A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával,

az Európa terv keretében valósul meg.

KERTÉSZET

© DE AMTC AVK 2007

 HEFOP 3.3.1–P.-2004-06-0071/1.0

Ez a kiadvány a
„Gyakorlatorientált képzési rendszerek kialakítása
és minőségi fejlesztése az agrár-felsőoktatásban”
című program keretében készült

KERTÉSZET

© DE AMTC AVK 2007

 Szerzők:
Helyes Lajos
Kassai Tamás
Koczka Noémi
Ombódi Attila
Pék Zoltán
Szent István Egyetem

Varga István
Károly Róbert Főiskola

Gonda István
Szentpéteri Tamás
Dremák Péter
Debreceni Egyetem

Végvári György
Budapesti Corvinus Egyetem

Lévai Péter
Turiné Farkas Zsuzsa
Horváth Zsuzsanna
Kecskeméti Főiskola

Lektor:
Nagy József

© DE AMTC AVK 2007

ISBN 978-963-9732-43-8

E tankönyv teljes mértékben megegyezik a Debreceni Egyetem honlapján,

a http://odin.agr.unideb.hu/hefop/ elérési úton megtalálható, azonos című tankönyvvel.

Első kiadás

A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. A kiadványt, illetve annak részeit másolni,
reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni bármilyen formában és bármilyen eszközzel
– elektronikus úton vagy más módon – a kiadó és a szerzők előzetes írásbeli engedélye nélkül
tilos.

Kiadó:
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma
Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar

Debrecen, 2007.
 Tartalomjegyzék
1. Zöldségtermesztés .............................................................................................................. 1
1.1. Általános zöldségtermesztési ismeretek..................................................................... 1
1.1.1. A zöldségtermesztés fogalma, felosztása ........................................................... 1
1.1.2. A zöldségtermesztés története és jelenlegi helyzete .......................................... 1
1.1.3. A zöldségfélék élelmezési jelentősége ............................................................... 2
1.1.4. A zöldségnövények ökológiai igényei ............................................................... 2
1.1.5. Termesztőberendezések ..................................................................................... 3
1.1.6. Termesztéstechnikai munkák ............................................................................. 4
1.2. Zöldségfajok termesztéstechnológiája ..................................................................... 11
1.2.1. Paradicsom (Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex. Farwell) –
Solanaceae - Burgonyafélék............................................................................................. 11
1.2.2. Étkezési paprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék ........ 12
1.2.3. Fűszerpaprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék ............ 14
1.2.4. Uborka (Cucumis sativus L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok........................... 15
1.2.5. Görögdinnye (Citrullus lanatus L. (Thunb.) Matsum. et Nakai), sárgadinnye
(Cucumis melo L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok ........................................................... 17
1.2.6. Zöldbab (Phaseolus vulgaris L.) – Fabaceae - Hüvelyesek............................. 17
1.2.7. Zöldborsó (Pisum sativum L.) – Fabaceae - Hüvelyesek................................. 18
1.2.8. Vöröshagyma (Allium cepa L.) – Alliaceae - Hagymafélék ............................ 19
1.2.9. Csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern.) – Poaceae –
Pázsitfűfélék ..................................................................................................................... 20
1.2.10. Káposztafélék ................................................................................................... 21
1.2.11. Gyökérzöldségek.............................................................................................. 23
1.2.12. Fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.) – Asteraceae –
Fészkesvirágúak ............................................................................................................... 24
1.2.13. Egyéb zöldségfajok termesztése....................................................................... 25
2. Szőlőtermesztés................................................................................................................ 30
2.1. A szőlőtermesztés története...................................................................................... 30
2.2. A szőlőtermesztés biológiai és ökológiai alapjai ..................................................... 31
2.2.1. A szőlő származása és rendszertana................................................................. 31
2.2.2. A szőlőfélék biológiája és morfológiai sajátosságai ........................................ 32
2.2.3. A szőlőtermesztés ökológiai tényezői .............................................................. 34
2.3. A szőlőtermesztés technológiája .............................................................................. 38
2.3.1. Ültetvény létesítése .......................................................................................... 38
2.3.2. Fitotechnikai műveletek ................................................................................... 39
2.3.3. Tőkeformák a szőlőtermesztésben ................................................................... 42
2.3.4. A szőlő növényvédelem alapjai........................................................................ 44
2.3.5. Talajművelés és talajerőgazdálkodás a szőlőültetvényekben........................... 45
2.3.6. Fajtahasználat alapjai ....................................................................................... 46
2.3.7. A szüret szervezése .......................................................................................... 48
2.4. A szőlő szaporítása, szaporítóanyag termelés .......................................................... 49
2.5. Szőlőtermesztés és borászat jogi szabályozása ........................................................ 50
2.6. Irányzatok, tendenciák a világ szőlő-termesztésében .............................................. 51
2.7. Manufakturális borászat ........................................................................................... 51
2.8. Technológiai borászat .............................................................................................. 52
2.9. Integrált szőlőtermesztés .......................................................................................... 52
2.10. Egyéb tendenciák ................................................................................................. 52
3. Gyümölcstermesztés......................................................................................................... 54
3.1. Bevezetés.................................................................................................................. 54
 3.1.1. Nemzetközi helyzet .......................................................................................... 54
3.1.2. Magyar múlt és jelen ........................................................................................ 54
3.1.3. A fejlődés tendenciái........................................................................................ 55
3.1.4. Kihívások és lehetőségek a globalizálódó piacon ............................................ 55
3.2. A gyümölcsfogyasztás jelentősége a táplálkozásban (Dr Gonda István)................. 56
3.3. A hazánkban termesztett gyümölcsfajok csoportosítása.......................................... 56
3.3.1. Termés alakulás szerint .................................................................................... 56
3.3.2. Testalakulás szerint: ......................................................................................... 56
3.4. Gyümölcsfajok alaktani és biológiai tényezői ......................................................... 56
3.4.1. Morfológia........................................................................................................ 57
3.4.2. Virágrügyek differenciálódása, termőrészek.................................................... 57
3.4.3. Virágzás és termékenyülés ............................................................................... 58
3.4.4. A gyümölcs fejlődése és érése ......................................................................... 58
3.5. Gyümölcsminőség.................................................................................................... 59
3.6. Ültetvénylétesítés ..................................................................................................... 59
3.6.1. Termőhely megválasztás .................................................................................. 60
3.6.2. Ökológiai adottságok........................................................................................ 60
3.6.3. Közgazdasági viszonyok, infrastruktúra .......................................................... 60
3.6.4. Alany ................................................................................................................ 60
3.6.5. Fajta.................................................................................................................. 60
3.6.6. Művelési rendszer ............................................................................................ 61
3.6.7. Telepítés előtti munkák .................................................................................... 62
3.6.8. Telepítés ........................................................................................................... 62
3.7. Termesztéstechnológia ............................................................................................. 62
3.7.1. Talajművelés .................................................................................................... 63
3.7.2. Metszés és metszést kiegészítő eljárások ......................................................... 63
3.7.3. Gyümölcsritkítás .............................................................................................. 64
3.7.4. Öntözés............................................................................................................. 64
3.7.5. Tápanyagellátás................................................................................................ 65
3.7.6. Növényvédelem................................................................................................ 66
3.8. Szüret........................................................................................................................ 66
3.9. Tárolás...................................................................................................................... 67
3.10. Árúvá készítés, értékesítés ................................................................................... 67
3.11. Gyümölcsfajok termesztése.................................................................................. 68
3.11.1. Alma (Malus domestica L.).............................................................................. 68
3.11.2. Körte (Pyrus communis L.) .............................................................................. 70
3.11.3. Birs (Cydonia oblonga L.) ............................................................................... 71
3.11.4. Cseresznye (Cerasus avium L.)........................................................................ 72
3.11.5. Meggy (Cerasus vulgaris L.) ........................................................................... 73
3.11.6. Őszibarack (Persica vulgaris L.) ..................................................................... 74
3.11.7. Kajszi (Armeniaca vulgaris L.)........................................................................ 75
3.11.8. Szilva (Prunus domestica L.) ........................................................................... 76
3.11.9. Dió (Juglans regia L.)...................................................................................... 77
3.11.10. Szelídgesztenye (Castanea sativa L.) .......................................................... 78
3.11.11. Mogyoró (Corylus avellana L.) ................................................................... 78
3.11.12. Mandula (Amygdalus communis L.)............................................................. 79
3.11.13. Szamóca (Fragaria ananassa Duch.) .......................................................... 79
3.11.14. Málna (Rubus idaeus L.) .............................................................................. 80
3.11.15. Szeder (Rubus caesius L.) ............................................................................ 81
3.11.16. Köszméte (Ribes uva-crispum L.)................................................................ 81
 3.11.17. Feketeribiszke (Ribes nigrum L.), pirosribiszke (Ribes rubrum L.) ............ 82
4. Faiskola ............................................................................................................................ 84
4.1. A szaporodás és szaporítás módjai........................................................................... 84
4.2. Generatív szaporítás ................................................................................................. 85
4.2.1. Alanyelőállítás.................................................................................................. 85
4.2.2. Generatív szaporítás, magcsemete előállítás:................................................... 85
4.3. Vegetatív szaporítás ................................................................................................. 86
4.3.1. Bujtványcsemete előállítás............................................................................... 86
4.3.2. Dugványozás .................................................................................................... 86
4.3.3. Mikroszaporítás................................................................................................ 87
4.4. Oltványiskola ........................................................................................................... 87
5. DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉS....................................................................................... 88
5.1. A dísznövénytermesztés fogalma, csoportosítása, az ágazat helyzete, várható
alakulása ............................................................................................................................... 88
5.1.1. Árutermelés ...................................................................................................... 88
5.1.2. A dísznövénytermesztés területi elhelyezkedése ............................................. 89
5.1.3. Értékesítés (kereskedelem)............................................................................... 89
5.1.4. Szolgáltatás....................................................................................................... 90
5.2. Környezeti, termesztési feltételek és szabályozásuk lehetősége .............................. 90
5.2.1. A fény............................................................................................................... 90
5.2.2. A hőmérséklet .................................................................................................. 91
5.2.3. A víz ................................................................................................................. 91
5.2.4. A tápanyagok.................................................................................................... 92
5.2.5. A talajok és termesztő közegek........................................................................ 92
5.3. Egynyári és kétnyári dísznövények fogalma, csoportosítása, termesztése és
felhasználása......................................................................................................................... 93
5.3.1. Kiültetési célból felhasználható egynyári dísznövények ................................. 93
5.3.2. Vágási célból termesztett egynyári dísznövények ........................................... 96
5.3.3. Kétnyári dísznövények..................................................................................... 96
5.4. Évelő dísznövények fogalma, csoportosítása, szaporítása, nevelése. Évelő
kiültetések és fenntartásuk ................................................................................................... 97
5.4.1. Termesztés........................................................................................................ 97
5.4.2. Évelők kiültetése és fenntartása ....................................................................... 99
5.5. Gyeplétesítés és fenntartás ..................................................................................... 101
5.5.1. A pázsitok és a gyepek csoportosítása ........................................................... 101
5.5.2. Gyeptelepítés.................................................................................................. 102
5.5.3. Gyepfenntartás. .............................................................................................. 102
5.6. Díszfák, díszcserjék ökológiája, várostűrése, felhasználása és fenntartása ........... 103
5.6.1. Díszfák, díszcserjék környezeti feltételei....................................................... 103
5.6.2. Díszfák, díszcserjék várostűrő képessége ...................................................... 104
5.6.3. Díszfák, díszcserjék felhasználása ................................................................. 105
5.6.4. Díszfák és díszcserjék telepítése és fenntartása ............................................. 107
Fagyérzékeny növények védelme............................................................................................ 107
6. Gyógynövénytermesztés ................................................................................................ 109
6.1. A hazai gyógynövénytermesztés jellemzése .......................................................... 109
6.2. A drogismeret alapjai ............................................................................................. 110
6.3. Gyógynövények feldolgozása, tárolása és csomagolása ........................................ 110
6.4. Gyógynövények gyűjtése ....................................................................................... 111
6.5. Gyógynövények termesztése.................................................................................. 112
Ellenőrző kérdések ............................................................................................................... 113
Irodalomjegyzék ................................................................................................................... 114
 1. ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

1.1. Általános zöldségtermesztési ismeretek

1.1.1. A zöldségtermesztés fogalma, felosztása

A zöldségfélék lágyszárú, intenzív művelést kívánó, nyersen vagy feldolgozva emberi

táplálékul szolgáló, nagy biológiai értékű (sok vitamint, ásványi sót, íz- és zamatanyagot
tartalmazó) növények. Határesetek természetesen ez esetben is vannak, a zöldborsót, a
zöldbabot zöldségnövénynek tartjuk, míg a szárazborsó, a szárazbab szántóföldi növénynek
számít. A gyümölcsként fogyasztott sárga- és görögdinnyét a zöldségfélék közé soroljuk,
viszont a szintén lágyszárú szamóca hazánkban gyümölcstermő növénynek számít.
A zöldségtermesztés a kertészet egyik ágazata, amely a zöldségfélék előállítására
irányuló termelő tevékenység. A zöldségtermesztésen belül négy alágazatot különítenek el: a
szabadföldi zöldségtermesztést, a zöldséghajtatást, a zöldségvetőmag termesztést és a
gombatermesztést.

1.1.2. A zöldségtermesztés története és jelenlegi helyzete

Egyes zöldségfajokat már 5-6 ezer évvel ezelőtt termesztettek. A hagymaféléknek

például igen nagy jelentőségük volt az ókori egyiptomiak étkezésében. A római birodalom
korában már a legtöbb ma termesztett eurázsiai és mediterrán származású zöldségfajt
ismerték. Hazánk mai területén már a Honfoglalás előtti időkből is találhatók archeológiai
bizonyítékok a tudatos zöldségtermesztés meglétéről. A középkorban a zöldségféléket
általában zárt kertekben termesztették, a XV. században jelenik meg a káposzta, a dinnye és a
vöröshagyma szántóföldi termesztése. Lippay János 1664-ben megjelent Posoni Kert című
művében már szinte az összes jelenleg termesztett zöldségfajjal és a zöldségnövények
hajtatásával is foglalkozik. Erre az időszakra tehető zöldségtermesztő tájaink kialakulásának
kezdete is. A XIX. században a vasút megjelenésével elkezdődik egyes zöldségek
(vöröshagyma, uborka, saláta) exportálása. E század végén jelentek meg hazánkban a
bolgárkertészek is, új elemekkel gazdagítva a zöldségtermesztési technológiákat.
A XX. század első felében számos zöldségfeldolgozó üzem létesült, elsősorban a
konzervipar fellendülése volt jelentős. A két világháború között vált igazán jelentőssé
hazánkban a zöldség-vetőmagtermesztés is. A II. világháború után az államosításokat
követően megindult a nagyüzemi zöldségtermesztés, megkezdődött az öntözés fejlesztése és
az egyes munkafolyamatok gépesítése. Főképpen a feldolgozóipari célú termesztés virágzott.
A 70-es évek elejétől, elsősorban a fóliás kertészkedés elterjedésével, újra nagyobb
jelentőségre tett szert a kisüzemi és a háztáji zöldségtermesztés. A 80-as évekre tehető az
intenzív szabadföldi termesztés megjelenése, a támrendszer, a csepegtető öntözés, a
talajtakarás és a hibrid fajták alkalmazásának kezdete.
A rendszerváltás a zöldségtermesztésben is alapvető változásokat eredményezett. A
kárpótlás következtében drasztikusan csökkent az üzemméret, a piacvesztés miatt kisebb lett a
feldolgozóipar nyersanyagigénye, alacsonyabbak lettek a termésátlagok és az agrárolló
folyamatos nyílása következtében romlott a termesztés jövedelmezősége. Ugyanakkor a kis
üzemméret az egyéni érdekeltséggel párosulva kedvezően hatott az intenzív technológiai
elemek elterjedésére. A külkereskedelem liberalizációja következtében folyamatosan
növekedett (és továbbra is növekszik) az export és az import értéke. Az értékesítésben új és
nagyhatalmú szereplőkként jelentek meg a multinacionális üzletláncok, amelyek most már a
frisspiaci zöldség-gyümölcs értékesítésben több mint 40%-os részesedéssel bírnak.

1
 Hazánkban ma mintegy 100 000 hektáron termesztenek zöldséget. A termesztőterület
több mint 70%-a az Alföldön van, és a dél-alföldi régió az uralkodó a mintegy 5000 hektáron
folyó zöldséghajtatásban is. Zöldségvetőmag termesztés szűk 3000 hektáron folyik, e felület
döntő többségén zöldborsó vetőmag előállításával foglalkoznak.
Az éves termésmennyiség 1,5-2 millió tonna, ennek közel háromnegyede szántóföldi
zöldség, a többi a hajtatásból (0,4-0,5 millió tonna) és a gombatermesztésből (30-40 ezer
tonna) származik.
A megtermelt zöldségek mintegy 40-45%-a kerül exportálásra, jelentős részben
feldolgozott formában. A termésátlagok nemzetközi összevetésben viszonylag alacsonyak, de
e tekintetben óriásiak a különbségek a különböző fejlettségű üzemek között. A termelés 80%-
a magángazdaságokból származik, a gazdaságok döntő többsége 5 hektárnál kisebb területen
gazdálkodik. Becslések szerint ma mintegy 70-100 ezer család tesz szert jövedelemre a
zöldségtermesztésből.

1.1.3. A zöldségfélék élelmezési jelentősége

Hazánkban az egy főre jutó átlagos zöldségfogyasztás évi 90-100 kg. Ebből a
mennyiségből a feldolgozott termékek 40-45%-kal részesednek. A fogyasztás csökkenő
mértékű, de még mindig jelentős szezonalitást mutat. A zöldségfélék fontos vitamin- (pl. C-
vitamin - paprika, fejes káposzta; karotinoid - paradicsom, sárgarépa; D-vitamin -
gombafélék) és ásványi anyag (levélzöldségfélék) források. Jelentős a zöldborsó, a zöldbab és
a gombafélék fehérjetartalma. Rosttartalmuknál fogva fontos szerepet játszanak a megfelelő
emésztésben. Kevés kivételtől eltekintve energiatartalmuk nem jelentős. Egyes zöldségek (pl.
fokhagyma, paprika, brokkoli, sütőtök) biológiailag aktív anyagait a gyógyszeripar is
felhasználja. Ugyanakkor elsősorban a levélzöldségfélék jelentősebb mennyiségben
halmozhatnak fel az emberi szervezetre káros anyagokat, például nitrátot, oxálsavat.

1.1.4. A zöldségnövények ökológiai igényei

1.1.4.1 Fényigény
A növények életfolyamataihoz a fény, pontosabban a fotoszintetikusan aktív sugárzás,
szolgáltatja az energiát. Ezáltal intenzitása alapvetően meghatározza a növény fejlődésének
sebességét. Az egyes zöldségnövények fényigénye között természetesen lényegi különbségek
vannak, az uborka és a zöldbab kivételével kifejezetten fényigényesek a trópusi-szubtrópusi
származású zöldségfajaink, míg a mérsékelt öviek kevésbé azok. A besugárzás napi
időtartama, vagyis a nappalhosszúság, a fotoperiodizmus jelenségén keresztül befolyásolja a
növények generatív szerveinek képződését. Erre a jelenségre a gyakorlatban leginkább egyes
levélzöldségek termesztésénél kell figyelemmel lennünk.
1.1.4.2 Hőigény
A hőmérséklet nagymértékben befolyásolja a növényi életfolyamatok sebességét.
Optimum hőmérsékletnek nevezzük azt a legmagasabb hőmérsékletet, ahol növekedés még
konstans marad. A zöldségnövényeket hőoptimumuk (T) alapján az úgynevezett Markov-
Haev beosztás szerint öt csoportba sorolhatjuk:
• 25°C - paprika, uborka, görögdinnye, sárgadinnye, spárgatök
• 22°C – paradicsom, tojásgyümölcs, sütőtök, zöldbab, csemegekukorica
• 19°C – zeller, cékla, vörös-, fok- és póréhagyma, spárga
• 16°C – zöldborsó, sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, fejes saláta, spenót, sóska
• 13°C – káposztafélék, retek, torma
A hőoptimum természetesen fenológiai stádiumonként más és más lehet, csírázáskor a
T+7, míg szikleveles korban a T-7°C-os értéket tekintjük a legmegfelelőbbnek. A fejlődési

2
küszöbértékekeket T±10-14°C-nak, az optimumtól való káros következmények nélküli eltérés
határértékeit T±7°C-nak tekintjük.
A zöldségnövények hőigényét az úgynevezett effektív hőösszeg igényük is jól
jellemzi. Ezt az értéket úgy kapjuk meg, hogy a tenyészidőre vonatkoztatva összegezzük a
napi aktív hőegységgyarapodásokat, amit pedig az adott faj fejlődési küszöbértékét a napi
átlaghőmérsékletből kivonva kaphatunk meg. A hőegység elmélet gyakorlati alkalmazására
elsősorban a feldolgozóipari célú termesztésben találunk példákat.
A hőmérséklet vonatkozásában még említést kell tennünk a vernalizáció jelenségéről.
Ez a kifejezés azt a növényélettani jelenséget írja le, hogy bizonyos fejlettségi stádium elérése
után, amennyiben a hőmérséklet adott ideig egy adott hőmérséklet alá esik, akkor az a
generatív szervek kifejlődését indukálja egyes növényekben. Erre különösen a káposztafélék,
egyes gyökérzöldségek és a vöröshagyma termesztése során kell figyelemmel lennünk.
1.1.4.3 Vízigény
A növények vízigényét legjobban az úgynevezett transzspirációs és vízfogyasztási
együtthatókkal lehet jellemezni. E mutatók alapján kifejezetten vízigényes zöldségnövény
például a paprika, az uborka, míg csekély vízigényű például a sárgarépa, a vöröshagyma és a
csemegekukorica. Azt hogy hazánk klimatikus adottságai között egy adott zöldségnövény
öntözés nélkül is biztonsággal, gazdaságosan megtermeszthető-e ezen kívül még számos más
tényező befolyásolja. Például a gyökeresedés mélysége, az alkalmazott szaporítási mód és a
tenyészidő hossza. Amennyiben öntözünk, azt célszerű az úgynevezett kritikus
fenofázisokban megtenni. Ilyen fenofázisok például a csírázás, az intenzív vegetatív
növekedés kezdete és az intenzív termésnövekedés időszaka.
1.1.4.4 Talaj- és tápanyagigény
Annak ellenére, hogy igen sok fajról van szó, melyek számos különböző családból
származnak, a zöldségfélék talajigénye meglehetősen egyöntetű. A jó vízmegtartó képességű,
nem cserepesedő, középkötött, magas szervesanyagtartalmú és tápanyagban gazdag talajok a
legmegfelelőbbek a zöldségtermesztésre. (Korai célú termesztésre a homokosabb, míg tárolási
célú termesztésre a kötöttebb talajok optimálisabbak, mint a középkötött talajok.) A talaj pH-
tartalma 5,8 és 7,5 között, míg a mésztartalom 1 és 2% között megfelelő. A 0,05% alatti
sótartalom ideális, a 0,3% feletti sótartalmú talajok már alkalmatlanok a zöldségtermesztésre.
Egyes zöldségfélék kifejezetten szervestrágya igényesek (burgonyafélék, kabakosok,
káposztafélék, csemegekukorica), míg mások (levélzöldségfélék, hagymafélék,
gyökérzöldségfélék) közvetlenül nem igényelnek szervestrágyázást. A nitrogén elsősorban a
vegetatív növekedésért felelős tápelem, de a termésméret és a termésátlag kialakításában is
kulcsszerepe van. A túl kevés nitrogén elégtelen növekedést, és így kisebb méretű terméseket
és alacsonyabb termésátlagot eredményez. A túlzott nitrogénellátás rosszabb beltartalmat és
tárolhatóságot, fokozott betegség és kártevő érzékenységet eredményez. A foszfor a
gyökérképződésben és a generatív folyamatokban játszik döntő szerepet. Hiánya
termésképzési zavarokat okoz. A kálium nagy szerepet játszik a jó beltartalom és szín,
valamint a tárolhatóság, a hidegtűrés és a betegség ellenállóság kialakításában. Hiánya
minőségromlást okoz. A zöldségnövények más növényekhez képest viszonylag sok
magnéziumot vesznek fel, ezért egyes zöldségnövényeknél (pl. uborka, paprika, paradicsom)
gyakori hiánytünetének kialakulása. A kalcium hiánya tenyészőcsúcs elhalást és általában
alapvető minőségromlást okoz.

1.1.5. Termesztőberendezések

A zöldséghajtatást és a palántanevelést fóliával, esetleg üveggel borított zárt

létesítményekben, úgynevezett termesztőberendezésekben végzik. Alkalmazásukkal egyrészt
meg tudjuk védeni a növényeket egyes környezeti hatásoktól, másrészt az általuk körül

3
határolt zárt térben szabályozni tudjuk a hőmérsékletet és a páratartalmat, vagy akár a fényt és
a széndioxid koncentrációt is. Hazánkban a zöldséghajtatást elsősorban fóliaborítású
létesítményekben végzik, az üvegházak területi részaránya csak pár százalék. Jelenleg a
termesztőberendezések mintegy 20%-át fűtik, jellemzően gázzal vagy termálvízzel.
Az üvegházak üveggel borított berendezések. Ma már csak blokkosított formában
készülnek. Az üvegházzal szembeni elvárás, hogy egész évben lehessen benne melegigényes
fajokat is termeszteni, így fűtési szintjük (a belső és a külső hőmérséklet között elérhető
maximális különbség) 30-35°C-os. Klímaszabályozásuk általában automatizált. Az üvegházak
a legdrágább termesztőberendezések, de egyben a leghosszabb élettartamúak is.
A műanyag borítású növényházak a legkorszerűbb műanyag burkolatú
termesztőberendezések. Jellemzőjük a beton alapokban álló vázszerkezet, a nagy
vápamagasság, az automatizált klímaszabályozás és a kétrétegű fóliatakarás, amihez általában
hosszabb élettartamú fóliákat használnak fel. Viszonylag nagy bekerülési költségük miatt
fűtés alkalmazásával célszerű az egész éves kihasználást biztosítani. Az üvegházakhoz
hasonlóan blokkos elrendezésben készülnek, vagyis több hajó van egy légtérben. Az egyhajós
termesztőberendezésekhez képest a blokkrendszernek előnye a nagyobb egybefüggő légtér, a
kisebb energia- és fóliaigény; hátránya a bonyolultabb vázszerkezet.
A fóliasátrak a magyar zöldségtermesztésben leggyakrabban alkalmazott
termesztőberendezések. Hátrányuk a viszonylag rövidebb élettartam és az általában nem
megfelelő klímaszabályozás. Előnyük az olcsóságuk, amit fokoz az, hogy zömében házilagos
kivitelezésben készülnek. Emiatt rendkívül sokféle megoldás és típus létezik, a legelterjedtebb
a 7,5 méter széles, 3 méter magas, egy rétegű polietilén fóliatakarással rendelkező sátor.
Megkülönböztetünk úgynevezett nagy- és kislégterű típusokat. Azt a berendezést nevezzük
nagylégterűnek, ahol az egy alap négyzetméterre eső légköbméter meghaladja a kettőt,
blokkrendszerű létesítményekben ez a határ három légköbméter.
A fóliaágyak 2-3 méter széles 70-80 cm magas kislégterű berendezések. Ezekbe már
nem lehet bemenni, így a munkavégzés meglehetősen nehézkes. Napjainkra sokat vesztettek
korábbi jelentőségükből. A fóliaalagutak a fóliaágyaknál is kisebb, csak káposzta- és
salátafélék teljes idejű hajtatására alkalmas létesítmények. Gyakran használják viszont nagy
egyedi értékű zöldségnövények (görögdinnye, uborka, paprika) időleges takarására a koraiság
fokozása érdekében.

1.1.6. Termesztéstechnikai munkák

1.1.6.1 Területválasztás, vetésforgó

Bár rövid élettartamuk következtében a zöldségfélék esetében a területválasztás kisebb
jelentőséggel bír, mint a gyümölcs- és a szőlőtermesztésben, azért a zöldségtermesztésben is
számos szempontot érdemes mérlegelni a termesztés előtt. A gyakorlatban ritkán fordul elő,
hogy egy adott növény termesztéséhez tetszés szerint válogathatunk a termőterületek közül,
inkább az a valós helyzet, hogy egy adott terület adottságaihoz próbálom kiválasztani azokat a
növényeket, amelyek ott a leggazdaságosabban termeszthetők. A legfontosabb mérlegelési
szempont a terület időjárási, domborzati és talajtani adottságainak figyelembe vétele. Ezt
követi a piaci igények felmérése, a piacok (frisspiac, feldolgozóipari üzemek) távolságának
figyelembe vétele, a kézimunkaerő ellátottság és az üzem gépesítettségi fokának mérlegelése.
A zöldségtermesztés gyakorlatában klasszikus vetésforgót leginkább csak a nagy
felületen, elsősorban feldolgozóipari célra termesztett zöldségkultúrák esetében alkalmaznak.
E növényeket (pl. csemegekukorica, zöldbab, zöldborsó, vöröshagyma, sárgarépa) szántóföldi
növényekkel kombinált vetésforgókban termesztik. E vetésforgókban a zöldségnövény a
főnövény, az kerül a legjobb értékű elővetemény után és annak az öntözése élvez prioritást.

4
 A gyakorlati zöldségtermesztésben számos tényező munkál a klasszikus vetésforgó
megvalósíthatósága ellen. Mindenekelőtt kicsi az átlagos üzemméret, sokszor még egy-két
növény gazdaságos termesztésére is alig elegendő a rendelkezésre álló terület. A
zöldséghajtatásban és a szabadföldi támrendszeres termesztésben monokultúrás termesztés
folyik, hiszen ezek helyhez kötött berendezések és a felhasználásukkal gazdaságosan
termeszthető fajok köre rendkívül szűk. A specializálódott termesztőkörzetek és a rendkívül
drága célgépek is a monokultúrás jellegű termesztésre ösztönzik a termesztőket. Ezen kívül a
zöldségfélék piaca kvóták és intervenciós árak hiányában sokkal kiszámíthatatlanabb, mint a
szántóföldi növényeké, így jóval nehezebb hosszú távra tervezni. A vetésforgó fő lényegének,
az elővetemény elméletnek (ami szerint minden növény hatással van az adott területen utána
következő növényre) a részleteit a zöldségtermesztőknek is ismerniük és alkalmazniuk kell.
1.1.6.2 Talajművelés
A talajművelés célja a talaj víz-, levegő- és tápanyagforgalmának befolyásolása,
valamint a gyomok irtása. A talajművelési eljárásokat három nagy csoportba oszthatjuk.
Az alap talajművelés célja termékeny, gyomban szegény talajréteg kialakítása és
fenntartása. Ide a tarlóhántás (eszköze a tárcsa), a tarlóhántás ápolása (tárcsa, kultivátor), a
tarlóhántás lezárása (henger, fogas) és a szántás (eke) tartozik. A zöldségtermesztésben az
alap talajművelést általában ősszel végzik, de egyes esetekben kora tavasszal, illetve kettős
termesztés vagy áttelelő termesztés esetén akár a nyár folyamán is történhet.
A vetés előtti talajelőkészítés célja a jó vetőágy kialakítása. Ez aprómorzsás,
ülepedett, sima és gyommentes terület létrehozását jelenti. Eszközei a tárcsa és a borona vagy
a kultivátor, valamint apró magvú növények esetében a henger. E művelet elvégzése a
szabadföldi zöldségtermesztésben fajtól és termesztéstechnológiától függően február végétől a
nyár végéig bármikor előfordulhat. Ehhez a műveletcsoporthoz sorolható a bakhátak és
ágyások kialakítása is.
A növényápoló talajművelés célja a megfelelő talajállapot fenntartása a vegetáció
során, a növényállomány mechanikai gyomírtásával, a talajfelszín porhanyításával, esetenként
tömörítésével. Eszközei jellemzően a kultivátor és a fogasborona.
1.1.6.3 Tápanyagutánpótlás
A tápanyagutánpótlási, trágyázási rendszer négy eleme a következő: az alkalmazott
trágya típusa, az alkalmazott trágyaadag nagysága, a kijuttatás ideje és a kijuttatás módja.
A trágya típusa szerint sokféleképpen csoportosíthatjuk a trágyaszereket. Eredetük
szerint megkülönböztetünk szerves és szervetlen (zömében műtrágyák) trágyákat. A
zöldségtermesztésben kiemelt jelentősége van a szervestrágyának, szabadföldön 3-4 évente,
hajtatásban évente alkalmazzák. Halmazállapotuk szerint a trágyák lehetnek szilárdak,
folyékonyak és légneműek (CO2). Összetételük szerint elkülönítjük az egy vegyületet
tartalmazó mono, a csak makroelemeket tartalmazó összetett és a teljes tápelemsort
tartalmazó komplex trágyákat. Oldhatóságuk szerint vannak vízben maradék nélkül oldódó,
úgynevezett öntöző trágyák és maradékkal oldódó műtrágyák, amelyeket csak a talajba
juttatva célszerű alkalmazni.
A trágya mennyisége szerint elkülöníthetünk feltöltő, tartalékoló, visszapótló és
talajzsaroló trágyaadagot. A feltöltő adag alkalmazása gyakorlatilag luxus ellátás
megvalósítását eredményezi, ezért elsősorban intenzív technológiákban alkalmazzuk a minél
nagyobb termésátlag elérése érdekében. Tartalékoló adagot a foszfor és a kálium esetében
alkalmazhatunk, amikor egy alkalommal több egymást követő kultúra számára elegendő
mennyiséget juttatunk ki. A kevésbé intenzív szabadföldi zöldségtermesztésben a mérleg-
módszer alkalmazásával kiszámolt visszapótló adagokat használnak, annyi tápanyagot
juttatva a talajba, amennyit a termesztés során feltételezhetően majd kivonunk belőle. A
talajzsaroló adag alkalmazása a kivontnál kisebb mennyiségek kiadását jelenti.

5
 A kijuttatás módja is sokféle lehet. A leggyakoribb eljárás, hogy a trágyát kiszórjuk a
talaj felszínére és azt talajművelő eszközökkel, vagy esetleg öntözés alkalmazásával a kívánt
mélységben a talajba juttatjuk. Az öntöző műtrágyákat az öntözővízzel tudjuk kijuttatni. Ez a
módszer a tápoldatozás, ami az utóbbi években a zöldséghajtatásban és az intenzív
szabadföldi termesztésben szinte kizárólagossá vált. E módszerrel a kijuttatás ideje, a
kijuttatott tápanyagok mennyisége és aránya a növény pillanatnyi igényeihez igazítható.
Egyes műtrágyákat vízben feloldva és szigorúan meghatározott töménységben alkalmazva a
növények lombjára is kijuttathatjuk. Ez a lombtrágyázásnak nevezett eljárás inkább csak
átmeneti tápanyaghiányok megszüntetésére alkalmas, hosszabb távú táplálásra nem. A
zöldséghajtatásban a CO2 trágyázás során a CO2-ot a levegőbe juttatjuk ki.
A kijuttatás ideje alapján alap-, indító- és fejtrágyázást különítünk el. Az
alaptrágyázást a tenyészidőszakon kívül, általában ősszel végezzük. Célja egy
tápanyagtartalék képzése a hosszabb ideig ható trágyaféleségek beforgatásával a művelt
talajréteg teljes mélységébe. Az indító trágyázást közvetlenül a vetés, illetve a kiültetés előtt
végezzük, a tápanyagokat gyorsan felvehető formában tartalmazó trágyák felhasználásával.
Célja a kezdeti fejlődés segítése. A fejtrágyázást a vegetációs időben végezzük gyorsan ható
trágyaszerekkel. Célja a tápanyagigény folyamatos és egyenletes kielégítése az egész
tenyészidő folyamán. A kijuttatás talajba munkálással, tápoldatozással és lombtrágyázással is
történhet. A zöldségnövények kifejezetten tápanyagigényes, ugyanakkor zömében sóérzékeny
növények, ezért a zöldségtermesztésben kiemelt jelentősége van a fejtrágyázásnak.
1.1.6.4 Szaporítás
A zöldségnövények döntő többségét a termesztési gyakorlatban ivaros módon, tehát
vetőmaggal szaporítjuk. Ivartalan szaporítást elsősorban akkor alkalmazunk, ha az adott
zöldségnövény nem hoz csíraképes magvakat (pl. fokhagymát sarjhagymával, tormát
gyökérdugvánnyal), vagy ha magról szaporítva a fajtatulajdonságok nem őrződnek meg
biztonsággal (pl. rebarbarát tőosztással). A termesztett gombákat is ivartalan módon,
micéliumaikkal szaporítjuk. Mikroszaporítással előállított szaporítóanyag alkalmazására ma
még kevés példa akad leginkább a spárga esetében fordul elő.
A vetőmagvak fémzárolását és minősítését az Országos Mezőgazdasági Minősítő
Intézet illetve EU-s társintézményei végzik a legfontosabb értékmérő tulajdonságok (faj- és
fajtatisztaság, tisztasági százalék, idegenmag tartalom, csírázási százalék, nedvességtartalom,
egészségi állapot) alapján. A minősítési folyamat során nem vizsgált, de a gyakorlat számára
jelentőséggel bíró értékmérő tulajdonságok a csírázási erély, a használati érték, az
ezermagtömeg és az osztályozottság. A vetőmagokat különböző kezelési eljárásokban
részesíthetik a biztonságosabb és gyorsabb csírázás, az egyenletesebb vetés és kelés, valamint
a jobb kezdeti fejlődés biztosítása érdekében. A leggyakoribb eljárások a következők:
csávázás, inkrusztálás, drazsírozás, méret szerinti osztályozás, előcsíráztatás, koptatás.
A gyakorlat szempontjából az ivaros szaporítási eljárások két nagy csoportra
különíthetők el, állandó helyre vetésre és palántázásra. Zöldséghajtatásban a gyökérzöldségek
kivételével minden esetben palántázást alkalmazunk, míg szabadföldön mindkét módszer
széleskörűen alkalmazott. Az állandó helyre vetés előnye, hogy olcsóbb és egyszerűbb
eljárás, valamint alkalmazásával a gyökérzet mélyebbre hatoló lesz javítva ezzel az állomány
szárazságtűrését. Hátránya, hogy kevésbé kiszámítható, bizonytalanabb eredményű eljárás,
így nagyobb a területegységre eső vetőmagigénye. Ezen kívül kiegyenlítetlenebb
állományokat és hosszabb tenyészidőt eredményez.
A helyrevetés fő paraméterei a vetési idő, a vetési mélység, a vetés módja és a
felhasznált vetőmag mennyisége. A vetési időt az adott növény hőigénye, a rendelkezésre álló
terület időjárási és talajviszonyai, a piaci igények és az adott fajta tenyészideje határozzák
meg. A vetési mélység leginkább a vetőmag méretétől függ, de megállapításánál figyelembe
kell venni a csírázás időtartamát, valamint a talaj szerkezetét és nedvességtartalmát is. A vetés

6
módját illetően üzemi szintű termesztésben szinte kivétel nélkül géppel, soros elrendezésben
vetjük a magokat. A vetőmag mennyiségét az elvetendő csíraszám, valamint az adott vetőmag
ezermagtömegének és használati értékének az ismeretében számolják ki.
A palántázás fő előnye, hogy biztonságosabb termesztést és kiegyenlítettebb
növényállományt eredményez. Ezen túl rövidebb tenyészidőt, korábbi szedéskezdetet és
nagyobb termésátlagot biztosíthat. Hátránya a helyrevetésénél jóval nagyobb költsége,
valamint hogy a növényvédelmi problémák fokozottabban jelentkezhetnek.
A palántanevelési technológia legfontosabb részelemei a magvetés időpontja, módja,
helye és sűrűsége, valamint a palántanevelés módja és a kiültetés időpontja. A magvetés idejét
a kiültetési idő és a palántanevelés várható időtartama alapján határozzák meg. A magvetés
végezhető kézzel és géppel is, történhet a termesztőlétesítmény talajába (szálas palánták
előállításakor), szaporítótálcába (tűzdeléses palántanevelésnél), palántanevelő tálcákba (tálcás
palántanevelés), illetve tápkockába vagy cserépbe. Sűrűsége alapján elkülöníthetünk ritka
(100-700 db/m2), közepes sűrűségű (700-1500 db/m2) és sűrű vetést (1500-5000 db/m2). A
palántanevelés módja alapján megkülönböztetünk szálas (a legegyszerűbb és legolcsóbb
eljárás, a szabadföldi tömegtermesztésben alkalmazzák), tálcás (a lyukmérettől függően
tömeg-, vagy korai termesztés céljára, vagy akár hajtatásban is.), valamint tápkockás illetve
cserepes (elsősorban a hajtatásban és a korai szabadföldi termesztésben használt, a
legköltségesebb, ugyanakkor a legfejlettebb palánták elállítására alkalmas) palántanevelést. A
tápkockás és a cserepes palántanevelés történhet tűzdeléssel, illetve tűzdelés nélkül is.
Tűzdelést alkalmazva palántanevelő hely és fűtőanyag takarítható meg, ugyanakkor
megnöveli a palántanevelés időtartamát és kézimunka igényét.
1.1.6.5 Öntözés
A növények megfelelő vízellátása alapvető feltétele az optimális fejlődésnek. A
termesztőberendezésekben természetszerűleg csak öntözéssel biztosítható a növények
vízellátása, de hazánk klimatikus adottságai miatt a korszerű, tervezhető szabadföldi
zöldségtermesztésnek is alapfeltétele az öntözés. Szinte minden zöldségnövényünkre igaz,
hogy öntözve biztonságosabban és gazdaságosabban termeszthető, de egyes zöldségnövények
(pl. étkezési paprika, uborka, csemegekukorica) üzemszerű termesztését öntözési lehetőség
biztosítása nélkül elkezdeni sem szabad. Az öntözési rendszer legfontosabb elemei az
öntözési cél, az öntözési mód, az öntözési norma és az öntözési forduló.
Az öntözési célok közül nyilvánvalóan a vízpótlás a legnagyobb jelentőségű. De ezen
kívül öntözhetünk a termesztés előtt nedvességtároló, talajművelést elősegítő és talajátmosó;
közvetlenül a vetés, illetve az ültetés után kelesztő és beiszapoló, illetve a termesztés során
trágyázó, párásító és frissítő céllal.
Az öntözési módok közül az esőztető öntözés a legelterjedtebb. Nagy előnye, hogy a
fent említett öntözési célok mindegyikének megvalósítására alkalmas. Hátránya, hogy
viszonylag vízpazarló, és hogy alkalmazása talaj- és növényromboló hatású lehet. Különösen
az intenzív termesztési módokban terjed a csepegtető öntözési mód alkalmazása, amely
jelentős beruházási igényű, de igen víztakarékos módszer. Tulajdonképpen csak vízpótlási és
tápanyagkijuttatás cél megvalósítására alkalmas. A felületi öntözési módok (árasztásos,
barázdás) és az altalaj öntözés alkalmazása csökkenő jelentőségű.
Öntözési norma alatt az egy alkalommal kijuttatott vízmennyiséget értjük. Konkrét
értéke természetesen nagymértékben függ az öntözési céltól, valamint vízpótló öntözés esetén
az adott kultúrára jellemző gyökerezési mélységtől. Akkora vízadagot célszerű kiadni, hogy a
fő gyökérzónánál pár centiméterrel mélyebben nedvesedjen át a talaj, átlagos talajviszonyok
mellett 1 mm öntözővíz 1 cm mélyen nedvesíti át a talajt. Az adott kultúra termesztése során
összesen felhasznált öntözővíz mennyiséget idénynormának nevezzük.
Öntözési forduló alatt a két egymást követő öntözés között eltelt időtartamot értjük,
tehát az öntözés gyakoriságát fejezi ki. Mértéke elsősorban az öntözőberendezés kapacitásától

7
és típusától függ, de gazdaságossági és növényélettani tényezőket is figyelembe kell venni
megállapításakor.
1.1.6.6 Fitotechnika
A fitotechnikai ápolási munka nagy kézimunkaigényű tevékenység, tehát komoly
költségtényező. Ezért fitotechnikai műveleteket üzemi szintű termesztésben általában csak a
nagy termelési értéket eredményező kultúrák esetében alkalmaznak. A zöldségtermesztésben
a fitotechnika körébe soroljuk az egyes növényi részek eltávolítását a növényi részek
rögzítését, az oltást, a halványítást, valamint a termékenyülés és az érés szabályozását.
A növényi részek eltávolítása számos zöldségnövény esetében alkalmazott
technológiai elem. Ilyen művelet például a paprika, a paradicsom, az uborka és a sárgadinnye
metszése, kacsozása; a hajtatott paradicsom lelevelezése; az elsősorban egyes kabakosok és
burgonyafélék esetében végzett termésritkítás; a torma hajtásválogatása és oldalgyökerezése,
valamint a csemegekukorica fattyazása. E műveletek fő célja, hogy a meghagyott növényi
részek intenzívebben fejlődjenek és jobb minőségű terméket eredményezzenek. E
műveleteket akkor érdemes alkalmazni, ha a piac megfelelő ártöbblettel honorálja az így elért
nagyobb méretet és jobb minőséget. A hajtások rögzítése a támrendszert alkalmazó
termesztési módok elengedhetetlen fitotechnikai művelete.
Az oltás egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a paradicsom, az uborka, a
tojásgyümölcs és a paprika hajtatásában, valamint a görögdinnye szabadföldi termesztésben.
Az oltást eredetileg a talajlakó korokozók és kártevők elleni védekezésül vezették be. A
termesztendő fajtákat az egyes károsítókkal szemben ellenálló gyökerű növényekre oltják, így
még fertőzött talajban is sikeresen lehet termeszteni. Az oltott növények azonban további
előnyökkel is rendelkeznek. A gyökérzet erőteljesebb, mélyebbre hatoló, hidegtűrőbb, jobban
hasznosítja a vizet és a tápanyagokat. Emiatt nagyobb lesz a növekedési erély, javul a
stressztűrés, a termések nagyobbak, kiegyenlítettebbek és jobb minőségűek lesznek.
A halványítás, illetve etiolálás során egyes növényi részeket részben, vagy teljes
egészében elzárunk a fénytől. Ezt a műveletet a póréhagyma, a spárga, a halványító zeller és
egyes salátafélék termesztése során alkalmazzák legelterjedtebben. A termékenyülés
elősegítése leginkább a téli hajtatási időszakban alkalmazott művelet. Történhet a virágok
rázogatásával, hormonkészítmények permetezésével, illetve újabban leginkább poszméhek
alkalmazásával. A vegyszeres érésszabályozás az ipari paradicsomtermesztésben alkalmazott
eljárás, melynek során etilén tartalmú szerek permetezésével érik el a termések minél nagyobb
fokú együttérését.
1.1.6.7 Növényvédelem
A hazánkban termeszthető zöldségfélék közé nagyon sok faj tartozik és mindegyik
fajnak, fajtának megvan a saját növényvédelmi specialitása. A zöldségfélék növényvédelmét
még színezi az is, hogy nagyon sok zöldségfajt termesztünk szabadföldön kívül zárt termesztő
berendezésekben is. Ezekben a berendezésekben viszont nem csak a hazai, hanem a nálunk
egyébként szabadban nem áttelelő károsítókkal is meg kell küzdenünk.
Ezért nehéz a dolga annak, akinek általában a zöldségfélék növényvédelméről kell
írnia egy oldalnyi terjedelemben.
A különböző zöldségféléket számtalan olyan tényező károsíthatja, amelyeket a
növényvédelem mint szakterület hivatott orvosolni. Ezek a tényezők lehetnek élettani
elváltozások, különböző kórokozók, kártevők és gyomok okozta károsítások.
Az élettani elváltozásoknál (levélszél barnulás, csúcsfoltosság, repedés, növekedési
rendellenesség) mindig meg kell keresnünk, illetve előre ki kell küszöbölnünk a kiváltó
okokat. Ezek az okok lehetnek a faj (fajta) számára nem megfelelő környezeti tényezők által
kiváltottak, de a tápanyagzavar által kialakultak is gyakoriak. Az élettani elváltozások
sajátossága, hogy ha a tünetük már megjelent, akkor az orvoslásukkal rendszerint elkéstünk.

8
A tünet súlyosbodását vagy nagyobb arányú terjedését azonban a kiváltó ok megszüntetésével
meg tudjuk akadályozni. A leghatékonyabb az, ha az adott faj (fajta) ilyen jellegű
érzékenységével (igényeivel) tisztában vagyunk. Erről a fajtát forgalmazó cégek és a
szaktanácsadók tudnak felvilágosítást adni.
A kórokozók közé soroljuk a vírusos, a fitoplazmák okozta, a baktériumos és a
gombás megbetegedéseket. Mindegyikük közös jellemzője, hogy ellenük hatékonyan
védekezni csak a megelőzéssel lehet. A védekezés alapja a szigorú növényvédelmi higiénia
betartása, a fertőzési források megszüntetése, a fertőzésmentes szaporítóanyag használata, a
betegség terjedésének megakadályozása, a kórokozó számára kedvezőtlen életfeltételek
biztosítása, stb.. A vírusok ellen az előbb megnevezett megelőzési módok kiegészítéseként
leghatékonyabban csak rezisztenciával rendelkező fajták használatával tudunk. A baktériumos
és gombás megbetegedések ellen számos hatóanyag áll a termelő rendelkezésére.
A kártevők közé rengeteg olyan szervezet tartozik, melyeknek felsorolása is már
kimerítené ezt az egy oldalnyi terjedelmet. A teljesség igénye nélkül a zöldségféléket
károsíthatják a kártevők következő nagy osztályai: fonálférgek, csigák, rovarok, atkák,
madarak, emlősök. Ezek a rendszertani osztályok több száz kártevőt foglalnak magukba. Van
amelyik az egyik zöldségfajt „szereti” van amelyik a másikat. Vannak olyanok (polifág)
amelyek csaknem mindegyiket. A kártevők elleni védekezés alapja biológiájuk (áttelelésük,
fejlődésmenetük, rajzásmenetük, nemzedékszámuk, stb.) és környezeti igényeik ismerete. A
korszerű növényvédelmet alkalmazó termelő, ezt a tudást kiegészítve különböző
módszerekkel figyeli a kártevők megjelenését, és ehhez igazítja a védekezés módszerét és
idejét. A védekezésre a lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre, a termelő szakmai
felkészültségén sok múlik, hogy ezeket a lehetőségeket mennyire hatékonyan tudja
kihasználni.
Gyomok okozta károsításról akkor beszélünk, ha egyes növényfajok egy csoportja
zavarja az ember termelő tevékenységét. Ellenük mechanikai vagy herbicidek alkalmazásával
védekezhetünk.
Jelenleg legkorszerűbbnek az úgynevezett Integrált növényvédelem mondható,
melynek lényege, hogy egy olyan növénykezelési rendszer, amely egészség- és
környezetkímélő módon a károsító fajok ellen a lehető legeredményesebb módon használ fel
minden alkalmas technikát és módszert, hogy azok egyedszámát a gazdaságilag elfogadható
veszteségszint alatt tartsa.
1.1.6.8 Betakarítás
A zöldségnövények esetében a betakarítás jóval nagyobb odafigyelést és gondosságot
igényel, mint a szántóföldi növényeknél. A zöldségtermesztésben a betakarítás nagy
kézimunka-, illetve gépigényű művelet, meghatározó költségtényező. A betakarítási
technológia legfontosabb jellemzői a betakarítás módja, ideje és gyakorisága.
A kézi betakarítás a zöldségtermesztésben mind a mai napig nagy szerepet játszik.
Ennek egyik oka, hogy egyes zöldségfélék gépi betakarítása technikailag még nem kellően
megoldott. Egy másik ok, hogy a kézi betakarítás jobb minőségű árut eredményez, mint a
gépi betakarítás, ezért frisspiaci célra még azon fajokat is kézzel szedik, amelyeket a
feldolgozóipar számára géppel takarítanak be. Egy további ok a viszonylag kis átlagos
üzemméret, hiszen a gépi betakarítás csak nagy felületek esetén gazdaságos. A gépi
betakarítás a feldolgozóipari illetve a tárolási célú zöldségtermesztésben általánosan
alkalmazott gyakorlat. Ennek fő oka, hogy nagy felületen alkalmazva a gépi szedés olcsóbb,
mint a kézi.
A szakszerű betakarítás talán legfontosabb eleme a megfelelő időpontban történő
szedés, a túl korai vagy túl késői betakarítás komoly gazdasági károkat eredményezhet. Így
tehát a betakarítás legmegfelelőbb idejének pontos megállapítása a sikeres termesztés egyik
kulcsmomentuma. A termesztői gyakorlatban a szedési idő megállapítására általában

9
tapasztalaton alapuló, úgynevezett szubjektív módszereket alkalmaznak. Feldolgozóipari célú
termesztésben egyes fajoknál konkrét mérési eredményeken alapuló, úgynevezett objektív
módszereket is használnak.
A megfelelő érettségi állapot fajonként, sőt felhasználási célonként változhat. A
gazdasági (vagy más szavakkal felhasználási, szedési, technológiai) érettség azt jelenti, hogy
az adott termény elérte azt az állapotot, amelyet a fogyasztó vagy a feldolgozó igényel.
Biológiai érettségről akkor beszélünk, amikor a növény magja már beérett, továbbszaporításra
alkalmas. Egyes zöldségfajoknál a gazdasági érettség egybeesik a biológiai érettséggel (pl.
paradicsom, fűszerpaprika, görögdinnye), de többségük esetében megelőzi azt.
A betakarítás végezhető egyszerre, egyetlen szedéssel vagy ismételve, többszöri
szedéssel. A gépi betakarítás természetszerűleg egyszeri szedést eredményez. Egyes fajokat
kézi szedés esetén is egyszerre takarítunk be (pl. gyökérzöldségek, hagymafélék), míg más
zöldségféléket sok alkalommal, gyakorlatilag folyamatosan szedünk. A gyakoriság
meghatározásához a piaci igényeket és a termény minőségét kell figyelembe venni.
1.1.6.9 Tárolás
A zöldségfélék betakarítása és felhasználása között rövidebb-hosszabb idő telhet el.
Ezen időtartam hossza a termény eltarthatóságától és a felhasználási lehetőségektől függ. Az
átmeneti tárolás (maximum 1 hónap) célja hogy alkalmazásával minél egyenletesebbé tegyük
a piac ellátását. A hosszú távú tárolás fő célja hogy egyes zöldségnövények akár egész éves
folyamatos és viszonylag olcsó ellátását biztosítsa a főszezonban betakarított és betárolt
terményekből.
A tárolás eredményességét meghatározó tényezők közül talán a legalapvetőbb a faj és
a fajta. A hosszú ideig tárolható zöldségfajoknál (pl. vöröshagyma, gyökérzöldségek, fejes
káposzta) a hosszú tenyészidejű fajták tárolhatósága általában jobb, mint a rövid
tenyészidejűeké. A betárolt termény állapota alatt leginkább annak egészségi állapotát,
sérülésmentességét és nem utolsó sorban szárazanyagtartalmát értjük. E tulajdonságokra
alapvető befolyással vannak a környezeti tényezők (csapadék, talajtípus), az alkalmazott
termesztéstechnológia (tápanyagutánpótlás, öntözés, növényvédelem, betakarítás) és a fajta is.
A tárolási körülmények is alapvetően meghatározzák a tárolás sikerességét. A melegkedvelő
zöldségek ideális tárolási hőmérséklete 10°C körüli, a hidegtűrőké 0-4°C. Mindkét csoport
tárolása számára a 90-95%-os páratartalom a legkedvezőbb.
Tárolási mód alatt azt értjük, hogy a terményt szabadföldön vagy valamilyen tároló
létesítményben, illetve ez utóbbiakban a környezeti tényezőket szabályozva, vagy e nélkül
végezzük a tárolást. A szabadföldi tárolási módok közé tartozik például a barázdás, a prizmás
és a gúlás tárolás. Ezek nagy előnye olcsóságuk, hátrányuk a külső környezeti tényezőktől
való nagymértékű függőségük. Az egyszerű tároló létesítmények közé sorolhatók a vermek,
pincék, padlások, eredetileg más célra épült raktárak. E tárolókban már kisebb mértékű a
külső hőmérséklet hatása, de hőmérsékletük és főleg páratartalmuk alig szabályozható. A
korszerű tárolók már szellőztető, fűtő, hűtő, párásító és esetleg a levegő oxigén- és széndioxid
tartalmát szabályozó berendezésekkel is fel vannak szerelve.
1.1.6.10 Áruvá készítés
A zöldségfélékre is vonatkozik az az általános megállapítás, hogy az árut nem
elegendő megtermelni, azt el is kell tudni adni. A termény az áruvá készítés során válik igazi
áruvá. A jól előkészített áru kelendőbb, értékesebb, hosszabb ideig szállítható és használható
fel, valamint könnyebb a szállítása. Ezért is sajnálatos, hogy a zöldségtermesztés egészét
tekintve, talán az áruvá készítésben vagyunk leginkább lemaradva a nemzetközi élvonaltól.
Feldolgozóipari célú értékesítés esetén az áruval szemben támasztott követelményeket
általában a termelő és a feldolgozó szerződésben rögzíti. A frisspiaci értékesítésre kerülő áruk
esetében pedig elsősorban az Európai Unió rendeletei a mérvadóak.

10
 Az áruvá készítés egy összetett munkafolyamat, amely magába foglalja a tisztítást, a
válogatást és osztályozást, illetve a csomagolást. Ezeket a műveleteket néha egymástól
elkülönítve végzik, de gyakoribb, hogy egy menetben, gépek alkalmazásával hajtják végre. A
tisztítás során az adott termény esetében az áruhoz nem hozzátartozó felesleges növényi
részeket, illetve a külső szennyeződéseket távolítjuk el. A tisztítást a válogatás és az
osztályozás követi, melyeket általában egy műveletben végzünk el. A válogatás (vagy
selejtezés) célja, hogy az adott tételből kivegyük a még a minimumkövetelményeknek sem
eleget tévő (pl. beteg, sérült) terményeket. Az osztályozás során pedig az így átválogatott tétel
terményeiből a szabvány előírásainak megfelelően egyöntetű csoportokat képezünk. Az
osztályozás alapja a minőség, és a méret. Az áruvá készítés záró művelete a csomagolás,
amely több célt is szolgál. Védi az áru minőségét, épségét, akadályozza a párologtatást és
egyes esetekben fagyvédelmet is nyújthat, valamint könnyíti az áru szállítását és elosztását.
Ezenkívül a csomagolás figyelemfelkeltő és vásárlásra késztető is lehet és nem utolsósorban a
kötelezően feltüntetendő információkat is a csomagoláson helyezik el.

1.2. Zöldségfajok termesztéstechnológiája

1.2.1. Paradicsom (Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex. Farwell) –

Solanaceae - Burgonyafélék

A világon, napjainkban 4,5 millió hektáron 124 millió tonna termést állítanak elő.
Legnagyobb területen Ázsiában termesztik (2,7 millió ha), majd Európa (670 ezer ha), Észak-
és Közép-Amerika (330 ezer ha) következik. A magyarországi termőterület az elmúlt két
évtizedben 10-18 ezer hektár között ingadozott, az előállított termés mennyisége, pedig 300 és
500 ezer tonna között változott. Magyarországon a paradicsom vetésterülete erősen ingadozott
az utóbbi öt évben, de elmondható, hogy átlagosan 4-5 ezer hektárról, 250 ezer tonna termést
takarítottak be évente.
Morfológiai jellemzői: A paradicsomnak fejlett, a mélyebb rétegeket is jól behálózó
nagy szívóerővel rendelkező gyökérzete van. Ezért az átmeneti szárazságot jobban elviseli,
mint például a paprika. A helyre vetett paradicsom erőteljesebb gyökérrendszerrel
rendelkezik, mint a palántázott. Járulékos gyökérrendszer képzésére hajlamos. Szára a fiatal
növényeknél hengeres és mirigyszőrökkel borított. Később bordák fejlődnek ki a szár
felületén, amelyek erősítik a szárat. A szár hossza a tenyészidő során jelentősen változhat. A
főhajtás növekedése és a virágfürtök képződési mechanizmusa alapján két szélső és egy
átmeneti típust különböztetünk meg: folytonos növekedésű, determinált és féldeterminált
típust. A virágok szerkezetére az 5-ös szám jellemző. A magház két vagy több termőlevélből
nőtt össze. A paradicsom virágzata botanikailag álfürt. Önbeporzó növény. Termése
bogyó. A bogyórekeszek száma 2 vagy több. A termesztett fajták bogyója a 15-30 gr-tól a
300 gr-ig változó tömegű. A 15-30 gr az ún. cseresznyeparadicsom fajtákra vonatkozik. A
fajták túlnyomó többségénél a bogyó színe piros. A piros szín élénksége a likopin és a béta-
karotin mennyiségétől függ. Magja lapított alakú, molyhos, szürkésdrappos színű.
Ezermagtömege 2,5-3,3 g, fajtánként változó. Csírázóképességét 4-6 évig megőrzi.
Ökológiai igényei: Hőigény: Fejlődésének optimális hőigénye Markov-Haev szerint
22±7°C. Éjszaka általában a nappali optimumnál 5-7°C-kal alacsonyabb hőmérsékletet
igényel. A paradicsom biológiai nullpontja 10°C, ezen érték alatt növekedése leáll. A tartósan
32°C feletti hőmérséklet szintén a növekedés korlátozását okozza. A növény hőigénye
fenológiai fázisonként eltérő és értékelését a többi környezeti tényezővel (fény, víz)
összhangban kell elvégezni. Korábbi adatok alapján csírázási optimumnak a 25-27°C-ot
tartották. Ezen a hőmérsékleten a csírázás gyorsan bekövetkezik, de sok lesz a deformált
növény, ezért a 20-22°C-os hőmérsékletet tartják optimálisnak, 18°C alatti hőmérsékleten a
csírázási idő elhúzódik. Szikleveles állapotban, mivel az asszimilációs felület rendkívül kicsi,

11
a magas hőmérséklet a növények megnyúlását okozhatja. Ebben a fenológiai fázisban, napos
időben 17-18°C-t, míg borús időben 13°C-t célszerű tartani. Kötődés szempontjából a két
kritikus hőmérsékleti érték a 30°C, ami felett, illetve a 13-14°C, ami alatt a paradicsom nem
köt. Kötődés szempontjából optimális hőmérsékletnek tekinthető az éjszakai 16-18°C, és a
nappali 20-25°C. Fényigény: A paradicsom fényigényes növény. Növekedésére, fejlődésére a
fény erőssége mellett a megvilágítás időtartamának és minőségének van hatása. Fejlődéséhez
legalább 5000 lux (200-300 J/cm2) erősségű megvilágítást igényel. Alacsonyabb
fényerősségnél a vegetatív fázis megnyúlik, valamint a rossz pollenképződés miatt a kötődés
romlik. A megvilágítás időtartamára vonatkozóan az irodalmi adatok ellentmondásosak. A
fényigény tekintetében a szabadföldi és a hajtatott fajták között jelentős különbség van.
Vízigény: A paradicsom vízigényes növény, de fejlett és mélyre hatoló, nagy szívóerejű
gyökerével a vizet gazdaságosan hasznosító zöldségfélék közé tartozik. Vízfogyasztási
együtthatója, ami az 1 kg termés előállításához felhasznált vízmennyiséget jelenti, 30-60 l/kg.
Transzspirációs együtthatója 240-370 között van. A napi vízfelhasználása több tényezőtől
függ (fejlettség, hőmérséklet, fény, stb.). Az egész tenyészidőre vonatkoztatva általában 2-3
mm/nap. Ez nem zárja ki azt, hogy a teljes lombkifejlődéskor 5-6 mm/nap is lehet. A
vízigényét illetően a kötődés és a bogyónövekedés időtartama jelenti a kritikus időszakot.
Talajigénye: A paradicsom a talajtípusok széles skáláján eredményesen termeszthető,
homoktól az agyagtalajokig. A pH ideális értéke 6,0-6,5. A terület, illetve a talaj
kiválasztásánál vegyük figyelembe a termesztési célt. Korai termesztés esetén a homok vagy
homokos vályogtalaj a legjobb. Általánosságban megállapítható, hogy a tápanyagokkal jól
ellátott, jó víztartó, vízelvezető-képességű és jó levegőzöttségű talajok a legmegfelelőbbek a
termesztésére. Tápanyagigény: A paradicsom tápanyagigényes növény, de
tápanyagigényének meghatározásakor mindhárom makroelem egymáshoz viszonyított aránya
fontos. Általánosságban a N : P : K = 1 : 2 : 1 arányú keverékét javasolják.
Termesztésének főbb változatai:
-korai szabadföldi termesztés - friss fogyasztásra,
-szabadföldi tömegtermesztés - konzervipari célra,
- friss fogyasztásra,
-szabadföldi támrendszeres termesztés - friss fogyasztásra
-hajtatás - friss fogyasztásra
-házikerti termesztés.
Palántáról történő termesztés esetén a javasolt tőszám: determinált típusokból 40-50
ezer, féldeterminált típusokból 30-35 ezer, folytonos növekedésűekből 20-25 ezer növény/ha.
A palánták kiültetésének időpontja május első dekádja. A növényápolási munkák közül
kiemelt szerepe van az öntözésnek és a gyomirtásnak, valamint a vegetációs idő során
folyamatosan végzett talajművelésnek és tápanyag-utánpótlásnak. A paradicsombogyó teljes
kifejlődéséhez a kötődéstől számítva 35-45 nap szükséges. Az érés kezdetére hatással van a
fajta koraisága és természetesen a szaporítás módja. Az ipari paradicsom hazai termésátlaga
30-40 t/ha között ingadozott az elmúlt években. Ez nemzetközi összehasonlításban nagyon
alacsonynak tekinthető.

1.2.2. Étkezési paprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék

Az étkezési paprika a magyar kultúrába és gasztronómiába szorosan integrálódott

andesi származású zöldségnövény. Szabadföldön 3-4 ezer hektáros felületen termesztik, míg a
hajtatásban több mint 2000 hektáros felületével a legnagyobb jelentőségű zöldségünk.
Frissfogyasztása jelentős mértékű, a magyar lakosság egyik legjelentősebb C-vitamin forrása.
A nyári félévben jelentős frisspiaci exportcikkünk, és a feldolgozóipar igénye is jelentős.

12
 Morfológiai jellemzői. Gyökérzete eredetileg főgyökérrendszerű, de kizárólag
palántázva termesztjük, így a termesztésben bojtos elágazódású, viszonylag sekélyen
elhelyezkedő gyökérrendszerrel kell számolnunk. Hajtásrendszere az első 9-10 nóduszig
elágazás nélkül fejlődik. Ezután minden nóduszban jellegzetes villás elágazódást képez és
nóduszonként egy levél, valamint egy vagy több virág fejlődik. A hajtásrendszer alakulása
alapján elkülönítünk folytonnövő (nóduszonként egy virág, a hajtás növekedése nem zár le
generatív szerv képződésében) és determinált (nóduszonként több virág, a hajtások
növekedése korlátozott) típusokat. A virág hímnős, öntermékeny, fehér színű, felépítésére az
ötös szám jellemző. A termés 2-4 rekeszű felfújt bogyó. Ez a növény fogyasztott része,
mérete, alakja és színe rendkívül változatos. A mag lapított vese alakú, sárgás fehér színű.
Ezermagtömege 5-7 g, csírázóképességét 3-4 évig őrzi meg.
Ökológiai igényei. A környezeti tényezőkkel szemben kifejezetten igényes faj.
Hazánk szabadföldi termesztőterületének északi határán fekszik. Fény iránt igényes, a
biztonságos terméskötődéshez legalább 5000 lux fényerősség és 12 órás nappalhosszúság
szükséges, ez elsősorban a téli hajtatási időszakban okozhat gondokat. Fontos fajtatulajdonság
az úgynevezett fényhiányérzékenység, ami a rossz fényviszonyok hatására bekövetkező
tenyészidő hosszabbodást fejezi ki. Hő szempontjából is igényes. Hőoptimuma 25±7°C,
csírázása 30-32°C-on a leggyorsabb. Fejlődési küszöbértéke 10°C, 15-16°C alatt a
termésfejlődés nagyon vontatott, 35°C fölött viszont már nem köt terméseket. Kifejezetten
fagy- és hidegérzékeny növény. Víz iránti igénye közismerten nagy, hazánkban biztonsággal
csak öntözéssel termeszthető. Szabadföldi termesztésben a természetes csapadékot
öntözővízzel mintegy 500 mm-re kell kiegészíteni. Talajigény szempontjából leginkább
sóérzékenységét kell kiemelni. Nagy hőigénye miatt lehetőleg gyorsan felmelegedő talajokon
termesszük. Tápanyagok iránt is igényes faj. A szervestrágyázást kifejezetten igényli és meg
is hálálja. Egy tonna paprikatermés 2,4 kg nitrogént, 0,9 kg foszfort és 3,4 kg káliumot von ki
a talajból.
Fajtatípusok, fajtaválasztás. Hazánkban mind hajtatásban, mind szabadföldön a
kúpos alakú, úgynevezett fehér színben, gazdasági érettségben betakarított cecei, vagy
másnéven tölteni való típus termesztése a legelterjedtebb. Hajtatásban még a hegyes erős
típus, míg szabadföldön a paradicsomalakú és a kápia paprikák termesztése folyik még
nagyobb felületeken. Az almapaprika, a cseresznyeparika és a kosszarv típusú fajtákat
feldolgozóipari célra termesztik. A világszinten talán legelterjedtebb kaliforniai, vagy más
néven blocky típusú fajták termesztése hazánkban nem túl népszerű. A fajtaválasztás során, a
termés küllemén túl leginkább a potenciális termőképességet, a növekedési típust, a
fényhiányérzékenységet a stressztűrőképességet és a rezisztenciát szokták mérlegelni.
Hajtatásban és intenzív szabadföldi termesztésben ma már szinte kivétel nélkül hibrid fajtákat
alkalmaznak.
Termesztéstechnológia. Az étkezési paprikát a termesztőlétesítményekben
monokultúrában vagy hidegtűrő növényekkel felváltva termesztjük. Szabadföldön az öntözött
zöldséges vetésforgó szervestrágyázott szakaszainak a növénye. Ősszel a területet a törvényi
előírások adta kereteket betartva nagyadagú szervestrágyázásban részesítjük. Az étkezési
paprika termesztésére hazánkban mind hajtatásban, mind szabadföldön számos különböző
technológiát alkalmaznak. A legáltalánosabb technológiák főbb jellemzőit az 1.1. táblázat
tartalmazza. Jelenleg hazánkban kizárólag palántázással szaporítják, az alkalmazott tőszám az
utóbbi években lecsökkent, különösen szabadföldön. A korszerű paprikatermesztés fő
tápanyagutánpótlási módja a tápoldatozás, melynek során akár heti több alkalommal juttatunk
ki tápanyagot. A tápoldat mennyiségét, töménységét és tápanyagösszetételét mindig az adott
fenológiai stádiumhoz és az állomány generatív/vegetatív státusához igazítjuk. Hajtatásban
terjed a paprika talajnélküli termesztése is. A hajtatásban mindig alkalmazunk fitotechnikát,
vagy kordonosan, vagy metszve neveljük az állományokat. Szabadföldön a metszés

13
alkalmazása rendkívül ritka, a kordonos termesztés viszont terjedőben van, csakúgy mint az
időleges fólia takarás, a bakhát és a műanyag talajtakaró fóliák alkalmazása. Az étkezési
paprikát kizárólag kézzel takarítjuk be, a szedési időszaktól függően 1-2 hetes gyakorisággal.
Természetesen a biológiai érettségben betakarított típusokkal (paradicsomalakú, kápia,
kaliforniai) 70-80%-kal kisebb termésátlag érhető el, mint a gazdasági érettségben betakarított
fajtákkal.
1. táblázat: Az étkezési paprika fontosabb termesztéstechnológiáinak főbb jellemzői
Fűtött fóliás Fűtetlen fóliás Korai szabad- Szabadföldi
földi tömeg
Szaporítási mód Cserepes palánta Cserepes v. táp- tápkockás vagy tálcás vagy
kockás palánta tálcás palánta szálas palánta
Vetésidő XI.10. – I.15. I.20. – II.15. III.10. – III.20. IV.1. – IV.10.
Palántanevelés 9-11 hét 8-10 hét 6-8 hét 5-6 hét
Ültetés I.15. – III.31. IV.1. – 15. V. 1. – 15. V.15. – V.25.
Tőszám 5-6 db/m2 4,5-7 db/m2 40-60 ezer db/ha 60-80 ezer db/ha
Szedéskezdet III.1. – IV.30. V.10. – VI.1. VII.1. – VII. 10. VII.20. – VIII.15.
Kultúra vége XI.10. – XI. 30. X.15. – X.30. IX.30. –X.10. IX.30. –X.10.
2 2
Termésátlag 12-18 kg/m 10-15 kg/m 40-80 t/ha 30-60 t/ha

1.2.3. Fűszerpaprika (Capsicum annuum L.) – Solanaceae - Burgonyafélék

A paprikatermesztés magyarországi kialakulása a fűszerpaprika termesztésével

kezdődött, amelynek az évszázadok során két körzete alakult ki. Az egyik Csongrád megye
déli részén Szeged körül létesült, innen kapta a szegedi fűszerpaprika-termesztő körzet
elnevezést. A másik, a kalocsai fűszerpaprika-termesztő körzet Kalocsa központtal jött létre.
A fűszerpaprika előnövényekkel szemben támasztott igényei, talaj-előkészítésének és
trágyázásának alapelvei megegyeznek az étkezési paprikáéval.
A fűszerpaprika ősi szaporítási módja az állandó helyre vetés. Ez azonban csak
azokon a talajtípusokon eredményes, ahol a tavaszi időjárási viszonyok között rendelkezésre
állnak a biztonságos csírázáshoz és a csíranövények kezdeti fejlődéséhez a feltételek,
elsősorban a víz. Kalocsa környékén a középkötött, meszes, dunai öntéstalajok víztartó
képessége, valamint az áprilisi, májusi időszak nagyobb csapadékvalószínűsége lehetővé teszi
az állandó helyre vetést. Ezzel szemben Szeged térségében, ahol nagyrészt homoktalajokon
termelnek és a csapadék is kevesebb a tavaszi időszakban, biztonságosabb a palántáról történő
szaporítás.
A helyrevetéses termesztés sikerének alapfeltételei: a megfelelő talaj, kertszerűen
elmunkált magágy, öntözési lehetőség, jól megválasztott fajta, jó csíraképességű vetőmag és
megfelelő állománysűrűség biztosítása.
A vetés legkorábbi ideje március vége, legkésőbb április 20-ig lehet állandó helyre
vetni. Leggyakoribb vetésidő április 1-2. dekádja, amikorra a talaj eléri a paprika mag
csírázásához szükséges minimális 10-12°C hőmérsékletet. A vetés mélysége kötött talajon 2-3
cm, homokos talajokon 3-4 cm. Az alkalmazott vetőgépek közül a Nibex, a RAU és a Stanhay
típusok javasolhatók. A hektáronként javasolható tőszám 450-550 ezer kelés után.
A palántáról történő szaporításhoz a palántákat általában fűtött, esetenként fűtés
nélküli fóliasátrakban nevelik fel. A vetőmagot március 15-30. közötti időszakban vetik.
Ezzel a vetésidővel május közepére 6-8 lombleveles, ültetésre megfelelően fejlett növényeket
tudunk előállítani. Általában a május 10-25. közötti időszakban kerülnek végleges helyükre a
növények. Palántáról történő szaporításhoz elsősorban folytonnövő fajtatípusokat célszerű
alkalmazni, amelyekre jellemző a nagy egyedi termőképesség. Ennél a szaporításmódnál a

14
hektáronkénti állománysűrűség jóval kisebb (kb. fele) az állandó helyre vetett
állományokénak.
A növényápolási munkák között a fűszerpaprikánál is első helyen kell említeni az
öntözést, vigyázni kell azonban arra, hogy az érés kezdetétől már ne öntözzünk, mert ebben az
időszakban a minőségre gyakorolt kedvezőtlen mellékhatás előtérbe léphet, és a tenyészidő is
hosszabb lesz. Az egyéb növényápolási munkák megegyeznek az étkezési paprikánál
ismertetekkel.
A fűszerpaprika betakarítása a bogyók biológiai érettségi állapotában történik. Az
érés ideje és üteme a fajta, termesztési mód, a tápanyag- és vízellátás, az állománysűrűség és
az időjárás függvénye. A rövidebb tenyészidejű, determinált és féldeterminált fajták korábban
érnek, mint a hosszabb tenyészidejű folytonnövők. A palántáról történő szaporítás kb. 2-3
héttel korábbi éréskezdetet biztosít valamennyi fajtatípusnál, a helyrevetéses technológiával
szemben. A nagy állománysűrűség, túltrágyázás, túlöntözés szintén késlelteti az érést
ugyanúgy, mint az átlagosnál hűvösebb időjárás. A szedés hagyományosan kézzel történik,
általában 2-3 alkalommal. Ez a munkafolyamat a termesztéstechnológia legnagyobb kézi
munkát igénylő fázisa, az összes kézi munkaerő-szükséglet 60-70%-át teszi ki. A kézi szedés
mellett alkalmazható a fűszerpaprika egymenetes gépi betakarítása is. Erre a célra magyar
szakemberek a zöldbab aratására használt gépet viszonylag egyszerű átalakítással alkalmassá
tették a fűszerpaprika betakarítására is. A fűszerpaprika őrlemény minőségét alapvetően
meghatározó festéktartalom az érés során, majd a szedést követő utóérlelés során alakul ki. Az
érés kezdetén először sárga-, majd az érés előrehaladtával egyre inkább a piros festékanyagok
képződnek. Az utóérés a szedést követően - kedvező feltételek mellett - még 5-6 hétig tart.
Ezalatt az idő alatt a termésben élénk a légzés és ez a biokémiai folyamat segíti elő a
festéktartalom további növekedését, az íz, illat és zamatanyagok képződését. Ezért a piros
termés szedés utáni tárolása alapvetően meghatározza a végtermék minőségét. A géppel
betakarított paprikát utóérlelés helyett azonnal a szárítóba szállítják. A mesterséges szárítással
elkerülhető a romlási veszteség, de az őrlemény minősége gyengébb lesz, mint az utóérlelt
paprikából készült őrleményé.

1.2.4. Uborka (Cucumis sativus L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok

A FAO 2005. évi adatai szerint a világon 2,4 millió hektáron 40 millió tonna uborkát
termesztettek. Magyarországon 72 ezer tonna termést takarítottak be 2005-ben.
Morfológiai jellemzői. A kabakosok családjába tartozó fajok mindegyike egynyári,
és jellemzőek rájuk a kúszó hajtások. A nemesítési munka eredményeként determinált típusok
is megjelentek az uborkánál és a spárgatöknél egyaránt. A növekedés típusától függően a szár
hossza 0.5-5 m. Az uborka kivételével, jellemző a nagy tömegű gyökérzet képződése, amely
erősen szétágazva, nagy felületet hálóz be a talajban. A gyökérzet nagysága és a vegetatív
hozam között szoros korreláció van, ha nagy a vegetatív hozam, nagy a gyökér. A gyökerek
többsége a talaj felső szintjén helyezkedik el. A virágokra általánosan jellemző az
egylakiság és a váltivarúság, az új nemesítésű fajtáknál a kétlakiság is gyakori. A nővirágok
a hajtásokon egyesével vagy fürtösen helyezkednek el. A növények ivari viszonyai
változatosak. Vannak monoikus (hím- és nővirágú), gynoikus (csak nővirágú) és hermafrodita
(hímnős virágokat nevelő) típusok. A levelek nagysága és alakja fajonként eltérő, a fontosabb
fajokat a levelek alapján könnyű megkülönböztetni. A görögdinnye szeldelt, a sárgadinnye
vese alakú, az uborka és a tök karéjos leveleiről felismerhető. A termés kabak (töktermés).
Ökológiai igényei. A hőmérsékleti optimum 25±7°C. A termesztés során a legtöbb
vizet az uborka igényli. Mivel a gyökerei a talajfelszín közelében helyezkednek el, a
termőréteg víztartalmának 70-75%-nak kell lenni. Talajigényére jellemző a laza szerkezetű,
humuszban gazdag talajok iránti igény. A közömbös kémhatású talajok a legmegfelelőbbek.

15
Tápanyagigénye a nagy lombozat és magas termésmennyiség következtében nagy. A
vetésforgóban a szervestrágyázott szakaszba helyezendő el. Kettős termesztésben az uborka
előveteményei lehetnek a saláta, a zöldborsó, a zöldhagyma stb. Másodveteményként az
uborka után cékla, spenót, hónapos retek stb. termeszthető.
Termesztéstechnológia. Az uborka fajtatípusok a termesztés helye szerinti
csoportosításban általában a következők: üvegház, nagylégterű fólia (fűtött) – kígyóuborka,
kislégterű (fűtött) fólia – kígyóuborka, minikígyó, fűtött és fűtésnélküli fólia, szabadföld -
félhosszú, salátás uborka, szabadföld – konzervuborka. Az uborkát helyrevetéssel és
palántázással szaporítjuk.
Hajtatott uborka. Főbb termesztési időszakai a következők:
• november-decemberi kiültetés, januári szedéskezdet
• január-februári kiültetés, márciusi szedéskezdet (leggyakoribb)
• márciusi kiültetés gyengén fűtött fóliasátorba, májusi szedéskezdet
• áprilisi kiültetés fűtés nélküli fóliasátorba, júniusi szedéskezdet
• augusztusi kiültetés, októberi szedéskezdet.
Az őszi-téli fényszegény időszakban kígyó - esetleg minikígyó - típusú 100%
nővirágú, partenokarp fajtákat termesztenek. A későbbi időszakban, amikor a fény már nem
korlátozó tényező a kötődéshez, hajtathatók a megtermékenyítést igénylő túlnyomóan
nővirágú fajták. Ekkor a kígyó típusok mellett a félhosszú, úgynevezett salátauborka
fajtatípusok kerülnek előtérbe.
A hajtatás technológiája. A palántanevelés időtartama 60-30 nap között változik,
attól függően, hogy télen, tavasszal, vagy esetleg nyáron történik. Az uborka nehezen tűri az
átültetést, ezért célszerű a magvakat egyenesen cserépbe, vagy legalább 8x8-as tápkockába
vetni. A palántanevelés ideje alatt a talajban legalább 18, legfeljebb 20-22oC-ot, a légtérben
éjjel 18-20, nappal 20-22oC-ot, illetve napos időben 25oC-ot tartsunk. A levegő relatív
páratartalma 80-85% legyen. Talajelőkészítés. Az uborkát ritkán ültetik közvetlenül a
termesztőberendezés talajába. Nyugat-Európában - főleg Hollandiában - mesterséges
közegben, leggyakrabban kőgyapoton hajtatják az uborkát, ami az utóbbi években nálunk is
terjed. Régebben trágyabakháton, vagy szalmabálákon is termesztették, melyeknek szerepe
részben a vízelvezetés, emellett bomlásuk során az uborka gyökérzetének kedvezőbb
hőmérsékletet, úgynevezett "talpmeleget" biztosítanak. Kiültetés. Késő őszi, téli hajtatásban
négyzetméterenként 1,5 tövet, későbbi időszakban 2-2,5 tövet ültessünk. Az elrendezés lehet
egysoros, vagy ikersoros. Ápolási munkák. Az uborka jó közérzetéhez 20°C-nál magasabb
talajhőmérséklet szükséges. (22-27°C az ideális.) 15°C-on leáll a tápanyagfelvétel, 12°C-on
pedig már maradandóan károsodik a gyökérzet. A levegő hőmérséklete 16-30oC között
legyen! Éjjel 16-20oC, nappal napos időben 25-30oC, borús időben 20-25oC. A levegő relatív
páratartalmának optimális értéke 75-85%. Tápanyagutánpótlás. A makroelemeket a
foszfor kivételével több részletben juttassuk ki, heti egy-két alkalommal, 0,3-0,5%-os
töménységű oldatban. Az öntözővíz mennyisége függ az évszaktól, az időjárástól, a növények
fejlettségi állapotától, az állománysűrűségtől. Egy kifejlett tő naponta 2-3 liter vizet is
elpárologtat. Az öntözési módok közül legjobb a csepegtető. Az uborkahajtatás legfontosabb
növényápolási munkái a metszés és az egyéb zöldmunkák. A metszés célja a lomb és a
termés folyamatos egyensúlyának fenntartása. Az uborka szedését a kiültetést követően kb. 6
hét múlva kezdhetjük el. Az uborka termése nagyon gyorsan nő. A virág nyílásától (a
terméskezdeménytől) mintegy 18-20 nap alatt szedésre kész. Kígyóuborkából 20-25 kg/m2,
félhosszú uborkából 10-15 kg/m2 termés várható.
Szabadföldi uborka. Az uborkát helyrevetéssel és palántázással is szaporíthatjuk. Az
uborkamag vetését legalább 13°C talajhőmérsékletnél érdemes kezdeni. Legjobban a május
10. utáni vetések kelnek. Palántanevelése megegyezik a hajtatottéval. Legkedvezőbb
állománysűrűség síkművelésben és támrendszer mellett egyaránt 2,5-3 tő/m2. Gyakran,

16
kisadagú öntözést igényel. A vízadag a talajtól és az időjárástól függően napi 3-10 mm a
kifejlett állományban. Rendszeresen és nagy gyakorisággal szedve hűvösebb időben (éjjel
15°C alatt) hetente kétszer, melegebb időben (éjjel 16°C felett) hetente háromszor kell szedni.
A különböző termesztéstechnológiáknál elérhető termésmennyiség: síkművelésben (extenzív)
1-2 kg/m2; intenzív síkművelésben 3-4 kg/m2; támrendszeres termesztés esetén 8-12 kg/m2.

1.2.5. Görögdinnye (Citrullus lanatus L. (Thunb.) Matsum. et Nakai), sárgadinnye

(Cucumis melo L.) – Cucurbitaceae – Kabakosok

A FAO adatai szerint a világon 3,6 millió hektáron 84 millió tonna görögdinnyét
termesztettek. Magyarországon 167 ezer tonna termést takarítottak be 2005-ben. A
sárgadinnye termesztése kevésbé jelentős.
Morfológiai jellemzőik. Lásd az uborkánál.
Termesztésük sajátosságai. A dinnyék és a tökfélék fény- és hőigényes növények (az
általános részben leírtak szerint), földrajzi elterjedésüket és termesztésmódjukat ez határozza
meg.
Májusi palántázással vagy áprilisi helybevetéssel júliustól szeptemberig szedhetők a
dinnyefajok. A korai, ám jobb értékesíthetősége miatt érdemes palántázva termeszteni a
görögdinnyét és a sárgadinnyét. A fóliás hajtatás (fűtés nélkül) elsősorban a sárgadinnye és a
spárgatök termesztésben terjedt el, ehhez korai érésű fajtát kell választani.
Jó táperőben lévő, levegős talajokon fejlődnek jól. A mag csírázásához minimum
15°C, optimálisan 25-30°C szükséges. A dinnyék a fényre legigényesebb zöldségnövények
közé tartoznak: hosszúnappalos megvilágítást és legalább 10 000 lux fényerősséget kívánnak
a virágzáshoz. Nagy vízfelhasználású fajok. Tápanyagok közül elsősorban kálium és foszfor
igényük jelentős. A görögdinnye hagyományos szabadföldi technológiája szerint tápkockában
nevelt 6 hetes palántákat május közepén ültetik ki 1,5-2,5 m2-es tenyészterületre. Az állandó
helyre vetés ideje április 10-20. Korai termesztésnél jól bevált a váznélküli fóliás és a színes
fóliás talajtakarás.
A sárgadinnye szabadföldi termesztése a görögdinnyéhez hasonló. Tenyészterület
0,8-1,2 m2/tő. Fűtetlen fóliás hajtatáshoz az április elején kiültetett növényekről június
közepétől várható termés. A téli dinnyét (Hógolyó) helyrevetéssel termesztjük, a vetés
időpontja május közepe. A szeptember végén leszedett, félig érett dinnyék jól tárolhatók.

1.2.6. Zöldbab (Phaseolus vulgaris L.) – Fabaceae - Hüvelyesek

A babot az 1800-as években kezdték zöldbabként (gazdasági érettség állapotában) is

fogyasztani. Napjainkig fennmaradtak a "kéthasznú" típusok (zömében tájfajták), amelyek
zöldbabként és száraz babként egyaránt fogyaszthatók. A századforduló táján vált szét a zöld-
és szárazbab típuskör. A nagyüzemi (nagytáblák, gépesítés) termesztés előtérbe kerülésével az
1970-es években a feldolgozó iparok (konzerv és hűtőipar) egyik legjelentősebb növénye volt,
napjainkban is jelentős. 2005-ben 26 ezer tonna zöldbabtermést takarítottunk be.
Morfológiai jellemzői. Egyéves, lágyszárú növény. A főgyökérből erős
oldalgyökerek ágaznak el, méretük a főgyökérével megegyező. A gyökereken 1-4 mm-es
nitrogéngyűjtő baktériumok (Rhizobiumgümők) helyezkednek el, ez okozza, hogy kiváló
elővetemény. Hajtásrendszer (habitus). A növekedés alapján három fő típus különíthető el.
Determinált (bokor), ostoros és indás (nem determinált). A termesztésben a bokor típusok
terjedtek el. A bokor mérete jelentős a gépi betakarítás szempontjából. A közepes (35 cm
feletti) és a magas (45 cm feletti) méretkategóriába tartozó fajták termesztése jól gépesíthető.
Levélméret. A levelek mérete az asszimilációs felület mellett befolyásolja a gépi betakarítás
sikerét. A nagy levélméret (10 cm feletti levélkeméret) gazdaságilag nem kívánatos
tulajdonság. A kis- és a közepes levélméret (6 és 8 cm levélkeméret) megkönnyíti a zöld

17
hüvelyek betakarítását. A hüvelyek hosszmérete alapján megkülönböztetünk rövid (9 cm
körüli), közepes méretű (10-12 cm-es) és hosszú (13 cm feletti) hüvelyeket. Az EU
országaiban egyre nagyobb az igény a 9 cm körüli hüvelyhosszúságú és 7 mm
hüvelyátmérőjű típusokra.
Ökológiai igényei: A hőmérsékleti optimum 22±7°C. A bab tartós hideget, fagyot
nem képes elviselni. Ha csírázáskor a talajhőmérséklet tartósan alacsony, a megduzzadt
magok a földben elrothadnak. A fény elsősorban a növény energiaforrásaként szerepel. A
megvilágítás időtartamának szerepe van a bab növekedési habitusának megnyilvánulásában, a
virágzás indukálásában. A zöldségfajok között a közepes fényigényű fajok közé sorolható.
Vízigényes növény. A bab fejlődéséhez 65-75%-os vízkapacitású talaj szükséges. A hazai
babtermesztés legnagyobb gátló tényezője a tenyészidőszak alatti vízhiány, amely általában
magas hőmérséklettel párosul. A kritikus időpontokban (csírázás, virágzás, terméskötődés) a
vízhiányt öntözéssel kell megszüntetni. Tápanyagigényes növény. A talaj humusztartalma a
mag kelését kedvezően befolyásolja, jó hatással van a talaj hő- és vízháztartására, a növény
gyökérképződésére, a tápanyag ellátottságra. A tápanyagfelvétel szempontjából a virágzás és
a kötődés a legkritikusabb.
Termesztésének főbb sajátosságai: A zöldbabtermesztésben szerepelnek sárga- és
zöldhüvelyű, bokor- és indás típusú babok. Nyugat-európai export igényt elégítenek ki a
finomhüvelyű ceruzababok (6-7 cm x 100 mm). Az EU számos országában kedvelt termék a
Romano típusú bab. A vetés időpontját a termesztés módja (fő- vagy másodvetés) és az
időjárás (talajhőmérséklet) befolyásolja. Fővetésben a bab akkor vethető, ha a
talajhőmérséklet tartósan 10°C fölé emelkedik. Hazai viszonyaink között ez április 20. és
május 15. közé tehető. A másodvetések megfelelő időszaka június végétől július végéig
tart. A vetés mélysége 3-5 cm. Sor- és tőtávolság a mindenkori gépi technológia függvénye
(vető- és betakarítógépe). Legelterjedtebb a 40-50 x 5 cm-es elrendezés. A fajta
ezermagtömegétől függően 100-200 kg vetőmag szükséges hektáronként. Legfontosabb
ápolási munkái a tápanyag-utánpótlás, gyomirtás és az öntözés. Pontosan kell megtervezni a
fajták betakarítási és feldolgozási idejét, mert a túlérett, megöregedett bab veszít a színéből,
minőségéből. Elterjedt a bab betakarítási idejének a szárazanyag-tartalom alapján történő
meghatározása. A feldolgozóipar 10-12%-os szárazanyagtartalmú nyersanyagot dolgoz fel. Ez
a szint a virágzást követő 20. napon (±2-3 nap) várható. Gazdaságos termesztésről 5,5-6 t/ha
termésátlag felett beszélhetünk. Betakarítása gépesíthető.

1.2.7. Zöldborsó (Pisum sativum L.) – Fabaceae - Hüvelyesek

A borsó, mint fontos élelmiszer - és takarmánynövény a középkorban megjelent

Magyarországon. Zöldborsótermesztésről (gazdasági érettség állapotában szedett) csak
néhány évtizede beszélhetünk hazai viszonyaink között. A zöldborsó élelmezési jelentőségét
az adja, hogy, egyrészt a levélzöldségek után az első, nagy mennyiségben megjelenő
zöldségféle, másrészt különböző feldolgozott (konzerv-, hűtő) formában egész évben a
fogyasztó rendelkezésére áll. 2005-ben 100 ezer tonna termést állítottunk elő, amely közel
kétszerese az előző évek termésmennyiségének.
Morfológiai jellemzői: Egyéves, lágyszárú növény. Gyökérzete orsógyökérből és az
abból fejlődő elágazó oldalgyökerekből áll, mindkét gyökértípuson számottevő Rhizobium faj
található. Szára elfekvő dudvaszár. A tenyészterülettől függően fő- és oldalelágazásokat
fejleszt. A kifejtő- és velőborsó fajták szárhosszúsága 30-100 cm, a cukorborsó fajták
180-200 cm is lehet. Levele párosan szárnyalt, összetett levél a legalsó két nóduszon csak
pikkelylevelek vannak. A szárcsomókat pálhalevelek ölelik körül. A pálhalevelek és a
levélkék alakja jellemző fajtabélyeg. Virágzata fürt. A virágzatonkénti virágszám genetikailag
meghatározott, de kedvezőtlen ökológiai feltételek (pl. nagy meleg és szárazság) hatására

18
jelentős virághullás következhet be. A borsó megtermékenyülése a virágnyílás előtt 24-36
órával megtörténik (kleisztogám). Kifejlődött termése hüvely, amelynek hossza a benne lévő
magkezdemények (6-12) számától függ.
Ökológiai igényei: Hőmérséklet. Markov-Haev szerint a 16±7°C az optimális.
Biológiai nulla pontja 4,4°C. A fejlett növény a hideget (mínusz 2-5°C) is jól viseli. A tél alá
vetésből származó mezei borsók a -12°C, -15°C-os hideget is elviselik. A 25°C feletti
hőmérsékleten fejlődési üteme felgyorsul, a borsó kényszerérhet. Fényigény. A zöldborsó
hosszúnappalos növény. Gyenge fényerősségben a tenyészideje megnyúlik, virágai rosszul
termékenyülnek. Vízigénye közepes. Csírázáskor, a növény fejlődésének kezdetén és
virágzáskor igényli a legtöbb vizet. A vízfelvétel ütemét alapvetően a talaj hőmérséklete
határozza meg. A virágzás idején vízigénye nagy. Száraz, meleg időjárás esetén a virágok
nagyon rosszul termékenyülnek, a hüvelyekben kevés szem képződik, romlik a termesztés
gazdaságossága. Transzspirációs együtthatója: 150-280. Talajigénye. A jó tápanyag-
szolgáltató képességű, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású talajokon (pl. csernozjom)
várható a legjobb termés. Jól termeszthető a mészben gazdag homokon, középkötött vályog-
és agyagtalajokon is. A velő típusú fajták igényesebbek a talaj típusára és levegőtartalmára. A
korai fajtákat érdemes a gyorsan felmelegedő táblákban elhelyezni, különösen ajánlott
házikerti termesztésnél figyelembe venni. Tápanyagigény. A borsónak - annak ellenére, hogy
nitrogéngyűjtő növény - szüksége van nitrogénre, különösen kora tavasszal, amikor a talajban
kevés a felvehető nitrogén, a légköri nitrogén megkötése, pedig a kelést követő 3-4. héten
még nem indul meg.
Termesztésének főbb sajátosságai:
A termesztett zöldborsófajták 3 nagy alakkörbe sorolhatók: Kifejtőborsó (Pisum
sativum convar. sativum); Velőborsó (Pisum sativum convar. medullare); Cukorborsó
(Pisum sativum convar. saccharatum).
A zöldborsót állandó helyre vetéssel termesztjük, csávázott magot használjunk.
Gabona-sortávolságra, 12 cm-re vetjük (kb. 1 millió csíraszám/ha). A feldolgozóipar részére a
vetése szakaszosan március eleje és április 20.-a közé tehető. A termesztett fajták hőegység-
igénye 630-930 ± 30°C. A fajták hőegység-szükségletén a vetéstől az optimális zsengeség
elérésig összegyűlt biológiai nulla pont feletti hőegységek összegét értjük. Az üzemi
zöldborsó betakarítás hazánkban június 1. és július 15. közötti 30-35 munkanapon tervezhető.
A zsengeséget finométer fokban (F°) vagy tenderométer fokban (T°) fejezzük ki, attól
függően, hogy konzerv- vagy hűtőipari nyersanyagminőségről beszélünk.

1.2.8. Vöröshagyma (Allium cepa L.) – Alliaceae - Hagymafélék

A világ vöröshagyma termrőterülete közel 3,2 millió ha, amely felületen mintegy 58
millió tonna termést takarítanak be. Magyarország vöröshagyma-termőterülete az utóbbi
évtizedekben folyamatosan csökkent, jelenleg mintegy 3 ezer hektárra tehető, amelyen
mintegy 64 ezer tonna termést takarítunk be.
Morfológiai jellemzők. A vöröshagyma eredetileg évelő, a termesztésben azonban a
magtól magig terjedő fejlődése két vagy három év alatt mehet végbe. Bojtos gyökérzete 60
cm mélyre is lehatol, zöme azonban a felső 10-30 cm-es rétegben helyezkedik el. A
vöröshagyma levelei és gyökerei a nyár folyamán a szárazság, a meleg és a hosszú nappalok
együttes hatására leszáradnak, a hagyma behúzódik. Az őszi, csapadékos időszakban újra
begyökeresedik és kihajt. Az újra gyökeresedő vöröshagyma bojtos gyökerei a hagymatönk
szélén koszorúban helyezkednek el. A szár földbeli, alsó kiszélesedő, sok húsos levélből és
száraz buroklevelekből álló része alkotja a hagymát. Levelei tőállóak, csövesek, felületük
viaszréteggel fedett. Magszára belül üres, alsó harmadában kidudorodó tőkocsány, amit
hagymabördőnek is neveznek. Virágzata a magszár végén sok apró virágból álló, gömb alakú

19
ernyővirágzat. A virágzat 5-8 cm átmérőjű, 200-500 virággal. Hagymánként 1-6 magszár
képződhet.
Ökológiai igények. Hőigénye. A vöröshagyma nem tartozik a melegigényes
növények közé. Fejlődésének optimális hőfoka 19±7°C. A csírázás megindulásához legalább
4-5°C szükséges. A kikelt csíranövények néhány fokos fagyot károsodás nélkül elviselnek. A
jól begyökeresedett, fejlett növények (áttelelő vetés, őszi duggatás, anyahagyma őszi ültetése)
jól áttelelnek. Az alacsony hőmérsékletnek elsődleges szerepe van a magszárképzés
kiváltásában is (vernalizáció). Ehhez a legkedvezőbb hőmérséklet 4-l2°C között van. A
vernalizálódás - vagyis a magszárképzési képesség megszerzése - az étkezési
hagymatermesztésben káros, a hagyma magtermesztésben azonban szükséges feltétel. Ezért
van szükség a dughagyma tárolása során 30-38°C-on történő hőkezelésére. Fényigénye. A
vöröshagyma növekedését a megvilágítás erőssége és a megvilágítás napi hossza befolyásolja.
Erős megvilágítás alacsony hőmérséklettel társulva a lomb tömegét, magas hőmérséklettel
társulva pedig a hagyma tömegét növeli. A vöröshagyma mérsékelten vízigényes növény.
Lombozata kicsi, a levelek felülete viaszos, ezért keveset párologtat. Tápanyagigénye.
Túlzott N-ellátás hatására nagy lombot fejleszt, a hagymafej szárazanyagtartalma csökken, a
beérés kitolódik, a tárolhatóság romlik. A bőséges káliumellátás viszont javítja a
tárolhatóságot. A jó foszforellátás segíti a hagyma buroklevelek képződését, ami a gépi
betakarítás, manipulálás, szállítás mechanikai hatásaival szemben teszi ellenállóbbá a
hagymát. Talajigénye. A talaj iránt kevésbé igényes, a legtöbb talajtípuson jól termeszthető.
Legmegfelelőbbek számára azonban a középkötött, közömbös vagy az enyhén lúgos
kémhatású talajok (6,0-7,5 pH értékek között).
Termesztésének főbb sajátosságai. Magyarországon a vöröshagyma termesztésének
következő változatai alakultak ki: hagyományosan Makó környékén a dughagymáról való
kétéves étkezési hagymatermesztés; az ország nyugati, csapadékosabb vidékein magvetéssel
való (egyéves) étkezési hagymatermesztés; újabban terjed a nyárvégi vetésű áttelelő étkezési
hagymatermesztés. Az öntözésen kívül nagyon lényeges növényápolási munkák a gyomirtás
és a kártevők, kórokozók elleni növényvédelmi kezelések. A hagyma betakarítása többnyire
géppel, két menetben történik. Az első menetben a gép a hagymát kiemeli, és rendre rakja.
Néhány napos utóérlelés után rendfelszedő géppel felszedik, és közvetlenül értékesítik, vagy
tárolják. A vöröshagyma termésátlaga az utóbbi években 20 t/ha körül ingadozott. Nagy
termőképességű fajtákból öntözéses termesztéssel ennek kétszerese is elérhető.

1.2.9. Csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern.) – Poaceae –

Pázsitfűfélék

A kukorica Amerika felfedezése után került Európába. Üzemi méretekben a XIX.

században kezdték termeszteni. A csemegekukorica ma már a hazai étrendben is fontos
szerepet játszik. A konzerv és hűtőipar jelentős mennyiséget dolgoz fel szemes, illetve csöves
állapotban. A világ csemegekukorica vetésterülete több, mint 1 millió hektár, betakarított
termésmennyisége közel 9 millió tonna. Magyarországon 2005-ben közel 25 000 ha-on
termesztették, amely területen közel 300 ezer tonna termést állítottunk elő és ezzel
Franciaország mellett Európa legnagyobb termelőivé váltunk.
Morfológiai jellemzői. Egyéves, lágyszárú növény. Gyökérzete: dúsan elágazó bojtos
gyökérzet. Szára: 100-250 cm magas, a fajta típusától függően mellék (fattyú-) hajtásokat is
nevelhet. Levélzete: a hosszú lándzsás levelek a száron két sorban helyezkednek el, üde zöld
színűek. Virágzata: a hím (buga-) virágzat (címer) a hajtás csúcsán, a nővirágzat (5-25 cm
hosszú, torzsa, cső) a levelek hónaljából fejlődnek, bibeszálai (bajusz) 10-15 cm hosszúak. A
termős virágzatot (termést, szemeket) 8-10 buroklevél borítja. Egylaki, váltivarú, szélbeporzó.

20
Termés: változatos alakú (gömbölyded, hegyes, lapított stb.) és nagyságú (3-10 mm)
szemtermés. Ezermagtömege: 150-300 g. Csírázóképességét 2-4 évig tartja meg.
Ökológiai igényei: Hőigénye kismértékben eltér a takarmánykukoricáétól. Markov-
Haev szerint 22±7°C. A magvak csírázása 10°C-on indul meg. Rendkívül érzékeny a tavaszi
hűvös időjárásra és a fagyra. A gazdaságos csemegekukorica termesztés egyik alapfeltétele,
hogy a júliusi átlaghőmérséklet 21°C felett legyen és az éjszakai hőmérséklet, ne essen
14-15°C alá. Fejlődése 22-25 ºC között a legkedvezőbb, viszont a 40°C feletti hőmérséklet
jelentős terméscsökkenéssel jár. Fényigénye nagy. Rövid nappalos körülmények között a
kukorica fejlődése felgyorsul. Vízigényére jellemző a magas vízfogyasztás, amelyet jól
hasznosít. Magyarországi körülmények között eredményes és biztonságos termesztést csak
öntözött feltételek mellett lehet végezni. A feldolgozó üzemek zömmel csak öntözhető
területen termelőkkel kötnek szerződést, mert öntözetlen körülmények között a termés
mennyisége és minősége nehezen tervezhető. Talajigényét tekintve a legeredményesebb
termesztést a középkötött, mélyrétegű talajokon lehet végezni. A hideg talajok a lassú
felmelegedés és a rossz vízgazdálkodás miatt kerülendők. Tápanyagigényénél abból az
alapszabályból kell kiindulni, hogy minden zöldségnövény, amely nagy mennyiségű vizet
használ fel tápanyagigényes. N:P:K=3:1:2 aránya a legkedvezőbb. Bór hiánya esetén a
kötődés romlik.
Termesztésének főbb sajátosságai: A vetés időpontját a talajhőmérséklet alapján
kell meghatározni. A szuperédes és az extraédes csemegekukorica fajták rendkívül
érzékenyek a kedvezőtlen talajhőmérsékletre (vontatott, hiányos kelés). Általában 13-15°C
talajhőmérséklet az optimális, a hagyományos fajtákat 10°C-nál már lehet vetni. Április
végétől, kéthetes időközökben, június végéig vethető. A vetés szakaszolásával egész nyáron
lehet értékesíteni a friss étkezési kukoricát (csöves), illetve biztosítható a feldolgozóipar
egyenletes nyersanyagellátása. Megfelelő állománysűrűség 5-8 növény/m2, szükséges
magmennyiség 30-60 kg/ha. Az állományszám függ az alkalmazott fajtától, a talaj
szerkezetétől, tápanyag-ellátottságától és a vízellátottság mértékétől. Ápolási munkái közül a
gyomirtást, öntözést, tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmet kell kiemelni.
Szedése tejes érés állapotában a legmegfelelőbb, amikor a szemek nedvességtartalma
71%. A betakarítás időzítése a termesztés kritikus pontja, mivel a csemegekukorica
betakaríthatósága a hőmérséklettől függően néhány nap. A szuperédes és az extraédes fajták
lassabban öregszenek el, mint a normál fajták. Betakarítása gépesíthető. Termésmennyisége
70-80 ezer cső/ hektár, ami megfelel 12-13 t/ha szemtermésnek.

1.2.10. Káposztafélék

1.2.10.1 Fejeskáposzta (Brassica oleracea L. cv. capitata pv. Capitata (L.) Alef var. alba
Dc.) – Brassicaceae – Keresztesvirágúak
A fejeskáposzta 3,2 millió hektáros vetésterületéről betakarított termés mennyisége
közel 70 millió tonna volt a világon 2005-ben. Magyarországon a fejes káposzta vetésterülete
folyamatosan csökkent az utóbbi években 1000 ha-ra, és a betakarított termés 32 ezer tonnára
2005-ben.
Morfológiai jellemzői. A fejeskáposzta kétéves növény. Az első évben a fejet képező
óriás csúcsrügy alakul ki, majd a téli alacsony hőmérséklet (jarovizáció) hatására a következő
évben magszárat fejleszt. Gyökérzete a talaj felső 30 cm-es rétegét átszövő oldalgyökerekből
és orsógyökerekből áll, amelyek akár 120-150 cm mélyre is lehatolnak. Az első évben a szár
csak 25-30 cm hosszúságúra nő meg és elágazás nélküli. Két részből áll, a látható ún. külső
torzsából, mely hosszabb és a fejben folytatódó belső torzsából, ami rövidebb.
Ökológiai igényei: Hosszúnappalos növény, amely legalább napi 10 órás, 5000-6000
lux erősségű megvilágítást igényel a fejképzéshez. A rövidebb tenyészidejű fajták erősebb

21
megvilágítás hatására kisebb fejeket képeznek, a hosszabb tenyészidejűeknél ez sokkal
kevésbé okoz problémát. Hőmérsékleti optimuma 13±7°C. Hidegtűrő növény, már 6°C-on
is fejlődik. Fagypont alatti hőmérsékletet is elvisel. A növény, a fejlettségi állapotától függően
-3, -8°C-on is életben marad. Vízigényes növény, transzspirációs együtthatója 200-300 között
van. A talaj 70-80%-os vízkapacitás szintje az optimális fejlődéshez. Középkötött, mély
humuszrétegű semleges vagy enyhén savas kémhatású talajon fejlődik legjobban.
Tápanyagigényes növény, elsősorban nitrogénigénye nagy.
Termesztéstechnológia. A fejes káposztát szabadföldön és hajtatásban egyaránt
termeszthetjük, mivel egész évben folyamatos a piac igénye. A szabadföldi termesztésben a
szaporítás időpontja szerinti technológiai változatok a következők: váz nélküli fólia alatti
termesztés (kiültetés március első felében); korai szabadföldi termesztés (kiültetés március
vége-április eleje); szabadföldi termesztés nyári-őszi betakarításra, friss piaci értékesítésre
(kiültetése április elejétől-június végéig, helyrevetéssel április elejétől-június elejéig);
szabadföldi termesztés őszi betakarításra (savanyításra, tárolásra), (kiültetés május második
felétől-június második feléig, helyrevetéssel május elejétől-május végéig). Szabadföldi
szaporítása történhet helyrevetéssel és palántázással. Az utóbbi időszakban a palántáról
történő szaporítása került előtérbe. A palántanevelés időtartama 4-9 hét. Mivel hőigénye nem
nagy, palántanevelési ideje rövid, ezért általában a tűzdelés nélküli palántanevelés
kifizetődőbb szabadföldi termesztésre. Hajtatáshoz 4-5 cm-es tápkockába tűzdelt palánták,
fűtött berendezésben, szabadföldi termesztés céljára enyhe fűtésű, fűtetlen vagy szabad
palántanevelő ágyban állíthatók elő palánták. Ápolási munkái a tőszámbeállítás (helyrevetés
esetén), mechanikai gyomirtás és talajporhanyítás. Törekedni kell az egyenletes vízellátásra,
mivel a vízhiány a tenyészidő meghosszabbodását okozhatja és elősegítheti a fejek
felrepedését. Az idénynorma a tenyészidő hosszától függően 60-300 mm között változhat,
amit 3-9 alkalommal juttatnak ki esőszerű öntözőberendezéssel. A fejeskáposzta betakarítása
a tenyészidőtől függően május végétől november közepéig tart. A rövid tenyészidejű fajtákat
2-3 menetben, míg a feldolgozásra, tárolásra szánt fajtákat általában 1-2 menetben lehet
betakarítani. A hibridfajták egyöntetű érése egymenetes betakarítást is lehetővé tesz. A
betakarítás történhet kézzel, vagy géppel. A várható termés 15-80 t/ha a fajtától és
technológiától függően.
1.2.10.2 Karfiol (Brassica oleracea L. convar. botrytis (L.) Alef. var. botrytis L.) –
Brassicaceae – Keresztesvirágúak
A világon 894 ezer hektáron termesztettek karfiolt, ahonnan több mint 16 millió
tonna termést takarítottak be. Hazánkban a termőterülete 1000 ha körül mozog.
Morfológiai jellemzői. Egyéves növény, tehát már az első évben virágot fejleszt.
Húsosan megvastagodott virágzati kezdeményét az un. rózsát fogyasztjuk,ami általában
hófehér színű. Gyökérzete fő- és oldalgyökérrendszer, amely gazdagon elágazik. A korai
fajtáké sekélyebben, míg a hosszú tenyészidejű fajtáké mélyebben helyezkedik el. Szára,
fajtától függően eltérő hosszúságú. A rövid tenyészidejűeké 10-20 cm, a késői fajtáké pedig
20-30 cm. Hosszú, lapátszerű, viaszos, szürkészöld, simaszélű levelei veszik körül a rózsát.
Virágzatát a rózsa teljes kifejlődése után hozza, melynek szerkezete a többi káposztaféléhez
hasonló.
Ökológiai igényei sok vonatkozásban megegyeznek a káposztafélékével. Fényigénye
közepes. 5000-6000 lux napi átlagnak megfelelő fényerősséget és 10 órás napi megvilágítást
igényel zavarmentes fejlődéséhez. Rózsaképzése idején a túl erős fény - különösen, ha nagy
meleggel is párosul - a virágzatkezdemény barnulását okozza. A fényhiány, különösen esős
idővel párosulva gátolja a rózsák kialakulását. Hőigénye fenológiai fázisonként más és más.
Hőoptimuma 13±7°C, csírázási optimuma 18-22°C, kelés után szikleveles korban pedig, a
10-14°C közötti hőmérséklet a legkedvezőbb. A palántanevelés későbbi időszakában a
16-18°C körüli hőmérséklet a megfelelő, ha a fényviszonyok is kedvezőek (borult időben és

22
éjszaka 4-5°C-al alacsonyabb). Kiültetés után 16-20°C közötti hőmérsékleten növekszik
kielégítően. Fejlődése 4-5°C-on leáll. A korai, illetve nyáron betakarításra kerülő fajtáknak a
virágzat kialakulásához előzetesen 12-16°C is elegendő, de őszi szedésű illetve áttelelő
termesztésre alkalmas fajták esetén a vernalizációhoz előzetesen 10 °C szükséges. Hidegre a
rózsaképzés idején a legérzékenyebb, de az őszi fajták -4, -6°C-on még nem fagynak el.
Vízigénye nagy, a rózsaképződés kezdetétől a legnagyobb. Tehát ebben a fenológiai fázisban
a talaj szántóföldi vízkapacitását 80% körüli szinten kell tartani, és 85-90%-os páratartalmat
igényel. Vízhiányos, száraz körülmények között a tenyészidő 4 héttel is meghosszabbodhat.
Tápanyagigénye. A karfiol kifejezetten tápanyagigényes növény, a makroelemek közül
káliumból igényel a legtöbbet, mikroelemek közül pedig a bórt és a molibdént kell kiemelni.
A karfiol nagyon igényes a jó szerkezetű és víztartóképességű, magas humusztartalmú talajra.
Kedvező a közömbös vagy gyengén lúgos pH.
Termesztéstechnológia. Szabadföldön termesztésének négy változata alakult ki:
Váznélküli fólia alatti termesztés. A palánták kiültetésére március első dekádjában kerül
sor. Szabadföldi korai termesztés. Kiültetés március vége, április eleje. Szabadföldi nyári
termesztés. A palánták kiültetésére szakaszosan április vége és május vége között kerülhet
sor. Szabadföldi őszi termesztés. Az alkalmazott fajta tenyészidejétől függően június elejétől
július közepéig végezhetjük el a palánták kiültetését.

1.2.11. Gyökérzöldségek

1.2.11.1 Sárgarépa (Daucus carota L.) – Apiaceae – Ernyősvirágúak

A sárgarépa, a legrégebben ismert zöldségnövények közé tartozik. A világon több
mint 1 millió hektáron termesztik, melynek kétharmada az ázsiai és az európai kontinensen
van. Az évenként előállított termés mennyisége 24 millió tonna. Vetésterülete hazánkban is
jelentős, 2-3 ezer hektár között mozog.
Morfológiai jellemzői. A sárgarépa teljes kifejlődéséhez viszonyaink között két
tenyészidőszak szükséges. Az első évben vegetatív részeit, a másodikban, pedig a generatív
részeit fejleszti ki. Gyökere főgyökér, karógyökér, ez a fogyasztható része. A karógyökér
három jól elkülöníthető részre osztható. Legbelül a farész vagy szívrész helyezkedik el, amely
kevesebb színanyagot és cukrot tartalmaz, és gyorsabban fásodik. Kívül a háncsrész vagy
kéreg, amely sötétebb színű, mert több festéket és tápanyagot tartalmaz. E két rész között
helyezkedik el a kambium, ami befelé új fatestet, kifelé pedig új háncssejteket hoz létre.
Levelei többszörösen szárnyaltan összetettek és erősen szabdaltak. Az első évben a répafejen
tőlevelek képződnek, amelyek levélrozettát képeznek. Magszára 100-150 cm, ami a második
évben jelenik meg. A magszárban első-, másod- és harmadrendű elágazások találhatók.
Virágzata ernyős és a virágok szerkezetére az 5-ös szám jellemző. Rovarporozta növény.
Termése két részből álló tüskés felületű ikerkaszat.
Ökológiai igényei. Fényigénye kicsi, szórt fényben is megfelelően fejlődik. Ezért a
zöldségnövények között az árnyékot tűrő fajokhoz sorolják. A megvilágítás időtartamát
tekintve hosszúnappalos, viszont 7 óra vagy ennél rövidebb megvilágítás esetén a karógyökér
sokkal világosabb színű lesz, mert nagymértékben csökken a karotinképződés. Optimális
hőmérséklete 16±7°C, hidegtűrő zöldségnövény. Csírázási optimuma 22-23°C, a csírázási
minimuma, pedig 3-5°C között van. A kifejlett gyökerek a -3, -5°C hideget hosszabb időn át
is kibírják nagyobb károsodás nélkül. Magtermesztés esetén a dugványoknak hideghatásra
van szükségük, hogy magszárba menjenek. Vízigénye közepes, de a tenyészidő során
egyenletes vízellátást igényel. Levélzetének morfológiájából adódik, hogy keveset párologtat,
ezért a rendelkezésére álló vizet gazdaságosan használja fel. A mag csírázásához sok
nedvesség kell, mert a benne lévő éterikus olajok nehezítik a vízfelvételt, s emiatt lassan
duzzad meg a mag. A pangó vizet nem tűri. Tápanyagigénye is közepes. A három

23
makroelem közül a káliumból igényel a legtöbbet. Nitrogénhiány esetén a lomb növekedése
lelassul, sárgulnak a fiatal levelek. Túladagolása szintén kedvezőtlen, rontja a termés
tárolhatóságát. Foszforigénye a legkisebb, de nehéz is túladagolni. Fajlagos tápanyagigénye
1 t termésre: 5-6 kg K2O, 1-2 kg P2O5 és 3-4 kg N. A jó minőségű homok és a jó szerkezetű
vályogtalajokat kedveli. A talaj kémhatása optimális pH=5.5-7.0 között, ennél savanyúbb
talajon már nem termeszthető eredményesen. Sima felületű, szépen színeződő karógyökerek
csak laza szerkezetű talajon fejlődnek.
Termesztéstechnológia. A sárgarépa szaporítási módja az állandó helyre vetés.
Vetésre csávázott, kalibrált és koptatott (dörzsölt) mag használható fel. Apró magja miatt
sekélyen, 1-2 cm mélyen vetjük. Március elejétől (amint a talajra rá lehet menni) július
közepéig bármikor vethető. Korai vetésnél az alacsony hőmérséklet és a mag illóolaj tartalma
miatt a kelésig 20-25 nap is eltelik. A tenyészterületet a felhasználás célja (a répatest
nagysága) és az alkalmazott géprendszer befolyásolja. Leggyakrabban a sortávolság 25-40
cm, míg a tőtávolság, amit az adott fajta vállátmérője határoz meg, 3-6 cm között változik. A
növényápolási munkák közül legfontosabb: a ritkítás, a gyomirtás, fejtrágyázás és az
öntözés. A betakarítás június elejétől november végéig bármikor végezhető, ha elérte a
gazdasági (fogyasztási) érettséget. Az ásó rendszerű gépek nagyobb veszteséggel dolgoznak,
mint a nyüvő rendszerűek. A sárgarépa hozama öntözetlenül 15-20 t/ha, öntözve 50-70 t/ha
fajtától függően.
1.2.11.2 Petrezselyem (Petroselinum crispum (Mill.) Nyman ex. A. W. Hill) – Apiaceae –
Ernyősvirágúak
Vetésterülete hazánkban 2-2,5 ezer hektár között mozog, melyről 40-50 ezer tonna
termést takarítottak be az utóbbi években.
Morfológiai jellemzői. A gyökér és a lombozat alapján két jól elkülöníthető változata
ismert: Petroselinum crispum cv. tuberosum – gyökérpetrezselyem; Petroselinum crispum cv.
foliosum – metélőpetrezselyem. A gyökérpetrezselyemnek a levelét és a karógyökerét is, míg
a metélőpetrezselyemnek csak a levelét használják fel. Egyebekben felépítése hasonló a
sárgarépáéhoz.
Ökológiai igényei. Fejlődési hőoptimuma Markov-Haev szerint 16±7°C. Kifejlett
állapotban a hideget a sárgarépánál jobban elviseli (- 10, - 20°C). Általában kevesebbet kell
öntözni. A sárgarépához viszonyítva termesztése a kötöttebb területeken alakult ki. Lúgos és
savanyú kémhatású talajokon egyaránt jól fejlődik.
Termesztése történhet friss fogyasztásra (hajtatva, illetve szabadföldön), tárolásra és
ipari feldolgozásra. Termesztéstechnológiája nagyon hasonló a sárgarépáéhoz. Az elérhető
termés mennyisége rövid gyökerűekből 10-20 t/ha, míg a hosszú gyökerűekből 15-35 t/ha. A
metélőpetrezselyem betakarításának időpontját akkor kell elkezdeni, mikor az alsó, idősebb
levelek még nem kezdenek sárgulni. Egy tenyészidőben a vágást 3-4 alkalommal is meg lehet
ismételni.

1.2.12. Fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.) – Asteraceae – Fészkesvirágúak

A fejes saláta fogyasztása és termesztése történelmi korokra nyúlik vissza. A világon

több mint 1 millió hektáron termesztik, melynek kétharmada az ázsiai és az európai
kontinensen van. Az évenként előállított termés mennyisége 22 millió tonna. Vetésterülete
hazánkban 1,5-2 ezer hektár között mozog.
Morfológiai jellemzői. Gyökere a szaporítás módjától függően (állandó helyre vetés,
tűzdelés) eltérően fejlődik. A zavartalanul fejlődő gyökérből hosszú karógyökér alakul,
amelyből erős, lefelé hatoló oldalgyökerek nőnek, így a viszonylag kis növény gyenge víz- és
tápanyagellátottságú talajon is jól fejlődik. A tűzdelés alkalmával azonban a karógyökér
megsérül, a gyökérnyakból nagytömegű oldalgyökérzet tör elő. Ezek a gyökerek sűrűn

24
behálózzák a felső talajréteget, de nem képesek mélyre hatolni. A saláta fejlődése első
szakaszában tőleveleket fejleszt, amelyek szorosan egymásra borulva egy óriási
“csúcsrügyet”, fejet képeznek. A levelek erezete vastag, húsos, alakja megnyúlt, fajtától
függően kissé hullámos. A levelek színe világos- vagy sötétzöld, de léteznek barnás, vöröses-
barnás színváltozatok is. A fejlődés későbbi szakaszában jelenik meg a hajtás (szár),
amelynek csúcsán a fészkes sátorvirágzat helyezkedik el. Termése apró, bóbitás kaszat.
Ökológiai igényei. A fejes saláta hidegtűrő növény. A magvak csírázása már 2-3°C-
on megindul. A levélzet fejlődésére legkedvezőbb a 12-15°C hőmérséklet. A szár és a
virágzat fejlődésének optimális hőfoka ennél magasabb, 16-20°C. Gyengébb fényben a
hőmérsékleti optimum alacsonyabb. A növények fejlődése 5°C-ig nem áll le.
Rozettastádiumban a -5, -6°C hideget is kibírja, fejesedés idején érzékenyebb a hidegre.
Fényigénye fajtánként eltérő. Fejképződés idején a hajtató fajtáknak 8-9, a nyári fajtáknak
12-16 óra megvilágítás szükséges. Ennél rövidebb nappalok hatására csak nagy leveleket
fejlesztenek, de fejesedni nem képesek. A hajtató fajták viszont hosszúnappalos körülmények
között fejképzés nélkül felmagzanak. Vízigényét alapvetően meghatározza a vetés, illetve
ültetés ideje, az állandó helyre vetett saláta erős és mélyre hatoló gyökérzetével száraz időben
is elegendő vizet képes szállítani a levelekhez, a bojtos gyökerű tűzdelt növényeket viszont
gyakran öntözni kell. A vízigény a tenyészidő folyamán is változik. Különösen kritikus a
palánták kiültetési ideje és a fejesedés kezdete. Később a sok víz hatására a fejek lazák
maradnak, és a gombabetegségek terjedésének is kedvez az állandóan nedves talaj.
Tápanyagigény. Mint levélzöldségnek különösen fontos tápeleme a nitrogén, azonban
sóérzékeny, ezért a talaj humusztartalmát is figyelembe véve több alkalommal elosztva
célszerű a számára szükséges tápanyagokat kiadagolni és lehetőleg könnyen felvehető
formában. Talajigénye. Legjobban a középkötött vályog- és barna homoktalajokon
termeszthető. Optimális talaj pH-ja 5,8-7,6. Ha a talaj sótartalma 150 mg/100 g száraz talaj
felett van, talajmosást kell végezni.
Termesztéstechnológia. A fejes saláta termesztési idejének fontosabb változatai a
1.1.2. táblázatban láthatók.
1.2. táblázat A fejes saláta termesztési idejének változatai
Termesztési mód Vetés Kiültetés Szedés hónap/dekád
Fűtött hajtatás IX.1.- X.2. I.-
Fűtés nélküli hajtatás I./3. III./1. IV.3.-V./1.
Síkfóliás talajtakarás II./1. III.2. V./1.-2.
Korai szabadföldi termesztés II./3. III./3.-IV./1. V./2.-V./3.
Szabadföldi nyári termesztés III.l. - VI./1.-2.
Szabadföldi őszi termesztés VII./1.-2- VIII./1.-2. IX./2.-3.
Őszi hideghajtatás VIII./1. IX./1.-2. XI./2.-3.
Átteleltetés VIII./3. X./1. IV./3.
Rövid tenyészideje miatt főnövényként nem termesztjük. A fejes salátát hazánkban
állandó helyre vetéssel és palántázással egyaránt termesztik. A növényápolási munkák közül
legfontosabb: a tőszámbeállítás, a gyomirtás, fejtrágyázás és az öntözés. A fejes saláta
szedését akkor kezdhetjük, amikor az állomány 25-30 %-a teljesen befejesedett. Külföldön
már léteznek betakarítógépek, nálunk legfeljebb csak szedőkocsikkal könnyítik meg a kézi
szedést.

1.2.13. Egyéb zöldségfajok termesztése

Tojásgyümölcs (Solanum melongena L.) – Solanaceae – Burgonyafélék. Az indiai

származású tojásgyümölcs, vagy más néven padlizsán, a mediterrán térségben és Ázsiában a
legnépszerűbb zöldségnövények egyike. Sajnos termesztése és így fogyasztása hazánkban
méltánytalanul háttérbe szorult, 500 hektárnál kisebb felületen termesztik. Ez leginkább talán

25
igen hosszú tenyészidejével indokolható, bár az is igaz, hogy hazai hajtatófelülete is csak 2
hektárra tehető. Elsősorban frissen fogyasztják, feldolgozása kisebb jelentőségű. A
tojásgyümölcs hazai szabadföldi körülmények között körülbelül 1 m magasra növő,
lágyszárú, bokorszerű habitusú növény. Tojásdad levelei néha enyhén tüskések. Lila színű
virágai egyesével vagy párosával helyezkednek el a levélhónaljakban. Húsos bogyóterméseit
gazdasági érettségben takarítjuk be. A termés formája, mérete és még színe is igen változatos
lehet, de hazánkban szinte csak a sötétlila színű, körte formájú, 15-25 cm hosszúságú típusok
az ismertek. A tojásgyümölcs kifejezetten hő-, fény- és vízigényes növény. Tápanyagigénye is
jelentős, igényli a szervestrágyázást. Kizárólag palántaneveléssel szaporítjuk, szabadföldre
május 20. után célszerű kiültetni. Hazai termesztéséhez az öntözés alkalmazása
elengedhetetlen. Szabadföldön betakarítási időszaka augusztus közepétől szeptember végéig
tart.
Spárgatök (Cucurbita pepo L. convar. pepo provar. oblonga Wild), cukkini
(Cucurbita pepo L. convar. giromotiina Duch), csillagtök (Cucurbita pepo L. convar.
patissoniana Greb) – Cucurbiataceae – Kabakosok. E három hazánkban
választékbővítőnek számító zöldségnövény egy fajhoz, az amerikai származású Cucurbita
pepo-hoz tartozik. Tipikus kabakos növények, kúszószárúak (bár vannak determinált,
guggonülő változataik is), váltivarú egylakiak, vagy kétlakiak, kabaktermésük van. A három
faj leginkább a termés alakjában, színében, méretében különbözik egymástól. Mindhárom
növényt frisspiaci és feldolgozóipari célra is termesztik. A spárgatököt régóta, míg a
csillagtököt mintegy 30 éve termesztik hazánkban, a cukkini termesztése az utóbbi években
lendült fel. Igényeik a kabakos növényhez illőek, meleg és fényigényesek, sikeres
termesztésükhöz hazánkban öntözés szükséges, a szervestrágyázást meghálálják.
Talajművelésük és tápanyagutánpótlásuk nagy vonalakban megegyezik a dinnyefélékével.
Szaporításuk állandó helyre vetéssel és palántázással is lehetséges. A helyrevetés sorosan
vagy fészkesen történhet, palántanevelésük alapjaiban megegyezik a dinnyeféléknél
alkalmazottal. Az alkalmazott tőszám indás fajtákkal hektáronként 2500-4500, guggonülő
fajták esetén 8-12 ezer. Mindhárom faj terméseit gazdasági érettségben takarítjuk be,
kizárólag kézzel. A betakarított termés fejlettsége és így mérete tág határok között változhat.
A palántázott állományokban május végétől, míg helyrevetve június közepétől kezdődhet a
betakarítás. A 20-25 t/ha-os termésátlag jellemzőnek tekinthető, de ennek két-háromszorosa is
elérhető.
Sütőtök (Cucurbita maxima Duchesne convar. maxima) – Cucurbitaceae –
Kabakosok. Annak ellenére hogy amerikai származású faj, hazánkban évszázadok óta
ismerik és termesztik. A beltartalmat tekintve a legértékesebb kabakos zöldségnövényünk,
karotintartalma kiemelkedő. Leggyakrabban sütve fogyasztjuk, a feldolgozóipar leginkább
ivólevet és bébiételeket készít belőle. Rendkívül erőteljesen növekedő, tipikus kabakos
növény. Gyökérzete igen mélyre hatoló. A hagyományos magyar fajták termése gerezdes,
lapított gömb vagy megnyúlt hengeres gömb alakú, igen nagy méretűek (4-8 kg). Környezeti
igényeit tekintve a legigénytelenebb kabakos zöldségfélénk, általában öntözés nélkül
termesztik. Fogyasztását tekintve tipikusan őszi-téli növény, ezért korai termesztése nem
indokolt. Április végén helyrevetéssel szaporítják, fészkenként 5-6 magot vetve. Terméseit
ősszel takarítják be, biológiai érettségben. Januárig biztonsággal eltárolható.
Spenót (Spinacia oleraceae L.) – Chenopodiaceae – Libatopfélék. Közép-ázsiai
származású levélzöldség, amely a magyar gasztronómiában főzeléknövénnyé vált. Frissen
csak kis tételeket lehet értékesíteni belőle, de a mélyhűtő-, a konzerv- és a szárítóipar jelentős
mennyiségeket használ fel belőle. Táplálkozási értéke jelentős, de sajnos hajlamos a nitrát és
az oxálsav nagymértékű felhalmozására. Kétlaki, egyéves növény, melynek a tőleveleit
fogyasztjuk. Nyáron a meleg és a hosszúnappalok hatására magszárat képez, bár ma már
léteznek a nyári időszakban is termeszthető fajták. Közepes fényigényű, hideg- és fagytűrő,

26
nem túl vízigényes faj. Rövid tenyészideje miatt elő- vagy utónövényként termesztjük.
Kizárólag helyrevetéssel szaporítjuk, a tavaszi termesztés céljára márciusban, április elején,
őszi termesztésre pedig augusztusban. Betakarítása a vetés után 1,5-2 hónappal, 5-6 leveles
korban történik. Nagyüzemekben kaszáló rendszerű gépekkel egy menetben takarítják be, míg
a kisüzemekben a többmenetes kézi szedés alkalmazása terjedt el. Jellemző termésátlaga
hektáronként 10-20 tonna.
Sóska (Rumex rugosus Campd.) – Polygonaceae – Keserűfűfélék. A sóska
hazánkban is honos levélzöldség. A házikertek és a kisüzemek növénye, nagy volumenben
egy országban sem termesztik. A spenóthoz hasonlóan nálunk elsősorban főzeléknövényként
hasznosítják, és beltartalmi értékei is megegyeznek a spenótéval. Évelő növény, mélyre nyúló
gyöktörzset fejleszt. Tőleveleiért termesztjük. Nyáron a hosszúnappalok hatására magszárat
fejleszt. Magja rendkívül apró és lassan csírázik, ezért a helyrevetéssel történő szaporítás a
termesztés kulcsmomentuma. A párás, nedves mikroklímájú területeket kedveli a leginkább,
környezeti igényei vízigényét kivéve megegyeznek a spenótéival. Évelőként termesztjük, 2-3
évig marad ugyanazon a területen. Nagyadagú szervestrágyázást követően márciusban vagy
augusztusban helyrevetéssel szaporítják. Kis felületeken a tőosztással történő szaporítása is
alkalmazható. Évente 4-5-ször szedhető, amikor a levelek elérték teljes méretüket. A szedések
után célszerű fejtrágyázni és öntözni a növényeket, hogy minél hamarabb regenerálódjanak.
Évi termésmennyisége négyzetméterneként akár 4-5 kilogramm is lehet.
Rebarbara (Rheum rhaponticum L.) – Polygonaceae – Keserűfűfélék. Közép-ázsiai
származású levélzöldségnövény. Elsősorban az angolszász országokban népszerű, ahol
szószokat, kompótot, dzsemet és édességeket készítenek belőle. Nálunk a kiskertek
zöldségkülönlegessége, árutermelés gyakorlatilag nincs belőle. Értékének tekinthető, hogy
szabadföldről is már a tavasz közepén friss árut szolgáltat. Nagy almasav tartalma kedvező
tulajdonság, viszont magas oxálsavtartalma túlzott mértékű fogyasztása esetén akár
egészségügyi problémákat is okozhat. Évelő növény, vastag fejlett rhizómájával telel át.
Fogyasztott része a tőlevelek nyele, a levéllemez táplálkozási célra nem alkalmas. Léteznek
vörös és zöld levélnyelű típusok is. Évelőként termesztik, az ültetvények élettartama
jellemzően 6-10 év. Nagy mennyiségben magról, palántát nevelve szaporítható, viszont csak
vegetatív szaporítással (tőosztás) őrződnek meg biztonsággal a fajtatulajdonságok. Őszi
szervestrágyázást követően tavasszal ültetik, legalább 1-1,5 m2-es tenyészterületre. Általában
a telepítést követő évben kezdik szedni, hetente egy-két alkalommal. A betakarítási időszak
április elejétől július elejéig tart. Egy jól beállt 4-5 éves ültetvény négyzetméterenként 4-6
kilogramm termést adhat.
Gumós édeskömény (Foeniculum vulgare MILLER) – Apiaceae – Ernyősök.
Mediterrán származású, elsősorban Dél-Európában és Németországban népszerű
zöldségnövény. Hazánkban különlegességnek számít, régóta foglalkoznak a honosításával, de
igazán nem tudott elterjedni. Illóolajtartalma miatt az egész növény kellemes (egyesek szerint
kellemetlen) ánizsos ízű. A levélnyelek alapi részének megvastagodásával létrejövő gumóját
elsősorban nyersen, salátaként fogyasztják. Botanikailag évelő, de egyévesként termesztett
növény. Az alaptípus hosszúnappalos, de újabban már vannak nappalközömbös fajták is,
hazánkban inkább ezekkel érdemes foglalkozni, mert a hosszúnappalos típus a tavaszi-nyári
időszakban nálunk magszárba megy. Mérsékelt hőigényű, nagy vízigényű növény, hazánkban
csak öntözéssel termeszthető. Termesztésének sikere mindenekelőtt a fajtaválasztás, a vetési
idő, az állománysűrűség és a vízellátás függvénye. Tavaszi vetéssel (április-május) csak a
nappalközömbös, míg nyári vetéssel (július) a hosszúnappalos fajták is biztonsággal
termeszthetők. Tenyészideje 2,5-3,5 hónap. Várható termesmennyisége négyzetmérenként 2-3
kilogramm.
Fokhagyma (Allium sativum L.) - Alliaceae – Hagymafélék. A fokhagyma az
emberiség egyik legrégebb óta termesztett zöldségnövénye, bár az igazat megvallva

27
fogyasztási módja alapján helyesebb lenne fűszernövénynek nevezni, mint zöldségnek. Sok
bioaktív anyagot tartalmaz, így kiemelt szerepe van a népi gyógymódokban, de a modern
gyógyszeripar is felhasználja hatóanyagait. Hazai termesztése a makói körzethez köthető,
jelenleg termesztőfelülete alig haladja meg az 500 hektárt. A vöröshagymához hasonlóan
Közép-Ázsia félsivatagos régióiból származik. Évelő, hagymás növény. A levelek tövénél
úgynevezett gerezdek képződnek, amelyek a hagymafejet alkotják. Lapos levelei viaszos
felszínűek. A termesztett fajták nem képeznek virágzati szárat, de a vad típusok se hoznak
csíraképes magot. Viszonylag igénytelen növény, öntözés nélkül, kevés tápanyagot
felhasználva is megtermeszthető. Ivartalan módon, a gerezdekkel szaporítják. Ez két
időpontban történhet, október elején, illetve márciusban. Az őszi szaporítású fokhagymát
júniusban, a tavaszit júliusban takarítják be, jellemzően kézzel, amikor a lombozat 70-80%-a
már elszáradt. Termésátlaga viszonylag alacsony, hektáronként 5-15 tonna.
Póréhagyma (Allium porrum L.) – Alliaceae – Hagymafélék. A póréhagyma
hazánkban is régóta ismert, de igazán az északnyugat-európai országokban népszerű
zöldségnövény. Hazai termőfelülete néhány száz hektárra tehető. A friss fogyasztáson kívül
levesek, saláták és főzelékek alapanyaga. Ezen kívül a szárítóipar kedvelt nyersanyaga is.
Évelő növény, a lapos levelek hüvelyszerűen egymásra domborodó alsó részei alkotják a
henger alakú, fehér színű hagymát, ami a növény fogyasztott része. A póréhagyma a
legigényesebb hagymafélénk. Hidegtűrő, de szereti a jó fényellátottságú területeket. Öntözés
nélkül hazánkban nem termeszthető gazdaságosan, csak megfelelő tápanyagellátottság esetén
ad kielégítő termésmennyiséget és igényli a szervestrágyázást is. Helyrevetéssel és
palántaneveléssel is szaporítható, ez utóbbi módszert főleg a frisspiaci célú áru előállításakor
alkalmazzák. A szaporítás konkrét ideje az értékesítés tervezett időpontjától függ. Különböző
szaporítási időpontokat és fajtatípusokat alkalmazva a póréhagyma szinte az év bármely
hónapjában betakarítható szabadföldről. A halványított fehér rész hossza alapvetően
meghatározza a piacosságot, ezért árkokba ültetést és töltögetést alkalmaznak, hogy minél
hoszabb legyen az etiolált rész. Gépi betakarítása is megoldott, az elérhető termésátlag
hektáronként 25-50 tonna.
Spárga (Asparagus officinalis L.) – Asparagaceae – Spárgafélék. A spárga tavaszi
fogyasztású választékbővítő zöldségnövény. Termesztése rendkívül kézimunka igényes, ezért
magas ára miatt mindig is elsősorban a jómódúak fogyasztották. A fogyasztott rész a
hajtáskezdemény (kereskedelmi nevén spárgasíp), amelyet ha etiolálunk akkor halványított
spárgáról, ha pedig nem akkor zöldspárgáról beszélünk. Termesztőfelülete jelenleg 2000
hektár, aminek a nagyobbik részén halványított spárgát termelnek. A hazai fogyasztás és
feldolgozás volumene minimális, a megtermelt áru zömét frissen exportáljuk. A spárga
mediterrán származású, kétlaki, évelő növény. Húsos vastag rhizómáival telel át a földben,
bojtos gyökérzete szívó és raktározó gyökerekből áll. Hajtásai akár 1,5-2 méter magasra is
megnőhetnek, ezeken helyezkednek el a levélszerű szárképződmények, az úgynevezett
kladofillumok. Termése 1 centiméter átmérőjű, piros színű bogyó. A hím egyedek korábban
és több, viszont vékonyabb sípot képeznek. A női egyedek élettartama a terméshozás
jelentette plusz terhelés miatt rövidebb. Ezért újabban terjedőben van a hímsteril hibridek és a
csak hím egyedeket tartalmazó klónfajták termesztése. A spárga nagy
alkalmazkodóképességű, hidegtűrő, fénykedvelő növény. A halványított spárgát célszerű
lazább talajokon termeszteni, a hibrid fajták termesztéséhez öntözés szükséges. A spárgát
évelőként termesztjük, az ültetvények élettartama minimum 8-10 év. A telepítés előtt
mélyforgatást és nagyadagú szervestrágyázást végeznek. A szaporítóanyagot úgynevezett
magoncneveléssel állítják elő. Ez régebben mintegy fél évig tartott, ma már gyorsított
magoncnevelést alkalmaznak, ami gyakorlatilag egy palántanevelési technológia. Terjedőben
van a fekete/fehér kétszínű zsebes talajtakaró fóliák és a csepegtető önötözés alkalmazása, így
biztonságosabbá tehető a termesztés és nagyobb termésátlagok érhetőek el. A telepítést

28
követő első két évben általában nem végeznek szedést. A későbbiekben a szedési időszak
áprilistól június közepéig tart. A halványított spárga esetében a sípok egy bakhátban fejlődnek
ki és napi gyakorisággal az előtt szedjük le őket, mielőtt a felszínre törnek. A zöldspárgát
elegendő kétnaponta szedni. A modern korszerű ültetvényekről hektáronként 5-7 tonna síp
szedhető.

Terminológiai szótár:
Szaporítás – A termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.
Ivaros szaporítás – Olyan szaporítási mód melyhez ivaros, generatív úton létrejött növényi
részt (magot, termést) használunk fel.
Ivartalan szaporítás - Olyan szaporítási mód melyhez a növény vegetatív részeit (gyökér, szár,
levél) használjuk fel.
Vetőmag – Gazdasági növények termesztése céljából különös gonddal megtermelt faj és
fajtatiszta, minősített és vetésre előkészített mag.
Helyrevetés – Olyan szaporítási eljárás melynek során a vetőmagot a végleges helyére és a
végleges tenyészterületére vetjük.
Palántázás - Olyan szaporítási eljárás melynek során lágyszárú növények magvait nem a
végleges helyükre és nem a végleges tenyészterületükre vetjük.
Fitotechnika – Azon termesztési műveletek összessége, melyeket közvetlenül a növényen
végzünk.
Tűzdelés (pikírozás) - Az a művelet, melynek során, a szaporító tálcákba nagy sűrűséggel
elvetett növényeket -ideális esetben szikleveles, illetve 2 lombleveles korban- további
palántanevelés céljára átültetjük.
Termesztőberendezés – Olyan üveggel vagy fóliával fedett létesítmény, amelyben
palántanevelést vagy hajtatást folytatnak.
Talajművelés - A talaj művelőeszközökkel történő mechanikai megmunkálása, alakítása.
Transzspirációs együttható – Az egységnyi szárazanyag előállításához szükséges
vízmennyiség.
Vízfogyasztási együttható – Az egységnyi nyers termék előállításához szükséges
vízmennyiség.
Fenofázis – morfológiai, vagy élettani fejlődési fázis.

29
 2. SZŐLŐTERMESZTÉS

2.1. A szőlőtermesztés története

A szőlő az emberiség egyik legősibb kultúrnövénye. Termesztésbe vonására a

neolitikumban (6-8000 évvel ezelőtt) került sor.
Az ezt követő évezredekben a szőlő és termesztése elterjed az egész ázsiai és európai
kontinensen. A nagy birodalmak (görög, római) térhódításával a szőlőtermesztés is
rohamosan terjed Európában.
A Kárpát-medencei szőlőtermesztésnek már időszámításunk előttről vannak
bizonyítékai. A ie. 450-100 között kelták által lakott települések körül már folyt
szőlőtermesztés, amit a hódító rómaiak tovább folytatnak.
Krisztus után 8-ban a rómaiak a mai Dunántúl területén Pannónia néven provinciát
szerveznek és ültetvényeket telepítenek. Ezáltal a Dunántúlon mindenfelé elterjed a
szőlőkultúra, ahol jelenleg is termesztik a szőlőt (Pl.: Szerémség - Sirmium, Pécs - Sopiane,
Sopron - Scarbantia, Szekszárd - Alisca, Szombathely - Savaria, Esztergom - Salva, Óbuda -
Aqincum).
A népvándorlások kora nem kedvez a szőlőtermesztésnek és emiatt egész Európában
hanyatlásnak indul a szőlőkultúra. A magyarság vándorlásai során a környezetében élő
népektől megtanulja a szőlőtermesztést és borkészítést. A honfoglaláskor a Kárpát
medencében zömmel szlovák népek éltek, amelyek szőlőt termesztettek. A honfoglaló
magyarok a meglévő szőlőterületeket igen értékesnek ítélték.
A kereszténység felvételével és a feudális államrend kialakításával I. István után az
Európai kolostorok és főúri kertekhez hasonlóan hazánkban is fellendül a szőlőtermesztés, és
már a legkorszerűbb ismereteik alapján művelik a szőlőt. Nő a szőlővel hasznosított területek
nagysága. A feudális államok létrejöttével Európa a szőlő- és bortermelésben átveszi a vezető
szerepet Ázsiától (Bényei et al., 1999).
Magyarországon a tatárjárás (1241-1242) jelentősen megtizedeli mind a szőlőtermő
területeket, mind az ezzel foglalkozó lakosságot. IV. Béla a dúlás után külföldi
szőlőtermesztéshez is értő földműveseket (vallonok) telepít az országba.
Hazánkban a XIV. századra általánossá válik a borfogyasztás, melyet az is előtérbe
helyez, hogy a rossz ivóvíz és a járványok miatt a bor a kor kedvenc itala. Mátyás király
uralkodása idején Magyarországot Európa egyik vezető bor nagyhatalmaként tartják számon.
Mária Terézia a Duna-Tisza közötti futóhomok megkötésére az alföld egyes területein
engedélyezi a szőlő telepítését.
Európában a XVII. század végére a szőlő és bortermelés a csúcspontjához ér, melyet
az észak-amerikai kontinensről bekerülő károsítók (lisztharmat – 1845, filoxera – 1862,
peronoszpóra – 1878) jelentősen korlátoznak.
1875 a magyar pezsgőgyártás kezdete. Pozsony után sorra létesülnek pezsgőgyárak
Pesten, Budán, Budafokon és Pécsen. Ebben az évben a filoxera hazákban is megjelenik. A
hegyvidéki területek szőlőültetvényeinek nagy részét kipusztítja.
A trianoni békeszerződés után a szőlő- és borfogyasztó népesség ⅓-a, míg a
termőterületek ⅔-a marad Magyarországon, a bor eladása nagy nehézségekbe ütközik.
1929-ben megtiltják a direkt termő fajták telepítését (Bényei et al., 1999).
A II. világháború után jelentősen átalakul a magyar szőlő- és borgazdaság, melynek
végeredménye a nagyüzemi magas művelésű szőlőtermesztés általánossá válása és az
elsősorban szovjet exportorientáció miatti alacsony borminőség.

30
 A rendszerváltás után a kertészeti ágazatok közül a szőlőtermesztés és borászat
fejlődött a leglátványosabban, melynek eredménye a széles borválaszték és a polcokon
megjelenő magas minőség.

2.2. A szőlőtermesztés biológiai és ökológiai alapjai

2.2.1. A szőlő származása és rendszertana

A szőlőfélék legősibb képviselői, a Cissites nemzetség fajai a földtörténeti

krétaidőszakban, mintegy 100 millió éve jelentek meg a földön. A Cissites nemzetség ugyan
kipusztult, de belőlük származtatják a ma is élő 10 szőlőnemzetséget. Magyarország területén
több szőlőfaj élt a jégkorszakig (V. hungarica ANDR., V. tokajensis STUR.). A
harmadidőszak melegebb éghajlatán egészen Alaszka, Grönland és Izland területéig
megtalálhatók voltak a szőlőfajok, sőt a mai amerikai szőlőfajok ősei előfordultak Európában
is. A fajok csoportjainak szétválásában nagy szerepe volt a kontinensek vándorlásának.
A szőlőfajok közül egy vagy több játszott szerepet a ma élő eurázsiai ligeti szőlő (Vitis
silvestris) kialakulásában, mely fajból a 2-3 ezer éves termesztés hatására létrejött a kerti
szőlő, vagy más néven bort termő szőlő (Vitis vinifera). A Vitis silvestris a vad, a Vitis
vinifera pedig a kultúrfajok csoportjába tartozik (Bényei et al., 1999). A szőlőfajok
rendszertanát az 1. ábra foglalja össze.

31
 Vitaceae család

Vitis nemzetség

Muscadinia Euvitis
alnemzetség alnemzetség
(3 faj) (kb. 70 faj)

Észak-amerikai Kelet-ázsiai fajok Európai-eurázsiai

fajok (kb. 40 faj) fajok (2 faj)
(30 faj)
Vitis silvestris
Mérsékelt égöv Vitis vinifera
alatt fajok Trópusokon élő
fajok (3 faj)

Keleti csoport Hidegtűrő fajok

(4 faj) (3 faj)

Egyéb fajok
Középső csoport (7 faj)
(8 faj)

Trópusokon élő
Nyugati csoport fajok (2 faj)
(2 faj)

2.1. ábra A Vitis nemzetség elterjedése a világon (Bényei et al., 1999 nyomán)

2.2.2. A szőlőfélék biológiája és morfológiai sajátosságai

2.2.2.1 A szőlő életszakaszai és évi biológiai ciklusa

A szőlő életszakasza négy nagyobb részre bontható: a tőke kialakításának szakasza, a
fokozódó termőképesség szakasza, a teljes vagy kiegyenlített termések szakasza, valamint az
öregkori szakasz. A szőlő évi biológiai ciklusát a 2. ábra szemlélteti.

32
 2.2. ábra A szőlő évi biológiai ciklusa
(Internet, 2006)
2.2.2.2 A szőlőnövény (Vitis vinifera L.) morfológiai sajátosságai
A szőlő, évelő, kacsokkal kapaszkodó kúszónövény (lián). Erős növekedésű hajtásai
mindig a fény felé törnek, miközben kacsokkal valamilyen támasztékhoz és egymáshoz
kapaszkodnak. A termesztett szőlőnél a könnyebb kezelhetőség céljából ezt a növekedési
sajátosságot korlátok közé szorítjuk és az ilyen állandó helyre ültetett, mesterségesen,
metszéssel alakított szőlő növényt pedig szőlőtőkének nevezzük.
A szőlőtőkéket általában támasz mellett neveljük, amely egyrészt megtartja a növényt,
biztosítja a lombozat minél kevesebb önárnyékolását, másrészt megkönnyíti a növénnyel és
környezetével kapcsolatos munkálatokat. A szőlő kétivarú, egylaki szélporozta növény.
2.2.2.3 A szőlőtőke részei
Gyökérrendszer feladata a növény rögzítése, tápanyaggal és vízzel való ellátása.
Eredetileg a szőlőnek (mivel kétszikű növény) főgyökérrendszere lenne, de a vegetatív
szaporítás miatt járulékos gyökérrendszer alakul ki.
A hajtás az adott tenyészidőszakban képződött, zöld, leveles szár, amely nóduszokra
és internódiumokra tagolódik. A nódusz a szárat tagoló duzzadt szerv, melyen a szár
oldalképletei (levél, rügy, fürt, kacs) elhelyezkednek. Az internódium, pedig a szár két nódusz
közötti szakasza. Normális esetben nem ágazik el, nincs rajta oldalképlet. A hajtás fiatal felső
részét, mely pásztorbotszerűen begörbül (nutál) vitorlának nevezzük.
A levelek a hajtás mentén egysíkban, nóduszonként felváltva a szembe lévő oldalakon
erednek.
A rügy egy rövidszártagú hajtáskezdemény. A hajtás nóduszain mindig két rügy van
egymás mellett. Az egyik az úgynevezett téli rügy , a másik pedig a nyári rügy.
A hónaljhajtás (másod-, harmadrendű hajtás) egy hajtás valamely nyári rügyéből
ugyanabban a tenyészidőszakban keletkező hajtás.
A kacs kapaszkodásra módosult, vékony, csavarodó hajtásrész.
A fürt kocsányzatból és bogyókból áll.
A vessző egy tenyészidőszakot már megélt, lombját vesztett, fásodott szár. A hajtásból
alakul ki, annak lombjának lehullásakor.
A cser két tenyészidőszakot már megélt, fásodott szár. A vesszőből alakul ki
lombhulláskor. Rajta csak vessző, rejtett rügy ill. annak kihajtása esetén fattyúhajtás található.
A tőke csernél idősebb részein csak rejtett rügy vagy az abból fejlődött fattyúhajtás -
lombhullás után fattyúvessző -, esetleg járulékos gyökér található.

33
 Karnak nevezzük a kordon- és a lugasművelésű tőkék ágait. Leggyakrabban
vízszintes, de lehet függőleges is (vertikó). Rajta termőalapok találhatók.
Termőalapnak nevezzük a lugas vagy kordon karjain egymástól bizonyos távolságban
kinevelt csernél idősebb elágazások, melyen az évenkénti metszést folytatjuk.
A tőkealapot a tőke csernél idősebb részei alkotják. Ezek térbeli és egymáshoz
viszonyított elhelyezkedése jelenti a tőke művelésmódját.
Tőkefej (fej) a rendszeres metszés hatására bunkószerűen megvastagodott szárrész.
Nem elágazó tökeművelésmódoknál fordul elő. (pl.: fej, esetleg ernyő).
Tőkenyak a tőke törzsének alsó, föld felszíne fölötti része.
Tőketörzs (törzs) a tőkenyak feletti függőleges vagy ferde, idősebb szárrész, amely
lehet elágazás nélküli, és lehet elágazó is. Rajta fej, kar vagy egyetlen termőalap található
(Guyot).
A szőlő rügyeit keletkezésüktől, elhelyezkedésüktől, felépítésüktől, kihajtásuktól, az
évszaktól függően nevezik el.
A nyári rügy csak a hajtáson fordul elő. Levél hónaljában a háti oldal felé helyezkedik
el. Ha a tenyészidőszak alatt kihajt, akkor hónaljhajtás fejlődik belőle, egyébként elpusztul,
lepereg.
A téli rügy normális esetben csak a következő tenyészidőszakban hajt majd ki.
Elsőrendű hajtás fejlődik belőle. A téli rügy a hajtáson található. A lombhullás után a hajtás
télirügyét világosrügynek hívjuk. A világosrügy (3. ábra) a vessző nóduszán helyezkedik el,
amely határozott internódiummal különül el az alatta levő nódusztól.
Az alapi rügy az a rügy mely alatt nincs határozott internódium. Ezek a rügyek a
vesszők alapi részénél találhatóak. Fejlettségben jelentősen elmaradnak a világosrügytől. Az
alapi rügyek közül a legfejlettebb rügyet sárszemnek nevezzük.
A rejtett rügy szabad szemmel nem látható, kéreggel benőtt rügy. Úgy képződik, hogy
a ki nem hajtott (alva maradt) rügyet (alapi- vagy világosrügyet) a kéreg szép lassan benövi.
Csak vesszőnél idősebb részeken fordul elő.

2.3. ábra A szőlő világos rügyének keresztmetszete

(jelölések: 1 – rügypikkelyek, 2 – főrügy, 3 – rügygyapot, 4 – rügyalap, 5 –
mellékrügy) (Internet, 2006)

2.2.3. A szőlőtermesztés ökológiai tényezői

2.2.3.1 Edafikus tényezők

A talaj hatása kettős, direkt és indirekt. Direkt módon hat a növényre, hiszen a
gyökérzet a talajból veszi fel a vizet és a benne oldott anyagokat. Indirekt hatása pedig a talaj
felett kialakuló klíma befolyásolásával, és/vagy immunitásával nyilvánul meg.
Immunis talajnak hívjuk a 75-80% -nál nagyobb kvarctartalmú homoktalajokat. Ebben
a közegben a filoxéra (Viteus vitifolii) nem él meg.
A talaj típusának nagy befolyása van a rajta termő szőlőből készült bor ízvilágára,
néhány példát felsorolunk ennek szemléltetésére:

34
 • A palás, dioritos, porfir anyakőzetű talajok testes, színben gazdag, finom,
eleinte kevésbé kellemes, de később igen szép, lágy vagy közepes savtartalmú
borokat adnak.
• A gránit eredetű talajokon lágy vagy közepesen savas, gyorsan fejlődő, testes
borokat adó termést kapunk.
• A homokkő eredetű talajok viszonylag lágy, testes, zamatos, tüzes, olykor
különleges föld- (mandula) ízű, gyorsan fejlődő minőségi bort adnak.
• A vulkanikus kőzetmálladékkal keveredett, s különösen a tufából képződött
talajok nehéz, testes, savas, tüzes, különleges zamatú, kiváló minőségű, lassú
fejlődésű, lassan öregedő borokat adnak. Ezek a legerősebb borjellegképző
talajok.
• A meszes talajokon általában savban gazdagabb termést kapunk, mint a
mészben szegényebb talajokon. Közepes mésztartalmú, de tápanyagban gazdag
talajokon kemény, de emellett testes, zamatos, tüzes, jelleges, gyorsan tisztuló,
tartós bort kaphatunk. Nagy mésztartalmú talajokon savas, kevés alkoholt
tartalmazó, jellegtelen, de jól tisztuló, könnyen kezelhető borok ("meszes
borok") nyerhetők, melyek pezsgőkészítésre kiválóak. (Oka valószínűleg az
lehet, hogy a mész akadályozza a minőségre kedvezően ható kálium felvételét.)
• A mészköves, dolomitos talajok borának jellege erősebb, mint ugyanazon
borvidék meszes, de magnéziumszegény talajainak boraié.
• A lösztalajokon színben gazdag, közepes extrakttartalmú, illatos, zamatos,
alkoholban gazdag borokat kapunk. Mind a fehér-, mind a vörösborszőlő-fajták
termesztésére kiválóan alkalmas, azonban hazánkban a löszön termesztett
vörösborok minőségben felülmúlják a fehérborokat. (pl.: Szekszárd, Villány)
• A homoktalajú ültetvények bora többnyire lágy, extraktban szegény,
jellegtelen, gyorsan fejlődő, gyorsan elöregedő, de alkoholban gazdag lehet. A
humuszos, lösszel kevert homok igen jó szőlőtalaj, ezeken jellegzetesebb,
testesebb, színanyagban viszonylag gazdagabb, állóképesebb borokat kapunk,
mint a gyenge homoktalajokon.
• A melegebb, jobb hőgazdálkodású talajokon (meszes, sötét színű,
lejtőtörmelékes, kavicsos, nem túl száraz jellegű) általában jellegzetesebb, jobb
minőségű bor nyerhető, mint a hideg talajokon.
• A humuszban gazdagabb talajok borainak cser és színanyag tartalma
gazdagabb, mint a humuszban szegény talajoké.
• A talajoknak a termés és a bor jellegére és minőségére gyakorolt hatása nem
azonos mértékben nyilvánul meg minden fajtánál.
2.2.3.2 Klimatikus tényezők
Földrajzi helyzet, fekvés
A földrajzi helyzet meghatározza az alapvető makroklimatikus adottságokat:
maximális lehetséges besugárzást, s ez által a léghőmérsékletet is. Az egyenlítőtől távolodva
mindkettő paraméter egyre kisebb lesz. A földrajzi helyzet hatását a tengerszint feletti
magasság módosítja. Magasabb fekvés hasonlóan hat, mintha az egyenlítőtől távolabbra lenne
az adott hely. A Vitis vinifera mezoterm növény, azaz a meleg mérsékelt égöv növénye. A
sikeres szőlőtermesztésnek kedvező földrajzi helyek határait a következő izotermák közé
teszik: a legmelegebb hónap (északi féltekén a júliusi, déli féltekén a januári
középhőmérséklete alapján: 20 - 28 °C (4. ábra szaggatott vonal), évi átlaghőmérséklet
alapján: 9 - 21 °C (4.ábra – folyamatos vonal).

35
 2.4. ábra A szőlő termeszthetőségének határai a világon (Internet, 2006)
Magyarország ez alapján a sikeres szőlőtermesztés északi határánál fekszik. Ebből
következik, hogy klímánk aránylag hűvös, a tenyészidőszak rövid.
A domborzat is jelentős módosító hatású lehet. A szőlő számára legkedvezőbbek a D,
DK és a DNy-lejtők. A legtöbb szőlőfajta fagyérzékeny, ezért a mélyfekvésű, fagyzugos
területek kevésbé alkalmasak szőlőtermesztésre.
Légköri paraméterek
Fény
Hazánkba túl sok fény nem éri a szőlőt. Inkább a magas hőmérséklet okozhat
problémát. Az árnyékos viszonyokhoz is jól alkalmazkodik az egyébként fényigényes szőlő.
A lombozat fényviszonyait a hajtások megfelelő térbeli elhelyezésével (zöldmunkákkal)
tudjuk a legkönnyebben befolyásolni. Hazánkban, a túl sűrű lombozat esetén a fürtökben a
gyümölcsre emlékeztető aromák képződése gyenge, és még növényvédelmi problémák is
felléphetnek.
Hőmérséklet
A szőlő biológiai 0 foka (a látható élettevékenységhez szükséges) 10 °C. Ez a
rügyfakadáshoz szükséges hőmérséklet is. A tenyészidőszak ez alapján a 10 °C-nál nagyobb
átlaghőmérsékletű napokat jelenti. Ez hazánkban évről évre és területenként is változik,
átlagosan 180-190 nap.
Az alacsony hőmérséklet fagykárként jelentkezik a leggyakrabban. Az időpontja
alapján három fő fagyot különböztetünk meg:
• Késő tavaszi - általában utolsó előfordulása május 25. (Szent Orbán napja).
Ekkor a frissen kihajtott kis hajtások károsodnak. A fajták tűrése között
jelentős különbség nincs.
• Kora őszi - az esetleg a tőkén levő termést károsítja. Főleg Németországban,
Ausztriában a természetesen fagyott termésből borkülönlegességet - "jégbort" -
készítenek. A lombozat lehullását az első fagy szokta okozni. Ez ekkor már
nem jelent kártételt. A fajták tűrése között jelentős különbség nincs.
• Téli - a leghidegebb fagyok ekkor következnek be. A szőlőfajták téli
fagytűrése között jelentős különbség van. A Vitis vinefera fajták a -15 °C -nál
hidegebbet tartósan nem képesek elviselni károsodás nélkül. A Vitis amurensis
és a V. labrusca leszármazottjai jobb fagytűréssel rendelkeznek. A tiszta Vitis
vinifera fajták között a Rajnai rizling a legjobb fagytűrő.
A szőlőfajták a téli mélynyugalomban kisebb, míg a kényszernyugalomban nagyobb
hideget képesek elviselni. Ez az interkonverzió jelensége, amikor a keményítőből cukor

36
képződik a hideg hatására, ezáltal a sejtnedv töményebb lesz, fagyáspontja lecsökken, tehát
nagyobb hideget is elvisel a növény.
A magas hőmérséklet káros hatása a leggyakrabban indirekt: a levegő páratelítetlenség
növekedésével relatív vízhiányt, vízstresszt okoz a szőlő leveleiben.
Csapadék
A csapadék mennyiségének megítélése csak a talaj szerkezetével, vízállapotával, és
vízkapacitásával együtt lehetséges. A csapadék mennyisége a levegő páratartalmát is
befolyásolja. A csapadék formája is lehet káros hatású. Itt elsősorban a jégeső károsítását kell
kiemelni.
Kevés csapadék esetén a talaj vízkészlete lecsökken, így a szőlő is kevesebb vizet tud
elpárologtatni. Egy határon túl stresszállapotot okoz, minek során a levél gázcsere-nyílásai
bezáródnak, így a fotoszintézis is lelassul.
Túl sok csapadék elsősorban erózió, talajlevegőtlenség de a levegő magas páratartalma
útján lehet károsító hatású.
Páratartalom
Az alacsony páratartalom a növény párologtatását fokozza. Ha a talajban elég víz van,
akkor is előfordulhat, hogy a párologtatás (transzspiráció) nagyobb lesz, mint amit a
gyökérrendszer el tud látni. Ez a légköri aszály. Eredménye hasonló a normál vízhiányéhoz,
de éjszaka a hiány pótlódik, tehát kevésbé káros.
A magas páratartalom a kórokozó gombáknak (pl.: Peronospora, Botrytis) teremtenek
kedvező viszonyokat.
Szél
A széllel kapcsolatosan ki kell emelnünk, hogy a szőlő szélporozta növény. Ha a
virágzáskor szélcsend van, akkor ez szintén gátolja a megporzást, de az ültetvényben magas
páratartalom is kialakulhat, ami a gombás betegségek elterjedésének kedvezhet.
Általában szélkárral nem számolunk a szőlőtermesztésben. Káros hatása a párolgás
fokozásában nyilvánul meg a leggyakrabban. A virágzáskor a bibe gyors kiszáradását
okozhatja, így a megporzást gátolhatja. A légmozgás a páratartalmat csökkentheti, így a
gombás betegségeknek számára kedvezőtlenebb viszonyok alakulhatnak ki.
A szőlő klimatikus tényezőinek tárgyalásakor nem tekinthetünk el néhány
alapfogalom tisztázásától:
Idő: Az adott időpontban jelentkező légköri viszonyok összessége.
Időjárás: Az adott időszakban (néhány nap) jelentkező légköri viszonyok összessége.
Klíma: Az adott területen hosszabb időszakon (több tíz év) keresztül kialakuló
időjárás-sorozatok összessége.
Állományklíma: A növényállományban kialakuló légköri viszonyok, melyek
jelentősen eltérhetnek a terület mikroklímájától. Kialakulását segíti a sűrűbb, zártabb
lombozat, szélcsendes, meleg napos időjárás.
Évjárat: A termés kialakulásának idejében (rügydifferenciálódástól szüretig) tartó
időszak időjárásainak összessége. Értékelése a termés minőségére és mennyiségére gyakorolt
hatása alapján történik. Két évjáratot hasonlítsunk össze a termés sav- és cukortartalmának
alakulása alapján.
Klimatikus indexek
Hőösszeg: Az adott időszak napi átlaghőmérsékleteinek összege naponta.
Hatásos hőösszeg: Az adott időszak 10°C feletti napi átlaghőmérsékleteinek összege
naponta. Tehát, ha a napi átlaghőmérséklet 11°C, akkor 1°C kerül csak összegbe. Klasszikus
esetben, ha a napi átlaghőmérséklet kisebb mint 10°C, akkor az adott nap nem szerepel az
összesítésben.

37
 A tenyészidőszak hossza: A biológiai 0° (10°C) feletti átlaghőmérsékletű napok
száma. Kezdetének és a végének számítása a havi átlaghőmérsékletekből történik
interpolációval. Ezáltal a napi ingadozások kisimulnak és a számítás egyszerűbb lesz.
Branas-féle hő-fényviszony index: Ih=X*H*10-6, ahol:
• X: a tenyészidőszak hatásos hőösszege
• H: tenyészidősyak megvilágított óráinak száma
Ha a hő-fényviszony index (Ih) értéke kisebb, mint 2,6, akkor a szabadföldi
szőlőtermesztés nem sikeres. Az érték növekedésével egy határig (6-7) a termesztés
lehetőségei növekednek.
Magyarországon délről észak felé haladva több év átlagában 3,5 – 4,2 között változik.
Szőlőfajták beéréséhez fajtánként más és más hő-fényviszony index értékek szükségesek.
Alapvetően elmondható, hogy a fajták közül a korán beérők 2,8 alatti értékkel, a középérésű
fajták 2,8 – 3,5 közötti, míg a késői érésű fajták 3,5 – 4,5 közötti értékkel jellemezhetők
(Internet, 2006).

2.3. A szőlőtermesztés technológiája

2.3.1. Ültetvény létesítése

Szőlőültetvény létesítésének:
• hatósági,
• szakmai,
• ökonómiai feltételei vannak.
Magyarországon – hasonlóan az EU gyakorlatához – szőlőültetvény létesítéséhez
és megszüntetéséhez több hatóság együttes engedélye szükséges. 2004 májusától – az
ország EU tagsága óta – a szőlőtermesztéssel kapcsolatos elsődleges rendszabályok az
EU tagországok mindegyikére vonatkozó, úgynevezett közösségi rendszabályok közé
tartoznak. Az 1493/1999 EK tanácsi rendelet értelmében a tagországokban borszőlő
területbővítési célú telepítése nem engedélyezett, csupán az újratelepítési jog terhére
történő szerkezet-átalakító telepítés (Mikulás et. al., 2003).
Magyarországon üzemi szőlőültetvény (500 m2 feletti terület) csak az úgynevezett
szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt területen engedélyezhető.
Az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 1979 és 1982 között 16
ökológiai és ökonómiai paraméter alapján felvételezte a szőlőtermesztés számára
számításba vehető területeket. A felmérés alapját a termőhely talajtípusa, klímája,
vízgazdálkodása, tengerszint feletti magassága, égtáji kitettsége képezte, az
eredmények 400 pontos rendszer alapján értékeltek. Szőlőtermesztésre a 200 és 400
közötti pontértéket elért területek alkalmasak (Kozma, 1993).
A szőlőtelepítési és kivágási kérelmet a hegybíróhoz kell benyújtani, aki
továbbítja azt az FVM Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalához elbírálás és
engedélyezés érdekében. Szőlőtelepítés szakmai kérdései közül kiemelt jelentősséggel
bír a szőlőfajta megválasztása. A fajta neve – hasonlóan a borvidék és a termelő
nevéhez – jelentős szerepet játszik a vásárló döntésében. A bor élvezeti és divatcikk,
ezért újabb és újabb bordivatok jelennek meg, melyek meghatározzák a fajtaválasztást,
ezáltal a szőlőtermesztés és borászat gazdaságosságát.
A szőlőtelepítést megelőzi a tőkeművelésmód, sor- és tőtávolság, a tőkeforma
megválasztása. A döntéseknél a gépesíthetőség szempontjait maximálisan figyelembe
kell venni. A gépi technológiára alkalmazott (és szakszerűen kivitelezett)

38
ültetvényberuházás hagyományos módszerekkel is művelhető, de fordítva nem. A gépi
szüret feltételéhez kialakított tőkeformán és támberendezésen művelt tőkék
hagyományos módon szüretelhetők, de fordítva nem.
Nagy jelentősége van a sorirány kijelölésének. A sorok irányának
meghatározásában a domborzati viszonyokat, az uralkodó szélirányt és napjárást
minden esetben figyelembe kell venni. A nap járására merőleges sorokat délelőtt az
egyik oldalról, délután a másik oldalról éri a napfény. A sorok iránya az uralkodó
széljárással párhuzamos legyen, ellenkező esetben a viharos szél megdönti a
támberendezést. A záporszerű, nagy intenzitású csapadék a hegy-völgy irányú
telepítésekben gyorsan elfolyik és jelentős eróziós károkat okoz. Ha az anyagi
lehetőség és a talajréteg vastagsága megengedi, a teraszírozást el kell végeztetni. A
teraszírozás tervezése és kivitelezése speciális szakismeretet és hatósági engedélyt
igényel.
Szőlőültetvény létesítése tőkeigényes beruházás. 25-30 éves üzemeltetés
tervezhető (amortizációs kulcs 6 %), 1 db 60-70 lőerős univerzális erőgép teljes
munkagéprendszerrel ellátva 25-30 ha éves gépmunka igényét teljesíti. Egy állandóan
a szőlőben dolgozó fizikai munkaerő 3 ha szőlőültetvény munkáját tudja időben,
szakszerűen megfelelő minőségben elvégezni.
2.3.2. Fitotechnikai műveletek

A szőlőtermesztésben fitotechnikai műveleteknek nevezzük a szőlőtőke föld feletti

részén végzett beavatkozásokat (Csepregi, 1982).
• Egyes szervek végleges, vagy részleges, vegetációs időn kívül vagy belül történő
eltávolítását.
• Egyes növényrészek térbeli elhelyezését, melyek célja a fotoszintézis feltételeinek
javítása, a növényvédelem hatékonyságának növelése.
• Az egész szőlőtőke egyes szerveinek, vagy az egészének – nem növényvédelmi célú –
kezelése (kötődés fokozás, beérés szabályozás).
A szőlőtermesztésben alkalmazott fitotechnikai műveleteket:
• fásmetszésnek,
• zöldmunkáknak,
• szálvessző lekötésnek,
• kémiai szerekkel történő kezelésnek nevezzük.
Egyes szakírók a gyökérmetszést (és a gyökérifjítást) is a fitotechnikai műveletek közé
sorolják, mert hatására a növény teljesítőképessége, az ökológiai potenciál hasznosítása
növekszik (Csepregi, 1982).
2.3.2.1 Fásmetszés (metszés)
A szőlőnövény természetes alakképződése a termesztéstechnológia számára
célszerűtlen. Sűrű, rendezetlen hajtásnövekedés esetén a vegetatív túlsúly válik jellemzővé, a
fürtök lazák, cukorban szegények, savban gazdagok lesznek.
Évszázadok során a szőlőtermesztő ember azt tapasztalta, hogy a csökkentett
rügyszámú, rövidre visszametszett vesszőkön nagyobb fürt, cukorban gazdag, savban
szegényebb, ízletesebb bogyó fejlődik.
A filoxéravész után, különösen a gépesítés általánossá válásával új szempontok
kerültek előtérbe. A gépesített termesztéstechnológia a XX. század során az egysíkú, sorok
irányában kiképzett tőkeforma, szálvesszős metszés térhódításához vezetett.
A szőlő metszésének három célja:

39
 • a fiatal tőke kialakítása,
• a termés mennyiségének és minőségének szabályozása,
• a csúcsdominancia (polaritás) hatásának csökkentése.
A szőlőtőke kialakítása (alakító metszése) az ültetés utáni első 4 évben történik. Ez
alatt az idő alatt alakul ki a tőke, vagyis a szőlőnövény szárrendszere, törzse, karja, vagy
karjai, továbbá a termőalapok. A szőlőtőke végleges kialakításában nagy jelentősége van a
metszés mellett a hajtások kötözésének, alakításának is.
A tőke kialakításában, a termőegyensúly fenntartásában meghatározó szerepe van a
szőlő rügyeinek (összetett, vegyes rügy), melyek tőkénként, fajtánként, termőhelyenként
eltérőek.
A fajtára, termőhelyre, a tőke kondíciójára jellemző rügytermékenységi együttható a
metszéskor a tőkén meghagyott világos részekre számított átlagos fürtszámot fejezi ki.
A nyereségorientált szőlőtermesztésben a rügyek termékenységének ismerete alapvető
fontosságú, mert csak a rügytermékenység ismeretében lehet a területegységre eső fürttermést
megtervezni. A rügyek termékenységét hajtatással és mikroszkóp alatt történő boncolással
állapítják meg. A rügyboncolás a rügyben telelő atkákról és a rügyben áttelelő
szőlőlisztharmatról is tájékoztatást ad.
A szőlőtőke vesszőit eltérő hosszúságúra metszik: kopaszra, csapra, vagy
szálvesszőre.
A kopaszra metszéskor a vesszőket tőben, vagy 1 rügyes csonkra metszik. Az
alanyfajták tőkéit kopaszra metszik.
Csapos metszéskor a vesszőt 2-4 világos rügy felett vágják el. Feladata alapján a csap
lehet biztosító csap, ugarcsap és termőcsap (2.5. ábra). Biztosítócsapot azért hagynak a tőke
alsó részén, hogy a tőke, ill. a tőke egy része – fagy, vagy valamilyen káreset után – újra
nevelhető legyen. Ugarcsap a következő évi metszési alapokat neveli.
A termőcsapok (termővessző) feladata a metszés évében a termés kineveléséhez
szükséges hajtások biztosítása.

2.5. ábra: Ugarcsap, biztosítócsap és termővessző metszés után

Forrás: Kozma P. (1993)
Metszés ideje lombhullástól rügyfakadásig terjed. A metszés hagyományos eszköze a
metszőolló. A gépipar elektromos és pneumatikus működtetésű ollókat kínál az üzemek
számára. A teljesítmény 15-20%-kal növekszik és a munka is sokkal könnyebb ezeknek az
eszközöknek a használatával. –5ºC alatt a metszés nem ajánlott, mert a dolgozók
teljesítménye rohamosan csökken.

40
 A lemetszett vesszőtömeg általában a fürttermés harmada, negyede, vagyis 10 t/ha
fürttermés esetén 2,5-3,0%. Az integrált termesztéstechnológiában a feldarabolt venyigét
bedolgozzák a szőlőültetvény talajába.
2.3.2.2 A szőlő zöldmunkái
A szőlőültetvényben végzett zöldmunkák célja a szőlőmetszés kiegészítése, a
lombfelület fotoszintetikus teljesítőképességének az optimalizálása, a hatékony
növényvédelem elősegítése. A zöldmunkák mennyisége és minősége meghatározza a lombfal
mikroklímáját, ezzel a gombabetegségek fellépésének előfeltételét. A laza, szellős lombfal eső
után gyorsabban felszárad.
Üzemi szőlőtermesztésben a következő zöldmunkákat rendszeresen elvégzik:
• hajtásválogatás,
• hajtásbefűzés (hajtásigazítás a lombtartó huzal közé),
• fürtzóna lelevelezése.
Hajtásválogatás az alapi és rejtett rügyekből, mellékrügyekből előtörő, a metszéskor
nem tervezett, termést ritkán hozó hajtások eltávolítását jelenti. A hajtásokat kézzel, azok 5-
10 cm fejlettségi állapotában távolítjuk el.
A hajtások elrendezése, beigazítása a lombtartó huzalok közé tőkeművelésmódonként
eltérő, de a cél mindig azonos: fotoszintetikus aktivitás javítása, növényvédelem
hatékonyságának növelése. Az 1 méternél hosszabb tőketörzs lehetővé teszi a lomb
egyharmadának huzalok közé igazítását, a fennmaradó kétharmad részének a sorközbe történő
elhelyezését.

2.6. ábra: Szakszerűtlen és szakszerű lombelhelyezés példája

Forrás: K. Bauer (2002)
A huzalos támberendezésnél a folyóméterenkénti hajtásszám ne legyen több 15-18-nál. Ennél
több hajtás növeli a levelek önárnyékolását, gombabetegségek felszaporodásának veszélyét.
A fürtzóna lelevelezése Magyarországon a minőségi vörösbortermelésben az elmúlt
20 évben általánossá vált. A szakemberek többsége (Kozma 1993, Schultz 1996) azon a
véleményen van, hogy a fotoszintézis hatékonysága nem az egy tőkén lévő levelek számától
függ, hanem a nap által közvetlenül megvilágított levelek arányától (2.7. ábra).
A bogyó közvetlen megvilágítottsága érdekében a fürtöket takaró leveleket el kell
távolítani, minek hatására nő a bogyóhús hőmérséklete, javul a növényvédelem hatékonysága.
A bogyóhús hőmérsékletének növekedése az íz- és aromaanyagok növekedését, az almasav
bomlás intenzitását vonja maga után (2.8. ábra).

41
 _

2.7. ábra: A besugárzó fényintenzitás 2.8. ábra: Hőmérsékleti görbe napfénynek

csökkenése a lombfal levélrétegeinél kitett és beárnyékolt Rajnai rizling-
bogyókon, átlagos meteorológiai
körülmények között, szept. hónapban
Forrás: K. Bauer (2002)

2.3.3. Tőkeformák a szőlőtermesztésben

A tőkeművelésmód a tőke föld feletti idősebb fás részeinek alakját, nagyságát, térbeli
elhelyezkedését jelenti, amit metszéssel és zöldmunkákkal alakítanak ki. A metszésmód az
egyéves fás részek (vesszők) visszavágásának módja, művelete. A tőkeművelésmód
kialakítása szoros összefüggésben van a támrendszerrel és a tenyészterülettel.
A szőlőtermesztésen a tőkeforma megválasztásában hosszú ideig kizárólagosan
biológiai szempontok játszottak szerepet. A filoxéravész után, de különösen a II. világháború
után – a kiváló osztrák szőlész-borász tudós Dr. Lenz Moser eredményeit alapul véve – a
termesztéstechnológia gépesíthetősége vált elsődleges szemponttá. A XX. század utolsó
negyedétől kezdődően az olcsóbb borok szőlőtermesztési technológiáját a szüretelőkombájn
határozza meg. Ez vonatkozik a tőkeforma kialakítására is. A gépi technológia minden eleme
– a gyomirtástól a szüretig – a hosszú (magas) törzsű tőkeformákat igényelte. A
talajerőgazdálkodás új rendszere (készlettrágyázás, fenntartó trágyázás) lehetővé tette az
egyedi tőketerhelések növelését, melyet a gyakorlat a szálvesszős metszéssel valósított meg.
A szálvesszős terhelés is a magas törzsű tőkeformákon volt megoldható.
A XX. század végén – a túltermelés, a minőség iránti igény növekedése – ismét a
kisebb egyedi tőketerhelést, illetve az ilyen megoldást nyújtó tőkék felé fordította a
szakemberek egy részének figyelmét. A piac az úgynevezett manufakturális szőlőtermelés és
borászat különleges termékeit magas borárakkal ismerte el.
A tőkeművelésmódokat többféleképpen csoportosítják. Általánosan elterjedt a
támaszrendszerek alapján történő csoportosítás a következők szerint.
• Támasz nélküli tőkeformák, mint a fej- és bakművelés.
• Karós támasszal művelt tőkeformák, ahol a fej- és bakművelés mellett már
combművelést is lehet választani.
• Egy és kétsíkú huzalos támaszok, melyek lehetnek alacsonyak (60 cm-ig) és magasak
(90 cm felett).

42
 A korszerű, gépesített, nyereségorientált szőlőtermesztés a tudomány és technika XXI.
század eleji állapotában csak egy, vagy kétsíkú támasz mellett nevelt tőkeformában
valósítható meg (Smart-Robinson, 2005). Egysíkú, alacsony tőkeművelésmódok közül
legismertebb a Guyot művelés. Magyarországon a legelterjedtebb egysíkú magas
tőkeművelésmód a Moser-kordon, az ernyő és az egyesfüggöny tőkeművelésmód. Kétsíkú
támaszt a GDC tőkeforma igényel (2.9., 2.10., 2.11., 2.12. ábrák).

2.9. ábra: Egyesfüggöny tőkeforma 2.10. ábra: Moser-kordon tőkeforma

Forrás: Kozma P. (1993)

43
 2.11. ábra: Ernyő tőkeművelésmód 2.12. ábra: Guyot tőkeművelésmód
Forrás: Kozma P. (1993)

2.3.4. A szőlő növényvédelem alapjai

A gazdaságos szőlőtermesztést számos betegség és kártevő veszélyezteti. A Vitis

viniferához tartozó fajták csak rendszeres növényvédelem mellett termeszthetők
eredményesen. A jelenlegi helyzet a XIX. század második felétől alakult ki, amikor Észak-
Amerikából behurcolták Európába a szőlőlisztharmatot (1845, Uncinula necator), a
szőlőperonoszpórát (1878) és egy rendkívül veszélyes kártevőt a szőlőgyökértetűt (1858)
(Lehoczky-Reichart, 1968).
Magyarországon az üzemi szőlőtermesztésben minden évben rendszeresen védekezni
kell a következő betegségek és kártevők ellen.
Gombás betegségek: szőlőperonoszpóra Plasmopara viticola
szőlőlisztharmat Uncinula necator
szürkepenész Botrytis cinerea
Kártevők: tarka szőlőmoly Lobesia botrana
nyerges szőlőmoly Eupoecilia ambiguella
szőlő gyökértetű Phylloxera vastatrix
szőlő levélatka Epitrimeus vitis
Baktériumok közül az Agrobakterium tumefaciens ellen védekeznek rendszeresen.
A szőlőperonoszpóra: a lehullott levelekben oospora alakban áttelelő belső élősködő.
A szőlő minden zöld részét megtámadja. A fertőzés létrejöttéhez párás, meleg időjárás és
vízcsepp szükséges. A vízcsepp úgy az elsődleges, mint a másodlagos fertőzés létrejöttéhez
nélkülözhetetlen. A fertőzés pillanatától az első látható tünet megjelenéséig eltelt idő
(lappangási idő) hossza függ a hőmérséklettől. Ezt a megállapítást Istvánffy és Pálinkás
(1913) két híres magyar kutató tette. A korszerű számítógépes előrejelzési módszerek ezen a
megállapításon alapulnak. A szőlőperonoszpóra elleni védekezés elsődleges hatóanyaga a
rézszulfát és rézhidroxid (1. táblázat).
2.1. táblázat: A hőmérséklet hatása a lappangási idő tartamára, inkubációs táblázat
Lappangási idő
Középhőmérséklet Normális időjárásra vonatkozó
nap
ºC naptári beosztás
levélen fürtön
10-13 15-18 15-18 május közepéig
14 12-15 12-15 május vége
15 11-13 11-13 június eleje
16 9-11 9-11 június közepe
17 6-7 11-13 június vége
18-19 5-6 13-15 július és
20-25 4-5 14-18 augusztus hó
Forrás: Lehocky, 1968
A szőlőlisztharmat a szőlő minden zöld növényi részét megtámadó, felületi élősködő.
A rügyekben micélium, a tőkerészeken kleisztotécium alakban telel át. A fertőzés
kialakulásához száraz, meleg időjárás és hajnali harmatképződés szükséges. A fiatal, éppen
kötődött fürtökön a szőlőlisztharmat és a szőlőperonoszpóra azonos tüneteket mutat. A döntő
eltérés abban van, hogy a lisztharmattal fertőzött fürt dohoz, „gombaszagú”. A
szőlőlisztharmat ellen alkalmazott növényvédőszerek közül a legrégebben a kéntartalmú
készítményeket alkalmazzák.
A szürkepenész – ellentétben az előző két betegséggel – nemcsak a szőlőt, hanem
számtalan kultúrnövényt megbetegít. A szőlő minden zöld részét, sőt a vegetációs periódus

44
után lévő rügyeket is megtámadja. A fertőzés létrejöttéhez a szőlőperonoszpóra számára
kedvező időjárási viszonyok szükségesek. A legnagyobb kárt az éredő bogyókban okozza.
Érdekes kivételt képez a Tokaji borvidéken az aszúképződésben játszott szerepe. Védekezés
speciális botrytis elleni növényvédőszerekkel lehetséges.
Minden gombabetegség elleni védekezés alapja a szakszerű zöldmunka. Laza, szellős
lombfalban ritkábban történik megbetegedés, hatásosabb a kémiai védekezés is.
2.3.4.1 Rovarkártevők
Magyarországon két szőlőmolyfaj fordul elő, amelyek a szőlőtermesztésben kárt
okozhatnak: a nyerges szőlőmoly és a tarka szőlőmoly. Mindkét faj esetén a hernyó kártevő,
ami először a virágzatot, majd a fürtöt károsítja. A nyerges szőlőmolynak évente 2, a tarka
szőlőmolynak évente 3 nemzedéke van. A globális felmelegedés hatására a 3 nemzedékes
tarka szőlőmoly kártételének gyakorisága meghaladja a nyerges szőlőmolyét. A szőlőmolyok
elleni védekezésre számtalan rovarölőszer áll rendelkezésre, a védekezés időpontját
sexferomon csapdákkal állapítják meg.
A szőlő levélatka a fiatal leveleket szívogatja, minek következtében a levelek rosszul
fejlődnek, deformálódnak. Az atka a tőkerészek kérge alatt, vagy a rügypikkelyek alatt telel
át. Védekezésre speciális atkaölőszerek állnak rendelkezésre, de az integrált termesztésben a
ragadozó atkákkal történő védekezés vált általánossá.
A szőlőgyökértetű a XIX. század második felében óriási pusztítást végzett az európai
szőlőtermesztésben. A rendkívül bonyolult életmódot és számtalan fejlődési alakot produkáló
kártevő kártétele másképp jelentkezik az alanyfajtákon és másképp a nemes fajtákon. A
nemes fajtákon elsősorban a gyökérlakó alak károsít, míg az alanyfajtákon a levéllakó alak. A
levéllakó alak az alanyfajták levelén a fonák felé növő rücskös felületű gubacsokat képez. A
XX. század végén megjelent a levéllakó alak több nemes fajta és az interspecifikus fajták
levelén is. A filoxéra vész elleni, több mint 100 éve eredményes biológiai védekezés folyik,
vagyis a nemes fajtákat filoxératűrő alanyfajtákra oltják.

2.3.5. Talajművelés és talajerőgazdálkodás a szőlőültetvényekben

A talajművelés és talajerőgazdálkodás jelentőségét az öt növényi élettényezővel

kapcsolatos szoros együtthatásuk mutatja. A tápelemek, a víz, a hő, a levegő és a fény közül
az első kettő majdnem kizárólag a talajból kerül a szőlőbe (és általában a növényekbe). A talaj
hőmérséklete, a talaj levegőtartalma döntő módon meghatározza a talajélet intenzitását, a
tápelemek felvehetőségét. A világűrből érkező napfény a talajfelszínen alakul át a levegőt
felmelegítő hőmérsékletté. Ezen ismeretek birtokában egyértelmű, hogy minden talajjal
kapcsolatos emberi tevékenység komplex módon hat a növényekre, így a szőlőre is. A
talajművelés és talajerőgazdálkodás gyakorlati teendőinek tárgyalása előtt tisztázni szükséges
a talajtermékenység és talaj termőképesség szakkifejezések pontos jelentését.
A talaj termékenysége hosszú évezredek alatt kialakult természetes talajtulajdonság,
aminek kialakulásában a talajképző kőzetek és talajt hosszú ideje borító természetes
növénytakarónak volt meghatározó. A talaj termőképessége a termesztő ember által
trágyaféleséggel, talajjavító anyagokkal kialakított, rövid ideig fennálló, gyorsan változó
talajtulajdonság.
Üzemi szőlőültetvényt Magyarországon – az érvényes rendeletek értelmében –
akkrediált laboratóriumban végzett talajvizsgálatot felhasználó talajalkalmassági és
készlettrágyázási szakvélemény alapján lehet.
A telepítés évét megelőző július, augusztusban a talajfelszínre juttatott istállótrágyát
(szerves anyagot), ipari trágyát, talajjavító anyagot 10-15 cm-re a talajba kell szántani
(tárcsázni), majd 80-90 cm mélyen dolgozó előhántós rigolekével gyökérzónába kell forgatni.

45
A mélyen megforgatott talaj télen átfagy és tavaszra porhanyóssá válik. A forgatott talaj téli
átfagyása hatásos talajfertőtlenítést is jelent.
A termő ültetvényekben évente végzett fenntartó trágyázás alapja az öt évente
kötelező talajvizsgálat és az évenként kétszer (szőlő virágzáskor, zsendüléskor) elvégzendő
levélanalízis. A kapott eredményeket a tervezett terméssel összevetve szakemberek
megállapítják a szükséges hatóanyag mennyiségét. Diófási (1985) megállapítása szerint a
tőkék termőegyensúlya intenzív talajerőgazdálkodással, rendszeres, nagy termések esetén is
fenntartható.
A szőlőben végzett talajmunkákat 3 csoportba sorolják:
• mechanikai talajművelés,
• kémiai talajművelés,
• biológiai talajművelés.
A mechanikai talajművelés a gyomok irtását, a trágyaszerek, talajjavító anyagok,
lezúzott venyige talajba dolgozását és legfőképpen a talaj természetes párologtatásának
(evaporatio) csökkentését szolgálja. Hátránya ennek az eljárásnak, hogy rombolja a
talajszerkezetet.
A kémiai talajművelés (gyomirtás) kizárólag a gyomok irtására irányul és majdnem
kizárólag a sorok alatti területre korlátozódik. A gyomirtás a szőlőben és általában az
állókultúrákban állandó vita tárgya, mert számos környezetvédelmi problémát von maga után.
A biológiai talajművelés a talaj természetes állapotához hasonló viszonyok
fenntartását jelent. Nem rombolja a talajszerkezetet, nem csökkenti a talaj szervesanyag
tartalmát, viszont gátolja az eróziót. A talajfelszínt fedő növénytakaró lehet tartós, évekig
helyben maradó, vagy ősszel vetett és tavasszal lezúzott növényzet. Ez utóbbi célra a
gabonafélék, vagy repce felel meg a legjobban. A tartós növénytakaró céljára magkeverékeket
lehet vásárolni, vagy a természetes gyomflórát hagyják felszaporodni.
2.2. táblázat: A szántóföldi növénytermesztés és az állókultúrák talajművelésének
összehasonlítása
Szántóföldi növénytermesztés Állókultúra (szőlő)
talajművelése talajművelése
Vetésforgó alkalmazása Monokultúra (klón)
5-6 hónap növénytakaró a talajfelszínen Takaratlan talajfelszín egész évben
(általában)
Gyökér- és növénymaradvány kedvező hatása Lemetszett vesszőtömeg bedolgozása a
talajba (elégetés)
Talajművelést váltott irányban szervezik A gépek mindig ugyanabban a nyomban
járnak
Talajművelés optimális talajállapotban Nedves talaj taposása növényvédelem esetén
Forrás: saját adatgyűjtés

2.3.6. Fajtahasználat alapjai

A szőlő az egyik legrégebben termesztett kultúrnövény. Egyes vélemények szerint ma

a világon több ezer fajta, vagy változat van, melyek vagy spontán mutációval, vagy céltudatos
nemesítői munka eredményeként jöttek létre (André, 2004; Ambrosi et.al. 1994). A
nagyszámú fajtából és változatból legfeljebb 5% foglal el említésre méltó területet a
köztermesztésben. Több kékbogyójú fajta van, mint fehér bogyójú.
A fajtaválasztást a törvényi szabályozáson túl több tényező befolyásolja:
• termőhely,
• divat,
• értékesítési lehetőség.

46
 Az EU-ban szigorú az egyes borvidékeken telepíthető fajták szabályozása. A
fajtahasználatban nagyon fontos a tradíció, ugyanakkor egyazon fajta számtalan klónját
termesztik.

TERMŐHELY TERMESZTÉSI MÓD

FAJTA (alany)

Feldolgozás és
Fürttermés

Borászati technológia

EGYEDI KARAKTERŰ BOR

2.13. ábra: A termőhely és a fajta szerepe az eredetvédett borok előállításában
Forrás: saját adatgyűjtés
A nagyszámú szőlőfajtát számtalan módon csoportosítják
Felhasználás szerint
• borszőlő,
• csemegeszőlő,
• mazsolaszőlő.
Szín szerint
• fehér bogyójú,
• kékbogyójú,
• piros bogyójú.
Érési idő szerint
• korai érésű,
• középérésű,
• kései érésű.
Érzékenység szerint
• betegségérzékeny fajta,
• rezisztens.
A fajták számtalan termesztési tulajdonsága mellett fontos a fajták borának
keresettsége, a fajták elterjedtsége.
Világfajták: Széles ökológiai amplitúdóval rendelkeznek, ennek köszönhetően a világ
valamennyi jelentős szőlőtermesztő zónájában nyereségesen termeszthetők. A világ
legismertebb fehér borszőlő fajtája a Chardonnay gazdaságosan, eredményesen termeszthető
Champagne-ban, Kaliforniában és Ausztráliában egyaránt (Ambrosi et. al. 1994; André,
2004). Az ún. világfajták jól tűrik a gépi technológiát és általában jellegzetes fajtakarakterű

47
bort adnak. Az említett Chardonnay mellett a Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Merlot és a
Syrah tartozik ebbe a fajtacsoportba.
Regionális fajták: Egy-egy földrajzi régió meghatározó fajtáit nevezzük regionális
fajtáknak. Általában igényesebbek a termőhely ökológiai viszonyaira, vagy a
termesztéstechnológia egyes elemeire. A Kárpát-medence fő regionális fajtái a Kékfrankos,
Olaszrizling, Leányka. Balkán regionális fajtája a Kadarka, a Rajna völgyé a Rajnai rizling.
Lokális fajták: Egy-egy helység, vagy kisebb régió borkülönlegességeit adó fajták
tartoznak ide. A borturizmusban nő a szerepük, pl. Badacsony – Kéknyelű, Juhfark, Cirfandli.
Újabban ezt a fajtakört autochton fajtáknak is nevezik.
A jövőben várhatóan megnő a betegségellenálló, vagy rezisztens fajták iránti igény, a
környezetkímélő, vagy biobor termesztésben. Alkalmazásuk számtalan előnnyel jár (Szőke,
2004). Magyarországon sok perspektivikus rezisztens és csemegeszőlő fajtát állítanak elő
(Hajdú, 2003).

2.3.7. A szüret szervezése

A borszőlő (fürttermés) minősége a legfontosabb tényező a bor minősége

szempontjából. Közismert tény, hogy piacképes, keresett bort csak ép, egészséges, érett
szőlőből lehet előállítani (Eperjesi et al. 1998).
A borszőlő minőségét számtalan tényező együttes hatása alakítja ki: termőhely
ökológiai viszonyai, a szőlőtermesztés technológiája szőlőfajta tulajdonságai, a szőlő
egészsége, érettségi állapota, a szüretelés, szőlőszállítás módja. Magyarországon nagyon
fontos tényező az évjárat időjárási körülménye.
A szőlő érettségének három fokozatát különböztetjük meg:
1. zsendülés,
2. teljes érés,
3. túlérés.
A zsendülés az érés kezdete, amikor a bogyó elveszti sötétzöld színét, a fajtára
jellemzően színesedni kezd. A bogyó puhul, rugalmas lesz, felületén viaszréteg képződik. A
zsendülés időszakában a cukorbeáramlás üteme lelassul, majd megáll, a savcsökkenés tovább
folytatódik. A teljes érés akkor következik be, amikor a levelekből származóan több cukor
nem áramlik a bogyókba. A fürt és a bogyókocsány elfásodik. A túlérés a cukorbeáramlás
megszűnésével kezdődik, a bogyók töppednek, a bogyók levének cukortartalma, sav- és
ásványi anyag tartalma a vízveszteség következtében nő.
A technológiai érettség a készítendő bor előállítására legalkalmasabb érettségi
állapotot jelenti, ami az esetek többségében a teljes érettség állapotával esik egybe. A pezsgő
alapbor technológiai érettsége a teljes érés előtt, az aszúborok technológiai érettsége a teljes
érés után következik be. A technológiai érettség megállapítása próbaszüretek sorozatával
történik. A táblán belül arányos elosztásban több tőke teljes termését leszüretelve (8-10 kg
szőlőt legalább), majd mustot nyerve mustfokolóval (sűrűségmérővel) megmérik a
cukortartalmat. A savtartalmat titrálással állapítják meg. Ajánlott a must pH értékének
megállapítása is.
A szüret megszervezésének fontos támpontja a területegységen várható termés
mennyiségének az ismerete. A szüret hagyományos módja a kézi szedés és puttonyozás. Egy-
egy szedő naponta 400-600 kg szőlőfürtöt takarít be. 1 puttonyos általában 4 szedőtől viszi el
a fürtöket a gyűjtő- vagy szállító tartályba. A műanyag ládák alkalmazása a termés
betakarításban feleslegessé tette a puttonyosok munkáját. A műanyag ládába (általában 20 kg)
szedett fürttermést a feldolgozóig szállítják, majd ott ürítik ki.
A szőlő betakarítás nagy kézimunka igényét az 1950-es évektől szüretelőkombájnok
alkalmazásával helyettesítik. Vízszintes verőlécű, ütő-rázó rendszerű szüretelőgépek váltak

48
általánossá. Gépi szüret csak ott problémamentes, ahol jól megépített a támberendezés, gépi
szüretre alkalmas fajták vannak (pl. a világfajták), egyenes, erős a tőketörzs, vékony a
lombfal, kedvezőek a domborzati és talajviszonyok. Magyarországon sokan vitatják ezeknek
a gépeknek az előnyét. Költséghatékonyság, munkaerőproblémák fokozódása miatt az
alkalmazásuk nélkülözhetetlenné válik.

2.4. A szőlő szaporítása, szaporítóanyag termelés

A szőlőt évezredes termesztése során majdnem kizárólag vegetatív módon

szaporították, mert a szőlőmag nem örökíti megbízhatóan a fajtatulajdonságokat. Ugyanabból
a fürtből származó magokból eltérő tulajdonságú utódok jönnek létre. A maggal történő
szaporítást a szőlőnemesítők alkalmazzák.
A szőlő vegetatív szaporításának számtalan módja van. A filoxéravész előtt a bujtás és
a dugványozás (a nemes vessző gyökereztetése) volt az általánosan alkalmazott eljárás. A
filoxéravész óta – az immunis talajok kivételével – a szőlőt az alanyfajta és a nemesfajta
összeoltásából keletkező oltványszőlővel szaporítják. Valószínű ez a legrégebb óta üzemi
méretekben alkalmazott biológiai növényvédelem. A szőlőoltvány előállításához
alanyvesszőre és nemes szőlőcsapra van szükség. Az alanyvesszőt speciális támberendezés
mellett (2.14., 2.15. ábra) alanytelepeken állítják elő.

_
2.14. ábra: Alanyvessző nevelés módjai 2.15. ábra: Szőlőoltvány
Forrás: Bauer K. (2002)
Az alanyfajták elsősorban Észak-Amerikából származó fajok, vagy Észak-amerikai
fajok és európai fajták keresztezéséből származnak. Teleki Zsigmond az alanyfajta
nemesítésben (Villányban) világraszóló eredményt ért el. A Vitis berlandieri és a Vitis riparia
keresztezéséből származó magoncokat szelektált. A világon használt alanyfajták jelentős
része az ő fajtáinak felhasználásából származik. Az alanytelepen a legfontosabb munka a
hajtások kötözése és a hónaljazása, vagyis a hónaljhajtások rendszeres eltávolítása.
Az oltványkészítés első lépése az alanyvessző és a nemesvessző begyűjtése és téli
tárolása. A nemes csapvesszőt decemberben, esetleg januárban a keményebb téli fagyok előtt
meg kell szedni, mert ha a nemes rügy fagykárt szenved, az oltványkészítés sikertelen lesz.
Az alanyfajták kevésbé fagyérzékenyek, másrészt a rügyre nemhogy nincs szükség, hanem el
is kell távolítani, ellenkező esetben az alanyvessző kihajt és a nemes részt „lerúgja”.
Az oltványkészítés munkafázisai a következők:
• oltás,
• előhajtatás,
• iskolázás.

49
 A rügyektől megszabadított alanyt és az egyrügyes nemest kézi, vagy gépi oltás útján
lehet összeilleszteni. A kézi oltások közül az angolnyelves párosítás, a gépi oltások közül az
úgynevezett omega oltás a leggyakoribb.
Az oltással összepárosított alanyt és nemest az összeforradásának elősegítése
érdekében kb. 2 hetes hajtatásnak vetik alá. A gyors kalluszképződéshez kezdetben 28-30ºC-
ra és magas páratartalomra van szükség. 5-6 nap után a hajtatási hőmérsékletet 25ºC-ra, majd
újabb 5-6 nap múlva 20ºC-ra csökkentik.
A körkörösen forradt oltványt szabadföldbe történő kiültetés előtt (iskolázás) a
napfényhez és hűvösebb levegőhöz kell szoktatni, amit edzésnek hívnak.
A szőlőiskola hagyományos módján azt értik, hogy az előhajtatott oltványokat
egymástól 5-10 cm-re a korábban készített árokba, vagy talajrésbe helyezik. Az oltványokat
talajjal takarják, melyet az iskolázás során folyamatosan lebontanak. Ellenkező esetben a
hajtások töve etiolálódik, vagyis selejtes oltvány készül.
A szőlőiskolázás korszerűbb módját fóliatakarásos szőlőiskolának nevezik. Az
előhajtatott oltványok felső 25-30 cm-es részét meleg paraffinba mártják, majd 80-100 cm
széles 0,05 mm vastag fekete fóliával letakart talajba dugják, egymástól 8-10 cm távolságra.
A szőlőiskola ápolása öntözésből, gyommentesen tartásból és intenzív
növényvédelemből áll. A talajfelszínhez közel lévő óriási lombtömeget elsősorban a
szőlőperonoszpóra és a szőlőatkák kártételétől kell védeni.
Ősszel, lombhullás után az oltványokat kitermelik, osztályozzák és vagy értékesítik,
vagy pincében, illetve hűtőházban a következő tavaszig tárolják. 100 db oltásból általában 55-
65 db első osztályú oltvány lesz.
A szőlő szaporításában a zöldoltás az idősebb ültetvény más, keresettebb fajtával
történő átoltásakor jöhet szóba. A vírusoktól és agrobaktériumoktól mentes oltványok
előállításában mind nagyobb jelentősége van az in vitro szaporításnak.

2.5. Szőlőtermesztés és borászat jogi szabályozása

Valószínű igaz az a közkeletű vélekedés, hogy a bor hamisítása egyidős magával a

borral. A hamisítás kezdetben vízzel történő „nyújtást” jelentett, amit a mindenkori
uralkodók, törvényhozók „tűzzel, vassal” büntettek.
A XIX. század második felében a filoxéravész, szőlőperonoszpóra, szőlőlisztharmat
kártétele következtében borhiány keletkezett, ami óriási üzleti sikert jelentett a hamisítóknak
és bevételkiesést az államnak. A tarthatatlan helyzet megszüntetése érdekében Ausztriában
(1880) Franciaországban (1888), Magyarországon (1893), majd a legtöbb európai országban
bortörvényt léptettek életbe. A magyar bortörvény több átdolgozást ért meg. A legutolsó
módosításra 2004. május 1-je után került sor. Az úgynevezett 2004. évi XVIII. törvény
(bortörvény) az 1493/1999 EK Tanácsi rendelet alapján készült az Európai Unió borpiaci
szabályozásának alaprendelete. A törvény két nagy területet ölel fel:
• a piacszabályozási intézkedések (szőlőtermesztési potenciál, intervenciós
intézkedések, exporttámogatások EU-n kívüli országokba),
• piacstabilizáló intézkedések (szőlőfajta használat, szőlészeti-borászati nyilvántartások,
borászati eljárások szabályozása, borok jelölése és kiszerelése).
A piacszabályozási intézkedések legnagyobb költségvetési tételét a szőlőültetvények
szerkezetátalakítási támogatása jelenti. Ezt követi a krízislepárlás és szeszipari lepárlás
költsége. Nagyon jelentős intézkedés a 2010. július 31-ig érvényes területbővítési célú
borszőlő telepítések tilalma és szőlőültetvény támogatással történő kivágása. A fent megadott
időpontig úgy az ország, mint egy gazda csak akkor telepíthet szőlőt, ha ugyanakkora területű
korszerűtlen ültetvényt megszüntet (újratelepítési jog).

50
 Az 1994. évi CII. törvény (hegyközségi törvény) egy társadalmi szervezet, a
hegyközségek hálózatának feladatává tette – számos államigazgatási intézkedés mellett – a
borhamisítás elleni fellépést is. A törvény értelmében hegyközséget kellett szervezni
(újjászervezni, mert a korábbi szervezetet 1949-ben megszüntették), ha egy község vagy város
határában legalább 50 ha árutermelő szőlőültetvény volt és a szőlőterület tulajdonosainak
száma legkevesebb 10 fő.
A Hegyközségi törvény három szintet határozott meg a szervezet számára:
• a bortermő helyen (község, város) működő hegyközségi tanács,
• borvidéken működő hegyközségi tanács,
• a hegyközségek országos szervezete a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
A hegyközségek rendtartása meghatározza a célszerű telepítési rendszert, a telepíthető
fajták listáját, a szüretelés és feldolgozás kívánatos rendjét, a hamisítás elleni fellépést, amit a
szőlő és bor származási igazolvány bevezetése támasztott alá. A bor előállításával és
forgalmazásával foglalkozók – többek között – figyelembe kell venni a:
• Versenytörvényt,
• Fogyasztóvédelmi törvényt,
• Élelmiszer törvényt,
• Reklámtörvényt.
Az 1997. évi CIII. törvény (jövedéki törvény) értelmében a bor 2000. augusztus 1-
jétől jövedéki termék, ettől az időponttól kezdve nem fogyasztási adót, hanem jövedéki adót
kell a borforgalom után fizetni.
Az EU-ban 1992 óta kötelező működtetni az agrárkörnyezetvédelmi támogatások
rendszerét, melyről az 1257/1999 EU Tanácsi rendelet intézkedik. Aki egyszerűsített
területalapú támogatást, vagy agrárkörnyezetgazdálkodási támogatást akar igénybe venni,
annak be kell tartani a 4/2004 (I.13) FVM rendelet előírásait, melyet „Helyes Mezőgazdasági
és Környezeti Állapot”-nak, valamint „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásainak
nevezünk.

2.6. Irányzatok, tendenciák a világ szőlő-termesztésében

A világ szőlőtermesztésében és borászatában a XX. század második felében, de

különösen az utolsó negyedében óriási változások történtek. A II. világháborúig az európai,
különösen a francia szőlő-bor ágazat volt a mérvadó és meghatározó. A vörösborok divatját
két eltérő jellegű bort adó borvidék határozta meg. Nehéz, testes, hosszú életű vörösborok a
Bordeaux-i borvidékről, a könnyebb, elegánsabb, rafináltabb vörösborok a burgundiai
borvidékről származtak. Burgundia a fehérborok divatjának meghatározásában is komoly
szerepet játszott, mert a fahordóban érlelt Chardonnay sokáig etalon volt a drága fehérborok
világában.
A ’80-as évektől a borászatok alacsonyabb alkoholtartalmú (az „autós” világban
fontos szempont), üde, friss, sok elsődleges illatot tartalmazó borokat állítottak elő. Ezt a
változást a borászati gépipar nyújtotta technológia és a széles fajélesztő választék tette
lehetővé. Ugyanebben az időben megindult a déli földteke, vagy az úgynevezett „bor újvilág”
máig tartó szédületes iramban történő szőlő-bor ágazati térhódítása. Ma a világon a
szőlőtermesztésben három jelentős irányzatot, piaci, gazdasági szerepvállalást lehet
megfigyelni.

2.7. Manufakturális borászat

Az európai szőlőtermesztésben – legalábbis a meghatározó borvidékeken –

kiemelkedő szerepe van a tradícióknak, úgy a fajtahasználat, termesztéstechnológia, mint a

51
borjelleg tekintetében. A borvidékek területe, a termesztéstechnológia, a borkészítés
technológiája rendeletekkel, törvényekkel, előírásokkal szabályozott. A borfogyasztást
bizonyos kultikus jelleg övezi, a borfogyasztás és a gasztronómia szoros szövetségesek.
Minden borvidéknek speciális ételkínálata és gyakran sajtkínálata van. A tradícionális
borvidékeken a boroknak egyedi, borvidéki jellege van, melyeket a szigorú fajtahasználat és a
szabályozott technológia biztosít. A borok általában drágák, amit a gasztronómiában, a
szaküzletekben, illetve a helyben (pincészetben) történő értékesítésen keresztül tudnak
realizálni.

2.8. Technológiai borászat

A „bor újvilágban” sem a szőlőtermesztésnek, sem a borászatnak nem kell semmilyen

tradícióhoz, hagyományhoz alkalmazkodni, csak az elérhető legnagyobb nyereség elérése a
cél. A fajtahasználatot a gépesíthetőség, keresettség, eladhatóság határozza meg. Majdnem
kizárólag az úgynevezett világfajtákat termesztik, melyek jól tűrik a gépi technológiát,
jellegzetes karakteres bort adnak, amit az egyszerű borvásárló, borfogyasztó is felismer. A bor
általában a szupermarketek polcain talál vevőre és a borok ár/érték aránya nagyon kedvező.

2.9. Integrált szőlőtermesztés

A harmadik meghatározó irányzat Európa német nyelvterületű borvidékeire jellemző.

A XX. század végéig egész Európában felértékelődött az emberi egészség és a környezet
védelme. A kutató és fejlesztő intézetek számtalan eljárást dolgoztak ki – és a gyakorlat
alkalmazza is – a betegségek és kártevők elleni védekezések számának csökkentésére, a
kevésbé környezetkárosító védekezőszerek alkalmazására. A gombabetegségek elleni
védekezés a meteorológiai adatok feldolgozása és az ebből levonható előrejelzés alapján
történik. A növényvédelem hatékonyságát a szakszerűen végzett zöldmunkával, okszerű
növénytáplálással fokozzák.

2.10. Egyéb tendenciák

A XX. század utolsó évtizedében ismét felfedezték a csemegeszőlőt, mint sokoldalú

gyümölcsöt. A mediterrán vidéken hagyományos, az északibb szőlőtermő területeken
betegségellenálló, vagy rezisztens csemegeszőlőfajták termesztése vált meghatározóvá. A
borturizmus fellendülésével megfigyelhető az autochton fajták felértékelődése. Általános
tendencia Európában a borfogyasztás csökkenése és a minőségi borok iránti kereslet
növekedése. Ezt bizonyítja az OIV szőlőtermesztésről és borászatról készített statisztikája (3.
táblázat).
A világ - szőlőtermő területe 7 890 000 ha
- termelése 261 millió hl
- fogyasztása 229 millió hl
- exportja 72 millió hl
(OIV statisztika, 2003)

52
 2.3. táblázat: A világ TOP 10 szőlőtermő országa
Szőlőterület (ezer ha)
Ország
1991-1995 1998 Változás %-ban
Spanyolország 1 290 1 180 - 8,5
Franciaország 940 914 - 2,8
Olaszország 985 899 - 8,7
Törökország 615 602 - 2,1
USA 323 364 12,7
Irán 244 270 10,7
Portugália 269 260 - 3,3
Románia 251 253 0,8
Argentína 209 210 0,5
Kína 148 194 31,1
Forrás: OIV statisztika

53
 3. GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

3.1. Bevezetés

A gyümölcstermesztés jelentősége az egészséges, közkedvelt táplálék előállítása. Kis

felületen nagy termelési értéket állít elő. Magas és folyamatos kézimunkaerő igénye miatt
folyamatos foglalkoztatás és jövedelemszerzési lehetőséget biztosíthat a vidéki lakosság
számára. Az új technológiák terjedésével hozzájárul a környezet védelméhez.
Az előző években a fogyasztói igények változása, a piaci viszonyok átalakulása miatt
a gyümölcstermesztésben rendkívüli változások következtek be. Jegyzetünkben a
legalapvetőbb gyümölcstermesztési ismeretekről kívánunk egy rövid áttekintést adni kiemelve
azokat az irányzatokat, amelyek hazai elterjedésével versenyképes magyar
gyümölcstermesztés alakulhat ki.

3.1.1. Nemzetközi helyzet

A világ összes gyümölcsterméséből legnagyobb mennyiséget a citrusfélék adják, ezt

követi a banán. A harmadik helyen az alma és a szőlő áll hasonló termelt mennyiségekkel.
A Világon megtermelt összes gyümölcs mennyisége az előző évtizedekben
dinamikusan emelkedett. Legnagyobb volt a növekedés Ázsiában (elsősorban Kína), és Dél
Amerikában.
A jelenlegi trendek alapján a Világ gyümölcstermesztésének további növekedésére
lehet számítani, ezt a közeljövőben nem követi a fogyasztás hasonló mértékű növekedése. A
fejlett országokban ezért a jelenleg is nagy problémát jelentő túltermelés még fokozottabb
piaci zavarok kialaakulásához vezethet.
A Világ gyümölcstermesztésében vezető országok Kína, India, Brazília művelési
rendszerük intenzitásának fokozásával, a hozamok növelésével rendkívüli további növekedést
produkálhatnak.
Európa három legnagyobb gyümölcstermesztője: Olaszország, Franciaország,
Spanyolország.

3.1.2. Magyar múlt és jelen

A hazai árúgyümölcs termesztés a XX. században alakult ki.

Az 50-es években állami szerepvállalással nagy felületen gyümölcsültetvényeket
létesítettek. Ekkor alakultak ki a ma is jelentős gyümölcstermesztési körzetek (Duna-Tisza
köze, Kelet Magyarország, Délnyugat-Dunántúl. Hatalmas ültetvények születtek azokban a
régiókban, ahol magas volt a munkanélküliség aránya, és a rossz adottságú talajok
alkalmatlanok voltak jövedelmező növénytermesztés folytatásához.
A kedvezőtlen ökológiai adottságú területeken (rossz talaj, rendszeres téli és tavaszi
fagykárok, aszálykár stb.) azonban a gyümölcstermesztés létjogosultsága is
megkérdőjeleződik. Kizárólag olyan területen lehet jövedelmező a gyümölcstermesztés, ahol
a kedvező talajtani és klimatikus adottságoknak köszönhetően évi rendszeres és magas
terméshozamra lehet számítani.
Magyarországon az összes gyümölcstermesztési felület az utóbbi években 100 e hektár
körül alakul, ez az összes mezőgazdaságilag művelt területnek nem éri el a 2%-át. A
gyümölcstermesztés részesedése azonban a mezőgazdaság által előállított összes termelési
értékből jóval nagyobb arányú. A jelentősebb hazai gyümölcsfajok termésmennyiségeit az
3.1. táblázat mutatja.

54
 3.1. táblázat: Termesztett gyümölcsfajaink termésmennyiségei (1981-2004)
Gyümölcsf Gyümölcstermés 1000 tonna
aj 1981- 199 199 199
1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
1985 4 5 6
Alma 1139 657 380 500 465 482 445 695 605 527 508 700
Körte 105 43 45 40 23 36 39 37 21 13 19 18
Cseresznye 33 24 19 24 14 19 20 18 16 7 7 13
Meggy 60 73 56 60 55 49 45 49 56 38 49 77
Kajszi 45 27 24 40 23 17 38 21 16 24 31 35
Őszibarack 86 50 40 50 52 65 71 64 57 33 32 -
Szilva 169 116 100 115 115 104 98 91 90 46 45 67
Szamóca 16,4 12 10 12 10 13 14 12 13 4,6 3,2 4,2
Málna 21,3 18 18 20 17 20 22 20 13 10 9 8
Ribiszke 22 13 12 12 20 12 12 12 12 8 8 14,7
Köszméte 13,3 4,7 5 6 6 4 4 3 3 - - -
Dió 12,4 7,8 2,5 2,6 4 3 4 4 4,4 - - -
Forrás: KSH Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyvek

3.1.3. A fejlődés tendenciái

Európa vezető gyümölcstermesztő országaiban a friss fogyasztásra alkalmas

gyümölcsöt szinte kizárólag intenzív ültetvényekben állítják elő. Az utóbbi évtizedben a
környezetkímélő gyümölcstermesztési technológiák (integrált, ökológiai) dinamikus terjedése
volt meghatározó. Várhatóan a legtöbb Európai Uniós tagállamban az összes
gyümölcstermesztési felület több mint 70%-át integrált technológiával, maximum 5%-át
pedig ökológiai technológiával fogják művelni.
A termesztéstechnológia a maximális termésbiztonság irányába változik, a megtermelt
gyümölcsben a minőségi áruhányad közelíti a 100%-ot.
Az ültetvényeket kizárólag kiváló ökológiai adottságú területeken hozzák létre.
A nagyobb árualap összegyűjtését, értékesítését akár több ezer hektár
ültetvényfelületet integráló értékesítő szervezetek koordinálják, amelyek rendelkeznek
válogató-osztályozó gépsorokkal, korszerű hűtőházakkal, csomagológépekkel.
A gyümölcsértékesítés meghatározó helyei a szuper- hipermarketek, amelyek
kizárólag olyan partnerekkel tárgyalnak, akik nagy mennyiséget, kiváló, egységes minőséget
garantálnak folyamatos beszállítással.

3.1.4. Kihívások és lehetőségek a globalizálódó piacon

A fejlett országok gyümölcstermesztésére legnagyobb veszélyt a fejlődő országok

termesztése jelenti, hiszen ezekben az országokban alacsony kézi munkaerő költséggel kiváló
ökológiai körülmények között tudják a gyümölcsteremsztést folytatni.
A világon megtermelt összes gyümölcs kb. 30%-a ipari feldolgozásra kerül. A
feldolgozott termékek tárolása, szállítása nem jelent problémát, ezért ezekkel a termékekkel
valószínűleg nem lehetünk versenyképesek, a fejlődő országok alacsonyabb költségszinten
működtetett termesztésével. A nehezebben szállítható friss fogyasztásra alkalmas kiváló
minőségű, ízlésesen csomagolt termékek értékesítése lehet versenyképes.
Nagy kérdés, hogy a legnagyobb népsűrűségű országok, mint India és Kína lakói az
elkövetkezendő évtizedekben elérik-e a nyugat-eurpai országok lakóinak fogyasztási szintjét,
hiszen a legnagyobb piaci zavarokat várhatóan ezek az országok termelése jelenti.
A magyarországi gyümölcstermesztés jelenleg legnagyobb nehézségét a piac
szervezetlensége jelenti. A legtöbb termesztő értékesítési nehézségekkel küzd, míg az
élelmiszerforgalmazó áruházak polcain gyengébb minőségű import gyümölcs is megtalálható.

55
Egyetlen megoldás ha a termesztők képesek valóban működő közös értékesítő szervezetet
létrehozni, amelyekkel partnerei lehetnek a nagy gyümölcsforgalmazó árúházaknak.

3.2. A gyümölcsfogyasztás jelentősége a táplálkozásban (Dr Gonda István)

A gyümölcsfogyasztás pozitív hatásairól, ezernyi forrásból hallunk, mégsem teljesült a

90-es évek jóslata miszerint 2005-re Magyarországon a gyümölcsfogyasztás mértéke
megközelíti a nyugat-európai szintet. 90 kg/fő/év fölötti fogyasztást prognosztizáltak. A 2004
évi adatok azonban alig haladják meg a tíz évvel ezelőtti 60-70 kg/fő/év értéket.
A gyümölcsben található anyagok, egymás hatását erősítve játszanak szerepet az
egészség megőrzésében. Néhány kiemelkedő jelentőségű anyagnak (antioxidánsok,
vitaminok, pektin, rosttartalom) szerepe lehet az immunrendszer erősítésében, a szív- és
érrendszeri és a daganatos megbetegedések megelőzésében, amelyek a fejlett országok
halálozási adataiban vezető helyen vannak.
A korszerű táplálkozásban naponta minimum 250-300 gramm gyümölcs, vagy teljes
gyümölcstartalmú készítmény fogyasztása javasolt (Papp, 2003).

3.3. A hazánkban termesztett gyümölcsfajok csoportosítása

Gyümölcsfajainkat csoportosíthatjuk a termés alakulása és a testalakulás szerint.

3.3.1. Termés alakulás szerint

ƒ almagyümölcsűek: alma, körte, birs, naspolya,

ƒ csonthéjas gyümölcsűek: cseresznye, meggy, kajszi, szilva, őszibarack,
ƒ bogyós gyümölcsűek: ribiszke, köszméte, szamóca, málna, szeder, josta
ƒ héjas gyümölcsűek: dió, mandula, mogyoró, gesztenye.

3.3.2. Testalakulás szerint:

Fák: főtengelyük a különböző magasságú törzs és a törzs folytatását képező sudár,

vagy azonos rangú vázágak. A törzs fölötti hajtásrendszer képezi a koronát, amely lehet
sudaras és nyitott. Ide soroljuk: alma, körte, csonthéjasok, mandula, dió, gesztenye.
Cserjék: birs, naspolya, mogyoró, ribiszke, köszméte. A fákkal ellentétben nincs
főtengelyük a talajban lévő cserjetörzs ágazik el.
Félcserjék: málna, szeder. A talajban lévő gyökér és szárrészek fásodnak, a talaj fölötti
rész lágy szár. A növény a föld alatti szárból sarjakat képez, a sarjak a következő évben
termést hoznak, majd elpusztulnak.
Lágyszárúak: szamóca. A talajban lévő gyöktörzsével telel át, a talaj fölötti lombozat
évről évre elpusztul, illetve újraképződik, indáival vegetatív úton szaporodik.

3.4. Gyümölcsfajok alaktani és biológiai tényezői

A gyümölcstermő növények testfelépítésének és életfolyamatainak ismeretével a

gyümölcstermesztő képes befolyásolni (termesztéstechnológiai elemekkel) a növények
fejlődési folyamatait, ezzel hozzájárul a korábbi termőreforduláshoz és a rendszeresen nagy
termés eléréséhez.

56
 3.4.1. Morfológia

A különböző növényfajok alaktani felépítésében alapvetően a talajban lévő

gyökérrendszert és a talaj fölötti hajtás- és ágrendszert különítjük el.
Gyökérrendszer
A növények gyökérzetének szerepe a víz és tápanyagok felvétele, raktározása és a
növény rögzítése.
A főgyökérrendszer a magról szaporított növényeken alakul ki, az erőteljes
karógyökérből másod- harmad- stb. rendű gyökerek ágaznak el. A gyökérzet a talajban több
méter mélyre lehatol. Járulékos gyökérrendszer a vegetatív útron szaporított növényekre
jellemző, a gyökérzetet hasonló vastagságú gyökérágak alkotják. A vegetatív úton szaporított
növények gyökérzete csupán a talaj felső 0-60 cm-es rétegét szövi át.
Hajtásrendszer:
A gyümölcsfajok hajtásrendszerét a talaj, illetve törzs fölötti növényi részek alkotják.
A fák esetén a vastag ágak jelentik a korona vázát (központi tengely, vázágak). Az ágakról
eredő gallyak és vesszők, a termésképzés helyei. Az ágak 5 éves, vagy idősebb, a gallyak 2-4
éves, a vesszők (megfásodott hajtás) 1 éves képletek. A hajtás leveles szár.
A hajtásrendszer különböző részein rügyek találhatók. A rügyek rövid szártagú
hajtásképletek. A különböző rügyeket számos tulajdonság alapján csopportosíthatjuk,
legfontosabb a funkció szerinti csoportosítás.
Megkülönböztetünk hajtásrügyeket (belőle tavasszal hajtás fejlődik) és termőrügyeket
(virágkezdeményt tartalmazó rügyek). A termőrügyek lehetnek továbbá vegyesrügyek
(almatermésűek, málna) a rügyből virág és hajtás is fejlődik. Csonthéjasokra jellemzőek a
virágrügyek ezekből csak virág képződik. Általánosságban megfogalmazható, hogy a
termőrügyek szélesebbek, oválisak, a hajtásrügyek keskenyebbek, hosszúkásak.

3.4.2. Virágrügyek differenciálódása, termőrészek

A virágkezdemények a virágzásuk előtti évben alakulnak ki a vegetatív rügyekben. A

folyamat a vegetáció meghatározott fázisában kezdődik és télen sem áll le, majd tavasszal
intenzíven folytatódik. A rügydifferenciálódást számos tényező befolyásolja: folyó évi
termésterhelés, tápanyagellátás, öntözés, fényellátás, stb.
A termőrügyek a legtöbb fajnál a rövid hajtások csúcs-, vagy oldalrügyéből alakulnak
ki. A termőrügyeket tartalmaző megfásodott hajtások a termővesszők.
A termőrügyek elhelyezkedését nehéz meghatározni, mert különböző fajtáknál és
évjáratokban eltérő a rügyképződés helye is. Általánosságban megfogalmazható hogy a
különböző fajok milyen korú koronarészeken tartalmazzák legnagyobb arányban a
termővesszőket. A koronafenntartó metszés során a - várható virágzás ismeretében - ezeknek
a korú részeknek a mérsékeltebb, vagy erősebb ritkításával állítjuk be az évjárathoz igazodó
optimális rügyterhelést, a potenciális kötődő gyümölcsdarabszámot.
Almatermésűek termővesszőinek csúcsrügye vegyesrügy, az oldalrügyek általában
vegetatív rügyek. Csonthéjasoknál fordított a helyzet, mert ezeknek a csúcsrügye vegetatív
rügy és az oldalrügyekben vannak a virágrügyek.
Alma, körte legértékesebb termőrészek a 2-3 éves gallyon kialakuló 20 cm-nél
rövidebb nyársak és dárdák, ezek csúcsrügye vegyesrügy. Néhány fajta a hosszú vesszőkön is
jelentős számban tartalmaz virágokat.
Cseresznye: legértékesebb termőrésze a bokrétás termőnyárs, amelyek a 2-3 éves
gallyakon alakulnak ki, kisebb arányban az éves vesszők alapi rügyei is virágrügyek.
Meggy: a termés jelentős része a 2 éves gallyakon képződő éves vesszők és bokráétás
termőnyársak olalrügyein képződik.

57
 Kajszi, szilva: értékes részei a rövid termőnyársak, amelyek a 2-3 éves gallyakon
alakulnak ki legnagyobb gyakorisággal. Bizonyos évjáratokban - jellemzően kihagyó évek
után - az éves vesszők olddalrügyei is virágoznak.
Őszibarack: szinte kizárólag az éves vesszők hármas vegyes rügycsoportjának
oldalrügyei virágrügyek, tehát a 8-12 mm vastag vesszők jelentik az értékes termőfelületet. A
mandula termőrészei az őszibarackhoz hasonlóan alakulnak.
Dió legtöbb fajtánál a 20-50 cm hosszú vesszők csúcsrügyei a nővirágot tartalmazó
vegyesrügyek, egyes fajtáknál a csúcsrügy alatti néhány oldalrügy is vegyesrügy. A
hímvirágok az oldalrügyekből fejlődnek.
Mogyoró: Legértékesebbek a 15-25 cm hosszú termővesszők, mert ezek
oldalrügyeiben található nővirágok termékenyülése a legkedvezőbb.
Szamóca: a gyöktörzs csúcsi rügyei a virágrügyek
Málna és szeder esetén a második éves sarjak oldalrügyei jelentik a tipikus
termőalapot. A kétszer termő málna első-és másodéves sarjain is képződik termés.
Ribiszkék: a fekete ribizskén a középhosszú és hosszú termővesszőkön fejlődik a
legtöbb vegyesrügy, a pirosribizske rövid termővesszők oldalrügyein terem

3.4.3. Virágzás és termékenyülés

Az ültetvények létesítésekor különböző fajták telepítésével és azok ideális

elhelyezésével teremtjük meg a megfelelő megporzási és termékenyülési viszonyokat. A
megfelelő fajtatársításhoz ismerni kell a fajták virágzási idejét és a virágzás fenofázisait:
virágzás kezdete: virágok 1-5%-a nyílt ki, fővirágzás a kinyílt virágok aránya min. 50%,
virágzás vége: a virágok 95-100%-a elvirágzott (Nyéki, 2003).
Azok a fajták, amelyek virágai saját virágporukkal képesek termékenyülni és
gyümölcsöt kötni, öntermékenyek. Önmeddő fajták termékenyüléséhez másik fajta virágpora
szükséges. Idegen fajtával társítva az öntermékeny fajták gyümölcskötődése és
gyümölcsminősége is jobb. A megporzás tekintetében a gyümölcsfajok többsége
rovarmegporzású, néhány faj pollenjét a szél szállítja a bibére (dió, mogyoró, gesztenye)
A megporzási feltételek megteremtéséhez több tényezőt kell együtt figyelembe venni
ƒ az ültetvény minden fajtájának kell legyen porzópartnere,
ƒ a pollenadó és megporzandó fajta fővirágzása átfedésben legyen (50-90%),
ƒ a pollenadó és megporzandó fajta meghatározott távolságon belül kell
telepíteni.
A rovarmegporzású fajok esetén fontos a megfelelő méhsűrűség biztosítása az
ültevényben. A méhcsaládokat előző helyüktől 5-km-nél távolabbról kell beszerezni, hogy ne
találjanak oda vissza, hanem csak az új helyük közelében mozogjanak. A méheket célszerűbb
a virágzás kezdetén telepíteni, mint virágzás előtt. A családokat az ültetvényen 10-20
kaptárból álló csoportokat kell kihelyezni, egymástól 200-300 méterre.

3.4.4. A gyümölcs fejlődése és érése

A gyümölcs fejlődési fázisainak ismeretében különböző termesztéstechnológiai

fogásokkal befolyásolható a gyümölcs minősége és tárolhatósága. A termékenyüléstől
számítva a gyümölcs a következő fejlődési szakaszokon megy át: növekedés (sejtosztódás,
sejtmegnyúlás) érés, utóérés, öregedés, elhalás.

58
 3.4.4.1 Növekedés
A gyümölcs növekedésének kezdeti szakaszában kialakul a végleges sejtszám,
ezután már csupán a sejtek mérete nő. A sejtosztódás időszakában a fák kondícióját és
a gyümölcstáplálást optimális szinten kell tartani, mert a kialakult sejtszámmal
kialakul a gyümölcs potenciális mérete is. A sejtosztódás alma és körte esetén kb. 2,5
cm-es átmérő eléréséig, csonthéjasoknál hozzávetőlegesen a csonthéj
megkeményedéséig tart. A nagyobb sejtszámot elérő gyümölcs húskeménysége és
tárolhatósága kedvezőbben alakul.
A gyümölcskezdemények egy része a fejlődés valamely szakaszában lehull a fáról. A
természetes hullás a gyümölcsfajok természetes önszabályozó mechanizmusa.
3.4.4.2 Érés, utóérés
Az érés tekintetében a fán beérő és az utóérő gyümölcsöket kell alapvetően
megkülönböztetni. Az utóérő gyümölcsök az almatermésűek, ezeket teljes érés előtt leszedve,
a biológiai folyamatok úgy folytatódnak, hogy a tárolás során, kialakul a fajtára jellemző íz és
beltartalmi paraméterek, tehát megérnek.
A nem utóérő gyümölcsök (cseresznye, meggy, szilva) kizárólag a fán beérve képesek
kialakítani a fajtára jellemző beltartalmi paramétereket, szüret után nem érnek tovább. A
kajszi és az őszibarack fán beérő gyümölcsök, nem tipikus utóérők, de kismértékű utóérő
képességgel rendelkeznek (Szalai, 2003).
A csoportosítás másik alapja a gyümölcsök etiléntermelése. A klimaktérikus
gyümölcsök (alma, körte, kajszi, őszibarack) érésük során etilént termelnek. Az etilén
stimulálja az érési folymatokért felelős enzimeket, az etilén hatását az oxigén serkenti, a CO2
gátolja.
A klimaktérikus gyümölcsökben kötődéstől az érés kezdetéig csökken a légzés
intenzitása, érésig emelkedik, ezt követően újra csökken. Megfelelő időpontban szüretelve
tárolás során is lejátszódik ez a légzésintenzitás változás, ezért utóérésre képesek. A nem
klimaktérikus gyümölcsök (cseresznye, meggy, bogyósok) légzésintenzitása kötődéstől érésig
fokozatosan csökken.

3.5. Gyümölcsminőség

A megfelelő gyümölcsminőség a fogyasztásra, feldolgozhatóságra való alkalmasságot

jelenti. Adott fajta gyümölcsminőségét meghatározzák a genetikai adottság, a termőhely és a
termesztéstechnológiai eljárások.
A friss fogyasztásra alkalmas gyümölcsnél a fogyasztók elsősorban a gyümölcs
megjelenése alapján döntik el, hogy megvásárolják-e az adott terméket (méret, szín, alak,
felület, kocsánytulajdonságok) és kevésbé fontos a többi paraméter (beltartalom, magarány,
húskeménység, stb). A tárolhatóság és hosszan pulton tarthatóság egyre inkább felértékelődő
minőségi jellemző.
A környezetkímélő technológiák terjedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a
gyümölcsök beltartalma. Várhatóan hazánkban is egyre szigorúbb minőségellenőrzési
rendszerek terjednek el, amelyek a teljes technológia nyomon követésével garantálják, hogy
egészségre ártalmas anyagot ne tartalmazzon a forgalomba kerülő gyümölcs.

3.6. Ültetvénylétesítés

A terület kiválasztástól a szaporítóanyag elültetéséig terjedő feladatokat jelenti. Fő cél

olyan terület, művelési rendszer, fajta stb. megválasztás, amellyel biztosított a gyors termőre

59
fordulás és az évenkénti nagy mennyiségű és kiváló minőségű, zavartalanul értékesíthető
gyümölcs előállítása.

3.6.1. Termőhely megválasztás

A jelenlegi piaci viszonyok mellett kizárólag kiváló ökológiai és közgazdasági

adottságú termőhelyeken létrehozott ültetvény lehet versenyképes és jövedelmező.

3.6.2. Ökológiai adottságok

A kiválasztott gyümölcsfaj igényeinek leginkább megfelelő klimatikus és talajtani

adottságú területen célszerű ültetvényt létesíteni, ahol kis valószínűséggel fordulnak elő a
termesztés sikerét kockáztató klimatikus hatások. Ilyenek a fagyok, valamint a jégverés
gyakorisága. Fontos az éghajlat, és a talajadottságok ismerete. Az éghajlati elemek közül
legjelentősebb a hőmérséklet és a csapadék. Magyarországon a termesztés egyik
legjelentősebb kockázatát a tavaszi fagykárok jelentik, ezért kerülni kell a fagyzugos részeket.
Kissé kiemelkedő vagy lefolyással rendelkező területeken kell telepíteni.
A kiválasztott terület talajadottságait laboratóriumi vizsgálat alapján kell
meghatározni. A talajmintát 5 hektáronként 0-20, 20-40, 40-60 cm-es mélységből kell
gyűjteni. Jobb minőségű középkötött, mély termőrétegű 1,5-3% közötti humusztartalmú
homok és vályogtalajok a legkedvezőbbek. Futóhomokon és erősen kötött magas
agyagtartalmú (Ak>45) talajokon kerülni kell az ültetvénylétesítést.

3.6.3. Közgazdasági viszonyok, infrastruktúra

Az új gyümölcstermesztési központok kilakulásának várható helyét, az ideális

ökológiai adottságok mellett a közgazdasági viszonyok határozzák meg. Az új ültetvényeket
olyan logisztikai központ köré célszerű csoportosítani, amely összefogja a környék
termesztőit, képes befogadni a régió termését, válogató, hűtőtároló, csomagoló
berendezéssekkel rendelkezik. A leszüretelt termés sérülésének elkerülésére és a
növényvédelem pontos időzítéséhez elengedhetetlen, hogy az ültetvényeket szilárd burkolatú
úton lehessen megközelíteni.

3.6.4. Alany

A gyümölcsteremsztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amelynél az

oltvány gyökérzetét és a törzs röid szakaszát az alany adja. A törzs és a hajtásrendszert pedig
a fajta alkotja. Ritkábban alkalmazzák a törzsképző alanyt, amikor a gyökérzet mellettt a törzs
teljes hosszát is az alany adja (Hrotkó, 1999). Az alany hatással van a nemes fajta növekedési
erélyére, termőképességére, termőre fodulására, gyümölcs minőségére, tárolhatóságára,
ökológiai viszonyokhoz való alkalmazkodására, stb.
A termesztők egyre több alany közül választhatnak. Figyelembe kell venni a térállást,
talajadottságokat, fajta növekedési tulajdonságait. Alanyválasztás előtt célszerű a kiválasztott
terület közelében a különböző alanyokon álló, különböző fajták növekedési és terméshozási
tulajdonságait megvizsgálni és ennek megfelelően kiválasztani az alanyt.

3.6.5. Fajta

A megváltozott piaci igénykenek és fogyasztói elvárásoknak megfelelően változik az

újabb últetvények fajtahasználata is. Ültetvénylétesítés előtt a helyes fajtatársításhoz több
tényezőt kell figyelembe venni:
ƒ -fajták értékesítési lehetősége (minőség, szállíthatóság, pulton tarthatóság stb.)

60
 ƒ -termőre fordulás, termőképesség, termésbiztonság
ƒ -ökológiai igények (pl. fagyérzékenység),
ƒ -a társított fajták termesztéstechnológiai igényei,
ƒ -termékenyülési viszonyok,
ƒ -kórokozókkal kártevőkkel szembeni fogékonyság.
Telepítés előtt azokat a fajtákat kell számba venni, amelyek rendszeresen és bőven
termenek, termésükre biztos felvevőpiac van versenyképes áron. Különböző érésidejű fajták
telepítésével, folyamatosabban tudja a termesztő ellátni a piacot, és a szüret szervezése is
egyszerűbb. Európában a legtöbb gyümölcsfajból túltermelés van, és évről-évre nehézséget
jelent a felesleg elhelyezése. Célszerű lehet olyan érésidejű fajtákat telepíteni, amelyek
szüretideje korábbi, vagy későbbi, mint az Európai és hazai főfajtáké.

3.6.6. Művelési rendszer

A művelési rendszer komplex fogalom, amely magába foglalja az alkalmazott alany-

és nemes fajtát, térállást, koronaformát és az azokhoz adaptált metszésmódokat.
Az elmúlt évtizedek művelési rendszerének tendenciája az intenzitás fokozásának
irányába fejlődik. Ezt nagy tőállományú ültetvényben, törpítő hatású alanyfajták
alkalmazásával, kisebb egyedi koronaméretű fákkal lehet megvalósítani, ahol a fák már a
telepítés évében vagy az azt követő 1-2 évben kitöltik a rendelkezésükre álló területet. Az
intenzív ültetvényekben egyre nagyobb biológiai teljesítményű, nagy termékenységű,
lehetőleg öntermékeny fajtákat alkalmaznak
3.6.6.1 Térállás
A növekedést mérséklő alanyok elterjedésével egyre nagyobb tőállományú
ültetvények létesítésére nyílt lehetőség. A nagy beruházási költség megtérül a gyors termőre
fordulás bevételében. Hazai körülmények között a sor- és tötávolság meghatározásánál
figyelembe kell venni, hogy a sortávolság min. 1,5-szerese legyen a fák magasságának a
sorárnyékolás elkerülése érdekében. A tőtávolságnak az adott termőhelyen a kiválasztott
alany-fajta növekedési erősségével kell összhangba hozni.
3.6.6.2 Koronaforma
A metszéssel foglalkozó irodalmakban számos olyan koronaformát mutatnak be,
amelyekkel csupán kísérleti szinten foglalkoztak a kutatók. A vizsgált formák közül azonban
jóval kevesebb terjedt el a gyakorlatban.
Az intenzív gyümölcstermesztés térhódítása előtt a hagyományos koronaformák voltak
meghatározók: természetes gömb korona, központi tengelyes (sudaras ágcsoportos, sudaras
szórt állású, kombinált korona) és nyitott katlan forma.
A Magyarországon jelenleg széles körben alkalmazott koronaformákat két fő
csoportba sorolhatjuk: központi tengelyes (sudaras) és nyitott koronaformák.
A központi tengelyes koronaformák vázát a függőleges központi tengely (sudár), és az
erről eredő, vízszintes és 45o közötti szögállású oldalágak adják.
Az intenzív gyümölcstermesztés térhódításával terjedtek el a termőkaros orsó, a
szabadorsó és a karcsú orsó. Jellemzőjük, hogy a törzs és a folytatását képező függőleges
központi tengely a korona domináns, tehát legvastagabb része. A tengelyen az
oldalelágazások felfelé haladva egyre vékonyabbak és rövidülnek, így kúpos koronaforma
alakul ki.
A szuperorsó központi tengelyén már nincsenek ágak, csak vékony 5 évesnél fiatalabb
elágazások jelentik a termőfelületet.
A nyitott koronaformáknak nincs központi tengelye, a korona vázát az egyenrangú,
oldalirányú vázágak alkotják. A vázágak szögállását a vízszinteshez viszonyítva
megkülönböztetünk tányér, katlan, tölcsér és váza koronákat. A termés a vázkarokról eredő

61
termővesszőkön és gallyakon képződik. A nyitott koronákat Magyarországon csonthéjas
fajoknál alkalmazzák, a katlan és tölcsér a leginkább elterjedt.

3.6.7. Telepítés előtti munkák

Telepítés előtt a kiválasztott terület talaját olyan állapotúvá kell alakítani, amely
optimális az oltványok megfelelő növekedéséhez és fejlődéséhez.
A talajelőkészítés leglényegesebb elemei a talaj mélyforgatása, a talajfertőtlenítés, és a
talajanalízis eredménye alapján kalkulált feltöltő szerves- és/vagy műtrágyázás. A
talajforgatást bogyósok telepítése előtt 40-50 cm mélyen, gyümölcsfák alá 60-80 cm mélyen
kell szántani. A feltöltő szerves trágyázás javasolt mennyisége 30-50 t/hektár.
A gyenge növekedésű alanyok kis talajtérfogatot hálóznak be, amellyel nem képesek
megfelelően rögzíteni a fákat, ezért ilyen alanyok alkalmazása esetén elengedhetetlen a
támrendszer kiépítése. A telepítés után a növekvő fákat a támrendszer huzaljaihoz kell
rögzíteni ezzel biztosítva azok stabilitását. A gyakorlatban a támrendszer oszlopait telepítés
előtt elhelyezik a területen.
Az egyedi karós vagy a huzalos támrendszer alkalmazása terjedt el széles körben.
1200 fa/ha állománysűrűségtől nagyobb tőszám esetén huzalos, kisebb sűrűségnél egyedi
karós támrendszer alkalmazása jár kisebb költséggel.

3.6.8. Telepítés

Telepítés előtt meg kell határozni a sorok irányát, hosszúságát, és az utak helyét. Sík
területen a sorirányt É-D irányban célszerű kijelölni, a korona egyenletes napfényellátásának
biztosításához. A sorhosszúság maximum 200 méter legyen.
A sorok kitűzésekor a tábla leghosszabb oldalán kell kihúzni az alapegyenest, és erre
kell a merőlegest állítani és a többi sort kitűzni.
Az oltványok vermelőből való kiszedése és a telepítés között minél kevesebb idő
teljen el. Közvetlenül telepítés előtt az oltványok gyökereit vissza kell metszeni. Az oltvány
gyökérzetét a gyökérnyakig célszerű fertőtlenítőszerrel ellátott agyagpépbe mártani a
kiszáradás elkerülésére, ha a talaj nem megfelelő nedvességállapotú.
Mélyszántott területen elegendő olyan gödröt készíteni, amibe a gyökér
gyűrődésmentesen belefér. A telepítést fagymentes talajon nyugalmi állapotban ősszel és
tavasszal lehet elvégezni.

3.7. Termesztéstechnológia

Termesztéstechnológia alatt az ültetvény fenntartása során elvégzett munkák

összességét értjük. Az ültetvény létesítésekor tervezett potenciális termés (terület-, alany-
fajtakombináció- és a művelési rendszer megválasztásával) megvalósulása a
termesztéstechnológiai elemek kivitelezésétől függ.
Az intenzív ültetvények magas ráfordításszintje miatt nem fordulhatnak elő kihagyó
évek, sem technológiai hiányosság, sem klimatikus problémák következtében.
A termesztéstechnológia a klasszikus műveletek mellett, több olyan elemmel bővül
amelyekkel kiküszöbölhetők a váratlan időjárási események terméscsökkentő hatását
(ültetvény takarása jéghálóval, vagy fóliával, talajtakarás fényvisszaverő fóliával, különböző
fagyvédelmi eljárások, stb)

62
 3.7.1. Talajművelés

A gyümölcsösök talajművelése során a talajt olyan –fizikai, kémiai, biológiai-

állapotba kell hozni, amelyből az ültetvény növényei zavartalanul tudják felvenni a vizet és
tápanyagot. A talajszerkezet megóvásával, javításával, a szerves- és tapanyagtartalom
növelésével kell biztosítani a talaj megfelelő víz és tápanyagszolgáltató képességét. A
talajművelés további célja a gyomírtás, az erózió és defláció elleni védelem, emellett fontos a
folyamatosan járható talajfelszín biztosítása.
A gyümölcsös létesítése előtt el kell dönteni, milyen legyen annak talajművelési
rendszere (gyepesített sorközű, ugarművelésű, a kettő kombinációja)
A facsík művelése történhet vegyszeresen, vagy mechanikailag. A mechanikai
facsíkművelés csak felszínközeli eljárás lehet, ami nem károsítsa jelentősen a gyökérzetet.
Sorközök művelésére hazánkban az ugarművelést alkalmazzák legnagyobb felületen.
Tárcsázással, vagy talajmaró ismételt használatával munkálják meg a talajt, ezzel elvégzik a
gyomírtást és a talajlazítást. Az eljárás hátránya, hogy a talaj élővilága elszegényedik ami az
un. taljuntsághoz vezet, ennek következtében az évtizedeken át üzemeltetett, majd felszámolt
gyümölcsültetvény után sikertelen a gyümölcstermesztés. Az év csapadékosabb szakaszaiban
ennek elkerülésére meg kell engedni a talaj időszakos elgyomosodását. A változatos
gyomflóra gyökérzetének köszönhetően nő a mikroorganizmusok fajgazdagsága a talajban.
Gyepesített sorköz alkalmazása esetén a talajuntság megelőzhető, a
mikroorganizmusok fajgazdasága nagyobb. A környezetkímélő technológiákban elvárás a
sorközök gyepesítése. A kedvező talajélet mellett a felszín folyamatos járhatósága biztosított,
így nagyobb esők után is elvégezhető a növényvédelem. A gyepesítés hátrányaként kell
említeni, hogy a sorköz növényzete évi 150mm többletvízfogyasztást eredményez, amit az
öntözés tervezésénél számításba kell venni.
A legprecízebben elvégzett talajmunka mellet is számolni kell a talaj bizonyos szintű
tömörödésével, ezért mélylazítással kell biztosítani a gyökerek megfelelő levegőellátását.

3.7.2. Metszés és metszést kiegészítő eljárások

A metszés során a különböző koronarészeket (vessző, gally, ág) tőből levágjuk, vagy
visszametsszük, ezzel alakítjuk ki és tartjuk fenn a gyümölcsfák koronaformáját.
Metszéssel biztosítjuk a korona külső és belső részeinek megfelelő megvilágítottságát,
harmonizáljuk a fák növekedését és terméshozását, megteremtjük a jó permetezhetőség
feltételeit. A jó fényellátás fontos feltétele a megfelelő minőségű gyümölcs- és
rügyképződésnek.
3.7.2.1 Alakító metszés
Alakító metszésről beszélünk a telepítéstől addig, míg a fa ki nem tölti a
rendelkezésére álló teret. Ekkor alakul ki a korona váza és végleges formája.
A fiatal fán a telepítést követő 1-2 évben kiválasztjuk a tengely és/vagy vázkar-jelölt
vesszőket, és metszéssel biztosítjuk, ezek megfelelő növekedését. A gyenge növekedésű
vázkar-jelölteket felére-kétharmadára vissza kell vágni, ennek hatására azok erősebben nőnek.
A visszametszés nélküli vesszők növekedése gyengébb. A szűk térállású intenzív
ültetvényekben a visszametszés szerepe csökken, illetve teljesen meg is szűnhet.
3.7.2.2 Karbantartó metszés
Karbantartó metszéssel célunk a korona alakjának fenntartása, az elsűrűsödött
koronarészek ritkítása. Korlátozzuk a fák magasságát és oldalirányú növekedését úgy, hogy fa
a rendelkezésére álló teret maradéktalanul töltse ki, de ne nőjön túl azon
A koronában a függőleges helyzetű vízhajtások és lecsüngő elágazások a leginkább
zavaró képletek. A metszés során a vízszinteshez közeli szögállású vesszőket és gallyakat kell

63
meghagyni. Az ilyen elágazásoknak növekedési erélye gyengébb és rajtuk több termőrész
alakul ki, mint a függőleges helyzetű képleteken.
A metszés kivitelezése során a koronaforma mellett, tekintettel kell lenni: az adott fa
növekedési tulajdonságaira, az előző évi termésterhelésre. A tél végi metszés előtt gallyakat
kell levágni és szobahőmérsékleten vízben hajtatni, ebből következtethetünk, hogy milyen
virágzás várható. Ennek ismeretében kell a metszés előtt szemügyre venni a fát, és apróléákos
rügykímélő, vagy erősebb ritkító metszést végezni.
A metszés klasszikus időszaka a nyugalmi állapotban van (télen, kora tavasszal), ez
erősebb vegetatív növekedést eredményez, mint a nyári hónapokban végzett zöldmetszés.
Intenzív ültetvényekben egyre több fajnál kap nagyobb szerepet a nyári metszés. Kedvező
hatásai a növekedés mérséklése mellett, hogy a vegetáció csaknem teljes időszakában
megfelelő a belső koronarészek megvilágítottsága, ami segíti a jobb gyümölcsminőség
kialakulását és a termőrügyképződést.
A legtökéletesebben kivitelezett metszést követő vegetációban is alakulhat úgy a fa
növekedése, hogy metszést kiegészítő eljárásokat kell alkalmazni a koronaforma
kialakításához és fenntartásához (leívelés, hajtáscsavarás, hajtásmegtörés, törzsbemetszés,
gyökérmetszés, stb.)

3.7.3. Gyümölcsritkítás

Az intenzív ültetvények új, nagy termőképességű fajtáinak az évek többségében a

kívántnál nagyobb a kötődése. Gyümölcsritkítással kell biztosítani a folyó évi termés
megfelelő méretét, színét, beltartalmát, és a következő évi termés alapját jelentő
termőrügyképződést. A ritkítás elhagyása esetén nagy termésű évet kihagyó év követ, nagyon
alacsony terméshozammal (alternancia, vagy szakaszos terméshozás).
Az utóbbi évek tapasztalatai alapján egyértelművé vált, hogy egyre több fajnál, az
intenzív ültetvényekben a termesztéstechnológia meghatározó és legkritikusabb elemét a
gyümölcsritkítás jelenti.
A különböző fajták alternanciára és elaprózódásra való hajlamában jelentős eltérések
vannak, ezért a ritkítást fajtára specializáltan kell kivitelezni. A ritkítás lehet kézi és
vegyszeres, nagy kötődés esetén legjobb eredményt a kettő kombinációjával lehet elérni.
A ritkítás során az ültetvény korának, az asszimiláló lombfelület és a fák
kondíciójának figyelembe vételével, a legkedvezőbb lomb/gyümölcs arányt kell kialakítani.
A ritkítás kivitelezése során először az apró, deformált, sérült gyümölcsöket kell
eltávolítani. Fontos feladat a különböző alma és őszibarack fajtáknál a csokrosan kötődött
gyümölcsök ritkítása. Az összeérő termések növényvédelmi problémát eredményeznek,
illetve gyakran még érés előtt lehullanak mert lefeszítik egymást.
A gyümölcsritkítást ideális esetben fára, sőt elágazásra differenciáltan kell végezni. A
gyengébb hajtásnövekedésű fákon kevesebb gyümölcsöt kell hagyni, mint az erős
növekedésűeken. A gallyak terhelésénél pedig azok teherbírását és stabilitását kell figyelembe
venni.
A vegyszeres gyümölcsritkítást Magyarországon sajnos még csekély
ültetvényfelületen alkalmaznak, azonban a kézimunkaerő drágulásával egyre fontosabb a
hazai körülményekre adaptált technológia kidolgozása. Hazánkban a legszélesebb körben
almában alkalmaznak vegyszeres gyümölcsritkítást az auxin hatású alfa-naftilecetsav és sója
alfa-naftilacetamid készítményekkel.

3.7.4. Öntözés

A hosszú távú jövedelmező gyümölcsteremsztés kizárólag az állomány öntözésével

valósítható meg. A különböző gyümölcsfajok megfelelő évi vízellátásához min. 600-700 mm

64
 vízre van szükség, ez átlagos évjáratban min. 200 mm vízpótlást igényel az ország legtöbb
termőhelyén. Az öntözés időpontjának meghatározásához a talaj nedvességtartalmát, a növény
vízfelhasználását és a fokozott vízigényű fenofázisokat kell ismerni.
Hazánkban legnagyobb felületen a csepegtető öntözést alakították ki a
gyümölcsültetvényekben. Ennek fő oka, hogy a legkisebb beruházási és fenntartási költséggel
működtethető. Előnye, hogy tápoldatozást is lehetővé tesz. Hátránya, hogy rombolja a talaj
szerkezetét. A mikroszórófejes rendszer kevésbé hat a talajszerkezetre és a levegő
páratartalmát is növeli, ami kedvező az aszályos periódusokban.
Az öntözésnek a vízpótláson kívül egyéb kedvező hatása is lehet a növényállományra.
A koronatér fölötti esőszerű öntözés kevésbé rombolja a talajszerkezetet, növeli a levegő
páratartalmát, ezzel a növények túlzott felmelegedésében és az aszálykár megelőzésében is
komoly szerepe lehet. A virágzás körüli kisugárzási fagy károsító hatása ellen is véd, ezzel az
öntözési móddal –6, –7Co-os lehűlés is kivédhető. Az esőztető öntözés a gyümölcs
színeződését is hatékonyan segíti. Nagy beruházási költsége miatt csak kis ültetvényfelületen
alkalmazzák ezt a módszert hazánkban.

3.7.5. Tápanyagellátás

Az ültetvény megfelelő tápanyagellátásával kell biztosítani a talaj termékenységét, az

ültetvény maximális termőképességét.
A nagyobb állománysűrűségű ültetvények kisebb fáinak gyökérzete és a raktározó fás
részek aránya egyaránt kisebb, mint a nagyobb fákon. A mobilizálható tartaléktápanyag
mennyisége alacsonyabb, ezért pontosabb és folyamatos tápanyagellátással kell biztosítani a
fák megfelelő kondíciójának fenntartását (Szűcs, 2000).
A gyümölcsfajok tápanyagfelvételének két kiemelkedő időszaka van: egyik a
rügyfakadástól az intenzív hajtásnövekedés, illetve gyümölcssejtosztódás befelyeződéséig
tart. A második nyár végén kezdődik és tél elejéig tart, ami egybeesik az intetnzív
hajszálgyökér fejlődéssel. Az őszi tápanyagfelvétel során, a növény tárolja a következő év
kezdeti növekedéséhez, virágzásához és kötődéséhez szükséges tartalékokat.
A termő ültetvényekben kijuttatandó tápanyagdózis kiszámolásához kalkulálni kell a
termésmennyiséggel kivont tápanyagmennyiséggel, valamint a levélanalízis eredményével
(3.2. táblázat). Figyelembe kell venni, továbbá, hogy a lehullott lombot és a metszési
nyesedéket a talajba dolgozzák, vagy kivonják a területről, mert az tápanyagveszteséget
jelent.
3.2. táblázat: A gyümölcsfélék levelének kedvező makroelem-tartalma (Sza. %)
Gyümölcsfaj N P K Ca Mg Mintavételi idõszak
Alma 2.3 0.16 1.3 1.5 0.33 VII. 15-VIII. 15
Körte 2.2 0.23 1.4 1.4 0.40 VII. 15-VIII. 15
Szilva 2.7 0.20 2.5 2.4 0.60 VII.-15-VIII. 15
Cseresznye, meggy 2.7 0.20 1.7 2.3 0.65 VII. 1-15 szüret után
Õszibarack 3.1 0.22 2.5 2.1 0.50 VIII. eleje
Kajszi 2.3 0.20 2.7 1.8 0.50 VII. 15-30
Dió 2.8 0.21 2.1 2.0 0.65 VIII. 15-30
Mandula 2,2-2,5 0,1-0,3 1,4-1,8 1,8-2,2 0,2-0,3 VII.
Málna 2.9 0.25 1.3 1.1 0.35 VIII. eleje 5-12. levél
Piros ribiszke 2.6 0.25 2.3 2.0 0.35 VII. 1-30
Fekete ribiszke 2.8 0.27 1.6 2.0 0.32 VII. 1-30
Forrás: Szücs (2003,a) és Szűcs (2003,b)
Levélanalízist minden évben célszerű végezni. 60-100 db levelet kell begyűjteni 5
hektáronként július-augusztus időszakban, a csúcsrügyzáródást követően a vegetatív hajtások
középső szakaszáról.

65
 A tápanyagellátás során, mindig a minimumban lévő elemek pótlása a legfontosabb. A
tartalékoló trágyázás helyett nagyobb szerepet kaphat a folyamatos növénytáplálás. A
vegetáció kritikus időszakaiban sikeresen pótolhatók a tápanyagok a csepegtető
öntözőrendszerrel öntözővízében feloldva.
A talaj-gyökér összetett kölcsönhatásainak következtében előfordulhat, hogy nem
képes a növény bizonyos tápelemeket felvenni elegendő mennyiségben a talajból. Az intenzív
gyümölcstermesztésben egyre nagyobb szerepet játszik a kisebb mértékű tápanyaghiány
elhárítását célzó permettrágyázás. Az eljárás során közvetlenül az asszimiláló lombfelületre,
rügyekre, virágokra juttatják ki a tápanyagokat.

3.7.6. Növényvédelem

A termesztéstechnológia az alkalmazott növényvédelem alapján lehet hagyományos-,

integrált és ökológiai technológia. Magyarországon legnagyobb felületen a hagyományos
növényvédelmet alkalmazzák, amely során a védekezés receptszerű, nem a fertőzésveszély,
vagy a károsítók jelenléte alapján időzítik a permetezést. Hazánkban is terjed, a Nyugat-
Európában egyre inkább meghatározó integrált termesztéstechnológia és a kisebb felületű,
ökológiai gyümölcstermesztés
A környezetkímélő gyümölcstermesztési technológiák (integrált és ökológiai)
alkalmazásának előnye a termesztő, a fogyasztó és a környezet együttes védelme. Az ilyen
technológiában felhasznált anyagok nem, vagy csak csekély mértékben terhelik káros
anyagokkal a termesztőt. Az előállított termékben nincs az egészségre ártalmas mennyiségű
vegyszermaradvány. A környezet védelme abban rejlik, hogy speciális anyagokkal, célzottan
a kórokozó és kártevő fajok ellen védekeznek. A biodiverzitás kisebb mértékben károsodik,
mint a hagyományos technológiákban alkalmazott erős mérgekkel.
A környezetkímélő technológiákban engedélyezett növényvédő szerek kisebb
hatékonyságúak, mint a hagyományosban. A technológiának nem célja a kórokozók, kártevők
minden egyedének elpusztitása, hanem a kritikus küszöbérték alatt tartja egyedszámukat,
miközben kíméli a hasznos ragadozó szervezeteket.
Kiemelt szerepet a kap a mechanikai védelem. A károsított gyümölcsöket és
koronarészeket mechanikailag el kell távolítani. Metszés után sebkezelést kell alkalmazni.
Felértékelődnek a rezisztens fajták. Előrejelző rendszereket és csapdákat helyeznek ki az
ültetvényekben, amelyekkel nyomon követik a kórokozók kártevők szaporodását, ezek
segítségével célzottan a leghatásosabb időpontban lehet azok ellen védekezni.
Integrált termesztésben az előírások betartásával alkalmazhatóak a mesterséges
kemikáliák. A különböző növényvédő szereket piros, sárga és zöld kategóriákba sorolják
szelektív hatásaik szerint. Az integrált technológia előírásai szerint a piros szereket nem, a
sárgákat feltételesen, a zöldet pedig bármikor lehet alkalmazni.
Minden kemikáliára vonatkozik hogy a növényvédelem érdekében szükséges
legkisebb dózisokat szabad csak alkalmazni (Holb, 2005)
Ökológiai termesztésben nem lehet használni szintetikus anyagokat az ültetvények
ápolása során. Ennek alapján tiltott a kémiai növényvédő szerek és a műtrágyák alkalmazása.
Csupán a természetben fellelhető természtes anyagok használata engedélyezett.
Az ökológiai termesztéstechnológiában korlátozott a kemikáliák használata, amely
hatással van a fák növekedésére és terméshozására. Számolni kell a fák kondíciójának
gyengülésével, amit ellensúlyozni kell a termesztés során.

3.8. Szüret

Az intenzív ültetvényekben a kézi szüret jelenti az egyik meghatározó költségtényezőt

a termesztés során, ezért nagyon fontos annak időzítése, megszervezése, minősége.

66
Hazánkban gyakran előfordul, hogy a kiváló minőségben megtermelt gyümölcsöt a helytelen
szürettel tönkreteszik.
A szüretelők munkáját folyamatos kontroll alatt kell tartani, a zökkenőmentes
szürethez fontos, hogy folyamatosan rendelkezésre álljanak a szedőedények, gyűjtőrekeszek,
az ezeket begyűjtő járművek. A becsült termésmennyiség ismeretében úgy kell a szüretet
szervezni, hogy a szüretelőknek ne kelljen kényszerszünetet tartani, és a leszedett gyümölcs
ne legyen az indokoltnál hosszabb ideig az ültetvény területén.
A hazánkban termelt gyümölcs jelentős részét kézzel szüretelik és kisebb felületeken
alkalmaznak rázógépes betakarítást. A gyümölcs sérülésének elkerülésére egyre gyakrabban a
fáról közvetlenül a tartályládába, vagy akár az értékesítés polcára kerülő kisebb rekeszbe
szedik a gyümölcsöt, ezzel elkerülve az átborítás sérüléseit.
A szüret idejének meghatározása annál nehezebb feladat, minél hosszabb tárolásra
szánják a gyümölcsöt.
Az előrejelző módszerek (például a fővirágzástól eltelt napok száma) csupán
tájékoztató jellegűek, ezek nem alkalmasak a szüret napjának pontos meghatározására.
A gyakorlatban alkalmazott, gyors módszerek megbízhatóak az optimális szüretidő
meghatározására (színeződés, keményítőtartalom, méret, hússzilárdság, magszín, stb.)
Az érés legpontosabb meghatározása laboratóriumi mérésekkel lehetséges, Az összes
fajnál alkalmazzák az oldható szárazanyagtartalom (refrakció) mérését, amely a fogyasztásra
alkalmas gyümölcsben a legmagasabb.

3.9. Tárolás

A tárolás során cél a gyümölcsök életfolyamatainak lassítása a gyümölcs megóvása a

romlást kiváltó kórokozóktól. A különböző gyümölcsfajok tárolási lehetőségét alapvetően a
faj adottságai határozzák meg. Bizonyos almafajták például 10 hónapnál tovább is tárolhatók
látványos minőségromlás nélkül, míg a bogyósok néhány nap alatt elkezdenek romlani. A
gyümölcsben lezajló folyamatok pontos ismerete szükséges a tárolási időszak
meghosszabbításához.
A romlás megelőzéséhez tárolás előtt a rekeszeket és a tárolóteret is fertőtleníteni kell.
A növényvédelmet úgy kell kivitelezni, hogy a tárolóba a gyümölcs felületén ne jusson be a
tárolást veszélyeztető kórokozó.
A tárolás alatti apadást a relatív páratartalom emelésével lehet mérsékelni. Az
életfolyamatok lassítása a változatlan légterű tárolókban a hőmérséklet csökkentésével
lehetséges.
A szabályozott légterű tárolókban a levegő gázösszetételét is megváltoztatják (pl
almánál ideális az alacsony oxigénszint mellett (2-3%), magas CO2 szint (1-3%)
megteremtése). A légtér gázösszetételének meghatározása rendkívül bonyolult feladat, amit a
fajtáknak megfelelően kell beállítani.
Újabb eljárás a gyümölcs kezelése olyan anyagokkal, amelyek a gyümölcs felületén
szigetelő réteget alakítanak ki. Ez meggátolja, hogy a gyümölcsből távozó érést gyorsító
etilén újra a gyümölcsbe kerüljön és az érés dinamikáját fokozza.

3.10. Árúvá készítés, értékesítés

A leszüretelt, tartályládába gyűjtött gyümölcsöt a vevő igényének megfelelő

állapotúvá kell alakítani. Több rendeletben rögzítik a különböző minőségi kategóriákat, de a
gyakorlatban a vevő határozza meg miből, milyet, milyen kiszerelésben kíván megvásárolni.
A jelenlegi magyar gyümölcstermesztés legszűkebb keresztmetszetét a bizonytalan
értékesítési lehetőségek jelentik. A gyümölcs értékesítési ára a szüretig az évek többségében

67
kiszámíthatatlan, ez a termesztéstechnológiára is rányomja a bélyegét. Az ár ismerete nélkül
nem lehet tervezni a bevételeket, ezért törvényszerű, hogy alacsonyabb ráfordítási szinten,
kisebb költséggel próbálnak termeszteni a termelők (növényvédelem, tápanyagutánpótlás,
öntözés)
A forgalmazás meghatározó helyeivé az élelmiszerforgalmazó nagyáruházak válnak.
Ezek kizárólag kiváló minőségű és nagy mennyiséget folyamatosan szállító eladókkal kötnek
üzletet. Ez minél több ültetvény árualapjának egyesítésével képzelhető el, ehhez
nélkülözhetetlen a termesztők összefogása, a termelő értékesítő szervezetek (TÉSZ)
megalakulása.
A gyümölcs külleme mellett egyre hangsúlyosabb a csomagolása is. Ízlésesen
csomagolt minőségellenőrző védjeggyel és eredetjelöléssel ellátott gyümölccsel lehet hosszan
a piacon maradni.
A válogatáshoz egyre korszerűbb gépsorok állnak rendelkezésre, amelyek méret, alak
szín szerint válogatják a gyümölcsöket úgy, hogy egy rekeszbe lehetőleg egyforma
gyümölcsök kerüljenek. Az újabb gépek már a tartályláda szalagra ürítése után emberi kéz
érintése nélkül rakják az osztályozott termést a rekeszekbe és be is csomagolják azt.
Európa vezető gyümölcstermesztő országai az exportlehetőségek mellett rendkívül
nagy hangsúlyt fektetnek a belföldi fogyasztásukra. Különböző marketingeszközökkel
ösztönzik a belföldi lakosságot, hogy a hazai termésből fogyasszanak minél nagyobb
mennyiséget.

3.11. Gyümölcsfajok termesztése

Az általános ismeretek tárgyalása után ebben a fejezetben a különböző gyümölcsfajok

termesztésére vonatkozó speciális ismereteket kívánunk adni. Azoknak a fajoknak a
bemutatására van lehetőségünk csupán, amelyeket a hazai gyümölcstermesztésben nagyobb
felületen termesztenek.

3.11.1. Alma (Malus domestica L.)

Az alma a legnagyobb mennyiségben termesztett mérsékelt égövi gyümölcsfaj. A

rendszeres almafogyasztás az egészséges táplálkozás elengedhetetlen része. A világ
almatermesztésében első helyen Kína, második helyen az USA áll. Európa fő termesztői
Olaszország, Franciaország és Lengyelország.
Magyarország összes gyümölcsterméséből 60 % fölötti az alma részesedése, az elmúlt
években azonban a termesztés és fogyasztás egyaránt drasztikusan visszaesett. Almából
csupán 10-15 kg az éves frissfogyasztás. Magyarországon a 1970-es, 1980-as években évente
átlagosan 1 millió tonna körüli volt az almatermés és évi 300 ezer tonna körül alakult a friss
export mennyisége. A 90-es évektől 400-600 ezer tonnára csökkent az éves termés, melynek
kb. 80%-a ipari felhasználásra kerül. Az utóbbi években hazánk nettó almaimportőrré vált.
3.11.1.1 Ökológiai igény
A megfelelő technológia alkalmazásával ideálisak a magyarországi körülmények az
almatermesztés számára. Vízigénye 700-800 mm. A tavaszi fagyok a rügyeket, illetve
virágokat, az őszi fagyok és az erős téli lehűlések pedig a rügyek és a szállítószöveteket is
károsíthatják. A nyári hónapokban a 30 Co fölötti hőmérsékletű és alacsony relatív
páratartalmú napokon a légköri aszály okoz problémát. Az alma sok talajféleségen
termeszthető, kivéve a szélsőségeket mint a túl kötött agyagos levegőtlen talajokat és az
alacsony humusztartalmú futóhomokot.

68
 3.11.1.2 Alany- és fajtahasználat
A hazánkban alkalmazott alanyok gyengülő növekedési erély sorrendben a
következők: magonc, M4, MM106, M26, M9, M27. Az utóbbi évek telepítéseiben
legnagyobb arányban MM106, M9, M26 alanyokat alkalmazták. Alacsony humusztartalmú,
lazább homoktalajokon, még nagyobb állománysűrűségű ültetvény telepítése esetén is
indokolt a középerős (MM. 106) vagy féltörpe (M. 26) alanyok alkalmazása. Jó
tápanyagszolgáltató kötöttebb talajokon azonban szükség van az M 9 törpítő hatására.
A hazai fajtaszerkezetben, sajnos a mai napig 50%-nál nagyobb a Jonathan
részaránya. A Starking, a perzselődő Golden delicious és az Idared magas aránya is problémát
jelent. A korábban érő tetszetős fajták, jól értékesíthetők, azonban a minőségi gyümölcs piaca
rendszeresen összeomlik, amikor az olcsó Jonathan és az Idared elárasztja a piacot.
Az új ültetvényekben már megjelentek a kiváló minőségi paraméterekkel rendelkező
fajták, Summerred, Early gold, Gála klónok, Jonagold és változatai, perzselődésmentes
Golden reinders, Pinova, Braeburn, Granny Smith stb. Terjednek a rezisztens fajták is, mint a
re-sorozat tagjai (Remo, Retina, Releika, stb) továbbá a Florina és Topas.
A túltermelés okozta problémák leküzdésére egyre több Európai termesztő telepít
védett-, azaz klub fajtákat. Ezeknek a fajtáknak a keresletét és az árát – a termeszthető
mennyiség korlátozásával és a fajta reklámozásával - magasan tartják, ilyenek például a
Sonya, Rubens, Pink lady stb.
3.11.1.3 Térállás és koronaforma
A jelenlegi 40 ezer hektár almaültetvény mintegy fele elöregedett, kivágásra érett.
A mai napig megtalálhatók nyomokban a 60-as években telepített, magonc alanyú termőkaros
orsó ültetvények. Jelentős felület van még az elhibázott telepítési rendszerű ferdekarú sövény
ültetvények Jonathan blokkjaiból is. A 80-as évektől jelentek meg az intenzívebb térállású
6×3, 5×2 m MM106, M26 alanyú szabadorsó ültetvények, amelyek sokkal jobb hozamokat
produkálnak, és amelyekben a minőségi áruhányad már meghaladta az 50%-ot.
Az 1990-es évektől kezdték telepíteni az intenzív karcsú orsó koronaformájú M9,
alanyú ültetvényeket. Mintegy 12 ezer hektár almaültetvény létesült1995-től állami
támogatással, ennek mintegy fele nagy hektáronkénti sűrűségű intenzív ültetvény.
A 100%-ot közelítő frissfogyasztásra alkalmas minőségi áruhányad csak nagy
állománysűrűségű intenzív ültetvényekben (3×05– 4×1,5 m térállás) érhető el. Az intenzív
almatermesztés ideális koronaformájának a karcsú orsó tekinthető, mert ennek a
legkedvezőbb a megvilágítottsága, illetve egyszerű a kialakítása és fenntartása.
3.11.1.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A karcsú orsó fák alakító- és fenntartó metszésénél figyelembe kell venni, hogy csak a
törzs feletti 3-4 db 15-45 fokos szögállású vázkar idősebb 5 évesnél. A vázkar fölötti
elágazások vízszinteshez közeli helyzetűek, az ettől eltérő szögű, felálló, tengellyel konkuráló
és lecsüngő képleteket el kell távolítani. A belső részek jó megvilágítottságát ritkítással kell
biztosítani. A központi tengelyről és a vázkarokról a négy évesnél idősebb elágazásokat
csonkkal le kell metszeni, ezzel fenntartva a tengely dominanciáját. A csonkokból újabb
hajtások nőnek, az 1-4 éves korú részek folyamatos rotációjával biztosítható a termőfelület
megújulása. Az alma metszésének klasszikus időpontja a nyugalmi állapotban végzett
télivégi, koratavaszi metszés. A nyári hónapokban végzett zöldmetszés a vegetatív növekedést
mérsékli, segíti a termőrügyképződést és a jobb gyümölcsszíneződést. Az intenzív
ültetvényekben ezért egyre inkább a nyári metszést alkalmazzák.
Öntözés: az alma vízigénye a kötődött gyümölcs sejtosztódásától augusztus
végéig magas. Májusban a napi vízigény 3-3,5 mm, júniusban 3,5-4mm (Fülep, 2000).
Aszályos évjáratban a július- augusztusi időszak vízpótlása a legkritikusabb.

69
 A növények tápanyagellátottságáról a levélanalízis eredménye alapján kell
tájékozódni. A makroelemek pótlása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a Zn és a B
utánpótlásra. A tárolásra szánt gyümölcsnél pedig a Ca ellátás kulcsfontosságú, különösen a
Ca-igényes fajtáknál (Braeburn, Jonathan). A folyamatos tápanyagellátást megvalósítható
csepegtető öntözőrendszerrel és permettrágyázással.
Az új nagy biológiai értékű fajták fáin az évek többségében a kívántnál nagyobb a
kötődés. A megfelelő minőségű és rendszeres termés biztosításához gyümölcsritkítást kell
végezni a természetes gyümölcshullás befejeződése után. A júniusi gyümölcshullás után
minél korábban elvégzett gyümölcsritkítás a legkedvezőbb az alternancia csökkentésére. A
ritkítást az alternanciára hajlamosabb fajtákkal kell kezdeni (Golden változatok, Elstar).
Hazánkban sikeresen alkalmazzák az alma gyümölcsritkítására az auxin hatású alfa-
naftilecetsav és alfa-naftilaceetamid készítményeket.
Az alma növényvédelmében kiemelkedő fontosságú a varasodás (Venturia inaequalis)
és lisztharmat (Podosphaera leucotricha) elleni védelem, gyakran jelent problémát továbbbá
az erwiniás tüzelhalás (Erwinia amylovora), az almamoly (Cydia pomonella), almailonca
(Adoxophyes reticulana) , a levéltetvek, a lombkárosító molyok stb.
3.11.1.5 Szüret, tárolás
A fajták szedését akkor kezdik, amikor azok elérték a kívánt méretet és színintenzitást.
A több hónapos tárolásra szánt alma szüretidejének meghatározásához általában a
keményítőtartalmat, húskeménységet és refrakciós értéket veszik alapul. A gyümölcssérülés
elkerülésére célszerű a gyümölcsöt a fáról közvetlenül a tartályládába szedni.
A megfelelő időpontban szüretelt alma módosított légterű tárolóban 10 hónapnál
hosszabb ideig is tárolható. A levegő gázösszetételét fajtától függően 2-3% oxigén- és 1-3%
CO2 szintre állítják be. (Sass, 2003 in papp p. 425)

3.11.2. Körte (Pyrus communis L.)

Őshazája a távol keleten (Kína) és a mediterrán régió afrikai területein található. A

mérsékeltövi gyümölcsök közül az világon az alma után a második legnagyobb mennyiségben
termesztett faj, a hazai termesztésben viszont kisebb a jelentősége.
3.11.2.1 Ökológiai igény
Csapadékigénye 700mm/év fölött van. A kiegyenlített klímájú területeket kedveli. A
Nyugat –Dunántúl és Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapadékosabb vidékein és kedvezőbb
vízgazdálkodású talajain jelentősebb a termesztése. Érzékeny a hazánkban gyakori légköri
aszályra. Kötött levegőtlen meszes talajokon gyakori a klorózis, különösen birs alanyon.
3.11.2.2 Alany- és fajtahasználat
A hazai ültetvényekben 90%-ban vadkörte magonc alanyokat (Egervár I, II)
használnak. Kis arányban alkalmaznak birs alanyt amely érzékenyebb a fagyra és szárazságra.
A termékenyülés legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy a körtevirágok bibéi csupán
2-3 napig funkcióképesek. Száraz-szeles időjárás esetén csupán néhány óra áll rendelkezésre a
megtermékenyítésre. A porzópartnerek maximális távolsága 20 méter, közeli virágzási idejű
fajtákat kell egymás mellé telepíteni (Nyéki, 2002).
Magyarországon a szaporított körtefajták közül a Vilmos körtét, a Bosc Cobakot, a
Hardenpont téli vajkörtét, a Clapp kedveltjét, a Hardy vajkörtét, a Conference-t, a Packham’s
Triumph-ot állítják elő a legnagyobb arányban.
3.11.2.3 Térállás és koronaforma
Az intenzív ültetvényekben akár 3,5– 4 méteres sortávval és 1,0– 1,5 méteres tőtávval
is létesíthetnek gyümölcsöst (1666– 2500 fa/ha), míg a hagyományosnak tekinthető vadkörte

70
alanynál hektáronként 250–600 fa található (8×5– 6×3 m térállásban). Az intenzív
ültetvényekben alkalmazott koronaformák a termőkaros orsó, a szabad orsó és a karcsú orsó.
3.11.2.4 Technológia
A körte alakító- és fenntartó metszése során gyakori probléma, hogy a fán szinte
kizárólag függőleges helyzetű, vízhajtás jellegű vesszők képződnek. Ezek ritkítása mellett
metszést kiegészítő eljárásokkal (lekötözés, kitámasztás) kell kedvező szögállásba hozni
ezeket a képleteket. Zöldmetszéssel és pincírozással biztosítható a jobb gyümölcsszíneződés
és termőrügyképződés.
Magas mésztartalmú talajokon gyakori a vashiány következtében kialakuló klorózis.
Ezt a talajszerkezet javításával és permettrágyázással lehet enyhíteni. A megfelelő
termékenyülés és gyümölcsfejlődés biztosításához különös figyelemmel kell a bórpótlást
végezni.
Az augusztusi gyümölcsnövekedési intenzív vízigényes időszaka gyakran aszályos
időjárással esik egybe. Ilyenkor elengedhetetlen az öntözés, lehetőleg párásítást lehetővé tevő
öntözőrendszer alkalmazásával.
Növényvédelem: az ültetvényben megjelenő legfontosabb kórokozók az erwiniás
tűzelhalás (Erwinia amylovora) és a körte varasodása (Venturia pyrina). Rovarkárosítói közül
a füstösszárnyú körtelevélbolha (Psylla pyri), a körtemoly (Laspeyresia pyrivora), a
poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) és a levéltetvek a legjelentősebbek.
3.11.2.5 Szüret, tárolás
A szüretidő meghatározásához figyelembe veszik a húskeménységet a
keményítőtartalmat és a refrakciós értéket. Mivel utóérő gyümölcs, így a légzésintenzitás és
az etilén tartalom vizsgálata mutatja meg legpontosabban az érés szintjét. Módosított légterű
tárolóban a körte 8-10 hónapig is tárolható. A tárolt körte csak megfelelő utóérleléssel (8-12
napig 5-15°C-on) lesz fogyasztásra alkalmas.

3.11.3. Birs (Cydonia oblonga L.)

Őshazája Perzsia, Türkisztán és a Kaukázus vidéke. Hazánkban házikerti termesztése a

jellemző, az üzemi birsültetvény összfelülete 2000-ben csupán 35-40 ha volt. A becsült hazai
birstermés 3-5 e tonna (Nyéki, 2004). Termése feldolgozásra kerül, frissfogyasztása nem
jellemző.
3.11.3.1 Ökológiai igény
Vízigényes (700-800mm), melegigényes, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Meszes
talajon gyakori a klorózis kialakulása. Későn virágzik ezért tavaszi fagyok ritkán-, a téli erős
lehűlések viszont gyakrabban károsítják.
3.11.3.2 Alany- és fajtahasználat
A körtékhez alkalmazott birsalanyon állnak az oltványok
Magyarországon a legelterjedtebb fajta a Bereczki birs volt, további jelentős hazai
fajták: Angersi, Champion, Konstantinápolyi, Mezőtúri. A fajtákat önmeddőnek kell tekinteni
és telepítéskor porzópartnerről kell gondoskodni (Nyéki et al., 2002 pp171 in Fajtatársítás).
3.11.3.3 Térállás, koronaforma, technológia
A birset általában bokor- vagy alacsony törzsű (40-50cm) természetes bokorfa formára
alakítják. A javasolt térállás 5×3– 6×4 m. A metszés során a korona többéves gallyainak
ritkításával kell biztosítani a belső részek jó megvilágítottságát és megújulását. A birs a
vesszők csúcsrügyén terem, ezért azokat nem szabad visszavágni. A megfelelő
gyümölcsminőség elérésének elengedhetetlen feltétele a július-augusztusi öntözés.

71
 A legjelentősebb növényvédelmi problémát a birs moniliája (Monilia linhartiana) és a
tűzelhalás (Erwinia amylovora) jelenti.

3.11.4. Cseresznye (Cerasus avium L.)

A cseresznye Kis-Ázsiából származó gyümölcsfaj. Európa legfontosabb

cseresznyetermesztői Olaszország és Németország. Magyarországon kis felületen termesztik,
a hazai termésátlagok alacsonyak (3-5 t/ha).

3.11.4.1 Ökológiai igény

Melegigényes faj, mélynyugalma viszonylag korán befejeződik, a koratavaszi- és a
virágzás körüli fagyokra érzékeny. Vízigény: 550-600mm. A termesztés egyik fő kockázatát a
szüret előtti időszakban hulló csapadék jelenti, mert ez gyümölcs repedését eredményezheti.
3.11.4.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: Magyarországon erős növekedésű alanyokat, 60-70 %-ban sajmeggyet és 30-
40%-ban vadcseresznye alanyt alkalmaznak (Hrotkó, 1999).
Fajta: az árugyümölcsösökben még ma is meghatározó a Germersdorfi óriás- és
Bigarreau Burlat fajták magas aránya. Az újabb fajták nemesítésekor elsősorban a minél
nagyobb méretű gyümölcsöt termő öntermékeny fajták létrehozása a cél.
A szüretet könnyíti és a hosszabb piacon maradást segíti a különböző érésidejű fajták
termesztése. A hazai nemesítésű fajtákkal május közepétől július közepéig széthúzható az
érés. A napjainkban telepített magyar fajták nagyobb része önmeddő, ezek például a női
nevűek (Rita, Linda, Katalin, Margit, stb.), de egyre több öntermékeny fajta termesztése
engedélyezett (pl. Sándor, Péter, Pál, Alex). Önmeddő fajták esetén a sikeres megporzáshoz
minimum 3 fajtát kell telepíteni és 6-8 méteren belül kell lenniük a porzópartnereknek.
3.11.4.3 Térállás és koronaforma
Jelenleg 8×5– 8×6 m, mérsékelten metszett, vagy metszetlen felfelé szélesedő, vagy
gömb formájúak az ültetvények fái. Sikeres lehet a központi tengelyes koronaforma
kialakítása (szabadorsó, karcsúorsó) 5×2 – 6×3 m-es térállást alkalmazva.
3.11.4.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
Jelentős ültetvényfelületen még nem történt meg a termesztéstechnológia
korszerűsítse, annak ellenére, hogy a jó minőségű cseresznye iránt Európában keresleti piac
van. A cseresznye jellegzetessége, hogy erősen felfelé törekvő és csúcsi elágazási hajlamú. A
sudaras fák metszése során a kúposításra kell törekedni, A sűrűsítő, vastag, felfelé növő
elágazásokat le kell vágni, ezzel megteremtve a belső részek jobb megvilágítottságát. A
metszést célszerű szüret után nyáron végezni, mert ez mérsékli a fák növekedését és segíti a
virágrügyképződést a korona belső részeiben is.
A gyümölcsfejlődés időszakában elegendő természetes csapadék hiányában az öntözés
elengedhetetlen a kívánt méret eléréséhez.
A monília fertőzése (Monilinia laxa), a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella
jaapii), a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) és a levéltetvek jelentik a legnagyobb
növényvédelmi problémákat.
Egyre nagyobb jelentőségű a gyümölcsrepedés problémája, ami ellen az ültetvény
fóliás takarását lehetővé tevő támrendszer kialakítása a megoldás.
3.11.4.5 Szüret
A friss fogyasztásra alkalmas cseresznyét kézzel szüretelik, a géppel rázott cseresznye
csak ipari felhasználásra alkalmas. A szüretet teljes érettségben kell végezni, amit a fedőszín,

72
a húskeménység és a refrakció alapján állapítanak meg. A szüretet a reggeli órákban kell
végezni, mert a felmelegedő leszedett gyümölcs minősége és tárolhatósága csökken.

3.11.5. Meggy (Cerasus vulgaris L.)

Elsődleges géncentruma feltehetőleg Kis-Ázsiában van. Magyarországon a 3.

legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcsfaj. Az 1990-es évek végén a legnagyobb
exportbevételt produkáló gyümölcsfajunk volt. A magyar meggyfajták kedvező sav/cukor
arányuknak köszönhetően friss fogyasztásra is alkalmasak.
3.11.5.1 Ökológiai igény
Közepes vízigényű (600 mm). Mélynyugalmi állapotban a –25Co-ot elviseli. A
virágzás körül –2Co alatti hőmérséklet károsítja. Jól alkalmazkodik a különböző
talajtípusokhoz.
3.11.5.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: Meggytermesztésünkben meghatározó a sajmeggy alany alkalmazása. A
sajmeggy optimális hazai körülmények között a meggy felkopaszodásának késleltetése és a
termőrész regeneráció elősegítése érdekében (Gonda, Király 2005).
Fajta: Az öntermékeny meggyfajták elterjedése előtt hazánkban az önmeddő Pándy
meggy termesztése volt meghatározó, amelyet késői virágzású cseresznyefajtákkal és
cigánymeggyel társítva ültettek. A 1970-es években kezdték telepíteni első öntermékeny hazai
nemesítésű fajtákat.
Napjainkban szinte kizárólag öntermékeny fajtákkal létesítenek ültetvényt Jelenleg
hazánkban a fő fajták: Érdi bőtermő, Debreceni bőtermő, Újfehértói fürtös, Kántorjánosi,
amelyeknek közeli az érésideje. A rövid szüretidőszak és az értékesítés szervezetlensége miatt
az utóbbi években alacsony árak alakultak ki a meggypiacon. Ezért célszerű lehet korábban,
vagy később érő fajtákat telepítenek, mint a korai Piramis és a három hétig minőségromlás
nélkül fán tartható Érdi jubileum.

3.11.5.3 Térállás és koronaforma

Jelenleg is meghatározó az extenzív termesztéstechnológia 8×5–7×5m térállással,
mérsékelten metszett természetes növekedési habitusú fákkal. A meggyből szabadorsó és
karcsúorsó koronaformát egyaránt ki lehet alakítani. Kézi szedésre 5×2–6×3 m-es térállás
megfelelő. Gépi betakarításhoz váza koronát kell kialakítani, a sortávolságot a rázógép
helyigényének megfelelően kell meghatározni.
3.11.5.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A fákat számos ültetvényben nem vagy csak mérsékelten metszik, így ezeken,
általában már a két éves részek is felkopaszodnak. Ennek eredményeként képződnek olyan
lecsüngő képletek, amelyeknek csak a végső néhány cm-es szakasza aktív. A fák évenkénti
metszésével érhetjük el, hogy azok megfelelő számú termővesszőt képezzenek. A fák 3-4
éves koráig tanácsos a vesszők végét (5-10 cm) visszavágni. A növekedés mérséklését és a
virágrügy differenciálódást segíti a szüret utáni júliusi nyári metszés.
A gyümölcsfejlődés időszakában végzett öntözés jelentős terméstöbbletet eredményez.
Növényvédelem: legjelentősebb problémát a virágzáskor fertőző Monilinia laxa,
továbbá szükséges védekezni a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella jaapii) és a
cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) kártétele ellen.

73
 3.11.5.5 Szüret
A szüretet kézzel, vagy rázógéppel végzik, a szüreti idő meghatározása több tényező
alapján történhet (fedőszín, húskeménység, refrakciós érték, gyümölcs és kocsány
elválasztásához szükséges erő, stb.) Gépi rázáshoz a fajtát és a szüreti időt úgy kell
megválasztani, hogy a gyümölcs a kocsánytól szárazon váljon el.

3.11.6. Őszibarack (Persica vulgaris L.)

Géncentruma Kína. Magyarország az őszibarack termeszthetőségének északi határán

fekszik. Hazánkban 3900 ha árutermő őszibarack ültevény volt 1997-ben (Timon, 2000).
3.11.6.1 Ökológiai igény
Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj, vízigénye 650mm. Sikeres termesztéséhez nyári
félév havi középhőmérséklete min. 18Co kell legyen. Mélynyugalmi állapotban már –17Co
alatt károsodik. Hagyományos termesztő körzetei: Szeged-Szatymaz-, Balaton-, Buda-
környéke.
3.11.6.2 Alany- és fajtahasználat
Meszes, kötött talajon a keserűmandulát, lazább talajon a vadőszibarack alanyt
alkalmazzák.
Hazánkban sikeresebben termeszthetők a hosszabb mélynyugalmi idejű, és késői érésű
(augusztus-szeptember) fajták, amelyek kevésbé fagyérzékenyek, és jobbak az értékesítési
lehetőségeik. Ekkorra ugyanis csökken az európai piacon a mediterrán országokból érkező
őszibarack mennyisége.
A fajtákat a hússzín-, a héj-, és a felhasználás alapján csoportosítják. Frissfogyasztásra
a molyhos sárga húsú (pl. Dixired, Redhaven, Springcrest) és molyhos fehér húsú fajták (pl.
Michelini, Champion, Piroska), illetve a sárga és fehér húsú nektarinokat (pl. Red june,
Caldesi 2000, Harko) különítik el. Az ipari felhasználásra alkalmas fajták hússzíne sárga,
melyek húsában nincs piros elszíneződés és éretten sem puhulnak (pl. Babygold 5., 6., 7.)
3.11.6.3 Térállás és koronaforma
Térállás koronaformától függően: 4,5×2 – 6×4m. Az őszibarack magas fényigénye
miatt nyitott koronák kialakítása főleg katlan és tölcsér az elterjedt hazánkban. Karcsú orsó fát
is kiválóan lehet belőle nevelni, azonban belső részek kopaszodásának elkerüléséhez,
elengedhetetlen zöldmetszést végezni az ilyen fákon.
3.11.6.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A hazai gyümölcsfajok közül leginkább igényli az évenkénti rendszeres
metszést. Legjobb minőségű termése a ceruzavastagságú (8-12 mm) vesszőkön
képződik. Erős metszéssel kell kiváltani, hogy a fákon megfelelő számú és vastagságú
vessző képződjön évről-évre. A virágzás kezdete előtt és a nedvkeringés megindulása
után célszerű metszeni, mert ekkor kevésbé aktívak az ágrákosodást okozó kórokozók.
A gyümölcsritkítás optimális időpontja a teljes virágzás utáni 5.-6. hét.
Az őszibarack trágyázása során kiemelkedő fontosságú a nitrogén és kálium
trágyázás. A nitrogéntrágyázás fontos a megfelelő minőségű hajtások, illetve termővesszők
kialakulásához, túladagolásával azonban a fokozott vegetatív növekedés terméscsökkenést
eredményezhet.
Az öntözést célszerű a kötődés után az intenzív sejtosztódás és intenzív sejtmegnyúlás
időpontjában végezni.
Növényvédelem: az ágrákosodás (Pseudomonas syringae, Cytospora cincta), a tafrinás
levélfodrosodás (Taphrina deformans), a levéltetvek, a barackmoly (Anarsia lineatella) és a
keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) okozzák a legtöbb problémát.

74
 3.11.6.5 Szüret
A szüretidőt elsősorban a húskeménység alapján határozzák meg. Konzervipari
felhasználásra pedig a fogyasztási érettség előtt egy héttel szüretelnek. Rövid, belföldi
szállítás esetén 2 nappal fogyasztási érettség előtt kell leszedni a gyümölcsöt. Normál légterű
tárolóban 2-4 hétig tárolható 85-90% érettségi foknál szüretelve.

3.11.7. Kajszi (Armeniaca vulgaris L.)

Elsődleges géncentruma Kína, a másodlagos pedig Örményország. Magyarország a

termeszthetőség északi határán fekszik. A legfontosabb európai termesztők: Olaszország,
Franciaország, Spanyolország.
3.11.7.1 Ökológiai igény
Mélynyugalma hamar megszűnik, ezért a télvégi enyhülést követő erős fagyok
jelentős rügyfagykárt okoznak. Korán virágzó gyümölcsfaj, ezért a kora tavaszi és
virágzáskörüli fagyok szintén gyakran károsítják. Az utóbbi években az alföldi termőhelyek
helyett a dombvidékeken és a középhegységek északi lejtőin létesítettek ültetvényeket, ahol
kisebb a fagy kockázata. Közepes vízigényű gyümölcsfaj.
3.11.7.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: laza talajokon vadkajszi kötött talajokon Myrobalán alkalmazása terjedt el.
A jelenleg legnagyobb ültetvényfelületen alkalmazott hazai fajtákkal az érési
szezon csupán 3-4 hét. A nemesítő munka fontos célja olyan öntermékeny fajták
létrehozása, amelyekkel a jelenleg rövid érési szezon elnyújtható. Hazánkban a késői
érésű fajták alkalmazása lehet sikeresebb (Pedryc, 2003). A Magyarországon
legnagyobb felületen termesztett fajták közül a Magyar kajszi, Gönci magyar kajszi,
Bergeron öntermékenyek. A Ceglédi Piroska és a Ceglédi óriás pedig önmeddők.
Önmeddő fajtáknál 20-25 méteren belül kell lennie a pollenadónak.

3.11.7.3 Térállás és koronaforma

Hazánkban jelenleg az ültetvények jelentős aránya a 8×6 – 7×5 m-es extenzív
térállású, a fák természetes sudaras, vagy gömb formájúak. Sikeresen termeszthető nagyobb
állománysűrűségű ültetvényekben is (5×3 m), váza, vagy tölcsér koronaforma kialakításával.
3.11.7.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A kajszi hajlamos a túlkötődésre ezért várhatóan nagy virágzású évjáratban
erősebb metszést kell alkalmazni. A koronában a 2-4 éves gallyak ritkításával kell
elérnünk a belső részek jó megvilágítottságát. A metszést a nedvkeringés megindulása
után és a virágzás között célszerű elvégezni növényegészségügyi megfontolás miatt. A
gutaütés elkerülésére a metszés után sebkezelést kell végezni.
Megfelelő értékesítési árat a 40 mm-es átmérőt meghaladó gyümölcsért lehet
kapni, ezért a termésfejlődés időszakában a kajszit öntözni szükséges, a
gyümölcsritkítás pedig nagy kötődésű évben elkerülhetetlen. A fenntartó trágyázáshoz
szükséges dózisokat a levélanalízis alapján kell meghatározni.
Növényvédelem: Kajszihimlő (Plum pox virus) monilíniás (Monilinia laxa) betegség
gutautés (Pseudomonas syringae, Cytospora cincta, fitoplazmák) apiognomóniás
levélfoltosság (Apiognomonia erythrostoma), keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) és a
barackmoly (Anarsia lineatella) okozzák a legtöbb problémát.

75
 3.11.7.5 Szüret
A kajszi érésében a fán belül is jelentős eltérések vannak ezért szüretét legalább 2
menetben végzik Ipari célra a gépi betakarítást is alkalmazzák. A szüret idejét a
húskeménység és a gyümölcs színe alapján állapítják meg. Hosszabb szállítás esetén 80-85%-
os, frissfogyasztásra 90%-os, feldolgozáshoz 95%-os érettségben szüretelik (Szalay l.-Balla
Cs. 2003 in kajszi pp 348) A magyar fajtákat általában csak 1-5 napig tárolják, néhány
sikeresen honosított külföldi fajta azonban több hétig tárolható.

3.11.8. Szilva (Prunus domestica L.)

Magyarországon a leginkább elhanyagolt, extenzíven termesztett faj a szilva, ennek

ellenére a második legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcsfajunk. Feltehetőleg a
Nyugat-Ázsiában jött létre a kökény és a cseresznyeszilva kereszteződésével.
3.11.8.1 Ökológiai igény
A talaj minőségére kevéssé igényes az ország legtöbb területén sikeresen termeszthető,
a téli és tavaszi fagykárok ritkán károsítják. Vízigényes gyümölcsfaj.
3.11.8.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: szinte kizárólag a Myrobalán alanyt alkalmazzák Magyarországon.
A korszerű fajták gyümölcsével szembeni elvárás a nagy- és egységes méret, szilárd
hús magas cukortartalommal.
A termesztésben lévő szilvafajták nagyrésze önmeddő, de van néhány öntermékeny
fajta is. Az előző évtizedekben termesztett öntermékeny Besztercei volt a magyarországi
főfajta, sajnos ez Plam pox vírusra igen fogékony, emiatt nem ajánlott telepítése. Jelenleg
hazánkban legnagyobb arányban a középérésű fajtákat termesztik.
A különböző virágzási idejű önmeddő szilvafajtáknak jó pollenadói a középkorai
virágzású Cacanska fajták, a középidejű Bluefre és a középkései Stanley. A
porzópartnereknek 15-20 méteren belül kell lenniük Hazánkban a Besztercei termesztésének
csökkenése után a fenti fajták szaporítása emelkedik ki. Ezeknek azonban közeli az érésideje,
ami piaci zavarokat okoz, ezért a korábbi és későbbi fajták termesztése sikeresebb lehet
3.11.8.3 Térállás koronaforma
A hagyományos ültetvényekben 10×8 – 8×7m-es térállás volt jellemző kombinált
vagy sudaras koronaformával. A metszetlen fák természetes gömb formájúvá fejlődtek. A
jelenleg javasolt koronaformák gépi betakarításhoz váza 6×4–5×3 m térállásban, kézi
betakarításhoz pedig karcsúorsó, vagy szabadorsó korona kialakítása lehet ideális 6×3–5×2 m
térállásban.
3.11.8.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A metszetlen fákon a gyümölcstermés egyre kevesebb, a gyümölcsök egyre apróbbak.
A korona 2-3 évenkénti metszésével, ifjításával kell megteremteni a belső koronarészek jó
megvilágítottságát a jobb gyümölcsminőség kialakulását. Az utóbbi évek alacsony értékesítési
ára mellett a gyümölcsritkítás szinte elképzelhetetlen, ezért a várható virágzásnak megfelelő
erősségű ritkítással kell biztosítani a megfelelő gyümölcsméretet és a túlterhelés elkerülését.
A szilva kevésbé igényes a metszés időpontjára.
Átlagos csapadékú évjáratban min 200 mm vízutánpótlást szoktak javasolni a
megfelelő termésminőség eléréséhez.
Növényvédelem: Plum pox vírus, moniliás (Monilinia laxa) fertőzés, szilvamoly
(Anarsia lineatella), keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) és a poloskaszagú
szilvadarazsak okozzák a legnagyobb problémákat.

76
 3.11.8.5 Szüret
A frissfogyasztásra alkalmas szilva szüretének optimális ideje akkor van, amikor
kialakult a fajtára jellemző méret és szín, de a húsa még kemény, fontos hogy kocsánnyal
hamvas felületű, tetszetős gyümölcs kerüljön a rekeszekbe. Ipari feldolgozásra a kocsány
körül ráncosodó szilva minősül érettnek. Normál légterű tárolóban a szilva 2-5 hétig míg
szabályozott légtérben akár két hónapig is tárolható néhány késői érésű fajta.

3.11.9. Dió (Juglans regia L.)

Hazánkban legnagyobb mennyiségben termesztett héjas gyümölcsfaj. Az országos

termés nagyobb arányát jelenti a házikertek és szórványok termése, mint az árutermő
ültetvények mennyisége. Elsődleges géncentrum Perzsia
3.11.9.1 Ökológiai igény
A dió természetes körülmények között folyók árterében fordul elő ami jól jelzi magas
vízigényét (800-1000mm). A tavaszi fagykárok veszélyeztetik. Érzékenyen reagál a kötött
levegőtlen talajokra és a mozgó talajvízre. Fényigényes faj.
3.11.9.2 Alany- és fajtahasználat
Növekvő arányban alkalmazzák a termesztett dió magoncait alanyként. Ennek
oka, hogy a korábban alkalmazott fekete dió alanyon gyenge a szemzések eredése és
az oltványok termőképessége is gyengébb (Hrotkó, 1999).
A külföldön sikeresen termesztett fajták honosítása sikertelen volt, ezért a hazai
ültetvényekben a Szentiványi Péter szelekciós munkájával létrehozott három fő fajta
termesztése meghatározó: Alsószentiváni 117, Milotai 10, Tiszacsécsi.
A fajtákkal szemben elvárt igény a nagy méretű (min. 30 mm), vékony héjú termés,
amelyben nagy a magbél aránya. Azoknak a fajtáknak jobb a termőképessége, amelyek az
oldalrügyeken is teremnek. A későbbi fakadású fajták kevésbé érzékenyek a tavaszi
lehűlésekre.
A dió virágzásának specialitása, hogy a nővirágok termékenyülő képessége nem
minden fajta esetén esik egybe a hímvirágok pollenszóródásával (Dichogámia), ez alapján
hímelőző és nőelőző fajtákat lehet elkülöníteni. A sikeres termékenyítést olyan
porzópartnerrel kell biztosítani melynek pollenszórása egybeesik a bibe fogékonyságának
idejével. A faj sajátossága, hogy a termékenyülést a bibén megtapadó túlzott mennyiségű
pollen is meggátolja, ezért elegendő, ha a porzópartnerek 100 méter távolságra telepítik.
3.11.9.3 Térállás és koronaforma
Az alkalmazott sor és tőtávolság 8 és 12 m között van, négyzetes kötésben telepítik. A
koronaforma természetes gomb, de megfelelő metszéssel sudaras koronává is alakítható.
3.11.9.4 Technológia (metszés, öntözés, növényvédelem)
Hazánkban ritkán, inkább csak a fiatal fákat metszik. Az eltelepített oltványokat kora
tavasszal érdemes erősen visszavágni, akár 20-30 cm-rel a talaj fölött, ezzel lehet biztosítani a
megfelelő erősségű kezdeti növekedést (Szentiványi, 2005). A dió idősebb korában „magát
metszi” az árnyékos részek gallyai száradnak és letörnek. Szüret után, ősszel célszerű
koronaritkítást végezni, ekkor az elsűrűsödött koronarészekből tőből akár nagyobb árnyékoló
ágakat is le lehet vágni, ezzel mérsékelhető a belső részek kopaszodása.
A magányosan álló diófák kiterjedt gyökérzetükkel hozzájutnak a megfelelő
vízmennyiséghez, az árugyümölcsösök állománya azonban jelentős vízutánpótlást igényel
(min 300 mm). Fokozott vízigényes időszakok: a csonthéjkeményedés, a júliusi
hajtásnövekedés és a magbélfejlődés.

77
Növényvédelem: a dió xantomonaszos és gnomóniás (Xanthomonas arboricola pv. Juglandis
és Gnomonia leptostyla) levélbetegsége elleni védelem a legfontosabb.
A diónál alkalmazott speciális technológiai eljárás, hogy a pollensűrűség
csökkentésére a barkákat rázógéppel, vagy perzselő hatású vegyszerrel ritkítják.
3.11.9.5 Szüret
A dió betakarítását akkor célszerű kezdeni, amikor a termések nagyrészének zöld
burka felreped. A sikeres betakarítás feltétele a gyommentes simára munkált talajfelszín. A
dióültetvényekben a termést rázógéppel rázzák a földre és kézzel, vagy géppel szedik fel, a
rázás után két napon belül össze kell szedni a termést.

3.11.10. Szelídgesztenye (Castanea sativa L.)

A faj Európában őshonos, a legnagyobb európai termesztő Olaszország (78 e t) a hazai

árutermelő ültetvényekben kb. 1000 tonna az éves termés.
Vízigény 700 mm a téli és tavaszi fagyok sem szokták károsítani. Savanyú talajon
termeszthető gazdaságosan. Egyivarú egylaki szélporozta növény. Jelentősebb
árugyümölcsösök a Nyugat-Dunántúlon létesültek gesztenye magoncon
Magyarország különböző részein a gesztenyét az adott termőtájban szelektált fajtákkal
lehet leggazdaságosabban termeszteni, ilyenek: Kőszegszerdahelyi 29, Iharosberényi 2 és 29,
Nagymarosi 22 és 38. A termésminőség kedvezőbben alakul, ha egy kupacsban maximum 3
termés fejlődik (Szentiványi, 1998). A fajtatársításnál olyan pollenadót kell társítani melynek
hímvirágának nyílása egybeesik a főfajta nővirágainak fogékonyságával. A porzópartnereket
maximum 50-60 m távolságra lehet telepíteni.
A hazai ültetvényekben alkalmazott térállás 10×8- 8×8 m, a koronaforma természetes
gömb. A korona kialakítása során három kb. 45o-os oldalelágazást választanak vázág-
jelöltnek.
Száraz időjárás esetén a termésfejlődés időszakában öntözésről kell gondoskodni. A
legjelentősebb növényvédelmi probléma a gesztenyefák pusztulását előidéző Phytophthora
cambivora Ph. Cinnamomi és Cryphonectria parasitica
A természetesen hulló termés összeszedését 2-3 naponta célszerű végezni, a
betakarítás rázógéppel is kivitelezhető.

3.11.11. Mogyoró (Corylus avellana L.)

Magyarország évi mogyorótermése 100-200 tonna, mindössze 20-30 hektár

árugyümölcsös van hazánkban, a termés nagyobb része a házikertekből származik.
vízigénye 600-700 mm. Egyvirágú egylaki szélporozta növény.
Oltványoknál a közönséges mogyorót és a Corylus colurnat alkalmazzák, de gyakran
saját gyökéren fejlődő mogyorót is termesztenek. Hazánkban nagyobb arányban a Cosford K.
2, Nagy tarka zelli K. 5, Római mogyoró K. 1 fajtákat termesztik. Önmeddő fajták
alkalmazásakor, legalább három pollenadó telepítése szükséges a megfelelő
termékenyüléshez.
Leggyakrabban bokor formájú koronával termesztik a mogyorót, de ritkán törzses
nyitott koronát is kialakítanak belőle, a térállás 7×4, 5×3 m. A mogyoró fényigényes faj, a
metszés során a korona ritkításával kell elérni a belső részek jó megvilágítottságát.
A szüret akkor kezdődik, amikor a makkok könnyen kihullanak a kopácsból.
Általában a földre rázott mogyorót kézzel szedik fel, rázógép a törzses koronaformánál
alkalmazható.

78
 3.11.12. Mandula (Amygdalus communis L.)

Európában a mediterrán országok mandulatermesztése jelentős. Magyarországon az

elmúlt évtizedekben a mandula ültetvényfelület nem érte el az összes gyümölcsültetvény-
felület 1%-át.
A mandula rügyei télen már –17 °C alatt károsodnak, a mandulatermesztés
legnagyobb kockázatát a virágzás körüli fagykárok jelentik (Kállai, 2003)
Legfontosabb alany a mandulamagonc. Jelenleg a Brózik Sándor szelekciós munkával
létrehozott Tétényi sorozat tagjai a fő árufajták Magyarországon. A fajták önmeddőek a
Pelovics Bogdán és Tamássy István által szelektált Szigetcsépi változatokkal társítva jól
teremékenyülnek.
Hazánkban a rázógép zavartalan mozgása 8×7 - 8×6m-es térállással biztosított az
alkalmazott koronaforma katlan.
A fenntartó metszés során fontos feladat a belső koronarész megvilágításának
biztosítása, a metszést általában nyugalmi állapotban végzik. A vastag sűrűsítő ágakat
célszerűbb szüret után szeptemberben kivágni (Holczer, 2003).
A megfelelő terméshozamhoz minimum 100 mm vízpótlást kell a fáknak biztosítani.
A dióhoz hasonlóan a gépi betakarítás előtt a gyommentes sima talajfelszínt kell
kialakítani a fák alatt. A termésburok felrepedése után kezdik a szüretét. A termést bottal,
vagy géppel verik-, illetve rázzák le a fákról, a földről pedig kézzel szedik fel a mandulát.

3.11.13. Szamóca (Fragaria ananassa Duch.)

Származása: Az erdei szamócát (Fragaria vesca L.) már a XV. században

termesztették a franciák és a belgák. A korszerű szamócatermesztés szempontjából
legjelentősebb fajok az amerikai kontinensen keletkeztek (F. chiloensis L., F. virginiana
Duch.), melyek keresztezéséből alakult ki a modern szamócatermesztés alapjául szolgáló,
nagy gyümölcsöt termő Fragaria ananassa Duch. faj.
Ökológiai igényei: Ökológiai igényeit igen jól jellemzi, hogy hazánkban a szamóca a
szélsőséges klimatikus és talajadottságú területeket kivéve szinte bárhol termeszthető.
A szamóca vízigényes növény, évi csapadékigénye 700-800 mm, ezért a hazai
csapadékviszonyok mellett csak öntözéses technológiával termeszthető.
A hazai hőmérsékleti viszonyok a mérsékeltégövi fajták számára kedvezőek. Általában
csak a keményebb hótakaró nélküli teleken kell számolni a téli fagy jelentős kártételével.
Vastagabb hótakaró alatt akár a - 30 oC-ot is több héten keresztül elviseli.
Talajigényére jellemző, hogy számára legkedvezőbb a 5-7,5 pH tartomány közötti,
magas szervesanyag- és alacsony sótartalmú talaj.
Fajtahasználat: A szamóca rendkívül alak- és formagazdag növény, már rengeteg
fajtáját ismerték eddig is, de várhatóan a jövőben újabb fajták megjelenésére számíthatunk. A
nemesítők eredményes munkájának köszönhetően ma már szinte minden felhasználási célra
találunk speciális fajtákat. Vannak elsősorban a házikerti követelményeket kielégítő
úgynevezett többször termő fajták. Ezek sajátossága a napszak-közömbösség, ezért a
vegetáció folyamán virágzásuk és a termésképzésük folyamatos, egészen a fagyokig
megörvendeztetik a termesztőt zamatos gyümölcsükkel.
Művelési rendszerei: A szamóca művelési rendszerét a termesztés célja valamint az
ültetvény tervezett élettartamához és a fajta sajátosságaihoz igazított sor- és tőtávolság
határozza meg. A szamócát szabadföldön és termesztő berendezésekben is termesztik, amely
szintén befolyásolja az alkalmazható művelési rendszert. Legeleterjedtebb művelési
rendszerei a soros, az ágyásos, és az ikersoros bakhátas művelés, amely a szabadföldi
termesztésben világszerte alkalmazott eljárás.

79
 Termesztéstechnológiai sajátosságai közül kiemelendők a speciális ápolási munkák,
mint például az inda- és a szüret utáni lombeltávolítás.
A szamóca gépi és kézi talajművelésének a célja a gyökerek számára kedvező
talajfeltételek biztosítása, valamint a gyomirtás. Talajművelésre a virágzás előtti időszakban,
virágzás és az érés között, később pedig a szüret utáni időszakban őszig még legalább kétszer
feltétlenül szükség van. A talajtakarás lényegesen javítja a jobb minőségű gyümölcskihozatal
arányát.
Tápanyag-gazdálkodás nélkül a szamóca termesztése gazdaságtalan. A korszerű
tápanyag-utánpótlásra jellemző, hogy ma már a csepegtető öntözőrendszerek és a tökéletesen
vízoldható műtrágyák terjedésével a szamóca mindenkori fenológiai igényének megfelelő
összetételű és mennyiségű műtrágyát tudjuk oldatban kijuttatni. A szamóca a vízigényes
gyümölcsök közé tartozik, ezért öntözni kell. A szamóca vízigénye a bogyó fejlődésekor és
érésekor, valamint a szüret utáni rügydifferenciálódás idején a legmagasabb.
A szamócát számos károsító teheti tönkre ezek közül fontosabbak a tőpusztulást okozó
gombabetegségek, a leveleket és a bogyót megtámadó gombabetegségek. A rovarok közül a
bimbólikasztó bogár és a szamócaatka okozhat nagy károkat az ültetvényben.
A szamóca genetikai adottsága a folyamatos érés, amely az elsődleges gyümölcsöknél
kezdődik és fokozatosan a kisebb rendű gyümölcsökön folytatódik. Ezért 2-4 naponta
szednünk kell, ez az érés ideje alatt összesen 8-12 alkalmat jelent. Friss fogyasztásra a
gyümölcsöket kb. 1 cm-es kocsánnyal és csészelevelekkel együtt takarítjuk be.

3.11.14. Málna (Rubus idaeus L.)

Magyarország a málna termeszthetőségének déli határán van. A málna

felhasználásában meghatározó az ipari feldolgozás aránya, mivel csak fagyasztva lehet
hosszabb ideig tárolni. A termésátlag országosan 4t/ha körül alakul.
3.11.14.1 Ökológiai igény
Mélynyugalmi állapota korán, akár tél elején megszűnhet, ezért a rügyeket a télvégi-,
tavaszi lehűlések gyakran károsítják. Fényigényes faj, vízigénye 800-1000 mm. A
magyarországi termés jelentős hányada Heves- és Nógrád megyékből származik.
3.11.14.2 Fajtahasználat
Hazánkban legnagyobb arányban a piros színű, öntermékeny fajtákat termesztik. A
felhasználási célnak megfelelő méretű, gyümölcsszínű, húskeménységű és ízű fajtát kell a
telepítéshez megválasztani. A hazánkban termesztett fontosabb fajták termőképessége 3-9,5
t/ha között van (Kollányi, 1999) Az egyszertermő fajták virágrügy-differenciálódása rövid
nappalokon történik, a kétszertermőknél független a nappalhosszúságtól. Magyarországon
nagyobb területen termesztett fajták a Fertődi zamatos, Malling exploit, Willamette
Nagymarosi és a Fertődi kétszer termő
3.11.14.3 Művelési rendszer
Kézi betakarítású ültetvényben javasolt térállás 1,8-2×0,5 m. Gépi betakarítást
alkalmazva minimum 3 méteres sortáv szükséges.
Töves művelést karós támrendszerrel, 0,7-1méteres tőtávval alkalmazzák. A többéves
ültetvényben 40-50 cm átmérőjű körben hagyják meg a sarjakat az ezen kívül növőket
eltávolítják.
Sövényművelést huzalos támrendszer alkalmazásával lehet megvalósítani. A 0,5 méter
tőtávolságra ültetett egyedek sarjainak szelektív ritkításával 1-2 év alatt összefüggő
sövényszerű állomány alakítható ki. A sarjak a sorban max. 40 cm széles sávban nőhetnek

80
 3.11.14.4 Technológia, szüret
Termő ültetvényben szüret után a letermett sarjakat el kell távolítani, majd az éves
sarjakat ritkítani kell. Sövényművelésnél 10-15 sarj/folyóméter, töves művelésnél 5-6 sarj
meghagyása optimális. A sarjak ritkítását akkor kell kezdeni, amikor azok elérték a 15-30 cm-
es magasságot. Nyugalmi állapotban a termővesszők csúcsát vissza kell csípni, ami jobb
gyümölcsminőséget eredményez.
Június-júliusban egy időben történik az intenzív sarj és termésnövekedés, ezért a
vízpótlás ebben az időszakban a legkritikusabb.
A málna nitrogén és káliumigényes faj, továbbá kiemelkedő jelentőségű a magnézium-
vas- és bórigénye melyek permettrágya formájában sikeresen pótolhatók.
A megfelelő vesszőritkítás hatékony mechanikai védelem a sarjakat károsító
kórokozók és kártevők ellen, de természetesen elengedhetetlen a vegyszeres védelem. A
termést leginkább veszélyezteti a Botrytis cinerea.
A szüretet akkor kell végezni, amikor a gyümölcs egyöntetűen pirosra színesedett a
vacokkúpról könnyen lehúzható, de nem esik résztermésekre. A különböző felhasználás
alapján 1-5 naponta kell a szüretelést folytatni.

3.11.15. Szeder (Rubus caesius L.)

Hazánkban 2-3 ezer tonna szedret termesztenek évente. Fényigényes gyümölcsfaj, a

téli és tavaszi fagyok is károsíthatják, vízigénye 700-800 mm
3.11.15.1 Fajtahasználat
Magyarországon tüskementes félig kúszó szederfajtákat termesztenek, melyek talajra
lehajló hajtásvégei legyökereznek. A hazánkban termesztett fajták öntermékenyek. Ezek a
Thornfree, Dirksen Thornless, Black satin, Loch ness és a Fertődi bőtermő
3.11.15.2 Művelési rendszer
Évente akár 3-5 méternél is hosszabb elágazó tősarjakat képeznek, ezért olyan huzalos
támrendszer kiépítése javasolt, amelyben lehetőség van a sarjak és a termővesszők térbeli
szétválasztására. A javasolt térállás 3-3,5×2-2,5m
3.11.15.3 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A metszés során ősszel el kell távolítani a letermett kétéves részeket. A megfelelő
terhelés beállításához tavasszal egy szedertövön 3-5 termővessző és egy vesszőn 1-3
másodrendű elágazás hagyható (összesen tövenként max. 25 folyóméter) A meghagyott
vesszők végeit vissza kell vágni, ahol azok 1 cm-nél vékonyabbá válnak. A szeder
tápanyagigénye a málnához hasonló.
A gyümölcsfejlődés időszakában július-augusztusban feltétlen szükséges öntözni a
szedret. A termést leginkább a Botrytis cinerea és a szederatka veszélyezteti.
3.11.15.4 Szüret
A szeder megérve fekete színű nem húzható le a vacokkúpról, a kocsánytól azonban
könnyen elválasztható

3.11.16. Köszméte (Ribes uva-crispum L.)

A világ köszmétetermesztésében meghatározó Németország, Lengyelország,

Oroszország termése A félérett és érett gyümölcsöt is széles körben felhasználják (kocsonya
lekvár szörp, frissfogyasztás stb.)

81
 3.11.16.1 Ökológiai igény
Kötött levegőtlen talajon nem termeszthető. Homoktalajokon a felforrósodó
talajfelszín közelében károsodhat és az amerikai lisztharmatfertőzés is fokozottabb magas
hőmérsékleten. Az évek többségében a téli és tavaszi fagyok sem károsítják
3.11.16.2 Alany- és fajtahasználat
Alany: törzsképző alanyként aranyribiszke (Ribes aureum) típusait alkalmazzák.
Az Angliában nemesített fajták pozitív tulajdonságú egyedeiből szelektálták az
árutermő ültetvények jelentős hazai fajtáit: Pallagi óriás, Zöld győztes, Piros ízletes (piros
fedőszínű terméssel.) Szentendrei fehér.
3.11.16.3 Művelési rendszer
Hazánk árutermő ültetvényeiben a törzses fácska elterjedt mert a törzs kiemeli a
felforrósodó homok közeléből a hőstresszre érzékeny nemes részt. Az ültetvényekben
alkalmazott tőtávolság 0,8-1 méter, a sortávot a műveléshez alkalmazott gépekhez határozzák
meg. A növények a termés súlya alatt eltörhetnek ezért támrendszer korona fölött futó
huzaljához kötik hozzá a fácskákat.
3.11.16.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A telepítés után a fácskák metszésekor 2-3 vesszőt kell meghagyni a koronában. A
fácskák fenntartó metszésekor a korona ritkításával kell az optimális rügyterhelést beállítani.
A megfelelően metszett köszméte korona belső részeinek megvilágítottsága jó, ezzel együtt a
szüret is könnyebben kivitelezhető.
A nitrogéntrágyázás rendkívül fontos a rendszeres terméshozáshoz. Rügypattanás után
adagolva a generatív teljesítményt fokozza, aktív hajtásnövekedéskor kijuttatva viszont túlzott
vegetatív növekedést eredményezhet. A köszméteültetvényeket évente 2-3 alkalommal
öntözni szükséges. A szüret utáni öntözés is indokolt átlagos csapadékú évjáratban, mert a
megfelelő vízellátás feltétele a jó termőrügyképződésnek.
A legjelentősebb növényvédelmi problémát a köszméte amerikai lisztharmata
(Sphaerotheca mors uvae) jelenti.
3.11.16.5 Szüret
Ipari célra félérett gyümölcs a megfelelő, ezért a magvak színeződése előtt le kell
szedni a teljes termést. A frissfogyasztásra szánt gyümölcs szüretét több menetben kell
megvalósítani, mert a gyümölcsök különböző időpontokban érnek a korona különböző
részein.

3.11.17. Feketeribiszke (Ribes nigrum L.), pirosribiszke (Ribes rubrum L.)

Európa legjelentősebb termesztői Nagy-Britannia, Lengyelország és Németország.

Magyarországon a feketeribiszke termesztés 1200 ha, piros ribiszke termesztés 800 ha A
feketeribiszke iránti kereslet az utóbbi években nőtt kedvező beltartalmi értékei miatt
(Porpáczy, 1999).
3.11.17.1 Ökológiai igény
Dombvidéki termőhelyen a túlzottan felmelegedő déli lejtőkön nem megfelelő a
ribiszkék fejlődése. Nem lehet sikeresen termeszteni túl magas talajvízszintű és nagy
mésztartalmú talajokon. A feketeribiszke korábban virágzik mint a piros ribiszke ezért a
tavaszi fagyok azt gyakrabban veszélyeztetik.
3.11.17.2 Alany- és fajtahasználat
Árutermő ültetvényekben nem jellemző az alanyhasználat. Házikertekben gyakori a
törzses fácskák telepítése Ribes aureum alanyon.

82
 Jelentős fekete ribiszke fajták: Fertődi 1, Eva, Wellington, Titania. A feketeribiszkét a
megfelelő termékenyüléshez egy, vagy két porzófajtával társítva kell ültetni. Jelentős piros
ribiszkefajták: Fertődi hosszúfürtű, Jonkheer van Tets, Rondom.
3.11.17.3 Művelési rendszer
Árugyümölcsösökben a leghatékonyabb fénykihasználást, növényvédelmet és gépi
szüretet a sövényművelés teszi lehetővé 3×0,7m térállásban. A ribiszke klasszikus, házikerti
művelési rendszere a bokorforma 2,5×1 méter térállásban.
3.11.17.4 Technológia (metszés, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem)
A telepítésnél nagyon fontos, hogy a vesszők alsó rügyei a talajba kerüljenek, hogy a
felszín alatt alakuljon ki és ágazzon el a cserjetörzs, mert a ribiszke gyökérsarjakat nem
fejleszt.
A feketeribiszke termése nagyobb arányban az éves vesszők oldalrügyeiből képződik,
míg a piros ribiszkénél a többéves gallyakon alakulnak ki a rövid szártagú termőrészek.
A feketeribiszkénél az öt éves és idősebb részeket el kell távolítani. A sűrű koronarészek
további ritkításával lehet a termés alapját jelentő vesszőképzést biztosítani.
Piros ribiszkénél a korona mérsékeltebb ritkításával kell elkerülni az öregedést és
elsűrűsödést. A ribiszkék metszését nyugalmi időszakban kell elvégezni.
A ribiszkéknek két kiemelkedő vízigényes periódusa van, júniusban a
termésfejlődéskor és július- augusztusban a rügydifferenciálódáskor. Aszályos periódusban a
fekete ribiszke fokozottabban károsodik, mint a piros ribiszke.
A fekete ribiszke nitrogénigénye, a piros ribiszke káliumigénye kiemelkedő.
Növényvédelem a lisztharmat (Sphaerotheca mors uvae), a levélbetegségek és az
üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis) elleni védekezés jelenti a legfontosabb
feladatot, a védelmet a szüret utáni időszakban is folytatni kell.
3.11.17.5 Szüret
A ribiszke kézi szüretelése rendkívül munkaigényes folyamat. Ezért nagyobb felületű
árugyümölcsösben betakarítógépekkel végzik a szüretet. Az a fajta alkalmas gépi
betakarításra, amelyen a gyümölcsök egyszerre érnek és a könnyen leválnak a kocsányról.

83
 4. FAISKOLA

A faiskola tulajdonképpen a növények szaporítására specializálódott kertészeti üzemet

jelöl, amelyekben generatív és vegetatív szaporításmódokat alkalmaznak. Ezen kívül, szintén
növényszaporításra specializálódott a szőlőiskola, valamint az erdészeti csemetekert, de ez
utóbbiban elsősorban generatív szaporítás folyik, és így fajták szaporítása gyakorlatilag nem.
A klasszikus kertészeti faiskolák tevékenységét két nagy részre oszthatjuk, így
gyümölcs-, illetve díszfaiskolára. Az üzemekben fás, illetve lágyszárú növények fajtaazonos
szaporításával foglalkoznak.
A gyümölcsfaiskolákban gyümölcsösök telepítésére szolgáló ültetvényanyagot állítanak elő,
melyeket 1-3 évig nevelnek. A bogyósgyümölcsűek csemetéinek, oltványainak előállítására
specializálódott üzemek jöttek létre, melyek többségében gyümölcstermesztéssel is
foglalkoznak. Jelentős szakosodási irány a csemetenevelés is, mely törzsültetvényekhez
(magtermő, illetve anyatelepekhez) kapcsolódik.
A faiskola technológia speciális növényvédelmet, és gépesítést igényel.

4.1. A szaporodás és szaporítás módjai

A fás növények évezredek óta jelentős szerepet játszanak a kertészetben. Kezdetben a

dísz és gyümölcstermő növényeket együtt ültették, gondoljunk az ősi kultúrák híres kertjeire
(Mezopotámia, Egyiptom).
A növények szaporodása évmilliók során kialakult speciális (generatív pl. virág
és/vagy vegetatív pl. bulbilli) szaporító szervek segítségével történik.
A szaporítás tudatos emberi tevékenység, melynek során alapvetően fajok szaporítását
végezzük, amely lehet generatív (alapfajok), vagy vegetatív. Mivel azonban a kertészeti
gyakorlat fajtákat használ itt elsősorban vegetatív szaporítások valamelyikét alkalmazzuk:
Ivaros/Generatív Ivartalan/Vegetatív
Ivarsejtek egyesülése/szexuális Testi sejtek/aszexuális
Két szülő genetikai állományának Az anyanövény genetikai állományával
keveredésével megegyezik
Az utódok populációt alkotnak Az utódok klónt alkotnak (genetikailag
azonosak)
Új egyedfejlődés kezdődik. (juvenilis›adult Az anyanövény egyedfejlődése folytatódik
fázis) (adult fázis)
A kertészeti növényeket kevés kivételtől eltekintve csak vegetatív szervek
felhasználásával, vagyis a vegetatív szaporításmódok valamelyikével lehet fajtaazonosan
szaporítani.
A szaporításmódok csoportosítása:
1, Generatív szaporítás:
• ivaros folyamat során létrejött mag segítségével
2, Vegetatív szaporítás:
• Autovegetatív szaporítás
o Bujtás (az utódnövény az anyanövénnyel a szaporítási folyamat során
összeköttetésben van)
ƒ Közönséges,
ƒ Feltöltéses,
ƒ Hullámos,
ƒ Fej, stb.

84
 o Dugványozás (az utódnövény az anyanövénnyel a szaporítási folyamat során
nincs összeköttetésben)
ƒ Hajtásdugványozás
ƒ Fásdugványozás
ƒ Gyökérdugványozás
o Mikroszaporítás (mesterséges körülmények között)
ƒ In vitro tenyészetek létrehozásával (szabályozott szervindukció)
ƒ Szintetikus mag (szomatikus embriogenezis)
• Xenovegetatív szaporítás (külső környezetből bevitt testidegen anyag/két egyed
összenövesztése)
o Oltás (többrügyes rész átoltása)
ƒ Fásra fás
ƒ Zöldre fás
ƒ Fásra zöld,
ƒ Zöldre zöld.
o Szemzés (egyrügyes rész átoltása): hajtó, vagy alvó szemzés
ƒ T-szemzés
ƒ Chip szemzés

4.2. Generatív szaporítás

A generatív szaporítás során, ivaros folyamattal létrejött mag segítségével állítunk elő
növényeket. Mivel a gyümölcstermesztés során a fajtaazonosság alapvető kritérium, ezért ez a
módszer csak az alanyok szaporítására használható. A magvetésre szánt magvakat ellenőrzött
magtermő ültetvényeken állítjuk elő. A begyűjtött termésekből kinyert magvakat tisztítás után
fajtól függően 1-2 évtől több évig terjedhet. A mérsékelt égövi gyümölcsfajok magvai
csírázása csak akkor indul meg, ha azok rétegzésen (vagy téli körülmények) esnek át.

4.2.1. Alanyelőállítás

A gyümölcs-faiskolai oltványnevelés az alany rész előállításával kezdődik. Ehhez a

növényeket fel kell szaporítani.
Az alanycsemetéket generatív, vagy vegetatív szaporítási módok valamelyikével szaporítjuk,
és az eltelepítésre kerülő minőség az alkalmazott szaporításmódtól függetlenül közel azonos
minőségűnek kell, hogy legyen.

4.2.2. Generatív szaporítás, magcsemete előállítás:

Magcsemetéket, mint ahogy a nevük is mutatja, magból állítjuk elő. A gyümölcsfák

felhasználásra kerülő magjait speciális célültetvényeken termeljük, melyeket magtermő
törzsültetvénynek nevezzük. A begyűjtött magvakat, melléktermékként létrejövő magvakat
nem célszerű használni, mivel azoknak nem ismert genetikai, illetve növényegészségügyi
állapota miatt. A termésekből kinyert magvakat tisztítani kell, majd fajtól függően néhány
évig megfelelő körülmények között tárolhatóak.
A mérsékelt égövi növények csak téli nyugalmi időszak elteltével képesek csírázásra,
ilyenkor ugyanis a maghéj permeábilissá válik, és ezt követően a csírázásgátló anyagok
lebomlanak. Ezért tél végi vetést megelőzően (pl. csírás magként ültetett őszibarack, mandula,
dió) rétegezni kell a magvakat. Egyszerűbb, ha őszi vetést alkalmazunk nagy tömegű
magvetés esetén. A magvetés lehet egyszerű soros, ikersoros, illetve ágyásos rendszerű.
Egysoros vetésnél a sortávolság minimálisan 30-40 cm, ikersoros vetésnél a széles sorköz 40-
60 cm, a keskeny 15-20 cm legyen. Ágyásos művelésnél az erőgéptől függ az ágyás

85
szélessége, majd 40-60 cm művelőutat kell hagyni. A vetésre méterenként kell meghatározni
a magmennyiséget, a faj, az optimális csemeteszám a tisztaság és a csírázóképesség
ismeretében. A vetés mélysége általában a mag átmérőjének 3-4 szerese legyen. A magiskola
ápolásánál legfontosabb teendők a gyomirtás, gyökéralávágás és a fejtrágyázás. A kész
csemetéket, a vegetációs időszakot követően termelhetjük ki, majd kötegelik, tárolják, illetve
az eladást megelőzően válogatják, osztályozzák.

4.3. Vegetatív szaporítás

4.3.1. Bujtványcsemete előállítás

A bujtás során a szaporítani kívánt rész az anyanövénnyel, annak teljes önállóságra

való képességéig kapcsolatban van, így az tápanyagokkal, vízzel, asszimilátákkal
folyamatosan el van látva. Az alma alanyok esetében általánosan használt, jól gépesíthető
módszer a feltöltéses bujtás, ilyenkor az anyanövényeken képződő hajtásokat folyamatosan
feltöltögetjük földdel. Az anyanövényeknek ebből adódóan a talajszint felett közvetlen
elágazódónak kell lenniük. A vegetációs időszak lezárulta után a csemeték letermelhetőek,
majd az anyanövényeket a téli hidegtől, illetve a kiszáradástól védjük vékony földtakarással.

4.3.2. Dugványozás

Dugványozásnál az anyanövényről leválasztott növényi részt teszünk önálló életre

alkalmassá. A szaporítandó növényanyagot speciális, dugványtermő ültetvényeken állítják
elő. A kertészeti gyakorlat a következő dugványozásokat alkalmazza:
4.3.2.1 Fásdugványozás
Fásdugványozás során a gyökereztetni kívánt vesszőket a nyugalmi időszak elején kell
megszedni, fagymentes napokon. Ezt követően a dugványokat méretre kell vágni, majd a
nehezebben gyökeresedő fajok, fajták alapi részét gyökeresedést serkentő indol-vajsav (2000-
4000 ppm) tartalmú oldattal, vagy talkummal kezelni célszerű. Egy fejlettebb vesszőből 2-3
dugvány is készíthető. A dugványok optimális mérete 25-30 cm. A megvágott dugványokat
tárolhatjuk a dugványozásig. A dugványozásra akkor kerülhet sor, ha a talaj felső részének
hőmérséklete elérte a 10-12ºC hőmérsékletet. Őszi dugványozásra a ribiszke fajok, valamint a
szilva alanyok alkalmasak. Tavaszi dugványozást megelőző tárolásnál ügyelni kell arra, hogy
azok ne hajtsanak ki a tárolás alatt. A dugványiskola a magiskolához hasonlóan lehet
egysoros, ikersoros, illetve ágyásos elrendezésű. Dugványozhatunk kézzel, vagy géppel,
ügyelve a dugványok polaritására. Dugványozásnál legalább a dugvány felső rügye legyen a
talaj felett, de általában a teljes hossz egyharmada. Ezt követően a növény kiszáradása ellen
célszerű azokat felkupacolni. A legfontosabb ápolási munkák az öntözés, a
tápanyagutánpótlás, illetve a gyomirtás. Kitermelésre a vegetációs időszak végével van
lehetőség.
4.3.2.2 Hajtásdugványozás
Hajtásdugványozásnál a dugványanyag lombos állapotban kerül megszedésre,
általában nyár elején. A növények gyökeresedése során, mivel azok tartalék tápanyagokat alig
tartalmaznak, a levelek életképes állapotban való tartása a fő feladat, így biztosítva a
folyamatos asszimiláta ellátást. Ezért a dugványozást fólia, illetve üvegházban kell elvégezni,
és a magas relatív páratartalomról folyamatosan gondoskodni kell. A gyökeresedés
megindulása után a növények fejlődni kezdenek. A csemeték a vegetációs időszak végén
kitermelhetőek.

86
 4.3.2.3 Gyökérdugványozás
Járulékos rügyek képzésére hajlamos növények gyökérdugványozással is jól
szaporíthatóak. Ilyenek a málna, a szeder, a birs, és egyes alma alanyok. A
gyökérdugványozás technológiája egyébként teljesen megegyezik a fásdugványéval.

4.3.3. Mikroszaporítás

Speciális, laboratóriumi körülmények közt végezhető, igen produktív szaporításmód.

A növényeket ilyenkor steril tenyészetekben neveljük, és azok fejlődését a táptalajhoz adagolt
növényi hormonokkal befolyásoljuk. Fontos mozzanata ennek a szaporításmódnak az
akklimatizálás, melynek során a növényeket a szabad környezethez adoptáljuk.

4.4. Oltványiskola

Az oltványiskola célja a kereslet igényeit kielégítő dísz, illetve gyümölcsoltvány

előállítása. Gyümölcsfa oltvány koronás oltványként, illetve suhángként kerülhet forgalomba.
A hagyományos koronás oltványnak kétéves törzse, az egyéves koronás oltványnak egyéves
törzse van. Az őszibarack oltványok különlegessége, hogy csak egyéves föld feletti résszel
kerülhet forgalomba. A suhángon nincsenek elágazások, előnye, hogy a korona kialakítása a
termelő igényei, és elképzelése szerint történhet, viszont nagy hátránya, hogy legalább egy
évvel később fordul termőre.
Magyarországon az alvószemzéssel történő oltványelőállítás terjedt el leginkább, e mellett
kismértékben a téli kézbenoltást is alkalmazzák a faiskolások. Alapvető különbség a két
technológia között, hogy míg a szemzésnél az alany a faiskolába kiültetett állapotban kerül
beszemzésre, általában nyár végén, addig a kézbenoltásnál téli nyugalmi időszakban végezzük
az oltást, úgy, hogy mind az alany, mind a nemes „kézben” van.
A szemzéses oltványnevelési technológiánál a telepítésre előkészített alanyokat
ültetjük el, hagyományosan 90-140 cm-es sor, és 20-30 cm-es tőtávolságra. A telepítés során
rést nyitunk, majd az ebbe behelyezett növények gyökeréhez tömörítjük a földet, majd kissé
felkupacoljuk. Az ültetést mindig kövesse egy alapos beöntözés. Az elültetett növények
ápolása, gyommentesen tartása nagyon fontos feladat. A szemzést megelőzően, az alanyokat
elő kell készíteni, melynek során az alsó elágazásokat eltávolítjuk a törzsről. A szemzésre
fajtól, fajtától függően július vége és szeptember eleje között kerülhet sor. Ilyenkor az
alanyon, annak gyökérnyakához közeli részén egy „T” alakú bevágást készítünk, majd ebbe
helyezzük a szemzőhajtásról leválasztott nemes rügyet, majd fóliacsíkkal a szemzést
bekötözzük. Következő lényeges munkafolyamat a tavaszi szemremetszés. Ekkor a nemes
rügy felett mintegy 1 cm-rel az alanyt metszőollóval levágjuk. Ilyenkor a nemes rügy csúcsi
helyzetűvé válik, és jó eséllyel kihajt. A kihajtást követően, mivel az alanyon lévő rügyek is
kihajtanak, azokat el kell távolítani, melyet vadalásnak nevezünk. Ezt az oltványnevelés során
legalább 3-4 alkalommal kell elvégezni. A nemes hajtás koronamagasságig történő
törzsneveléséhez szintén el kell távolítani az oldalhajtásokat, melyet hónaljazásnak nevezünk.
A kész, egyéves oltványok kitermelése a szemremetszés évében, általában október
közepén történik a természetes lombhullás előtt, ezért a kitermelést megelőzően a növényeket
lombtalanítani kell, majd a minősítés következik. Az oltványkitermelés traktor által vontatott
kitermelőeke segítségével történik. A kitermelést követően a növényeket minőségi osztály
szerint kötegeljük, majd vermeljük.

87
 5. DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉS

5.1. A dísznövénytermesztés fogalma, csoportosítása, az ágazat helyzete, várható

alakulása

A virág, a dísznövény végigkíséri az ember életét a születéstől a haláláig. Jelen vannak

ünnepeinken, családi eseményeken, mint ajándéktárggyal örömet szerzünk másoknak, szebbé
tesszük belső és külső környezetünket felhasználásukkal.
A dísznövények díszítőértékkel rendelkező növények, amelyeknek az esztétikai hatás
mellett fontos biológiai, környezetvédelmi és mérnökbiológiai szerepük van. A díszítőértéket
a növény formája (csüngő korona, csavarodott vessző, szeldelt levél, stb.) és színe jelenti. A
virágra rendkívül gazdag forma- és színváltozatosság jellemző. A dísznövények az emberi
környezetben esztétikai (pl. téralakítás) és klimatikus (pl. hőmérséklet, páratartalom, stb.
szabályozás) terén is kifejtik hatásukat.
A dísznövények előállításával a dísznövénytermesztés foglalkozik, amelyek
termelvényei lakossági, közületi és külkereskedelmi (export) célokat szolgálnak.
Termelvényeinek egy részét szabadföldön (egy- és kétnyári dísznövények, évelő
lágyszárúak, díszfák, díszcserjék), másik részét klimatikus terekben (növényházakban,
fóliával burkolt felületekben vágott virágok, vágott zöldek, cserepes virágos- és
levéldísznövények, hagymás-gumós dísznövények hajtatása és korai termesztése) állítja elő.
A dísznövénytermesztési tevékenység árutermelésből, értékesítésből és szolgáltatásból
tevődik össze.

5.1.1. Árutermelés

A klimatizált terekben történő termesztés kb. 120 hektár üvegházzal és kb. 200-220
hektár fóliafelülettel rendelkezik.
A dísznövénytermesztési ágazat összességében 30-35 ezer ember számára nyújt
megélhetést. A termelési érték 2002-ben meghaladta a 48 milliárd forintot.
A termesztőfelület 65-70 százalékán vágott virág- és vágott zöldtermesztés folyik. A
termékszerkezet az alacsony hőigényű, nehezen szállítható, rövid tenyészidejű kultúrák
irányába tolódik el.
A rózsa világszerte a vágott virág értékesítésben az első helyet foglalja el, a hazánkban
is éves szinten kereskedelmi forgalomba hozható rózsa mennyisége meghaladja a szegfű
kereskedelmi mennyiségét, de ez nemcsak hazai termesztésből, hanem importból is
származik.
Fontos vágott virág kultúrák a gerbera, a frézia, a liliom, a szegfű és a krizantém.
A vágott virág kultúráknál egyre nagyobb arányban terjed a zártrendszerű
hidrokultúrás (kőgyapotos, poliuretán szivacsban történő stb.) termesztés.
A cserepes dísznövények közül legnagyobb mennyiségben termesztett növények a
muskátli, afrikai ibolya, ciklámen, primula, valamint a jól időzíthető rövidnappalos cserepes
virágos dísznövények (mikulásvirág, korallvirág, begónia, cserepes krizantém).
A jövőben a kevés hőenergiával termeszthető, minőségileg versenyképes, szállításra
érzékeny, nagy kézimunkaerő igényű kultúrák termesztése növekvő mennyiségű.
A cserepes levéldísznövények termesztése jelentősen visszaszorult a nagy arányú
import következtében.
Évente egyre nagyobb mennyiségben történik egynyári és kétnyári palánta előállítása,
elsősorban fóliás termesztőberendezésekben. Az éves kereskedelmi forgalomba 40-44 millió

88
darab palánta kerül. A hazai nemesítésű, elsősorban homozigóta fajták mellett jelentős az
importból származó F1 hibridek termesztése is. Megjelent a kereskedelemben a félkész, tálcás
palánták értékesítése is.
A kétnyári dísznövényekből legjelentősebb az árvácska (Viola x wittrockiana).
A kertészeti jellegű dendrológiai anyagot a díszfaiskolákban termesztik. Az országban
több mint 550 díszfaiskolai engedéllyel rendelkező díszfaiskola működik, amelynek
engedélyezett területe 2198 hektár, azonban az éves termesztő terület általában ennek 40 %-a
(880 hektár).
A rózsatő-termesztés területe 30-35 hektár, amelyen évente 2-3 millió darab rózsatövet
termelnek.
A szabadföldi dísznövénytermesztő felület nagysága 1200-1250 hektár.
Az egynyári és évelő vágott virágok termesztése a felvevő piac közelében van.
Jelentős a szárazvirágok (Achillea filipendulina – jószagú cickafark, Goniolimon
tataricum – évelő sóvirág, Papaver sp. - mákgubó) termesztése és kereskedelmi forgalma. Az
egynyári és évelő szárazvirágok termesztő felülete 130-140 hektár.
Az évelő dísznövények tőtermesztése jelenleg felfutóban van.
A hagymás, gumós dísznövények szaporítóanyag termesztésében (50-60 ha)
legjelentősebb a gladiólusz, ezt követi a tulipán és az egyéb fajok termesztése.

5.1.2. A dísznövénytermesztés területi elhelyezkedése

A dísznövénytermesztés elsősorban a felhasználói hely közelében a felvevő piacok

vonzáskörzetében alakult ki. Ezzel magyarázható az, hogy Budapest az ország legnagyobb
felvevőpiaca.
A szabadföldi termesztés kialakulását elsősorban a környezeti tényezők (napfényes
órák száma, stb.) befolyásolják. A talaj és éghajlati hatások következtében az ország nyugati
Alpok-aljai területén (Győr - Moson - Sopron megye, Vas, Zala megye) örökzöld díszfák és
díszcserjék termesztése, Szeged - Szőreg környékén rózsatőtermesztés, hagymás-gumós
szaporítóanyag termesztés van.
Bács-Kiskun megye déli része, Békés és Csongrád megyék klimatikus és talajtani
adottságai következtében alkalmasak virágmagtermesztésre.
Bács-Kiskun és Győr – Moson - Sopron megyében jelentős az egynyári és évelő
szárazvirágok termesztésének felülete.
A növényházi és fóliás termesztő felületek kialakulását meghatározta a geotermikus
energia (termálvízzel fűtés) lehetősége is. Ennek következtében Csongrád megyében, Jász –
Nagykun - Szolnok megyében és Győr – Moson - Sopron megyében létesültek kondicionált
felületek. A termesztő berendezések harmada termálvízzel fűtött. Győr – Moson - Sopron
megyében a folyók, ártéri erdők következtében az alacsonyabb nyári hőmérséklet miatt itt
állítható elő a nyári időszakban a legjobb minőségű vágott virág.

5.1.3. Értékesítés (kereskedelem)

A magyar virágforgalomban az időszaki jelleg (szezonális ingadozás) érvényesül. A

piac sajátossága, hogy a forgalom nagy keresletcsúcsok és viszonylag hosszú holtszezonok
váltakozásával valósul meg. Az évi virágforgalom jelentős része öt hónapban (február,
március, május, november, december) bonyolódik le.
A dísznövénytermesztés területén fejlett a nagybani értékesítés rendszere. A nagybani
virágkereskedelem jelentős részét a Flóra Hungária Kft., a Floracoop, és a regionális
virágcsarnokok bonyolítják le.
Az elmúlt időszakban beszerzési és értékesítési szövetkezet is alakult (Virágpaletta).

89
 A kiskereskedelmi forgalmat virágszalonok, virágüzletek, utcai árusok és őstermelők
bonyolítják le.
A külkereskedelem exportból és importból tevődik össze.
Az export elsősorban díszfa, díszcserje, rózsatő, szárazvirág, vetőmag és gyepszőnyeg
értékesítéséből áll.
Az import legnagyobb része cserepes dísznövény, vágott virág és szaporítóanyag
(virághagyma, virágmag, palánta) behozatalát jelenti.

5.1.4. Szolgáltatás

A zöldfelület-gazdálkodás keretében összesen 22624 hektár közcélú, közjóléti

zöldfelület fenntartásáról, üzemeltetéséről kell gondoskodni. Ennek közel fele intenzív
kialakítású közpark, közkert.
Fontos szerepet játszanak a magánkertek, amelyek becsült területe a közcélú
zöldfelület 8-10-szerese.
A díszítő üzemek belső- és külső terek állandó és ideiglenes dekorációját illetve annak
fenntartását végző szolgáltató vállalkozások.

5.2. Környezeti, termesztési feltételek és szabályozásuk lehetősége

A szabadföldön termesztett dísznövények életműködését a környezeti feltételek, a

klimatizált terekben termesztett dísznövények életműködését az un. termesztési feltételek
határozzák meg az anyagcsere folyamaton keresztül.

5.2.1. A fény

A dísznövények élettevékenységére elsősorban a fény erőssége és a megvilágítás

időtartama hat. A dísznövények egy része (növényházi szegfű, rózsa stb.) a nagy
fényerősséget (25000-30000 lux) is jól hasznosítja. A túl erős fény égető hatását a
napsugárzással együtt járó hősugarak okozzák. Egyes dísznövényeink már 5000 lux
fényerősség fölött is károsodnak (pl. Saintpaulia fehér-tarka levelűvé válik).
Az asszimilációs pótmegvilágítást a fényigényes és a fakultatív hosszú nappalos
növények téli virágoztatásánál alkalmazzuk, elsősorban a rózsa és a liliom kultúránál. Az
asszimilációs pótmegvilágítás javasolt erőssége 4000-5000 lux. Ez nappal kiegészíti a
természetes fényt, éjjel pedig hosszú nappalos ingert ad és asszimilációra készteti a növényt.
Növényházak, fóliafelületek, árnyékolását különböző lyukbőségű és színű egy vagy
többrétegű árnyékoló háló (raschel), energiaernyő felrakásával tudjuk legjobban megoldani.
Az üvegházaknál lemosható festékanyagokat is használnak árnyékolásra.
A megvilágítás hosszának mesterséges szabályozásával egyes dísznövények virágzási
idejét módosíthatjuk. Ezt a termesztési eljárást időzített (termin) kultúrának hívjuk. Ennek
segítségével, például a krizantém az év bármely szakaszában virágoztatható.
A mérsékelt égövön a vegetációs időszak alatt, március 21-től szeptember 21-ig, a
megvilágítás időtartama tizenkét óránál hosszabb. A növények ezeken a területeken
hosszúnappalos megvilágítás mellett lépnek általában az ivari vagy fényszakaszukba, tehát
ezek a növények hosszúnappalosak.
Az obligát hosszúnappalos növények 13-15 óra megvilágításnál képeznek virágot (pl.
egynyári dísznövények egy része, Hibiscus).
A fakultatív hosszúnappalos növények 12-13 órás megvilágítás mellett is fejlesztenek
virágot, de a tömegvirágzás 14 órás megvilágítás mellett alakul ki (pl. Matthiola incana -
nyári viola, Dianthus caryophyllus var. semperflorens - növényházi szegfű).

90
 Az egyenlítő környéki növények tizenkét órás megvilágítást kapnak. A mi viszonyaink
között ezek rövidnappalos növények, mert az eredeti termőhelyükön kialakult tulajdonságaik
alapján nálunk a rövidnappalos időszakban télen virágoznak.
Ezeknél a növényeknél fontos a reakció idő és a kritikus nappalhossz ismerete. A
reakció idő a rövidnappalok kezdetétől a virágzásig szükséges hetek száma.
Az obligát rövidnappalos növények 12-13 óra, vagy ez alatti időtartamú
megvilágításnál is fejlesztenek virágot (pl. Euphorbia pulcherrima - mikulásvirág), a
fakultatív rövidnappalos növények 13-14 órás megvilágításnál is képeznek virágot (pl.
Cyclamen persicum - ciklámen, Begonia elatior - Elatior begónia).
A rövidnappalos növények közül a termopozitívak 17 ºC felett (pl. Euphorbia
pulcherrima - mikulásvirág, Kalanchoe blossfeldiana – korallvirág), a termonegatívak 13-17
ºC között (pl. krizantémfajták egy része), a termoneutrálisak pedig alacsonyabb és magasabb
hőmérsékleten is képeznek virágot (pl. krizantémfajták egy része).
Vannak a nappalok iránt közömbös növények, amelyek télen is és nyáron is
virágozhatnak (Saintpaulia ionantha - afrikai ibolya, gerbera, kalla).
Mesterséges megvilágítást közönséges izzó lámpákkal, fénycsövekkel és nagy
nyomású nátriumgőz lámpákkal biztosíthatunk.
A sötétítő berendezések használata a termin kultúráknál nélkülözhetetlen. Általánosan
használtak a növényasztalok vagy a növényágyások fölé felhúzható fekete fóliasátrak, vagy
fekete vászonanyagok.

5.2.2. A hőmérséklet

Az üveg alatt termesztett növényeket optimális hőmérséklet-igényük alapján három

csoportba sorolhatjuk:
- hidegházi növények 12 oC -ig,
- mérsékeltházi növények 12-18 oC között,
- melegházi növények 18-22 oC között.
A növények növekedését elősegítjük, ha a nappali hő optimumokat éjszaka is
biztosítjuk.
A termesztő-berendezésekben a hőmérséklet szabályozást fűtéssel, szellőztetéssel,
hűtéssel biztosítjuk. Az energiaernyő alkalmazásával 20-25 %-os költség-megtakarítást
érhetünk el.
A fűtés mellett nagy jelentősége van a szellőztetésnek, mint hőszabályozó eljárásnak.
Arra törekedjünk, hogy a termesztőberendezésekben tető- és oldalszellőzés is lehetséges
legyen. Nagyméretű hajtató blokkokban, megfelelő teljesítményű ventillátorokkal (szívó)
lehet elérni a megfelelő hőmérsékletet.
A dísznövények egy része eredményesen csak talajfűtéssel, vagy vegetációs fűtéssel
termeszthető (pl. fátyolaszparágusz, gerbera, rózsa). A cserepes dísznövények termesztésénél
az asztalok fűtését kell biztosítani.

5.2.3. A víz

A talaj nedvesség-tartalmának 60-70 %-os telítettsége az optimális.

Az öntözővíz fontos tulajdonsága a keménység, amelyet a benne oldott kalcium- és
magnézium-ionok okoznak. A víz keménységét német fokokban fejezzük ki (NK). 8 német
fok alatt lágy vízről, 15 német fok felett kemény vízről beszélünk. A
dísznövénytermesztésben a 8 és 15 német fok közötti keménységű vízzel minden növényt
öntözhetünk.
Az öntözővíznek mérgező anyagokat nem szabad tartalmaznia. Kizáró tényező a
magas só-, nátrium-, klór- és a szélsőségesen magas hidro-karbonát tartalom.

91
 Lényeges az öntözővíz hőmérséklete is, ami a növényház léghőmérsékletével
egyezzen meg, vagy annál magasabb legyen.
Nagy felületű dísznövénytermesztő üzemeknek rendelkeznie kell saját vízforrással (pl.
növényházi szegfű vízigénye hektáronként és öntözésenként 500 m3 víz).
A növényházi- és a fóliás termesztő-berendezésekben alsó felszívatásos (ár-apály)
öntözést alkalmazunk a cserepes dísznövénytermesztésben. Vágott virágtermesztésben -
különösen a hidrokultúrás termesztési eljárásnál - leggyakrabban alkalmazott öntözési eljárás
a csepegtető öntözés, tenziométer segítségével szabályozhatjuk a kijuttatandó vízmennyiséget.
A konténeres termesztésnél is egyre gyakrabban használják a csepegtető öntözést.

5.2.4. A tápanyagok

A termesztésben a tartós hatású szabályozott tápanyag-leadású műtrágyák (Osmocote,

Plantacote) felhasználása terjedt el, amelyek a növény igényének megfelelő különböző
hatástartamúak (3-4 hónap, 5-6 hónap, 8-9 hónap stb.).
A tápoldatozáshoz vízben oldható műtrágyákat használunk. A levéltrágyázásra mono-
és komplex összetételű tápoldatok állnak rendelkezésre.

5.2.5. A talajok és termesztő közegek

A dísznövényeket talaj- és tápanyagigényük alapján három csoportba soroljuk. Az első

csoportba tartoznak a savanyú kémhatású (5,5 pH), nagy szervesanyag-tartalmú, laza
szerkezetű, nitrogénigényes növények, amelyek egy része alacsony (1-2 ezrelék), a másik
része pedig közepes tápanyag-koncentrációjú (3-4 ezrelék) tápoldatozást igényel. Ezek a
növények: Anthurium, Asparagus setaceus, Azalea -k, Broméliák, Erica -k, Páfrányfélék,
Hydrangea -k, Sinningia.
A második csoportba tartozó dísznövények gyengén savanyú kémhatású (6,3-6,5 pH),
közepes szervesanyag-tartalmú, laza szerkezetű talajt kedvelnek, nitrogénigényesek és
közepes tápanyag-koncentrációjú (4-5 ezrelék) tápoldatozást igényelnek. Például: Aglaonema,
Araucaria, Codiaeum, Dieffenbachia -k, Dracaena -k, Ficus -ok, Monstera, Cyclamen,
Fuchsia, Kalanchoe, Saintpaulia, pálmák fiatal korban (2 éves korig).
A harmadik csoportba tartozó dísznövények semleges, gyengén lúgos kémhatású (7-
7,3 pH), alacsony szervesanyag-tartalmú, kötöttebb szerkezetű, magas foszfor- és
káliumarányú, viszonylag magas (5-6 ezrelék) tápanyag-koncentrációjú talajt igényelnek. Ide
sorolhatjuk: Asparagus densiflorus, krizantém, hajtatott orgona, rózsa, növényházi szegfű,
pálmák két éves kortól.
A termesztés történhet földkeverékekben, egységföldekben, kemo- és hidrokultúrában.
A földkeverékeket földnemekből keverik össze, amelyek szerkezetet biztosító lombföldek (pl.
akác-, fenyőlombföld), tápanyagot adó trágyaföldek és a talaj általános tulajdonságait javító
gyepszintföldek és komposztok.
Az egységföldek lényegében tőzeg alapú típusföldek. Összetevői: tőzeg, agyag, homok
és kéregkomposzt, valamint lassan lebomló komplex műtrágya.
Kemokultúra a tőzeg és homok vagy a tőzeg és perlit megfelelő arányú keverékei.
A keverék kémhatását a dísznövények igényeinek megfelelően aktív mésszel (pl.
Futor) állítják be. A tápanyagellátást tartós hatású, szabályozott tápanyag leadású komplex
műtrágyával biztosítják.
A hidrokultúrás (vízkultúrás), kőgyapotos termesztési technológia bevezetését a
vágott virág termesztésben a talajfertőzések, a talajból fertőző fonálférgek kártételeinek
megakadályozása tette indokolttá.
Változatai: a támasztóközeges kultúra (agregátponika), a tápoldatos vízkultúra
(hidroponika) és a tápköd kultúra (aeroponika).

92
 A támasztóközeges kultúránál a növények gyökereit szilárd közeg (kavics, vermikulit,
kőgyapot, szivacs) tartja. A leggyakoribb a kőgyapotban történő termesztés, amikor a
kőgyapot kockákban lévő növények kőgyapot paplanon állnak, és minden növény egyedileg
kapja csepegtető szórófejből a tápoldatot és a vizet. Környezetvédelmi szempontból zárt
rendszerben kell biztosítani a víz, vagy tápoldat áramlását, amelyből a fel nem vett
mennyiséget ellenőrzés és a szükséges paraméterek módosítása után újra felhasználhatjuk.
A tápoldatos vízkultúrában (NFT rendszer) a növények gyökerei nem
támasztóközegben, hanem tápsók vizes oldatában fejlődnek.
A tápködkultúrában a gyökerek egy különlegesen kialakított kamrába lógnak bele,
ahol a finomporlasztású szórófejeken át a gyökerek légterébe tápoldatot permeteznek.
A rendszer felépítése lehet kiemelt ágyásos, zsákos vagy táblás illetve egyedi edényes.
A levéldísznövényeket betétes kerámia, vagy műanyag cserepekben termesztik.
A hidrokultúrás termesztés közegei: perlit, kőgyapot, égetett agyag granulátum (Leca),
habszivacs, oázis műanyag hab. A tápoldat összetételét, koncentrációját, kémhatását és
vezető-képességét (EC) a növény fejlettségi állapotának megfelelően biztosítani kell.

5.3. Egynyári és kétnyári dísznövények fogalma, csoportosítása, termesztése és

felhasználása

Egynyári dísznövényeknek azokat a honos, illetve exota dísznövényeket nevezzük,

amelyek egy tenyészidőszak alatt kifejlesztik a vegetatív szerveiket, virágoznak, magot
érlelnek és elpusztulnak.
Csoportosításuk a felhasználás és a szaporítás alapján történik. Felhasználhatók
kiültetési célokra parkokba és kertekbe, valamint vágási célra.
Az egynyári dísznövények szaporíthatók ivaros úton, magvetéssel és ivartalanul,
hajtásdugványozással. Magvetéssel szaporítjuk a homozigóta fajtákat, amelyek magról
szaporítva egyöntetű állományt adnak. A heterózis fajták F1 nemzedéke magvetéssel szintén
egyöntetű, fajtaazonos lesz. A heterozigóta fajták (klónfajták) magvetés esetében nem
képeznek homogén állományt, ezért ezeket dugványozással szaporítjuk. Dugványozással
szaporítjuk még azokat a fajokat, melyek a hazai körülmények között nem teremnek
csíraképes magot (hosszú tenyészidejűek).
A hazai egynyári dísznövények nemesítése Dr. Kováts Zoltán nevéhez kapcsolódik, a
magyar fajták jó szárazságtűrők, tartós virágzásúak, gazdaságosan termeszthetők és
fenntarthatók.

5.3.1. Kiültetési célból felhasználható egynyári dísznövények

Az egynyári virágok kiültetésénél figyelembe kell venni az esztétikai szempontokat

(magasság, bokrosodás, szín, virágzási időszak) és a növények környezeti igényeit.
5.3.1.1 Környezeti feltételek
Az egynyári dísznövények többsége fényigényes, általában hosszúnappalosak. A
virágzás ritmusát a napfény erőssége befolyásolhatja, az Ipomoea purpurea (hajnalka) a
reggeli órákban, a Portulaca grandiflora (porcsinrózsa) tűző napon, a Mirabilis jalapa
(csodatölcsér) a délutáni órákban virágzik. Árnyékot, félárnyékot tűrő növények:
Alternanthera ficoidea (papagájfű), Begonia-Semperflorens-hibridek (kerti begónia), Begonia
x tuberhybrida (gumós begónia), Impatiens wallerana (törpe nebáncsvirág), Mirabilis jalapa
(csodatölcsér). Az egynyári dísznövények többsége melegigényes, rendszeres öntözést kíván.
Szárazságtűrő fajok: Alcea rosea (kerti mályvarózsa), Antirrhinum majus (kerti oroszlánszáj),
Calendula officinalis (körömvirág), Cosmos bipinnatus (kerti pillangóvirág), Eschscholtzia
californica (kaliforniai kakukkmák), Euphorbia marginata (jégvirág), Mirabilis jalapa

93
(csodatölcsér), Portulaca grandiflora (porcsinrózsa), Rudbeckia hirta (borzas kúpvirág), Salvia
farinacea (lisztes szalvia), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág), Verbena rigida (lila
verbéna), Zinnia elegans (pompás rézvirág). Az egynyári virágok jó szerkezetű, humuszban
gazdag talajt, folyamatos tápanyagellátást igényelnek. Tápanyagigényes fajok: Ageratum
houstonianum (bojtocska), Alcea rosea (kerti mályvarózsa), Antirrhinum majus (kerti
oroszlánszáj), Begonia-Semperflorens-hibridek (kerti begónia), Begonia x tuberhybrida
(gumós begónia), Celosia argentea var. cristata (tarajos kakastaréj), Celosia argentea var.
plumosa (tollas kakastaréj), Dahlia x hortensis (dália), Iresine herbstii és lindenii
(pelyvavirág), Lobelia erinus (törpe lobélia), Petunia x hybrida (kerti petúnia), Salvia
splendens (paprikavirág), Verbena x hybrida (kerti verbéna).
5.3.1.2 Virágágyformák és kiültetési rendszerek
Az egynyári dísznövényekkel beültetett felület lehet szalag vagy ágyás. A szalag
kiültetésnek három típusa van: rabatt, border és szegély. A rabatt 1 – 2 m széles szalagszerű
kiültetés, amelyben a virágfelület két oldalról érvényesül, a középső részébe kerülnek a
magasabb, szélére pedig az alacsonyabb növények, út vagy gyep határolja. A border 1 – 2 m
széles szalagszerű kiültetés, melyet épület, sövény vagy kerítés előtt létesítünk, a virágfelület
egy oldalról érvényesül, hátra kerülnek a magasabb, előre pedig az alacsonyabb növények. A
szegély 30 cm széles szalagszerű kiültetés.
A virágágyi kiültetések közé tartozik a szőnyegágy, a geometrikus virágágy és a
szabálytalan virágfolt. A szőnyegágy elsősorban kastélykertek rekonstrukciójánál alkalmazott
virágágyforma, kiültetésére alacsony növekedésű virágzó (Begonia – Semperflorens –
hibridek – kerti begónia) vagy levelükkel díszítő egynyári növényeket (Alternanthera ficoidea
- papagájfű) használunk. A geometrikus virágágy napjaink kertjeiben alkalmazott, négyzet,
téglalap, kör vagy összetett geometriai forma, gyepfelület vagy út határolja. A szabálytalan
virágfolt tájképi kertekben alkalmazott, két típusát különböztetjük meg: 1. amőbaágy, amely
szabálytalan, arányaiban alkalmazkodik a gyepfelülethez, 2. mértani idom, amely formájával
az útvezetéshez igazodik.
Az egynyári virágágyak kiültetése lehet egységes, szegélyezett vagy vegyes.Az
egységes kiültetésnél egy virágfajtát alkalmazunk a virágágy beültetéséhez, fontos az
egyöntetű növénymagasság. A szegélyezett kiültetésnél a főnövényt keretezzük, vele azonos
magasságú vagy alacsonyabb növénnyel. Szegélynövényként alkalmazható fajok: Ageratum
houstonianum (bojtocska), Lobelia erinus (törpe lobélia), Lobularia maritima (illatos ternye),
Senecio cineraria (hamvaska), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág). A vegyes kiültetés
lehet szabályos (mozaikágy) vagy szabálytalan folt. A mozaik kiültetésnél az ágyat geometriai
egységekre bontjuk és egy-egy egységbe azonos fajtájú növényt ültetünk. A milflőr
kiültetésbe 4-5 azonos magasságú, de eltérő színű növényt ültetünk sorba egyesével,
váltakozva és ismétlődve, ügyelve arra, hogy a következő sorba ne kerüljenek azonos
növények egymás mellé.
Az ültetés sűrűsége:
- Bellis perennis var. hortensis, Viola x wittrockiana 36 db/m2
- Begonia-Semperflorens-hibridek, Salvia splendens 25 db/m2
- Begonia x tuberhybrida, Pelargonium Zonale hibridek 12-16 db/m2
- Dahlia x hortensis 5 db/m2
- Alternanthera, Iresine szőnyegágyba 80-100 db/m2
- Szegélynövény 5-10 db/folyóméter
5.3.1.3 Szaporítás és palántanevelés
Dugványozás
Az ivartalanul szaporított egynyári dísznövényekből anyanövény állományt kell
fenntartani. A dugványokat anyanövénynek augusztus végén – szeptember elején szedjük. A

94
meggyökeresedett dugványokat becserepezzük és mérsékeltházi körülmények között 14 – 16
0
C-on átteleltetjük. Az így nyert anyanövényekről a dugványokat januártól áprilisig szedjük,
egy növényről 16 – 25 db dugvány szedhető. A dugványok gyökereztetése 20 – 22 0C –on, 80
– 90 % RP mellett, tőzeg és perlit vagy tőzeg és homok keverékében történik. A dugványok 2
– 3 hét alatt meggyökeresednek, melyeket tőzegcserepekbe vagy tejfölös poharakba ültetünk.
A jobb elágazás céljából a növényeket egyszer – kétszer visszacsípjük. A nevelés során 10
naponként tápoldatozunk, védekezni kell a levéltetvek, a tripszek, az atkák és az üvegházi
molytetű ellen. A növények kiültetése májusban történik. Dugványozással szaporítható
heterozigóta klónfajták: Ageratum houstonianum (bojtocska), Dahlia x hortensis (dália),
Heliotropium arborescens (kerti vaníliavirág), Solenostemon scutellarioides (tarka kóleusz).
Csak ivartalanul szaporíthatók: Alternanthera ficoidea (papagájfű), Iresine herbstii és lindenii
(pelyvavirág), Lantana – Camara – hibridek (sétányrózsa).
Balkonládák és a függőkosarak beültetésére használatos egynyári újdonságok:
Argyranthemum frutescens (cserjés margaréta), Bidens ferulifolius (balkon aranya), Petunia –
hibridek „Surfinia” fajtacsoport (szurfínia petúnia), Petunia – hibridek „Million Bells”
fajtacsoport, Plectranthus coleoides (kakassarkantyú), Sutera diffusus (bakopa).
Magvetés
A magvetéssel szaporítható hosszú és közepesen hosszú tenyészidejű egynyári
dísznövények előnevelést igényelnek, ezeket a fajokat termesztő-berendezésbe vetjük. A
magvetés idejét a fajok fejlődési üteme határozza meg, ez alapján megkülönböztetünk: 1.
korai növényházi magvetésűek, 2. középkorai növényházi (fűtött fólia) magvetésűek és 3.
áprilisban fűtetlen fólia alá vethetők csoportját.

Korai növényházi magvetésűek

A magvetés időpontja december végétől február közepéig tart, a palántanevelés 4,5 – 5
hónap. A magokat az ún. palántagyárakban steril poliuretánhab tálcákba vagy sejttálcákba,
steril közegbe, géppel, szemenként vetik. Hagyományos technológia esetében cserepes
palántákat nevelünk, a magvetést kézzel, szaporítóládába végezzük, a növényeket kétszer
tűzdeljük szaporítóládába, majd cserépbe vagy tejfölöspohárba ültetjük. A virágos palántákat
május második felében ültetjük ki szabadba. Korai növényházi magvetésű fajok: Begonia-
Semperflorens-hibridek (kerti begónia), Begonia x tuberhybrida (gumós begónia), Impatiens
wallerana (törpe nebáncsvirág), Lobelia erinus (törpe lobélia), Pennisetum setaceum (rózsás
tollborzfű), Salvia farinacea (lisztes szalvia), Salvia splendens (paprikavirág), Senecio
cineraria (hamvaska), Verbena rigida (lila verbéna).

Középkorai növényházi (fűtött fólia) magvetésűek

A magvetést február közepétől március közepéig végezzük az előző csoportnál leírtak
szerint, a palántákat tálcásan, ládásan vagy cserepesen értékesítjük. A palántanevelés
időtartama 2 – 2,5 hónap. Hagyományos technológia esetében a növényeket egyszer tűzdeljük
szaporítóládába, tőzegcserépbe vagy cserépbe. A virágos palántákat május végén ültetjük ki
szabadba. Középkorai növényházi (fűtött fólia) magvetésű fajok: Ageratum houstonianum
(bojtocska), Alcea rosea (kerti mályvarózsa), Antirrhinum majus (kerti oroszlánszáj), Celosia
argentea var. cristata (tarajos kakastaréj), Celosia argentea var. plumosa (tollas kakastaréj),
Petunia x hybrida (kerti petúnia), Rudbeckia hirta (borzas kúpvirág), Tagetes erecta
(nagyvirágú bársonyvirág), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág), Verbena x hybrida (kerti
verbéna).

Áprilisban fűtetlen fólia alá vethetők

A gyors fejlődésű fajokat március végén, április elején vetjük ritkán. A palántákat
tűzdelés nélkül neveljük vagy egyszer tűzdelve földlabdás növényként értékesítjük május

95
második felében. Áprilisban fűtetlen fólia alá vethető fajok: Antirrhinum majus (kerti
oroszlánszáj), Dianthus caryophyllus var. Margaritae (Margit szegfű), Gaillardia pulchella
(egynyári kokárdavirág), Rudbeckia hirta (borzas kúpvirág), Tagetes erecta (nagyvirágú
bársonyvirág), Tagetes patula (kisvirágú bársonyvirág), Zinnia elegans (pompás rézvirág).

Helybe vethetők
Hosszú tenyészidejűek
Tápanyagigényes fajok, ősszel trágyázott, mélyen megmunkált talajt igényelnek.
Fajok: Calendula officinalis (körömvirág), Callistephus chinensis (őszirózsa), Cosmos
bipinnatus (kerti pillangóvirág), Cosmos sulphureus (sárga pillangóvirág), Cucurbita pepo (úri
tök), Cucurbita maxima (turbántök), Euphorbia marginata (jégvirág), Helianthus annus
(egynyári napraforgó), Ipomoea purpurea (kerti hajnalka), Bassia scoparia (kerti seprűfű),
Mirabilis jalapa (csodatölcsér), Portulaca grandiflora (porcsinrózsa), Ricinus communis
(ricinus).

Rövid tenyészidejűek
A korán (márciusban) vethető efemer fajok talaját ősszel mélyen munkáljuk meg,
mindig kétéves, trágyázott talajba kerüljenek. Elsősorban házi- üdülő- és előkertekben
alkalmazzuk őket. Fajok: Centaurea fajok (búzavirág), Coreopsis tinctoria (tarka
menyecskeszem), Dimorphoteca aurantiaca (afrikai aranyvirág), Eschscholtzia californica
(kaliforniai kakukkmák), Linum grandiflorum (piros len), Lobularia maritima (illatos ternye),
Nigella damascena (borzaskata), Papaver somniferum (díszmák), Papaver rhoeas (pipacs).

5.3.2. Vágási célból termesztett egynyári dísznövények

A vágási célból termesztett egynyári dísznövényeket élő (Callistephus chinensis –

őszirózsa, Dianthus caryophyllus var. Chabaud – Sabószegfű, Antirrhinum majus – tátika,
Matthiola incana – nyári viola) vagy szárazvirágként (Helichrysum bracteatum – szalmarózsa,
Limonium sinuatum – egynyári sóvirág, Molucella laevis – kagylóvirág, Nigella damascena –
borzaskata) használhatjuk fel.

5.3.3. Kétnyári dísznövények

Kétnyári dísznövényeknek nevezzük azokat a növényeket, amelyek magvetésüket

követő évben adják viráguk nagy tömegét és ekkor érlelnek termést. A magvetésüket nyáron
végezzük, a palántákat ősszel ültetjük állandó helyre. Egyes fajok átévelésre hajlamosak
(Dianthus barbatus – törökszegfű). Csoportosításuk a tenyészidő alapján történik.
5.3.3.1 Rövid tenyészidejű kétnyári dísznövények
Elsősorban kiültetési célra alkalmazzuk őket. A magvetésüket júliusban és augusztus
elején végezzük szabadföldi ágyba vagy fűtetlen fóliasátorba, csírázásukhoz 18-20 0C-ot
igényelnek. A hőmérséklet biztosítása szempontjából a magvetést hőszigetelő anyaggal
szükséges takarni, valamint a környezetet rendszeresen párásítani kell. A csírázás 20 – 22
napig elhúzódhat, a palántákat tálcába vagy cserépbe tűzdeljük, szeptemberben ültetjük ki
állandó helyre. Fajok: Bellis perennis var. hortensis (százszorszép), Myosotis sylvatica
(nefelejcs), Viola x wittrockiana (árvácska).
5.3.3.2 Hosszú tenyészidejű kétnyári dísznövények
Vágott virágként és házikerti kiültetési anyagként alkalmazzuk őket. Magvetési idejük
május – júniusban van, csírázási hőmérsékletük 1 – 2 0C-al magasabb, mint a rövid
tenyészidejűeké. Virágzási idejük a következő év május- június. Hosszú tenyészidejű,
kiültetési célból termesztett kétnyári dísznövények: Campanula medium (bögrevirág),

96
Erysimum cheirii (sárga viola), Digitalis purpurea (piros gyűszűvirág), Dianthus barbatus
(törökszegfű). Kétnyári vágott virágok: Myosotis dissitiflora (nefelejcs), Dianthus barbatus
(törökszegfű), Dianthus caryophyllus var. Grenadin (gránátszegfű), Erysimum cheirii (sárga
viola).

5.4. Évelő dísznövények fogalma, csoportosítása, szaporítása, nevelése. Évelő

kiültetések és fenntartásuk

Évelő dísznövények azok a több évig élő lágyszárú, díszítésre szolgáló növények,
amelyek föld feletti vagy földalatti részükkel a számukra kedvezőtlen időszakot átvészelik.
Sok növénynél a tél a nyugalmi időszak, de a tavasszal virágzó hagymásnövények nagy része
már nyáron visszahúzódik.
Életformájuk változatossága attól függ, hogy az átévelő képletük (rügy) hol található.
Vannak növények, ahol a rügyek a talaj felett 10-30 cm-en az elfekvő vagy kúszó,
fásodó száron találhatók, pl. a kakukkfüveknél (Thymus fajok).
A talajfelszínen ével át a tőlevélrózsával rendelkező kövirózsa (Sempervivum), míg
közvetlenül alatta a földbeli hajtással rendelkező bazsarózsa (Paeonia). A talaj különböző
mélységében helyezkednek el a hagymások (tulipán), hagymagumósok (krókusz) és a
gyöktörzzsel (nőszirom) rendelkezők rügyei. A vízi-, mocsári növények a vízben, vízfenekén
átévelők (tavirózsa).
Az évelő lágyszárú dísznövények ökológiai igénye jelentősen befolyásolja
elterjedésüket, termesztésüket és felhasználásukat. A nagyrészt fagytűrő fajok és fajták
mellett több fagyérzékeny taxont, pl. Dahlia is alkalmazunk. A növények víz, fény valamint a
talaj kémhatásával szembeni igényei a termesztési körülmények megteremtése mellett
nagyban befolyásolják felhasználhatóságuk lehetőségét is.
Vízigény tekintetében szárazságtűrő ( xerofita) a varjúháj (Sedum), közepes vízigényű
(mezofita) az őszi krizantém (Dendranthema). Sekély illetve időszakos vízborítottságot
igényel a ( helofita) mocsári gólyahír (Caltha), mély- vagy állandó vízborítottságot pedig a
(hidatofita) tavirózsa (Nymphaea).
Fényigény szerint, fényigényes pl. a sárga cikafark (Achillea), félárnyéki pl. a primula
(Primula), és árnyékot igénylő pl. a meténg (Vinca) csoportokat különböztetünk meg.
A talajkémhatásával szemben lehetnek savanyú talajt igénylők, mint az erdei ciklámen
(Cyclamen), semleges talajt kedvelők, mint a nőszirom (Iris), és bázikus talajon élők pl. a
tengerparti pázsitszegfű (Armeria).
A növénycsoport igen faj és fajta gazdag. A páfrányoktól a fűfélékig több ezer taxont
ismerünk és alkalmazunk is. Ezek egy része hazánkban vadon is előforduló őshonos faj, mint
például a gyöngyvirág (Convallaria), mások különböző géncentrumok területeiről
származnak.

5.4.1. Termesztés

Az évelő növények termesztését élettani, ökológiai, felhasználási és gazdasági

szempontok befolyásolják. Többféle termesztés, több célú felhasználásra teszi alkalmassá a
fajokat.
Az előállított növények változatossága, valamint az eltérő termesztési igények miatt
(sziklakerti-, vízi-, árnyéki növények), szakosodott üzemekben állítják elő.
Az évelő taxonok szaporításának nagy részét kondicionált térben végezzük. Tovább
nevelésük, termesztésük nagyrészt szabadföldön történik.
5.4.1.1 Szaporítási módok
Spóravetés. Páfrány fajok (Dryopteris) főbb szaporítási módja.

97
 Magvetés. Igen gyakori szaporítási mód, többnyire kondícionált térben végezzük. A
növénycsoportok optimális vetési időpontja eltérő és palántanevelési idejük is különböző.
Érés után azonnal vetendő a Ranunculaceae, Boraginaceae, Scrophulariaceae,
Primulaceae, Liliaceae családba tartozó legtöbb faj magja.
Ősszel - tél elején vetjük az Asteraceae, Lamiaceae, Brassicaceae, Rosaceae családba
tartozó valamint az alhavasi, havasi növények taxonjainak magjait.
Tavasszal vethetők a Campanulaceae, Caryophyllaceae, Fabaceae, Malvaceae család
és a vízinövények magjai.
Dugványozás. Egységes, jó minőségű, gyors árunövény előállítást tesz lehetővé. A
felhasznált növényi rész és azok leválasztás idejétől függően többféle lehet.
Tavaszi hajtásdugványozást főleg a nyári, nyárvégi virágzású növényeknél
alkalmazunk, pl. a csillagőszirózsák (Aster-fajok) esetében. Nyár végi hajtásdugványozás a
kora tavaszi virágzású, főleg sziklakerti növények az ikravirág (Arabis) szaporítására
jellemző. Gyökérdugványozást ritkán a szívvirág (Dicentra) esetében tőosztáskor, átültetéskor
vagy speciális esetekben a szellőrózsáknál (Anemone fajok) használunk. A rügydugványozás
a varjúháj-féléknél (Sedumok), hagymapikkely levél dugványozás a liliomoknál ritkán
alkalmazott szaporítási mód.
Tőosztás. Általánosan használt vegetatív szaporítás. Egyes fajok termesztésénél, mint
a díszfű-félék vagy a bazsarózsa (Paeonia) nagy jelentősséggel bíró, tömegszaporítási mód.
Hátránya, hogy viszonylag kevés utódnövényhez jutunk.
Fiókhagyma, fiókhagymagumó leválasztás. A hagymás (tulipán - Tulipa), és a
hagymagumós növények (kardvirág - Gladiolus) szaporítási módja.
Mikroszaporítás. Az utóbbi évtizedben használt elsősorban az új fajok és fajták gyors
elterjedését biztosító módszer. Napjainkban az árnyékliliomok (Hosta) szaporításának
elterjedt módja.
5.4.1.2 Nevelésük
Szabadföldön, hagyományos nevelőágyakban vagy konténerben történik.
A hagyományos termesztési mód kevésbé intenzív, a szabad gyökérzet könnyen sérül
valamint az ültetési idő is behatárolt. Néhány növényfajnál alkalmazható ez a technológia pl.:
a Paeonia félék (bazsarózsa) esetében
Konténeres előállítást a kiültetési anyagoknál alkalmazunk. A lágy és merevfalú
edénybe történő termesztés előnye, hogy a nevelési idő lerövidül, a növényeket a
tenyészidőszakon belül bármikor értékesíthetjük, illetve ültethetjük.
Az edények - melyekben a termesztés és a forgalmazás történik - különböző méretűek.
A kisebbeket 9x9 cm vagy 11x11 cm-es, a közepeseket 1,7 l-3 l-es, a nagy növényeket 5 l és
8 l-es űrtartalmú, elsősorban merevfalú konténerben állítjuk elő.
Ültetési közegként lassan lebomló műtrágyával (Osmocote) dúsított tőzeget
alkalmazunk leggyakrabban, melyet az egyedi igényeknek megfelelően más földnemekkel is
kiegészítünk.
Az öntözési feltételek biztosítása alap feltétele a termesztésnek.
Néhány növénycsoport termesztéséhez - az igények optimális kielégítése érdekében -
speciális feltételekre van szükség, az árnyéki növények neveléséhez természetes vagy
mesterséges árnyékoló, a vízi és mocsári növények előállításához változtatható vízszintű
betonágy vagy medence.
Az áru termesztés főbb területei gyakorlati szempontból, a végtermék felhasználásával
összefüggésben alakultak ki.
Tőtermesztés során a parkok, kertek virág ágyásaiba kiültetési anyagként valamint
továbbnevelésre felhasználható növények előállítása történik.
Élőszálas virág előállítás. Vágási célból tartunk fenn évelő telepeket.

98
Az óriás margitvirág (Leucanhemum margaritae), a krizantém (Dendranthema x
grandiflorum) és a kardvirág (Gladiolus) elsősorban a nyári és őszi időszak vágott virág
választékát gazdagítják. Tavaszi időszakban pedig a szabadföldi hagymás vágott virágok pl. a
tulipán (Tulipa) fajok, fajták,és a nárciszok (Narcissus) keresettek.
Szárazvirág termesztés. A kedvező hazai klimatikus- és talajviszonyok, valamint a
jelentős hazai felhasználás és a jó export lehetőség, a szárazvirág termesztést és feldolgozást
hosszú távon is perspektivikus tevékenységek közé emelik. A tatársóvirág (Goniolimon
tataricum) a legnagyobb mennyiségben termesztett szárazvirág.
Hagymás, gumós növények szaporító anyagának előállítása. A fagytűrő tulipán, jácint
krókusz és a fagyérzékeny kardvirág (Gladiolus) szaporító anyagát egyaránt szabadföldön
állítjuk elő. Termesztésük jól kidolgozott, de nagy technológiai fegyelmet és kellő műszaki
hátteret (célgépek, kondícionált tároló) is feltételez.

5.4.2. Évelők kiültetése és fenntartása

A zöldfelület 0,2-0,5%-a évelő lágyszárú növényekkel beültetett terület ezek

közterületeken, intézmények kertjeiben, magánkertekben találhatók.
A kiültetésre felhasznált növények díszértéke:
- a vegetatív habitus kép (kúszók, párnás növekedésűek, tőrózsásak, nádképűek),
- a lomb formája, színe, tartóssága (húsos levelűek, színes, áttelelő lombúak),
- a virág (az év bizonyos szakaszában díszítenek, színhatásuk pasztell jellegű),
- a növény karaktere (szoliter-, vezér-, kiegészítő-, térkitöltő növények).
Az évelő lágyszárú kiültetésekre jellemző:
- természetes tájak hangulatát idézik,
- jellegzetesen tükrözik a termőhelyi viszonyokat,
- természetes, tájképi vagy mértani,
- igen faj és fajta gazdag (eltérő élet ritmus, növény magasság, habitus, virágzási idő),
- virágzási csúcsok kialakítása (tavaszi, nyári, őszi),
- a foltszerű kiültetés,
- a növényalkalmazásnál az ökológiai viszonyok játszanak döntő szerepet.
5.4.2.1 Kiültetett évelő felületek
Napos évelőágyak
Városi közterületek leggyakoribb évelő kiültetési felületei tartoznak ide. A
felhasználható növényekkel szemben követelmény a száraz, szennyezett levegő tűrése, a
kórokozókkal és kártevőkkel szembeni jó ellenálló képesség, és a kevés ápolási igény.
Alkalmazható fajok:
Achillea filipendulina (jószagú cickafark), Aster dumosus (csillag őszirózsa), Erigeron
hybridek (küllőrojt), Hemerocallis fulva, (sásliliom), Physostegia virginiana (füzérajak),
Rudbeckia fulgida (kúpvirág).

Árnyéki, félárnyéki felületek

Fák, cserjék és épületek vetett árnyékos területei. Szélvédelmet, laza humuszban
gazdag talajt igénylő árnyéki, félárnyéki növények alkalmazhatók, például: Anemone fajok
(szellőrózsa félék), Bergenia fajok (bőrlevél), Hosta fajok (árnyékliliom), Primula fajok
(kankalinok), Vinca-fajok (meténg), páfrány-félék.

Szoliter növények
Magas növésű, jól bokrosodó, magányosan ültethető látványos megjelenésű évelők:
Arundo donax (olasznád), Cortaderia selloana, (pampafű), Kniphofia uvaria (fáklyaliliom).

99
Sziklakertek
A természetes szépség felidézése, koncentrálása, mesterségesen létrehozott
körülmények között, a zöldfelület (kert) szerves részeként. Funkcionális (szintkülönbség
áthidalás, takarás, a növények élettere) és esztétikai (téralakító, jellegzetesen szín és forma
gazdag) szerepet játszik a közterületen és a kertben is. A kő és növény harmonikus
megjelenítése a cél.
Főbb típusok: Tájképi-, mértani-, miniatűr sziklakertek. Jellegzetes sziklakerti
növények: Campanula carpatica (kárpáti harangvirág), Dianthus deltoides (mezei szegfű),
Iberis sempervirens (örökzöld tatárvirág), Iris pumila (törpe nőszirom), Sedum fajok
(varjúháj), Sempervivum tectorum (kövirózsa).

Vízi, vízparti felületek

A különböző építésű, nagyságú és mélységű tavak valamint medencék költséges
kertelemek. A növények egy része mélyvízi (Nymphaea-tündérrózsa), mások mocsári
körülményeket (Iris pseudocorus-mocsári nőszirom, Caltha palustris-mocsári gólyahír)
kívánnak. A parti zóna körülményei közé vízparti imitátor növények (Miscanthus-japánfű,
Hemerocallis-sásliliom) ültethetők. Ezek habitus képe a vízparti növényekre emlékeztetnek,
de közepes vízigényűek.
Extenzív és intenzív zöldtetők
A lapos vagy maximum 30°hajlásszögű tetőkön statikai és szigetelési paraméterektől
függően kialakított zöldfelületek. Hazánkban is gyorsan terjednek. A sajátos ökológiai
viszonyok miatt szokatlan és különleges elvárásokat - nagy szárazságtűrés, besugárzás
elviselése, rövid gyökérzet, szélstabilitás, jó regenerálódás - támasztunk a növényekkel
szemben.
Felhasználható növények: Cerastium tomentosum (molyhos madárhúr), Delosperma
cooperi (napcsillag), Festuca pallens, (deres csenkesz), Sempervivum fajok (kövirózsa),
Sedum (varjúháj-félék), Iris (nőszirom fajok és fajták).
5.4.2.2 Évelő felületek fenntartása
A fenntartás célja esztétikus felület folyamatos biztosítása. A faj és fajta gazdagság
valamint a különböző fejlettségű növények jelenléte ugyanazon területen nagy hozzáértést
követel.
A felületek sokféleségéből adódóan a fenntartási munkafolyamatok általános és
speciális részből állnak. Pl. a tavakban, medencékben elhelyezett növények és a vízfelületek
sajátos ápolást igényelnek.
Általános fenntartási feladatok:
Gyomirtást a vegetációs időszakban több alkalommal végzünk, vegyszer használata
nélkül (gyomlálás, kapálás).
Az öntözés 20-25 mm-es vízadagokkal javasolt, gyakorisága időjárás és növényfüggő.
Tápanyag utánpótlást-műtrágyával dúsított (50 g/m²) 2-3cm vastag komposztterítéssel
valósítjuk meg, kora tavasszal. Sziklakertekben, kerüljük a magas tápanyag - főleg nitrogén –
szintet.
Az ápoló és fiatalító metszések a rendezett látványt, valamint a növények biológiai
egyensúlyának megtartását segítik.
Vegyszeres növényvédelmet közterületen nem végezünk. Fontos a kórokozókkal és
kártevőkkel szembeni ellenálló növény kiválasztása.
Újratelepítést, a felületek felújítását általában 4-6 évenként, szoliterek esetében 10-15
évenként kell elvégezni.

100
 5.5. Gyeplétesítés és fenntartás

Kerti gyepeknek az olyan, elsősorban fűvel, illetőleg más alacsony növésű

növényekkel (gyeppótlókkal) sűrűn benőtt, illetve betelepített területeket nevezünk, amelyek
közvetlenül nem gazdasági célt szolgálnak, hanem elsősorban esztétikai, egészségügyi,
szociális célzatúak, az emberek pihenésére, sportolási, szórakozási igényeinek kielégítésére
szolgálnak. Ezen kívül mérnökbiológiai funkciót látnak el.
Pázsitnak a rövidre nyírt, ápolt, aprószálú, finomlevelű, szőnyegszerű, díszítő célú
gyeptakarókat nevezzük.
A gyep magasabbra hagyott, durvább levelű, kevésbé igényes zöldfelület.
Parkjainkban leginkább vetett gyepet telepítünk. Nagy díszértékű, reprezentatív
helyeken létesítünk és tartunk fenn pázsitot.

5.5.1. A pázsitok és a gyepek csoportosítása

Díszpázsitok és gyepek
a.) virágos gyepek, amelyekben egyéb pl. hagymás, gumós növényeket is ültetnek;
b.) árnyéki gyepek;
c.) gyeppótló növényekkel beültetett területek.
Sportpázsitok és gyepek
Nagy igénybevételt viselnek el, különleges célokat szolgálnak (futballpályák, tenisz-
és golfpályák, fürdők- és játszóterek pázsitjai).
Egyéb célokat szolgáló gyepek
Ebbe a csoportba sorolható az extrém területek (töltések, rézsűk, csatornák, árkok,
repülőterek gyepjei, utak füvesítése), kopárok, szikes területek, bányahomok, futóhomok
területek füvesítési munkái is.
Ha tartós gyepet vagy pázsitot akarunk létesíteni, akkor a fűfajok igényét kell
összevetni adottságainkkal, hogy megfelelő keveréket állítsunk elő, amely az adott viszonyok
között hosszú életű gyepet ad.
Különböző igényeknek megfelelő fűmagkeverékek összeállításánál a fajok két fő
tulajdonságát vesszük figyelembe. Egyes fűfajok (pl. Festuca pratensis - réti csenkesz, Lolium
perenne - angolperje) gyorsfejlődésűek, szálfüvek, nem tarackolnak, ezek a védőfüvek.
Alattuk a lassú fejlődésű, rövid tarackokat fejlesztő vezérfüvek pl. (Agrostis alba – fehér
tippan, Poa pratensis – réti perje) jól kifejlődnek.
A vezérfüvek 3-4 év múlva hálózzák be a területet.
A gyakorlatban általában 25-35 ezer életképes magot vetünk négyzetméterenként, ami
a keverék összeállítása szerint kb. 30-40 g magmennyiséget jelent.
Az egy négyzetméterre vetendő fűmag mennyiséget a következő módon számítjuk ki:

Vetendő 100 %-os használati értékű elméleti vetőmag szükséglet x 100

mennyiség = tényleges használt érték

A használati értéket úgy állapítjuk meg, hogy a vetőmag csírázó képességének és

tisztaságának százalékban kifejezett értékeit összeszorozva 100-zal osztjuk.
A fűmag keveréket a fűfajok magjaiból - a számításnak megfelelően - saját magunk
állítjuk össze, vagy kész fűmag keveréket (pl. sportkeverék, pázsitkeverék, golfkeverék)
vásárolunk.
Az árnyékos területek gyepesítése, a Festuca heterophylla (felemáslevelű csenkesz) és
a Festuca rubra (vörös csenkesz) vetőmagok felhasználásával lehetséges.
A gyeppótló árnyéki növényeknek leginkább a parkerdők és a ligeterdők, valamint az
erősen árnyékolt parkfelületek betelepítésénél van jelentősége. Az őszi telepítés a

101
legmegfelelőbb. Három faj jelentős, a kora tavasszal virágzó Vinca minor (kis meténg), az
örökzöld kúszó cserje a Hedera helix (borostyán) és az évelő Convallaria majalis
(gyöngyvirág).

5.5.2. Gyeptelepítés

Talajelőkészítés, vetés: A pázsitfűfélék zöme gyengén lúgos, vagy gyengén savas

talajban megél.
A kertépítésnél a tereprendezés befejezése után az altalajt lazítsuk fel és legalább 20-
30 cm vastagon termőtalajt terítsünk rá. Négyzetméterenként 4 kg szerves trágyát, vagy jó
minőségű komposztot, gombatrágyát, tőzegfekált és 80-100 g vegyes műtrágyát (1,5:0,8:1,2
NPK hatóanyag arány) célszerű kijuttatni.
Vetés előtt, ha a terület gyomokkal fertőzött volt, végezzünk preemergens gyomirtást.
A vetést bármikor elvégezhetjük, amikor a talaj hőmérséklete már 6 oC felett van.
Leggyakrabban augusztus 20. után szeptember közepéig, illetve március végétől április
közepéig vetnek.
A vetés történhet kézzel, és nagy felületen géppel.
A vetés mélysége laza talajon 2-3 cm, kötöttebb talajon 1-1,5 cm.
Magvetés után tömöríthetünk, majd a kelés után (8-10 nap alatt csírázik) 6-8 hétig
annyiszor kell öntöznünk, hogy a felső 10-15 cm talajréteg mindig nedves legyen.
Újabban - főleg utak és vasutak, valamint töltések és bevágások rézsűinek
gyepesítésekor - alkalmazzák sikerrel az un. emulziós füvesítést. Ennek lényege, hogy egy
emulzió-képző anyaggal és műtrágyával, valamint szerves anyagokkal keverik a magot és
speciális nagynyomású géppel a felületre permetezik.
Egyéb gyeptelepítési eljárások a gyeptéglázás, a gyepszőnyeg és a fűmagos textília
terítése.
A sportpályák (pl. golfpályák) gyepesítését speciális gépek segítségével végzik.

5.5.3. Gyepfenntartás.

Kaszálás. Az első kaszálás akkor válik szükségessé, amikor a gyep elérte a 10-12 cm
magasságot. A bokrosodás biztosítása érdekében 5 cm-es tarlómagasságot hagyjunk. Az első
kaszálás után célszerű sima hengerrel visszanyomni a meglazított növényeket. Napjainkban a
kaszáláshoz - nagyobb gyepfelületek esetében - önjáró kaszálék gyűjtővel felszerelt gépeket
használnak.
A kaszálás gyakorisága több tényezőtől függ. A pázsitot 1-2 hetenként, a gyepet 3-8
hetenként kaszáljuk. Kaszálások száma éves viszonylatban 5-20 között változhat.
Öntözés. A pázsit éves átlagban 200-250 mm, a gyep 100-150 mm öntöző
vízmennyiséget igényel. Az öntözővíz kijuttatására kiválóan alkalmasak - automatizált
vezérlésű – a talajba süllyesztett szórófejek, amelyek a nyomás hatására emelkednek a talaj
felszíne fölé.
Tápanyag-utánpótlás. Novemberben, december elején négyzetméterenként 60-80 g
műtrágyával dúsított tőzeget célszerű kijuttatni a gyepfelületre. A vegetációs időszakban
áprilisban, júniusban négyzetméterenként 10 g nitrogén műtrágyát adagoljunk. Az automata
öntöző rendszerrel folyékony műtrágya is kijuttatható.
A kereskedelmi forgalomban különböző hatástartamú speciális gyepműtrágyák is
beszerezhetők. A magnézium műtrágyával a fű zöld színét kedvezően befolyásolhatjuk.
Gyomirtás. Az egy- és kétnyári gyomok rendszeres kaszálással visszaszorulnak. A
vetés előtti talaj-előkészítés során Glialka -val, vagy a kétszikűeket pusztító Aniten DS -sel
gyommentesíthetjük a területet. A Calcurea G gyep-gyomirtó- és tápanyag-utánpótló

102
granulátum a gyomirtás mellett tápanyag-utánpótlást is biztosít. A rét- és
legelőgazdálkodásban jól bevált szereket is alkalmazhatunk a gyomirtásban.
Növényvédelem. Az állati kártevők közül a talajlakók (pajor, drótféreg stb.) és a
levéltetvek ellen kell védekezni. A kórokozók közül a hópenész, rozsdabetegségek,
lisztharmat okozhat károsodást.
Hengerezés. Nálunk felfagyás esetén kell alkalmazni 120 kg/fm élnyomású hengerrel.
Levegőztetés. Ha a felső talajréteg összetömörödik a növények pusztulása
bekövetkezik, mohásodik a felszín, akkor szükséges elvégezni. Forgókéses
munkaeszközökkel felhasogatják a gyepet (pl. Ryan-féle levegőztető). Alkalmazható
gyeplyukasztó gép, ami 5 cm mélységű lyukakat alakít ki, négyzetméterenként ötven darabot.
Kisebb felületen kézi levegőztető szerszámmal is elvégezhető a munkafolyamat. A
mohásodás csökkentésére vas-szulfátot is eredményesen alkalmazhatunk.
Felújítás. A kiritkult növényállomány feljavítása történhet felülvetéssel, amely során a
teljes vetéshez szükséges magmennyiség 50 %-át juttatják ki felülvető rotációs kapával, vagy
felülvetővel egybeszerelt gyeplyukasztó géppel.

5.6. Díszfák, díszcserjék ökológiája, várostűrése, felhasználása és fenntartása

5.6.1. Díszfák, díszcserjék környezeti feltételei

A művészi hatások mellett a termőhelyi viszonyokat figyelembe kell venni, mert

végső fokon a kert- park- további használhatósága a praktikus technikai részek megépítése
mellett, főleg attól függ, hogyan fejlődnek ott a növények, amelyek térhatárolók, árnyékot
adók és szemet gyönyörködtetők.
A környezeti feltételek: a fény, a hőmérséklet, a csapadék (víz), a levegő páratartalma
és a talaj a meghatározók.
A fényigény alapján az alábbi csoportokat különböztetjük meg:
a.) napot- fényt kedvelő (heliofita) fajok:
A nálunk termesztett díszfák és díszcserjék nagyobb része napot kedvelő, de eltűrnek
bizonyos beárnyékolást.
b.) félárnyékot tűrő, fény- és árnyékkedvelő (helio-skiofita) fajok:
Ilyen növények: Acer campestre (mezei juharfa), Berberis vulgaris (közönséges
sóskafa), Caragana arborescens (borsófa), Carpinus betulus (közönséges gyertyánfa),
Hydrangea macrophylla (hortenzia), Laburnum anagyroides (aranyeső), Ligustrum vulgare
(közönséges fagyal), Viburnum opulus (kánya bangita) stb.
c.) árnyékot igénylő, árnyékkedvelő (skiofita) fajok:
Például: Daphne mezereum (farkas boroszlán), Daphne laureola (babér boroszlán) és a
Ruscus (csodabogyó) fajok.
Hőmérséklet
A fiatal korban fagyérzékeny díszfákat, díszcserjéket védett helyre kell telepíteni:
Celtis australis (kelti ostorfa), Cercis siliquastrum (júdásfa), Evodia hupehensis (mézesfa),
Paulownia tomentosa (császárfa), Vitex agnus-castus (barátcserje).
A növényeket vízigényük alapján csoportosítjuk:
a.) közepes vízigényű (mezofita) fajok:
A díszfák és díszcserjék többsége.
b.) páraigényes (hygrofita) fajok:
Abies (jegenyefenyő) fajok, Acer pseudoplatanus (hegyi juharfa), Aesculus
hippocastanum (fehér vadgesztenyefa), Chamaecyparis lawsoniana (hamisciprus), Clematis x
jackmanii (kerti klemátisz), Fagus sylvatica (bükkfa), Larix decidua (vörösfenyő), Picea abies
(lucfenyő), Pinus strobus (simafenyő), Rhododendron fajok, Sorbus aucuparia
(madárberkenye), Tilia platyphyllos (nagylevelű hársfa).

103
c.) vízi, vízparti (hidatofita) fajok:
Pangó vizet is tűrők: Alnus glutinosa (enyves égerfa), Salix alba (fehér fűzfa),
Taxodium distichum (mocsárciprus).
Mozgó vizet bírják: Alnus incana (hamvas égerfa), Padus padus (májusfa).
Vízpartra ültethetők: Populus alba (fehér nyárfa), P. x canescens (szürke nyárfa), P.
nigra (fekete nyárfa).
Nyirkos helyre ültethetők: Betula pubescens (szőrös nyírfa), Platanus x acerifolia
(juharlevelű platán), Quercus robur (kocsányos tölgyfa), Viburnum opulus (kánya bangita).
d.) szárazságtűrő (xerofita) fajok:
Acer campestre (mezei juharfa), Berberis vulgaris (közönséges sóskafa), Celtis
occidentalis (nyugati ostorfa), Cornus mas (húsos som), C. sanguinea (veresgyűrű som),
Corylus colurna (török mogyoró), Cotinus coggygria (cserszömörce), Elaeagnus angustifolia
(keskenylevelű ezüstfa), Fraxinus ornus (virágos kőrisfa), Juniperus communis (közönséges
boróka), Pinus nigra (feketefenyő), Prunus fruticosa (csepleszmeggy), Quercus. pubescens
(molyhos tölgyfa), Robinia pseudoacacia (akác), Tamarix tetrandra (keleti tamariska), Tilia
tomentosa (ezüst hársfa), Viburnum lantana (ostorménfa), Yucca filamentosa (pálmaliliom).
A levegő páratartalma a fény-, a hőmérsékleti- és a csapadékviszonyoktól függ.
Parkokban a különféle védőnövények felhasználásával befolyásolhatjuk a mikroklímát.
A fák, cserjék ültetésénél a talaj vízgazdálkodása és tápanyag tartalma a legfontosabb
tényező. Ez öntözéssel kiegyensúlyozható, de száraz talajon még így is csak szárazságtűrő
növényekkel dolgozhatunk.
A talaj fizikai tulajdonságaira – túl kötött, száraz homok, köves, sziklás területek - már
figyelemmel kell lenni és a megfelelő növényeket kell ültetni.
A futóhomokra csak szárazságtűrő növényeket telepíthetünk mint például: Berberis
vulgaris (közönséges sóskafa), Juniperus communis (közönséges boróka), Populus alba (fehér
nyárfa), P. x canescens (szürke nyárfa).
A homok talajokba a Juniperus virginiana (virginiai boróka), Ligustrum vulgare
(közönséges fagyal), Pinus nigra (feketefenyő), Ribes aureum (aranyribiszke), Robinia
pseudoacacia (akác), Tamarix tetrandra (keleti tamariska) fajokat ültethetjük.
A talaj mésztartalma a mészkerülő és mészérzékeny növények telepítésénél fontos
tényező.
Mészkerülő növények: Calluna vulgaris (csarab), Rhododendron fajok, Sarothamnus
scoparius (seprőzanót).
Mészérzékeny növények: Castanea sativa (szelídgesztenye), Pinus strobus
(simafenyő), Ribes sanguineum (vérvörös ribiszke).
A szikes területek közül a réti szolonyec, sztyeppesedő réti szolonyec talajokra,
amelyek szódatartalma nem magasabb 0,10 - 0,15 % -nál a következő fásszárú növények
telepíthetők: Populus alba (fehér nyárfa), Prunus spinosa (kökény), Pyrus pyraster
(vadkörtefa), Ribes aureum (aranyribiszke).
Az erős sziket, a szoloncsák talajokat tűrő fajok: Elaeagnus angustifolia
(keskenylevelű ezüstfa), Lycium barbarum (ördögcérna), Tamarix tetrandra (keleti tamariska),
Tamarix gallica (francia tamariska).

5.6.2. Díszfák, díszcserjék várostűrő képessége

A városi klíma sajátságos, más mint a környező vidékeknek a klímája és ezen felül
levegője különböző anyagokkal szennyezett. Azok a növények, amelyek ezeket a kellemetlen
hatásokat elviselik alkalmasak a városfásításra. A városi ártalmak hatására a növények
élettanilag legyengülnek, a betegségekkel szemben ellenálló képességük egyre romlik.

104
 Jó várostűrő képességű örökzöldek: Pinus nigra (fekete fenyő), Pinus sylvestris (erdei
fenyő), Pinus mugo (törpe fenyő), elfekvő szárú borókák, pl.: Juniperus chinensis, (syn.:
Juniperus media) (kínai boróka) ’Pfitzeriana’, Juniperus sabina (nehézszagú boróka), Taxus
baccata (tiszafa).
Jó várostűrő képességű lombhullató díszfák: Ailanthus altissima (bálványfa), Celtis
occidentalis (nyugati ostorfa), Ginkgo biloba (páfrány-fenyő), Koelreuteria paniculata (bugás
csörgőfa), Pyrus calleryana (kínai körte), Robinia pseudoacacia (fehér akác), Sophora
japonica (japánakác).

5.6.3. Díszfák, díszcserjék felhasználása

A városfásítás funkciói: térképző- és biológiai funkciók.

1. Térképző, téralakító funkció az esztétikai követelmények kielégítése: hideg vonalak
elfedése, vagy hangsúlyozása, a távlat kiegyenlítése.
Ma is élünk a városfásítás térképző, téralakító hatásaival. A városfásítás feladata a
forgalomterelő sávok létrehozása, pihenő helyek, parkok építése.
2. A városfásítás biológiai funkciója sokrétű:
- az éghajlati szélsőségek kiegyenlítése,
- a levegőszennyeződés és
- a városi zajt csökkentő hatása.
A lombhullató díszfákat magasságuk és törzskörméretük alapján az alábbi csoportokba
sorolhatjuk be (MSZ 12172: 1998):
A sorfa törzse 220 cm-nél magasabb, a törzskörmérete legalább 12 cm, szabályos
növekedésű, egyenletes ágelosztású koronás fa, amely elsősorban utcafásításra alkalmas.
A továbbnevelt sorfa legalább 220 cm törzsmagasságú, 16-32 cm törzskörméretű,
többször átiskolázott.
Az idősfa legalább 4-szer iskolázott, 30 cm törzskörméretnél vastagabb fa.
A parkfa a sorfánál alacsonyabb törzsű (150 cm), törzskörmérete legalább 12 cm.
A bokorfa alacsonyabb törzsmagasságú, a törzskörmérete legalább 8 cm.
A városfásítás fogalmát gyakran leszűkítjük az utak, utcák fásítására.
Utcafásításra alkalmas taxonok
A nagy koronájú taxonokat széles utak, utcák fásítási anyagaként használhatjuk fel,
légvezetékek alá viszont gömb koronájú díszfákat ültessünk.
Utak, utcák fásítására sorfákat, vagy tovább nevelt sorfákat használhatunk fel.
Nagy koronájú díszfák
Acer platanoides (korai juharfa), Acer platanoides ’Emerald Queen’, Acer platanoides
’Faasens Black’, Acer pseudoplatanus (hegyi juharfa), Acer pseudoplatanus ’Rotterdam’,
Catalpa bignonioides (szivarfa), Celtis occidentalis (ostorfa), Fraxinus excelsior (magas
kőrisfa), Fraxinus ornus (virágos kőrisfa), Koelreuteria paniculata (csörgőfa), Platanus x
acerifolia (juharlevelű platánfa), Robinia pseudoacacia (fehér akác), Sophora japonica
(japánakác) ’Regent’, Tilia tomentosa (ezüst hársfa).
Gömbkoronájúak:
Acer platanoides ’Globosum’, Catalpa bignonioides ’Nana’, Prunus fruticosa
’Globosa’, Robinia pseudoacacia ’Umbraculifera’, Tilia tomentosa ’Teri’, Fraxinus ornus
’Mecsek’.
Az oszlopos korona formájúakat utcafásításra és parkfaként, a csüngő ágúakat
parkfaként használhatjuk fel.
Oszloposak:
Betula pendula ’Fastigiata’, Prunus serrulata ’Amanogawa’, Fagus sylvatica
’Fastigiata’, Populus simonii ’Fastigiata’, Quercus robur ’Fastigiata’.

105
Csüngő ágúak:
Betula pendula ’Youngii’, Prunus serrulata ’Kiku-Shidare-Sakura’, Fagus sylvatica
’Pendula’, Fraxinus excelsior ’Pendula’, Morus alba ’Pendula’, Salix alba ’Tristis’, Sophora
japonica ’Pendula’.
A város belterületén lévő nagyobb parkok növényanyagát (parkfák) viszonylag
könnyebb kiválasztani, mert aránylag nagy területen belül a különböző igényű növények
részére is tudunk megfelelő ökológiai viszonyokat létrehozni.
Örökzöldek
Az örökzöld növényeket gyakorlati csoportosítás alapján fenyőfélékre és lomblevelű
örökzöldekre osztjuk.
a. Fenyőfélék
Alföldi parkokba, kertekbe ajánlható fenyők: Abies concolor (Kolorádófenyő), Thuja
orientalis (életfa), Juniperus communis (közönséges boróka), Juniperus virginiana (virginiai
boróka), Picea pungens (ezüstfenyő), Pinus mugo (törpefenyő), Pinus nigra (feketefenyő),
Pinus sylvestris (erdei fenyő).
Hegyvidéki parkokba, kertekbe telepíthető fenyők: Abies nordmanniana (kaukázusi
jegenyefenyő), Chamaecyparis lawsoniana (hamisciprus), Larix decidua (vörösfenyő), Picea
omorika (szerbluc), Picea pungens (ezüstfenyő), Pinus mugo (törpefenyő), Pinus sylvestris
(erdei fenyő), Pinus strobus (sima fenyő), Pseudotsuga menziesii (duglászfenyő), Tsuga
canadensis (hemlockfenyő), Thuja occidentalis (tuja).
b. Lomblevelű örökzöldek
Leggyakoribb fajok: Aucuba japonica (japán babérsom), Berberis julianae (Julián
borbolya), Buxus sempervirens (télizöld puszpáng), Cotoneaster dammeri (kúszó madárbirs),
Euonymus fortunei var. radicans (kúszó kecskerágó), Euonymus japonicus (japán
kecskerágó), Ilex aquifolium (magyal), Prunus laurocerasus (babérmeggy), Mahonia
aquifolium (kerti mahónia), Pyracantha coccinea (tűztövis), Viburnum rhytidophyllum
(örökzöld bangita).
E növények csoportosan telepítve zárt felületet adnak, ezért kevés ápolási, fenntartási
munkát igényelnek.
Díszcserjék
A fák mellett a cserjék a legfontosabb tárhatároló elemek. Virágaik, lombszínük,
termésük alakváltozatossága igen gazdag.
A cserjéket általában zárt felületre kell telepíteni, kivéve az un. szoliter cserjéket,
melyek egyedi formájukkal magányos telepítésben érvényesülnek.
A díszcserjék kiválóan alkalmasak a lakótelepi házak elő- és oldalkertek
betelepítésére.
A talajtakaró növényeket sűrűn kell telepíteni. Némelyikből 3-6 db is ültethető
négyzetméterenként. Ezek többsége konténeres cserje.
Talajtakaró cserjeként felhasználhatók: a Ligustrum vulgare (közönséges fagyal), a
Potentilla fruticosa (cserjés pimpó), a Berberis (sóskafa), a Cotoneaster (madárbirs), a Spiraea
(gyöngyvessző) és a Symphoricarpos orbiculatus (piros bogyós lonc).
Az épületfalakat nem kell félteni a tapadókorongos kúszócserjéktől, mert a
környezetet kondicionáló hatásuk és a díszítő értékük jelentős. A Hedera (borostyán) és a
Parthenocissus (vadszőlő) ilyen célra kiválóan alkalmas.
Az alacsony, szegélyként ültetett díszítősövényeknek csak esztétikai szempontból van
jelentőségük. Védő, takaró és határoló sövény céljára magas növésű cserjéket ültessünk. Ezek
közül az Acer campestre -t (mezei juharfa) és a Carpinus betulus -t (közönséges gyertyánfa)
lehet példaként kiemelni.

106
 5.6.4. Díszfák és díszcserjék telepítése és fenntartása

5.6.4.1 A díszfák és díszcserjék telepítése

Az ültetésre legalkalmasabb idő az ősz, mert az őszi és téli bőséges
csapadékmennyiség mindig jobb vízellátást biztosít, mint amilyenre tavaszi ültetés esetén
számíthatunk. Az ültetőgödröket a növények méreteinek megfelelő nagyságúra, fák számára
legalább 1 x 1 x 0,8 m-esre ássuk.
Néhány nehezen gyökeresedő és fagyérzékeny fajt (Betula, Carpinus, Fagus, Quercus,
valamint a tarkalevelű örökzöldeket stb.) tavasszal ültetünk.
Az új ültetésű fák és cserjék koronaméretét a gyökérveszteségek ellensúlyozására kb.
felére, egyharmadára kell csökkenteni. Az őszi ültetéseket is csak tavasszal metsszük vissza.
A továbbnevelt fákat fajtól függetlenül célszerű földlabdával ültetni.
A telepített fákat 2-3 évig támrudakkal biztosítjuk szélmozgatás ellen. A vegetációs
időben - az időjárástól függően - 3-4 hetenként kiadós öntözéssel kell fejlődésüket segíteni. A
fák körüli talajt tőzeggel, kéreggel takarva biztosíthatjuk az egyenletes talajnedvességet és a
gyommentességet.
A fenyőket, örökzöldeket a déli oldalra és az uralkodó szél irányába eléjük állított léc-
vagy nádráccsal védjük a tűző naptól és az intenzív párologtatástól.
5.6.4.2 A díszfák és díszcserjék metszése
A metszés elsősorban az elhalt, beteg, sérült (pl. széltört), rossz irányba növekedő,
vagy a koronát elsűrűsítő ágak eltávolítására szorítkozik. A sűrűsödésre és felkopaszodásra
hajlamos fajokat (Malus, Prunus, stb.) gyakrabban kell ritkítani, mások viszont (Corylus
colurna, Fraxinus, Quercus, Tilia stb.) ritkán szorulnak metszésre.
A vezetékek alá és szűk utcákba telepített fajok rendszeres kényszermetszése az egyes
fajok helytelen alkalmazásának eredménye.
A cserjéket aszerint, hogy hol hozzák virágaikat, különböző módon metsszük.
a.) A vesszőn virágzó cserjéket (Deutzia, Forsythia, Philadelphus, Spiraea, Weigela
stb.) nem metsszük rendszeresen, csak az elöregedett részeket vagy a gyengén fejlett
vesszőket vágjuk ki tőben.
b.) A vesszők csúcsrügyeiből virágzó cserjéket (mint pl. Syringa) szükség esetén a
villás elágazás váltva metszésével vagy részleges ifjítással serkentjük erőteljes hajtások
nevelésére.
c.) A hajtáson virágzókat (pl. a rózsák, Buddleia, Hydrangea stb.) kihajtás előtt rövidre
metsszük.
d.) A tavasszal nyíló változatokat (Prunus triloba, Chaenomeles, díszalmák,
díszcseresznyék, orgona stb.) célszerű a virágzás után metszeni, mert az ezt megelőző
metszéssel a növények virágzó felületét csökkentenénk.
e.) Az idősebb ág- és gallyrészeken is virágzó (cauliflor) Cercis - ha szükséges -
bármelyik részén metszhető, de ez is csak virágzás után.
Az oltott növényeknél az oltás helye alatt az alanyból előtörő hajtásokat tőből le kell
metszeni.
A sövénynek ültetett növényeket az ültetést követő év tavaszán rövidre vágjuk, hogy
alulról sűrűn elágazódjanak. A sövények „falát” célszerű a függőlegestől eltérően úgy
alakítani, hogy a sövény keresztmetszete nyújtott trapéz alakú legyen. A trapéz alakúra nyírt
sövények alsó részei több fényt kapnak és kevésbé kopaszodnak.
Fagyérzékeny növények védelme
A fagyérzékeny cserjéket télen különböző módon védhetjük. A bokorrózsákat legjobb
földdel felkupacolni, a magas törzsűeket lehajtva ugyanígy védeni. Az örökzöldek téli
károsodási veszélye csökken, ha a növényeket ősszel (száraz időben) alaposan megöntözzük
és a tövük körüli talajt fenyőkéreggel arasznyi vastagon betakarjuk, hogy az átfagyástól így

107
védett földből a növények télen is felvehessék a leveleik által párologtatott nedvesség
utánpótlását.

108
 6. GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS

6.1. A hazai gyógynövénytermesztés jellemzése

Tágabb értelemben gyógynövénynek nevezzük mindazokat a növényeket, amelyeket

gyógyítás céljára vagy betegségmegelőzésre felhasználnak. Szűkebb értelemben csak a
hatályos gyógyszerkönyvben szereplő, hivatalosan engedélyezett növények minősülnek
gyógynövénynek. A gyógynövények a bennük felhalmozódott, biológiailag aktív, különböző
hatású, sajátos vegyületekért, a hatóanyagokért használatosak. A hatóanyagok az egészséget
fenntartó, kóros folyamatokat megelőző, gátló, illetve gyógyító hatású anyagok, azaz a
gyógynövények gyógyhatásáért felelős vegyületek. (Bernáth, 2000)
Általánosságban a gyógynövénytermesztés felöleli a gyógynövények gyűjtését,
termesztését és elsődleges feldolgozását. Az ágazat statisztikai információs rendszerének
hiányosságai miatt nincsenek pontos adatok a termesztett, valamint a gyűjtött növények faji
összetételét és mennyiségét illetően. A hazai gyógynövénnyel hasznosított terület nagyságát
kb. 40 ezer hektárra becsülik, amelyen mintegy 35-40 ezer tonna drogot állítanak elő évente.
A gyógynövény ágazat szociális szerepe jelentős, elsősorban a gyűjtési szezonban több mint
100 ezer embert foglalkoztat.
A minőségi paraméterek oldaláról elmondható, hogy a magyar gyógynövények
- különösen a kedvező éghajlati és időjárási viszonyoknak köszönhetően – igen jó minőségű
drogot szolgáltatnak. A gyógynövénytermesztés egyik sajátossága, hogy növényfajainak
száma és összetétele napjainkban is állandóan változik. A gyógynövények botanikai, élettani
tulajdonságaik alapján igen heterogén csoportot alkotnak. Magyarországon a gyógynövény
célú felhasználásra kerülő növényfajok száma több mint 200. A hazánkban gyűjtött, vadon
termő gyógynövényfajok száma 90-100, a termesztetteké pedig kb. 40 (Bernáth, 2000). A
gyógynövénytermesztés jellegzetességei közé sorolandó az is, hogy egyes munkafolyamatai
az átlagosnál bonyolultabbak (pl. virágszedés, levélszedés stb.), így többnyire nehezen
gépesíthetők. Ezért a gyógynövények egy része csak nagy élőmunka-ráfordítással
termeszthető. A gyógynövénytermesztés további sajátos vonása, hogy a
termesztéstechnológia utolsó művelete minden esetben az elsődleges feldolgozás (Hornok,
1990).
A magyar gyógynövény ágazat hagyományosan export-orientált. Az utóbbi időben
azonban a külhoni piac rendkívül változó, ingadozó. A néhány hazai termeltető vállalat
mellett időnként megjelenő külföldi cégek kiszámíthatatlanul termeltetnek bizonyos
gyógynövényeket. Versenyhátrányban vagyunk a jobb éghajlati adottságokkal rendelkező déli
országokkal, a gabonatermő területek gyógynövénytermesztés céljára történő hasznosítására
támogatást kapó régebbi EU-s tagországokkal, valamint az olcsó dél-amerikai, egyiptomi,
marokkói áruval szemben. A gyógynövény-termékek szabályozásában is eltérő az uniós,
illetve a hazai gyakorlat. Az EU-ban egyértelműen gyógyszer-alapanyagnak tekintik a
gyógynövényeket, nálunk még viták folynak arról, hogy valójában milyen kategóriába
sorolják a gyógynövényeket, hiszen több iparág is felhasználja azokat. A jogszabályi rendezés
késlekedése rendkívül hátrányos az ágazat jelenlegi helyzete és távlati pozíciója
szempontjából. A termelést, a gyűjtést szervező nagy cégek legtöbbje meggyengült. A
tulajdonviszonyok változásával nagy gyógynövénygyűjtő területek kerültek a
természetvédelmi területek, nemzeti parkok oltalma alá, illetve a magántulajdonba vett,
szétaprózódott termőterületeket más célokra hasznosították. A hazai feldolgozók műszaki
színvonala általában elavult, nem tudnak beruházni, tervezni, fejleszteni. Az oktatás-kutatás
szétaprózott, elszigetelt. Érdekvédelmi szervezetek, integrációk nincsenek.

109
 6.2. A drogismeret alapjai

Hivatalosan növényi drognak nevezzük:

• a felhasznált gyógynövény legtöbb hatóanyagot tartalmazó részét, amelyet többnyire
szárítással tartósítanak és az esetleges hámozáson, tisztításon, aprításon kívül más
mechanikai feldolgozásban vagy egyéb kezelésben nem részesült,
• a növényi nyersanyagból előállított terméket (pl. illóolaj, zsírosolaj, gyanta, balzsam),
• a növényi nyersanyagból átalakítással nyert anyagot (pl. orvosi szén, kátrány).
Az illóolajok különböző vegyületek (többnyire terpének, terpénszármazékok) elegyei. Azokat
a növényi hatóanyagokat sorolják ide, amelyek általában vízgőzzel lepárolhatók, vízben nem,
vagy csak nagyon rosszul oldódnak; szobahőmérsékleten maradéktalanul elpárolognak;
gyakran jellegzetes, intenzív illatúak és ízűek.
A növényi drogokat az alábbi szempontok szerint lehet csoportosítani:
• a drogot szolgáltató gyógynövények rendszertani besorolása alapján,
• morfológiai csoportosításban, növényrészek szerint (pl. gyökér-, levél-, virágdrogok,
növénydrogok termékei: illóolajok, balzsamok stb.)
• hatáserősség szerint („forte”= erős hatású, „mite”= enyhe hatású drogok),
• farmakológiai és terápiás hatásuk szerint (pl. fájdalomcsillapító, görcsoldó stb.
drogok),
• a hatóanyagok kémiai szerkezete szerint (pl. illóolajdrogok, flavonoiddrogok stb.)
(Bernáth, 2000).
A drogok minősítése rendkívül fontos az egészségvédelem szempontjából. A drogminősítés
biztosítja a visszaélések megakadályozását, valamint a fogyasztói, termelői és kereskedelmi
érdekvédelmet.
A minőségi követelményeket a mindenkor hatályos gyógyszerkönyv tartalmazza.
1986 óta (előreláthatólag 2006. őszig) a VII. Magyar Gyógyszerkönyv (Ph.Hg.VII.) van
érvényben, amely így fogalmaz: „Gyógyszerkönyvi minőségű az a drog, mely mind az
általános fejezetekben, mind a drog cikkelyében előírtaknak mindenben megfelel. Nem
használható gyógyszerként az a drog, amelynek sajátos jellemző színe, szaga, íze nem
érzékelhető, illetve részben vagy egészben megváltozott. Nem lehetnek a drogban nem
növényi eredetű idegen anyagok. Ha bármilyen mérgező idegen növényi részeit tartalmazza a
drog és azok abból nem válogathatók ki, akkor meg kell semmisíteni. Minden esetben meg
kell semmisíteni azt az aprított, nem erős hatású drogot, mely mérgező növény részeit
tartalmazza. Növényvédőszer tiltott vagy a megengedett szintet meghaladó maradványával
szennyezett drog közvetlen gyógyászati célra nem használható.” Az idézett általános
követelményeknek csak rendkívül gondos feldolgozási technológia megtartásával lehet eleget
tenni (Magyar Gyógyszerkönyv, 1986).

6.3. Gyógynövények feldolgozása, tárolása és csomagolása

A minőségi követelményeknek megfelelő, nagy értékű termék rendszerint a

hatóanyagban leggazdagabb növényi rész(ek)ből nyerhető. A betakarítást követő, első
tartósítási műveleteket elsődleges feldolgozásnak nevezzük, amit általában a gyógynövény-
termesztő végez. A gyógynövény-feldolgozás leggyakoribb módja a szárítás és az illóolaj-
kinyerés. A nyers növényi részekből történő eredményes és kíméletes vízelvonás a minőségi
drog előállításának az egyik legfontosabb feltétele. A növényi részek nedvességtartalma
betakarítás után ugyanis magas, ilyen állapotban hosszabb ideig nem vagy csak költséges
módon tárolhatók hatóanyag-veszteség nélkül (Hornok, 1990).
Gyakorlati szempontból megkülönböztetünk természetes és mesterséges szárítást. A
természetes szárítás évezredek óta meglévő, a mai napig alkalmazott eljárás. A mesterséges

110
szárítás az a műszaki folyamat, amely során a nedvességtartalmat a tárolhatóság szintjére
csökkentik valamely technikai berendezés ellenőrzött alkalmazásával. Gyógynövényeknél a
legmegfelelőbb szárítási hőmérséklet általában 40-65°C, de egyes fajoknál elérheti a 80-
85°C-ot is. A megszárított növényanyag víztartalmát általában 10-12%-ra kell csökkenteni.
A növényekből az illóolajokat többféleképpen vonhatjuk ki (pl. extrahálás, sajtolás,
desztilláció). Az illóolaj-kinyerés leggyakoribb módja a gőzdesztilláció, leginkább ez a
technológia ismert illóolaj-lepárlás néven.
A szárítással előállított drogok tárolására csak jól szellőző száraz helyiségek
alkalmasak. A drogok többé-kevésbé higroszkóposak, nedves körülmények között még
átmeneti tárolás esetén is jelentős minőségromlás következhet be. Alapvető fontosságú a
tároló helyiségek állandó tisztán tartása, esetenként fertőtlenítése. Fontos szabály, hogy a
mérgező hatású drogokat más drogoktól elkülönítve, külön helyiségben kell tárolni.
Elkülönített tárolást igényelnek az átható szagú drogok is.
A drogok csomagolásmódja a drog jellegétől, mennyiségétől, a szállítás módjától, a
szállítási távolságtól, esetleg a vevő különleges kívánságától függ. Száraz drogok tárolására
legelterjedtebbek: a bála, a nagy és kis zsák, a papír- vagy műanyag zsák, a láda és a doboz.
Az illóolajok tárolása különös figyelmet igényel. A terpén szénhidrogének a levegő
oxigénjének hatására könnyen oxidálódnak és az oxidációs termékek polimerizálódnak. Az
oxidáció megakadályozására a tárolóedényeket színültig kell tölteni, és légmentesen kell
lezárni. A nehézfémionok (amelyek katalizátorként viselkednek) hatástalanítása igen kevés
komplexképző vegyület hozzáadásával érhető el, legtöbbször antioxidánssal kombinálva. Az
illóolajokat csak sötét helyiségben célszerű tárolni, mert a polimerizációs folyamatok fény
hatására is végbemehetnek. Az illóolajok tárolása legtöbbször fémedényben, kannákban,
tartályokban történik, kisebb mennyiségű olaj tárolására a barna üvegedény a legmegfelelőbb
(Bernáth, 2000).

6.4. Gyógynövények gyűjtése

Hazánkban a gyógynövények gyűjtése nagy hagyományokkal rendelkezik. A gyűjtött

gyógynövények jelentőségét bizonyítja, hogy gyógy- és fűszernövényből mind a hazai piaci,
mind az export döntő hányadát vadon termő növényfajok drogja adja. A természetes
élőhelyekről származik a gyógynövényfajok 60-70%-a és az előállított drogtömeg nagy része.
Az utóbbi években begyűjtött mennyiségek alapján a fontosabb vadon termő fajok a
következők: vadgesztenye, vadrózsafajok, nagy csalán, fehér fagyöngy, fehér üröm, kamilla,
aranyvessző, pongyola pitypang, mezei zsurló, fekete bodza, hársfajok.
A vadgesztenyének (Aesculus hippocastanum) kérgét, levelét és magját is
felhasználják. Legnagyobb mennyiségben a termését exportáljuk. A magot ősszel, érés után a
tüskés külső burok nélkül gyűjtik. A kérget fiatalabb ágakról kora tavasszal gyűjtik. A levelek
hatóanyag-tartalma virágzáskor a legnagyobb, de mivel a levelek ekkor még növekedésben
vannak, azokat csak virágzás után, nyár elején szedik, jóval nagyobb tömeget (és
hatóanyaghozamot) érve el. A vadrózsafajok (Rosa spp.) hazánk egész területén
megtalálhatóak. Tömegesen Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Veszprém megyékben
fordulnak elő. Áltermésüket nevezzük csipkebogyónak. A csipkebogyót kocsány nélkül,
éretten, keményen, piros színnel kell gyűjteni. A fagyott, dércsípte termések húsa megpuhul,
drog előállítására alkalmatlan. Ugyancsak értéktelenek az éretlen és a fekete színű áltermések.
A nagy csalán (Urtica dioica) hazánkban mindenütt megtalálható, de leginkább a nedves,
üde, tápanyagban (főleg nitrogénben) gazdag területeken, emberi települések közelében fordul
elő. Levelét és herbáját tavasztól őszig lehet gyűjteni. A leveleket célszerű szedéskor a
növényről alulról felfelé lehúzni, mert a fonnyadó szárról már nehéz lefosztani a leveleket. A
herbát 30-40 cm-es szárrésszel vágják. A gyökereket ősszel vagy tavasszal ássák ki. A fehér

111
fagyöngy (Viscum album) különböző fákon élősködő, örökzöld faj; hazánkban elterjedt.
Leveleit vagy leveles hajtásait gyűjtik, rendszerint ősszel, télen vagy kora tavasszal. A fehér
üröm (Artemisia absinthium) hazánkban elterjedt. A levéldrogot a tő- és a szárlevelekből
állítják elő, amelyet május végétől augusztusig gyűjtenek. Herbának a teljes virágzásban lévő
növény legfeljebb 50 cm-es hajtásvégét vágják. Illóolaját is hasznosítják. A kamilla
(Matricaria recutita) hazánk egész területén vadon is terem, de különösen kiterjedt állománya
a szikes területeken van. A virágok akkor alkalmasak a gyűjtésre, amikor a csöves virágok
már sárgák és a nyelves virágok vízszintesen állnak. A kamilla begyűjtése speciális
kamillafésűvel történik. A virágok könnyen törődnek és befüllednek, ezért különösen fontos a
gyors beszállítás és szárítás. Az aranyvesszőfajok (Solidago spp.) gyakori növények. A herba
(legfeljebb a 40 cm-es hajtásvég) begyűjtését legkésőbb a virágzás kezdetén végzik. A
gyökereket ősszel és tavasszal gyűjtik, majd hámozás nélkül szárítják. A pongyola pitypang
(Taraxacum officinale) hazánk egész területén tömegesen fordul elő. Levelét és a teljes
növényt tavasztól szeptemberig gyűjtik, a gyökerét pedig ősszel vagy tavasszal. A mezei
zsurló (Equisetum arvense) zöld, elágazó, föld feletti hajtásai képezik a drogot. Bizonyos
években nagy volumenben exportáljuk. A Magyarországon előforduló más Equisetum-
fajokkal könnyen összetéveszthető, amelyek mérgezőek, begyűjtése ezért külön szakértelmet
követel meg. A fekete bodza (Sambucus nigra) hazánkban gyakori, A bodza virágzatát, érett
bogyóit és leveleit is gyűjtik. A virágok gyűjtését akkor kell kezdeni, amikor a bogernyő
szélső virágai már kinyíltak, de a középsők még bimbós állapotban vannak. A bodza virága
nagyon érzékeny, csak száraz időben és lazán rakva kosarakba gyűjtendő. Az érett terméseket
a virágzathoz hasonlóan kocsánnyal együtt gyűjtik. A leveleket is a virágzás alatt szedik. A
hársfajok (Tilia spp.) esetében különösen fontos a gyűjtő biztos botanikai ismerete, hogy
felismerje a drogot szolgáltató fajokat. A virágokat murvalevéllel együtt, a középső virágok
nyílásakor szedik.
Magyarországon jelenleg a vadon termő gyógynövények gyűjtése hatósági engedély
nélkül folytatható. A gyűjtés céljából régen szabadon járható területek azonban fogynak, a
nemzeti parkokban csak engedéllyel lehet gyűjteni, az egyre növekvő számú
természetvédelmi területekről pedig kiszorul a gyűjtés.
A felvásárlás engedélyhez kötött. A felvásárlói engedély tulajdonosa jogosult a
gyógynövények, a drogok, illóolajok és zsírosolajok felvásárlására, a drog előállításához,
elsődleges feldolgozásához, tartósításához és csomagolásához szükséges műveletek
elvégzésére. A felvásárló az árut a gyűjtés helyén drogféleségtől függően frissen vagy szárítva
veszi át, egyúttal előzetes minősítést is végez, meggyőződik a fajazonosságról, az áru ép és
egészséges voltáról, idegenanyag-tartalmáról, színéről. Az elsődleges feldolgozásról
megegyezés alapján a gyűjtő vagy a felvásárló gondoskodik. A kis felvásárlók száma
fokozatosan csökken, helyüket átveszi az a nagy felvásárlói csoport, amely a begyűjtött
növények elsődleges kezelését, szárítását, szakszerű, minőséget és beltartalmat megőrző
átmeneti tárolását képes biztosítani.
Napjainkban a gyűjtésre és felvásárlásra kerülő növények köre és mennyisége
kiszámíthatatlanul változik (különösen a nemzetközi piacon), ezért rendkívül nehéz a
tervezés. Hosszú távú gyűjtési szerződésekre alig van lehetőség: a vevők inkább raktárról
vásárolnak.

6.5. Gyógynövények termesztése

Szűkebb értelemben a gyógynövénytermesztés a növényi drogok előállítását célzó

termelési tevékenység. A gyógynövényeket fajtól függően különböző kertészeti jellegű
kultúrákban vagy nagyobb kiterjedésben, szántóföldön termesztik. A termőterület, illetve

112
termésmennyiség tekintetében az utóbbi évek legfontosabb termesztett gyógynövényeit az
alábbiakban soroljuk fel.
A termesztett mustárfajok (Sinapis spp., Brassica spp.) a keresztesvirágúak
családjába tartoznak, a drogot szolgáltató növényi rész a glikozid- és illóolaj-tartalmú mag.
A mák (Papaver somniferum) többhasznú növény. Magyar szabadalom alapján
lehetséges a gyógyászatban nélkülözhetetlen mákalkaloidok érett máktokból való kivonása
(tehát ópium előállítása nélkül) és szigorúan zárt rendszerben történő ipari feldolgozása; a
módszer világszerte elterjedt. A mák étkezési célra használt főterméke a kellemes ízű,
olajtartalmú mag, amely gyakorlatilag alkaloidmentes.
Az ernyősvirágzatúak családjába tartozó legfontosabb termesztett gyógynövényeink: a
konyhakömény (Carum carvi), édeskömény (Foeniculum vulgare), koriander (Coriandrum
sativum), ánizs (Pimpinella anisum) és kapor (Anethum graveolens). Jellemzőjük, hogy
termésük illóolajat tartalmaz. Fontos fűszernövények. A kapornak nemcsak termését, hanem a
szárbaindulás előtt levágott föld feletti részét is hasznosítják. Nagy mennyiségben termesztik
őket szántóföldön, de kiskertekben is gyakran előfordulnak. A koriander, az ánizs és a kapor
egyéves növény, a konyhaköménynek pedig egy- és kétéves változatát is termesztik. Az
édeskömény évelő, ülteténye 2-3 évig tartható fenn gazdaságosan.
Az ajakosok családjában is számos gyógynövényt találunk, termesztés szempontjából
a legfontosabbak közülük: a citromfű (Melissa officinalis), majoránna (Majorana
hortensis), bazsalikom (Ocimum basalicum), levendula (Lavandula spp.), borsfű (Satureja
hortensis), kerti kakukkfű (Thymus vulgaris), borsosmenta (Mentha piperita). Drogként
általában a szárított, leveles, virágos föld feletti hajtást (herba) (levendulánál a szárított
virágot), valamint a növényekből kivont illóolajat alkalmazzák. A majoránna, a bazsalikom és
a borsfű egyéves növényként termeszthető, a herbájukat általában évente kétszer vágják. A
borsosmenta ültetvénye 2-3 évig, a citromfű- és a kerti kakukkfű-ültetvények 4-5 évig
tarthatók fenn, míg a levendula akár 15-20 évig is gazdaságosan terem.
A kamilla (Matricaria recutita), a máriatövis (Silybum marianum) és a körömvirág
(Calendula officinalis) a fészkesvirágzatúak családjába tartozik, mindhárom növény egyéves.
A kamillát a vadon termő állományok produkciójának kiegészítésére termesztik. Virágzatát és
illóolaját világszerte alkalmazzák a gyógyászatban. Régebben a máriatövis levelét is
használták, ma már csak érett termése szolgáltat drogot. A körömvirág virágzása hosszú és
folyamatos, a virágzat (vagy külön a nyelves virágok) szedése nagy kézimunka igényű, ezért
elsősorban családi gazdaságokban termesztik.

Ellenőrző kérdések
1. Mit nevezünk gyógynövénynek, illetve növényi drognak?
2. Melyek a helyes gyógynövény-feldolgozás elemei?
3. Ismertesse a gyógynövények legfontosabb feldolgozási módjait!
4. Jellemezze a vadon termő gyógynövények gyűjtését hazánkban!
5. Jellemezze a gyógynövények termesztését hazánkban!

113
 Irodalomjegyzék

Ambrosi et. al. (1994): Farbaltlas Rebsorten, Ulmer Verlag Stuttgart

André Dominé (2004): A bor, Vince Kiadó, Budapest
Balázs S. (Szerk.). 1994. Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Bauer K. (2002): Integrált szőlőtermesztés, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Bényei F. – Lőrincz A. – Sz.Nagy L. (1999): Szőlőtermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest,
13-75. p.
Bernáth J. (szerk.) (2000): Gyógy- és aromanövények, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Cselőtei L., Nyújtó S., Csáky A. 1993. Kertészet. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Csepregi P. (1982): A szőlő metszése és fitotechnikai műveletek, Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest
Diófási L. (1985): A minőségi borszőlőtermesztés alapjai, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Eperjesi I. – Kállay M. – Magyar I. (1998): Borászat, Mezőgazda Kiadó, Budapest
és –használat. Mezőgazda kiadó, Budapest
FAO (2005): http://faostat.fao.org/faostat/
Fülep I. (2000): Az almaültetvények öntözése pp. 201-203. In Gonda I. (szerk): Minőségi
almatermesztés. PRIMOM Nyíregyháza
Gonda I. - Király K. (2005): A nyári metszés hatása a meggyfajták növekedésére és
gyümölcsminőségére. Kertgazdaság, 2005. 37. évf. 1.sz. 45-52. o.
Hajdú E. (2002): Magyar szőlőfajták, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Hodossi S., Kovács A., Terbe I. (Szerk.). 2004. Zöldségtermesztés szabadföldön. Mezőgazda
Kiadó, Budapest.
Hodossi S., Kovács A., Terbe I. (Szerk.). 2005. Zöldségtermesztés
termesztőlétesítményekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Holb I. (2005): Az ökológiai (bio-) és az integrált termesztés és növényvédelem alapelvei és
Holczer (2003): Metszés és koronaalakítás. Pp. 96-98 in Brózik S., –Kállay T. - Apostol J.
(szerk.): Mandula. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Hornok L. (szerk.) (1990): Gyógynövények termesztése és feldolgozása. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest
Hrotkó K. (1999): Gyümölcsfaiskola. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Hrotkó Károly (1999): Gyümölcsfaiskola, Mezőgazda _Kiadó, Budapest
Internet (2006): http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/index.htm
Józsa M. (2002): Fenyők. Botanika Kft., Budapest, 128 p.
Kállai T. (2003): A mandula elterjedése és termőhelyigénye. Pp 21-25. in Brózik S., –Kállay
T. - Apostol J. (szerk.): Mandula. Mezőgazda Kiadó, Budapest
kapcsolatuk. In: Holb I. (szerk.) A gyümölcsösök és a szőlő ökológiai növényvédelme.
Kassai T. (2002): Gyümölcstermesztés. SZIE Egyetemi Jegyzet, Gödöllő, 81-84. p.
Kollányi L. (1999): A málna fajtahasználata és a fajtakiválasztás szempontjai. Pp. 159-171. In
Papp J., - Porpáczy A. (szerk.): Szamóca, málna. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Lehoczky – Reichart (1968): A szőlő védelme, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Lévai P. (1998): Dísznövénytermesztés I. főiskolai jegyzet. KÉE Kertészeti Főiskolai Kar,
Kecskemét, 196 p.
Magyar Gyógyszerkönyv 7. kiadás (1986) Medicina, Budapest
Mezőgazda Kiadó, Budapest p. 345.
Mikulás I. – Müller I. – Fórián Z. (2003): A szőlő bor ágazat Európai Uniós csatlakozásának
gyakorlati kérdései. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Budapest
Nagy B. (1978): Évelő dísznövények termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 300 p.

114
Nagy B. (1980): Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 445 p.
Nagy B. (1986): Növényházi dísznövények termesztése és hajtatása. Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 524 p.
Nagy B. (1991): Egynyári virágok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 120 p.
Nyéki J. (2002): Körte. In Nyéki J. –Soltész M., –Szabó Z., (szerk): Fajtatársítás a
gyümölcsültetvényekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Nyéki J. (2003): Virágzás és termékenyülés. Pp 158-202. in Papp J. (szerk)
Gyümölcstermesztési alapismeretek. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Nyéki J. (2004): Birs pp. 151-168. In Papp J. (szerk.): A gyümölcsök termesztése. Mezőgazda
Kiadó, Budapest
Nyéki J. –Soltész M., –Szabó Z., (2002): Birs pp 168-176. In Nyéki J. –Soltész M., –Szabó
Z., (2002): Fajtatársítás a gyümölcsültetvényekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Pedryc A. (2003): A kajszi nemesítése. Pp. 53-84. in Pénzes B. – Szalay L. (szerk.) Kajszi.
Mezőgazda Kiadó, Budapest
Piller M. – Bánhidi I. (2005): Hagymás dísznövények. Botanika Kft., Budapest, 120 p.
Porpáczy A. (1999): Ribiszketermesztés. in Papp J., - Porpáczy A. (szerk.) Szeder, ribiszke,
köszméte, különleges gyümölcsök. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Retkes J. – Tóth I. (2001): Lombos fák, cserjék. Botanika Kft., Budapest, 128 p.
Sass P. (2003): Gyümölcstárolás. In Papp J. (szerk) Gyümölcstermesztési alapismeretek.
Mezőgazda Kiadó, Budapest. Pp. 422-436
Schmidt Gábor – Tóth Imre (1996): Díszfaiskola, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Schmidt G. (2002): Növényházi dísznövények termesztése. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 622
p.
Schmidt G. (2003): Növények a kertépítészetben. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 525 p.
Shulz H. (1996): Physiologische voraussetzungen für die Gestaltung der Laubwanstruktur im
Hinblick auf die Weinqualität. Vortrag Weinbausemester, Krems
Smart R. – Robinson M (2005): Sunlight into Wine, Ministiry of Agriculture and Fisheries,
New Zeland
Szalai L. (2003): Gyümölcsfejlődés és –érés. Pp. 203-209. in in Papp J. (szerk)
Gyümölcstermesztési alapismeretek. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szalay L. - Balla Cs. (2003) Szüret, szüret utáni műveletek. Pp. 338-367. in Pénzes B. –
Szalay L. (szerk.) Kajszi. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szántó M. – Mándy A. – Fekete Sz. (2003): Virágágyi és balkonnövények. Nyugat-Dunántúli
Díszfaiskolások Egyesülete, 128 p.
Szentiványi P. (1998): Gesztenye. Pp. 343-346. in Soltész M. (szerk.) Gyümölcsfajta-ismeret
Szentiványi P. (2005): szóbeli közlés
Szőke L. (2004): Bioszőlő, biobor, Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szűcs E. (2000): Fenntartó és kiegészítő trágyázás. Pp 186-200. In Gonda I. (szerk): Minőségi
almatermesztés. PRIMOM Nyíregyháza
Szücs E. (2003,a): Talajművelés és tápanyag-gazdálkodás az integrált yümölcstermesztésben.
Őstermelő, 2003 április-május, pp. 60-67.
Szűcs E. (2003,b): Termő mandulaültetvény tápanyag-gazdálkodása. P 101 in Brózik S., –
Kállay T. - Apostol J. (szerk.): Mandula. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Timon B. (2000): Őszibarack. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Zsohár Cs. – Zsohárné Ambrus M. (2001): Évelő dísznövények. Botanika Kft., Budapest, 128
p.

115
 Ellenőrző kérdések
A kérdésre kattintva megkapja a választ

1 Mi a zöldségtermesztés fogalma?
2 Jellemezze zöldségtermesztés és jelenlegi helyzetét!
3 Jellemezze a zöldségfajok táplálkozási értékét!
4 Ismertesse a különböző zöldségfajok hőigényét a Markov-Haev besorolás szerint!
5 Mi a kis- és nagylégterű termesztőberendezések fogalma?
6 Soroljon fel magkezelési eljárásokat!
7 Milyen palánták vannak a nevelés módja szerint!
8 Mi a fitotechnikai munka fogalma?
9 Mi az érettség fogalma?
10 Melyek a paradicsom típusai a főhajtás növekedési módja alapján!
11 Melyek a szőlőtőke fás részei?
12 Milyen rügye van a szőlőnek?
13 Melyek a szőlő termeszthetőségének hőmérsékleti kritériumai?
14 Melyek a szőlőtermesztésben leggyakrabban használatos klimatikus indexek?
15 Melyek a szőlőültetvény létesítésének feltételei?
16 Mi a fitotechnikai művelet fogalma?
17 Mi a tőkeművelésmód fogalma?
18 Mi a zsendülés fogalma?
19 Mi a teljes érés fogalma?
20 Mi a technológiai érettség fogalma?
21 Mi a szőlő szaporításának leggyakoribb módja?
22 Hogyan csoportosíthatjuk a gyümölcsfajokat?
23 Melyek a fa termetű gyümölcstermő növények földfeletti részei?
24 Mit jelent a vegyesrügy, illetve virágrügy kifejezés?
25 Az érés tekintetében, milyen gyümölcstípusok vannak?
26 Mi a művelési rendszer fogalma?
27 Mi az alakító metszés fogalma?
28 Mi a gyümölcsritkítás célja?
29 Melyek a gyümölcs szüretidejének előrejelző módszerei?
30 Melyek a szabályozott légterű tároló jellemzői?
31 Jellemezze az alma alany- és fajtahasználatát!
32 Mi a generatív szaporítás fogalma?
33 Melyek a vegetatív szaporítási módok a gyümölcstermesztésben?
34 Mi a T-szemzés?
35 Mi jellemzi a dísznövénytermesztés területi elhelyezkedését?
36 Mi jellemző a dísznövények fényigényére?
37 Hogyan lehet csoportosítani a dísznövényeket talaj- és tápanyagigényük alapján?
38 Mi az egynyári dísznövény fogalma?
39 Mi az évelő dísznövény fogalma?
40 Hogyan szaporíthatók az évelő dísznövények?
41 Mi a gyep fogalma?
42 Melyek a gyepfenntartás munkái?
43 Mit nevezünk gyógynövénynek, illetve növényi drognak?
44 Melyek a helyes gyógynövény-feldolgozás elemei?
45 Ismertesse a gyógynövények legfontosabb feldolgozási módjait!
46 Jellemezze a vadon termő gyógynövények gyűjtését hazánkban!
47 Jellemezze a gyógynövények termesztését hazánkban!

116
 Internetes linkek, hasznos weboldalak
1.1.2.,
3.1.3. fejezet http://www.fruitveb.hu/kiadvany/NFT2javaslat.pdf
1.1.5. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/zoldseg/tber.htm
1.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/Z%F6lds%E9g/zoldseg.html
1.2.1. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/zoldseg/parad/morfi.htm
2.2.2.3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/morfi/szarrend.htm
2.2.3.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/okologia/mutatok.htm
2.3.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/szolo/fitotech/fasmetsz.htm
3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/gyum/gyum.html
3.4.1. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/morfi/hajtas.htm
4.3. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/szaporit/ivartala.htm
3.11.1.2. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/gyumolcs/alma/fajta.htm
4.3.3. fejezet http://www.agr.unideb.hu/zoldseg/c.php?a=eloadasanyag
5. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/diszn/diszn.html
6. fejezet http://www.mkk.szie.hu/dep/kerteszet/ta/knkt/gyogyn/gyogyn.html
6. fejezet http://gportal.hu/portal/gyogynovenyek/

117