Documentos de Académico
Documentos de Profesional
Documentos de Cultura
KERTÉSZET
Ez a kiadvány a
„Gyakorlatorientált képzési rendszerek kialakítása
és minőségi fejlesztése az agrár-felsőoktatásban”
című program keretében készült
KERTÉSZET
Varga István
Károly Róbert Főiskola
Gonda István
Szentpéteri Tamás
Dremák Péter
Debreceni Egyetem
Végvári György
Budapesti Corvinus Egyetem
Lévai Péter
Turiné Farkas Zsuzsa
Horváth Zsuzsanna
Kecskeméti Főiskola
Lektor:
Nagy József
ISBN 978-963-9732-43-8
Első kiadás
A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. A kiadványt, illetve annak részeit másolni,
reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni bármilyen formában és bármilyen eszközzel
– elektronikus úton vagy más módon – a kiadó és a szerzők előzetes írásbeli engedélye nélkül
tilos.
Kiadó:
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar
Debrecen, 2007.
Tartalomjegyzék
1. Zöldségtermesztés .............................................................................................................. 1
1.1. Általános zöldségtermesztési ismeretek..................................................................... 1
1.1.1. A zöldségtermesztés fogalma, felosztása ........................................................... 1
1.1.2. A zöldségtermesztés története és jelenlegi helyzete .......................................... 1
1.1.3. A zöldségfélék élelmezési jelentősége ............................................................... 2
1.1.4. A zöldségnövények ökológiai igényei ............................................................... 2
1.1.5. Termesztőberendezések ..................................................................................... 3
1.1.6. Termesztéstechnikai munkák ............................................................................. 4
1.2. Zöldségfajok termesztéstechnológiája ..................................................................... 11
1.2.1. Paradicsom (Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex. Farwell) –
Solanaceae - Burgonyafélék............................................................................................. 11
1.2.2. Étkezési paprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék ........ 12
1.2.3. Fűszerpaprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék ............ 14
1.2.4. Uborka (Cucumis sativus L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok........................... 15
1.2.5. Görögdinnye (Citrullus lanatus L. (Thunb.) Matsum. et Nakai), sárgadinnye
(Cucumis melo L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok ........................................................... 17
1.2.6. Zöldbab (Phaseolus vulgaris L.) – Fabaceae - Hüvelyesek............................. 17
1.2.7. Zöldborsó (Pisum sativum L.) – Fabaceae - Hüvelyesek................................. 18
1.2.8. Vöröshagyma (Allium cepa L.) – Alliaceae - Hagymafélék ............................ 19
1.2.9. Csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern.) – Poaceae –
Pázsitfűfélék ..................................................................................................................... 20
1.2.10. Káposztafélék ................................................................................................... 21
1.2.11. Gyökérzöldségek.............................................................................................. 23
1.2.12. Fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.) – Asteraceae –
Fészkesvirágúak ............................................................................................................... 24
1.2.13. Egyéb zöldségfajok termesztése....................................................................... 25
2. Szőlőtermesztés................................................................................................................ 30
2.1. A szőlőtermesztés története...................................................................................... 30
2.2. A szőlőtermesztés biológiai és ökológiai alapjai ..................................................... 31
2.2.1. A szőlő származása és rendszertana................................................................. 31
2.2.2. A szőlőfélék biológiája és morfológiai sajátosságai ........................................ 32
2.2.3. A szőlőtermesztés ökológiai tényezői .............................................................. 34
2.3. A szőlőtermesztés technológiája .............................................................................. 38
2.3.1. Ültetvény létesítése .......................................................................................... 38
2.3.2. Fitotechnikai műveletek ................................................................................... 39
2.3.3. Tőkeformák a szőlőtermesztésben ................................................................... 42
2.3.4. A szőlő növényvédelem alapjai........................................................................ 44
2.3.5. Talajművelés és talajerőgazdálkodás a szőlőültetvényekben........................... 45
2.3.6. Fajtahasználat alapjai ....................................................................................... 46
2.3.7. A szüret szervezése .......................................................................................... 48
2.4. A szőlő szaporítása, szaporítóanyag termelés .......................................................... 49
2.5. Szőlőtermesztés és borászat jogi szabályozása ........................................................ 50
2.6. Irányzatok, tendenciák a világ szőlő-termesztésében .............................................. 51
2.7. Manufakturális borászat ........................................................................................... 51
2.8. Technológiai borászat .............................................................................................. 52
2.9. Integrált szőlőtermesztés .......................................................................................... 52
2.10. Egyéb tendenciák ................................................................................................. 52
3. Gyümölcstermesztés......................................................................................................... 54
3.1. Bevezetés.................................................................................................................. 54
3.1.1. Nemzetközi helyzet .......................................................................................... 54
3.1.2. Magyar múlt és jelen ........................................................................................ 54
3.1.3. A fejlődés tendenciái........................................................................................ 55
3.1.4. Kihívások és lehetőségek a globalizálódó piacon ............................................ 55
3.2. A gyümölcsfogyasztás jelentősége a táplálkozásban (Dr Gonda István)................. 56
3.3. A hazánkban termesztett gyümölcsfajok csoportosítása.......................................... 56
3.3.1. Termés alakulás szerint .................................................................................... 56
3.3.2. Testalakulás szerint: ......................................................................................... 56
3.4. Gyümölcsfajok alaktani és biológiai tényezői ......................................................... 56
3.4.1. Morfológia........................................................................................................ 57
3.4.2. Virágrügyek differenciálódása, termőrészek.................................................... 57
3.4.3. Virágzás és termékenyülés ............................................................................... 58
3.4.4. A gyümölcs fejlődése és érése ......................................................................... 58
3.5. Gyümölcsminőség.................................................................................................... 59
3.6. Ültetvénylétesítés ..................................................................................................... 59
3.6.1. Termőhely megválasztás .................................................................................. 60
3.6.2. Ökológiai adottságok........................................................................................ 60
3.6.3. Közgazdasági viszonyok, infrastruktúra .......................................................... 60
3.6.4. Alany ................................................................................................................ 60
3.6.5. Fajta.................................................................................................................. 60
3.6.6. Művelési rendszer ............................................................................................ 61
3.6.7. Telepítés előtti munkák .................................................................................... 62
3.6.8. Telepítés ........................................................................................................... 62
3.7. Termesztéstechnológia ............................................................................................. 62
3.7.1. Talajművelés .................................................................................................... 63
3.7.2. Metszés és metszést kiegészítő eljárások ......................................................... 63
3.7.3. Gyümölcsritkítás .............................................................................................. 64
3.7.4. Öntözés............................................................................................................. 64
3.7.5. Tápanyagellátás................................................................................................ 65
3.7.6. Növényvédelem................................................................................................ 66
3.8. Szüret........................................................................................................................ 66
3.9. Tárolás...................................................................................................................... 67
3.10. Árúvá készítés, értékesítés ................................................................................... 67
3.11. Gyümölcsfajok termesztése.................................................................................. 68
3.11.1. Alma (Malus domestica L.).............................................................................. 68
3.11.2. Körte (Pyrus communis L.) .............................................................................. 70
3.11.3. Birs (Cydonia oblonga L.) ............................................................................... 71
3.11.4. Cseresznye (Cerasus avium L.)........................................................................ 72
3.11.5. Meggy (Cerasus vulgaris L.) ........................................................................... 73
3.11.6. Őszibarack (Persica vulgaris L.) ..................................................................... 74
3.11.7. Kajszi (Armeniaca vulgaris L.)........................................................................ 75
3.11.8. Szilva (Prunus domestica L.) ........................................................................... 76
3.11.9. Dió (Juglans regia L.)...................................................................................... 77
3.11.10. Szelídgesztenye (Castanea sativa L.) .......................................................... 78
3.11.11. Mogyoró (Corylus avellana L.) ................................................................... 78
3.11.12. Mandula (Amygdalus communis L.)............................................................. 79
3.11.13. Szamóca (Fragaria ananassa Duch.) .......................................................... 79
3.11.14. Málna (Rubus idaeus L.) .............................................................................. 80
3.11.15. Szeder (Rubus caesius L.) ............................................................................ 81
3.11.16. Köszméte (Ribes uva-crispum L.)................................................................ 81
3.11.17. Feketeribiszke (Ribes nigrum L.), pirosribiszke (Ribes rubrum L.) ............ 82
4. Faiskola ............................................................................................................................ 84
4.1. A szaporodás és szaporítás módjai........................................................................... 84
4.2. Generatív szaporítás ................................................................................................. 85
4.2.1. Alanyelőállítás.................................................................................................. 85
4.2.2. Generatív szaporítás, magcsemete előállítás:................................................... 85
4.3. Vegetatív szaporítás ................................................................................................. 86
4.3.1. Bujtványcsemete előállítás............................................................................... 86
4.3.2. Dugványozás .................................................................................................... 86
4.3.3. Mikroszaporítás................................................................................................ 87
4.4. Oltványiskola ........................................................................................................... 87
5. DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉS....................................................................................... 88
5.1. A dísznövénytermesztés fogalma, csoportosítása, az ágazat helyzete, várható
alakulása ............................................................................................................................... 88
5.1.1. Árutermelés ...................................................................................................... 88
5.1.2. A dísznövénytermesztés területi elhelyezkedése ............................................. 89
5.1.3. Értékesítés (kereskedelem)............................................................................... 89
5.1.4. Szolgáltatás....................................................................................................... 90
5.2. Környezeti, termesztési feltételek és szabályozásuk lehetősége .............................. 90
5.2.1. A fény............................................................................................................... 90
5.2.2. A hőmérséklet .................................................................................................. 91
5.2.3. A víz ................................................................................................................. 91
5.2.4. A tápanyagok.................................................................................................... 92
5.2.5. A talajok és termesztő közegek........................................................................ 92
5.3. Egynyári és kétnyári dísznövények fogalma, csoportosítása, termesztése és
felhasználása......................................................................................................................... 93
5.3.1. Kiültetési célból felhasználható egynyári dísznövények ................................. 93
5.3.2. Vágási célból termesztett egynyári dísznövények ........................................... 96
5.3.3. Kétnyári dísznövények..................................................................................... 96
5.4. Évelő dísznövények fogalma, csoportosítása, szaporítása, nevelése. Évelő
kiültetések és fenntartásuk ................................................................................................... 97
5.4.1. Termesztés........................................................................................................ 97
5.4.2. Évelők kiültetése és fenntartása ....................................................................... 99
5.5. Gyeplétesítés és fenntartás ..................................................................................... 101
5.5.1. A pázsitok és a gyepek csoportosítása ........................................................... 101
5.5.2. Gyeptelepítés.................................................................................................. 102
5.5.3. Gyepfenntartás. .............................................................................................. 102
5.6. Díszfák, díszcserjék ökológiája, várostűrése, felhasználása és fenntartása ........... 103
5.6.1. Díszfák, díszcserjék környezeti feltételei....................................................... 103
5.6.2. Díszfák, díszcserjék várostűrő képessége ...................................................... 104
5.6.3. Díszfák, díszcserjék felhasználása ................................................................. 105
5.6.4. Díszfák és díszcserjék telepítése és fenntartása ............................................. 107
Fagyérzékeny növények védelme............................................................................................ 107
6. Gyógynövénytermesztés ................................................................................................ 109
6.1. A hazai gyógynövénytermesztés jellemzése .......................................................... 109
6.2. A drogismeret alapjai ............................................................................................. 110
6.3. Gyógynövények feldolgozása, tárolása és csomagolása ........................................ 110
6.4. Gyógynövények gyűjtése ....................................................................................... 111
6.5. Gyógynövények termesztése.................................................................................. 112
Ellenőrző kérdések ............................................................................................................... 113
Irodalomjegyzék ................................................................................................................... 114
1. ZÖLDSÉGTERMESZTÉS
1
Hazánkban ma mintegy 100 000 hektáron termesztenek zöldséget. A termesztőterület
több mint 70%-a az Alföldön van, és a dél-alföldi régió az uralkodó a mintegy 5000 hektáron
folyó zöldséghajtatásban is. Zöldségvetőmag termesztés szűk 3000 hektáron folyik, e felület
döntő többségén zöldborsó vetőmag előállításával foglalkoznak.
Az éves termésmennyiség 1,5-2 millió tonna, ennek közel háromnegyede szántóföldi
zöldség, a többi a hajtatásból (0,4-0,5 millió tonna) és a gombatermesztésből (30-40 ezer
tonna) származik.
A megtermelt zöldségek mintegy 40-45%-a kerül exportálásra, jelentős részben
feldolgozott formában. A termésátlagok nemzetközi összevetésben viszonylag alacsonyak, de
e tekintetben óriásiak a különbségek a különböző fejlettségű üzemek között. A termelés 80%-
a magángazdaságokból származik, a gazdaságok döntő többsége 5 hektárnál kisebb területen
gazdálkodik. Becslések szerint ma mintegy 70-100 ezer család tesz szert jövedelemre a
zöldségtermesztésből.
Hazánkban az egy főre jutó átlagos zöldségfogyasztás évi 90-100 kg. Ebből a
mennyiségből a feldolgozott termékek 40-45%-kal részesednek. A fogyasztás csökkenő
mértékű, de még mindig jelentős szezonalitást mutat. A zöldségfélék fontos vitamin- (pl. C-
vitamin - paprika, fejes káposzta; karotinoid - paradicsom, sárgarépa; D-vitamin -
gombafélék) és ásványi anyag (levélzöldségfélék) források. Jelentős a zöldborsó, a zöldbab és
a gombafélék fehérjetartalma. Rosttartalmuknál fogva fontos szerepet játszanak a megfelelő
emésztésben. Kevés kivételtől eltekintve energiatartalmuk nem jelentős. Egyes zöldségek (pl.
fokhagyma, paprika, brokkoli, sütőtök) biológiailag aktív anyagait a gyógyszeripar is
felhasználja. Ugyanakkor elsősorban a levélzöldségfélék jelentősebb mennyiségben
halmozhatnak fel az emberi szervezetre káros anyagokat, például nitrátot, oxálsavat.
1.1.4.1 Fényigény
A növények életfolyamataihoz a fény, pontosabban a fotoszintetikusan aktív sugárzás,
szolgáltatja az energiát. Ezáltal intenzitása alapvetően meghatározza a növény fejlődésének
sebességét. Az egyes zöldségnövények fényigénye között természetesen lényegi különbségek
vannak, az uborka és a zöldbab kivételével kifejezetten fényigényesek a trópusi-szubtrópusi
származású zöldségfajaink, míg a mérsékelt öviek kevésbé azok. A besugárzás napi
időtartama, vagyis a nappalhosszúság, a fotoperiodizmus jelenségén keresztül befolyásolja a
növények generatív szerveinek képződését. Erre a jelenségre a gyakorlatban leginkább egyes
levélzöldségek termesztésénél kell figyelemmel lennünk.
1.1.4.2 Hőigény
A hőmérséklet nagymértékben befolyásolja a növényi életfolyamatok sebességét.
Optimum hőmérsékletnek nevezzük azt a legmagasabb hőmérsékletet, ahol növekedés még
konstans marad. A zöldségnövényeket hőoptimumuk (T) alapján az úgynevezett Markov-
Haev beosztás szerint öt csoportba sorolhatjuk:
• 25°C - paprika, uborka, görögdinnye, sárgadinnye, spárgatök
• 22°C – paradicsom, tojásgyümölcs, sütőtök, zöldbab, csemegekukorica
• 19°C – zeller, cékla, vörös-, fok- és póréhagyma, spárga
• 16°C – zöldborsó, sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, fejes saláta, spenót, sóska
• 13°C – káposztafélék, retek, torma
A hőoptimum természetesen fenológiai stádiumonként más és más lehet, csírázáskor a
T+7, míg szikleveles korban a T-7°C-os értéket tekintjük a legmegfelelőbbnek. A fejlődési
2
küszöbértékekeket T±10-14°C-nak, az optimumtól való káros következmények nélküli eltérés
határértékeit T±7°C-nak tekintjük.
A zöldségnövények hőigényét az úgynevezett effektív hőösszeg igényük is jól
jellemzi. Ezt az értéket úgy kapjuk meg, hogy a tenyészidőre vonatkoztatva összegezzük a
napi aktív hőegységgyarapodásokat, amit pedig az adott faj fejlődési küszöbértékét a napi
átlaghőmérsékletből kivonva kaphatunk meg. A hőegység elmélet gyakorlati alkalmazására
elsősorban a feldolgozóipari célú termesztésben találunk példákat.
A hőmérséklet vonatkozásában még említést kell tennünk a vernalizáció jelenségéről.
Ez a kifejezés azt a növényélettani jelenséget írja le, hogy bizonyos fejlettségi stádium elérése
után, amennyiben a hőmérséklet adott ideig egy adott hőmérséklet alá esik, akkor az a
generatív szervek kifejlődését indukálja egyes növényekben. Erre különösen a káposztafélék,
egyes gyökérzöldségek és a vöröshagyma termesztése során kell figyelemmel lennünk.
1.1.4.3 Vízigény
A növények vízigényét legjobban az úgynevezett transzspirációs és vízfogyasztási
együtthatókkal lehet jellemezni. E mutatók alapján kifejezetten vízigényes zöldségnövény
például a paprika, az uborka, míg csekély vízigényű például a sárgarépa, a vöröshagyma és a
csemegekukorica. Azt hogy hazánk klimatikus adottságai között egy adott zöldségnövény
öntözés nélkül is biztonsággal, gazdaságosan megtermeszthető-e ezen kívül még számos más
tényező befolyásolja. Például a gyökeresedés mélysége, az alkalmazott szaporítási mód és a
tenyészidő hossza. Amennyiben öntözünk, azt célszerű az úgynevezett kritikus
fenofázisokban megtenni. Ilyen fenofázisok például a csírázás, az intenzív vegetatív
növekedés kezdete és az intenzív termésnövekedés időszaka.
1.1.4.4 Talaj- és tápanyagigény
Annak ellenére, hogy igen sok fajról van szó, melyek számos különböző családból
származnak, a zöldségfélék talajigénye meglehetősen egyöntetű. A jó vízmegtartó képességű,
nem cserepesedő, középkötött, magas szervesanyagtartalmú és tápanyagban gazdag talajok a
legmegfelelőbbek a zöldségtermesztésre. (Korai célú termesztésre a homokosabb, míg tárolási
célú termesztésre a kötöttebb talajok optimálisabbak, mint a középkötött talajok.) A talaj pH-
tartalma 5,8 és 7,5 között, míg a mésztartalom 1 és 2% között megfelelő. A 0,05% alatti
sótartalom ideális, a 0,3% feletti sótartalmú talajok már alkalmatlanok a zöldségtermesztésre.
Egyes zöldségfélék kifejezetten szervestrágya igényesek (burgonyafélék, kabakosok,
káposztafélék, csemegekukorica), míg mások (levélzöldségfélék, hagymafélék,
gyökérzöldségfélék) közvetlenül nem igényelnek szervestrágyázást. A nitrogén elsősorban a
vegetatív növekedésért felelős tápelem, de a termésméret és a termésátlag kialakításában is
kulcsszerepe van. A túl kevés nitrogén elégtelen növekedést, és így kisebb méretű terméseket
és alacsonyabb termésátlagot eredményez. A túlzott nitrogénellátás rosszabb beltartalmat és
tárolhatóságot, fokozott betegség és kártevő érzékenységet eredményez. A foszfor a
gyökérképződésben és a generatív folyamatokban játszik döntő szerepet. Hiánya
termésképzési zavarokat okoz. A kálium nagy szerepet játszik a jó beltartalom és szín,
valamint a tárolhatóság, a hidegtűrés és a betegség ellenállóság kialakításában. Hiánya
minőségromlást okoz. A zöldségnövények más növényekhez képest viszonylag sok
magnéziumot vesznek fel, ezért egyes zöldségnövényeknél (pl. uborka, paprika, paradicsom)
gyakori hiánytünetének kialakulása. A kalcium hiánya tenyészőcsúcs elhalást és általában
alapvető minőségromlást okoz.
1.1.5. Termesztőberendezések
3
határolt zárt térben szabályozni tudjuk a hőmérsékletet és a páratartalmat, vagy akár a fényt és
a széndioxid koncentrációt is. Hazánkban a zöldséghajtatást elsősorban fóliaborítású
létesítményekben végzik, az üvegházak területi részaránya csak pár százalék. Jelenleg a
termesztőberendezések mintegy 20%-át fűtik, jellemzően gázzal vagy termálvízzel.
Az üvegházak üveggel borított berendezések. Ma már csak blokkosított formában
készülnek. Az üvegházzal szembeni elvárás, hogy egész évben lehessen benne melegigényes
fajokat is termeszteni, így fűtési szintjük (a belső és a külső hőmérséklet között elérhető
maximális különbség) 30-35°C-os. Klímaszabályozásuk általában automatizált. Az üvegházak
a legdrágább termesztőberendezések, de egyben a leghosszabb élettartamúak is.
A műanyag borítású növényházak a legkorszerűbb műanyag burkolatú
termesztőberendezések. Jellemzőjük a beton alapokban álló vázszerkezet, a nagy
vápamagasság, az automatizált klímaszabályozás és a kétrétegű fóliatakarás, amihez általában
hosszabb élettartamú fóliákat használnak fel. Viszonylag nagy bekerülési költségük miatt
fűtés alkalmazásával célszerű az egész éves kihasználást biztosítani. Az üvegházakhoz
hasonlóan blokkos elrendezésben készülnek, vagyis több hajó van egy légtérben. Az egyhajós
termesztőberendezésekhez képest a blokkrendszernek előnye a nagyobb egybefüggő légtér, a
kisebb energia- és fóliaigény; hátránya a bonyolultabb vázszerkezet.
A fóliasátrak a magyar zöldségtermesztésben leggyakrabban alkalmazott
termesztőberendezések. Hátrányuk a viszonylag rövidebb élettartam és az általában nem
megfelelő klímaszabályozás. Előnyük az olcsóságuk, amit fokoz az, hogy zömében házilagos
kivitelezésben készülnek. Emiatt rendkívül sokféle megoldás és típus létezik, a legelterjedtebb
a 7,5 méter széles, 3 méter magas, egy rétegű polietilén fóliatakarással rendelkező sátor.
Megkülönböztetünk úgynevezett nagy- és kislégterű típusokat. Azt a berendezést nevezzük
nagylégterűnek, ahol az egy alap négyzetméterre eső légköbméter meghaladja a kettőt,
blokkrendszerű létesítményekben ez a határ három légköbméter.
A fóliaágyak 2-3 méter széles 70-80 cm magas kislégterű berendezések. Ezekbe már
nem lehet bemenni, így a munkavégzés meglehetősen nehézkes. Napjainkra sokat vesztettek
korábbi jelentőségükből. A fóliaalagutak a fóliaágyaknál is kisebb, csak káposzta- és
salátafélék teljes idejű hajtatására alkalmas létesítmények. Gyakran használják viszont nagy
egyedi értékű zöldségnövények (görögdinnye, uborka, paprika) időleges takarására a koraiság
fokozása érdekében.
4
A gyakorlati zöldségtermesztésben számos tényező munkál a klasszikus vetésforgó
megvalósíthatósága ellen. Mindenekelőtt kicsi az átlagos üzemméret, sokszor még egy-két
növény gazdaságos termesztésére is alig elegendő a rendelkezésre álló terület. A
zöldséghajtatásban és a szabadföldi támrendszeres termesztésben monokultúrás termesztés
folyik, hiszen ezek helyhez kötött berendezések és a felhasználásukkal gazdaságosan
termeszthető fajok köre rendkívül szűk. A specializálódott termesztőkörzetek és a rendkívül
drága célgépek is a monokultúrás jellegű termesztésre ösztönzik a termesztőket. Ezen kívül a
zöldségfélék piaca kvóták és intervenciós árak hiányában sokkal kiszámíthatatlanabb, mint a
szántóföldi növényeké, így jóval nehezebb hosszú távra tervezni. A vetésforgó fő lényegének,
az elővetemény elméletnek (ami szerint minden növény hatással van az adott területen utána
következő növényre) a részleteit a zöldségtermesztőknek is ismerniük és alkalmazniuk kell.
1.1.6.2 Talajművelés
A talajművelés célja a talaj víz-, levegő- és tápanyagforgalmának befolyásolása,
valamint a gyomok irtása. A talajművelési eljárásokat három nagy csoportba oszthatjuk.
Az alap talajművelés célja termékeny, gyomban szegény talajréteg kialakítása és
fenntartása. Ide a tarlóhántás (eszköze a tárcsa), a tarlóhántás ápolása (tárcsa, kultivátor), a
tarlóhántás lezárása (henger, fogas) és a szántás (eke) tartozik. A zöldségtermesztésben az
alap talajművelést általában ősszel végzik, de egyes esetekben kora tavasszal, illetve kettős
termesztés vagy áttelelő termesztés esetén akár a nyár folyamán is történhet.
A vetés előtti talajelőkészítés célja a jó vetőágy kialakítása. Ez aprómorzsás,
ülepedett, sima és gyommentes terület létrehozását jelenti. Eszközei a tárcsa és a borona vagy
a kultivátor, valamint apró magvú növények esetében a henger. E művelet elvégzése a
szabadföldi zöldségtermesztésben fajtól és termesztéstechnológiától függően február végétől a
nyár végéig bármikor előfordulhat. Ehhez a műveletcsoporthoz sorolható a bakhátak és
ágyások kialakítása is.
A növényápoló talajművelés célja a megfelelő talajállapot fenntartása a vegetáció
során, a növényállomány mechanikai gyomírtásával, a talajfelszín porhanyításával, esetenként
tömörítésével. Eszközei jellemzően a kultivátor és a fogasborona.
1.1.6.3 Tápanyagutánpótlás
A tápanyagutánpótlási, trágyázási rendszer négy eleme a következő: az alkalmazott
trágya típusa, az alkalmazott trágyaadag nagysága, a kijuttatás ideje és a kijuttatás módja.
A trágya típusa szerint sokféleképpen csoportosíthatjuk a trágyaszereket. Eredetük
szerint megkülönböztetünk szerves és szervetlen (zömében műtrágyák) trágyákat. A
zöldségtermesztésben kiemelt jelentősége van a szervestrágyának, szabadföldön 3-4 évente,
hajtatásban évente alkalmazzák. Halmazállapotuk szerint a trágyák lehetnek szilárdak,
folyékonyak és légneműek (CO2). Összetételük szerint elkülönítjük az egy vegyületet
tartalmazó mono, a csak makroelemeket tartalmazó összetett és a teljes tápelemsort
tartalmazó komplex trágyákat. Oldhatóságuk szerint vannak vízben maradék nélkül oldódó,
úgynevezett öntöző trágyák és maradékkal oldódó műtrágyák, amelyeket csak a talajba
juttatva célszerű alkalmazni.
A trágya mennyisége szerint elkülöníthetünk feltöltő, tartalékoló, visszapótló és
talajzsaroló trágyaadagot. A feltöltő adag alkalmazása gyakorlatilag luxus ellátás
megvalósítását eredményezi, ezért elsősorban intenzív technológiákban alkalmazzuk a minél
nagyobb termésátlag elérése érdekében. Tartalékoló adagot a foszfor és a kálium esetében
alkalmazhatunk, amikor egy alkalommal több egymást követő kultúra számára elegendő
mennyiséget juttatunk ki. A kevésbé intenzív szabadföldi zöldségtermesztésben a mérleg-
módszer alkalmazásával kiszámolt visszapótló adagokat használnak, annyi tápanyagot
juttatva a talajba, amennyit a termesztés során feltételezhetően majd kivonunk belőle. A
talajzsaroló adag alkalmazása a kivontnál kisebb mennyiségek kiadását jelenti.
5
A kijuttatás módja is sokféle lehet. A leggyakoribb eljárás, hogy a trágyát kiszórjuk a
talaj felszínére és azt talajművelő eszközökkel, vagy esetleg öntözés alkalmazásával a kívánt
mélységben a talajba juttatjuk. Az öntöző műtrágyákat az öntözővízzel tudjuk kijuttatni. Ez a
módszer a tápoldatozás, ami az utóbbi években a zöldséghajtatásban és az intenzív
szabadföldi termesztésben szinte kizárólagossá vált. E módszerrel a kijuttatás ideje, a
kijuttatott tápanyagok mennyisége és aránya a növény pillanatnyi igényeihez igazítható.
Egyes műtrágyákat vízben feloldva és szigorúan meghatározott töménységben alkalmazva a
növények lombjára is kijuttathatjuk. Ez a lombtrágyázásnak nevezett eljárás inkább csak
átmeneti tápanyaghiányok megszüntetésére alkalmas, hosszabb távú táplálásra nem. A
zöldséghajtatásban a CO2 trágyázás során a CO2-ot a levegőbe juttatjuk ki.
A kijuttatás ideje alapján alap-, indító- és fejtrágyázást különítünk el. Az
alaptrágyázást a tenyészidőszakon kívül, általában ősszel végezzük. Célja egy
tápanyagtartalék képzése a hosszabb ideig ható trágyaféleségek beforgatásával a művelt
talajréteg teljes mélységébe. Az indító trágyázást közvetlenül a vetés, illetve a kiültetés előtt
végezzük, a tápanyagokat gyorsan felvehető formában tartalmazó trágyák felhasználásával.
Célja a kezdeti fejlődés segítése. A fejtrágyázást a vegetációs időben végezzük gyorsan ható
trágyaszerekkel. Célja a tápanyagigény folyamatos és egyenletes kielégítése az egész
tenyészidő folyamán. A kijuttatás talajba munkálással, tápoldatozással és lombtrágyázással is
történhet. A zöldségnövények kifejezetten tápanyagigényes, ugyanakkor zömében sóérzékeny
növények, ezért a zöldségtermesztésben kiemelt jelentősége van a fejtrágyázásnak.
1.1.6.4 Szaporítás
A zöldségnövények döntő többségét a termesztési gyakorlatban ivaros módon, tehát
vetőmaggal szaporítjuk. Ivartalan szaporítást elsősorban akkor alkalmazunk, ha az adott
zöldségnövény nem hoz csíraképes magvakat (pl. fokhagymát sarjhagymával, tormát
gyökérdugvánnyal), vagy ha magról szaporítva a fajtatulajdonságok nem őrződnek meg
biztonsággal (pl. rebarbarát tőosztással). A termesztett gombákat is ivartalan módon,
micéliumaikkal szaporítjuk. Mikroszaporítással előállított szaporítóanyag alkalmazására ma
még kevés példa akad leginkább a spárga esetében fordul elő.
A vetőmagvak fémzárolását és minősítését az Országos Mezőgazdasági Minősítő
Intézet illetve EU-s társintézményei végzik a legfontosabb értékmérő tulajdonságok (faj- és
fajtatisztaság, tisztasági százalék, idegenmag tartalom, csírázási százalék, nedvességtartalom,
egészségi állapot) alapján. A minősítési folyamat során nem vizsgált, de a gyakorlat számára
jelentőséggel bíró értékmérő tulajdonságok a csírázási erély, a használati érték, az
ezermagtömeg és az osztályozottság. A vetőmagokat különböző kezelési eljárásokban
részesíthetik a biztonságosabb és gyorsabb csírázás, az egyenletesebb vetés és kelés, valamint
a jobb kezdeti fejlődés biztosítása érdekében. A leggyakoribb eljárások a következők:
csávázás, inkrusztálás, drazsírozás, méret szerinti osztályozás, előcsíráztatás, koptatás.
A gyakorlat szempontjából az ivaros szaporítási eljárások két nagy csoportra
különíthetők el, állandó helyre vetésre és palántázásra. Zöldséghajtatásban a gyökérzöldségek
kivételével minden esetben palántázást alkalmazunk, míg szabadföldön mindkét módszer
széleskörűen alkalmazott. Az állandó helyre vetés előnye, hogy olcsóbb és egyszerűbb
eljárás, valamint alkalmazásával a gyökérzet mélyebbre hatoló lesz javítva ezzel az állomány
szárazságtűrését. Hátránya, hogy kevésbé kiszámítható, bizonytalanabb eredményű eljárás,
így nagyobb a területegységre eső vetőmagigénye. Ezen kívül kiegyenlítetlenebb
állományokat és hosszabb tenyészidőt eredményez.
A helyrevetés fő paraméterei a vetési idő, a vetési mélység, a vetés módja és a
felhasznált vetőmag mennyisége. A vetési időt az adott növény hőigénye, a rendelkezésre álló
terület időjárási és talajviszonyai, a piaci igények és az adott fajta tenyészideje határozzák
meg. A vetési mélység leginkább a vetőmag méretétől függ, de megállapításánál figyelembe
kell venni a csírázás időtartamát, valamint a talaj szerkezetét és nedvességtartalmát is. A vetés
6
módját illetően üzemi szintű termesztésben szinte kivétel nélkül géppel, soros elrendezésben
vetjük a magokat. A vetőmag mennyiségét az elvetendő csíraszám, valamint az adott vetőmag
ezermagtömegének és használati értékének az ismeretében számolják ki.
A palántázás fő előnye, hogy biztonságosabb termesztést és kiegyenlítettebb
növényállományt eredményez. Ezen túl rövidebb tenyészidőt, korábbi szedéskezdetet és
nagyobb termésátlagot biztosíthat. Hátránya a helyrevetésénél jóval nagyobb költsége,
valamint hogy a növényvédelmi problémák fokozottabban jelentkezhetnek.
A palántanevelési technológia legfontosabb részelemei a magvetés időpontja, módja,
helye és sűrűsége, valamint a palántanevelés módja és a kiültetés időpontja. A magvetés idejét
a kiültetési idő és a palántanevelés várható időtartama alapján határozzák meg. A magvetés
végezhető kézzel és géppel is, történhet a termesztőlétesítmény talajába (szálas palánták
előállításakor), szaporítótálcába (tűzdeléses palántanevelésnél), palántanevelő tálcákba (tálcás
palántanevelés), illetve tápkockába vagy cserépbe. Sűrűsége alapján elkülöníthetünk ritka
(100-700 db/m2), közepes sűrűségű (700-1500 db/m2) és sűrű vetést (1500-5000 db/m2). A
palántanevelés módja alapján megkülönböztetünk szálas (a legegyszerűbb és legolcsóbb
eljárás, a szabadföldi tömegtermesztésben alkalmazzák), tálcás (a lyukmérettől függően
tömeg-, vagy korai termesztés céljára, vagy akár hajtatásban is.), valamint tápkockás illetve
cserepes (elsősorban a hajtatásban és a korai szabadföldi termesztésben használt, a
legköltségesebb, ugyanakkor a legfejlettebb palánták elállítására alkalmas) palántanevelést. A
tápkockás és a cserepes palántanevelés történhet tűzdeléssel, illetve tűzdelés nélkül is.
Tűzdelést alkalmazva palántanevelő hely és fűtőanyag takarítható meg, ugyanakkor
megnöveli a palántanevelés időtartamát és kézimunka igényét.
1.1.6.5 Öntözés
A növények megfelelő vízellátása alapvető feltétele az optimális fejlődésnek. A
termesztőberendezésekben természetszerűleg csak öntözéssel biztosítható a növények
vízellátása, de hazánk klimatikus adottságai miatt a korszerű, tervezhető szabadföldi
zöldségtermesztésnek is alapfeltétele az öntözés. Szinte minden zöldségnövényünkre igaz,
hogy öntözve biztonságosabban és gazdaságosabban termeszthető, de egyes zöldségnövények
(pl. étkezési paprika, uborka, csemegekukorica) üzemszerű termesztését öntözési lehetőség
biztosítása nélkül elkezdeni sem szabad. Az öntözési rendszer legfontosabb elemei az
öntözési cél, az öntözési mód, az öntözési norma és az öntözési forduló.
Az öntözési célok közül nyilvánvalóan a vízpótlás a legnagyobb jelentőségű. De ezen
kívül öntözhetünk a termesztés előtt nedvességtároló, talajművelést elősegítő és talajátmosó;
közvetlenül a vetés, illetve az ültetés után kelesztő és beiszapoló, illetve a termesztés során
trágyázó, párásító és frissítő céllal.
Az öntözési módok közül az esőztető öntözés a legelterjedtebb. Nagy előnye, hogy a
fent említett öntözési célok mindegyikének megvalósítására alkalmas. Hátránya, hogy
viszonylag vízpazarló, és hogy alkalmazása talaj- és növényromboló hatású lehet. Különösen
az intenzív termesztési módokban terjed a csepegtető öntözési mód alkalmazása, amely
jelentős beruházási igényű, de igen víztakarékos módszer. Tulajdonképpen csak vízpótlási és
tápanyagkijuttatás cél megvalósítására alkalmas. A felületi öntözési módok (árasztásos,
barázdás) és az altalaj öntözés alkalmazása csökkenő jelentőségű.
Öntözési norma alatt az egy alkalommal kijuttatott vízmennyiséget értjük. Konkrét
értéke természetesen nagymértékben függ az öntözési céltól, valamint vízpótló öntözés esetén
az adott kultúrára jellemző gyökerezési mélységtől. Akkora vízadagot célszerű kiadni, hogy a
fő gyökérzónánál pár centiméterrel mélyebben nedvesedjen át a talaj, átlagos talajviszonyok
mellett 1 mm öntözővíz 1 cm mélyen nedvesíti át a talajt. Az adott kultúra termesztése során
összesen felhasznált öntözővíz mennyiséget idénynormának nevezzük.
Öntözési forduló alatt a két egymást követő öntözés között eltelt időtartamot értjük,
tehát az öntözés gyakoriságát fejezi ki. Mértéke elsősorban az öntözőberendezés kapacitásától
7
és típusától függ, de gazdaságossági és növényélettani tényezőket is figyelembe kell venni
megállapításakor.
1.1.6.6 Fitotechnika
A fitotechnikai ápolási munka nagy kézimunkaigényű tevékenység, tehát komoly
költségtényező. Ezért fitotechnikai műveleteket üzemi szintű termesztésben általában csak a
nagy termelési értéket eredményező kultúrák esetében alkalmaznak. A zöldségtermesztésben
a fitotechnika körébe soroljuk az egyes növényi részek eltávolítását a növényi részek
rögzítését, az oltást, a halványítást, valamint a termékenyülés és az érés szabályozását.
A növényi részek eltávolítása számos zöldségnövény esetében alkalmazott
technológiai elem. Ilyen művelet például a paprika, a paradicsom, az uborka és a sárgadinnye
metszése, kacsozása; a hajtatott paradicsom lelevelezése; az elsősorban egyes kabakosok és
burgonyafélék esetében végzett termésritkítás; a torma hajtásválogatása és oldalgyökerezése,
valamint a csemegekukorica fattyazása. E műveletek fő célja, hogy a meghagyott növényi
részek intenzívebben fejlődjenek és jobb minőségű terméket eredményezzenek. E
műveleteket akkor érdemes alkalmazni, ha a piac megfelelő ártöbblettel honorálja az így elért
nagyobb méretet és jobb minőséget. A hajtások rögzítése a támrendszert alkalmazó
termesztési módok elengedhetetlen fitotechnikai művelete.
Az oltás egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a paradicsom, az uborka, a
tojásgyümölcs és a paprika hajtatásában, valamint a görögdinnye szabadföldi termesztésben.
Az oltást eredetileg a talajlakó korokozók és kártevők elleni védekezésül vezették be. A
termesztendő fajtákat az egyes károsítókkal szemben ellenálló gyökerű növényekre oltják, így
még fertőzött talajban is sikeresen lehet termeszteni. Az oltott növények azonban további
előnyökkel is rendelkeznek. A gyökérzet erőteljesebb, mélyebbre hatoló, hidegtűrőbb, jobban
hasznosítja a vizet és a tápanyagokat. Emiatt nagyobb lesz a növekedési erély, javul a
stressztűrés, a termések nagyobbak, kiegyenlítettebbek és jobb minőségűek lesznek.
A halványítás, illetve etiolálás során egyes növényi részeket részben, vagy teljes
egészében elzárunk a fénytől. Ezt a műveletet a póréhagyma, a spárga, a halványító zeller és
egyes salátafélék termesztése során alkalmazzák legelterjedtebben. A termékenyülés
elősegítése leginkább a téli hajtatási időszakban alkalmazott művelet. Történhet a virágok
rázogatásával, hormonkészítmények permetezésével, illetve újabban leginkább poszméhek
alkalmazásával. A vegyszeres érésszabályozás az ipari paradicsomtermesztésben alkalmazott
eljárás, melynek során etilén tartalmú szerek permetezésével érik el a termések minél nagyobb
fokú együttérését.
1.1.6.7 Növényvédelem
A hazánkban termeszthető zöldségfélék közé nagyon sok faj tartozik és mindegyik
fajnak, fajtának megvan a saját növényvédelmi specialitása. A zöldségfélék növényvédelmét
még színezi az is, hogy nagyon sok zöldségfajt termesztünk szabadföldön kívül zárt termesztő
berendezésekben is. Ezekben a berendezésekben viszont nem csak a hazai, hanem a nálunk
egyébként szabadban nem áttelelő károsítókkal is meg kell küzdenünk.
Ezért nehéz a dolga annak, akinek általában a zöldségfélék növényvédelméről kell
írnia egy oldalnyi terjedelemben.
A különböző zöldségféléket számtalan olyan tényező károsíthatja, amelyeket a
növényvédelem mint szakterület hivatott orvosolni. Ezek a tényezők lehetnek élettani
elváltozások, különböző kórokozók, kártevők és gyomok okozta károsítások.
Az élettani elváltozásoknál (levélszél barnulás, csúcsfoltosság, repedés, növekedési
rendellenesség) mindig meg kell keresnünk, illetve előre ki kell küszöbölnünk a kiváltó
okokat. Ezek az okok lehetnek a faj (fajta) számára nem megfelelő környezeti tényezők által
kiváltottak, de a tápanyagzavar által kialakultak is gyakoriak. Az élettani elváltozások
sajátossága, hogy ha a tünetük már megjelent, akkor az orvoslásukkal rendszerint elkéstünk.
8
A tünet súlyosbodását vagy nagyobb arányú terjedését azonban a kiváltó ok megszüntetésével
meg tudjuk akadályozni. A leghatékonyabb az, ha az adott faj (fajta) ilyen jellegű
érzékenységével (igényeivel) tisztában vagyunk. Erről a fajtát forgalmazó cégek és a
szaktanácsadók tudnak felvilágosítást adni.
A kórokozók közé soroljuk a vírusos, a fitoplazmák okozta, a baktériumos és a
gombás megbetegedéseket. Mindegyikük közös jellemzője, hogy ellenük hatékonyan
védekezni csak a megelőzéssel lehet. A védekezés alapja a szigorú növényvédelmi higiénia
betartása, a fertőzési források megszüntetése, a fertőzésmentes szaporítóanyag használata, a
betegség terjedésének megakadályozása, a kórokozó számára kedvezőtlen életfeltételek
biztosítása, stb.. A vírusok ellen az előbb megnevezett megelőzési módok kiegészítéseként
leghatékonyabban csak rezisztenciával rendelkező fajták használatával tudunk. A baktériumos
és gombás megbetegedések ellen számos hatóanyag áll a termelő rendelkezésére.
A kártevők közé rengeteg olyan szervezet tartozik, melyeknek felsorolása is már
kimerítené ezt az egy oldalnyi terjedelmet. A teljesség igénye nélkül a zöldségféléket
károsíthatják a kártevők következő nagy osztályai: fonálférgek, csigák, rovarok, atkák,
madarak, emlősök. Ezek a rendszertani osztályok több száz kártevőt foglalnak magukba. Van
amelyik az egyik zöldségfajt „szereti” van amelyik a másikat. Vannak olyanok (polifág)
amelyek csaknem mindegyiket. A kártevők elleni védekezés alapja biológiájuk (áttelelésük,
fejlődésmenetük, rajzásmenetük, nemzedékszámuk, stb.) és környezeti igényeik ismerete. A
korszerű növényvédelmet alkalmazó termelő, ezt a tudást kiegészítve különböző
módszerekkel figyeli a kártevők megjelenését, és ehhez igazítja a védekezés módszerét és
idejét. A védekezésre a lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre, a termelő szakmai
felkészültségén sok múlik, hogy ezeket a lehetőségeket mennyire hatékonyan tudja
kihasználni.
Gyomok okozta károsításról akkor beszélünk, ha egyes növényfajok egy csoportja
zavarja az ember termelő tevékenységét. Ellenük mechanikai vagy herbicidek alkalmazásával
védekezhetünk.
Jelenleg legkorszerűbbnek az úgynevezett Integrált növényvédelem mondható,
melynek lényege, hogy egy olyan növénykezelési rendszer, amely egészség- és
környezetkímélő módon a károsító fajok ellen a lehető legeredményesebb módon használ fel
minden alkalmas technikát és módszert, hogy azok egyedszámát a gazdaságilag elfogadható
veszteségszint alatt tartsa.
1.1.6.8 Betakarítás
A zöldségnövények esetében a betakarítás jóval nagyobb odafigyelést és gondosságot
igényel, mint a szántóföldi növényeknél. A zöldségtermesztésben a betakarítás nagy
kézimunka-, illetve gépigényű művelet, meghatározó költségtényező. A betakarítási
technológia legfontosabb jellemzői a betakarítás módja, ideje és gyakorisága.
A kézi betakarítás a zöldségtermesztésben mind a mai napig nagy szerepet játszik.
Ennek egyik oka, hogy egyes zöldségfélék gépi betakarítása technikailag még nem kellően
megoldott. Egy másik ok, hogy a kézi betakarítás jobb minőségű árut eredményez, mint a
gépi betakarítás, ezért frisspiaci célra még azon fajokat is kézzel szedik, amelyeket a
feldolgozóipar számára géppel takarítanak be. Egy további ok a viszonylag kis átlagos
üzemméret, hiszen a gépi betakarítás csak nagy felületek esetén gazdaságos. A gépi
betakarítás a feldolgozóipari illetve a tárolási célú zöldségtermesztésben általánosan
alkalmazott gyakorlat. Ennek fő oka, hogy nagy felületen alkalmazva a gépi szedés olcsóbb,
mint a kézi.
A szakszerű betakarítás talán legfontosabb eleme a megfelelő időpontban történő
szedés, a túl korai vagy túl késői betakarítás komoly gazdasági károkat eredményezhet. Így
tehát a betakarítás legmegfelelőbb idejének pontos megállapítása a sikeres termesztés egyik
kulcsmomentuma. A termesztői gyakorlatban a szedési idő megállapítására általában
9
tapasztalaton alapuló, úgynevezett szubjektív módszereket alkalmaznak. Feldolgozóipari célú
termesztésben egyes fajoknál konkrét mérési eredményeken alapuló, úgynevezett objektív
módszereket is használnak.
A megfelelő érettségi állapot fajonként, sőt felhasználási célonként változhat. A
gazdasági (vagy más szavakkal felhasználási, szedési, technológiai) érettség azt jelenti, hogy
az adott termény elérte azt az állapotot, amelyet a fogyasztó vagy a feldolgozó igényel.
Biológiai érettségről akkor beszélünk, amikor a növény magja már beérett, továbbszaporításra
alkalmas. Egyes zöldségfajoknál a gazdasági érettség egybeesik a biológiai érettséggel (pl.
paradicsom, fűszerpaprika, görögdinnye), de többségük esetében megelőzi azt.
A betakarítás végezhető egyszerre, egyetlen szedéssel vagy ismételve, többszöri
szedéssel. A gépi betakarítás természetszerűleg egyszeri szedést eredményez. Egyes fajokat
kézi szedés esetén is egyszerre takarítunk be (pl. gyökérzöldségek, hagymafélék), míg más
zöldségféléket sok alkalommal, gyakorlatilag folyamatosan szedünk. A gyakoriság
meghatározásához a piaci igényeket és a termény minőségét kell figyelembe venni.
1.1.6.9 Tárolás
A zöldségfélék betakarítása és felhasználása között rövidebb-hosszabb idő telhet el.
Ezen időtartam hossza a termény eltarthatóságától és a felhasználási lehetőségektől függ. Az
átmeneti tárolás (maximum 1 hónap) célja hogy alkalmazásával minél egyenletesebbé tegyük
a piac ellátását. A hosszú távú tárolás fő célja hogy egyes zöldségnövények akár egész éves
folyamatos és viszonylag olcsó ellátását biztosítsa a főszezonban betakarított és betárolt
terményekből.
A tárolás eredményességét meghatározó tényezők közül talán a legalapvetőbb a faj és
a fajta. A hosszú ideig tárolható zöldségfajoknál (pl. vöröshagyma, gyökérzöldségek, fejes
káposzta) a hosszú tenyészidejű fajták tárolhatósága általában jobb, mint a rövid
tenyészidejűeké. A betárolt termény állapota alatt leginkább annak egészségi állapotát,
sérülésmentességét és nem utolsó sorban szárazanyagtartalmát értjük. E tulajdonságokra
alapvető befolyással vannak a környezeti tényezők (csapadék, talajtípus), az alkalmazott
termesztéstechnológia (tápanyagutánpótlás, öntözés, növényvédelem, betakarítás) és a fajta is.
A tárolási körülmények is alapvetően meghatározzák a tárolás sikerességét. A melegkedvelő
zöldségek ideális tárolási hőmérséklete 10°C körüli, a hidegtűrőké 0-4°C. Mindkét csoport
tárolása számára a 90-95%-os páratartalom a legkedvezőbb.
Tárolási mód alatt azt értjük, hogy a terményt szabadföldön vagy valamilyen tároló
létesítményben, illetve ez utóbbiakban a környezeti tényezőket szabályozva, vagy e nélkül
végezzük a tárolást. A szabadföldi tárolási módok közé tartozik például a barázdás, a prizmás
és a gúlás tárolás. Ezek nagy előnye olcsóságuk, hátrányuk a külső környezeti tényezőktől
való nagymértékű függőségük. Az egyszerű tároló létesítmények közé sorolhatók a vermek,
pincék, padlások, eredetileg más célra épült raktárak. E tárolókban már kisebb mértékű a
külső hőmérséklet hatása, de hőmérsékletük és főleg páratartalmuk alig szabályozható. A
korszerű tárolók már szellőztető, fűtő, hűtő, párásító és esetleg a levegő oxigén- és széndioxid
tartalmát szabályozó berendezésekkel is fel vannak szerelve.
1.1.6.10 Áruvá készítés
A zöldségfélékre is vonatkozik az az általános megállapítás, hogy az árut nem
elegendő megtermelni, azt el is kell tudni adni. A termény az áruvá készítés során válik igazi
áruvá. A jól előkészített áru kelendőbb, értékesebb, hosszabb ideig szállítható és használható
fel, valamint könnyebb a szállítása. Ezért is sajnálatos, hogy a zöldségtermesztés egészét
tekintve, talán az áruvá készítésben vagyunk leginkább lemaradva a nemzetközi élvonaltól.
Feldolgozóipari célú értékesítés esetén az áruval szemben támasztott követelményeket
általában a termelő és a feldolgozó szerződésben rögzíti. A frisspiaci értékesítésre kerülő áruk
esetében pedig elsősorban az Európai Unió rendeletei a mérvadóak.
10
Az áruvá készítés egy összetett munkafolyamat, amely magába foglalja a tisztítást, a
válogatást és osztályozást, illetve a csomagolást. Ezeket a műveleteket néha egymástól
elkülönítve végzik, de gyakoribb, hogy egy menetben, gépek alkalmazásával hajtják végre. A
tisztítás során az adott termény esetében az áruhoz nem hozzátartozó felesleges növényi
részeket, illetve a külső szennyeződéseket távolítjuk el. A tisztítást a válogatás és az
osztályozás követi, melyeket általában egy műveletben végzünk el. A válogatás (vagy
selejtezés) célja, hogy az adott tételből kivegyük a még a minimumkövetelményeknek sem
eleget tévő (pl. beteg, sérült) terményeket. Az osztályozás során pedig az így átválogatott tétel
terményeiből a szabvány előírásainak megfelelően egyöntetű csoportokat képezünk. Az
osztályozás alapja a minőség, és a méret. Az áruvá készítés záró művelete a csomagolás,
amely több célt is szolgál. Védi az áru minőségét, épségét, akadályozza a párologtatást és
egyes esetekben fagyvédelmet is nyújthat, valamint könnyíti az áru szállítását és elosztását.
Ezenkívül a csomagolás figyelemfelkeltő és vásárlásra késztető is lehet és nem utolsósorban a
kötelezően feltüntetendő információkat is a csomagoláson helyezik el.
A világon, napjainkban 4,5 millió hektáron 124 millió tonna termést állítanak elő.
Legnagyobb területen Ázsiában termesztik (2,7 millió ha), majd Európa (670 ezer ha), Észak-
és Közép-Amerika (330 ezer ha) következik. A magyarországi termőterület az elmúlt két
évtizedben 10-18 ezer hektár között ingadozott, az előállított termés mennyisége, pedig 300 és
500 ezer tonna között változott. Magyarországon a paradicsom vetésterülete erősen ingadozott
az utóbbi öt évben, de elmondható, hogy átlagosan 4-5 ezer hektárról, 250 ezer tonna termést
takarítottak be évente.
Morfológiai jellemzői: A paradicsomnak fejlett, a mélyebb rétegeket is jól behálózó
nagy szívóerővel rendelkező gyökérzete van. Ezért az átmeneti szárazságot jobban elviseli,
mint például a paprika. A helyre vetett paradicsom erőteljesebb gyökérrendszerrel
rendelkezik, mint a palántázott. Járulékos gyökérrendszer képzésére hajlamos. Szára a fiatal
növényeknél hengeres és mirigyszőrökkel borított. Később bordák fejlődnek ki a szár
felületén, amelyek erősítik a szárat. A szár hossza a tenyészidő során jelentősen változhat. A
főhajtás növekedése és a virágfürtök képződési mechanizmusa alapján két szélső és egy
átmeneti típust különböztetünk meg: folytonos növekedésű, determinált és féldeterminált
típust. A virágok szerkezetére az 5-ös szám jellemző. A magház két vagy több termőlevélből
nőtt össze. A paradicsom virágzata botanikailag álfürt. Önbeporzó növény. Termése
bogyó. A bogyórekeszek száma 2 vagy több. A termesztett fajták bogyója a 15-30 gr-tól a
300 gr-ig változó tömegű. A 15-30 gr az ún. cseresznyeparadicsom fajtákra vonatkozik. A
fajták túlnyomó többségénél a bogyó színe piros. A piros szín élénksége a likopin és a béta-
karotin mennyiségétől függ. Magja lapított alakú, molyhos, szürkésdrappos színű.
Ezermagtömege 2,5-3,3 g, fajtánként változó. Csírázóképességét 4-6 évig megőrzi.
Ökológiai igényei: Hőigény: Fejlődésének optimális hőigénye Markov-Haev szerint
22±7°C. Éjszaka általában a nappali optimumnál 5-7°C-kal alacsonyabb hőmérsékletet
igényel. A paradicsom biológiai nullpontja 10°C, ezen érték alatt növekedése leáll. A tartósan
32°C feletti hőmérséklet szintén a növekedés korlátozását okozza. A növény hőigénye
fenológiai fázisonként eltérő és értékelését a többi környezeti tényezővel (fény, víz)
összhangban kell elvégezni. Korábbi adatok alapján csírázási optimumnak a 25-27°C-ot
tartották. Ezen a hőmérsékleten a csírázás gyorsan bekövetkezik, de sok lesz a deformált
növény, ezért a 20-22°C-os hőmérsékletet tartják optimálisnak, 18°C alatti hőmérsékleten a
csírázási idő elhúzódik. Szikleveles állapotban, mivel az asszimilációs felület rendkívül kicsi,
11
a magas hőmérséklet a növények megnyúlását okozhatja. Ebben a fenológiai fázisban, napos
időben 17-18°C-t, míg borús időben 13°C-t célszerű tartani. Kötődés szempontjából a két
kritikus hőmérsékleti érték a 30°C, ami felett, illetve a 13-14°C, ami alatt a paradicsom nem
köt. Kötődés szempontjából optimális hőmérsékletnek tekinthető az éjszakai 16-18°C, és a
nappali 20-25°C. Fényigény: A paradicsom fényigényes növény. Növekedésére, fejlődésére a
fény erőssége mellett a megvilágítás időtartamának és minőségének van hatása. Fejlődéséhez
legalább 5000 lux (200-300 J/cm2) erősségű megvilágítást igényel. Alacsonyabb
fényerősségnél a vegetatív fázis megnyúlik, valamint a rossz pollenképződés miatt a kötődés
romlik. A megvilágítás időtartamára vonatkozóan az irodalmi adatok ellentmondásosak. A
fényigény tekintetében a szabadföldi és a hajtatott fajták között jelentős különbség van.
Vízigény: A paradicsom vízigényes növény, de fejlett és mélyre hatoló, nagy szívóerejű
gyökerével a vizet gazdaságosan hasznosító zöldségfélék közé tartozik. Vízfogyasztási
együtthatója, ami az 1 kg termés előállításához felhasznált vízmennyiséget jelenti, 30-60 l/kg.
Transzspirációs együtthatója 240-370 között van. A napi vízfelhasználása több tényezőtől
függ (fejlettség, hőmérséklet, fény, stb.). Az egész tenyészidőre vonatkoztatva általában 2-3
mm/nap. Ez nem zárja ki azt, hogy a teljes lombkifejlődéskor 5-6 mm/nap is lehet. A
vízigényét illetően a kötődés és a bogyónövekedés időtartama jelenti a kritikus időszakot.
Talajigénye: A paradicsom a talajtípusok széles skáláján eredményesen termeszthető,
homoktól az agyagtalajokig. A pH ideális értéke 6,0-6,5. A terület, illetve a talaj
kiválasztásánál vegyük figyelembe a termesztési célt. Korai termesztés esetén a homok vagy
homokos vályogtalaj a legjobb. Általánosságban megállapítható, hogy a tápanyagokkal jól
ellátott, jó víztartó, vízelvezető-képességű és jó levegőzöttségű talajok a legmegfelelőbbek a
termesztésére. Tápanyagigény: A paradicsom tápanyagigényes növény, de
tápanyagigényének meghatározásakor mindhárom makroelem egymáshoz viszonyított aránya
fontos. Általánosságban a N : P : K = 1 : 2 : 1 arányú keverékét javasolják.
Termesztésének főbb változatai:
-korai szabadföldi termesztés - friss fogyasztásra,
-szabadföldi tömegtermesztés - konzervipari célra,
- friss fogyasztásra,
-szabadföldi támrendszeres termesztés - friss fogyasztásra
-hajtatás - friss fogyasztásra
-házikerti termesztés.
Palántáról történő termesztés esetén a javasolt tőszám: determinált típusokból 40-50
ezer, féldeterminált típusokból 30-35 ezer, folytonos növekedésűekből 20-25 ezer növény/ha.
A palánták kiültetésének időpontja május első dekádja. A növényápolási munkák közül
kiemelt szerepe van az öntözésnek és a gyomirtásnak, valamint a vegetációs idő során
folyamatosan végzett talajművelésnek és tápanyag-utánpótlásnak. A paradicsombogyó teljes
kifejlődéséhez a kötődéstől számítva 35-45 nap szükséges. Az érés kezdetére hatással van a
fajta koraisága és természetesen a szaporítás módja. Az ipari paradicsom hazai termésátlaga
30-40 t/ha között ingadozott az elmúlt években. Ez nemzetközi összehasonlításban nagyon
alacsonynak tekinthető.
12
Morfológiai jellemzői. Gyökérzete eredetileg főgyökérrendszerű, de kizárólag
palántázva termesztjük, így a termesztésben bojtos elágazódású, viszonylag sekélyen
elhelyezkedő gyökérrendszerrel kell számolnunk. Hajtásrendszere az első 9-10 nóduszig
elágazás nélkül fejlődik. Ezután minden nóduszban jellegzetes villás elágazódást képez és
nóduszonként egy levél, valamint egy vagy több virág fejlődik. A hajtásrendszer alakulása
alapján elkülönítünk folytonnövő (nóduszonként egy virág, a hajtás növekedése nem zár le
generatív szerv képződésében) és determinált (nóduszonként több virág, a hajtások
növekedése korlátozott) típusokat. A virág hímnős, öntermékeny, fehér színű, felépítésére az
ötös szám jellemző. A termés 2-4 rekeszű felfújt bogyó. Ez a növény fogyasztott része,
mérete, alakja és színe rendkívül változatos. A mag lapított vese alakú, sárgás fehér színű.
Ezermagtömege 5-7 g, csírázóképességét 3-4 évig őrzi meg.
Ökológiai igényei. A környezeti tényezőkkel szemben kifejezetten igényes faj.
Hazánk szabadföldi termesztőterületének északi határán fekszik. Fény iránt igényes, a
biztonságos terméskötődéshez legalább 5000 lux fényerősség és 12 órás nappalhosszúság
szükséges, ez elsősorban a téli hajtatási időszakban okozhat gondokat. Fontos fajtatulajdonság
az úgynevezett fényhiányérzékenység, ami a rossz fényviszonyok hatására bekövetkező
tenyészidő hosszabbodást fejezi ki. Hő szempontjából is igényes. Hőoptimuma 25±7°C,
csírázása 30-32°C-on a leggyorsabb. Fejlődési küszöbértéke 10°C, 15-16°C alatt a
termésfejlődés nagyon vontatott, 35°C fölött viszont már nem köt terméseket. Kifejezetten
fagy- és hidegérzékeny növény. Víz iránti igénye közismerten nagy, hazánkban biztonsággal
csak öntözéssel termeszthető. Szabadföldi termesztésben a természetes csapadékot
öntözővízzel mintegy 500 mm-re kell kiegészíteni. Talajigény szempontjából leginkább
sóérzékenységét kell kiemelni. Nagy hőigénye miatt lehetőleg gyorsan felmelegedő talajokon
termesszük. Tápanyagok iránt is igényes faj. A szervestrágyázást kifejezetten igényli és meg
is hálálja. Egy tonna paprikatermés 2,4 kg nitrogént, 0,9 kg foszfort és 3,4 kg káliumot von ki
a talajból.
Fajtatípusok, fajtaválasztás. Hazánkban mind hajtatásban, mind szabadföldön a
kúpos alakú, úgynevezett fehér színben, gazdasági érettségben betakarított cecei, vagy
másnéven tölteni való típus termesztése a legelterjedtebb. Hajtatásban még a hegyes erős
típus, míg szabadföldön a paradicsomalakú és a kápia paprikák termesztése folyik még
nagyobb felületeken. Az almapaprika, a cseresznyeparika és a kosszarv típusú fajtákat
feldolgozóipari célra termesztik. A világszinten talán legelterjedtebb kaliforniai, vagy más
néven blocky típusú fajták termesztése hazánkban nem túl népszerű. A fajtaválasztás során, a
termés küllemén túl leginkább a potenciális termőképességet, a növekedési típust, a
fényhiányérzékenységet a stressztűrőképességet és a rezisztenciát szokták mérlegelni.
Hajtatásban és intenzív szabadföldi termesztésben ma már szinte kivétel nélkül hibrid fajtákat
alkalmaznak.
Termesztéstechnológia. Az étkezési paprikát a termesztőlétesítményekben
monokultúrában vagy hidegtűrő növényekkel felváltva termesztjük. Szabadföldön az öntözött
zöldséges vetésforgó szervestrágyázott szakaszainak a növénye. Ősszel a területet a törvényi
előírások adta kereteket betartva nagyadagú szervestrágyázásban részesítjük. Az étkezési
paprika termesztésére hazánkban mind hajtatásban, mind szabadföldön számos különböző
technológiát alkalmaznak. A legáltalánosabb technológiák főbb jellemzőit az 1.1. táblázat
tartalmazza. Jelenleg hazánkban kizárólag palántázással szaporítják, az alkalmazott tőszám az
utóbbi években lecsökkent, különösen szabadföldön. A korszerű paprikatermesztés fő
tápanyagutánpótlási módja a tápoldatozás, melynek során akár heti több alkalommal juttatunk
ki tápanyagot. A tápoldat mennyiségét, töménységét és tápanyagösszetételét mindig az adott
fenológiai stádiumhoz és az állomány generatív/vegetatív státusához igazítjuk. Hajtatásban
terjed a paprika talajnélküli termesztése is. A hajtatásban mindig alkalmazunk fitotechnikát,
vagy kordonosan, vagy metszve neveljük az állományokat. Szabadföldön a metszés
13
alkalmazása rendkívül ritka, a kordonos termesztés viszont terjedőben van, csakúgy mint az
időleges fólia takarás, a bakhát és a műanyag talajtakaró fóliák alkalmazása. Az étkezési
paprikát kizárólag kézzel takarítjuk be, a szedési időszaktól függően 1-2 hetes gyakorisággal.
Természetesen a biológiai érettségben betakarított típusokkal (paradicsomalakú, kápia,
kaliforniai) 70-80%-kal kisebb termésátlag érhető el, mint a gazdasági érettségben betakarított
fajtákkal.
1. táblázat: Az étkezési paprika fontosabb termesztéstechnológiáinak főbb jellemzői
Fűtött fóliás Fűtetlen fóliás Korai szabad- Szabadföldi
földi tömeg
Szaporítási mód Cserepes palánta Cserepes v. táp- tápkockás vagy tálcás vagy
kockás palánta tálcás palánta szálas palánta
Vetésidő XI.10. – I.15. I.20. – II.15. III.10. – III.20. IV.1. – IV.10.
Palántanevelés 9-11 hét 8-10 hét 6-8 hét 5-6 hét
Ültetés I.15. – III.31. IV.1. – 15. V. 1. – 15. V.15. – V.25.
Tőszám 5-6 db/m2 4,5-7 db/m2 40-60 ezer db/ha 60-80 ezer db/ha
Szedéskezdet III.1. – IV.30. V.10. – VI.1. VII.1. – VII. 10. VII.20. – VIII.15.
Kultúra vége XI.10. – XI. 30. X.15. – X.30. IX.30. –X.10. IX.30. –X.10.
2 2
Termésátlag 12-18 kg/m 10-15 kg/m 40-80 t/ha 30-60 t/ha
14
hektáronkénti állománysűrűség jóval kisebb (kb. fele) az állandó helyre vetett
állományokénak.
A növényápolási munkák között a fűszerpaprikánál is első helyen kell említeni az
öntözést, vigyázni kell azonban arra, hogy az érés kezdetétől már ne öntözzünk, mert ebben az
időszakban a minőségre gyakorolt kedvezőtlen mellékhatás előtérbe léphet, és a tenyészidő is
hosszabb lesz. Az egyéb növényápolási munkák megegyeznek az étkezési paprikánál
ismertetekkel.
A fűszerpaprika betakarítása a bogyók biológiai érettségi állapotában történik. Az
érés ideje és üteme a fajta, termesztési mód, a tápanyag- és vízellátás, az állománysűrűség és
az időjárás függvénye. A rövidebb tenyészidejű, determinált és féldeterminált fajták korábban
érnek, mint a hosszabb tenyészidejű folytonnövők. A palántáról történő szaporítás kb. 2-3
héttel korábbi éréskezdetet biztosít valamennyi fajtatípusnál, a helyrevetéses technológiával
szemben. A nagy állománysűrűség, túltrágyázás, túlöntözés szintén késlelteti az érést
ugyanúgy, mint az átlagosnál hűvösebb időjárás. A szedés hagyományosan kézzel történik,
általában 2-3 alkalommal. Ez a munkafolyamat a termesztéstechnológia legnagyobb kézi
munkát igénylő fázisa, az összes kézi munkaerő-szükséglet 60-70%-át teszi ki. A kézi szedés
mellett alkalmazható a fűszerpaprika egymenetes gépi betakarítása is. Erre a célra magyar
szakemberek a zöldbab aratására használt gépet viszonylag egyszerű átalakítással alkalmassá
tették a fűszerpaprika betakarítására is. A fűszerpaprika őrlemény minőségét alapvetően
meghatározó festéktartalom az érés során, majd a szedést követő utóérlelés során alakul ki. Az
érés kezdetén először sárga-, majd az érés előrehaladtával egyre inkább a piros festékanyagok
képződnek. Az utóérés a szedést követően - kedvező feltételek mellett - még 5-6 hétig tart.
Ezalatt az idő alatt a termésben élénk a légzés és ez a biokémiai folyamat segíti elő a
festéktartalom további növekedését, az íz, illat és zamatanyagok képződését. Ezért a piros
termés szedés utáni tárolása alapvetően meghatározza a végtermék minőségét. A géppel
betakarított paprikát utóérlelés helyett azonnal a szárítóba szállítják. A mesterséges szárítással
elkerülhető a romlási veszteség, de az őrlemény minősége gyengébb lesz, mint az utóérlelt
paprikából készült őrleményé.
A FAO 2005. évi adatai szerint a világon 2,4 millió hektáron 40 millió tonna uborkát
termesztettek. Magyarországon 72 ezer tonna termést takarítottak be 2005-ben.
Morfológiai jellemzői. A kabakosok családjába tartozó fajok mindegyike egynyári,
és jellemzőek rájuk a kúszó hajtások. A nemesítési munka eredményeként determinált típusok
is megjelentek az uborkánál és a spárgatöknél egyaránt. A növekedés típusától függően a szár
hossza 0.5-5 m. Az uborka kivételével, jellemző a nagy tömegű gyökérzet képződése, amely
erősen szétágazva, nagy felületet hálóz be a talajban. A gyökérzet nagysága és a vegetatív
hozam között szoros korreláció van, ha nagy a vegetatív hozam, nagy a gyökér. A gyökerek
többsége a talaj felső szintjén helyezkedik el. A virágokra általánosan jellemző az
egylakiság és a váltivarúság, az új nemesítésű fajtáknál a kétlakiság is gyakori. A nővirágok
a hajtásokon egyesével vagy fürtösen helyezkednek el. A növények ivari viszonyai
változatosak. Vannak monoikus (hím- és nővirágú), gynoikus (csak nővirágú) és hermafrodita
(hímnős virágokat nevelő) típusok. A levelek nagysága és alakja fajonként eltérő, a fontosabb
fajokat a levelek alapján könnyű megkülönböztetni. A görögdinnye szeldelt, a sárgadinnye
vese alakú, az uborka és a tök karéjos leveleiről felismerhető. A termés kabak (töktermés).
Ökológiai igényei. A hőmérsékleti optimum 25±7°C. A termesztés során a legtöbb
vizet az uborka igényli. Mivel a gyökerei a talajfelszín közelében helyezkednek el, a
termőréteg víztartalmának 70-75%-nak kell lenni. Talajigényére jellemző a laza szerkezetű,
humuszban gazdag talajok iránti igény. A közömbös kémhatású talajok a legmegfelelőbbek.
15
Tápanyagigénye a nagy lombozat és magas termésmennyiség következtében nagy. A
vetésforgóban a szervestrágyázott szakaszba helyezendő el. Kettős termesztésben az uborka
előveteményei lehetnek a saláta, a zöldborsó, a zöldhagyma stb. Másodveteményként az
uborka után cékla, spenót, hónapos retek stb. termeszthető.
Termesztéstechnológia. Az uborka fajtatípusok a termesztés helye szerinti
csoportosításban általában a következők: üvegház, nagylégterű fólia (fűtött) – kígyóuborka,
kislégterű (fűtött) fólia – kígyóuborka, minikígyó, fűtött és fűtésnélküli fólia, szabadföld -
félhosszú, salátás uborka, szabadföld – konzervuborka. Az uborkát helyrevetéssel és
palántázással szaporítjuk.
Hajtatott uborka. Főbb termesztési időszakai a következők:
• november-decemberi kiültetés, januári szedéskezdet
• január-februári kiültetés, márciusi szedéskezdet (leggyakoribb)
• márciusi kiültetés gyengén fűtött fóliasátorba, májusi szedéskezdet
• áprilisi kiültetés fűtés nélküli fóliasátorba, júniusi szedéskezdet
• augusztusi kiültetés, októberi szedéskezdet.
Az őszi-téli fényszegény időszakban kígyó - esetleg minikígyó - típusú 100%
nővirágú, partenokarp fajtákat termesztenek. A későbbi időszakban, amikor a fény már nem
korlátozó tényező a kötődéshez, hajtathatók a megtermékenyítést igénylő túlnyomóan
nővirágú fajták. Ekkor a kígyó típusok mellett a félhosszú, úgynevezett salátauborka
fajtatípusok kerülnek előtérbe.
A hajtatás technológiája. A palántanevelés időtartama 60-30 nap között változik,
attól függően, hogy télen, tavasszal, vagy esetleg nyáron történik. Az uborka nehezen tűri az
átültetést, ezért célszerű a magvakat egyenesen cserépbe, vagy legalább 8x8-as tápkockába
vetni. A palántanevelés ideje alatt a talajban legalább 18, legfeljebb 20-22oC-ot, a légtérben
éjjel 18-20, nappal 20-22oC-ot, illetve napos időben 25oC-ot tartsunk. A levegő relatív
páratartalma 80-85% legyen. Talajelőkészítés. Az uborkát ritkán ültetik közvetlenül a
termesztőberendezés talajába. Nyugat-Európában - főleg Hollandiában - mesterséges
közegben, leggyakrabban kőgyapoton hajtatják az uborkát, ami az utóbbi években nálunk is
terjed. Régebben trágyabakháton, vagy szalmabálákon is termesztették, melyeknek szerepe
részben a vízelvezetés, emellett bomlásuk során az uborka gyökérzetének kedvezőbb
hőmérsékletet, úgynevezett "talpmeleget" biztosítanak. Kiültetés. Késő őszi, téli hajtatásban
négyzetméterenként 1,5 tövet, későbbi időszakban 2-2,5 tövet ültessünk. Az elrendezés lehet
egysoros, vagy ikersoros. Ápolási munkák. Az uborka jó közérzetéhez 20°C-nál magasabb
talajhőmérséklet szükséges. (22-27°C az ideális.) 15°C-on leáll a tápanyagfelvétel, 12°C-on
pedig már maradandóan károsodik a gyökérzet. A levegő hőmérséklete 16-30oC között
legyen! Éjjel 16-20oC, nappal napos időben 25-30oC, borús időben 20-25oC. A levegő relatív
páratartalmának optimális értéke 75-85%. Tápanyagutánpótlás. A makroelemeket a
foszfor kivételével több részletben juttassuk ki, heti egy-két alkalommal, 0,3-0,5%-os
töménységű oldatban. Az öntözővíz mennyisége függ az évszaktól, az időjárástól, a növények
fejlettségi állapotától, az állománysűrűségtől. Egy kifejlett tő naponta 2-3 liter vizet is
elpárologtat. Az öntözési módok közül legjobb a csepegtető. Az uborkahajtatás legfontosabb
növényápolási munkái a metszés és az egyéb zöldmunkák. A metszés célja a lomb és a
termés folyamatos egyensúlyának fenntartása. Az uborka szedését a kiültetést követően kb. 6
hét múlva kezdhetjük el. Az uborka termése nagyon gyorsan nő. A virág nyílásától (a
terméskezdeménytől) mintegy 18-20 nap alatt szedésre kész. Kígyóuborkából 20-25 kg/m2,
félhosszú uborkából 10-15 kg/m2 termés várható.
Szabadföldi uborka. Az uborkát helyrevetéssel és palántázással is szaporíthatjuk. Az
uborkamag vetését legalább 13°C talajhőmérsékletnél érdemes kezdeni. Legjobban a május
10. utáni vetések kelnek. Palántanevelése megegyezik a hajtatottéval. Legkedvezőbb
állománysűrűség síkművelésben és támrendszer mellett egyaránt 2,5-3 tő/m2. Gyakran,
16
kisadagú öntözést igényel. A vízadag a talajtól és az időjárástól függően napi 3-10 mm a
kifejlett állományban. Rendszeresen és nagy gyakorisággal szedve hűvösebb időben (éjjel
15°C alatt) hetente kétszer, melegebb időben (éjjel 16°C felett) hetente háromszor kell szedni.
A különböző termesztéstechnológiáknál elérhető termésmennyiség: síkművelésben (extenzív)
1-2 kg/m2; intenzív síkművelésben 3-4 kg/m2; támrendszeres termesztés esetén 8-12 kg/m2.
A FAO adatai szerint a világon 3,6 millió hektáron 84 millió tonna görögdinnyét
termesztettek. Magyarországon 167 ezer tonna termést takarítottak be 2005-ben. A
sárgadinnye termesztése kevésbé jelentős.
Morfológiai jellemzőik. Lásd az uborkánál.
Termesztésük sajátosságai. A dinnyék és a tökfélék fény- és hőigényes növények (az
általános részben leírtak szerint), földrajzi elterjedésüket és termesztésmódjukat ez határozza
meg.
Májusi palántázással vagy áprilisi helybevetéssel júliustól szeptemberig szedhetők a
dinnyefajok. A korai, ám jobb értékesíthetősége miatt érdemes palántázva termeszteni a
görögdinnyét és a sárgadinnyét. A fóliás hajtatás (fűtés nélkül) elsősorban a sárgadinnye és a
spárgatök termesztésben terjedt el, ehhez korai érésű fajtát kell választani.
Jó táperőben lévő, levegős talajokon fejlődnek jól. A mag csírázásához minimum
15°C, optimálisan 25-30°C szükséges. A dinnyék a fényre legigényesebb zöldségnövények
közé tartoznak: hosszúnappalos megvilágítást és legalább 10 000 lux fényerősséget kívánnak
a virágzáshoz. Nagy vízfelhasználású fajok. Tápanyagok közül elsősorban kálium és foszfor
igényük jelentős. A görögdinnye hagyományos szabadföldi technológiája szerint tápkockában
nevelt 6 hetes palántákat május közepén ültetik ki 1,5-2,5 m2-es tenyészterületre. Az állandó
helyre vetés ideje április 10-20. Korai termesztésnél jól bevált a váznélküli fóliás és a színes
fóliás talajtakarás.
A sárgadinnye szabadföldi termesztése a görögdinnyéhez hasonló. Tenyészterület
0,8-1,2 m2/tő. Fűtetlen fóliás hajtatáshoz az április elején kiültetett növényekről június
közepétől várható termés. A téli dinnyét (Hógolyó) helyrevetéssel termesztjük, a vetés
időpontja május közepe. A szeptember végén leszedett, félig érett dinnyék jól tárolhatók.
17
hüvelyek betakarítását. A hüvelyek hosszmérete alapján megkülönböztetünk rövid (9 cm
körüli), közepes méretű (10-12 cm-es) és hosszú (13 cm feletti) hüvelyeket. Az EU
országaiban egyre nagyobb az igény a 9 cm körüli hüvelyhosszúságú és 7 mm
hüvelyátmérőjű típusokra.
Ökológiai igényei: A hőmérsékleti optimum 22±7°C. A bab tartós hideget, fagyot
nem képes elviselni. Ha csírázáskor a talajhőmérséklet tartósan alacsony, a megduzzadt
magok a földben elrothadnak. A fény elsősorban a növény energiaforrásaként szerepel. A
megvilágítás időtartamának szerepe van a bab növekedési habitusának megnyilvánulásában, a
virágzás indukálásában. A zöldségfajok között a közepes fényigényű fajok közé sorolható.
Vízigényes növény. A bab fejlődéséhez 65-75%-os vízkapacitású talaj szükséges. A hazai
babtermesztés legnagyobb gátló tényezője a tenyészidőszak alatti vízhiány, amely általában
magas hőmérséklettel párosul. A kritikus időpontokban (csírázás, virágzás, terméskötődés) a
vízhiányt öntözéssel kell megszüntetni. Tápanyagigényes növény. A talaj humusztartalma a
mag kelését kedvezően befolyásolja, jó hatással van a talaj hő- és vízháztartására, a növény
gyökérképződésére, a tápanyag ellátottságra. A tápanyagfelvétel szempontjából a virágzás és
a kötődés a legkritikusabb.
Termesztésének főbb sajátosságai: A zöldbabtermesztésben szerepelnek sárga- és
zöldhüvelyű, bokor- és indás típusú babok. Nyugat-európai export igényt elégítenek ki a
finomhüvelyű ceruzababok (6-7 cm x 100 mm). Az EU számos országában kedvelt termék a
Romano típusú bab. A vetés időpontját a termesztés módja (fő- vagy másodvetés) és az
időjárás (talajhőmérséklet) befolyásolja. Fővetésben a bab akkor vethető, ha a
talajhőmérséklet tartósan 10°C fölé emelkedik. Hazai viszonyaink között ez április 20. és
május 15. közé tehető. A másodvetések megfelelő időszaka június végétől július végéig
tart. A vetés mélysége 3-5 cm. Sor- és tőtávolság a mindenkori gépi technológia függvénye
(vető- és betakarítógépe). Legelterjedtebb a 40-50 x 5 cm-es elrendezés. A fajta
ezermagtömegétől függően 100-200 kg vetőmag szükséges hektáronként. Legfontosabb
ápolási munkái a tápanyag-utánpótlás, gyomirtás és az öntözés. Pontosan kell megtervezni a
fajták betakarítási és feldolgozási idejét, mert a túlérett, megöregedett bab veszít a színéből,
minőségéből. Elterjedt a bab betakarítási idejének a szárazanyag-tartalom alapján történő
meghatározása. A feldolgozóipar 10-12%-os szárazanyagtartalmú nyersanyagot dolgoz fel. Ez
a szint a virágzást követő 20. napon (±2-3 nap) várható. Gazdaságos termesztésről 5,5-6 t/ha
termésátlag felett beszélhetünk. Betakarítása gépesíthető.
18
jelentős virághullás következhet be. A borsó megtermékenyülése a virágnyílás előtt 24-36
órával megtörténik (kleisztogám). Kifejlődött termése hüvely, amelynek hossza a benne lévő
magkezdemények (6-12) számától függ.
Ökológiai igényei: Hőmérséklet. Markov-Haev szerint a 16±7°C az optimális.
Biológiai nulla pontja 4,4°C. A fejlett növény a hideget (mínusz 2-5°C) is jól viseli. A tél alá
vetésből származó mezei borsók a -12°C, -15°C-os hideget is elviselik. A 25°C feletti
hőmérsékleten fejlődési üteme felgyorsul, a borsó kényszerérhet. Fényigény. A zöldborsó
hosszúnappalos növény. Gyenge fényerősségben a tenyészideje megnyúlik, virágai rosszul
termékenyülnek. Vízigénye közepes. Csírázáskor, a növény fejlődésének kezdetén és
virágzáskor igényli a legtöbb vizet. A vízfelvétel ütemét alapvetően a talaj hőmérséklete
határozza meg. A virágzás idején vízigénye nagy. Száraz, meleg időjárás esetén a virágok
nagyon rosszul termékenyülnek, a hüvelyekben kevés szem képződik, romlik a termesztés
gazdaságossága. Transzspirációs együtthatója: 150-280. Talajigénye. A jó tápanyag-
szolgáltató képességű, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású talajokon (pl. csernozjom)
várható a legjobb termés. Jól termeszthető a mészben gazdag homokon, középkötött vályog-
és agyagtalajokon is. A velő típusú fajták igényesebbek a talaj típusára és levegőtartalmára. A
korai fajtákat érdemes a gyorsan felmelegedő táblákban elhelyezni, különösen ajánlott
házikerti termesztésnél figyelembe venni. Tápanyagigény. A borsónak - annak ellenére, hogy
nitrogéngyűjtő növény - szüksége van nitrogénre, különösen kora tavasszal, amikor a talajban
kevés a felvehető nitrogén, a légköri nitrogén megkötése, pedig a kelést követő 3-4. héten
még nem indul meg.
Termesztésének főbb sajátosságai:
A termesztett zöldborsófajták 3 nagy alakkörbe sorolhatók: Kifejtőborsó (Pisum
sativum convar. sativum); Velőborsó (Pisum sativum convar. medullare); Cukorborsó
(Pisum sativum convar. saccharatum).
A zöldborsót állandó helyre vetéssel termesztjük, csávázott magot használjunk.
Gabona-sortávolságra, 12 cm-re vetjük (kb. 1 millió csíraszám/ha). A feldolgozóipar részére a
vetése szakaszosan március eleje és április 20.-a közé tehető. A termesztett fajták hőegység-
igénye 630-930 ± 30°C. A fajták hőegység-szükségletén a vetéstől az optimális zsengeség
elérésig összegyűlt biológiai nulla pont feletti hőegységek összegét értjük. Az üzemi
zöldborsó betakarítás hazánkban június 1. és július 15. közötti 30-35 munkanapon tervezhető.
A zsengeséget finométer fokban (F°) vagy tenderométer fokban (T°) fejezzük ki, attól
függően, hogy konzerv- vagy hűtőipari nyersanyagminőségről beszélünk.
A világ vöröshagyma termrőterülete közel 3,2 millió ha, amely felületen mintegy 58
millió tonna termést takarítanak be. Magyarország vöröshagyma-termőterülete az utóbbi
évtizedekben folyamatosan csökkent, jelenleg mintegy 3 ezer hektárra tehető, amelyen
mintegy 64 ezer tonna termést takarítunk be.
Morfológiai jellemzők. A vöröshagyma eredetileg évelő, a termesztésben azonban a
magtól magig terjedő fejlődése két vagy három év alatt mehet végbe. Bojtos gyökérzete 60
cm mélyre is lehatol, zöme azonban a felső 10-30 cm-es rétegben helyezkedik el. A
vöröshagyma levelei és gyökerei a nyár folyamán a szárazság, a meleg és a hosszú nappalok
együttes hatására leszáradnak, a hagyma behúzódik. Az őszi, csapadékos időszakban újra
begyökeresedik és kihajt. Az újra gyökeresedő vöröshagyma bojtos gyökerei a hagymatönk
szélén koszorúban helyezkednek el. A szár földbeli, alsó kiszélesedő, sok húsos levélből és
száraz buroklevelekből álló része alkotja a hagymát. Levelei tőállóak, csövesek, felületük
viaszréteggel fedett. Magszára belül üres, alsó harmadában kidudorodó tőkocsány, amit
hagymabördőnek is neveznek. Virágzata a magszár végén sok apró virágból álló, gömb alakú
19
ernyővirágzat. A virágzat 5-8 cm átmérőjű, 200-500 virággal. Hagymánként 1-6 magszár
képződhet.
Ökológiai igények. Hőigénye. A vöröshagyma nem tartozik a melegigényes
növények közé. Fejlődésének optimális hőfoka 19±7°C. A csírázás megindulásához legalább
4-5°C szükséges. A kikelt csíranövények néhány fokos fagyot károsodás nélkül elviselnek. A
jól begyökeresedett, fejlett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás, anyahagyma őszi ültetése)
jól áttelelnek. Az alacsony hőmérsékletnek elsődleges szerepe van a magszárképzés
kiváltásában is (vernalizáció). Ehhez a legkedvezőbb hőmérséklet 4-l2°C között van. A
vernalizálódás - vagyis a magszárképzési képesség megszerzése - az étkezési
hagymatermesztésben káros, a hagyma magtermesztésben azonban szükséges feltétel. Ezért
van szükség a dughagyma tárolása során 30-38°C-on történő hőkezelésére. Fényigénye. A
vöröshagyma növekedését a megvilágítás erőssége és a megvilágítás napi hossza befolyásolja.
Erős megvilágítás alacsony hőmérséklettel társulva a lomb tömegét, magas hőmérséklettel
társulva pedig a hagyma tömegét növeli. A vöröshagyma mérsékelten vízigényes növény.
Lombozata kicsi, a levelek felülete viaszos, ezért keveset párologtat. Tápanyagigénye.
Túlzott N-ellátás hatására nagy lombot fejleszt, a hagymafej szárazanyagtartalma csökken, a
beérés kitolódik, a tárolhatóság romlik. A bőséges káliumellátás viszont javítja a
tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti a hagyma buroklevelek képződését, ami a gépi
betakarítás, manipulálás, szállítás mechanikai hatásaival szemben teszi ellenállóbbá a
hagymát. Talajigénye. A talaj iránt kevésbé igényes, a legtöbb talajtípuson jól termeszthető.
Legmegfelelőbbek számára azonban a középkötött, közömbös vagy az enyhén lúgos
kémhatású talajok (6,0-7,5 pH értékek között).
Termesztésének főbb sajátosságai. Magyarországon a vöröshagyma termesztésének
következő változatai alakultak ki: hagyományosan Makó környékén a dughagymáról való
kétéves étkezési hagymatermesztés; az ország nyugati, csapadékosabb vidékein magvetéssel
való (egyéves) étkezési hagymatermesztés; újabban terjed a nyárvégi vetésű áttelelő étkezési
hagymatermesztés. Az öntözésen kívül nagyon lényeges növényápolási munkák a gyomirtás
és a kártevők, kórokozók elleni növényvédelmi kezelések. A hagyma betakarítása többnyire
géppel, két menetben történik. Az első menetben a gép a hagymát kiemeli, és rendre rakja.
Néhány napos utóérlelés után rendfelszedő géppel felszedik, és közvetlenül értékesítik, vagy
tárolják. A vöröshagyma termésátlaga az utóbbi években 20 t/ha körül ingadozott. Nagy
termőképességű fajtákból öntözéses termesztéssel ennek kétszerese is elérhető.
20
Termés: változatos alakú (gömbölyded, hegyes, lapított stb.) és nagyságú (3-10 mm)
szemtermés. Ezermagtömege: 150-300 g. Csírázóképességét 2-4 évig tartja meg.
Ökológiai igényei: Hőigénye kismértékben eltér a takarmánykukoricáétól. Markov-
Haev szerint 22±7°C. A magvak csírázása 10°C-on indul meg. Rendkívül érzékeny a tavaszi
hűvös időjárásra és a fagyra. A gazdaságos csemegekukorica termesztés egyik alapfeltétele,
hogy a júliusi átlaghőmérséklet 21°C felett legyen és az éjszakai hőmérséklet, ne essen
14-15°C alá. Fejlődése 22-25 ºC között a legkedvezőbb, viszont a 40°C feletti hőmérséklet
jelentős terméscsökkenéssel jár. Fényigénye nagy. Rövid nappalos körülmények között a
kukorica fejlődése felgyorsul. Vízigényére jellemző a magas vízfogyasztás, amelyet jól
hasznosít. Magyarországi körülmények között eredményes és biztonságos termesztést csak
öntözött feltételek mellett lehet végezni. A feldolgozó üzemek zömmel csak öntözhető
területen termelőkkel kötnek szerződést, mert öntözetlen körülmények között a termés
mennyisége és minősége nehezen tervezhető. Talajigényét tekintve a legeredményesebb
termesztést a középkötött, mélyrétegű talajokon lehet végezni. A hideg talajok a lassú
felmelegedés és a rossz vízgazdálkodás miatt kerülendők. Tápanyagigényénél abból az
alapszabályból kell kiindulni, hogy minden zöldségnövény, amely nagy mennyiségű vizet
használ fel tápanyagigényes. N:P:K=3:1:2 aránya a legkedvezőbb. Bór hiánya esetén a
kötődés romlik.
Termesztésének főbb sajátosságai: A vetés időpontját a talajhőmérséklet alapján
kell meghatározni. A szuperédes és az extraédes csemegekukorica fajták rendkívül
érzékenyek a kedvezőtlen talajhőmérsékletre (vontatott, hiányos kelés). Általában 13-15°C
talajhőmérséklet az optimális, a hagyományos fajtákat 10°C-nál már lehet vetni. Április
végétől, kéthetes időközökben, június végéig vethető. A vetés szakaszolásával egész nyáron
lehet értékesíteni a friss étkezési kukoricát (csöves), illetve biztosítható a feldolgozóipar
egyenletes nyersanyagellátása. Megfelelő állománysűrűség 5-8 növény/m2, szükséges
magmennyiség 30-60 kg/ha. Az állományszám függ az alkalmazott fajtától, a talaj
szerkezetétől, tápanyag-ellátottságától és a vízellátottság mértékétől. Ápolási munkái közül a
gyomirtást, öntözést, tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmet kell kiemelni.
Szedése tejes érés állapotában a legmegfelelőbb, amikor a szemek nedvességtartalma
71%. A betakarítás időzítése a termesztés kritikus pontja, mivel a csemegekukorica
betakaríthatósága a hőmérséklettől függően néhány nap. A szuperédes és az extraédes fajták
lassabban öregszenek el, mint a normál fajták. Betakarítása gépesíthető. Termésmennyisége
70-80 ezer cső/ hektár, ami megfelel 12-13 t/ha szemtermésnek.
1.2.10. Káposztafélék
1.2.10.1 Fejeskáposzta (Brassica oleracea L. cv. capitata pv. Capitata (L.) Alef var. alba
Dc.) – Brassicaceae – Keresztesvirágúak
A fejeskáposzta 3,2 millió hektáros vetésterületéről betakarított termés mennyisége
közel 70 millió tonna volt a világon 2005-ben. Magyarországon a fejes káposzta vetésterülete
folyamatosan csökkent az utóbbi években 1000 ha-ra, és a betakarított termés 32 ezer tonnára
2005-ben.
Morfológiai jellemzői. A fejeskáposzta kétéves növény. Az első évben a fejet képező
óriás csúcsrügy alakul ki, majd a téli alacsony hőmérséklet (jarovizáció) hatására a következő
évben magszárat fejleszt. Gyökérzete a talaj felső 30 cm-es rétegét átszövő oldalgyökerekből
és orsógyökerekből áll, amelyek akár 120-150 cm mélyre is lehatolnak. Az első évben a szár
csak 25-30 cm hosszúságúra nő meg és elágazás nélküli. Két részből áll, a látható ún. külső
torzsából, mely hosszabb és a fejben folytatódó belső torzsából, ami rövidebb.
Ökológiai igényei: Hosszúnappalos növény, amely legalább napi 10 órás, 5000-6000
lux erősségű megvilágítást igényel a fejképzéshez. A rövidebb tenyészidejű fajták erősebb
21
megvilágítás hatására kisebb fejeket képeznek, a hosszabb tenyészidejűeknél ez sokkal
kevésbé okoz problémát. Hőmérsékleti optimuma 13±7°C. Hidegtűrő növény, már 6°C-on
is fejlődik. Fagypont alatti hőmérsékletet is elvisel. A növény, a fejlettségi állapotától függően
-3, -8°C-on is életben marad. Vízigényes növény, transzspirációs együtthatója 200-300 között
van. A talaj 70-80%-os vízkapacitás szintje az optimális fejlődéshez. Középkötött, mély
humuszrétegű semleges vagy enyhén savas kémhatású talajon fejlődik legjobban.
Tápanyagigényes növény, elsősorban nitrogénigénye nagy.
Termesztéstechnológia. A fejes káposztát szabadföldön és hajtatásban egyaránt
termeszthetjük, mivel egész évben folyamatos a piac igénye. A szabadföldi termesztésben a
szaporítás időpontja szerinti technológiai változatok a következők: váz nélküli fólia alatti
termesztés (kiültetés március első felében); korai szabadföldi termesztés (kiültetés március
vége-április eleje); szabadföldi termesztés nyári-őszi betakarításra, friss piaci értékesítésre
(kiültetése április elejétől-június végéig, helyrevetéssel április elejétől-június elejéig);
szabadföldi termesztés őszi betakarításra (savanyításra, tárolásra), (kiültetés május második
felétől-június második feléig, helyrevetéssel május elejétől-május végéig). Szabadföldi
szaporítása történhet helyrevetéssel és palántázással. Az utóbbi időszakban a palántáról
történő szaporítása került előtérbe. A palántanevelés időtartama 4-9 hét. Mivel hőigénye nem
nagy, palántanevelési ideje rövid, ezért általában a tűzdelés nélküli palántanevelés
kifizetődőbb szabadföldi termesztésre. Hajtatáshoz 4-5 cm-es tápkockába tűzdelt palánták,
fűtött berendezésben, szabadföldi termesztés céljára enyhe fűtésű, fűtetlen vagy szabad
palántanevelő ágyban állíthatók elő palánták. Ápolási munkái a tőszámbeállítás (helyrevetés
esetén), mechanikai gyomirtás és talajporhanyítás. Törekedni kell az egyenletes vízellátásra,
mivel a vízhiány a tenyészidő meghosszabbodását okozhatja és elősegítheti a fejek
felrepedését. Az idénynorma a tenyészidő hosszától függően 60-300 mm között változhat,
amit 3-9 alkalommal juttatnak ki esőszerű öntözőberendezéssel. A fejeskáposzta betakarítása
a tenyészidőtől függően május végétől november közepéig tart. A rövid tenyészidejű fajtákat
2-3 menetben, míg a feldolgozásra, tárolásra szánt fajtákat általában 1-2 menetben lehet
betakarítani. A hibridfajták egyöntetű érése egymenetes betakarítást is lehetővé tesz. A
betakarítás történhet kézzel, vagy géppel. A várható termés 15-80 t/ha a fajtától és
technológiától függően.
1.2.10.2 Karfiol (Brassica oleracea L. convar. botrytis (L.) Alef. var. botrytis L.) –
Brassicaceae – Keresztesvirágúak
A világon 894 ezer hektáron termesztettek karfiolt, ahonnan több mint 16 millió
tonna termést takarítottak be. Hazánkban a termőterülete 1000 ha körül mozog.
Morfológiai jellemzői. Egyéves növény, tehát már az első évben virágot fejleszt.
Húsosan megvastagodott virágzati kezdeményét az un. rózsát fogyasztjuk,ami általában
hófehér színű. Gyökérzete fő- és oldalgyökérrendszer, amely gazdagon elágazik. A korai
fajtáké sekélyebben, míg a hosszú tenyészidejű fajtáké mélyebben helyezkedik el. Szára,
fajtától függően eltérő hosszúságú. A rövid tenyészidejűeké 10-20 cm, a késői fajtáké pedig
20-30 cm. Hosszú, lapátszerű, viaszos, szürkészöld, simaszélű levelei veszik körül a rózsát.
Virágzatát a rózsa teljes kifejlődése után hozza, melynek szerkezete a többi káposztaféléhez
hasonló.
Ökológiai igényei sok vonatkozásban megegyeznek a káposztafélékével. Fényigénye
közepes. 5000-6000 lux napi átlagnak megfelelő fényerősséget és 10 órás napi megvilágítást
igényel zavarmentes fejlődéséhez. Rózsaképzése idején a túl erős fény - különösen, ha nagy
meleggel is párosul - a virágzatkezdemény barnulását okozza. A fényhiány, különösen esős
idővel párosulva gátolja a rózsák kialakulását. Hőigénye fenológiai fázisonként más és más.
Hőoptimuma 13±7°C, csírázási optimuma 18-22°C, kelés után szikleveles korban pedig, a
10-14°C közötti hőmérséklet a legkedvezőbb. A palántanevelés későbbi időszakában a
16-18°C körüli hőmérséklet a megfelelő, ha a fényviszonyok is kedvezőek (borult időben és
22
éjszaka 4-5°C-al alacsonyabb). Kiültetés után 16-20°C közötti hőmérsékleten növekszik
kielégítően. Fejlődése 4-5°C-on leáll. A korai, illetve nyáron betakarításra kerülő fajtáknak a
virágzat kialakulásához előzetesen 12-16°C is elegendő, de őszi szedésű illetve áttelelő
termesztésre alkalmas fajták esetén a vernalizációhoz előzetesen 10 °C szükséges. Hidegre a
rózsaképzés idején a legérzékenyebb, de az őszi fajták -4, -6°C-on még nem fagynak el.
Vízigénye nagy, a rózsaképződés kezdetétől a legnagyobb. Tehát ebben a fenológiai fázisban
a talaj szántóföldi vízkapacitását 80% körüli szinten kell tartani, és 85-90%-os páratartalmat
igényel. Vízhiányos, száraz körülmények között a tenyészidő 4 héttel is meghosszabbodhat.
Tápanyagigénye. A karfiol kifejezetten tápanyagigényes növény, a makroelemek közül
káliumból igényel a legtöbbet, mikroelemek közül pedig a bórt és a molibdént kell kiemelni.
A karfiol nagyon igényes a jó szerkezetű és víztartóképességű, magas humusztartalmú talajra.
Kedvező a közömbös vagy gyengén lúgos pH.
Termesztéstechnológia. Szabadföldön termesztésének négy változata alakult ki:
Váznélküli fólia alatti termesztés. A palánták kiültetésére március első dekádjában kerül
sor. Szabadföldi korai termesztés. Kiültetés március vége, április eleje. Szabadföldi nyári
termesztés. A palánták kiültetésére szakaszosan április vége és május vége között kerülhet
sor. Szabadföldi őszi termesztés. Az alkalmazott fajta tenyészidejétől függően június elejétől
július közepéig végezhetjük el a palánták kiültetését.
1.2.11. Gyökérzöldségek
23
makroelem közül a káliumból igényel a legtöbbet. Nitrogénhiány esetén a lomb növekedése
lelassul, sárgulnak a fiatal levelek. Túladagolása szintén kedvezőtlen, rontja a termés
tárolhatóságát. Foszforigénye a legkisebb, de nehéz is túladagolni. Fajlagos tápanyagigénye
1 t termésre: 5-6 kg K2O, 1-2 kg P2O5 és 3-4 kg N. A jó minőségű homok és a jó szerkezetű
vályogtalajokat kedveli. A talaj kémhatása optimális pH=5.5-7.0 között, ennél savanyúbb
talajon már nem termeszthető eredményesen. Sima felületű, szépen színeződő karógyökerek
csak laza szerkezetű talajon fejlődnek.
Termesztéstechnológia. A sárgarépa szaporítási módja az állandó helyre vetés.
Vetésre csávázott, kalibrált és koptatott (dörzsölt) mag használható fel. Apró magja miatt
sekélyen, 1-2 cm mélyen vetjük. Március elejétől (amint a talajra rá lehet menni) július
közepéig bármikor vethető. Korai vetésnél az alacsony hőmérséklet és a mag illóolaj tartalma
miatt a kelésig 20-25 nap is eltelik. A tenyészterületet a felhasználás célja (a répatest
nagysága) és az alkalmazott géprendszer befolyásolja. Leggyakrabban a sortávolság 25-40
cm, míg a tőtávolság, amit az adott fajta vállátmérője határoz meg, 3-6 cm között változik. A
növényápolási munkák közül legfontosabb: a ritkítás, a gyomirtás, fejtrágyázás és az
öntözés. A betakarítás június elejétől november végéig bármikor végezhető, ha elérte a
gazdasági (fogyasztási) érettséget. Az ásó rendszerű gépek nagyobb veszteséggel dolgoznak,
mint a nyüvő rendszerűek. A sárgarépa hozama öntözetlenül 15-20 t/ha, öntözve 50-70 t/ha
fajtától függően.
1.2.11.2 Petrezselyem (Petroselinum crispum (Mill.) Nyman ex. A. W. Hill) – Apiaceae –
Ernyősvirágúak
Vetésterülete hazánkban 2-2,5 ezer hektár között mozog, melyről 40-50 ezer tonna
termést takarítottak be az utóbbi években.
Morfológiai jellemzői. A gyökér és a lombozat alapján két jól elkülöníthető változata
ismert: Petroselinum crispum cv. tuberosum – gyökérpetrezselyem; Petroselinum crispum cv.
foliosum – metélőpetrezselyem. A gyökérpetrezselyemnek a levelét és a karógyökerét is, míg
a metélőpetrezselyemnek csak a levelét használják fel. Egyebekben felépítése hasonló a
sárgarépáéhoz.
Ökológiai igényei. Fejlődési hőoptimuma Markov-Haev szerint 16±7°C. Kifejlett
állapotban a hideget a sárgarépánál jobban elviseli (- 10, - 20°C). Általában kevesebbet kell
öntözni. A sárgarépához viszonyítva termesztése a kötöttebb területeken alakult ki. Lúgos és
savanyú kémhatású talajokon egyaránt jól fejlődik.
Termesztése történhet friss fogyasztásra (hajtatva, illetve szabadföldön), tárolásra és
ipari feldolgozásra. Termesztéstechnológiája nagyon hasonló a sárgarépáéhoz. Az elérhető
termés mennyisége rövid gyökerűekből 10-20 t/ha, míg a hosszú gyökerűekből 15-35 t/ha. A
metélőpetrezselyem betakarításának időpontját akkor kell elkezdeni, mikor az alsó, idősebb
levelek még nem kezdenek sárgulni. Egy tenyészidőben a vágást 3-4 alkalommal is meg lehet
ismételni.
1.2.12. Fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.) – Asteraceae – Fészkesvirágúak
24
behálózzák a felső talajréteget, de nem képesek mélyre hatolni. A saláta fejlődése első
szakaszában tőleveleket fejleszt, amelyek szorosan egymásra borulva egy óriási
“csúcsrügyet”, fejet képeznek. A levelek erezete vastag, húsos, alakja megnyúlt, fajtától
függően kissé hullámos. A levelek színe világos- vagy sötétzöld, de léteznek barnás, vöröses-
barnás színváltozatok is. A fejlődés későbbi szakaszában jelenik meg a hajtás (szár),
amelynek csúcsán a fészkes sátorvirágzat helyezkedik el. Termése apró, bóbitás kaszat.
Ökológiai igényei. A fejes saláta hidegtűrő növény. A magvak csírázása már 2-3°C-
on megindul. A levélzet fejlődésére legkedvezőbb a 12-15°C hőmérséklet. A szár és a
virágzat fejlődésének optimális hőfoka ennél magasabb, 16-20°C. Gyengébb fényben a
hőmérsékleti optimum alacsonyabb. A növények fejlődése 5°C-ig nem áll le.
Rozettastádiumban a -5, -6°C hideget is kibírja, fejesedés idején érzékenyebb a hidegre.
Fényigénye fajtánként eltérő. Fejképződés idején a hajtató fajtáknak 8-9, a nyári fajtáknak
12-16 óra megvilágítás szükséges. Ennél rövidebb nappalok hatására csak nagy leveleket
fejlesztenek, de fejesedni nem képesek. A hajtató fajták viszont hosszúnappalos körülmények
között fejképzés nélkül felmagzanak. Vízigényét alapvetően meghatározza a vetés, illetve
ültetés ideje, az állandó helyre vetett saláta erős és mélyre hatoló gyökérzetével száraz időben
is elegendő vizet képes szállítani a levelekhez, a bojtos gyökerű tűzdelt növényeket viszont
gyakran öntözni kell. A vízigény a tenyészidő folyamán is változik. Különösen kritikus a
palánták kiültetési ideje és a fejesedés kezdete. Később a sok víz hatására a fejek lazák
maradnak, és a gombabetegségek terjedésének is kedvez az állandóan nedves talaj.
Tápanyagigény. Mint levélzöldségnek különösen fontos tápeleme a nitrogén, azonban
sóérzékeny, ezért a talaj humusztartalmát is figyelembe véve több alkalommal elosztva
célszerű a számára szükséges tápanyagokat kiadagolni és lehetőleg könnyen felvehető
formában. Talajigénye. Legjobban a középkötött vályog- és barna homoktalajokon
termeszthető. Optimális talaj pH-ja 5,8-7,6. Ha a talaj sótartalma 150 mg/100 g száraz talaj
felett van, talajmosást kell végezni.
Termesztéstechnológia. A fejes saláta termesztési idejének fontosabb változatai a
1.1.2. táblázatban láthatók.
1.2. táblázat A fejes saláta termesztési idejének változatai
Termesztési mód Vetés Kiültetés Szedés hónap/dekád
Fűtött hajtatás IX.1.- X.2. I.-
Fűtés nélküli hajtatás I./3. III./1. IV.3.-V./1.
Síkfóliás talajtakarás II./1. III.2. V./1.-2.
Korai szabadföldi termesztés II./3. III./3.-IV./1. V./2.-V./3.
Szabadföldi nyári termesztés III.l. - VI./1.-2.
Szabadföldi őszi termesztés VII./1.-2- VIII./1.-2. IX./2.-3.
Őszi hideghajtatás VIII./1. IX./1.-2. XI./2.-3.
Átteleltetés VIII./3. X./1. IV./3.
Rövid tenyészideje miatt főnövényként nem termesztjük. A fejes salátát hazánkban
állandó helyre vetéssel és palántázással egyaránt termesztik. A növényápolási munkák közül
legfontosabb: a tőszámbeállítás, a gyomirtás, fejtrágyázás és az öntözés. A fejes saláta
szedését akkor kezdhetjük, amikor az állomány 25-30 %-a teljesen befejesedett. Külföldön
már léteznek betakarítógépek, nálunk legfeljebb csak szedőkocsikkal könnyítik meg a kézi
szedést.
25
igen hosszú tenyészidejével indokolható, bár az is igaz, hogy hazai hajtatófelülete is csak 2
hektárra tehető. Elsősorban frissen fogyasztják, feldolgozása kisebb jelentőségű. A
tojásgyümölcs hazai szabadföldi körülmények között körülbelül 1 m magasra növő,
lágyszárú, bokorszerű habitusú növény. Tojásdad levelei néha enyhén tüskések. Lila színű
virágai egyesével vagy párosával helyezkednek el a levélhónaljakban. Húsos bogyóterméseit
gazdasági érettségben takarítjuk be. A termés formája, mérete és még színe is igen változatos
lehet, de hazánkban szinte csak a sötétlila színű, körte formájú, 15-25 cm hosszúságú típusok
az ismertek. A tojásgyümölcs kifejezetten hő-, fény- és vízigényes növény. Tápanyagigénye is
jelentős, igényli a szervestrágyázást. Kizárólag palántaneveléssel szaporítjuk, szabadföldre
május 20. után célszerű kiültetni. Hazai termesztéséhez az öntözés alkalmazása
elengedhetetlen. Szabadföldön betakarítási időszaka augusztus közepétől szeptember végéig
tart.
Spárgatök (Cucurbita pepo L. convar. pepo provar. oblonga Wild), cukkini
(Cucurbita pepo L. convar. giromotiina Duch), csillagtök (Cucurbita pepo L. convar.
patissoniana Greb) – Cucurbiataceae – Kabakosok. E három hazánkban
választékbővítőnek számító zöldségnövény egy fajhoz, az amerikai származású Cucurbita
pepo-hoz tartozik. Tipikus kabakos növények, kúszószárúak (bár vannak determinált,
guggonülő változataik is), váltivarú egylakiak, vagy kétlakiak, kabaktermésük van. A három
faj leginkább a termés alakjában, színében, méretében különbözik egymástól. Mindhárom
növényt frisspiaci és feldolgozóipari célra is termesztik. A spárgatököt régóta, míg a
csillagtököt mintegy 30 éve termesztik hazánkban, a cukkini termesztése az utóbbi években
lendült fel. Igényeik a kabakos növényhez illőek, meleg és fényigényesek, sikeres
termesztésükhöz hazánkban öntözés szükséges, a szervestrágyázást meghálálják.
Talajművelésük és tápanyagutánpótlásuk nagy vonalakban megegyezik a dinnyefélékével.
Szaporításuk állandó helyre vetéssel és palántázással is lehetséges. A helyrevetés sorosan
vagy fészkesen történhet, palántanevelésük alapjaiban megegyezik a dinnyeféléknél
alkalmazottal. Az alkalmazott tőszám indás fajtákkal hektáronként 2500-4500, guggonülő
fajták esetén 8-12 ezer. Mindhárom faj terméseit gazdasági érettségben takarítjuk be,
kizárólag kézzel. A betakarított termés fejlettsége és így mérete tág határok között változhat.
A palántázott állományokban május végétől, míg helyrevetve június közepétől kezdődhet a
betakarítás. A 20-25 t/ha-os termésátlag jellemzőnek tekinthető, de ennek két-háromszorosa is
elérhető.
Sütőtök (Cucurbita maxima Duchesne convar. maxima) – Cucurbitaceae –
Kabakosok. Annak ellenére hogy amerikai származású faj, hazánkban évszázadok óta
ismerik és termesztik. A beltartalmat tekintve a legértékesebb kabakos zöldségnövényünk,
karotintartalma kiemelkedő. Leggyakrabban sütve fogyasztjuk, a feldolgozóipar leginkább
ivólevet és bébiételeket készít belőle. Rendkívül erőteljesen növekedő, tipikus kabakos
növény. Gyökérzete igen mélyre hatoló. A hagyományos magyar fajták termése gerezdes,
lapított gömb vagy megnyúlt hengeres gömb alakú, igen nagy méretűek (4-8 kg). Környezeti
igényeit tekintve a legigénytelenebb kabakos zöldségfélénk, általában öntözés nélkül
termesztik. Fogyasztását tekintve tipikusan őszi-téli növény, ezért korai termesztése nem
indokolt. Április végén helyrevetéssel szaporítják, fészkenként 5-6 magot vetve. Terméseit
ősszel takarítják be, biológiai érettségben. Januárig biztonsággal eltárolható.
Spenót (Spinacia oleraceae L.) – Chenopodiaceae – Libatopfélék. Közép-ázsiai
származású levélzöldség, amely a magyar gasztronómiában főzeléknövénnyé vált. Frissen
csak kis tételeket lehet értékesíteni belőle, de a mélyhűtő-, a konzerv- és a szárítóipar jelentős
mennyiségeket használ fel belőle. Táplálkozási értéke jelentős, de sajnos hajlamos a nitrát és
az oxálsav nagymértékű felhalmozására. Kétlaki, egyéves növény, melynek a tőleveleit
fogyasztjuk. Nyáron a meleg és a hosszúnappalok hatására magszárat képez, bár ma már
léteznek a nyári időszakban is termeszthető fajták. Közepes fényigényű, hideg- és fagytűrő,
26
nem túl vízigényes faj. Rövid tenyészideje miatt elő- vagy utónövényként termesztjük.
Kizárólag helyrevetéssel szaporítjuk, a tavaszi termesztés céljára márciusban, április elején,
őszi termesztésre pedig augusztusban. Betakarítása a vetés után 1,5-2 hónappal, 5-6 leveles
korban történik. Nagyüzemekben kaszáló rendszerű gépekkel egy menetben takarítják be, míg
a kisüzemekben a többmenetes kézi szedés alkalmazása terjedt el. Jellemző termésátlaga
hektáronként 10-20 tonna.
Sóska (Rumex rugosus Campd.) – Polygonaceae – Keserűfűfélék. A sóska
hazánkban is honos levélzöldség. A házikertek és a kisüzemek növénye, nagy volumenben
egy országban sem termesztik. A spenóthoz hasonlóan nálunk elsősorban főzeléknövényként
hasznosítják, és beltartalmi értékei is megegyeznek a spenótéval. Évelő növény, mélyre nyúló
gyöktörzset fejleszt. Tőleveleiért termesztjük. Nyáron a hosszúnappalok hatására magszárat
fejleszt. Magja rendkívül apró és lassan csírázik, ezért a helyrevetéssel történő szaporítás a
termesztés kulcsmomentuma. A párás, nedves mikroklímájú területeket kedveli a leginkább,
környezeti igényei vízigényét kivéve megegyeznek a spenótéival. Évelőként termesztjük, 2-3
évig marad ugyanazon a területen. Nagyadagú szervestrágyázást követően márciusban vagy
augusztusban helyrevetéssel szaporítják. Kis felületeken a tőosztással történő szaporítása is
alkalmazható. Évente 4-5-ször szedhető, amikor a levelek elérték teljes méretüket. A szedések
után célszerű fejtrágyázni és öntözni a növényeket, hogy minél hamarabb regenerálódjanak.
Évi termésmennyisége négyzetméterneként akár 4-5 kilogramm is lehet.
Rebarbara (Rheum rhaponticum L.) – Polygonaceae – Keserűfűfélék. Közép-ázsiai
származású levélzöldségnövény. Elsősorban az angolszász országokban népszerű, ahol
szószokat, kompótot, dzsemet és édességeket készítenek belőle. Nálunk a kiskertek
zöldségkülönlegessége, árutermelés gyakorlatilag nincs belőle. Értékének tekinthető, hogy
szabadföldről is már a tavasz közepén friss árut szolgáltat. Nagy almasav tartalma kedvező
tulajdonság, viszont magas oxálsavtartalma túlzott mértékű fogyasztása esetén akár
egészségügyi problémákat is okozhat. Évelő növény, vastag fejlett rhizómájával telel át.
Fogyasztott része a tőlevelek nyele, a levéllemez táplálkozási célra nem alkalmas. Léteznek
vörös és zöld levélnyelű típusok is. Évelőként termesztik, az ültetvények élettartama
jellemzően 6-10 év. Nagy mennyiségben magról, palántát nevelve szaporítható, viszont csak
vegetatív szaporítással (tőosztás) őrződnek meg biztonsággal a fajtatulajdonságok. Őszi
szervestrágyázást követően tavasszal ültetik, legalább 1-1,5 m2-es tenyészterületre. Általában
a telepítést követő évben kezdik szedni, hetente egy-két alkalommal. A betakarítási időszak
április elejétől július elejéig tart. Egy jól beállt 4-5 éves ültetvény négyzetméterenként 4-6
kilogramm termést adhat.
Gumós édeskömény (Foeniculum vulgare MILLER) – Apiaceae – Ernyősök.
Mediterrán származású, elsősorban Dél-Európában és Németországban népszerű
zöldségnövény. Hazánkban különlegességnek számít, régóta foglalkoznak a honosításával, de
igazán nem tudott elterjedni. Illóolajtartalma miatt az egész növény kellemes (egyesek szerint
kellemetlen) ánizsos ízű. A levélnyelek alapi részének megvastagodásával létrejövő gumóját
elsősorban nyersen, salátaként fogyasztják. Botanikailag évelő, de egyévesként termesztett
növény. Az alaptípus hosszúnappalos, de újabban már vannak nappalközömbös fajták is,
hazánkban inkább ezekkel érdemes foglalkozni, mert a hosszúnappalos típus a tavaszi-nyári
időszakban nálunk magszárba megy. Mérsékelt hőigényű, nagy vízigényű növény, hazánkban
csak öntözéssel termeszthető. Termesztésének sikere mindenekelőtt a fajtaválasztás, a vetési
idő, az állománysűrűség és a vízellátás függvénye. Tavaszi vetéssel (április-május) csak a
nappalközömbös, míg nyári vetéssel (július) a hosszúnappalos fajták is biztonsággal
termeszthetők. Tenyészideje 2,5-3,5 hónap. Várható termesmennyisége négyzetmérenként 2-3
kilogramm.
Fokhagyma (Allium sativum L.) - Alliaceae – Hagymafélék. A fokhagyma az
emberiség egyik legrégebb óta termesztett zöldségnövénye, bár az igazat megvallva
27
fogyasztási módja alapján helyesebb lenne fűszernövénynek nevezni, mint zöldségnek. Sok
bioaktív anyagot tartalmaz, így kiemelt szerepe van a népi gyógymódokban, de a modern
gyógyszeripar is felhasználja hatóanyagait. Hazai termesztése a makói körzethez köthető,
jelenleg termesztőfelülete alig haladja meg az 500 hektárt. A vöröshagymához hasonlóan
Közép-Ázsia félsivatagos régióiból származik. Évelő, hagymás növény. A levelek tövénél
úgynevezett gerezdek képződnek, amelyek a hagymafejet alkotják. Lapos levelei viaszos
felszínűek. A termesztett fajták nem képeznek virágzati szárat, de a vad típusok se hoznak
csíraképes magot. Viszonylag igénytelen növény, öntözés nélkül, kevés tápanyagot
felhasználva is megtermeszthető. Ivartalan módon, a gerezdekkel szaporítják. Ez két
időpontban történhet, október elején, illetve márciusban. Az őszi szaporítású fokhagymát
júniusban, a tavaszit júliusban takarítják be, jellemzően kézzel, amikor a lombozat 70-80%-a
már elszáradt. Termésátlaga viszonylag alacsony, hektáronként 5-15 tonna.
Póréhagyma (Allium porrum L.) – Alliaceae – Hagymafélék. A póréhagyma
hazánkban is régóta ismert, de igazán az északnyugat-európai országokban népszerű
zöldségnövény. Hazai termőfelülete néhány száz hektárra tehető. A friss fogyasztáson kívül
levesek, saláták és főzelékek alapanyaga. Ezen kívül a szárítóipar kedvelt nyersanyaga is.
Évelő növény, a lapos levelek hüvelyszerűen egymásra domborodó alsó részei alkotják a
henger alakú, fehér színű hagymát, ami a növény fogyasztott része. A póréhagyma a
legigényesebb hagymafélénk. Hidegtűrő, de szereti a jó fényellátottságú területeket. Öntözés
nélkül hazánkban nem termeszthető gazdaságosan, csak megfelelő tápanyagellátottság esetén
ad kielégítő termésmennyiséget és igényli a szervestrágyázást is. Helyrevetéssel és
palántaneveléssel is szaporítható, ez utóbbi módszert főleg a frisspiaci célú áru előállításakor
alkalmazzák. A szaporítás konkrét ideje az értékesítés tervezett időpontjától függ. Különböző
szaporítási időpontokat és fajtatípusokat alkalmazva a póréhagyma szinte az év bármely
hónapjában betakarítható szabadföldről. A halványított fehér rész hossza alapvetően
meghatározza a piacosságot, ezért árkokba ültetést és töltögetést alkalmaznak, hogy minél
hoszabb legyen az etiolált rész. Gépi betakarítása is megoldott, az elérhető termésátlag
hektáronként 25-50 tonna.
Spárga (Asparagus officinalis L.) – Asparagaceae – Spárgafélék. A spárga tavaszi
fogyasztású választékbővítő zöldségnövény. Termesztése rendkívül kézimunka igényes, ezért
magas ára miatt mindig is elsősorban a jómódúak fogyasztották. A fogyasztott rész a
hajtáskezdemény (kereskedelmi nevén spárgasíp), amelyet ha etiolálunk akkor halványított
spárgáról, ha pedig nem akkor zöldspárgáról beszélünk. Termesztőfelülete jelenleg 2000
hektár, aminek a nagyobbik részén halványított spárgát termelnek. A hazai fogyasztás és
feldolgozás volumene minimális, a megtermelt áru zömét frissen exportáljuk. A spárga
mediterrán származású, kétlaki, évelő növény. Húsos vastag rhizómáival telel át a földben,
bojtos gyökérzete szívó és raktározó gyökerekből áll. Hajtásai akár 1,5-2 méter magasra is
megnőhetnek, ezeken helyezkednek el a levélszerű szárképződmények, az úgynevezett
kladofillumok. Termése 1 centiméter átmérőjű, piros színű bogyó. A hím egyedek korábban
és több, viszont vékonyabb sípot képeznek. A női egyedek élettartama a terméshozás
jelentette plusz terhelés miatt rövidebb. Ezért újabban terjedőben van a hímsteril hibridek és a
csak hím egyedeket tartalmazó klónfajták termesztése. A spárga nagy
alkalmazkodóképességű, hidegtűrő, fénykedvelő növény. A halványított spárgát célszerű
lazább talajokon termeszteni, a hibrid fajták termesztéséhez öntözés szükséges. A spárgát
évelőként termesztjük, az ültetvények élettartama minimum 8-10 év. A telepítés előtt
mélyforgatást és nagyadagú szervestrágyázást végeznek. A szaporítóanyagot úgynevezett
magoncneveléssel állítják elő. Ez régebben mintegy fél évig tartott, ma már gyorsított
magoncnevelést alkalmaznak, ami gyakorlatilag egy palántanevelési technológia. Terjedőben
van a fekete/fehér kétszínű zsebes talajtakaró fóliák és a csepegtető önötözés alkalmazása, így
biztonságosabbá tehető a termesztés és nagyobb termésátlagok érhetőek el. A telepítést
28
követő első két évben általában nem végeznek szedést. A későbbiekben a szedési időszak
áprilistól június közepéig tart. A halványított spárga esetében a sípok egy bakhátban fejlődnek
ki és napi gyakorisággal az előtt szedjük le őket, mielőtt a felszínre törnek. A zöldspárgát
elegendő kétnaponta szedni. A modern korszerű ültetvényekről hektáronként 5-7 tonna síp
szedhető.
Terminológiai szótár:
Szaporítás – A termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.
Ivaros szaporítás – Olyan szaporítási mód melyhez ivaros, generatív úton létrejött növényi
részt (magot, termést) használunk fel.
Ivartalan szaporítás - Olyan szaporítási mód melyhez a növény vegetatív részeit (gyökér, szár,
levél) használjuk fel.
Vetőmag – Gazdasági növények termesztése céljából különös gonddal megtermelt faj és
fajtatiszta, minősített és vetésre előkészített mag.
Helyrevetés – Olyan szaporítási eljárás melynek során a vetőmagot a végleges helyére és a
végleges tenyészterületére vetjük.
Palántázás - Olyan szaporítási eljárás melynek során lágyszárú növények magvait nem a
végleges helyükre és nem a végleges tenyészterületükre vetjük.
Fitotechnika – Azon termesztési műveletek összessége, melyeket közvetlenül a növényen
végzünk.
Tűzdelés (pikírozás) - Az a művelet, melynek során, a szaporító tálcákba nagy sűrűséggel
elvetett növényeket -ideális esetben szikleveles, illetve 2 lombleveles korban- további
palántanevelés céljára átültetjük.
Termesztőberendezés – Olyan üveggel vagy fóliával fedett létesítmény, amelyben
palántanevelést vagy hajtatást folytatnak.
Talajművelés - A talaj művelőeszközökkel történő mechanikai megmunkálása, alakítása.
Transzspirációs együttható – Az egységnyi szárazanyag előállításához szükséges
vízmennyiség.
Vízfogyasztási együttható – Az egységnyi nyers termék előállításához szükséges
vízmennyiség.
Fenofázis – morfológiai, vagy élettani fejlődési fázis.
29
2. SZŐLŐTERMESZTÉS
30
A rendszerváltás után a kertészeti ágazatok közül a szőlőtermesztés és borászat
fejlődött a leglátványosabban, melynek eredménye a széles borválaszték és a polcokon
megjelenő magas minőség.
31
Vitaceae család
Vitis nemzetség
Muscadinia Euvitis
alnemzetség alnemzetség
(3 faj) (kb. 70 faj)
Egyéb fajok
Középső csoport (7 faj)
(8 faj)
Trópusokon élő
Nyugati csoport fajok (2 faj)
(2 faj)
2.1. ábra A Vitis nemzetség elterjedése a világon (Bényei et al., 1999 nyomán)
32
2.2. ábra A szőlő évi biológiai ciklusa
(Internet, 2006)
2.2.2.2 A szőlőnövény (Vitis vinifera L.) morfológiai sajátosságai
A szőlő, évelő, kacsokkal kapaszkodó kúszónövény (lián). Erős növekedésű hajtásai
mindig a fény felé törnek, miközben kacsokkal valamilyen támasztékhoz és egymáshoz
kapaszkodnak. A termesztett szőlőnél a könnyebb kezelhetőség céljából ezt a növekedési
sajátosságot korlátok közé szorítjuk és az ilyen állandó helyre ültetett, mesterségesen,
metszéssel alakított szőlő növényt pedig szőlőtőkének nevezzük.
A szőlőtőkéket általában támasz mellett neveljük, amely egyrészt megtartja a növényt,
biztosítja a lombozat minél kevesebb önárnyékolását, másrészt megkönnyíti a növénnyel és
környezetével kapcsolatos munkálatokat. A szőlő kétivarú, egylaki szélporozta növény.
2.2.2.3 A szőlőtőke részei
Gyökérrendszer feladata a növény rögzítése, tápanyaggal és vízzel való ellátása.
Eredetileg a szőlőnek (mivel kétszikű növény) főgyökérrendszere lenne, de a vegetatív
szaporítás miatt járulékos gyökérrendszer alakul ki.
A hajtás az adott tenyészidőszakban képződött, zöld, leveles szár, amely nóduszokra
és internódiumokra tagolódik. A nódusz a szárat tagoló duzzadt szerv, melyen a szár
oldalképletei (levél, rügy, fürt, kacs) elhelyezkednek. Az internódium, pedig a szár két nódusz
közötti szakasza. Normális esetben nem ágazik el, nincs rajta oldalképlet. A hajtás fiatal felső
részét, mely pásztorbotszerűen begörbül (nutál) vitorlának nevezzük.
A levelek a hajtás mentén egysíkban, nóduszonként felváltva a szembe lévő oldalakon
erednek.
A rügy egy rövidszártagú hajtáskezdemény. A hajtás nóduszain mindig két rügy van
egymás mellett. Az egyik az úgynevezett téli rügy , a másik pedig a nyári rügy.
A hónaljhajtás (másod-, harmadrendű hajtás) egy hajtás valamely nyári rügyéből
ugyanabban a tenyészidőszakban keletkező hajtás.
A kacs kapaszkodásra módosult, vékony, csavarodó hajtásrész.
A fürt kocsányzatból és bogyókból áll.
A vessző egy tenyészidőszakot már megélt, lombját vesztett, fásodott szár. A hajtásból
alakul ki, annak lombjának lehullásakor.
A cser két tenyészidőszakot már megélt, fásodott szár. A vesszőből alakul ki
lombhulláskor. Rajta csak vessző, rejtett rügy ill. annak kihajtása esetén fattyúhajtás található.
A tőke csernél idősebb részein csak rejtett rügy vagy az abból fejlődött fattyúhajtás -
lombhullás után fattyúvessző -, esetleg járulékos gyökér található.
33
Karnak nevezzük a kordon- és a lugasművelésű tőkék ágait. Leggyakrabban
vízszintes, de lehet függőleges is (vertikó). Rajta termőalapok találhatók.
Termőalapnak nevezzük a lugas vagy kordon karjain egymástól bizonyos távolságban
kinevelt csernél idősebb elágazások, melyen az évenkénti metszést folytatjuk.
A tőkealapot a tőke csernél idősebb részei alkotják. Ezek térbeli és egymáshoz
viszonyított elhelyezkedése jelenti a tőke művelésmódját.
Tőkefej (fej) a rendszeres metszés hatására bunkószerűen megvastagodott szárrész.
Nem elágazó tökeművelésmódoknál fordul elő. (pl.: fej, esetleg ernyő).
Tőkenyak a tőke törzsének alsó, föld felszíne fölötti része.
Tőketörzs (törzs) a tőkenyak feletti függőleges vagy ferde, idősebb szárrész, amely
lehet elágazás nélküli, és lehet elágazó is. Rajta fej, kar vagy egyetlen termőalap található
(Guyot).
A szőlő rügyeit keletkezésüktől, elhelyezkedésüktől, felépítésüktől, kihajtásuktól, az
évszaktól függően nevezik el.
A nyári rügy csak a hajtáson fordul elő. Levél hónaljában a háti oldal felé helyezkedik
el. Ha a tenyészidőszak alatt kihajt, akkor hónaljhajtás fejlődik belőle, egyébként elpusztul,
lepereg.
A téli rügy normális esetben csak a következő tenyészidőszakban hajt majd ki.
Elsőrendű hajtás fejlődik belőle. A téli rügy a hajtáson található. A lombhullás után a hajtás
télirügyét világosrügynek hívjuk. A világosrügy (3. ábra) a vessző nóduszán helyezkedik el,
amely határozott internódiummal különül el az alatta levő nódusztól.
Az alapi rügy az a rügy mely alatt nincs határozott internódium. Ezek a rügyek a
vesszők alapi részénél találhatóak. Fejlettségben jelentősen elmaradnak a világosrügytől. Az
alapi rügyek közül a legfejlettebb rügyet sárszemnek nevezzük.
A rejtett rügy szabad szemmel nem látható, kéreggel benőtt rügy. Úgy képződik, hogy
a ki nem hajtott (alva maradt) rügyet (alapi- vagy világosrügyet) a kéreg szép lassan benövi.
Csak vesszőnél idősebb részeken fordul elő.
34
• A palás, dioritos, porfir anyakőzetű talajok testes, színben gazdag, finom,
eleinte kevésbé kellemes, de később igen szép, lágy vagy közepes savtartalmú
borokat adnak.
• A gránit eredetű talajokon lágy vagy közepesen savas, gyorsan fejlődő, testes
borokat adó termést kapunk.
• A homokkő eredetű talajok viszonylag lágy, testes, zamatos, tüzes, olykor
különleges föld- (mandula) ízű, gyorsan fejlődő minőségi bort adnak.
• A vulkanikus kőzetmálladékkal keveredett, s különösen a tufából képződött
talajok nehéz, testes, savas, tüzes, különleges zamatú, kiváló minőségű, lassú
fejlődésű, lassan öregedő borokat adnak. Ezek a legerősebb borjellegképző
talajok.
• A meszes talajokon általában savban gazdagabb termést kapunk, mint a
mészben szegényebb talajokon. Közepes mésztartalmú, de tápanyagban gazdag
talajokon kemény, de emellett testes, zamatos, tüzes, jelleges, gyorsan tisztuló,
tartós bort kaphatunk. Nagy mésztartalmú talajokon savas, kevés alkoholt
tartalmazó, jellegtelen, de jól tisztuló, könnyen kezelhető borok ("meszes
borok") nyerhetők, melyek pezsgőkészítésre kiválóak. (Oka valószínűleg az
lehet, hogy a mész akadályozza a minőségre kedvezően ható kálium felvételét.)
• A mészköves, dolomitos talajok borának jellege erősebb, mint ugyanazon
borvidék meszes, de magnéziumszegény talajainak boraié.
• A lösztalajokon színben gazdag, közepes extrakttartalmú, illatos, zamatos,
alkoholban gazdag borokat kapunk. Mind a fehér-, mind a vörösborszőlő-fajták
termesztésére kiválóan alkalmas, azonban hazánkban a löszön termesztett
vörösborok minőségben felülmúlják a fehérborokat. (pl.: Szekszárd, Villány)
• A homoktalajú ültetvények bora többnyire lágy, extraktban szegény,
jellegtelen, gyorsan fejlődő, gyorsan elöregedő, de alkoholban gazdag lehet. A
humuszos, lösszel kevert homok igen jó szőlőtalaj, ezeken jellegzetesebb,
testesebb, színanyagban viszonylag gazdagabb, állóképesebb borokat kapunk,
mint a gyenge homoktalajokon.
• A melegebb, jobb hőgazdálkodású talajokon (meszes, sötét színű,
lejtőtörmelékes, kavicsos, nem túl száraz jellegű) általában jellegzetesebb, jobb
minőségű bor nyerhető, mint a hideg talajokon.
• A humuszban gazdagabb talajok borainak cser és színanyag tartalma
gazdagabb, mint a humuszban szegény talajoké.
• A talajoknak a termés és a bor jellegére és minőségére gyakorolt hatása nem
azonos mértékben nyilvánul meg minden fajtánál.
2.2.3.2 Klimatikus tényezők
Földrajzi helyzet, fekvés
A földrajzi helyzet meghatározza az alapvető makroklimatikus adottságokat:
maximális lehetséges besugárzást, s ez által a léghőmérsékletet is. Az egyenlítőtől távolodva
mindkettő paraméter egyre kisebb lesz. A földrajzi helyzet hatását a tengerszint feletti
magasság módosítja. Magasabb fekvés hasonlóan hat, mintha az egyenlítőtől távolabbra lenne
az adott hely. A Vitis vinifera mezoterm növény, azaz a meleg mérsékelt égöv növénye. A
sikeres szőlőtermesztésnek kedvező földrajzi helyek határait a következő izotermák közé
teszik: a legmelegebb hónap (északi féltekén a júliusi, déli féltekén a januári
középhőmérséklete alapján: 20 - 28 °C (4. ábra szaggatott vonal), évi átlaghőmérséklet
alapján: 9 - 21 °C (4.ábra – folyamatos vonal).
35
2.4. ábra A szőlő termeszthetőségének határai a világon (Internet, 2006)
Magyarország ez alapján a sikeres szőlőtermesztés északi határánál fekszik. Ebből
következik, hogy klímánk aránylag hűvös, a tenyészidőszak rövid.
A domborzat is jelentős módosító hatású lehet. A szőlő számára legkedvezőbbek a D,
DK és a DNy-lejtők. A legtöbb szőlőfajta fagyérzékeny, ezért a mélyfekvésű, fagyzugos
területek kevésbé alkalmasak szőlőtermesztésre.
Légköri paraméterek
Fény
Hazánkba túl sok fény nem éri a szőlőt. Inkább a magas hőmérséklet okozhat
problémát. Az árnyékos viszonyokhoz is jól alkalmazkodik az egyébként fényigényes szőlő.
A lombozat fényviszonyait a hajtások megfelelő térbeli elhelyezésével (zöldmunkákkal)
tudjuk a legkönnyebben befolyásolni. Hazánkban, a túl sűrű lombozat esetén a fürtökben a
gyümölcsre emlékeztető aromák képződése gyenge, és még növényvédelmi problémák is
felléphetnek.
Hőmérséklet
A szőlő biológiai 0 foka (a látható élettevékenységhez szükséges) 10 °C. Ez a
rügyfakadáshoz szükséges hőmérséklet is. A tenyészidőszak ez alapján a 10 °C-nál nagyobb
átlaghőmérsékletű napokat jelenti. Ez hazánkban évről évre és területenként is változik,
átlagosan 180-190 nap.
Az alacsony hőmérséklet fagykárként jelentkezik a leggyakrabban. Az időpontja
alapján három fő fagyot különböztetünk meg:
• Késő tavaszi - általában utolsó előfordulása május 25. (Szent Orbán napja).
Ekkor a frissen kihajtott kis hajtások károsodnak. A fajták tűrése között
jelentős különbség nincs.
• Kora őszi - az esetleg a tőkén levő termést károsítja. Főleg Németországban,
Ausztriában a természetesen fagyott termésből borkülönlegességet - "jégbort" -
készítenek. A lombozat lehullását az első fagy szokta okozni. Ez ekkor már
nem jelent kártételt. A fajták tűrése között jelentős különbség nincs.
• Téli - a leghidegebb fagyok ekkor következnek be. A szőlőfajták téli
fagytűrése között jelentős különbség van. A Vitis vinefera fajták a -15 °C -nál
hidegebbet tartósan nem képesek elviselni károsodás nélkül. A Vitis amurensis
és a V. labrusca leszármazottjai jobb fagytűréssel rendelkeznek. A tiszta Vitis
vinifera fajták között a Rajnai rizling a legjobb fagytűrő.
A szőlőfajták a téli mélynyugalomban kisebb, míg a kényszernyugalomban nagyobb
hideget képesek elviselni. Ez az interkonverzió jelensége, amikor a keményítőből cukor
36
képződik a hideg hatására, ezáltal a sejtnedv töményebb lesz, fagyáspontja lecsökken, tehát
nagyobb hideget is elvisel a növény.
A magas hőmérséklet káros hatása a leggyakrabban indirekt: a levegő páratelítetlenség
növekedésével relatív vízhiányt, vízstresszt okoz a szőlő leveleiben.
Csapadék
A csapadék mennyiségének megítélése csak a talaj szerkezetével, vízállapotával, és
vízkapacitásával együtt lehetséges. A csapadék mennyisége a levegő páratartalmát is
befolyásolja. A csapadék formája is lehet káros hatású. Itt elsősorban a jégeső károsítását kell
kiemelni.
Kevés csapadék esetén a talaj vízkészlete lecsökken, így a szőlő is kevesebb vizet tud
elpárologtatni. Egy határon túl stresszállapotot okoz, minek során a levél gázcsere-nyílásai
bezáródnak, így a fotoszintézis is lelassul.
Túl sok csapadék elsősorban erózió, talajlevegőtlenség de a levegő magas páratartalma
útján lehet károsító hatású.
Páratartalom
Az alacsony páratartalom a növény párologtatását fokozza. Ha a talajban elég víz van,
akkor is előfordulhat, hogy a párologtatás (transzspiráció) nagyobb lesz, mint amit a
gyökérrendszer el tud látni. Ez a légköri aszály. Eredménye hasonló a normál vízhiányéhoz,
de éjszaka a hiány pótlódik, tehát kevésbé káros.
A magas páratartalom a kórokozó gombáknak (pl.: Peronospora, Botrytis) teremtenek
kedvező viszonyokat.
Szél
A széllel kapcsolatosan ki kell emelnünk, hogy a szőlő szélporozta növény. Ha a
virágzáskor szélcsend van, akkor ez szintén gátolja a megporzást, de az ültetvényben magas
páratartalom is kialakulhat, ami a gombás betegségek elterjedésének kedvezhet.
Általában szélkárral nem számolunk a szőlőtermesztésben. Káros hatása a párolgás
fokozásában nyilvánul meg a leggyakrabban. A virágzáskor a bibe gyors kiszáradását
okozhatja, így a megporzást gátolhatja. A légmozgás a páratartalmat csökkentheti, így a
gombás betegségeknek számára kedvezőtlenebb viszonyok alakulhatnak ki.
A szőlő klimatikus tényezőinek tárgyalásakor nem tekinthetünk el néhány
alapfogalom tisztázásától:
Idő: Az adott időpontban jelentkező légköri viszonyok összessége.
Időjárás: Az adott időszakban (néhány nap) jelentkező légköri viszonyok összessége.
Klíma: Az adott területen hosszabb időszakon (több tíz év) keresztül kialakuló
időjárás-sorozatok összessége.
Állományklíma: A növényállományban kialakuló légköri viszonyok, melyek
jelentősen eltérhetnek a terület mikroklímájától. Kialakulását segíti a sűrűbb, zártabb
lombozat, szélcsendes, meleg napos időjárás.
Évjárat: A termés kialakulásának idejében (rügydifferenciálódástól szüretig) tartó
időszak időjárásainak összessége. Értékelése a termés minőségére és mennyiségére gyakorolt
hatása alapján történik. Két évjáratot hasonlítsunk össze a termés sav- és cukortartalmának
alakulása alapján.
Klimatikus indexek
Hőösszeg: Az adott időszak napi átlaghőmérsékleteinek összege naponta.
Hatásos hőösszeg: Az adott időszak 10°C feletti napi átlaghőmérsékleteinek összege
naponta. Tehát, ha a napi átlaghőmérséklet 11°C, akkor 1°C kerül csak összegbe. Klasszikus
esetben, ha a napi átlaghőmérséklet kisebb mint 10°C, akkor az adott nap nem szerepel az
összesítésben.
37
A tenyészidőszak hossza: A biológiai 0° (10°C) feletti átlaghőmérsékletű napok
száma. Kezdetének és a végének számítása a havi átlaghőmérsékletekből történik
interpolációval. Ezáltal a napi ingadozások kisimulnak és a számítás egyszerűbb lesz.
Branas-féle hő-fényviszony index: Ih=X*H*10-6, ahol:
• X: a tenyészidőszak hatásos hőösszege
• H: tenyészidősyak megvilágított óráinak száma
Ha a hő-fényviszony index (Ih) értéke kisebb, mint 2,6, akkor a szabadföldi
szőlőtermesztés nem sikeres. Az érték növekedésével egy határig (6-7) a termesztés
lehetőségei növekednek.
Magyarországon délről észak felé haladva több év átlagában 3,5 – 4,2 között változik.
Szőlőfajták beéréséhez fajtánként más és más hő-fényviszony index értékek szükségesek.
Alapvetően elmondható, hogy a fajták közül a korán beérők 2,8 alatti értékkel, a középérésű
fajták 2,8 – 3,5 közötti, míg a késői érésű fajták 3,5 – 4,5 közötti értékkel jellemezhetők
(Internet, 2006).
Szőlőültetvény létesítésének:
• hatósági,
• szakmai,
• ökonómiai feltételei vannak.
Magyarországon – hasonlóan az EU gyakorlatához – szőlőültetvény létesítéséhez
és megszüntetéséhez több hatóság együttes engedélye szükséges. 2004 májusától – az
ország EU tagsága óta – a szőlőtermesztéssel kapcsolatos elsődleges rendszabályok az
EU tagországok mindegyikére vonatkozó, úgynevezett közösségi rendszabályok közé
tartoznak. Az 1493/1999 EK tanácsi rendelet értelmében a tagországokban borszőlő
területbővítési célú telepítése nem engedélyezett, csupán az újratelepítési jog terhére
történő szerkezet-átalakító telepítés (Mikulás et. al., 2003).
Magyarországon üzemi szőlőültetvény (500 m2 feletti terület) csak az úgynevezett
szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt területen engedélyezhető.
Az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 1979 és 1982 között 16
ökológiai és ökonómiai paraméter alapján felvételezte a szőlőtermesztés számára
számításba vehető területeket. A felmérés alapját a termőhely talajtípusa, klímája,
vízgazdálkodása, tengerszint feletti magassága, égtáji kitettsége képezte, az
eredmények 400 pontos rendszer alapján értékeltek. Szőlőtermesztésre a 200 és 400
közötti pontértéket elért területek alkalmasak (Kozma, 1993).
A szőlőtelepítési és kivágási kérelmet a hegybíróhoz kell benyújtani, aki
továbbítja azt az FVM Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalához elbírálás és
engedélyezés érdekében. Szőlőtelepítés szakmai kérdései közül kiemelt jelentősséggel
bír a szőlőfajta megválasztása. A fajta neve – hasonlóan a borvidék és a termelő
nevéhez – jelentős szerepet játszik a vásárló döntésében. A bor élvezeti és divatcikk,
ezért újabb és újabb bordivatok jelennek meg, melyek meghatározzák a fajtaválasztást,
ezáltal a szőlőtermesztés és borászat gazdaságosságát.
A szőlőtelepítést megelőzi a tőkeművelésmód, sor- és tőtávolság, a tőkeforma
megválasztása. A döntéseknél a gépesíthetőség szempontjait maximálisan figyelembe
kell venni. A gépi technológiára alkalmazott (és szakszerűen kivitelezett)
38
ültetvényberuházás hagyományos módszerekkel is művelhető, de fordítva nem. A gépi
szüret feltételéhez kialakított tőkeformán és támberendezésen művelt tőkék
hagyományos módon szüretelhetők, de fordítva nem.
Nagy jelentősége van a sorirány kijelölésének. A sorok irányának
meghatározásában a domborzati viszonyokat, az uralkodó szélirányt és napjárást
minden esetben figyelembe kell venni. A nap járására merőleges sorokat délelőtt az
egyik oldalról, délután a másik oldalról éri a napfény. A sorok iránya az uralkodó
széljárással párhuzamos legyen, ellenkező esetben a viharos szél megdönti a
támberendezést. A záporszerű, nagy intenzitású csapadék a hegy-völgy irányú
telepítésekben gyorsan elfolyik és jelentős eróziós károkat okoz. Ha az anyagi
lehetőség és a talajréteg vastagsága megengedi, a teraszírozást el kell végeztetni. A
teraszírozás tervezése és kivitelezése speciális szakismeretet és hatósági engedélyt
igényel.
Szőlőültetvény létesítése tőkeigényes beruházás. 25-30 éves üzemeltetés
tervezhető (amortizációs kulcs 6 %), 1 db 60-70 lőerős univerzális erőgép teljes
munkagéprendszerrel ellátva 25-30 ha éves gépmunka igényét teljesíti. Egy állandóan
a szőlőben dolgozó fizikai munkaerő 3 ha szőlőültetvény munkáját tudja időben,
szakszerűen megfelelő minőségben elvégezni.
2.3.2. Fitotechnikai műveletek
39
• a fiatal tőke kialakítása,
• a termés mennyiségének és minőségének szabályozása,
• a csúcsdominancia (polaritás) hatásának csökkentése.
A szőlőtőke kialakítása (alakító metszése) az ültetés utáni első 4 évben történik. Ez
alatt az idő alatt alakul ki a tőke, vagyis a szőlőnövény szárrendszere, törzse, karja, vagy
karjai, továbbá a termőalapok. A szőlőtőke végleges kialakításában nagy jelentősége van a
metszés mellett a hajtások kötözésének, alakításának is.
A tőke kialakításában, a termőegyensúly fenntartásában meghatározó szerepe van a
szőlő rügyeinek (összetett, vegyes rügy), melyek tőkénként, fajtánként, termőhelyenként
eltérőek.
A fajtára, termőhelyre, a tőke kondíciójára jellemző rügytermékenységi együttható a
metszéskor a tőkén meghagyott világos részekre számított átlagos fürtszámot fejezi ki.
A nyereségorientált szőlőtermesztésben a rügyek termékenységének ismerete alapvető
fontosságú, mert csak a rügytermékenység ismeretében lehet a területegységre eső fürttermést
megtervezni. A rügyek termékenységét hajtatással és mikroszkóp alatt történő boncolással
állapítják meg. A rügyboncolás a rügyben telelő atkákról és a rügyben áttelelő
szőlőlisztharmatról is tájékoztatást ad.
A szőlőtőke vesszőit eltérő hosszúságúra metszik: kopaszra, csapra, vagy
szálvesszőre.
A kopaszra metszéskor a vesszőket tőben, vagy 1 rügyes csonkra metszik. Az
alanyfajták tőkéit kopaszra metszik.
Csapos metszéskor a vesszőt 2-4 világos rügy felett vágják el. Feladata alapján a csap
lehet biztosító csap, ugarcsap és termőcsap (2.5. ábra). Biztosítócsapot azért hagynak a tőke
alsó részén, hogy a tőke, ill. a tőke egy része – fagy, vagy valamilyen káreset után – újra
nevelhető legyen. Ugarcsap a következő évi metszési alapokat neveli.
A termőcsapok (termővessző) feladata a metszés évében a termés kineveléséhez
szükséges hajtások biztosítása.
40
A lemetszett vesszőtömeg általában a fürttermés harmada, negyede, vagyis 10 t/ha
fürttermés esetén 2,5-3,0%. Az integrált termesztéstechnológiában a feldarabolt venyigét
bedolgozzák a szőlőültetvény talajába.
2.3.2.2 A szőlő zöldmunkái
A szőlőültetvényben végzett zöldmunkák célja a szőlőmetszés kiegészítése, a
lombfelület fotoszintetikus teljesítőképességének az optimalizálása, a hatékony
növényvédelem elősegítése. A zöldmunkák mennyisége és minősége meghatározza a lombfal
mikroklímáját, ezzel a gombabetegségek fellépésének előfeltételét. A laza, szellős lombfal eső
után gyorsabban felszárad.
Üzemi szőlőtermesztésben a következő zöldmunkákat rendszeresen elvégzik:
• hajtásválogatás,
• hajtásbefűzés (hajtásigazítás a lombtartó huzal közé),
• fürtzóna lelevelezése.
Hajtásválogatás az alapi és rejtett rügyekből, mellékrügyekből előtörő, a metszéskor
nem tervezett, termést ritkán hozó hajtások eltávolítását jelenti. A hajtásokat kézzel, azok 5-
10 cm fejlettségi állapotában távolítjuk el.
A hajtások elrendezése, beigazítása a lombtartó huzalok közé tőkeművelésmódonként
eltérő, de a cél mindig azonos: fotoszintetikus aktivitás javítása, növényvédelem
hatékonyságának növelése. Az 1 méternél hosszabb tőketörzs lehetővé teszi a lomb
egyharmadának huzalok közé igazítását, a fennmaradó kétharmad részének a sorközbe történő
elhelyezését.
41
_
A tőkeművelésmód a tőke föld feletti idősebb fás részeinek alakját, nagyságát, térbeli
elhelyezkedését jelenti, amit metszéssel és zöldmunkákkal alakítanak ki. A metszésmód az
egyéves fás részek (vesszők) visszavágásának módja, művelete. A tőkeművelésmód
kialakítása szoros összefüggésben van a támrendszerrel és a tenyészterülettel.
A szőlőtermesztésen a tőkeforma megválasztásában hosszú ideig kizárólagosan
biológiai szempontok játszottak szerepet. A filoxéravész után, de különösen a II. világháború
után – a kiváló osztrák szőlész-borász tudós Dr. Lenz Moser eredményeit alapul véve – a
termesztéstechnológia gépesíthetősége vált elsődleges szemponttá. A XX. század utolsó
negyedétől kezdődően az olcsóbb borok szőlőtermesztési technológiáját a szüretelőkombájn
határozza meg. Ez vonatkozik a tőkeforma kialakítására is. A gépi technológia minden eleme
– a gyomirtástól a szüretig – a hosszú (magas) törzsű tőkeformákat igényelte. A
talajerőgazdálkodás új rendszere (készlettrágyázás, fenntartó trágyázás) lehetővé tette az
egyedi tőketerhelések növelését, melyet a gyakorlat a szálvesszős metszéssel valósított meg.
A szálvesszős terhelés is a magas törzsű tőkeformákon volt megoldható.
A XX. század végén – a túltermelés, a minőség iránti igény növekedése – ismét a
kisebb egyedi tőketerhelést, illetve az ilyen megoldást nyújtó tőkék felé fordította a
szakemberek egy részének figyelmét. A piac az úgynevezett manufakturális szőlőtermelés és
borászat különleges termékeit magas borárakkal ismerte el.
A tőkeművelésmódokat többféleképpen csoportosítják. Általánosan elterjedt a
támaszrendszerek alapján történő csoportosítás a következők szerint.
• Támasz nélküli tőkeformák, mint a fej- és bakművelés.
• Karós támasszal művelt tőkeformák, ahol a fej- és bakművelés mellett már
combművelést is lehet választani.
• Egy és kétsíkú huzalos támaszok, melyek lehetnek alacsonyak (60 cm-ig) és magasak
(90 cm felett).
42
A korszerű, gépesített, nyereségorientált szőlőtermesztés a tudomány és technika XXI.
század eleji állapotában csak egy, vagy kétsíkú támasz mellett nevelt tőkeformában
valósítható meg (Smart-Robinson, 2005). Egysíkú, alacsony tőkeművelésmódok közül
legismertebb a Guyot művelés. Magyarországon a legelterjedtebb egysíkú magas
tőkeművelésmód a Moser-kordon, az ernyő és az egyesfüggöny tőkeművelésmód. Kétsíkú
támaszt a GDC tőkeforma igényel (2.9., 2.10., 2.11., 2.12. ábrák).
43
2.11. ábra: Ernyő tőkeművelésmód 2.12. ábra: Guyot tőkeművelésmód
Forrás: Kozma P. (1993)
44
után lévő rügyeket is megtámadja. A fertőzés létrejöttéhez a szőlőperonoszpóra számára
kedvező időjárási viszonyok szükségesek. A legnagyobb kárt az éredő bogyókban okozza.
Érdekes kivételt képez a Tokaji borvidéken az aszúképződésben játszott szerepe. Védekezés
speciális botrytis elleni növényvédőszerekkel lehetséges.
Minden gombabetegség elleni védekezés alapja a szakszerű zöldmunka. Laza, szellős
lombfalban ritkábban történik megbetegedés, hatásosabb a kémiai védekezés is.
2.3.4.1 Rovarkártevők
Magyarországon két szőlőmolyfaj fordul elő, amelyek a szőlőtermesztésben kárt
okozhatnak: a nyerges szőlőmoly és a tarka szőlőmoly. Mindkét faj esetén a hernyó kártevő,
ami először a virágzatot, majd a fürtöt károsítja. A nyerges szőlőmolynak évente 2, a tarka
szőlőmolynak évente 3 nemzedéke van. A globális felmelegedés hatására a 3 nemzedékes
tarka szőlőmoly kártételének gyakorisága meghaladja a nyerges szőlőmolyét. A szőlőmolyok
elleni védekezésre számtalan rovarölőszer áll rendelkezésre, a védekezés időpontját
sexferomon csapdákkal állapítják meg.
A szőlő levélatka a fiatal leveleket szívogatja, minek következtében a levelek rosszul
fejlődnek, deformálódnak. Az atka a tőkerészek kérge alatt, vagy a rügypikkelyek alatt telel
át. Védekezésre speciális atkaölőszerek állnak rendelkezésre, de az integrált termesztésben a
ragadozó atkákkal történő védekezés vált általánossá.
A szőlőgyökértetű a XIX. század második felében óriási pusztítást végzett az európai
szőlőtermesztésben. A rendkívül bonyolult életmódot és számtalan fejlődési alakot produkáló
kártevő kártétele másképp jelentkezik az alanyfajtákon és másképp a nemes fajtákon. A
nemes fajtákon elsősorban a gyökérlakó alak károsít, míg az alanyfajtákon a levéllakó alak. A
levéllakó alak az alanyfajták levelén a fonák felé növő rücskös felületű gubacsokat képez. A
XX. század végén megjelent a levéllakó alak több nemes fajta és az interspecifikus fajták
levelén is. A filoxéra vész elleni, több mint 100 éve eredményes biológiai védekezés folyik,
vagyis a nemes fajtákat filoxératűrő alanyfajtákra oltják.
45
A mélyen megforgatott talaj télen átfagy és tavaszra porhanyóssá válik. A forgatott talaj téli
átfagyása hatásos talajfertőtlenítést is jelent.
A termő ültetvényekben évente végzett fenntartó trágyázás alapja az öt évente
kötelező talajvizsgálat és az évenként kétszer (szőlő virágzáskor, zsendüléskor) elvégzendő
levélanalízis. A kapott eredményeket a tervezett terméssel összevetve szakemberek
megállapítják a szükséges hatóanyag mennyiségét. Diófási (1985) megállapítása szerint a
tőkék termőegyensúlya intenzív talajerőgazdálkodással, rendszeres, nagy termések esetén is
fenntartható.
A szőlőben végzett talajmunkákat 3 csoportba sorolják:
• mechanikai talajművelés,
• kémiai talajművelés,
• biológiai talajművelés.
A mechanikai talajművelés a gyomok irtását, a trágyaszerek, talajjavító anyagok,
lezúzott venyige talajba dolgozását és legfőképpen a talaj természetes párologtatásának
(evaporatio) csökkentését szolgálja. Hátránya ennek az eljárásnak, hogy rombolja a
talajszerkezetet.
A kémiai talajművelés (gyomirtás) kizárólag a gyomok irtására irányul és majdnem
kizárólag a sorok alatti területre korlátozódik. A gyomirtás a szőlőben és általában az
állókultúrákban állandó vita tárgya, mert számos környezetvédelmi problémát von maga után.
A biológiai talajművelés a talaj természetes állapotához hasonló viszonyok
fenntartását jelent. Nem rombolja a talajszerkezetet, nem csökkenti a talaj szervesanyag
tartalmát, viszont gátolja az eróziót. A talajfelszínt fedő növénytakaró lehet tartós, évekig
helyben maradó, vagy ősszel vetett és tavasszal lezúzott növényzet. Ez utóbbi célra a
gabonafélék, vagy repce felel meg a legjobban. A tartós növénytakaró céljára magkeverékeket
lehet vásárolni, vagy a természetes gyomflórát hagyják felszaporodni.
2.2. táblázat: A szántóföldi növénytermesztés és az állókultúrák talajművelésének
összehasonlítása
Szántóföldi növénytermesztés Állókultúra (szőlő)
talajművelése talajművelése
Vetésforgó alkalmazása Monokultúra (klón)
5-6 hónap növénytakaró a talajfelszínen Takaratlan talajfelszín egész évben
(általában)
Gyökér- és növénymaradvány kedvező hatása Lemetszett vesszőtömeg bedolgozása a
talajba (elégetés)
Talajművelést váltott irányban szervezik A gépek mindig ugyanabban a nyomban
járnak
Talajművelés optimális talajállapotban Nedves talaj taposása növényvédelem esetén
Forrás: saját adatgyűjtés
46
Az EU-ban szigorú az egyes borvidékeken telepíthető fajták szabályozása. A
fajtahasználatban nagyon fontos a tradíció, ugyanakkor egyazon fajta számtalan klónját
termesztik.
FAJTA (alany)
Feldolgozás és
Fürttermés
Borászati technológia
47
bort adnak. Az említett Chardonnay mellett a Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot és a
Syrah tartozik ebbe a fajtacsoportba.
Regionális fajták: Egy-egy földrajzi régió meghatározó fajtáit nevezzük regionális
fajtáknak. Általában igényesebbek a termőhely ökológiai viszonyaira, vagy a
termesztéstechnológia egyes elemeire. A Kárpát-medence fő regionális fajtái a Kékfrankos,
Olaszrizling, Leányka. Balkán regionális fajtája a Kadarka, a Rajna völgyé a Rajnai rizling.
Lokális fajták: Egy-egy helység, vagy kisebb régió borkülönlegességeit adó fajták
tartoznak ide. A borturizmusban nő a szerepük, pl. Badacsony – Kéknyelű, Juhfark, Cirfandli.
Újabban ezt a fajtakört autochton fajtáknak is nevezik.
A jövőben várhatóan megnő a betegségellenálló, vagy rezisztens fajták iránti igény, a
környezetkímélő, vagy biobor termesztésben. Alkalmazásuk számtalan előnnyel jár (Szőke,
2004). Magyarországon sok perspektivikus rezisztens és csemegeszőlő fajtát állítanak elő
(Hajdú, 2003).
48
általánossá. Gépi szüret csak ott problémamentes, ahol jól megépített a támberendezés, gépi
szüretre alkalmas fajták vannak (pl. a világfajták), egyenes, erős a tőketörzs, vékony a
lombfal, kedvezőek a domborzati és talajviszonyok. Magyarországon sokan vitatják ezeknek
a gépeknek az előnyét. Költséghatékonyság, munkaerőproblémák fokozódása miatt az
alkalmazásuk nélkülözhetetlenné válik.
_
2.14. ábra: Alanyvessző nevelés módjai 2.15. ábra: Szőlőoltvány
Forrás: Bauer K. (2002)
Az alanyfajták elsősorban Észak-Amerikából származó fajok, vagy Észak-amerikai
fajok és európai fajták keresztezéséből származnak. Teleki Zsigmond az alanyfajta
nemesítésben (Villányban) világraszóló eredményt ért el. A Vitis berlandieri és a Vitis riparia
keresztezéséből származó magoncokat szelektált. A világon használt alanyfajták jelentős
része az ő fajtáinak felhasználásából származik. Az alanytelepen a legfontosabb munka a
hajtások kötözése és a hónaljazása, vagyis a hónaljhajtások rendszeres eltávolítása.
Az oltványkészítés első lépése az alanyvessző és a nemesvessző begyűjtése és téli
tárolása. A nemes csapvesszőt decemberben, esetleg januárban a keményebb téli fagyok előtt
meg kell szedni, mert ha a nemes rügy fagykárt szenved, az oltványkészítés sikertelen lesz.
Az alanyfajták kevésbé fagyérzékenyek, másrészt a rügyre nemhogy nincs szükség, hanem el
is kell távolítani, ellenkező esetben az alanyvessző kihajt és a nemes részt „lerúgja”.
Az oltványkészítés munkafázisai a következők:
• oltás,
• előhajtatás,
• iskolázás.
49
A rügyektől megszabadított alanyt és az egyrügyes nemest kézi, vagy gépi oltás útján
lehet összeilleszteni. A kézi oltások közül az angolnyelves párosítás, a gépi oltások közül az
úgynevezett omega oltás a leggyakoribb.
Az oltással összepárosított alanyt és nemest az összeforradásának elősegítése
érdekében kb. 2 hetes hajtatásnak vetik alá. A gyors kalluszképződéshez kezdetben 28-30ºC-
ra és magas páratartalomra van szükség. 5-6 nap után a hajtatási hőmérsékletet 25ºC-ra, majd
újabb 5-6 nap múlva 20ºC-ra csökkentik.
A körkörösen forradt oltványt szabadföldbe történő kiültetés előtt (iskolázás) a
napfényhez és hűvösebb levegőhöz kell szoktatni, amit edzésnek hívnak.
A szőlőiskola hagyományos módján azt értik, hogy az előhajtatott oltványokat
egymástól 5-10 cm-re a korábban készített árokba, vagy talajrésbe helyezik. Az oltványokat
talajjal takarják, melyet az iskolázás során folyamatosan lebontanak. Ellenkező esetben a
hajtások töve etiolálódik, vagyis selejtes oltvány készül.
A szőlőiskolázás korszerűbb módját fóliatakarásos szőlőiskolának nevezik. Az
előhajtatott oltványok felső 25-30 cm-es részét meleg paraffinba mártják, majd 80-100 cm
széles 0,05 mm vastag fekete fóliával letakart talajba dugják, egymástól 8-10 cm távolságra.
A szőlőiskola ápolása öntözésből, gyommentesen tartásból és intenzív
növényvédelemből áll. A talajfelszínhez közel lévő óriási lombtömeget elsősorban a
szőlőperonoszpóra és a szőlőatkák kártételétől kell védeni.
Ősszel, lombhullás után az oltványokat kitermelik, osztályozzák és vagy értékesítik,
vagy pincében, illetve hűtőházban a következő tavaszig tárolják. 100 db oltásból általában 55-
65 db első osztályú oltvány lesz.
A szőlő szaporításában a zöldoltás az idősebb ültetvény más, keresettebb fajtával
történő átoltásakor jöhet szóba. A vírusoktól és agrobaktériumoktól mentes oltványok
előállításában mind nagyobb jelentősége van az in vitro szaporításnak.
50
Az 1994. évi CII. törvény (hegyközségi törvény) egy társadalmi szervezet, a
hegyközségek hálózatának feladatává tette – számos államigazgatási intézkedés mellett – a
borhamisítás elleni fellépést is. A törvény értelmében hegyközséget kellett szervezni
(újjászervezni, mert a korábbi szervezetet 1949-ben megszüntették), ha egy község vagy város
határában legalább 50 ha árutermelő szőlőültetvény volt és a szőlőterület tulajdonosainak
száma legkevesebb 10 fő.
A Hegyközségi törvény három szintet határozott meg a szervezet számára:
• a bortermő helyen (község, város) működő hegyközségi tanács,
• borvidéken működő hegyközségi tanács,
• a hegyközségek országos szervezete a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
A hegyközségek rendtartása meghatározza a célszerű telepítési rendszert, a telepíthető
fajták listáját, a szüretelés és feldolgozás kívánatos rendjét, a hamisítás elleni fellépést, amit a
szőlő és bor származási igazolvány bevezetése támasztott alá. A bor előállításával és
forgalmazásával foglalkozók – többek között – figyelembe kell venni a:
• Versenytörvényt,
• Fogyasztóvédelmi törvényt,
• Élelmiszer törvényt,
• Reklámtörvényt.
Az 1997. évi CIII. törvény (jövedéki törvény) értelmében a bor 2000. augusztus 1-
jétől jövedéki termék, ettől az időponttól kezdve nem fogyasztási adót, hanem jövedéki adót
kell a borforgalom után fizetni.
Az EU-ban 1992 óta kötelező működtetni az agrárkörnyezetvédelmi támogatások
rendszerét, melyről az 1257/1999 EU Tanácsi rendelet intézkedik. Aki egyszerűsített
területalapú támogatást, vagy agrárkörnyezetgazdálkodási támogatást akar igénybe venni,
annak be kell tartani a 4/2004 (I.13) FVM rendelet előírásait, melyet „Helyes Mezőgazdasági
és Környezeti Állapot”-nak, valamint „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásainak
nevezünk.
51
borjelleg tekintetében. A borvidékek területe, a termesztéstechnológia, a borkészítés
technológiája rendeletekkel, törvényekkel, előírásokkal szabályozott. A borfogyasztást
bizonyos kultikus jelleg övezi, a borfogyasztás és a gasztronómia szoros szövetségesek.
Minden borvidéknek speciális ételkínálata és gyakran sajtkínálata van. A tradícionális
borvidékeken a boroknak egyedi, borvidéki jellege van, melyeket a szigorú fajtahasználat és a
szabályozott technológia biztosít. A borok általában drágák, amit a gasztronómiában, a
szaküzletekben, illetve a helyben (pincészetben) történő értékesítésen keresztül tudnak
realizálni.
52
2.3. táblázat: A világ TOP 10 szőlőtermő országa
Szőlőterület (ezer ha)
Ország
1991-1995 1998 Változás %-ban
Spanyolország 1 290 1 180 - 8,5
Franciaország 940 914 - 2,8
Olaszország 985 899 - 8,7
Törökország 615 602 - 2,1
USA 323 364 12,7
Irán 244 270 10,7
Portugália 269 260 - 3,3
Románia 251 253 0,8
Argentína 209 210 0,5
Kína 148 194 31,1
Forrás: OIV statisztika
53
3. GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
3.1. Bevezetés
54
3.1. táblázat: Termesztett gyümölcsfajaink termésmennyiségei (1981-2004)
Gyümölcsf Gyümölcstermés 1000 tonna
aj 1981- 199 199 199
1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
1985 4 5 6
Alma 1139 657 380 500 465 482 445 695 605 527 508 700
Körte 105 43 45 40 23 36 39 37 21 13 19 18
Cseresznye 33 24 19 24 14 19 20 18 16 7 7 13
Meggy 60 73 56 60 55 49 45 49 56 38 49 77
Kajszi 45 27 24 40 23 17 38 21 16 24 31 35
Őszibarack 86 50 40 50 52 65 71 64 57 33 32 -
Szilva 169 116 100 115 115 104 98 91 90 46 45 67
Szamóca 16,4 12 10 12 10 13 14 12 13 4,6 3,2 4,2
Málna 21,3 18 18 20 17 20 22 20 13 10 9 8
Ribiszke 22 13 12 12 20 12 12 12 12 8 8 14,7
Köszméte 13,3 4,7 5 6 6 4 4 3 3 - - -
Dió 12,4 7,8 2,5 2,6 4 3 4 4 4,4 - - -
Forrás: KSH Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek
55
Egyetlen megoldás ha a termesztők képesek valóban működő közös értékesítő szervezetet
létrehozni, amelyekkel partnerei lehetnek a nagy gyümölcsforgalmazó árúházaknak.
56
3.4.1. Morfológia
57
Kajszi, szilva: értékes részei a rövid termőnyársak, amelyek a 2-3 éves gallyakon
alakulnak ki legnagyobb gyakorisággal. Bizonyos évjáratokban - jellemzően kihagyó évek
után - az éves vesszők olddalrügyei is virágoznak.
Őszibarack: szinte kizárólag az éves vesszők hármas vegyes rügycsoportjának
oldalrügyei virágrügyek, tehát a 8-12 mm vastag vesszők jelentik az értékes termőfelületet. A
mandula termőrészei az őszibarackhoz hasonlóan alakulnak.
Dió legtöbb fajtánál a 20-50 cm hosszú vesszők csúcsrügyei a nővirágot tartalmazó
vegyesrügyek, egyes fajtáknál a csúcsrügy alatti néhány oldalrügy is vegyesrügy. A
hímvirágok az oldalrügyekből fejlődnek.
Mogyoró: Legértékesebbek a 15-25 cm hosszú termővesszők, mert ezek
oldalrügyeiben található nővirágok termékenyülése a legkedvezőbb.
Szamóca: a gyöktörzs csúcsi rügyei a virágrügyek
Málna és szeder esetén a második éves sarjak oldalrügyei jelentik a tipikus
termőalapot. A kétszer termő málna első-és másodéves sarjain is képződik termés.
Ribiszkék: a fekete ribizskén a középhosszú és hosszú termővesszőkön fejlődik a
legtöbb vegyesrügy, a pirosribizske rövid termővesszők oldalrügyein terem
58
3.4.4.1 Növekedés
A gyümölcs növekedésének kezdeti szakaszában kialakul a végleges sejtszám,
ezután már csupán a sejtek mérete nő. A sejtosztódás időszakában a fák kondícióját és
a gyümölcstáplálást optimális szinten kell tartani, mert a kialakult sejtszámmal
kialakul a gyümölcs potenciális mérete is. A sejtosztódás alma és körte esetén kb. 2,5
cm-es átmérő eléréséig, csonthéjasoknál hozzávetőlegesen a csonthéj
megkeményedéséig tart. A nagyobb sejtszámot elérő gyümölcs húskeménysége és
tárolhatósága kedvezőbben alakul.
A gyümölcskezdemények egy része a fejlődés valamely szakaszában lehull a fáról. A
természetes hullás a gyümölcsfajok természetes önszabályozó mechanizmusa.
3.4.4.2 Érés, utóérés
Az érés tekintetében a fán beérő és az utóérő gyümölcsöket kell alapvetően
megkülönböztetni. Az utóérő gyümölcsök az almatermésűek, ezeket teljes érés előtt leszedve,
a biológiai folyamatok úgy folytatódnak, hogy a tárolás során, kialakul a fajtára jellemző íz és
beltartalmi paraméterek, tehát megérnek.
A nem utóérő gyümölcsök (cseresznye, meggy, szilva) kizárólag a fán beérve képesek
kialakítani a fajtára jellemző beltartalmi paramétereket, szüret után nem érnek tovább. A
kajszi és az őszibarack fán beérő gyümölcsök, nem tipikus utóérők, de kismértékű utóérő
képességgel rendelkeznek (Szalai, 2003).
A csoportosítás másik alapja a gyümölcsök etiléntermelése. A klimaktérikus
gyümölcsök (alma, körte, kajszi, őszibarack) érésük során etilént termelnek. Az etilén
stimulálja az érési folymatokért felelős enzimeket, az etilén hatását az oxigén serkenti, a CO2
gátolja.
A klimaktérikus gyümölcsökben kötődéstől az érés kezdetéig csökken a légzés
intenzitása, érésig emelkedik, ezt követően újra csökken. Megfelelő időpontban szüretelve
tárolás során is lejátszódik ez a légzésintenzitás változás, ezért utóérésre képesek. A nem
klimaktérikus gyümölcsök (cseresznye, meggy, bogyósok) légzésintenzitása kötődéstől érésig
fokozatosan csökken.
3.5. Gyümölcsminőség
3.6. Ültetvénylétesítés
59
fordulás és az évenkénti nagy mennyiségű és kiváló minőségű, zavartalanul értékesíthető
gyümölcs előállítása.
3.6.4. Alany
3.6.5. Fajta
60
-termőre fordulás, termőképesség, termésbiztonság
-ökológiai igények (pl. fagyérzékenység),
-a társított fajták termesztéstechnológiai igényei,
-termékenyülési viszonyok,
-kórokozókkal kártevőkkel szembeni fogékonyság.
Telepítés előtt azokat a fajtákat kell számba venni, amelyek rendszeresen és bőven
termenek, termésükre biztos felvevőpiac van versenyképes áron. Különböző érésidejű fajták
telepítésével, folyamatosabban tudja a termesztő ellátni a piacot, és a szüret szervezése is
egyszerűbb. Európában a legtöbb gyümölcsfajból túltermelés van, és évről-évre nehézséget
jelent a felesleg elhelyezése. Célszerű lehet olyan érésidejű fajtákat telepíteni, amelyek
szüretideje korábbi, vagy későbbi, mint az Európai és hazai főfajtáké.
61
termővesszőkön és gallyakon képződik. A nyitott koronákat Magyarországon csonthéjas
fajoknál alkalmazzák, a katlan és tölcsér a leginkább elterjedt.
Telepítés előtt a kiválasztott terület talaját olyan állapotúvá kell alakítani, amely
optimális az oltványok megfelelő növekedéséhez és fejlődéséhez.
A talajelőkészítés leglényegesebb elemei a talaj mélyforgatása, a talajfertőtlenítés, és a
talajanalízis eredménye alapján kalkulált feltöltő szerves- és/vagy műtrágyázás. A
talajforgatást bogyósok telepítése előtt 40-50 cm mélyen, gyümölcsfák alá 60-80 cm mélyen
kell szántani. A feltöltő szerves trágyázás javasolt mennyisége 30-50 t/hektár.
A gyenge növekedésű alanyok kis talajtérfogatot hálóznak be, amellyel nem képesek
megfelelően rögzíteni a fákat, ezért ilyen alanyok alkalmazása esetén elengedhetetlen a
támrendszer kiépítése. A telepítés után a növekvő fákat a támrendszer huzaljaihoz kell
rögzíteni ezzel biztosítva azok stabilitását. A gyakorlatban a támrendszer oszlopait telepítés
előtt elhelyezik a területen.
Az egyedi karós vagy a huzalos támrendszer alkalmazása terjedt el széles körben.
1200 fa/ha állománysűrűségtől nagyobb tőszám esetén huzalos, kisebb sűrűségnél egyedi
karós támrendszer alkalmazása jár kisebb költséggel.
3.6.8. Telepítés
Telepítés előtt meg kell határozni a sorok irányát, hosszúságát, és az utak helyét. Sík
területen a sorirányt É-D irányban célszerű kijelölni, a korona egyenletes napfényellátásának
biztosításához. A sorhosszúság maximum 200 méter legyen.
A sorok kitűzésekor a tábla leghosszabb oldalán kell kihúzni az alapegyenest, és erre
kell a merőlegest állítani és a többi sort kitűzni.
Az oltványok vermelőből való kiszedése és a telepítés között minél kevesebb idő
teljen el. Közvetlenül telepítés előtt az oltványok gyökereit vissza kell metszeni. Az oltvány
gyökérzetét a gyökérnyakig célszerű fertőtlenítőszerrel ellátott agyagpépbe mártani a
kiszáradás elkerülésére, ha a talaj nem megfelelő nedvességállapotú.
Mélyszántott területen elegendő olyan gödröt készíteni, amibe a gyökér
gyűrődésmentesen belefér. A telepítést fagymentes talajon nyugalmi állapotban ősszel és
tavasszal lehet elvégezni.
3.7. Termesztéstechnológia
62
3.7.1. Talajművelés
A metszés során a különböző koronarészeket (vessző, gally, ág) tőből levágjuk, vagy
visszametsszük, ezzel alakítjuk ki és tartjuk fenn a gyümölcsfák koronaformáját.
Metszéssel biztosítjuk a korona külső és belső részeinek megfelelő megvilágítottságát,
harmonizáljuk a fák növekedését és terméshozását, megteremtjük a jó permetezhetőség
feltételeit. A jó fényellátás fontos feltétele a megfelelő minőségű gyümölcs- és
rügyképződésnek.
3.7.2.1 Alakító metszés
Alakító metszésről beszélünk a telepítéstől addig, míg a fa ki nem tölti a
rendelkezésére álló teret. Ekkor alakul ki a korona váza és végleges formája.
A fiatal fán a telepítést követő 1-2 évben kiválasztjuk a tengely és/vagy vázkar-jelölt
vesszőket, és metszéssel biztosítjuk, ezek megfelelő növekedését. A gyenge növekedésű
vázkar-jelölteket felére-kétharmadára vissza kell vágni, ennek hatására azok erősebben nőnek.
A visszametszés nélküli vesszők növekedése gyengébb. A szűk térállású intenzív
ültetvényekben a visszametszés szerepe csökken, illetve teljesen meg is szűnhet.
3.7.2.2 Karbantartó metszés
Karbantartó metszéssel célunk a korona alakjának fenntartása, az elsűrűsödött
koronarészek ritkítása. Korlátozzuk a fák magasságát és oldalirányú növekedését úgy, hogy fa
a rendelkezésére álló teret maradéktalanul töltse ki, de ne nőjön túl azon
A koronában a függőleges helyzetű vízhajtások és lecsüngő elágazások a leginkább
zavaró képletek. A metszés során a vízszinteshez közeli szögállású vesszőket és gallyakat kell
63
meghagyni. Az ilyen elágazásoknak növekedési erélye gyengébb és rajtuk több termőrész
alakul ki, mint a függőleges helyzetű képleteken.
A metszés kivitelezése során a koronaforma mellett, tekintettel kell lenni: az adott fa
növekedési tulajdonságaira, az előző évi termésterhelésre. A tél végi metszés előtt gallyakat
kell levágni és szobahőmérsékleten vízben hajtatni, ebből következtethetünk, hogy milyen
virágzás várható. Ennek ismeretében kell a metszés előtt szemügyre venni a fát, és apróléákos
rügykímélő, vagy erősebb ritkító metszést végezni.
A metszés klasszikus időszaka a nyugalmi állapotban van (télen, kora tavasszal), ez
erősebb vegetatív növekedést eredményez, mint a nyári hónapokban végzett zöldmetszés.
Intenzív ültetvényekben egyre több fajnál kap nagyobb szerepet a nyári metszés. Kedvező
hatásai a növekedés mérséklése mellett, hogy a vegetáció csaknem teljes időszakában
megfelelő a belső koronarészek megvilágítottsága, ami segíti a jobb gyümölcsminőség
kialakulását és a termőrügyképződést.
A legtökéletesebben kivitelezett metszést követő vegetációban is alakulhat úgy a fa
növekedése, hogy metszést kiegészítő eljárásokat kell alkalmazni a koronaforma
kialakításához és fenntartásához (leívelés, hajtáscsavarás, hajtásmegtörés, törzsbemetszés,
gyökérmetszés, stb.)
3.7.3. Gyümölcsritkítás
3.7.4. Öntözés
64
vízre van szükség, ez átlagos évjáratban min. 200 mm vízpótlást igényel az ország legtöbb
termőhelyén. Az öntözés időpontjának meghatározásához a talaj nedvességtartalmát, a növény
vízfelhasználását és a fokozott vízigényű fenofázisokat kell ismerni.
Hazánkban legnagyobb felületen a csepegtető öntözést alakították ki a
gyümölcsültetvényekben. Ennek fő oka, hogy a legkisebb beruházási és fenntartási költséggel
működtethető. Előnye, hogy tápoldatozást is lehetővé tesz. Hátránya, hogy rombolja a talaj
szerkezetét. A mikroszórófejes rendszer kevésbé hat a talajszerkezetre és a levegő
páratartalmát is növeli, ami kedvező az aszályos periódusokban.
Az öntözésnek a vízpótláson kívül egyéb kedvező hatása is lehet a növényállományra.
A koronatér fölötti esőszerű öntözés kevésbé rombolja a talajszerkezetet, növeli a levegő
páratartalmát, ezzel a növények túlzott felmelegedésében és az aszálykár megelőzésében is
komoly szerepe lehet. A virágzás körüli kisugárzási fagy károsító hatása ellen is véd, ezzel az
öntözési móddal –6, –7Co-os lehűlés is kivédhető. Az esőztető öntözés a gyümölcs
színeződését is hatékonyan segíti. Nagy beruházási költsége miatt csak kis ültetvényfelületen
alkalmazzák ezt a módszert hazánkban.
3.7.5. Tápanyagellátás
65
A tápanyagellátás során, mindig a minimumban lévő elemek pótlása a legfontosabb. A
tartalékoló trágyázás helyett nagyobb szerepet kaphat a folyamatos növénytáplálás. A
vegetáció kritikus időszakaiban sikeresen pótolhatók a tápanyagok a csepegtető
öntözőrendszerrel öntözővízében feloldva.
A talaj-gyökér összetett kölcsönhatásainak következtében előfordulhat, hogy nem
képes a növény bizonyos tápelemeket felvenni elegendő mennyiségben a talajból. Az intenzív
gyümölcstermesztésben egyre nagyobb szerepet játszik a kisebb mértékű tápanyaghiány
elhárítását célzó permettrágyázás. Az eljárás során közvetlenül az asszimiláló lombfelületre,
rügyekre, virágokra juttatják ki a tápanyagokat.
3.7.6. Növényvédelem
3.8. Szüret
66
Hazánkban gyakran előfordul, hogy a kiváló minőségben megtermelt gyümölcsöt a helytelen
szürettel tönkreteszik.
A szüretelők munkáját folyamatos kontroll alatt kell tartani, a zökkenőmentes
szürethez fontos, hogy folyamatosan rendelkezésre álljanak a szedőedények, gyűjtőrekeszek,
az ezeket begyűjtő járművek. A becsült termésmennyiség ismeretében úgy kell a szüretet
szervezni, hogy a szüretelőknek ne kelljen kényszerszünetet tartani, és a leszedett gyümölcs
ne legyen az indokoltnál hosszabb ideig az ültetvény területén.
A hazánkban termelt gyümölcs jelentős részét kézzel szüretelik és kisebb felületeken
alkalmaznak rázógépes betakarítást. A gyümölcs sérülésének elkerülésére egyre gyakrabban a
fáról közvetlenül a tartályládába, vagy akár az értékesítés polcára kerülő kisebb rekeszbe
szedik a gyümölcsöt, ezzel elkerülve az átborítás sérüléseit.
A szüret idejének meghatározása annál nehezebb feladat, minél hosszabb tárolásra
szánják a gyümölcsöt.
Az előrejelző módszerek (például a fővirágzástól eltelt napok száma) csupán
tájékoztató jellegűek, ezek nem alkalmasak a szüret napjának pontos meghatározására.
A gyakorlatban alkalmazott, gyors módszerek megbízhatóak az optimális szüretidő
meghatározására (színeződés, keményítőtartalom, méret, hússzilárdság, magszín, stb.)
Az érés legpontosabb meghatározása laboratóriumi mérésekkel lehetséges, Az összes
fajnál alkalmazzák az oldható szárazanyagtartalom (refrakció) mérését, amely a fogyasztásra
alkalmas gyümölcsben a legmagasabb.
3.9. Tárolás
67
kiszámíthatatlan, ez a termesztéstechnológiára is rányomja a bélyegét. Az ár ismerete nélkül
nem lehet tervezni a bevételeket, ezért törvényszerű, hogy alacsonyabb ráfordítási szinten,
kisebb költséggel próbálnak termeszteni a termelők (növényvédelem, tápanyagutánpótlás,
öntözés)
A forgalmazás meghatározó helyeivé az élelmiszerforgalmazó nagyáruházak válnak.
Ezek kizárólag kiváló minőségű és nagy mennyiséget folyamatosan szállító eladókkal kötnek
üzletet. Ez minél több ültetvény árualapjának egyesítésével képzelhető el, ehhez
nélkülözhetetlen a termesztők összefogása, a termelő értékesítő szervezetek (TÉSZ)
megalakulása.
A gyümölcs külleme mellett egyre hangsúlyosabb a csomagolása is. Ízlésesen
csomagolt minőségellenőrző védjeggyel és eredetjelöléssel ellátott gyümölccsel lehet hosszan
a piacon maradni.
A válogatáshoz egyre korszerűbb gépsorok állnak rendelkezésre, amelyek méret, alak
szín szerint válogatják a gyümölcsöket úgy, hogy egy rekeszbe lehetőleg egyforma
gyümölcsök kerüljenek. Az újabb gépek már a tartályláda szalagra ürítése után emberi kéz
érintése nélkül rakják az osztályozott termést a rekeszekbe és be is csomagolják azt.
Európa vezető gyümölcstermesztő országai az exportlehetőségek mellett rendkívül
nagy hangsúlyt fektetnek a belföldi fogyasztásukra. Különböző marketingeszközökkel
ösztönzik a belföldi lakosságot, hogy a hazai termésből fogyasszanak minél nagyobb
mennyiséget.
68
3.11.1.2 Alany- és fajtahasználat
A hazánkban alkalmazott alanyok gyengülő növekedési erély sorrendben a
következők: magonc, M4, MM106, M26, M9, M27. Az utóbbi évek telepítéseiben
legnagyobb arányban MM106, M9, M26 alanyokat alkalmazták. Alacsony humusztartalmú,
lazább homoktalajokon, még nagyobb állománysűrűségű ültetvény telepítése esetén is
indokolt a középerős (MM. 106) vagy féltörpe (M. 26) alanyok alkalmazása. Jó
tápanyagszolgáltató kötöttebb talajokon azonban szükség van az M 9 törpítő hatására.
A hazai fajtaszerkezetben, sajnos a mai napig 50%-nál nagyobb a Jonathan
részaránya. A Starking, a perzselődő Golden delicious és az Idared magas aránya is problémát
jelent. A korábban érő tetszetős fajták, jól értékesíthetők, azonban a minőségi gyümölcs piaca
rendszeresen összeomlik, amikor az olcsó Jonathan és az Idared elárasztja a piacot.
Az új ültetvényekben már megjelentek a kiváló minőségi paraméterekkel rendelkező
fajták, Summerred, Early gold, Gála klónok, Jonagold és változatai, perzselődésmentes
Golden reinders, Pinova, Braeburn, Granny Smith stb. Terjednek a rezisztens fajták is, mint a
re-sorozat tagjai (Remo, Retina, Releika, stb) továbbá a Florina és Topas.
A túltermelés okozta problémák leküzdésére egyre több Európai termesztő telepít
védett-, azaz klub fajtákat. Ezeknek a fajtáknak a keresletét és az árát – a termeszthető
mennyiség korlátozásával és a fajta reklámozásával - magasan tartják, ilyenek például a
Sonya, Rubens, Pink lady stb.
3.11.1.3 Térállás és koronaforma
A jelenlegi 40 ezer hektár almaültetvény mintegy fele elöregedett, kivágásra érett.
A mai napig megtalálhatók nyomokban a 60-as években telepített, magonc alanyú termőkaros
orsó ültetvények. Jelentős felület van még az elhibázott telepítési rendszerű ferdekarú sövény
ültetvények Jonathan blokkjaiból is. A 80-as évektől jelentek meg az intenzívebb térállású
6×3, 5×2 m MM106, M26 alanyú szabadorsó ültetvények, amelyek sokkal jobb hozamokat
produkálnak, és amelyekben a minőségi áruhányad már meghaladta az 50%-ot.
Az 1990-es évektől kezdték telepíteni az intenzív karcsú orsó koronaformájú M9,
alanyú ültetvényeket. Mintegy 12 ezer hektár almaültetvény létesült1995-től állami
támogatással, ennek mintegy fele nagy hektáronkénti sűrűségű intenzív ültetvény.
A 100%-ot közelítő frissfogyasztásra alkalmas minőségi áruhányad csak nagy
állománysűrűségű intenzív ültetvényekben (3×05– 4×1,5 m térállás) érhető el. Az intenzív
almatermesztés ideális koronaformájának a karcsú orsó tekinthető, mert ennek a
legkedvezőbb a megvilágítottsága, illetve egyszerű a kialakítása és fenntartása.
3.11.1.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A karcsú orsó fák alakító- és fenntartó metszésénél figyelembe kell venni, hogy csak a
törzs feletti 3-4 db 15-45 fokos szögállású vázkar idősebb 5 évesnél. A vázkar fölötti
elágazások vízszinteshez közeli helyzetűek, az ettől eltérő szögű, felálló, tengellyel konkuráló
és lecsüngő képleteket el kell távolítani. A belső részek jó megvilágítottságát ritkítással kell
biztosítani. A központi tengelyről és a vázkarokról a négy évesnél idősebb elágazásokat
csonkkal le kell metszeni, ezzel fenntartva a tengely dominanciáját. A csonkokból újabb
hajtások nőnek, az 1-4 éves korú részek folyamatos rotációjával biztosítható a termőfelület
megújulása. Az alma metszésének klasszikus időpontja a nyugalmi állapotban végzett
télivégi, koratavaszi metszés. A nyári hónapokban végzett zöldmetszés a vegetatív növekedést
mérsékli, segíti a termőrügyképződést és a jobb gyümölcsszíneződést. Az intenzív
ültetvényekben ezért egyre inkább a nyári metszést alkalmazzák.
Öntözés: az alma vízigénye a kötődött gyümölcs sejtosztódásától augusztus
végéig magas. Májusban a napi vízigény 3-3,5 mm, júniusban 3,5-4mm (Fülep, 2000).
Aszályos évjáratban a július- augusztusi időszak vízpótlása a legkritikusabb.
69
A növények tápanyagellátottságáról a levélanalízis eredménye alapján kell
tájékozódni. A makroelemek pótlása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a Zn és a B
utánpótlásra. A tárolásra szánt gyümölcsnél pedig a Ca ellátás kulcsfontosságú, különösen a
Ca-igényes fajtáknál (Braeburn, Jonathan). A folyamatos tápanyagellátást megvalósítható
csepegtető öntözőrendszerrel és permettrágyázással.
Az új nagy biológiai értékű fajták fáin az évek többségében a kívántnál nagyobb a
kötődés. A megfelelő minőségű és rendszeres termés biztosításához gyümölcsritkítást kell
végezni a természetes gyümölcshullás befejeződése után. A júniusi gyümölcshullás után
minél korábban elvégzett gyümölcsritkítás a legkedvezőbb az alternancia csökkentésére. A
ritkítást az alternanciára hajlamosabb fajtákkal kell kezdeni (Golden változatok, Elstar).
Hazánkban sikeresen alkalmazzák az alma gyümölcsritkítására az auxin hatású alfa-
naftilecetsav és alfa-naftilaceetamid készítményeket.
Az alma növényvédelmében kiemelkedő fontosságú a varasodás (Venturia inaequalis)
és lisztharmat (Podosphaera leucotricha) elleni védelem, gyakran jelent problémát továbbbá
az erwiniás tüzelhalás (Erwinia amylovora), az almamoly (Cydia pomonella), almailonca
(Adoxophyes reticulana) , a levéltetvek, a lombkárosító molyok stb.
3.11.1.5 Szüret, tárolás
A fajták szedését akkor kezdik, amikor azok elérték a kívánt méretet és színintenzitást.
A több hónapos tárolásra szánt alma szüretidejének meghatározásához általában a
keményítőtartalmat, húskeménységet és refrakciós értéket veszik alapul. A gyümölcssérülés
elkerülésére célszerű a gyümölcsöt a fáról közvetlenül a tartályládába szedni.
A megfelelő időpontban szüretelt alma módosított légterű tárolóban 10 hónapnál
hosszabb ideig is tárolható. A levegő gázösszetételét fajtától függően 2-3% oxigén- és 1-3%
CO2 szintre állítják be. (Sass, 2003 in papp p. 425)
70
alanynál hektáronként 250–600 fa található (8×5– 6×3 m térállásban). Az intenzív
ültetvényekben alkalmazott koronaformák a termőkaros orsó, a szabad orsó és a karcsú orsó.
3.11.2.4 Technológia
A körte alakító- és fenntartó metszése során gyakori probléma, hogy a fán szinte
kizárólag függőleges helyzetű, vízhajtás jellegű vesszők képződnek. Ezek ritkítása mellett
metszést kiegészítő eljárásokkal (lekötözés, kitámasztás) kell kedvező szögállásba hozni
ezeket a képleteket. Zöldmetszéssel és pincírozással biztosítható a jobb gyümölcsszíneződés
és termőrügyképződés.
Magas mésztartalmú talajokon gyakori a vashiány következtében kialakuló klorózis.
Ezt a talajszerkezet javításával és permettrágyázással lehet enyhíteni. A megfelelő
termékenyülés és gyümölcsfejlődés biztosításához különös figyelemmel kell a bórpótlást
végezni.
Az augusztusi gyümölcsnövekedési intenzív vízigényes időszaka gyakran aszályos
időjárással esik egybe. Ilyenkor elengedhetetlen az öntözés, lehetőleg párásítást lehetővé tevő
öntözőrendszer alkalmazásával.
Növényvédelem: az ültetvényben megjelenő legfontosabb kórokozók az erwiniás
tűzelhalás (Erwinia amylovora) és a körte varasodása (Venturia pyrina). Rovarkárosítói közül
a füstösszárnyú körtelevélbolha (Psylla pyri), a körtemoly (Laspeyresia pyrivora), a
poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) és a levéltetvek a legjelentősebbek.
3.11.2.5 Szüret, tárolás
A szüretidő meghatározásához figyelembe veszik a húskeménységet a
keményítőtartalmat és a refrakciós értéket. Mivel utóérő gyümölcs, így a légzésintenzitás és
az etilén tartalom vizsgálata mutatja meg legpontosabban az érés szintjét. Módosított légterű
tárolóban a körte 8-10 hónapig is tárolható. A tárolt körte csak megfelelő utóérleléssel (8-12
napig 5-15°C-on) lesz fogyasztásra alkalmas.
71
A legjelentősebb növényvédelmi problémát a birs moniliája (Monilia linhartiana) és a
tűzelhalás (Erwinia amylovora) jelenti.
72
a húskeménység és a refrakció alapján állapítanak meg. A szüretet a reggeli órákban kell
végezni, mert a felmelegedő leszedett gyümölcs minősége és tárolhatósága csökken.
73
3.11.5.5 Szüret
A szüretet kézzel, vagy rázógéppel végzik, a szüreti idő meghatározása több tényező
alapján történhet (fedőszín, húskeménység, refrakciós érték, gyümölcs és kocsány
elválasztásához szükséges erő, stb.) Gépi rázáshoz a fajtát és a szüreti időt úgy kell
megválasztani, hogy a gyümölcs a kocsánytól szárazon váljon el.
74
3.11.6.5 Szüret
A szüretidőt elsősorban a húskeménység alapján határozzák meg. Konzervipari
felhasználásra pedig a fogyasztási érettség előtt egy héttel szüretelnek. Rövid, belföldi
szállítás esetén 2 nappal fogyasztási érettség előtt kell leszedni a gyümölcsöt. Normál légterű
tárolóban 2-4 hétig tárolható 85-90% érettségi foknál szüretelve.
75
3.11.7.5 Szüret
A kajszi érésében a fán belül is jelentős eltérések vannak ezért szüretét legalább 2
menetben végzik Ipari célra a gépi betakarítást is alkalmazzák. A szüret idejét a
húskeménység és a gyümölcs színe alapján állapítják meg. Hosszabb szállítás esetén 80-85%-
os, frissfogyasztásra 90%-os, feldolgozáshoz 95%-os érettségben szüretelik (Szalay l.-Balla
Cs. 2003 in kajszi pp 348) A magyar fajtákat általában csak 1-5 napig tárolják, néhány
sikeresen honosított külföldi fajta azonban több hétig tárolható.
76
3.11.8.5 Szüret
A frissfogyasztásra alkalmas szilva szüretének optimális ideje akkor van, amikor
kialakult a fajtára jellemző méret és szín, de a húsa még kemény, fontos hogy kocsánnyal
hamvas felületű, tetszetős gyümölcs kerüljön a rekeszekbe. Ipari feldolgozásra a kocsány
körül ráncosodó szilva minősül érettnek. Normál légterű tárolóban a szilva 2-5 hétig míg
szabályozott légtérben akár két hónapig is tárolható néhány késői érésű fajta.
77
Növényvédelem: a dió xantomonaszos és gnomóniás (Xanthomonas arboricola pv. Juglandis
és Gnomonia leptostyla) levélbetegsége elleni védelem a legfontosabb.
A diónál alkalmazott speciális technológiai eljárás, hogy a pollensűrűség
csökkentésére a barkákat rázógéppel, vagy perzselő hatású vegyszerrel ritkítják.
3.11.9.5 Szüret
A dió betakarítását akkor célszerű kezdeni, amikor a termések nagyrészének zöld
burka felreped. A sikeres betakarítás feltétele a gyommentes simára munkált talajfelszín. A
dióültetvényekben a termést rázógéppel rázzák a földre és kézzel, vagy géppel szedik fel, a
rázás után két napon belül össze kell szedni a termést.
78
3.11.12. Mandula (Amygdalus communis L.)
79
Termesztéstechnológiai sajátosságai közül kiemelendők a speciális ápolási munkák,
mint például az inda- és a szüret utáni lombeltávolítás.
A szamóca gépi és kézi talajművelésének a célja a gyökerek számára kedvező
talajfeltételek biztosítása, valamint a gyomirtás. Talajművelésre a virágzás előtti időszakban,
virágzás és az érés között, később pedig a szüret utáni időszakban őszig még legalább kétszer
feltétlenül szükség van. A talajtakarás lényegesen javítja a jobb minőségű gyümölcskihozatal
arányát.
Tápanyag-gazdálkodás nélkül a szamóca termesztése gazdaságtalan. A korszerű
tápanyag-utánpótlásra jellemző, hogy ma már a csepegtető öntözőrendszerek és a tökéletesen
vízoldható műtrágyák terjedésével a szamóca mindenkori fenológiai igényének megfelelő
összetételű és mennyiségű műtrágyát tudjuk oldatban kijuttatni. A szamóca a vízigényes
gyümölcsök közé tartozik, ezért öntözni kell. A szamóca vízigénye a bogyó fejlődésekor és
érésekor, valamint a szüret utáni rügydifferenciálódás idején a legmagasabb.
A szamócát számos károsító teheti tönkre ezek közül fontosabbak a tőpusztulást okozó
gombabetegségek, a leveleket és a bogyót megtámadó gombabetegségek. A rovarok közül a
bimbólikasztó bogár és a szamócaatka okozhat nagy károkat az ültetvényben.
A szamóca genetikai adottsága a folyamatos érés, amely az elsődleges gyümölcsöknél
kezdődik és fokozatosan a kisebb rendű gyümölcsökön folytatódik. Ezért 2-4 naponta
szednünk kell, ez az érés ideje alatt összesen 8-12 alkalmat jelent. Friss fogyasztásra a
gyümölcsöket kb. 1 cm-es kocsánnyal és csészelevelekkel együtt takarítjuk be.
80
3.11.14.4 Technológia, szüret
Termő ültetvényben szüret után a letermett sarjakat el kell távolítani, majd az éves
sarjakat ritkítani kell. Sövényművelésnél 10-15 sarj/folyóméter, töves művelésnél 5-6 sarj
meghagyása optimális. A sarjak ritkítását akkor kell kezdeni, amikor azok elérték a 15-30 cm-
es magasságot. Nyugalmi állapotban a termővesszők csúcsát vissza kell csípni, ami jobb
gyümölcsminőséget eredményez.
Június-júliusban egy időben történik az intenzív sarj és termésnövekedés, ezért a
vízpótlás ebben az időszakban a legkritikusabb.
A málna nitrogén és káliumigényes faj, továbbá kiemelkedő jelentőségű a magnézium-
vas- és bórigénye melyek permettrágya formájában sikeresen pótolhatók.
A megfelelő vesszőritkítás hatékony mechanikai védelem a sarjakat károsító
kórokozók és kártevők ellen, de természetesen elengedhetetlen a vegyszeres védelem. A
termést leginkább veszélyezteti a Botrytis cinerea.
A szüretet akkor kell végezni, amikor a gyümölcs egyöntetűen pirosra színesedett a
vacokkúpról könnyen lehúzható, de nem esik résztermésekre. A különböző felhasználás
alapján 1-5 naponta kell a szüretelést folytatni.
81
3.11.16.1 Ökológiai igény
Kötött levegőtlen talajon nem termeszthető. Homoktalajokon a felforrósodó
talajfelszín közelében károsodhat és az amerikai lisztharmatfertőzés is fokozottabb magas
hőmérsékleten. Az évek többségében a téli és tavaszi fagyok sem károsítják
3.11.16.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: törzsképző alanyként aranyribiszke (Ribes aureum) típusait alkalmazzák.
Az Angliában nemesített fajták pozitív tulajdonságú egyedeiből szelektálták az
árutermő ültetvények jelentős hazai fajtáit: Pallagi óriás, Zöld győztes, Piros ízletes (piros
fedőszínű terméssel.) Szentendrei fehér.
3.11.16.3 Művelési rendszer
Hazánk árutermő ültetvényeiben a törzses fácska elterjedt mert a törzs kiemeli a
felforrósodó homok közeléből a hőstresszre érzékeny nemes részt. Az ültetvényekben
alkalmazott tőtávolság 0,8-1 méter, a sortávot a műveléshez alkalmazott gépekhez határozzák
meg. A növények a termés súlya alatt eltörhetnek ezért támrendszer korona fölött futó
huzaljához kötik hozzá a fácskákat.
3.11.16.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A telepítés után a fácskák metszésekor 2-3 vesszőt kell meghagyni a koronában. A
fácskák fenntartó metszésekor a korona ritkításával kell az optimális rügyterhelést beállítani.
A megfelelően metszett köszméte korona belső részeinek megvilágítottsága jó, ezzel együtt a
szüret is könnyebben kivitelezhető.
A nitrogéntrágyázás rendkívül fontos a rendszeres terméshozáshoz. Rügypattanás után
adagolva a generatív teljesítményt fokozza, aktív hajtásnövekedéskor kijuttatva viszont túlzott
vegetatív növekedést eredményezhet. A köszméteültetvényeket évente 2-3 alkalommal
öntözni szükséges. A szüret utáni öntözés is indokolt átlagos csapadékú évjáratban, mert a
megfelelő vízellátás feltétele a jó termőrügyképződésnek.
A legjelentősebb növényvédelmi problémát a köszméte amerikai lisztharmata
(Sphaerotheca mors uvae) jelenti.
3.11.16.5 Szüret
Ipari célra félérett gyümölcs a megfelelő, ezért a magvak színeződése előtt le kell
szedni a teljes termést. A frissfogyasztásra szánt gyümölcs szüretét több menetben kell
megvalósítani, mert a gyümölcsök különböző időpontokban érnek a korona különböző
részein.
82
Jelentős fekete ribiszke fajták: Fertődi 1, Eva, Wellington, Titania. A feketeribiszkét a
megfelelő termékenyüléshez egy, vagy két porzófajtával társítva kell ültetni. Jelentős piros
ribiszkefajták: Fertődi hosszúfürtű, Jonkheer van Tets, Rondom.
3.11.17.3 Művelési rendszer
Árugyümölcsösökben a leghatékonyabb fénykihasználást, növényvédelmet és gépi
szüretet a sövényművelés teszi lehetővé 3×0,7m térállásban. A ribiszke klasszikus, házikerti
művelési rendszere a bokorforma 2,5×1 méter térállásban.
3.11.17.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A telepítésnél nagyon fontos, hogy a vesszők alsó rügyei a talajba kerüljenek, hogy a
felszín alatt alakuljon ki és ágazzon el a cserjetörzs, mert a ribiszke gyökérsarjakat nem
fejleszt.
A feketeribiszke termése nagyobb arányban az éves vesszők oldalrügyeiből képződik,
míg a piros ribiszkénél a többéves gallyakon alakulnak ki a rövid szártagú termőrészek.
A feketeribiszkénél az öt éves és idősebb részeket el kell távolítani. A sűrű koronarészek
további ritkításával lehet a termés alapját jelentő vesszőképzést biztosítani.
Piros ribiszkénél a korona mérsékeltebb ritkításával kell elkerülni az öregedést és
elsűrűsödést. A ribiszkék metszését nyugalmi időszakban kell elvégezni.
A ribiszkéknek két kiemelkedő vízigényes periódusa van, júniusban a
termésfejlődéskor és július- augusztusban a rügydifferenciálódáskor. Aszályos periódusban a
fekete ribiszke fokozottabban károsodik, mint a piros ribiszke.
A fekete ribiszke nitrogénigénye, a piros ribiszke káliumigénye kiemelkedő.
Növényvédelem a lisztharmat (Sphaerotheca mors uvae), a levélbetegségek és az
üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis) elleni védekezés jelenti a legfontosabb
feladatot, a védelmet a szüret utáni időszakban is folytatni kell.
3.11.17.5 Szüret
A ribiszke kézi szüretelése rendkívül munkaigényes folyamat. Ezért nagyobb felületű
árugyümölcsösben betakarítógépekkel végzik a szüretet. Az a fajta alkalmas gépi
betakarításra, amelyen a gyümölcsök egyszerre érnek és a könnyen leválnak a kocsányról.
83
4. FAISKOLA
84
o Dugványozás (az utódnövény az anyanövénnyel a szaporítási folyamat során
nincs összeköttetésben)
Hajtásdugványozás
Fásdugványozás
Gyökérdugványozás
o Mikroszaporítás (mesterséges körülmények között)
In vitro tenyészetek létrehozásával (szabályozott szervindukció)
Szintetikus mag (szomatikus embriogenezis)
• Xenovegetatív szaporítás (külső környezetből bevitt testidegen anyag/két egyed
összenövesztése)
o Oltás (többrügyes rész átoltása)
Fásra fás
Zöldre fás
Fásra zöld,
Zöldre zöld.
o Szemzés (egyrügyes rész átoltása): hajtó, vagy alvó szemzés
T-szemzés
Chip szemzés
A generatív szaporítás során, ivaros folyamattal létrejött mag segítségével állítunk elő
növényeket. Mivel a gyümölcstermesztés során a fajtaazonosság alapvető kritérium, ezért ez a
módszer csak az alanyok szaporítására használható. A magvetésre szánt magvakat ellenőrzött
magtermő ültetvényeken állítjuk elő. A begyűjtött termésekből kinyert magvakat tisztítás után
fajtól függően 1-2 évtől több évig terjedhet. A mérsékelt égövi gyümölcsfajok magvai
csírázása csak akkor indul meg, ha azok rétegzésen (vagy téli körülmények) esnek át.
4.2.1. Alanyelőállítás
85
szélessége, majd 40-60 cm művelőutat kell hagyni. A vetésre méterenként kell meghatározni
a magmennyiséget, a faj, az optimális csemeteszám a tisztaság és a csírázóképesség
ismeretében. A vetés mélysége általában a mag átmérőjének 3-4 szerese legyen. A magiskola
ápolásánál legfontosabb teendők a gyomirtás, gyökéralávágás és a fejtrágyázás. A kész
csemetéket, a vegetációs időszakot követően termelhetjük ki, majd kötegelik, tárolják, illetve
az eladást megelőzően válogatják, osztályozzák.
4.3.2. Dugványozás
86
4.3.2.3 Gyökérdugványozás
Járulékos rügyek képzésére hajlamos növények gyökérdugványozással is jól
szaporíthatóak. Ilyenek a málna, a szeder, a birs, és egyes alma alanyok. A
gyökérdugványozás technológiája egyébként teljesen megegyezik a fásdugványéval.
4.3.3. Mikroszaporítás
4.4. Oltványiskola
87
5. DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉS
5.1.1. Árutermelés
A klimatizált terekben történő termesztés kb. 120 hektár üvegházzal és kb. 200-220
hektár fóliafelülettel rendelkezik.
A dísznövénytermesztési ágazat összességében 30-35 ezer ember számára nyújt
megélhetést. A termelési érték 2002-ben meghaladta a 48 milliárd forintot.
A termesztőfelület 65-70 százalékán vágott virág- és vágott zöldtermesztés folyik. A
termékszerkezet az alacsony hőigényű, nehezen szállítható, rövid tenyészidejű kultúrák
irányába tolódik el.
A rózsa világszerte a vágott virág értékesítésben az első helyet foglalja el, a hazánkban
is éves szinten kereskedelmi forgalomba hozható rózsa mennyisége meghaladja a szegfű
kereskedelmi mennyiségét, de ez nemcsak hazai termesztésből, hanem importból is
származik.
Fontos vágott virág kultúrák a gerbera, a frézia, a liliom, a szegfű és a krizantém.
A vágott virág kultúráknál egyre nagyobb arányban terjed a zártrendszerű
hidrokultúrás (kőgyapotos, poliuretán szivacsban történő stb.) termesztés.
A cserepes dísznövények közül legnagyobb mennyiségben termesztett növények a
muskátli, afrikai ibolya, ciklámen, primula, valamint a jól időzíthető rövidnappalos cserepes
virágos dísznövények (mikulásvirág, korallvirág, begónia, cserepes krizantém).
A jövőben a kevés hőenergiával termeszthető, minőségileg versenyképes, szállításra
érzékeny, nagy kézimunkaerő igényű kultúrák termesztése növekvő mennyiségű.
A cserepes levéldísznövények termesztése jelentősen visszaszorult a nagy arányú
import következtében.
Évente egyre nagyobb mennyiségben történik egynyári és kétnyári palánta előállítása,
elsősorban fóliás termesztőberendezésekben. Az éves kereskedelmi forgalomba 40-44 millió
88
darab palánta kerül. A hazai nemesítésű, elsősorban homozigóta fajták mellett jelentős az
importból származó F1 hibridek termesztése is. Megjelent a kereskedelemben a félkész, tálcás
palánták értékesítése is.
A kétnyári dísznövényekből legjelentősebb az árvácska (Viola x wittrockiana).
A kertészeti jellegű dendrológiai anyagot a díszfaiskolákban termesztik. Az országban
több mint 550 díszfaiskolai engedéllyel rendelkező díszfaiskola működik, amelynek
engedélyezett területe 2198 hektár, azonban az éves termesztő terület általában ennek 40 %-a
(880 hektár).
A rózsatő-termesztés területe 30-35 hektár, amelyen évente 2-3 millió darab rózsatövet
termelnek.
A szabadföldi dísznövénytermesztő felület nagysága 1200-1250 hektár.
Az egynyári és évelő vágott virágok termesztése a felvevő piac közelében van.
Jelentős a szárazvirágok (Achillea filipendulina – jószagú cickafark, Goniolimon
tataricum – évelő sóvirág, Papaver sp. - mákgubó) termesztése és kereskedelmi forgalma. Az
egynyári és évelő szárazvirágok termesztő felülete 130-140 hektár.
Az évelő dísznövények tőtermesztése jelenleg felfutóban van.
A hagymás, gumós dísznövények szaporítóanyag termesztésében (50-60 ha)
legjelentősebb a gladiólusz, ezt követi a tulipán és az egyéb fajok termesztése.
89
A kiskereskedelmi forgalmat virágszalonok, virágüzletek, utcai árusok és őstermelők
bonyolítják le.
A külkereskedelem exportból és importból tevődik össze.
Az export elsősorban díszfa, díszcserje, rózsatő, szárazvirág, vetőmag és gyepszőnyeg
értékesítéséből áll.
Az import legnagyobb része cserepes dísznövény, vágott virág és szaporítóanyag
(virághagyma, virágmag, palánta) behozatalát jelenti.
5.1.4. Szolgáltatás
5.2.1. A fény
90
Az egyenlítő környéki növények tizenkét órás megvilágítást kapnak. A mi viszonyaink
között ezek rövidnappalos növények, mert az eredeti termőhelyükön kialakult tulajdonságaik
alapján nálunk a rövidnappalos időszakban télen virágoznak.
Ezeknél a növényeknél fontos a reakció idő és a kritikus nappalhossz ismerete. A
reakció idő a rövidnappalok kezdetétől a virágzásig szükséges hetek száma.
Az obligát rövidnappalos növények 12-13 óra, vagy ez alatti időtartamú
megvilágításnál is fejlesztenek virágot (pl. Euphorbia pulcherrima - mikulásvirág), a
fakultatív rövidnappalos növények 13-14 órás megvilágításnál is képeznek virágot (pl.
Cyclamen persicum - ciklámen, Begonia elatior - Elatior begónia).
A rövidnappalos növények közül a termopozitívak 17 ºC felett (pl. Euphorbia
pulcherrima - mikulásvirág, Kalanchoe blossfeldiana – korallvirág), a termonegatívak 13-17
ºC között (pl. krizantémfajták egy része), a termoneutrálisak pedig alacsonyabb és magasabb
hőmérsékleten is képeznek virágot (pl. krizantémfajták egy része).
Vannak a nappalok iránt közömbös növények, amelyek télen is és nyáron is
virágozhatnak (Saintpaulia ionantha - afrikai ibolya, gerbera, kalla).
Mesterséges megvilágítást közönséges izzó lámpákkal, fénycsövekkel és nagy
nyomású nátriumgőz lámpákkal biztosíthatunk.
A sötétítő berendezések használata a termin kultúráknál nélkülözhetetlen. Általánosan
használtak a növényasztalok vagy a növényágyások fölé felhúzható fekete fóliasátrak, vagy
fekete vászonanyagok.
5.2.2. A hőmérséklet
5.2.3. A víz
91
Lényeges az öntözővíz hőmérséklete is, ami a növényház léghőmérsékletével
egyezzen meg, vagy annál magasabb legyen.
Nagy felületű dísznövénytermesztő üzemeknek rendelkeznie kell saját vízforrással (pl.
növényházi szegfű vízigénye hektáronként és öntözésenként 500 m3 víz).
A növényházi- és a fóliás termesztő-berendezésekben alsó felszívatásos (ár-apály)
öntözést alkalmazunk a cserepes dísznövénytermesztésben. Vágott virágtermesztésben -
különösen a hidrokultúrás termesztési eljárásnál - leggyakrabban alkalmazott öntözési eljárás
a csepegtető öntözés, tenziométer segítségével szabályozhatjuk a kijuttatandó vízmennyiséget.
A konténeres termesztésnél is egyre gyakrabban használják a csepegtető öntözést.
5.2.4. A tápanyagok
92
A támasztóközeges kultúránál a növények gyökereit szilárd közeg (kavics, vermikulit,
kőgyapot, szivacs) tartja. A leggyakoribb a kőgyapotban történő termesztés, amikor a
kőgyapot kockákban lévő növények kőgyapot paplanon állnak, és minden növény egyedileg
kapja csepegtető szórófejből a tápoldatot és a vizet. Környezetvédelmi szempontból zárt
rendszerben kell biztosítani a víz, vagy tápoldat áramlását, amelyből a fel nem vett
mennyiséget ellenőrzés és a szükséges paraméterek módosítása után újra felhasználhatjuk.
A tápoldatos vízkultúrában (NFT rendszer) a növények gyökerei nem
támasztóközegben, hanem tápsók vizes oldatában fejlődnek.
A tápködkultúrában a gyökerek egy különlegesen kialakított kamrába lógnak bele,
ahol a finomporlasztású szórófejeken át a gyökerek légterébe tápoldatot permeteznek.
A rendszer felépítése lehet kiemelt ágyásos, zsákos vagy táblás illetve egyedi edényes.
A levéldísznövényeket betétes kerámia, vagy műanyag cserepekben termesztik.
A hidrokultúrás termesztés közegei: perlit, kőgyapot, égetett agyag granulátum (Leca),
habszivacs, oázis műanyag hab. A tápoldat összetételét, koncentrációját, kémhatását és
vezető-képességét (EC) a növény fejlettségi állapotának megfelelően biztosítani kell.
93
(csodatölcsér), Portulaca grandiflora (porcsinrózsa), Rudbeckia hirta (borzas kúpvirág), Salvia
farinacea (lisztes szalvia), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág), Verbena rigida (lila
verbéna), Zinnia elegans (pompás rézvirág). Az egynyári virágok jó szerkezetű, humuszban
gazdag talajt, folyamatos tápanyagellátást igényelnek. Tápanyagigényes fajok: Ageratum
houstonianum (bojtocska), Alcea rosea (kerti mályvarózsa), Antirrhinum majus (kerti
oroszlánszáj), Begonia-Semperflorens-hibridek (kerti begónia), Begonia x tuberhybrida
(gumós begónia), Celosia argentea var. cristata (tarajos kakastaréj), Celosia argentea var.
plumosa (tollas kakastaréj), Dahlia x hortensis (dália), Iresine herbstii és lindenii
(pelyvavirág), Lobelia erinus (törpe lobélia), Petunia x hybrida (kerti petúnia), Salvia
splendens (paprikavirág), Verbena x hybrida (kerti verbéna).
5.3.1.2 Virágágyformák és kiültetési rendszerek
Az egynyári dísznövényekkel beültetett felület lehet szalag vagy ágyás. A szalag
kiültetésnek három típusa van: rabatt, border és szegély. A rabatt 1 – 2 m széles szalagszerű
kiültetés, amelyben a virágfelület két oldalról érvényesül, a középső részébe kerülnek a
magasabb, szélére pedig az alacsonyabb növények, út vagy gyep határolja. A border 1 – 2 m
széles szalagszerű kiültetés, melyet épület, sövény vagy kerítés előtt létesítünk, a virágfelület
egy oldalról érvényesül, hátra kerülnek a magasabb, előre pedig az alacsonyabb növények. A
szegély 30 cm széles szalagszerű kiültetés.
A virágágyi kiültetések közé tartozik a szőnyegágy, a geometrikus virágágy és a
szabálytalan virágfolt. A szőnyegágy elsősorban kastélykertek rekonstrukciójánál alkalmazott
virágágyforma, kiültetésére alacsony növekedésű virágzó (Begonia – Semperflorens –
hibridek – kerti begónia) vagy levelükkel díszítő egynyári növényeket (Alternanthera ficoidea
- papagájfű) használunk. A geometrikus virágágy napjaink kertjeiben alkalmazott, négyzet,
téglalap, kör vagy összetett geometriai forma, gyepfelület vagy út határolja. A szabálytalan
virágfolt tájképi kertekben alkalmazott, két típusát különböztetjük meg: 1. amőbaágy, amely
szabálytalan, arányaiban alkalmazkodik a gyepfelülethez, 2. mértani idom, amely formájával
az útvezetéshez igazodik.
Az egynyári virágágyak kiültetése lehet egységes, szegélyezett vagy vegyes.Az
egységes kiültetésnél egy virágfajtát alkalmazunk a virágágy beültetéséhez, fontos az
egyöntetű növénymagasság. A szegélyezett kiültetésnél a főnövényt keretezzük, vele azonos
magasságú vagy alacsonyabb növénnyel. Szegélynövényként alkalmazható fajok: Ageratum
houstonianum (bojtocska), Lobelia erinus (törpe lobélia), Lobularia maritima (illatos ternye),
Senecio cineraria (hamvaska), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág). A vegyes kiültetés
lehet szabályos (mozaikágy) vagy szabálytalan folt. A mozaik kiültetésnél az ágyat geometriai
egységekre bontjuk és egy-egy egységbe azonos fajtájú növényt ültetünk. A milflőr
kiültetésbe 4-5 azonos magasságú, de eltérő színű növényt ültetünk sorba egyesével,
váltakozva és ismétlődve, ügyelve arra, hogy a következő sorba ne kerüljenek azonos
növények egymás mellé.
Az ültetés sűrűsége:
- Bellis perennis var. hortensis, Viola x wittrockiana 36 db/m2
- Begonia-Semperflorens-hibridek, Salvia splendens 25 db/m2
- Begonia x tuberhybrida, Pelargonium Zonale hibridek 12-16 db/m2
- Dahlia x hortensis 5 db/m2
- Alternanthera, Iresine szőnyegágyba 80-100 db/m2
- Szegélynövény 5-10 db/folyóméter
5.3.1.3 Szaporítás és palántanevelés
Dugványozás
Az ivartalanul szaporított egynyári dísznövényekből anyanövény állományt kell
fenntartani. A dugványokat anyanövénynek augusztus végén – szeptember elején szedjük. A
94
meggyökeresedett dugványokat becserepezzük és mérsékeltházi körülmények között 14 – 16
0
C-on átteleltetjük. Az így nyert anyanövényekről a dugványokat januártól áprilisig szedjük,
egy növényről 16 – 25 db dugvány szedhető. A dugványok gyökereztetése 20 – 22 0C –on, 80
– 90 % RP mellett, tőzeg és perlit vagy tőzeg és homok keverékében történik. A dugványok 2
– 3 hét alatt meggyökeresednek, melyeket tőzegcserepekbe vagy tejfölös poharakba ültetünk.
A jobb elágazás céljából a növényeket egyszer – kétszer visszacsípjük. A nevelés során 10
naponként tápoldatozunk, védekezni kell a levéltetvek, a tripszek, az atkák és az üvegházi
molytetű ellen. A növények kiültetése májusban történik. Dugványozással szaporítható
heterozigóta klónfajták: Ageratum houstonianum (bojtocska), Dahlia x hortensis (dália),
Heliotropium arborescens (kerti vaníliavirág), Solenostemon scutellarioides (tarka kóleusz).
Csak ivartalanul szaporíthatók: Alternanthera ficoidea (papagájfű), Iresine herbstii és lindenii
(pelyvavirág), Lantana – Camara – hibridek (sétányrózsa).
Balkonládák és a függőkosarak beültetésére használatos egynyári újdonságok:
Argyranthemum frutescens (cserjés margaréta), Bidens ferulifolius (balkon aranya), Petunia –
hibridek „Surfinia” fajtacsoport (szurfínia petúnia), Petunia – hibridek „Million Bells”
fajtacsoport, Plectranthus coleoides (kakassarkantyú), Sutera diffusus (bakopa).
Magvetés
A magvetéssel szaporítható hosszú és közepesen hosszú tenyészidejű egynyári
dísznövények előnevelést igényelnek, ezeket a fajokat termesztő-berendezésbe vetjük. A
magvetés idejét a fajok fejlődési üteme határozza meg, ez alapján megkülönböztetünk: 1.
korai növényházi magvetésűek, 2. középkorai növényházi (fűtött fólia) magvetésűek és 3.
áprilisban fűtetlen fólia alá vethetők csoportját.
95
második felében. Áprilisban fűtetlen fólia alá vethető fajok: Antirrhinum majus (kerti
oroszlánszáj), Dianthus caryophyllus var. Margaritae (Margit szegfű), Gaillardia pulchella
(egynyári kokárdavirág), Rudbeckia hirta (borzas kúpvirág), Tagetes erecta (nagyvirágú
bársonyvirág), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág), Zinnia elegans (pompás rézvirág).
Helybe vethetők
Hosszú tenyészidejűek
Tápanyagigényes fajok, ősszel trágyázott, mélyen megmunkált talajt igényelnek.
Fajok: Calendula officinalis (körömvirág), Callistephus chinensis (őszirózsa), Cosmos
bipinnatus (kerti pillangóvirág), Cosmos sulphureus (sárga pillangóvirág), Cucurbita pepo (úri
tök), Cucurbita maxima (turbántök), Euphorbia marginata (jégvirág), Helianthus annus
(egynyári napraforgó), Ipomoea purpurea (kerti hajnalka), Bassia scoparia (kerti seprűfű),
Mirabilis jalapa (csodatölcsér), Portulaca grandiflora (porcsinrózsa), Ricinus communis
(ricinus).
Rövid tenyészidejűek
A korán (márciusban) vethető efemer fajok talaját ősszel mélyen munkáljuk meg,
mindig kétéves, trágyázott talajba kerüljenek. Elsősorban házi- üdülő- és előkertekben
alkalmazzuk őket. Fajok: Centaurea fajok (búzavirág), Coreopsis tinctoria (tarka
menyecskeszem), Dimorphoteca aurantiaca (afrikai aranyvirág), Eschscholtzia californica
(kaliforniai kakukkmák), Linum grandiflorum (piros len), Lobularia maritima (illatos ternye),
Nigella damascena (borzaskata), Papaver somniferum (díszmák), Papaver rhoeas (pipacs).
96
Erysimum cheirii (sárga viola), Digitalis purpurea (piros gyűszűvirág), Dianthus barbatus
(törökszegfű). Kétnyári vágott virágok: Myosotis dissitiflora (nefelejcs), Dianthus barbatus
(törökszegfű), Dianthus caryophyllus var. Grenadin (gránátszegfű), Erysimum cheirii (sárga
viola).
Évelő dísznövények azok a több évig élő lágyszárú, díszítésre szolgáló növények,
amelyek föld feletti vagy földalatti részükkel a számukra kedvezőtlen időszakot átvészelik.
Sok növénynél a tél a nyugalmi időszak, de a tavasszal virágzó hagymásnövények nagy része
már nyáron visszahúzódik.
Életformájuk változatossága attól függ, hogy az átévelő képletük (rügy) hol található.
Vannak növények, ahol a rügyek a talaj felett 10-30 cm-en az elfekvő vagy kúszó,
fásodó száron találhatók, pl. a kakukkfüveknél (Thymus fajok).
A talajfelszínen ével át a tőlevélrózsával rendelkező kövirózsa (Sempervivum), míg
közvetlenül alatta a földbeli hajtással rendelkező bazsarózsa (Paeonia). A talaj különböző
mélységében helyezkednek el a hagymások (tulipán), hagymagumósok (krókusz) és a
gyöktörzzsel (nőszirom) rendelkezők rügyei. A vízi-, mocsári növények a vízben, vízfenekén
átévelők (tavirózsa).
Az évelő lágyszárú dísznövények ökológiai igénye jelentősen befolyásolja
elterjedésüket, termesztésüket és felhasználásukat. A nagyrészt fagytűrő fajok és fajták
mellett több fagyérzékeny taxont, pl. Dahlia is alkalmazunk. A növények víz, fény valamint a
talaj kémhatásával szembeni igényei a termesztési körülmények megteremtése mellett
nagyban befolyásolják felhasználhatóságuk lehetőségét is.
Vízigény tekintetében szárazságtűrő ( xerofita) a varjúháj (Sedum), közepes vízigényű
(mezofita) az őszi krizantém (Dendranthema). Sekély illetve időszakos vízborítottságot
igényel a ( helofita) mocsári gólyahír (Caltha), mély- vagy állandó vízborítottságot pedig a
(hidatofita) tavirózsa (Nymphaea).
Fényigény szerint, fényigényes pl. a sárga cikafark (Achillea), félárnyéki pl. a primula
(Primula), és árnyékot igénylő pl. a meténg (Vinca) csoportokat különböztetünk meg.
A talajkémhatásával szemben lehetnek savanyú talajt igénylők, mint az erdei ciklámen
(Cyclamen), semleges talajt kedvelők, mint a nőszirom (Iris), és bázikus talajon élők pl. a
tengerparti pázsitszegfű (Armeria).
A növénycsoport igen faj és fajta gazdag. A páfrányoktól a fűfélékig több ezer taxont
ismerünk és alkalmazunk is. Ezek egy része hazánkban vadon is előforduló őshonos faj, mint
például a gyöngyvirág (Convallaria), mások különböző géncentrumok területeiről
származnak.
5.4.1. Termesztés
97
Magvetés. Igen gyakori szaporítási mód, többnyire kondícionált térben végezzük. A
növénycsoportok optimális vetési időpontja eltérő és palántanevelési idejük is különböző.
Érés után azonnal vetendő a Ranunculaceae, Boraginaceae, Scrophulariaceae,
Primulaceae, Liliaceae családba tartozó legtöbb faj magja.
Ősszel - tél elején vetjük az Asteraceae, Lamiaceae, Brassicaceae, Rosaceae családba
tartozó valamint az alhavasi, havasi növények taxonjainak magjait.
Tavasszal vethetők a Campanulaceae, Caryophyllaceae, Fabaceae, Malvaceae család
és a vízinövények magjai.
Dugványozás. Egységes, jó minőségű, gyors árunövény előállítást tesz lehetővé. A
felhasznált növényi rész és azok leválasztás idejétől függően többféle lehet.
Tavaszi hajtásdugványozást főleg a nyári, nyárvégi virágzású növényeknél
alkalmazunk, pl. a csillagőszirózsák (Aster-fajok) esetében. Nyár végi hajtásdugványozás a
kora tavaszi virágzású, főleg sziklakerti növények az ikravirág (Arabis) szaporítására
jellemző. Gyökérdugványozást ritkán a szívvirág (Dicentra) esetében tőosztáskor, átültetéskor
vagy speciális esetekben a szellőrózsáknál (Anemone fajok) használunk. A rügydugványozás
a varjúháj-féléknél (Sedumok), hagymapikkely levél dugványozás a liliomoknál ritkán
alkalmazott szaporítási mód.
Tőosztás. Általánosan használt vegetatív szaporítás. Egyes fajok termesztésénél, mint
a díszfű-félék vagy a bazsarózsa (Paeonia) nagy jelentősséggel bíró, tömegszaporítási mód.
Hátránya, hogy viszonylag kevés utódnövényhez jutunk.
Fiókhagyma, fiókhagymagumó leválasztás. A hagymás (tulipán - Tulipa), és a
hagymagumós növények (kardvirág - Gladiolus) szaporítási módja.
Mikroszaporítás. Az utóbbi évtizedben használt elsősorban az új fajok és fajták gyors
elterjedését biztosító módszer. Napjainkban az árnyékliliomok (Hosta) szaporításának
elterjedt módja.
5.4.1.2 Nevelésük
Szabadföldön, hagyományos nevelőágyakban vagy konténerben történik.
A hagyományos termesztési mód kevésbé intenzív, a szabad gyökérzet könnyen sérül
valamint az ültetési idő is behatárolt. Néhány növényfajnál alkalmazható ez a technológia pl.:
a Paeonia félék (bazsarózsa) esetében
Konténeres előállítást a kiültetési anyagoknál alkalmazunk. A lágy és merevfalú
edénybe történő termesztés előnye, hogy a nevelési idő lerövidül, a növényeket a
tenyészidőszakon belül bármikor értékesíthetjük, illetve ültethetjük.
Az edények - melyekben a termesztés és a forgalmazás történik - különböző méretűek.
A kisebbeket 9x9 cm vagy 11x11 cm-es, a közepeseket 1,7 l-3 l-es, a nagy növényeket 5 l és
8 l-es űrtartalmú, elsősorban merevfalú konténerben állítjuk elő.
Ültetési közegként lassan lebomló műtrágyával (Osmocote) dúsított tőzeget
alkalmazunk leggyakrabban, melyet az egyedi igényeknek megfelelően más földnemekkel is
kiegészítünk.
Az öntözési feltételek biztosítása alap feltétele a termesztésnek.
Néhány növénycsoport termesztéséhez - az igények optimális kielégítése érdekében -
speciális feltételekre van szükség, az árnyéki növények neveléséhez természetes vagy
mesterséges árnyékoló, a vízi és mocsári növények előállításához változtatható vízszintű
betonágy vagy medence.
Az áru termesztés főbb területei gyakorlati szempontból, a végtermék felhasználásával
összefüggésben alakultak ki.
Tőtermesztés során a parkok, kertek virág ágyásaiba kiültetési anyagként valamint
továbbnevelésre felhasználható növények előállítása történik.
Élőszálas virág előállítás. Vágási célból tartunk fenn évelő telepeket.
98
Az óriás margitvirág (Leucanhemum margaritae), a krizantém (Dendranthema x
grandiflorum) és a kardvirág (Gladiolus) elsősorban a nyári és őszi időszak vágott virág
választékát gazdagítják. Tavaszi időszakban pedig a szabadföldi hagymás vágott virágok pl. a
tulipán (Tulipa) fajok, fajták,és a nárciszok (Narcissus) keresettek.
Szárazvirág termesztés. A kedvező hazai klimatikus- és talajviszonyok, valamint a
jelentős hazai felhasználás és a jó export lehetőség, a szárazvirág termesztést és feldolgozást
hosszú távon is perspektivikus tevékenységek közé emelik. A tatársóvirág (Goniolimon
tataricum) a legnagyobb mennyiségben termesztett szárazvirág.
Hagymás, gumós növények szaporító anyagának előállítása. A fagytűrő tulipán, jácint
krókusz és a fagyérzékeny kardvirág (Gladiolus) szaporító anyagát egyaránt szabadföldön
állítjuk elő. Termesztésük jól kidolgozott, de nagy technológiai fegyelmet és kellő műszaki
hátteret (célgépek, kondícionált tároló) is feltételez.
Szoliter növények
Magas növésű, jól bokrosodó, magányosan ültethető látványos megjelenésű évelők:
Arundo donax (olasznád), Cortaderia selloana, (pampafű), Kniphofia uvaria (fáklyaliliom).
99
Sziklakertek
A természetes szépség felidézése, koncentrálása, mesterségesen létrehozott
körülmények között, a zöldfelület (kert) szerves részeként. Funkcionális (szintkülönbség
áthidalás, takarás, a növények élettere) és esztétikai (téralakító, jellegzetesen szín és forma
gazdag) szerepet játszik a közterületen és a kertben is. A kő és növény harmonikus
megjelenítése a cél.
Főbb típusok: Tájképi-, mértani-, miniatűr sziklakertek. Jellegzetes sziklakerti
növények: Campanula carpatica (kárpáti harangvirág), Dianthus deltoides (mezei szegfű),
Iberis sempervirens (örökzöld tatárvirág), Iris pumila (törpe nőszirom), Sedum fajok
(varjúháj), Sempervivum tectorum (kövirózsa).
100
5.5. Gyeplétesítés és fenntartás
Díszpázsitok és gyepek
a.) virágos gyepek, amelyekben egyéb pl. hagymás, gumós növényeket is ültetnek;
b.) árnyéki gyepek;
c.) gyeppótló növényekkel beültetett területek.
Sportpázsitok és gyepek
Nagy igénybevételt viselnek el, különleges célokat szolgálnak (futballpályák, tenisz-
és golfpályák, fürdők- és játszóterek pázsitjai).
Egyéb célokat szolgáló gyepek
Ebbe a csoportba sorolható az extrém területek (töltések, rézsűk, csatornák, árkok,
repülőterek gyepjei, utak füvesítése), kopárok, szikes területek, bányahomok, futóhomok
területek füvesítési munkái is.
Ha tartós gyepet vagy pázsitot akarunk létesíteni, akkor a fűfajok igényét kell
összevetni adottságainkkal, hogy megfelelő keveréket állítsunk elő, amely az adott viszonyok
között hosszú életű gyepet ad.
Különböző igényeknek megfelelő fűmagkeverékek összeállításánál a fajok két fő
tulajdonságát vesszük figyelembe. Egyes fűfajok (pl. Festuca pratensis - réti csenkesz, Lolium
perenne - angolperje) gyorsfejlődésűek, szálfüvek, nem tarackolnak, ezek a védőfüvek.
Alattuk a lassú fejlődésű, rövid tarackokat fejlesztő vezérfüvek pl. (Agrostis alba – fehér
tippan, Poa pratensis – réti perje) jól kifejlődnek.
A vezérfüvek 3-4 év múlva hálózzák be a területet.
A gyakorlatban általában 25-35 ezer életképes magot vetünk négyzetméterenként, ami
a keverék összeállítása szerint kb. 30-40 g magmennyiséget jelent.
Az egy négyzetméterre vetendő fűmag mennyiséget a következő módon számítjuk ki:
101
legmegfelelőbb. Három faj jelentős, a kora tavasszal virágzó Vinca minor (kis meténg), az
örökzöld kúszó cserje a Hedera helix (borostyán) és az évelő Convallaria majalis
(gyöngyvirág).
5.5.2. Gyeptelepítés
5.5.3. Gyepfenntartás.
Kaszálás. Az első kaszálás akkor válik szükségessé, amikor a gyep elérte a 10-12 cm
magasságot. A bokrosodás biztosítása érdekében 5 cm-es tarlómagasságot hagyjunk. Az első
kaszálás után célszerű sima hengerrel visszanyomni a meglazított növényeket. Napjainkban a
kaszáláshoz - nagyobb gyepfelületek esetében - önjáró kaszálék gyűjtővel felszerelt gépeket
használnak.
A kaszálás gyakorisága több tényezőtől függ. A pázsitot 1-2 hetenként, a gyepet 3-8
hetenként kaszáljuk. Kaszálások száma éves viszonylatban 5-20 között változhat.
Öntözés. A pázsit éves átlagban 200-250 mm, a gyep 100-150 mm öntöző
vízmennyiséget igényel. Az öntözővíz kijuttatására kiválóan alkalmasak - automatizált
vezérlésű – a talajba süllyesztett szórófejek, amelyek a nyomás hatására emelkednek a talaj
felszíne fölé.
Tápanyag-utánpótlás. Novemberben, december elején négyzetméterenként 60-80 g
műtrágyával dúsított tőzeget célszerű kijuttatni a gyepfelületre. A vegetációs időszakban
áprilisban, júniusban négyzetméterenként 10 g nitrogén műtrágyát adagoljunk. Az automata
öntöző rendszerrel folyékony műtrágya is kijuttatható.
A kereskedelmi forgalomban különböző hatástartamú speciális gyepműtrágyák is
beszerezhetők. A magnézium műtrágyával a fű zöld színét kedvezően befolyásolhatjuk.
Gyomirtás. Az egy- és kétnyári gyomok rendszeres kaszálással visszaszorulnak. A
vetés előtti talaj-előkészítés során Glialka -val, vagy a kétszikűeket pusztító Aniten DS -sel
gyommentesíthetjük a területet. A Calcurea G gyep-gyomirtó- és tápanyag-utánpótló
102
granulátum a gyomirtás mellett tápanyag-utánpótlást is biztosít. A rét- és
legelőgazdálkodásban jól bevált szereket is alkalmazhatunk a gyomirtásban.
Növényvédelem. Az állati kártevők közül a talajlakók (pajor, drótféreg stb.) és a
levéltetvek ellen kell védekezni. A kórokozók közül a hópenész, rozsdabetegségek,
lisztharmat okozhat károsodást.
Hengerezés. Nálunk felfagyás esetén kell alkalmazni 120 kg/fm élnyomású hengerrel.
Levegőztetés. Ha a felső talajréteg összetömörödik a növények pusztulása
bekövetkezik, mohásodik a felszín, akkor szükséges elvégezni. Forgókéses
munkaeszközökkel felhasogatják a gyepet (pl. Ryan-féle levegőztető). Alkalmazható
gyeplyukasztó gép, ami 5 cm mélységű lyukakat alakít ki, négyzetméterenként ötven darabot.
Kisebb felületen kézi levegőztető szerszámmal is elvégezhető a munkafolyamat. A
mohásodás csökkentésére vas-szulfátot is eredményesen alkalmazhatunk.
Felújítás. A kiritkult növényállomány feljavítása történhet felülvetéssel, amely során a
teljes vetéshez szükséges magmennyiség 50 %-át juttatják ki felülvető rotációs kapával, vagy
felülvetővel egybeszerelt gyeplyukasztó géppel.
103
c.) vízi, vízparti (hidatofita) fajok:
Pangó vizet is tűrők: Alnus glutinosa (enyves égerfa), Salix alba (fehér fűzfa),
Taxodium distichum (mocsárciprus).
Mozgó vizet bírják: Alnus incana (hamvas égerfa), Padus padus (májusfa).
Vízpartra ültethetők: Populus alba (fehér nyárfa), P. x canescens (szürke nyárfa), P.
nigra (fekete nyárfa).
Nyirkos helyre ültethetők: Betula pubescens (szőrös nyírfa), Platanus x acerifolia
(juharlevelű platán), Quercus robur (kocsányos tölgyfa), Viburnum opulus (kánya bangita).
d.) szárazságtűrő (xerofita) fajok:
Acer campestre (mezei juharfa), Berberis vulgaris (közönséges sóskafa), Celtis
occidentalis (nyugati ostorfa), Cornus mas (húsos som), C. sanguinea (veresgyűrű som),
Corylus colurna (török mogyoró), Cotinus coggygria (cserszömörce), Elaeagnus angustifolia
(keskenylevelű ezüstfa), Fraxinus ornus (virágos kőrisfa), Juniperus communis (közönséges
boróka), Pinus nigra (feketefenyő), Prunus fruticosa (csepleszmeggy), Quercus. pubescens
(molyhos tölgyfa), Robinia pseudoacacia (akác), Tamarix tetrandra (keleti tamariska), Tilia
tomentosa (ezüst hársfa), Viburnum lantana (ostorménfa), Yucca filamentosa (pálmaliliom).
A levegő páratartalma a fény-, a hőmérsékleti- és a csapadékviszonyoktól függ.
Parkokban a különféle védőnövények felhasználásával befolyásolhatjuk a mikroklímát.
A fák, cserjék ültetésénél a talaj vízgazdálkodása és tápanyag tartalma a legfontosabb
tényező. Ez öntözéssel kiegyensúlyozható, de száraz talajon még így is csak szárazságtűrő
növényekkel dolgozhatunk.
A talaj fizikai tulajdonságaira – túl kötött, száraz homok, köves, sziklás területek - már
figyelemmel kell lenni és a megfelelő növényeket kell ültetni.
A futóhomokra csak szárazságtűrő növényeket telepíthetünk mint például: Berberis
vulgaris (közönséges sóskafa), Juniperus communis (közönséges boróka), Populus alba (fehér
nyárfa), P. x canescens (szürke nyárfa).
A homok talajokba a Juniperus virginiana (virginiai boróka), Ligustrum vulgare
(közönséges fagyal), Pinus nigra (feketefenyő), Ribes aureum (aranyribiszke), Robinia
pseudoacacia (akác), Tamarix tetrandra (keleti tamariska) fajokat ültethetjük.
A talaj mésztartalma a mészkerülő és mészérzékeny növények telepítésénél fontos
tényező.
Mészkerülő növények: Calluna vulgaris (csarab), Rhododendron fajok, Sarothamnus
scoparius (seprőzanót).
Mészérzékeny növények: Castanea sativa (szelídgesztenye), Pinus strobus
(simafenyő), Ribes sanguineum (vérvörös ribiszke).
A szikes területek közül a réti szolonyec, sztyeppesedő réti szolonyec talajokra,
amelyek szódatartalma nem magasabb 0,10 - 0,15 % -nál a következő fásszárú növények
telepíthetők: Populus alba (fehér nyárfa), Prunus spinosa (kökény), Pyrus pyraster
(vadkörtefa), Ribes aureum (aranyribiszke).
Az erős sziket, a szoloncsák talajokat tűrő fajok: Elaeagnus angustifolia
(keskenylevelű ezüstfa), Lycium barbarum (ördögcérna), Tamarix tetrandra (keleti tamariska),
Tamarix gallica (francia tamariska).
A városi klíma sajátságos, más mint a környező vidékeknek a klímája és ezen felül
levegője különböző anyagokkal szennyezett. Azok a növények, amelyek ezeket a kellemetlen
hatásokat elviselik alkalmasak a városfásításra. A városi ártalmak hatására a növények
élettanilag legyengülnek, a betegségekkel szemben ellenálló képességük egyre romlik.
104
Jó várostűrő képességű örökzöldek: Pinus nigra (fekete fenyő), Pinus sylvestris (erdei
fenyő), Pinus mugo (törpe fenyő), elfekvő szárú borókák, pl.: Juniperus chinensis, (syn.:
Juniperus media) (kínai boróka) ’Pfitzeriana’, Juniperus sabina (nehézszagú boróka), Taxus
baccata (tiszafa).
Jó várostűrő képességű lombhullató díszfák: Ailanthus altissima (bálványfa), Celtis
occidentalis (nyugati ostorfa), Ginkgo biloba (páfrány-fenyő), Koelreuteria paniculata (bugás
csörgőfa), Pyrus calleryana (kínai körte), Robinia pseudoacacia (fehér akác), Sophora
japonica (japánakác).
105
Csüngő ágúak:
Betula pendula ’Youngii’, Prunus serrulata ’Kiku-Shidare-Sakura’, Fagus sylvatica
’Pendula’, Fraxinus excelsior ’Pendula’, Morus alba ’Pendula’, Salix alba ’Tristis’, Sophora
japonica ’Pendula’.
A város belterületén lévő nagyobb parkok növényanyagát (parkfák) viszonylag
könnyebb kiválasztani, mert aránylag nagy területen belül a különböző igényű növények
részére is tudunk megfelelő ökológiai viszonyokat létrehozni.
Örökzöldek
Az örökzöld növényeket gyakorlati csoportosítás alapján fenyőfélékre és lomblevelű
örökzöldekre osztjuk.
a. Fenyőfélék
Alföldi parkokba, kertekbe ajánlható fenyők: Abies concolor (Kolorádófenyő), Thuja
orientalis (életfa), Juniperus communis (közönséges boróka), Juniperus virginiana (virginiai
boróka), Picea pungens (ezüstfenyő), Pinus mugo (törpefenyő), Pinus nigra (feketefenyő),
Pinus sylvestris (erdei fenyő).
Hegyvidéki parkokba, kertekbe telepíthető fenyők: Abies nordmanniana (kaukázusi
jegenyefenyő), Chamaecyparis lawsoniana (hamisciprus), Larix decidua (vörösfenyő), Picea
omorika (szerbluc), Picea pungens (ezüstfenyő), Pinus mugo (törpefenyő), Pinus sylvestris
(erdei fenyő), Pinus strobus (sima fenyő), Pseudotsuga menziesii (duglászfenyő), Tsuga
canadensis (hemlockfenyő), Thuja occidentalis (tuja).
b. Lomblevelű örökzöldek
Leggyakoribb fajok: Aucuba japonica (japán babérsom), Berberis julianae (Julián
borbolya), Buxus sempervirens (télizöld puszpáng), Cotoneaster dammeri (kúszó madárbirs),
Euonymus fortunei var. radicans (kúszó kecskerágó), Euonymus japonicus (japán
kecskerágó), Ilex aquifolium (magyal), Prunus laurocerasus (babérmeggy), Mahonia
aquifolium (kerti mahónia), Pyracantha coccinea (tűztövis), Viburnum rhytidophyllum
(örökzöld bangita).
E növények csoportosan telepítve zárt felületet adnak, ezért kevés ápolási, fenntartási
munkát igényelnek.
Díszcserjék
A fák mellett a cserjék a legfontosabb tárhatároló elemek. Virágaik, lombszínük,
termésük alakváltozatossága igen gazdag.
A cserjéket általában zárt felületre kell telepíteni, kivéve az un. szoliter cserjéket,
melyek egyedi formájukkal magányos telepítésben érvényesülnek.
A díszcserjék kiválóan alkalmasak a lakótelepi házak elő- és oldalkertek
betelepítésére.
A talajtakaró növényeket sűrűn kell telepíteni. Némelyikből 3-6 db is ültethető
négyzetméterenként. Ezek többsége konténeres cserje.
Talajtakaró cserjeként felhasználhatók: a Ligustrum vulgare (közönséges fagyal), a
Potentilla fruticosa (cserjés pimpó), a Berberis (sóskafa), a Cotoneaster (madárbirs), a Spiraea
(gyöngyvessző) és a Symphoricarpos orbiculatus (piros bogyós lonc).
Az épületfalakat nem kell félteni a tapadókorongos kúszócserjéktől, mert a
környezetet kondicionáló hatásuk és a díszítő értékük jelentős. A Hedera (borostyán) és a
Parthenocissus (vadszőlő) ilyen célra kiválóan alkalmas.
Az alacsony, szegélyként ültetett díszítősövényeknek csak esztétikai szempontból van
jelentőségük. Védő, takaró és határoló sövény céljára magas növésű cserjéket ültessünk. Ezek
közül az Acer campestre -t (mezei juharfa) és a Carpinus betulus -t (közönséges gyertyánfa)
lehet példaként kiemelni.
106
5.6.4. Díszfák és díszcserjék telepítése és fenntartása
107
védett földből a növények télen is felvehessék a leveleik által párologtatott nedvesség
utánpótlását.
108
6. GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS
109
6.2. A drogismeret alapjai
110
szárítás az a műszaki folyamat, amely során a nedvességtartalmat a tárolhatóság szintjére
csökkentik valamely technikai berendezés ellenőrzött alkalmazásával. Gyógynövényeknél a
legmegfelelőbb szárítási hőmérséklet általában 40-65°C, de egyes fajoknál elérheti a 80-
85°C-ot is. A megszárított növényanyag víztartalmát általában 10-12%-ra kell csökkenteni.
A növényekből az illóolajokat többféleképpen vonhatjuk ki (pl. extrahálás, sajtolás,
desztilláció). Az illóolaj-kinyerés leggyakoribb módja a gőzdesztilláció, leginkább ez a
technológia ismert illóolaj-lepárlás néven.
A szárítással előállított drogok tárolására csak jól szellőző száraz helyiségek
alkalmasak. A drogok többé-kevésbé higroszkóposak, nedves körülmények között még
átmeneti tárolás esetén is jelentős minőségromlás következhet be. Alapvető fontosságú a
tároló helyiségek állandó tisztán tartása, esetenként fertőtlenítése. Fontos szabály, hogy a
mérgező hatású drogokat más drogoktól elkülönítve, külön helyiségben kell tárolni.
Elkülönített tárolást igényelnek az átható szagú drogok is.
A drogok csomagolásmódja a drog jellegétől, mennyiségétől, a szállítás módjától, a
szállítási távolságtól, esetleg a vevő különleges kívánságától függ. Száraz drogok tárolására
legelterjedtebbek: a bála, a nagy és kis zsák, a papír- vagy műanyag zsák, a láda és a doboz.
Az illóolajok tárolása különös figyelmet igényel. A terpén szénhidrogének a levegő
oxigénjének hatására könnyen oxidálódnak és az oxidációs termékek polimerizálódnak. Az
oxidáció megakadályozására a tárolóedényeket színültig kell tölteni, és légmentesen kell
lezárni. A nehézfémionok (amelyek katalizátorként viselkednek) hatástalanítása igen kevés
komplexképző vegyület hozzáadásával érhető el, legtöbbször antioxidánssal kombinálva. Az
illóolajokat csak sötét helyiségben célszerű tárolni, mert a polimerizációs folyamatok fény
hatására is végbemehetnek. Az illóolajok tárolása legtöbbször fémedényben, kannákban,
tartályokban történik, kisebb mennyiségű olaj tárolására a barna üvegedény a legmegfelelőbb
(Bernáth, 2000).
111
fagyöngy (Viscum album) különböző fákon élősködő, örökzöld faj; hazánkban elterjedt.
Leveleit vagy leveles hajtásait gyűjtik, rendszerint ősszel, télen vagy kora tavasszal. A fehér
üröm (Artemisia absinthium) hazánkban elterjedt. A levéldrogot a tő- és a szárlevelekből
állítják elő, amelyet május végétől augusztusig gyűjtenek. Herbának a teljes virágzásban lévő
növény legfeljebb 50 cm-es hajtásvégét vágják. Illóolaját is hasznosítják. A kamilla
(Matricaria recutita) hazánk egész területén vadon is terem, de különösen kiterjedt állománya
a szikes területeken van. A virágok akkor alkalmasak a gyűjtésre, amikor a csöves virágok
már sárgák és a nyelves virágok vízszintesen állnak. A kamilla begyűjtése speciális
kamillafésűvel történik. A virágok könnyen törődnek és befüllednek, ezért különösen fontos a
gyors beszállítás és szárítás. Az aranyvesszőfajok (Solidago spp.) gyakori növények. A herba
(legfeljebb a 40 cm-es hajtásvég) begyűjtését legkésőbb a virágzás kezdetén végzik. A
gyökereket ősszel és tavasszal gyűjtik, majd hámozás nélkül szárítják. A pongyola pitypang
(Taraxacum officinale) hazánk egész területén tömegesen fordul elő. Levelét és a teljes
növényt tavasztól szeptemberig gyűjtik, a gyökerét pedig ősszel vagy tavasszal. A mezei
zsurló (Equisetum arvense) zöld, elágazó, föld feletti hajtásai képezik a drogot. Bizonyos
években nagy volumenben exportáljuk. A Magyarországon előforduló más Equisetum-
fajokkal könnyen összetéveszthető, amelyek mérgezőek, begyűjtése ezért külön szakértelmet
követel meg. A fekete bodza (Sambucus nigra) hazánkban gyakori, A bodza virágzatát, érett
bogyóit és leveleit is gyűjtik. A virágok gyűjtését akkor kell kezdeni, amikor a bogernyő
szélső virágai már kinyíltak, de a középsők még bimbós állapotban vannak. A bodza virága
nagyon érzékeny, csak száraz időben és lazán rakva kosarakba gyűjtendő. Az érett terméseket
a virágzathoz hasonlóan kocsánnyal együtt gyűjtik. A leveleket is a virágzás alatt szedik. A
hársfajok (Tilia spp.) esetében különösen fontos a gyűjtő biztos botanikai ismerete, hogy
felismerje a drogot szolgáltató fajokat. A virágokat murvalevéllel együtt, a középső virágok
nyílásakor szedik.
Magyarországon jelenleg a vadon termő gyógynövények gyűjtése hatósági engedély
nélkül folytatható. A gyűjtés céljából régen szabadon járható területek azonban fogynak, a
nemzeti parkokban csak engedéllyel lehet gyűjteni, az egyre növekvő számú
természetvédelmi területekről pedig kiszorul a gyűjtés.
A felvásárlás engedélyhez kötött. A felvásárlói engedély tulajdonosa jogosult a
gyógynövények, a drogok, illóolajok és zsírosolajok felvásárlására, a drog előállításához,
elsődleges feldolgozásához, tartósításához és csomagolásához szükséges műveletek
elvégzésére. A felvásárló az árut a gyűjtés helyén drogféleségtől függően frissen vagy szárítva
veszi át, egyúttal előzetes minősítést is végez, meggyőződik a fajazonosságról, az áru ép és
egészséges voltáról, idegenanyag-tartalmáról, színéről. Az elsődleges feldolgozásról
megegyezés alapján a gyűjtő vagy a felvásárló gondoskodik. A kis felvásárlók száma
fokozatosan csökken, helyüket átveszi az a nagy felvásárlói csoport, amely a begyűjtött
növények elsődleges kezelését, szárítását, szakszerű, minőséget és beltartalmat megőrző
átmeneti tárolását képes biztosítani.
Napjainkban a gyűjtésre és felvásárlásra kerülő növények köre és mennyisége
kiszámíthatatlanul változik (különösen a nemzetközi piacon), ezért rendkívül nehéz a
tervezés. Hosszú távú gyűjtési szerződésekre alig van lehetőség: a vevők inkább raktárról
vásárolnak.
112
termésmennyiség tekintetében az utóbbi évek legfontosabb termesztett gyógynövényeit az
alábbiakban soroljuk fel.
A termesztett mustárfajok (Sinapis spp., Brassica spp.) a keresztesvirágúak
családjába tartoznak, a drogot szolgáltató növényi rész a glikozid- és illóolaj-tartalmú mag.
A mák (Papaver somniferum) többhasznú növény. Magyar szabadalom alapján
lehetséges a gyógyászatban nélkülözhetetlen mákalkaloidok érett máktokból való kivonása
(tehát ópium előállítása nélkül) és szigorúan zárt rendszerben történő ipari feldolgozása; a
módszer világszerte elterjedt. A mák étkezési célra használt főterméke a kellemes ízű,
olajtartalmú mag, amely gyakorlatilag alkaloidmentes.
Az ernyősvirágzatúak családjába tartozó legfontosabb termesztett gyógynövényeink: a
konyhakömény (Carum carvi), édeskömény (Foeniculum vulgare), koriander (Coriandrum
sativum), ánizs (Pimpinella anisum) és kapor (Anethum graveolens). Jellemzőjük, hogy
termésük illóolajat tartalmaz. Fontos fűszernövények. A kapornak nemcsak termését, hanem a
szárbaindulás előtt levágott föld feletti részét is hasznosítják. Nagy mennyiségben termesztik
őket szántóföldön, de kiskertekben is gyakran előfordulnak. A koriander, az ánizs és a kapor
egyéves növény, a konyhaköménynek pedig egy- és kétéves változatát is termesztik. Az
édeskömény évelő, ülteténye 2-3 évig tartható fenn gazdaságosan.
Az ajakosok családjában is számos gyógynövényt találunk, termesztés szempontjából
a legfontosabbak közülük: a citromfű (Melissa officinalis), majoránna (Majorana
hortensis), bazsalikom (Ocimum basalicum), levendula (Lavandula spp.), borsfű (Satureja
hortensis), kerti kakukkfű (Thymus vulgaris), borsosmenta (Mentha piperita). Drogként
általában a szárított, leveles, virágos föld feletti hajtást (herba) (levendulánál a szárított
virágot), valamint a növényekből kivont illóolajat alkalmazzák. A majoránna, a bazsalikom és
a borsfű egyéves növényként termeszthető, a herbájukat általában évente kétszer vágják. A
borsosmenta ültetvénye 2-3 évig, a citromfű- és a kerti kakukkfű-ültetvények 4-5 évig
tarthatók fenn, míg a levendula akár 15-20 évig is gazdaságosan terem.
A kamilla (Matricaria recutita), a máriatövis (Silybum marianum) és a körömvirág
(Calendula officinalis) a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, mindhárom növény egyéves.
A kamillát a vadon termő állományok produkciójának kiegészítésére termesztik. Virágzatát és
illóolaját világszerte alkalmazzák a gyógyászatban. Régebben a máriatövis levelét is
használták, ma már csak érett termése szolgáltat drogot. A körömvirág virágzása hosszú és
folyamatos, a virágzat (vagy külön a nyelves virágok) szedése nagy kézimunka igényű, ezért
elsősorban családi gazdaságokban termesztik.
Ellenőrző kérdések
1. Mit nevezünk gyógynövénynek, illetve növényi drognak?
2. Melyek a helyes gyógynövény-feldolgozás elemei?
3. Ismertesse a gyógynövények legfontosabb feldolgozási módjait!
4. Jellemezze a vadon termő gyógynövények gyűjtését hazánkban!
5. Jellemezze a gyógynövények termesztését hazánkban!
113
Irodalomjegyzék
114
Nagy B. (1980): Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 445 p.
Nagy B. (1986): Növényházi dísznövények termesztése és hajtatása. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 524 p.
Nagy B. (1991): Egynyári virágok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 120 p.
Nyéki J. (2002): Körte. In Nyéki J. –Soltész M., –Szabó Z., (szerk): Fajtatársítás a
gyümölcsültetvényekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Nyéki J. (2003): Virágzás és termékenyülés. Pp 158-202. in Papp J. (szerk)
Gyümölcstermesztési alapismeretek. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Nyéki J. (2004): Birs pp. 151-168. In Papp J. (szerk.): A gyümölcsök termesztése. Mezőgazda
Kiadó, Budapest
Nyéki J. –Soltész M., –Szabó Z., (2002): Birs pp 168-176. In Nyéki J. –Soltész M., –Szabó
Z., (2002): Fajtatársítás a gyümölcsültetvényekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Pedryc A. (2003): A kajszi nemesítése. Pp. 53-84. in Pénzes B. – Szalay L. (szerk.) Kajszi.
Mezőgazda Kiadó, Budapest
Piller M. – Bánhidi I. (2005): Hagymás dísznövények. Botanika Kft., Budapest, 120 p.
Porpáczy A. (1999): Ribiszketermesztés. in Papp J., - Porpáczy A. (szerk.) Szeder, ribiszke,
köszméte, különleges gyümölcsök. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Retkes J. – Tóth I. (2001): Lombos fák, cserjék. Botanika Kft., Budapest, 128 p.
Sass P. (2003): Gyümölcstárolás. In Papp J. (szerk) Gyümölcstermesztési alapismeretek.
Mezőgazda Kiadó, Budapest. Pp. 422-436
Schmidt Gábor – Tóth Imre (1996): Díszfaiskola, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Schmidt G. (2002): Növényházi dísznövények termesztése. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 622
p.
Schmidt G. (2003): Növények a kertépítészetben. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 525 p.
Shulz H. (1996): Physiologische voraussetzungen für die Gestaltung der Laubwanstruktur im
Hinblick auf die Weinqualität. Vortrag Weinbausemester, Krems
Smart R. – Robinson M (2005): Sunlight into Wine, Ministiry of Agriculture and Fisheries,
New Zeland
Szalai L. (2003): Gyümölcsfejlődés és –érés. Pp. 203-209. in in Papp J. (szerk)
Gyümölcstermesztési alapismeretek. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szalay L. - Balla Cs. (2003) Szüret, szüret utáni műveletek. Pp. 338-367. in Pénzes B. –
Szalay L. (szerk.) Kajszi. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szántó M. – Mándy A. – Fekete Sz. (2003): Virágágyi és balkonnövények. Nyugat-Dunántúli
Díszfaiskolások Egyesülete, 128 p.
Szentiványi P. (1998): Gesztenye. Pp. 343-346. in Soltész M. (szerk.) Gyümölcsfajta-ismeret
Szentiványi P. (2005): szóbeli közlés
Szőke L. (2004): Bioszőlő, biobor, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szűcs E. (2000): Fenntartó és kiegészítő trágyázás. Pp 186-200. In Gonda I. (szerk): Minőségi
almatermesztés. PRIMOM Nyíregyháza
Szücs E. (2003,a): Talajművelés és tápanyag-gazdálkodás az integrált yümölcstermesztésben.
Őstermelő, 2003 április-május, pp. 60-67.
Szűcs E. (2003,b): Termő mandulaültetvény tápanyag-gazdálkodása. P 101 in Brózik S., –
Kállay T. - Apostol J. (szerk.): Mandula. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Timon B. (2000): Őszibarack. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Zsohár Cs. – Zsohárné Ambrus M. (2001): Évelő dísznövények. Botanika Kft., Budapest, 128
p.
115
Ellenőrző kérdések
A kérdésre kattintva megkapja a választ
1 Mi a zöldségtermesztés fogalma?
2 Jellemezze zöldségtermesztés és jelenlegi helyzetét!
3 Jellemezze a zöldségfajok táplálkozási értékét!
4 Ismertesse a különböző zöldségfajok hőigényét a Markov-Haev besorolás szerint!
5 Mi a kis- és nagylégterű termesztőberendezések fogalma?
6 Soroljon fel magkezelési eljárásokat!
7 Milyen palánták vannak a nevelés módja szerint!
8 Mi a fitotechnikai munka fogalma?
9 Mi az érettség fogalma?
10 Melyek a paradicsom típusai a főhajtás növekedési módja alapján!
11 Melyek a szőlőtőke fás részei?
12 Milyen rügye van a szőlőnek?
13 Melyek a szőlő termeszthetőségének hőmérsékleti kritériumai?
14 Melyek a szőlőtermesztésben leggyakrabban használatos klimatikus indexek?
15 Melyek a szőlőültetvény létesítésének feltételei?
16 Mi a fitotechnikai művelet fogalma?
17 Mi a tőkeművelésmód fogalma?
18 Mi a zsendülés fogalma?
19 Mi a teljes érés fogalma?
20 Mi a technológiai érettség fogalma?
21 Mi a szőlő szaporításának leggyakoribb módja?
22 Hogyan csoportosíthatjuk a gyümölcsfajokat?
23 Melyek a fa termetű gyümölcstermő növények földfeletti részei?
24 Mit jelent a vegyesrügy, illetve virágrügy kifejezés?
25 Az érés tekintetében, milyen gyümölcstípusok vannak?
26 Mi a művelési rendszer fogalma?
27 Mi az alakító metszés fogalma?
28 Mi a gyümölcsritkítás célja?
29 Melyek a gyümölcs szüretidejének előrejelző módszerei?
30 Melyek a szabályozott légterű tároló jellemzői?
31 Jellemezze az alma alany- és fajtahasználatát!
32 Mi a generatív szaporítás fogalma?
33 Melyek a vegetatív szaporítási módok a gyümölcstermesztésben?
34 Mi a T-szemzés?
35 Mi jellemzi a dísznövénytermesztés területi elhelyezkedését?
36 Mi jellemző a dísznövények fényigényére?
37 Hogyan lehet csoportosítani a dísznövényeket talaj- és tápanyagigényük alapján?
38 Mi az egynyári dísznövény fogalma?
39 Mi az évelő dísznövény fogalma?
40 Hogyan szaporíthatók az évelő dísznövények?
41 Mi a gyep fogalma?
42 Melyek a gyepfenntartás munkái?
43 Mit nevezünk gyógynövénynek, illetve növényi drognak?
44 Melyek a helyes gyógynövény-feldolgozás elemei?
45 Ismertesse a gyógynövények legfontosabb feldolgozási módjait!
46 Jellemezze a vadon termő gyógynövények gyűjtését hazánkban!
47 Jellemezze a gyógynövények termesztését hazánkban!
116
Internetes linkek, hasznos weboldalak
1.1.2.,
3.1.3. fejezet http://www.fruitveb.hu/kiadvany/NFT2javaslat.pdf
1.1.5. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/zoldseg/tber.htm
1.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/Z%F6lds%E9g/zoldseg.html
1.2.1. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/zoldseg/parad/morfi.htm
2.2.2.3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/morfi/szarrend.htm
2.2.3.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/okologia/mutatok.htm
2.3.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/fitotech/fasmetsz.htm
3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/gyum/gyum.html
3.4.1. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/morfi/hajtas.htm
4.3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/szaporit/ivartala.htm
3.11.1.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/alma/fajta.htm
4.3.3. fejezet http://www.agr.unideb.hu/zoldseg/c.php?a=eloadasanyag
5. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/diszn/diszn.html
6. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/gyogyn/gyogyn.html
6. fejezet http://gportal.hu/portal/gyogynovenyek/
117