak nevezi egész Horvátországban. A műemléki katalógus, nullakategóriás műemlékei, közé tartozik. A szávai sík völgye fölött, a zagorjei hegyvidék utolsó vonulatainak egyik kisebb dombján, Zágráb közelében helyezkedik el. A kastélyt, 1830 körül, báró Werklein József (Josip Vrkljan) építette abban az időben, amikor tábornokként nyugdíjba ment, Mária Lujza, pármai főhercegnőnek, Napóleon második feleségének a pénzügyminisztere lett. A kastély építéséről nem tudunk semmit. Werklein tábornokot jól ismerték észak Itáliában, számos kastélya közül, ős latintól, a neoklasszicistáig, az egyik szolgálhatott mintául, az itteni kastélyának a felépítéséhez. Feltételezhető, hogy a kastély, valószínűleg, Bartolome Felbinger tervei alapján készült, aki egyike volt a legismertebb építészeknek, a 19. századi Zágrábban és környékén. Ez a feltételezés abból jött, hogy a veliki bukoveci (Velika Bukovec) kastély okiratai között, ráleltek két rajzra, melyek a januseveci kastély homlokzatát ábrázolta, Felbinger aláírásával. A megvalósult állapot, részben eltér a rajzokon lévőktől, de semmi kétség nem fér Felbinger szerzőségéhez. Tíz évvel a kastély felépítése után, az építtető Werklein tábornok anyagi nehézségek közé került, ezért a kastély eladására kényszerült. 1840. májusában, az „Agramer Zeitungban” egy hirdetést jelent meg. A hirdetésben említették meg Janusevec elárverezését, amit 1840. augusztus 15-én tartottak meg. Az árverezés eredménye nem ismert, ám 1845-ben, mégiscsak megvette a kastélyt, Edgar de Corberon francia gróf. A kastély megvételével, átvette a fennmaradó adósságokat is. A kastély tetőzetét fedő rézburkolat eladásával, visszaváltotta minden tartozását. Az új tetőzet zsindelyből készült, ami elég rossznak bizonyult, ezért gyakran beázott, aminek okán a későbbi tulajdonos bádoglemezre cseréltette. Az Erdődyek jasztrebarszkai kastélyának berendezéséből bútorozták be. A II. világháború idején, a kastélyba katonaság szállt meg, akik az 1945. május 7-ei és 8-ai visszavonulásuk során, a kastélyt aknákkal súlyosan megrongálták. Tető és mennyezeti szerkezetei nélkül, nagyon megrongálódott falszerkezettel, romokban állt, egészen 1947-ig, amikor is megkezdték a kastély felújítási munkálatait. A kastélyt, több mint negyven éven át, újították fel hosszabb, rövidebb megszakításokkal. Az 1989-es évre, a kastély zömét felújították, és a horvát Állami levéltárat helyezték el benne. A kastély felújítási munkálatait, prof. Vrkljan Zvonimir építész vezette, annak a Werklein tábornoknak a leszármazottja, aki a kastélyt felemeltette. A reprezentatív, klasszicista januseveci kastély együttese, az északi, bejárati homlokzattal szemközti gazdasági épületekkel, kivételes, művészeti és műemléki értéket képez. Egy lejtőn való elhelyezkedése miatt, az északi homlokzata egyszintes, míg a déli kétszintes. Az alaprajzi koncepciója szabályos téglalap, melynek a közepén lévő, kör alakú nagyterem a kastély alapmotívuma, mely körül helyiségek sorakoznak, végig a homlokzat teljes hosszában. Az egytengelyű kompozíció, egy U betű alakú, szárnyaival, az erdővel benőtt domb lábainál lévő gazdasági épülettel kezdődik, majd egy szimmetrikusan összeállított kerten, az északi homlokzat portálján, a kör alakú nagytermen, a déli nagytermen (a valamikori ebédlőn), át, folytatódik, hogy a déli teraszon záródjon, ahonnan mélyen be lehet látni a szávai síkságra, egészen a Szamobori hegységig. A kastély homlokzatai jellegzetes klasszicista rendszert mutatnak, de gazdagabb faragványokkal és épületplasztikákkal. A sokkal magasabb déli homlokzat teljes magasságában, egy erkély ugrik ki. Az északi, egyszerűbb és nyugodtabb homlokzat hangsúlyos eleme, a kiugró, négyoszlopos bejárai portál egy erőteljes áthidaló gerendával és egy timpanonnal. A nyugati homlokzatnak egy oldalsó loggia ad plasztikusságot, a keletinek, a három sekély pilaszter alkotta, kettős csoportosulás. A kastély és a birtok, 1840. körüli kinézetéről a legtöbbet, egy korabeli újság hirdetéséből tudhatunk. E szerint, a januseveci birtokhoz, több mint ötven paraszti porta, hatalmas bükk- és tölgyerdők és egy kisebb majorság tartozott. A kastély északi homlokzatával szemközti gazdasági együttesben, volt két üvegház, egy istálló tizenhat lóval, egy szarvasmarha istálló, egy kertészlak, egy tejcsarnok és egy kocsiszín, valamint egy fából készült fedett szín. A fent említett gazdasági együttest, a II. világháborúban lerombolták, és építőanyagként széthordták. A kastély nagy alaprajzi területű, számos helyiséggel. Az egy szinten lévő helyiségek, kb. 40x30-es, azaz kb. 1200 m2–nyi területen vannak. A pincének használ helyiségek közül kettő, borospince, a többi raktárhelyiség volt. A földszinten (a talaj szintjén), nyolc szoba található a személyzet részére, továbbá egy hatalmas konyha, egy éléskamra, egy pálinkafőző helyiség, egy szőlőprés terem és jó néhány egyéb raktárhelyiség. A magasföldszinten (a déli oldal első szintjén), tizennégy szoba volt, melyek közül kiemelhető a két nagy terem, egy kisebb konyha, egy értékes tárgyak tárolására szolgáló helyiség és egy fürdőszoba. A helyiségek közül a legérdekesebb a központ, kör alakú nagyterem, mely arányaiban több mint nyolc méter magasságot hordozott, amit egy erőteljes koszorúval és egy nyolc pilaszter hordozta kupolával zártak le. A nagyterem első emeletének magasságában lévő erkélyek, teljesen egy-egy loggiát formáztak. A déli homlokzat mögött lévő, ebédlőnek használt másik nagyterem, két emelet magasságú és szabályos téglalap alakú volt, ahonnan ki lehetett jutni a déli teraszra. A magasföldszintet és az emeletet, egy háromkarú lépcsőzettel kötötték össze, amit a főbejárat mellé helyeztek el. A kastély közepén, a kör alakú nagyterem végében, volt még egy ovális alakú lépcsoház is, mely a kastély minden szintjét összekapcsolta, a pincétől a padlásig. Az emeleten, nagy számú, közel megegyező méretű hálószoba volt, melyek közül az egyik valamivel nagyobb volt és fürdőszobával is rendelkezett. A méltóságteljes, reprezentatív kastély mellé, egy aránylag kisterületű, mintegy 2,6 hektárnyi parkot is berendeztek. Kocsányos tölgyfák és közönséges gyertyánfák, a környező erdőségek elemeiként, alkották a park faféleségeit a kezdetekben. Voltak még itt cserjék, platánok, nyárfák és más egyéb fafajták is. A kastély körüli angolkert mára teljesen eltűnt és kiszáradt az, az erdő is, mely itt állt a park megalapításának idejében. A park szinte azonnal a kastély felépítése után, tehát 1830. után, jött létre. Tájképi koncepciója volt, míg a középső területe, a kastéllyal és a gazdasági épületekkel, klasszicista tér és kertépítészeti jellegzetességeket hordozott, kiemelkedő szimmetriával, nyírott kerti alakzatokkal és talaj közeli, dekoratív park részletekkel. A teraszok mellett virágágyások, a kastély körül ösvények voltak találhatók.

Jaska/Jasztrebarszka (Jastrebarsko)

Erdődy-várkastély: Várát Geréb Mátyás építtette a 15. század végén a török ellen. Később az Erdődyek főúri kastéllyá alakították át, akik 1922-ig birtokolták. A 15. században került az Erdődy család feudális birtokába, akik lenyugöző, négyszögletes alaprajzú várat építettek ide, melynek sarkain kerek tornyok álltak, belső udvara körül pedig nyitott, oszlopos árkádsor futott. Két évszázaddal később átalakították lakóépületté, majd a Városi Múzeum kapott benne helyet. 

Crna Mlaka: Zwilling-kastély: A mocsaras területen 1905-ben irtották ki az erdőt, hogy a helyén halastavakat létesítsenek. Miután a tavak megépültek és halakkal telepítették be őket a település központi részén mintegy 15 hektár területen egy nagyon szép parkot alakítottak ki és különböző fajta fákkal és cserjékkel ültették be. A park közepén a 20. sz. elején a terület első tulajdonosa Kornelius Zwilling szép, tágas kastélyt építtetett, melyet Ribogradnak nevezett el. A bécsi szecesszió stílusában épített kastélyt Honisberg német építész tervezte. Az épület tágasságára jellemző, hogy a pincétől a tetőtérig összes hasznos alapterülete eléri az 1000 negyzetmétert. A kastélyhoz a parkban még egy kisebb lakóépület és gazdasági épületek is tartoznak. A parkban, mely az angolparkok mintájára épült számos egzotikus fa és cserje található. A 6,87 négyzetkilométer nagyságú területet 1980-ban különösen védett rezervátummá nyilvánították és természetvédelem alá helyezték.

Keresztinec (Kerestinec)

Erdődy-kastély: A Kerestinec villa Zágrábtól délnyugati irányban épült. Az Erdődy család 1575-ben korábbi épületek helyére építtette. A villa a II. világháború során vált híressé, amikor számos értelmiségit itt börtönöztek be. Nemrég még laktanyának használták.

Kraj Donji

Rátkay-kúria: A 16. sz. közepén épülhetett, a 17. sz-ban kora barokk átépítést kapott. A Rátkay család mellett egy ideig a Tahy családé is volt. Ma magánkézben van.

Laducs (Gornji Laduc)

Vranyczany-Dobrinovich-kastély: A szávai síkon és a Mariagoricai előhegység déli lejtőin átvezető út mellet található a   laducsi kastély és történeti parkja. A mai kastélyt, a 19. század végén építették, az 1862-es kataszteri térképre berajzolt, valamikori „Régi kastély” helyén. A kastély egyszintes, szabályos téglalap alaprajzú, az északi oldalán lévő bővítményei miatt, háromszárnyú benyomást keltő épület. A főhomlokzatát dél felé, a Száva síkságának irányába tájolták. Építészetileg a déli homlokzat, de az egész kastély dísze is a jellegzetes háromíves hatalmas erkély. A homlokzatai egyszerűek, rusztikusságát, egy a földszint és az emelet közötti osztópárkánnyal is hangsúlyozták. A kastély, a horvát műemlékjegyzék második kategóriájába tartozik. Benne jelenleg gyermekek szociális intézménye található. A kastély belsejének központi tere, egy hatalmas csarnok, reprezentatív, balusztrádkorlátos lépcsőzettel. Az első emelet szobáik mennyezetei festettek. A kastélyban néhány szecessziós cserépkályha is fennmaradt. Amint az, az 1861-es kataszteri térképen látható, teljesen kialakult formákat mutató történeti park, még a „Régi kastély” mellett jött létre. Ekkoriban a területe, 4,13 hektárt tett ki, mely magába foglalta a kastély déli homlokzata előtti, talaj közeli díszkertet és a kastélytól északra lévő dombos terep tájképi parkját is. A történeti kertet, szőlőültetvények vették körül. Az új kastély, 19. század végi felépítésével, átalakították a parkot is, különösen a talaj közeli díszkertet. Egy 1918-as felmérés is ábrázolja ezt a kastély előtti, talaj közeli díszkertet, mely eltér az 1862-ben ábrázoltaktól. Ennek a reprezentatív kertnek a területe, geometrikus kialakítású volt, virágágyásokkal, bukszus bokrokkal és historizáló kertszépészeti elemekkel. A kastélyhoz délről, a reprezentatív, talaj közeli kerten át lehet eljutni. A kert keleti és nyugati szegélyét, gazdasági épületek alakították, melyek egy része máig fennmaradt. A díszes kertkaputól nyugatra, mely kiemelkedik a központba helyezett kapujával, található a konyhakert, amit ösvényekkel, nyolc mezőre osztottak. A konyhakert északi végében, a tájképi park felé eső határon, állt egy pálmaház (üvegház). A kastély mögötti, romantizáló kertépítészeti elemekkel rendelkező, elképzeléseiben, tájképi parkban egy tó is megtalálható volt. A kertplasztikákból csak két darab kőszobor maradt fenn (a négy évszakot személyesítették meg), melyek a közelmúltban restauráltak és jelenleg brdoveci Helytörténeti múzeum udvarán találhatók.

Lovrecsina (Lovrecka Velika/Kucari)

Patacsich-Farkas-kastély: A várkastély Velika Lovrecka falu mellett, keleti irányban, de már Kucari falu területén áll, ezért az a település is magáénak érezheti. A mai lovrecsinai kastély rejti magában a reneszánsz erősség egyes részeit, amit az írásos tanúsítványokban először, 1540-ben említettek meg, egy időben, a közeli Verboc, Geréc, Rovisty (Rovic) és Bozsjákó (Bozjakovina) erősségeivel. Mindegyik erősség, a török elleni védelem érdekében felállított védelmi rendszer része volt. Lovrecsina várát, a már említett 1550-es, I. Ferdinánd adományban is megemlítették, amellyel Gosztovich és Lovrecsina birtokait, Lovrecsina várával és a körülötte kiépült településsel egyetemben, Szentgyörgyi Ambróznak adományozta. Lovrecsinát a török sohasem foglalta el, akárcsak a közeli köröst, Cirkvenát és Gerécet. Ennek az volt az oka, hogy az erősség melletti templom tornyában tüzet gyújtottak, ha segítségre volt szükségük, melynek jelére az meg is érkezett. A lovrecsinai várkastély, az 1755-ös parasztfelkelésben megsérült, abban a gyújtogatásban, aminek a kőrösi vidéken, még további harminc kastély és kúria látta kárát. Amíg azonban az így járt építményekből sok teljesen eltűnt, és soha senki ki nem javította őket (pl. Rakolnok, Verbőc), addig a kissé sérült lovrecsinai kastélyt, az akkori tulajdonosa, Kis László, kijavítatta és kibővítette. Az addig L betűt formázó kastélyhoz (a déli és a keleti szárny), északon és nyugaton egy-egy szárnyat építettek, amivel egy reneszánsz szemléletű, zárt udvaros, négyszárnyú kastélyt alakítottak ki. Az alapterületében így megnövekedett kastély földszintjén konyha, valamint raktárak voltak megtalálhatók a konyhakerti növényeknek, gabonának és a bornak, míg az emeleten két nagyterem, tizenhárom szoba, három torony volt, valamint, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt kastély kápolna, a kastély északnyugati részén (a kápolna nem maradt fenn). Délnyugatra a kastélytól, ekkortól állt az a lóistálló, amit 1898-ben felújítottak és máig fennmaradt. Vele együtt újították fel azt a másik épületet is, mely a kastélytól délre eső, a kastélyt, az úttal összekötő közbenső területen állt. A XIX. század folyamán, a várkastélyon, ami ekkora már inkább kastéllyá alakult át, néhány nagyobb építészeti átalakítást hajtottak végre. 1830. körül lebontották a nyugati szárnyat. Az 1858-as kataszteri térképen, a kastélynak még megvolt a déli, a keleti és az északi szárnya, valamint a déli homlokzat két tornya. 1858 és 1888. között, lebontották a kastély északi szárnyát és délről néhány nagyobb, gazdasági épülettel bővítették. Ezek valószínűleg akkor történtek meg, amikor Lovrecsinát, a Farkas család birtokolta. A kastély historizáló felújítását 1898-ban ejtették meg, amikor is Lovrecsina, Wannieck Frigyes tulajdonában volt. Ekkortól a kastély alaprajza L betű alakú lett, a két sarok torony a déli homlokzaton kúptetőt, a déli, egyszintes szárny magas tetőzetet kapott. A kastélyt a következő felújításakor, egy rövid nyugati szárnnyal bővítették, amivel az alaprajzi formája U betű alakú lett, ahogy ma is áll. A magas tetőzetet és a kúptetőket, sík tetőre cserélték. A tornyokat felmagasították, a déli homlokzat egy erkélyt és egy középső rizalitot kapott. Mindegyik homlokzatot, gazdag neoreneszánsz díszítményekkel látták el. Alapos okunk van feltételezni azt, hogy a kastély felújításának rajzait, valamiféle francia építész készítette el, még abban az időben, amikor Lovrecsina, Tomasini tábornok tulajdonában volt, mivel a főhomlokzata inkább a francia és a nyugat európai kastélyokra emlékeztet, mint a horvátokéra. Az 1898-as felújítás alkalmával, a lóistállóra, egy Emil Schauer bécsi órás által készített órát tettek fel, mely máig fennmaradt. Az utolsó módosításokat, a kastély 1923-1925-ös felújításakor végezték el, ekkor nyitották meg a kastélyban a Gazdaasszony képző iskolát. A változtatások jelentősek voltak, amivel sokat változott a kastély is, különösen a belső elrendezése. Változások támadtak a fő (déli) homlokzaton is, mivel megtoldották a tetőteret, melyben egy második szintet alakítottak ki az itt lakók részére. Ezt a kinézetét, a belsőt érintő kisebb változtatásokkal, a kastély máig megtartotta. A kastély északi homlokzata előtt, a XX. század második felében, egy egyszintes épületet építettek fel, mely nagyban csökkentette a kastély étékét. Lovrecsinában sohasem volt park. De ennek ellenére rendkívülien szép a kastély közvetlen környéki tájéka: a Velika patak és az időnként kékes színben játszó mező, a kicsiny ligetek és az egyedülálló fák. A XIX. században (a kastély nyugati homlokzata előtt), a kastély és a patak között volt egy kicsiny park, a kastélytól keletre, egy gyümölcsös és egy nagyobb kert (konyhakert) volt megtalálható, melynek egy részét nagyobb, fás mezők alkották. Helytállónak tűnik az, hogy az 1726-tól, a XX. századig tartó, gyakori tulajdonos váltások miatt, nem lehetett egy állandó parkot létrehozni. Tekintettel arra, hogy mindenki viszonylag rövid ideig bírta Lovrecsinát, a tulajdonosok elsődleges célja a birtok fejlesztése volt. A tulajdonosai gyakran estek adósságba, ezért lehetőségük sem volt, hogy egy parkot berendeztessenek és fönntartsanak. A kastély bejárati homlokzata elé mára, egy ápolt virágoskertet létesítettek.

Lukavec

Kastély: 1749-ben épült. Négyszárnyú kis kastély, kicsiny zárt udvarán körbefutó árkádsorral.

Luzsnica (Luznica)

Jellasics-kastély: Zapresicstől (Zaprešic) nyugatra, ahol a szávai völgység átvált a Marijagorickai hegyvidékre, található a   luzsnicai kastély, a horvátországi Zagorje, legfestőibb kastélyainak egyike. Egy tágas parkban rejtőzik a kastély, mely távolról, csak az útról látszik, a kastély déli homlokzatával szemben lévő pontról. Az út és a park közötti hatalmas búzaföldek, tovább hangsúlyozzák azt a benyomást, amit a kastély nyújt. A luzsnicai, egyszintes, barokk kastélyt a 18. század elején, feltehetően a valamikori várkastély helyén építették fel. A faragott, fából készült főlépcsozet függőleges lépcsőjébe, az 1791-es évszámot vésték bele, ami feltehetően a kastély egyik nagyobb átalakítását jelezte. A kastély alaprajza U betű alakú, ahol a főhomlokzat délnek fordul, míg az oldalszárnyak egy kicsiny, bejárati előteret fognak közre. A kastély legfőbb díszítő elemei, a külső sarkokon lévő hengeres tornyok és a déli homlokzat középső rizalitja. A tornyoknak sosem volt védelmi szerepük, csak lakófunkciójuk, sőt erődítési elemeket sem mutatnak, hanem csak a kastély „történelmi díszletét” képezik. Méreteivel, gazdag homlokzati díszítményeivel, erkélyeivel, valamint hatalmas és eltérő nagyságú ablakaival, kiemelkedik a kastély általános tömegéből, a déli homlokzat középső, nagytermes rizalitja, mely délre és az udvari oldalra is nyílik. Az erkélyek korlátjai kovácsoltvasból vannak, melyek Rauch Levin kezdőbetuit hordozzák. Mindegyik homlokzatot, épületplasztikákkal látták el. A földszintet rusztikával díszítették, az első emeleten, a tetőzet alatti mezőben, a szemöldökkoszorú alatt, figurális domborműdíszek – férfi- és nőalakok mellszobrai – találhatók. Az alakok különfélék és csak némelyik rendelkezik önálló jellegzetességekkel. Az udvari oldal belső sarkaiba, utólag, a 19. században, meglehetősen sikertelenül kivitelezett, neogótikus építményeket tettek. A kastély első emeletén található a Szt. Kereszt kastélykápolna, a benne megőrződött, késő barokk felszereléssel. A kastély valamikori berendezéséből, csak néhány, 19. század második felei cserépkályha, a lépcsőzet balusztrádos kőkorlátja maradt fenn, valamint négy késő barokk, beépített szekrény a nagyteremben, faragott szekrényajtókkal és virágdíszekkel a szekrény szemöldökfájukon. A kastély a horvát műemlékjegyzék, első kategóriájába tartozik. Felújítva, 1982-ben volt. A kastélyban, 1925-tol, a Szt. Vince apácarend nővéreinek öregek otthona található. A kb. nyolc hektár nagyságú park, a kastéllyal, egyszerű térkompozíciót képez. A gazdasági épületek, a konyhakert és a gyümölcsös, a kastéllyal és a parkkal együtt, funkcionálisan és kialakításában, egészen magas építészeti értéket képeznek. A szabályos négyzetekre osztott, 2,4 hektár nagyságú konyhakert és a lágyvonalú, kanyargós ösvényekkel ellátott, tájjellegűre kialakított park, egy kivételes, művészileg kiegyensúlyozott teret eredményezett. A park valószínűleg, a 18. század végén, a kastély felépítése után jött létre. Annak ellenére, hogy viszonylag kis területű volt, olyan angolpark jellegzetességekkel bírt, ahol a környékbeli rétek és szántók is közrehatottak a park kinézetének kialakításában. A 19. század végén a parkba, kőhalmokhoz hasonló, agavékat és más efféle, romantizáló parkelemeket hoztak be, melyek még láthatók a 20. század eleji fényképeken is. A parkban egy tó is megtalálható volt. A faféleségek közül, a kastély bejárata előtti hatalmas platánok domináltak. Luzsnica első tulajdonosa az Itáliából származó, nemes Csikulin (Cikulin) család volt. Utóbb a Moscon család megvette az egész birtokot és odaadták Moscon Maximilianának. Luzsnicát a férje, Hyacinthy Iván albán, végrendeletileg, a zágrábi Káptalanra hagyta, amit Maximiliana leánytestvére, Sermage Júlia ellenzett és pereskedésbe kezdett a Káptalannal. Luzsnica végül, Rauch Richárdé lett, aki a kastélyt átalakítatta, de lehet, hogy a már említett 1791-es évben teljesen újjá is építette. A kastély ekkortól, a Rauch család, legfőbb székhelyévé vált. A Rauch család ismert volt számos bánságukról, magyar orientációjukról, mely gyakran okozott afférokat, ami miatt a nép nem szerette őket és körükben rossz emlékezetű bánokká váltak. A család német-szász származású volt.

Neszpes (Nespes)

Schwartz-kúria: Neszpes (Nespes) falva és a lakosai által Svarcorinának elnevezett kúriája, négy kilométerrel délnyugatra Zelna Szt. Ivántól (Sv. Ivan Zelina), egy ismert bortermő dombon helyezkedik el, a kúriát az utolsó tulajdonosairól, a kisnemesi Schwarzokról nevezték el. A Schwarzokat megelőző tulajdonosa, a Skrabot család volt. A II. világháborút követő években a kúriába egy általános iskolát helyeztek el. Ma a zágrábi Badel 1862. Rt. borpincészet és kereskedőházé. A kúriát a domb nyugati lejtőjén, a falutól kissé kijjebb, a Nespes patak fölé, egy eddig még nem kutatott középkori erősség romjaival szemben helyezték el. Az alaprajza téglalap alakú, a mérete 20x11méter, a kúria együttese négyszintes: az egyik pince mélyen az épület alatt van (ebbe a 2. pincébe, az 1. pincéből lehet bemenni), a másik pince félig kint a földből (ennek az 1. pincének a bejárata az északi terepsíkon van), a magasföldszint és az emelet. A kúria nyugati homlokzatáig haladó út, az eltérő szintmagasságú földszint külső, lépcsőjéig vezet. A bejárat szerényen hangsúlyozott, egyszerű klasszicista kapuzata és a tölgyfa ajtótáblák XIX. századiak. Az ajtót belülről, egy elmozdítható keresztgerendával erősítették. Az elszegényedett homlokzatok, eredeti állapotukban hordozzák klasszicizáló és historizáló jellegzetességeiket. Aprólékosak az ablakok keretei és könyöklői, továbbá, a földszint és az emelet közti osztókoszorúk. A nyugati főhomlokzaton szimmetrikusra alakították ki a hét ablaknyílást, mind az emeleten, mind a földszinten. A csatlakozó homlokzatokon, a lakószint szobáin, (az északi, és a déli) két-két ablaktengely van. A kúriát iskolának használták és minden építészeti változtatást ennek a célnak rendeltek alá. A kúria belsejének valamikori kinézetéből, nagyon kevés maradt fenn. Legértékesebb, az első emeleti nagyterem, mennyezeti klasszicista festésének, XIX. századi, geometrikus mintázata. Az emeleti helyiségekhez, egy belső lépcső vezetett, melynek fából készített korlátja, máig fennmaradt. A pincék és a földszint boltozottak. A pince akkor keletkezett, amikor a kúriát borospincének kezdték hasznosítani. Az első pince bejáratánál egy kicsiny zárka volt (máig fennmaradt) megtalálható, egy másik helyen, pedig egy forrás. Csak néhány régi cserje (Picea) és ciprus (Chamaecyparis) maradt fenn, a kúria háztájékán és a szerény kialakítású parkkertjében. A gazdasági épületei mára eltűntek. Az egyik közvetlenül a kúria északi homlokzata mellett állt, a másik ötven méterrel nyugatabbra tőle. A neszpesi kúria mellett sohasem volt igazi park, csak gyümölcsös és egy gazdasági udvar, melybe némi fát, bozótot és virágokat ültettek. A fákat és a bozótokat, az újabb időkben ültették.

Paukovec

Niczky-kastély: A Paukovecnek vagy valaha Paukov vrhnek nevezett falu, a zelnai előhegységben (Prigore), néhány kilométerrel délebbre Zelnától (Zelina) található, mely a múltban kastélyáról és uradalmi jószágáról volt nevezetes. A XX. század első felei irodalomban, Paukovecről, mint a horvát nemesség legszebb vidéki kastélyainak egyikéről írtak. A pusztulása, 1922-ben kezdődött, és mára a kastélyból, valamint szép történeti kertjéből szinte semmi sem maradt fenn. A barokk pincéjét részben lakóépületté építették át, a valamikori számos gazdasági épületét lebontották, a parkjának, kertjének, gyümölcsöseinek mára nyoma sincs. A kastélyról és a parkjáról Paukovecben, ma kevesen tudnak. Paukovecen, a XVI. században keletkezett az a kúria, amit a jezsuiták lebontattak és ugyanazon a helyen, egy új épületet építettek, amit a zágrábi Jezsuita gimnázium és akadémia professzorai, nyári üdülőjeként hasznosítottak. A zágrábi kollégium paukoveci épületét, egy uradalmi kastélyhoz hasonlóra építették fel úgy, 1760 körül. Ez egy háromszárnyas, lakó-gazdasági rezidencia volt (alaprajzi alakjában U betű), barokkos építészeti jellegzetességekkel. Az északnyugati szárny kápolnája, valamint a fennmaradó két szárny földszintjén és emeletén lévő tizenkét szoba alkották a kollégium legfőbb helyiségeit. A csatlakozó délkeleti és a fő, északnyugati szárnyaknak nyitott árkádjai voltak az udvar felé. A Paukovecet átvevő Niczky grófok, valószínűleg a XVIII. század végén, a jezsuiták kollégiumának berendezett épületét, egy kastéllyá alakítatták át. Míg a csatlakozó szárnyak homlokzatai (külső szélessége kb.   40 méter volt) és a belső udvarra esők is lényegében változatlanok maradtak, addig a fő, délnyugati homlokzatot (kb. 46 méter szélességű volt), klasszicista szellemben alakították át. A főhomlokzat, egy háromszögletes tetőtéri zárófejezetet, tetőablakokat, két, oszlopok hordozta sekély erkélyt, két bejárati portált és számos klasszicista homlokzati díszt kapott. A kastélynak ez a kinézete meg is maradt, szinte változatlanul, egészen a XX. század, húszas évekéig, amikor is elkezdődött a pusztulása. A paukoveci kastélyt, parkokkal, kertekkel, gyümölcsösökkel, erdőkkel, ligetekkel, kisebb szőlőkkel övezték és a lejjebb lévő utak menti fasorokkal. A parkot valószínűleg a jezsuiták emeltették, majd még a XVIII. század vége felé, a Niczky grófok átalakítatták, amivel amolyan Lustgarten jelleget adtak neki. Ők kialakítottak egy tavacskát és számos szobrot állítattak fel.    A park XVIII. század végi kinézetéről, Joakim Vujic (1772-1847) írása alapján van ismeretünk, aki Paukovecet, 1796 és 1798. között látogatta meg, majd az őt ért benyomásokat és emlékeit, 1833-ban, Károlyvárosban hozta nyilvánosságra. Ez a kert, az ő emlékei szerint egy nagyon szép angol kert volt, alacsonyabb kertépítészeti építményekkel és tartalommal. A megszokott műromokon kívül volt a kertben egy rablótanya rom is, két szakállas rablónak a szobrával, akik a kezükben buzogányt, puskát és szablyát tartottak. Létesítettek két szentélyt is, az egyiket Bacchus istennek, a másikat Diana istennőnek szentelték. A XIX. század elején, az Erdődyhez férjhez ment, Niczky Mária Anna, egy harmadik szentély felemeltetésére is utasítást adott, amit Ludwig van Beethovennek szenteltek. A hosszan elnyúló hárs- és vadgesztenyefa sorokban padokat és Jupiter, Neptunusz, Apolló, Merkúr és Plútó istenek, valamint Minerva és Proszerpina istennők szobrait állítatták fel. A kastély fölötti ligetekben hinták, sőt őrgórék és kalyibák is voltak. A vadas parkban szarvasok, szarvastehenek, őzek és vaddisznók sétáltak. A park 1831-től kezdett pusztulásnak indulni, amikor Paukovecrol, báró Badenfeld gondoskodott. A jezsuiták Paukovecben egy olyan mintagazdaságot alakítottak ki, mely jelentős jövedelmet hozott. A birtok 1774-es felértékelésének alkalmával, miután a rendet feloszlatták, a jószágot, 1.626 akkori forintra értékelték. A paukoveci kastély és parkjának aranykora, fél évszázadon át tartott, amikor is a birtok tulajdonosai, a Niczky grófok voltak, pontosabban, 1744-től, a XIX. század harmincas évekéig.

Precsesz (Precec)

Püspöki kúria (Galjuf-kúria): A falu szegélyén, a vasútállomás mögött, egy egyemeletes barokk kúria található, amit nemes Galliuf (Galjuf) zágrábi püspök építetett. A sorrendben hatvanötödik Zágrábi püspök, nemes Galliuf József halála előtt egy évvel, 1785-ben, építette fel a kúriát, ebben a püspöki majorságban. Ezt az évszámot a fő, a nyugati homlokzat portáljának a zárókövébe is belefaragták. A kúria egyszintes, szabályos négyszög alaprajzú, kettős félkontyos tetőzetű épület. A hosszanti homlokzaton hét, a rövidebb homlokzaton három ablaknyílás, ad valami ritmust, az egyébként egyszerű homlokzatoknak. Az emeletet és a földszintet egy osztókoszorú osztja meg. A kétkarú belső lépcsőház falazott, fa lépcsőkkel. Az ablakok és az ajtók vasalatai, még ma is barokk koriak. A dongaboltozatokon, stukatúros, tükrös álmennyezet van. A középső tartófal, a kúria belsejét két sor helyiségre osztja. A kúriát téglából építették fel, de megfigyelhető, hogy a téglát kisebb mértékben kővel is keverték. A XIX. század közepén, M. Sabljar megemlítette, hogy Galliuf püspök kastélyán, tíz lőrés is volt. Ezek az ún. tolvajok ellen készültek, akik 1821-ben, rátámadtak a kúriára, de visszaverték őket. A gazdasági épületekből csak egy maradt fenn. Az istállót, az I. világháború végén gyújtották fel, aztán fokozatosan romba dőlt. Az utolsó fél évszázadban, senki sem gondoskodott róla komolyabban, így elhanyagolva szinte a pusztulás szélére került. A XX. század második felének folyamán, a kúriát néhány család lakásként használta. Egy öreg hársfa és egy fenyőfa az egyedüli maradványa, a kúria keleti homlokzata előtti, valamikori kicsiny parknak. A zágrábi püspök gyakran időzött Precsecen, és innen irányította a püspökség keleti részét.

Pregrada-Gorica

Keglevich-kastély: Miután a várak szükségtelenné váltak a Keglevichek tevékenysége következtében jött létre a Kosztel   alatti, Gorica várkastélya (grad Gorica) is, Pregrada közelében, ám ez a kastély sohasem lett befejezve, mivel csak egy saroktornya van. Gorica kastélyát egy 16. század vége felé épített, de soha be nem fejezett várkastélyból alakították át. Az építkezés egykorú az Erdődyek klanjeci Új Kastélyával (Klanjecki Novi Dvori) és felépítésének oka is azonos volt, mivel a kényelmetlen és öreg, hegyek csúcsán lévő várakat felhagyták, a síkságokon kezdtek kastélyokat építeni, de még mindig várépítészeti jellegzetességekkel. Ilyen elemekből Goricán is fönnmaradt még egy lőréses, hengeres saroktorony, a kastély délkeleti homlokzatán, mely a kastély bejáratát védte. A kastély alaprajza a belső udvarral reneszánsz, kora barokk elképzeléseket mutat. Máig három szárnya maradt fenn. A kastély egyszerű, sima homlokzatát egyedüli a bejárati kapu fölött található, hangsúlyos Keglevich címer dekorálja. A belső helyiségek egy részét, donga és keresztboltozattal boltozták be. A néhány helyiségben fennmaradt berendezés, historizáló és szecessziós stílust mutat. A berendezés egy része még a Keglevicheké volt. A toronyban, mely valaha a védelmet szolgálta, a későbbiek folyamán egy szalont alakítottak ki, melynek teljes enteriőrje egészben maradt fenn. A szalon kupolaboltozata, festett. A második műemléki kategóriába tartozó kastély ma a Kaucic család magántulajdonában van. A goricai kastély melletti parkosított terület egy tájképileg berendezett parkból állt, mintegy 3.068 m 2 területen, az 1887-es telekkönyvi leírásnak megfelelően, amihez még egy 430 m2-es virágoskert is tartozott. A parkot egy kocsányos tölgyekből és gyertyánfákból vadon nőtt erdőből alakították ki, mely északról nyújtózott a kastély felé, szukebb és szélesebb felületi kitüremkedésekkel. Parkban volt egy tó is kis szigetekkel. A történeti források szerint a 19. század folyamán keletkezhetett. Annak ellenére, hogy a kastély főbejárat mellett csak a tó és a park déli része terült el, mégis az egész park kapcsolatban volt a kastéllyal, amivel egyetlen és igen ritka példánya az ilyen elrendezésű történeti parkoknak. Gorcia, eredetileg várkastélynak épült kastélya, a Koszteli hegyvidék alatti síkságon, Pregrada kisvárosának közvetlen közelében, egy viszonylag alacsony, ovális alakú dombháton helyezkedik el, amit északnyugatról és délkeletről, egy-egy levágás különít el a többi dombtól. A kastélyt/várkastélyt, a Keglevich család építette fel a 16. sz. vége felé, hogy téli rezidenciájukként szolgáljon. A kastély eztán a család tulajdonában is maradt, egészen a 17. sz. végéig, amikor is a Patacsich család vette meg. A Patacsichoktól, nem sokkal ezután, a Keglevichek visszaveszik a kastélyt s marad is az övék egészen 1883-ig, amikor eladják a Kaucsich (Kaucic) családnak, akik máig lakják és birtokolják a kastélyt. A késő reneszánsz eredetű mai kastélyt, az építészei kialakítása alapján, a 16. században, eredetileg egy négyszárnyú várkastélyként kívánhatták felépíteni, négy kerek toronnyal a sarkain és egy kétemeletes lakóépülettel a kastély főhomlokzatában. A várkastély azonban ebben a formájában, sohasem valósult meg. Egy 1861-es kataszteri térkép alapján, a kastély szabályos téglalap alakú volt, melynek keleti és nyugati sarkára egy-egy tornyot építettek. A lakórész a várkastély Ék-ÉNy-i részén helyezkedett el, míg a többi rész egy magas védőfal határolta le. A várkastélyból mára csak a két déli szárny, a déli kerek, védőtorony (három lőréssel a tető alatti részen), valamint a díszes kapuzat, felette a részben fennmaradt Keglevich címerrel. Látható még az egykori várkastély ÉNy-i és DK-i védőfalának egy része is. Ha összevetjük a Patacsichok idézett könyvében található kastélyrajz északkeleti homlokzatát, a kastély mai állapotával, látható, hogy az, lényegében lefedi a korabeli rajz által ábrázoltakat. Ebből az a megállapítás is levonható, hogy Gorica rajza, esetleg mégiscsak egy valóban elkészült várkastélyt ábrázolhatott. Ám mindezt, csak egy alapos régészeti feltárással lehetne tisztázni. kastélyt Pregrada kisvárosának irányából lehet a legkönnyebben megközelíteni. Miután, a kastély ma is magántulajdonban van, így bejárása csak kívülről lehetséges. Az épületegyüttes egy laposabb dombháton fekszik, mely körül, mára már semmi erődítési elem sem látszik. Hogy erődített volt, azt egyedül a délkeleti, hengeres saroktorony kulcslyuk alakú lőrései bizonyítják. Esetleg erődítési elemnek tekinthető, a kastély északi szárnyának végénél látható, mellvédes falmaradvány is. Még egy kismagasságú falmaradvány található a kastély déli szárnyának folytatásában, de ez inkább egy barokk kerítésmaradványa lehetett.

Pregrada-Dubrava

Keglevich-várkastély: A dubravai kastély a Kosztel völgységben (Kostelska dolina), Pregradtól nem messze található. A valamikori négyszárnyú kastélyból két szárny és egy hengeres saroktorony maradt fenn, ami által a kastély alaprajza egy L betűt formáz. Ha hihetünk a kastélyban található feliratnak, 1321-ban építhették. A homlokzata 19. századi, historizáló jellegzetességeket hordoz. A kastély a harmadik műemlékvédelmi kategóriába tartozik. Jelenlegi magántulajdonosa ma is lakóépületnek használja. A kastély délnyugati homlokzata előtt, 1861-ben, egy 450 m2-es nagyságú kert volt, amit az 1887-es telekkönyvben, mint parkot írták fel. A kertben még az utóbbi időkben is volt egy hatalmas platánfa, ápolt virágágyásokkal, cserjékkel. Ma nincs semmi belőle. A dubravai uradalom a Keglevich grófokhoz tartozott, akik a szomszédos és nagyobb goricai kastélyt is birtokolták. A Keglevichek birtokai a Limburg grófokhoz kerültek át, akik már 1767-tol birtokolták Dubravát. Később a Petazzi grófok, a szlavetichi Orsich grófok, nemes Kuhtic, Rukavina Ludmilla és Badla Jakab tulajdona, aki a Krapinai Toplica (Krapinska Toplica), fürdőjének a megalapítója volt. Badla fia, Ignác, 1919-ben eladta Dubravát és innentől kezdve a birtokot, kiárusították a helyi parasztoknak.

Prvinci

Vergot-kúria: Prvincitől délre, Konjaric Vrh-től pedig nyugatra található, egy erdős, dombos vidéken, saját parkja maradékától övezve. Barokk épület, mely az idők során meglehetősen eljelentéktelenedett.

Rakitje

Türok-kúria: A település központjában található, néhány fa utal egykori parkjára.

Rakonok (Rakovec)

Zrínyi-Patacsich-várkastély: Verbovec és Rakonok két szomszédos uradalom volt, melyeknek évszázadokon át a tulajdonosai is azonosak volt, így a sorsuk is hasonló lett. Rakonok várát először Vogeniszláv ispán idejében, 1244-ben említették meg, majd 1495-ben erődített kastélyként. A horvát szábor 1560-ban, Rakonok megerősítéséről határozott és a kastély sérüléseinek kijavítására, kétszer is a környékbeli jobbágyokat vezényelte. A törökök számtalanszor támadták a kastélyt, de elfoglalni sohasem sikerült nekik. Miután a kastélyt a parasztfelkelésben felperzselték, többé már nem javították ki, így idővel úgy eltűnt, hogy ma már nyoma sincs. A kastélyból az első világháborúra is csak egy kút maradt fenn, amit a helyiek Zrínyi kútnak neveztek. Egy 1740-es akvarellből látható, hogy Rakonok esetében, egy vizesárokkal övezett, síkvidéki várkastélyról volt szó.

Sesvetski Kraljevec

Kúria: A középkori várat a 18. sz-ban elbontották, és ennek helyére épült 1828-ban a klasszicista kúria. Földszintje és pincéje boltíves födémmel fedett. Felépítése után alakították ki körülötte a majort, a megfelelő épületekkel. Ma iskola.

Sesztina (Sestine)

Kulmer-kastély: Sestine valaha önálló falu volt, ma Zágráb településrésze, annak északi szélén található. Kastélya a 16. sz-ban, reneszánsz stílusban épült, feltehetően egy korábbi várkastély átépítésével. Miután egy földrengésben megkárosodott a középkori Medvevár, az akkori tulajdonosa, Szengyörgyi István báró, a XVI. század építetett egy nemesi kastélyt Sesztinén, a medvevári uradalom új székhelyeként. 1762-ben, mint falazott, egyszintes kúria említették meg, a pincéjében negyven hordóval. A kastélyt valószínűleg a XVII. század végén, amikor a Sermage grófok tulajdona lett, kibővítették és barokk-klasszicista kinézetet kapott, minden valószínűség szerint, a XIX. századig. Egy XIX. századi grafikán, még a klasszicizáló átalakítás előtti állapotban látható. Az északi homlokzat külső lépcsőháza és a nyugati homlokzat bővítménye, nyilvánvalóan az utolsó építészeti átalakításhoz köthető. Az alaprajzában elnyújtott téglalap alakjával, az északi bejáratával és a délre néző főhomlokzatával, a kastély a nagyságával és különleges hosszúságával kiemelkedő volt e vidéken. A javasolt alaprajz nagyon egyszerű volt: hosszában egy hosszú és szűk folyosó húzódott, ablakokkal az északi homlokzaton, a földszinten és az emeleten is szobák sora volt, melyek közül néhányat, szobák közti ajtókkal kapcsoltak össze, az ablaknyílásaik délre néztek. A folyosó nyugati végében volt a kastélykápolna, a benne található sötét, Isten Anyja képet, Medvevárból hozták át. Amíg a pincét és a földszintet, raktárként és kisegítő helyiségekként hasznosították, addig az emeleten, lakószobák voltak berendezve. Dongaboltozatok találhatók a pince és a földszint minden helyiségében, valamint az emeleti folyosónál, az első szint szobái pedig síkmennyezetesek. A kastély déli, főhomlokzatán, szabálytalan elhelyezéssel, tizenöt ablaknyílást alakítottak ki, melyek közül hármat, a sekély rizaliton helyeztek el. A kastély középső részén egy rizalit volt, egy erkéllyel az emeleten, lezárásként, kimagasló tetőzettel és egy háromszögletű zárófejezettel, melybe egy Medvevárból áthozott, Zrínyi címert állítottak. Az északi, bejárati homlokzat aszimmetrikus és jóval szerényebb kialakítású volt. Hozzá, egy háromkarú kiugró lépcsőházat építettek. A régi, egykarú lépcsőház, a folyosó nyugati végében volt. A kastély a Medvednice hegység déli lejtőinek, kies tájékán volt megtalálható, egy a Medvevár lábainál lévő, lankás domb csúcsán, ahonnan egyenes vonalban belátható az egész sesztinei völgy. A kastélynak, mely egy természetes erdőség és egy mezőgazdaságilag művelt terület határán helyezkedett el, sohasem volt olyan parkja, mint amilyen a Zágráb környéki nagyobb kastélyoknál és kúriáknál megvolt. A régi fényképeken ráismerni egy jegenyefa alléra a felvezető út mentén és néhány fára a kastély közvetlen környékén (ezeket az 1903-as kataszteri térképen gyümölcsösnek tüntették fel). A hiányzó parkot, a kastély déli homlokzata előtt, egy hatalmas, teraszosan elrendezett szőlőültetvénnyel pótolták, valamint a környékbeli festői tájjal, háttérben Medvevárral. 1894-ben kifosztják, innentől kezdve állapota leromlik. A kastélyban 1944-ig laktak, ekkor már jó ideje a Kulmerek, amikor is lőszereket helyeztek el benne. Miután 1945. elején kigyulladt a tetőzete, senki sem merte megközelíteni és nekiállni a tűz oltásának. Egy erőteljes robbanás szétvetette a kastélyt és gondosan berendezett szalonját. Csak az épület külső falai maradtak meg, amit a II. világháború utáni években lebontottak és építőanyagként elhordtak. Mai tulajdonosa, Ivica Todoric építtette teljesen újjá a romjaiból, az eredeti megjelenését teljesen szem előtt tartva, feltehetően eredeti terveket is felhasználva.

Stakorovec

Erdődy-kúria: A stakoroveci kúria és birtokának története, a XVIII. század közepétől, a XX. század elejéig, az Erdődy grófok családjával állt kapcsolatban. A településen kívül, egy szelíd lejtőjű dombon található a stakoroveci kúria. A fő, északkeleti homlokzatával, a Lonja patak völgye és a távolban látszódó, kemléki előhegység dombjai felé irányul. A kúriát, a XVII. században, egyszintes épületként építették fel, magas sátortetőzettel és szabályos téglalap alakú, 19x13 méter nagyságú alaprajzzal. Egy kétkarú lépcsőház vezet a földszinti hallból, az emelet folyosójára, ahonnan a szobákba lehet bejutni. A barokk korból származó boltozatokat, a földszinten álmennyezettel látták el. A XIX. század második felében, 1862. után, az északi homlokzatot, egy egyszintes traktussal bővítették, amit valamivel alacsonyabb sátortetőzettel láttak el. Hogy ennek a bővítménynek a nyugati homlokzatát látványosabbá tegyék, adtak hozzá egy kör alakú tornyot és egy bejárati oszlopcsarnokot- Az új északi, valamint a déli homlokzat elé, a XX. század elején, egy-egy teraszt építettek, melyek alatt újabb szuterén helyiségek találhatók. A kicsiny torony, egy haranggal a tetőszékben, egy kifakult napóra a csatlakozó déli homlokzaton, egy festett címer maradványa a lépcsőház kínálkozó helyén, az épület régebbi részei, valamint egy világoszöld historizáló cserépkályha, mely jelenleg a bozsjákói kastélyban található, mind a valamikori, látványosan és tetszetősen berendezett, számos historizáló részlettel rendelkező kúriáról beszél. A kúriától nyugatra, a hatalmas gazdasági udvar körüli, négy gazdasági épület közé, egy kisebb kertet alakítottak ki, radiálisan elhelyezkedő ösvényekkel. A gazdasági épületektől nyugatabbra és a kúriától keletebbre, gyümölcsösök terültek el, északnak, nyugatnak és délnyugatnak erdők voltak. A XX. század hetvenes éveiben még megvolt az a százéves jegenyefa allé, mely a főúttól a kúriáig vezető út mentén állt. A hársfa allé, mely a kúriától délnek a falu irányába vezetett, csak részben maradt fenn. A XX. század kilencvenes éveire eltűntek a gazdasági épületek, a virágágyások és a gyümölcsösök is. Mindezeknek csak a nyomai és a környék szép tájképe maradt fenn. A közelmúltban a kúriát az újabb rezidenciális igények szerint újították fel és alakították át.

Strmac Pribicki

Püspöki kastély: A Zrínyiek itteni egykori birtokán álló vadászkastélyt, melyet Zrínyi Péter építtetett, 1678-ban I. Lipót király a görög katolikus püspökségnek adta, hogy ott növendékeik számára szemináriumot létesítsenek. Itt épült fel 1751-ben a püspöki palota, majd 1911-ben elkészült a püspöki székesegyház. Ez az egész egy komplexumot alkot.

Szamobor (Samobor)

Praunsperger-kúria: A 16. században (1590) épült, mint erodítés, késobbi átalakításokkal lett belole kúria (1662, 1667, 1696). Utolsó, historizmus jellegu átépítésére a 19. sz-ban került sor. Parkját a 19. sz. végén telepítették. Belsejében különleges, antik családi gyujteményeket oriznek. Az öreg vár közelében, attól ÉNY-ra található, a Gornji Kraj úton. Podolje-kastélyként is emlegetik.

Livadich-kastély: A Livadich-kastély 1764-ben épült. Ma múzeum (Samoborski Muzej). A Ferde Livadica utcában áll.

Reiser-kúria: Helyesebb volna villának nevezni, hasonló több is van a településen. A központtól K-re, a Milana Langa utcában található.

Wagner-kastély: Kastélyszeru villaépület, a központban, a nagy ferences templomtól É-ra áll, parkban, a Ljubicin pro. nevu utcácskában. 1878-ban építtette az osztrák Wagner báró. A báró 1870-ben költözött ide, katonai idejének letöltése után. A kastély körüli arborétumot 1893-ban létesítette. Uralkodó fafaja a kanadai nyár. A kastély jelenleg üresen, elhanyagoltan áll.

Šojka-villa: A 19. sz-ban épült villa, mai tulajdonosa Šojka. Étterem muködik benne, Pri Staroj Vuri néven. Kisebb park övezi. A Giznik utca 2. szám alatt találjuk, a központban, a ferences templomtól NY-ra.

Lug Samoborski: Bistrac-kúria: 1762-ben épült. Többek között a Kulmer, Kuševic, Ljubic családok kezén is volt. Kétszintes, téglalap alaprajzzal, parkra néző főhomlokzattal. Állapota romlik. Parkját 1831-ben alakították ki. A kúria a bana Josipa Jelacica utca NY-i oldalán található, Szamobortól északra, már a Lug Samoborski nevu falu területén.

Szentilona (Sveta Helena)

Adamovich-Hellenbach-Miksich-kastély: Egy kisebb dombon, mely két részre osztja a falut, találhatóak a valamikori kastélynak és parkjának a maradványai. A régi nemesi épületegyüttesből a legjobb állapotban, a kastélytól száz méterre eső, parkban lévő kastélykápolna őrződött meg. A parkból nagyon kevés maradt fenn, annak ellenére, hogy a területét sohasem építették be. A kastély északi részét jelenleg családi házként használják, míg a déli része elromosodott. A kastélynak ebben a valaha tetszetős déli részben, a II. világháború után, egészen 1975-ig, egy általános iskolát helyeztek el. Miután az iskolát a kevés számú gyerek miatt megszüntették, a kastély, gondozás nélkül maradt és ekkortól romlásnak indult. A mai szentilonai kastély a XIX. század végén keletkezett, a régi kúria helyén, amit még Adamovich I. Kapisztrán Iván építetett. Ez az egyszintes kastély 1880-as földrengésben annyira megrongálódott, hogy már lehetetlen volt kijavíttatni, ezért le kellett bontani és az alapjain egy új, földszintes és jóval szerényebb kastélyt építettek fel. Csak a délnyugati torony maradt fenn, amit átépítettek és délről egy új kastélyszárnyat építettek hozzá. Az addig szabályos téglalap alaprajzú, a sarkain négyzet tornyos kastély, az átalakítás során H betű alakot kapott. A főhomlokzata a keleti volt, mely a park felé irányult, három, háromszögletes oromfalú rizalittal, a nyugati bejárati homlokzatból északnak ugrott ki a tömegében megsemmisült kastélyszárny és a délnyugati torony. A homlokzatok historizáló díszítéseket kaptak, mint pl. a koszorú mentén körbe futó csúcsíves vakárkád motívumok, a rusztikus sarkok, stb. A kastélynak ezek a kiegészítő építészeti részletei, a nemes Miksich család idejében keletkeztek, amiről a keleti homlokzat csatlakozó rizalitjainak oromfalain lévő címerek tanúskodnak. A középső rizalit oromfala a II. világháború folyamán omlott le. Két szobának faragott és festett famennyezete volt, melyek a XX. század hetvenes évekéig nagyon jó állapotban maradtak fenn. 1825-ben házasság révén a Hellenbach család birtoka lett, akiknek itt volt a horvátországi székhelyük. A Hellenbachok 1866 tavaszáig éltek Szentilonán, amikor a kastélyt és a birtokot eladták Miksich Kálmánnak. Ő építette a 19. század végén az 1880-ban földrengés következtében megrongálódott régi kastély helyén a részben ma is álló kastélyt. A régi egyszintes kastély építészetileg izgalmas és tetszetős épület volt. Alaprajzi alakja szabályos téglalap volt, 33x12 méteres nagyságával, négyzetes tornyaival a sarkain, továbbá a neogótikus díszítéseivel a homlokzatokon – Észak-Horvátország egyik legelegánsabb kastélyai közé tartozott. Nem tudjuk, hogy mikor építették. Lehetséges, hogy magába foglalja a régi XVII. századi kúriát is, vagy lehet, hogy annak a helyén keletkezett. A kastélyt valószínűleg a XIX. század első felében építették, lehetséges, hogy Adamovich Antal (V. 1829.) idejében. A régi kastély alaprajzát, a kastély 1862/63-as átalakításának és bővítésének tervei alapján ismerjük. A már álló kastélyt az alaprajzon szürkével színezték ki, a bővítéseket pirossal. A kastély alaprajzán megjelenő vastag belső falak, egy egyszerű, barokk kúriához hasonlót mutatnak. A szentilonai kastély jó néhány építészeti átalakítást élt meg. A kastély átalakítási és bővítési tervei, Gerok bécsi építész aláírásával, 1:50 arányban készültek. A kastély tervezett bővítményei nem valósultak meg, de valószínű, hogy a régi kastélyt a tervek alapján újították fel, mivel a kinézete, egy 1880-as fényképen, nagyon hasonlít az 1862/63-as rajzokhoz. Annak kisebb a valószínűsége, hogy ez a homlokzati kialakítás, már 1862. előtt is létezett. Valaha a szentilonai kastély melletti történeti park, 1,5 hektárnyi területet foglalt magába. A kastély keleti homlokzata előtt terület egy uradalmi kápolnát is magába foglalt. A park már 1861-ben is létezett, amiről a kataszteri térkép is tanúskodik. Adamovich I. Iván Kapisztrán, a végrendeletében megemlítette, hogy a fákat fia, Antal (V. 1829.) ültette, amiből tudni lehet, hogy a park kezdeményt, a XIX. század elején kezdték el kialakítani. A meglehetősen kis területű parkot, parképítészeti elvek szerint alakították ki, ám a parkot övező gyümölcsösök, a rétek és a ligetek, vizuálisan jóval nagyobb területűnek tüntették fel. Hogy a parkra különös figyelmet szenteltek, megerősíti az az adat is, hogy a XIX-XX. század fordulóján, a birtokon egy kertészt foglalkoztattak, aki a park karbantartásáról gondoskodott. A Szt. Ilonának szentelt kastélykápolna, a kastély keleti homlokzatával szemben, attól 150 méternyi távolságra a parkban található. E helyen egy középkori erődítés is található, melynek az árkai részben fennmaradtak. A kápolnát egy régi gótikus kápolna helyére építették fel, melynek nyomai ma is megfigyelhetők. A barokkos korszaka után, 1866-ban, neogótikus szellemben újították fel, amire egy kőtábla emlékeztet a kápolnán, melyet nemes Miksich Kálmán állíttatott. A kápolna egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel és egy tornyocskával a főhomlokzata fölött. A kápolna kőből készült kapuszára gótikus, a berendezése XVII. és XIX. századi, a keresztboltozatai neogótikusak.

Szentivánzelina (Sveti Ivan Zelina)

Adamovich-kastély: lebontották

Omilje-kúria:

Szomszédváralja (Podsused)

Jankovich-kúria: Podsused Zágráb legnyugatibb városrésze Horvátországban. A kúriát a Sutinska vela utca déli oldalán találjuk, nem közvetlenül az út mellett, a rálátást elé épült családi házak akadályozzák.

Verbovec (Vrbovec)

Patacsich-kúria: A verboveci öreg vár 1500 körül épült, nem tudni, kinek a jóvoltából, de fejlődését a Zrínyiek alatt érte el. Miután a várkastély 1755-ben megsemmisült, a Patacsich grófok, a régi erődítmény romjain, a várkastély egyik megrongálódott szárnya fölé, egy új kastélyt építtettek. Egyetlen, ma magányosan álló saroktorony maradt meg, mely a Zrínyi-torony nevet viseli, és a mai kastély parkjában áll. Az idők folyamán a várkastély maradványai eltűntek. A Patacsichok barokk kastélya ma is áll. Ez egy egyszintes szabályos téglalap alakú építmény, kb. 30x12 méteres méretekkel, sátortetőzettel. A kastély, dél felé forduló főhomlokzatát, hét ablak tengely tagolja, mindenfajta építészeti homlokzatdísz nélkül. A földszinti helyiségek dongaboltozattal boltozottak, mély álmennyezettel. A II. világháborúig a kastély lakott volt. Bútorokkal, és de Piennes márki tulajdonát képező régi családi portrékkal, és régi rézmetszetekkel volt berendezve. A kastélyban minden III. Napóleonra, valamint az Első és Második Francia Köztársaságra emlékeztetett. A felújított kastélyt jelenleg, a valamikori berendezése nélkül, üzlethelyiségként használják. Verbovec központjában, egy kiemelkedő területen, a régi várkastély helyén, jelenleg egy park van, melyen belül található: a XIX. század elején épített és a végén felújított, Szt. Vid plébániatemplom; a XVIII. század közepi, Boldogságos Szűz Mária kápolna, a torony, a várkastély egyedüli maradványaként és a barokk kastély.

Zapresic-Novi Dvori

Jellasics-kastély: A zapresicsi Novi Dvorinak, a 17. századtól, nagyon sok gazdája volt. Ez a birtok sok figyelemreméltó   nemesi családhoz tartozott, de a kastélya, az utolsó tulajdonosának a nevéhez, Jellasics József horvát bánhoz kapcsolható leginkább, ezért még ma is a Jellasicsok Új Kastélyának nevezik. A kastély az idők folyamán radikális átalakulást élt meg. Alaprajzának jelenlegi alakját, a 18. század végén, vagy a 19. század elején végrehajtott építészeti beavatkozásnak köszönheti. A kastély a mai kinézetét, a 19. század első felében, vagy a közepén kapta, de még azelőtt, hogy Jellasics József birtoka lett volna. Az 1852-es adásvételi szerződésben, melyben Jellasics József megvette Novi Dvorit Erdődy gróftól, olyannak írták le a kastélyt és a körülötte lévő parkot, de kisebb eltéréssel, mint amilyen jelenleg is ismerjük. A kastélynak akkoriban volt egy kisebb, fából készült erkélye a főbejárat fölött és egy órás tornya, a kapu fölötti tetőn, melyek mára eltűntek. Miután Jellasics József bán megvette a kastélyt, alapjaitól átépítette, megadva neki a végleges kinézetét. A kastély alaprajza, egy hosszan elnyúló, szabályos téglalapot formáz. A fő, déli homlokzat, neogótikus jellegzetességeket hordoz, melynek a legfőbb díszítménye a középső, négy ablaktengely szélességű rizalit, amit a tető magasságában, egy lépcsős oromfallal zártak le. A pince álmennyezetes dongaboltozatokkal, még a régi épülethez tartozott. A földszinti helyiségeket, cseh és dongaboltozatokkal boltozták be, melyek különböző időpontokban történt beavatkozásokról beszélnek. A főhomlokzat mai erkélyét, 1942-ben építették. A kastély egy hatalmas parkban található. Megközelíteni, előbb a gazdasági udvaron át, majd egy vadgesztenyefa allén keresztül lehet. A kastély, a park-erdőből és a gazdasági rész egyetlen, 20,5 hektáros birtok együttest képez. A gazdasági épületek csoportja, melyek közül kiemelkedik a kör alakú cséplőház és a háromszintes magtár, valószínűleg a 18. század végéről és a 19. század elejéről ered. A magtárat mára felújították és benne a „Skurjeni” galériát rendezték be. A parkban, a kastélytól északra, Jellasics József, 1855-ben egy neogótikus, Szt. Józsefnek szentelt, emeltetett, melybe el is temették. A kastély együttestől északra lévő parkerdőben, a bán testvére, György, 1884-ben egy neogótikus mauzóleumot emeltetett, a Jellasics család kriptája fölé. A kriptát, Hermann Bolle építész, az akkori zágrábi Ipari iskola igazgatója, a zágrábi Katedrális és a mirogoji temető árkádjainak renoválója rajzai szerint építették fel. A kriptát és a kápolnát, 1992-ben újították fel. A park a 19. század közepén, legvalószínűbben az ötvenes évek elején keletkezett, amikor is, Jellasics bán lett Novi Dvor tulajdonosa és felújítatta a kastélyt. A park máig legrégebbi és egyben az egyetlen ábrázolása, az 1862-es kataszteri térkép. Miután csak három évvel, Jellasics bán halála után készült, ezért a kataszteri térkép által ábrázolt park kinézete, egészen biztos, hogy megegyezett, a bán életében is fennálló park kinézetével. A park 19. század közepi romantizáló, parképítészeti jellegzetességeket hordoz. A park romantizáló elemei, csak szerény mértékben maradtak fenn. Az egzotikus fafajtákra ma is rá lehet ismerni úgy, mint: a gimnokládokra, a kökényszilvákra, az ezüstlevelű jávorfákra, a vörös bükkökre, stb. A virágos cserjék és a virágok, melyek a romantizáló parkokban szokásosak voltak, már nem léteznek. Neustädter József báró, 1861-ben az írta, hogy a parkban dáliák, rózsák, citromfák és más díszcserjék is voltak. A romantizáló hangulathoz, a kastély homlokzatait befutó borostyánok is hozzájárultak, melyeket egészen a 20. század közepéig megőriztek. A virágos park díszítményeit a kataszteri térképre is berajzolták. A park kapuját, egy kőből készült portállal jelezték, melytől egy 200 méteres vadgesztenyefa allé vezetett a kastély irányába. A parkot a nyitottság jellemezte, amin a számos és különböző látvány és tájképi elem értendő, mind a kastély és a kápolna tekintetében, de a Zágrábi hegység északi lejtőinek irányában is. A parkról és a kastélyról való folyamatos gondoskodás, egészen addig az évekig tartott, míg a Jellasics család Novi Dvorban élt. A kastély és a park, különösen a II. világháború után indult pusztulásnak, főként a karbantartás, a gondozás hiánya miatt és a példátlan méretű beavatkozások következtében.