A mai nap témáját egy ismerősöm kérdése adta. Örömmel vettem tudomásul, hogy ő is ide tévedt a blogomra, és gyereknevelési kérdésekre keresett választ. Mivel az aktuális érdekeltsége rajzfejlődéssel kapcsolatos -és erről még nem írtam-, gondoltam, akkor  legyen ez a mai téma. Nem csak azért, mert remélem, hogy továbbra is nézegetni fogja a blogom, hanem azért, mert ez tényleg egy érdekes és izgalmas téma. szerintem jól jöhet minden szülőnek, és örülök, hogy erre felhívta a figyelmemet.

A gyerekrajzokkal pszichológusként nagyon sokat foglalkozom, bár többnyire terápiás céllal. Ugyanis megfigyelhető, hogy a gyerekek számára nagyon fontos a rajzolás folyamata. Ritka, hogy egy gyerek ne rajzoljon egyáltalán, függetlenül attól, hogy ezt jól, vagy rosszul csinálja. Olyan ez, mint a játék, a mese. Ebbe is el tud mélyülni annyira a gyerek, hogy szinte módosult tudatállapotban van. Olyan örömöt él át, amely kielégíti szükségleteit ezalatt az idő alatt. Ebből adódik maga a fejlődése is, hiszen eleinte csak a ceruza, zsírkréta mozgatása ad örömöt, az, hogy nyomot hagy. Aztán az alkotás vágya, a "teremtés" egyre szélesebb körű lesz. Elkezd jelentést adni, majd megpróbálja ábrázolni a látottakat. A folyamatos gyakorlással, a rajzolás örömével lesz egyre ügyesebb.

De nézzünk vissza egy pár szó erejéig a rajzra terápiás szemmel. Az előbb említett örömön kívül a gyerekek megjelenítik rajzaikban pszichés, érzelmi állapotukat. Ezt tudjuk mi, pszichológusok felhasználni ahhoz, hogy megismerjük a gyerek problémájának valódi okát. Így a rajzok ismerete lehetőséget ad arra, hogy mélyebben ráláthassunk a gyerekre. Megfigyelhető például, hogy a szomorúságot, dühöt szimbolikusan kifejezik rajzaikban a kicsik -és nagyobbak is. Egy síró virág, egy égő ház, egy tűzokádó sárkány, vagy egy fekete felhő...jelzések lehetnek nekünk, felnőtteknek. Persze nem egyszeri megjelenésről van szó. Nem szabad megijedni, ha néha, zaklatottabb periódusában furcsább dolgokat rajzol a gyermek, hiszen ez mindannyiunkkal előfordulhat. Érdemes nézni a gyermekek alkotásait, de nem kell véresen komolyan venni egy-egy motívumot. Ha azonban rendszeresen látnak ábrákat a fent említettek közül, vagy azokhoz hasonlót, lehet, hogy érdemes megkérdezni egy pszichológust. Ha egy hozzáértő szakember látja a rajzokat, fel tudja mérni a gyerek pszichés állapotát, és a rajzon keresztül gyógyító mechanizmusokat indíthat el.

A lelki állapot felmérése mellett kognitív képességek, megismerő funkciók megfigyelésére is alkalmas a rajz. Goodenough emberrajz tesztjével gyakran szokták megvizsgálni, hogy a gyerekek rajzolási képessége (RQ) normál sávba esik-e. Mivel nem a rajzolás szépségét nézik, hanem azt, hogy az ábrázolás során mennyire részletes, mennyire tér ki a különböző testrészekre, mennyire arányos, ezért a "rosszul rajzoló" gyerekek is kaphatnak normál értéket. Ebből azt lehet látni, hogy ezzel a teszttel inkább az intelligenciáról kapunk jelzést, mint a rajztehetségről. Ha érdekli, hogy gyermeke milyen kategóriába esik, nézze meg on-line: Goodenough emberrajz teszt. Mivel a rajz minősége hasonlatos az értelmi képességhez, így a kapott "rajzkvóciens" az IQ értékével közel azonos. A kapott rajzérték 100 körül (85-115) tekinthető normálértéknek. Ez a teszt sem értelmezhető önmagában, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, csak viszonyítási pontot ad.

De most nézzünk vissza az elejére. Hogyan is kezd el rajzolni a gyerek, és hogyan jut el odáig, hogy ábrázoljon, kifejezze érzelmi állapotát.

Három éves koráig a gyerekek csak firkálnak. Képesek már megfogni a ceruzát, és élvezik azt, hogy nyomot hagynak a papíron- esetleg az asztalon, falon. Megfigyelhető a mozgás, a lendület öröme. Ez a fajta firkálás, az alkotás egybe esik a szobatisztaságra szoktatással is, melyet meg is könnyíthet, ha a rajzolás nem annyira kötött, és piszkolhat a gyerek. Jól jön ilyenkor a vízfesték is. Ábrázolásilag azonban még nem számíthatunk semmire. A gyerekek néha önkényesen címet adnak a firkarajzoknak, de sokszor ezt is inkább csak azért, mert megkérdezzük, hogy "és ez mi?". Ebben az időszakban nem az ad örömöt a gyerekeknek, hogy egy meglévő tárgyat utánozzanak, vagy kifejezzenek valamit, pusztán az alkotás a cél.

Óvodás kor körül (3-6 év) megfordul a helyzet, és már megjelenik az ábrázolás vágya. Itt már a külső szemlélő is egyértelműen meg tudja állapítani, hogy mi van a rajzon. Vannak azonban érdekes jelenségek, melyek jellemzőek az ilyen korú gyerekek rajzaira. Az egyik az átlátszóság. A rajzon nem okoz problémát a gyerekeknek, hogy a ruha alatt láthatóvá válik a takarásban levő testrész, vagy a ház falán belül az emberek. Emellett megfigyelhető a többszempontúság, vagyis egymás mellett megférnek a valóságban egymást kizáró tényezők. A gyerekeknek nem okoz gondot, hogy valami egyszerre oldal és elölnézetből is ábrázolva legyen. Egy emberrajz esetében, például, ez azt jelentheti, hogy az oldalról megrajzolt arcon két szem és két fül található -mint ahogy az szemből látható. Ez annak köszönhető, hogy a gyerekek azt rajzolják le, amit tudnak, ami az aktuális tudásuk az adott tárgyról. Illetve az érzelmi színezet is megjelenhet, például a számukra fontos dolgok felnagyítva, eltúlozva jelennek meg. Ennek a korszaknak az elején még előfordul az is, hogy a megjelenő elemek egymástól függetlenek, nincsenek viszonyítva, elhelyezkedésük véletlenszerű, így lehetséges, például, hogy a lap egyik felén található egy szem, míg a másik végében egy orr. Tematikájában tudni kell, hogy a kedves családrajzok, házak, virágok mellett gyakori, hogy szörnyek, vadállatok is vannak a rajzon. Ez a félelmek enyhítése, feldolgozása miatt szükséges. Mint már korábban írtam, nem kell megijedni ettől, bár ha hosszan előáll a helyzet -hónapokig csak zaklatott rajzokat alkot-, azért figyeljenek oda.

Iskolás korban egy újabb szakaszba lépünk. Itt már befolyásoló tényező az is, hogy egymáshoz hasonlítják magukat, és elkezdődik a rajzoktatás is. Az ismert, tanult elemeket eddig is használták rajzaikban (geometriai elemek), és ebben az időszakban felerősödik egyfajta precizitás. Itt képesek órákig elpepecselni egy háztető színezésével, és törekszenek a tökéletességre. Sokszor szigorúak önmagukkal, és céljuk a valóság minél pontosabb lemásolása. Ebben a korban gyakori a "kopírozás", vagyis bizonyos rajzok pontos utánzása.

A prepubertásban (10-13 év) eltűnik ez a rajzolási kedv. Ebben benne van a kötelező rajzóra is, de inkább az, hogy nem akarja megmutatni magát, rejtőzködőbbé válik. Ha rajzol, akkor inkább szereti titokban tartani, de megjelenik az önarckép, saját nem preferálása, és egyénibb stílus.

Serdülőkorra inkább az emblémák, szlogenek rajzolása jellemző, mely identitásának kialakulásában segít. Mivel a rajzfejlődés már megállt, így itt elkülönülnek a "jól és rosszul" rajzoló fiatalok. Érdemes azonban nem minősíteni alkotásaikat, hogy ne menjen el a kedvük -még jobban-, és fel tudják használni érzelmeik, konfliktusaik kifejezésére, eltávolítására.

Ha valaki eljut idáig, azaz a bejegyzésem végéig, annak szíves figyelmébe ajánlom Vass Zoltán honlapját, ahol rengeteg dolgot megtudhatnak a rajzelemzés technikájáról. Addig is hagyják gyermekeiket rajzolni, mert ez nagyon sokat segít nekik abban, hogy megélt nehézségeiket "kitegyék", és ne magukban hordozzák. Sokszor spontán módon alkalmaznak olyan terápiás eszközöket, amiket mi évekig tanulunk az egyetemen és utána.