Ellentmondásos személyisége ellenére Teller Ede szerepe a 20. században egészében véve pozitív, „minden eszközzel védelmezte a szabadságot”.
110 éve, 1908. január 15-én született Teller Ede atomfizikus, akit gyakran emlegetnek – kicsit leegyszerűsítve – a hidrogénbomba atyjaként. Szerepe a 20. században ellentmondásos személyisége ellenére egészében véve pozitív, „minden eszközzel védelmezte a szabadságot”. A Trefort utcai gimnáziumban érettségizett, Budapesten megkezdett egyetemi tanulmányait az erősödő antiszemitizmus miatt Németországban folytatta tovább. 22 évesen szerzett doktorátust Werner Heisenbergnél, a hidrogénionról írott disszertációjával segített lefektetni a molekuláris pályák elméletének alapjait. 1933-ban a zsidóüldözés miatt elvesztette göttingeni munkahelyét, de az ekkor már Angliában élő Szilárd Leó támogatásával állást kapott a londoni egyetemen, később Niels Bohrhoz ment Koppenhágába. 1934-ben Budapesten megnősült, majd Londonba költözött, ahol Rockefeller-ösztöndíjat nyert.
„A világ számára lehet elég energiát termelni, és lesz is elég, ha nem félünk attól, amitől nem kell félni. Félelem értelem nélkül nem használ.” (Teller Ede)
1935-ben Princetonba és a George Washington Egyetemre is meghívták, ő az utóbbit választotta, s magfizikával kezdett foglalkozni. A negyvenes évek elején csatlakozott Enrico Fermi csoportjához, amely korszakos kísérleteket végzett a nukleáris láncreakcióval. Tellert eleinte gyanakvással kezelték, mert rokonai éltek a nácibarát Magyarországon, de Oppenheimer kérésére megbízhatónak minősítették. Amikor Oppenheimer 1943-ban megszervezte Los Alamosban a titkos laboratóriumot, az elsők között hívta meg oda Teller Edét.
Teller a plutóniumtömegek befelé történő robbantással való egyesítésével foglalkozott, a magfúziót felhasználó „szuperbombát” (a hidrogénbomba) azonban ekkor még háttérbe szorította az atombomba. A háború után szerette volna folytatni kutatását, Hirosima azonban megrendítette tudóstársai többségét. Csak a szovjet atombomba 1949-es felrobbantása után kezdtek újra a H-bomba fejlesztéséhez, Teller igazgatóhelyettes lett Los Alamosban. Jelentős haladást csak 1951-től értek el, amikor a fúziós töltet sűrítésére és a fúziós folyamat beindításához a kétfokozatú, úgynevezett Teller-Ulam konfigurációt használták fel, ötvözve az atombomba mechanikus lökéshullámát és az atombomba robbanásából származó sugárzást. Az első hidrogénbombát 1952. november 1-jén robbantották fel a Marshall-szigeteken, s a kísérlet „teljes sikerrel” végződött, Elugelab szigetét eltüntették a föld színéről.
Amikor az amerikai kormány 1954-ben vizsgálatot indított a baloldali kapcsolatokkal is rendelkező Oppenheimer ügyében, Teller nem épp kedvezően nyilatkozott volt főnökéről. Bár a vallomás nem volt perdöntő, az amerikai fizikusok sokáig nem bocsátották meg szereplését. Teller a Kalifornia Egyetem sugárzási laboratóriumának konzultánsa, fizikaprofesszora, utóbb a Lawrence Livermore Laboratórium igazgatóhelyettese, majd igazgatója, 1975-től a Hoover Intézet főmunkatársa volt.
Ellenezte az atomcsendegyezményt, mely megtiltotta a légköri atomrobbantásokat, s a 70-es években az amerikai kormány nukleáris fegyverkezési tanácsadója lett. 1982-83-ban ő javasolta Reagan elnöknek a csillagháborús tervként is emlegetett stratégiai védelmi kezdeményezést (SDI). 2003-ban George W. Bush amerikai elnök a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta neki.
1991-ben látogatott először haza. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért Díjat, 2001-ben elsőként kapta meg a Corvin-lánc kitüntetést.
