Rám-szakadék, a szépségek és kihívások szurdoka

Dömös és Dobogókő között, a Visegrádi-hegységben húzódik a Rám-szakadék, amely méltán viselheti a legnépszerűbb hazai kirándulóhely címet.

A szakadék maga egy vulkáni eredetű, nagyjából észak-déli irányban futó, meredek, már már mesébe illő falakkal bekerített szurdokvölgy. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat.

A 15 millió évvel ezelőtt, igen heves vulkáni tevékenység során keletkezett Visegrádi-hegység kőzeteire a vulkáni eredetű andezit, valamint az andezittörmelékes breccsába – szögletes, éles kőzettörmelék-darabokból összecementálódott kőzet – ágyazott kőtömbök jellemzőek, melyekből az esővíz és a fagy eróziós hatásának eredményeképpen meredek völgyek alakultak ki.

A szurdokvölgy, a Rám-szakadék összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el.

A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak. A Rám-szakadék természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turista utaknak.

A turisták közlekedését kiépített korlátok, kapaszkodók segítik elő. A meredekebb részeken, a kapaszkodóknál pedig kőbe vájt kisebb üregek biztosítják lépcsőszerűen a kiránduló biztonságos feljebb jutását. A zuhatagok mellett több helyen is biztonságos létrák adnak segítséget a több méteres szintkülönbségek legyőzésére, bár a köveken szétfröcskölő víz ennek ellenére is összevizezheti a ruhákat.

A Rám-szakadék Dömös és Dobogókő között húzódik, de egyirányú, csak Dömös felől lehet végig járni. A túra kezdőállomása Dömös, amelyet Esztergom, illetve Budapest irányából autóbusszal, egyénileg gépkocsival közelíthetjük meg.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!