Facebook hozzászólás
924

Tudjuk, mire táncolsz szilveszterkor

Budapest Bár koncert a nappalidban

2020 a nem-ek éve: nemet kell mondanunk a személyes érintkezésekre, a koncertekre, a táncra, az utazásra és még annyi mindenre. A Budapest Bár zenekar azonban úgy gondolja, ha a pohár félig üres, akkor félig tele is van: legyen az idei év ugyanannyira az igen-ek esztendeje is. A Budapest Bár karácsonykor és szilveszterkor online koncertet ad, egyszerre látogat el minden egyes néző nappalijába, legyen az bárhol a világon.

A pandémia okozta kényszerhelyzetben született az online koncert, az online színház, amelyek természetesen nem nyújthatják ugyanazt az élményt, mintha fizikailag is részt vennénk az előadásokon, de lélekben mindannyian együtt lehetünk. A Budapest Bár hagyományos karácsonyi koncertjein eddig csak azon kevés szerencsések vehettek részt, akiknek sikerült jegyet kapniuk, azonban most négyezren vásárolhatnak belépőt. A világ bármelyik pontjáról egyszerre és együtt hallgathatjuk mindahányan a felcsendülő csodás karácsonyi dalokat, legyünk akár egy tengerentúli felhőkarcolóban, egy trópusi sziget pálmafája alatt, vagy egy szabolcsi faluszéli kis házban.

A Budapest Bár idei karácsonyi koncertjén főleg az Ünnep és a Ha megtehetnéd című lemezek dalai szerepelnek. Az előadást Keresztes Tamás Jászai díjas színész rendezi, öt zenész és tíz énekes részvételével.  A Farkas Róbert vezette Budapest Bár zenekar mellett fellép Tóth Vera, Behumi Dóri, Németh Juci, Lovasi András, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Ferenczi György és Szűcs Krisztián.

Budapest Bár Fotó: Erdélyi Gábor
Budapest Bár Fotó: Erdélyi Gábor

A szilveszteri koncertre a legbulisabb számokból válogat a zenekar, és a közösségi média oldalaikon elérhető előzetes nézői kívánságok alapján állítják össze a számok sorrendjét.

Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar alapítója, vezetője elmondta:

„Ilyen karácsonyunk még sosem volt, mint az idei, viszont ilyen technikai lehetőségek sem álltak eddig rendelkezésünkre. Most különösen oda kell figyelnünk, hogyan töltjük együtt az ünnep napjait, hogy tudunk valóban együtt lenni, kapcsolódni egymáshoz. Ha fizikailag nem is lehetséges az összekapaszkodás, lelkileg legyünk együtt úgy igaziból. A zene számomra az egyik legnagyobb örömforrás: út önmagamhoz és a másik emberhez. Mi, a Budapest Bár tagjai a zene örömét tudjuk adni a közönségnek és egymásnak is. Ha már nem hallhatjuk a tapsot, nem láthatjuk a közönség mosolyát, összeborulását, nem élvezhetjük együtt az önfeledt pillanatokat, akkor nézzük a jó oldalát: tudunk zenélni, felcsendülnek a hangszerek, az énekek, az otthonaink melegében együtt lehetünk a családunkkal, finomakat ehetünk, és élvezhetjük a zenét még ebben a nehéz, embert próbáló, különös időben is.”





Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!