Isonzó: véres harcok tizenkét felvonásban

Száz évvel ezelőtt, 1916 márciusában kezdődött az ötödik isonzói csata. A szóban forgó harcok elsődlegesen azért folytak, mert Olaszország be akart nyomulni azon területekre, amelyeket az 1915 áprilisában megkötött londoni egyezményben garantáltak számára: ennek érdekében május 23-án hadat üzentek az Osztrák-Magyar Monarchiának, és támadást indítottak az Isonzónál, illetve a Júlia-Alpokban. Róma eredetileg azt tervezte, hogy a folyó átlépése után Karintia, illetve Trieszt felé egyaránt támadást indítanak, azonban a számításokba hiba csúszott: június 23-án elakadtak az Isonzónál, ahová a Monarchia a vártnál jóval nagyobb erőket vezényelt, a Balkánról és a keleti frontról is csapatokat átcsoportosítva. Ekkortól számítjuk az első isonzói csata kezdetét – amelyet 1917 végéig még tizenegy további követett. Az első olasz roham már 1915 júliusában kifulladt, és nem alakult ez másként az év során indított további három offenzíva esetében sem.

Mint ebből is sejthető, a térségben brutális állóháború alakult ki, amelynek során a felek talpalatnyi előrenyomulás kedvéért is hatalmas vérveszteségeket szenvedtek el.
Az ötödik isonzói csata száz évvel ezelőtt, 1916. március 9-én kezdődött, ismét egy olasz támadással, amely roppant erejének köszönhetően először sikeresnek is tűnt: a haderő elfoglalta Goriziát, a Monarchia erői azonban Trentinónál ellentámadásba lendültek. Olyannyira keményen nyomultak előre, hogy az olaszoknak le kellett állítaniuk az isonzói támadást, és átcsoportosították csapataikat az Alpok vidékére. Emiatt március 17-én be is fejeződött az ötödik isonzói csata, amelynek végén a felek megint ott álltak, mint előtte: Gorizia visszakerült a Monarchia kezére.

Az év során további négy ütközet zajlott le a térségben, mindegyik hasonló eredményekkel, igazi áttörés vagy siker nélkül.
Változás csak a következő évben történt, amikor az antant rövidre akarta zárni a háborút, és minden korábbinál erőteljesebb offenzíva indult a front e szakaszán. A tél folyamán azonban ismét feltartóztatták őket, és a következő 1917-es támadások során az olaszok nem ütötték elég keményen a vasat, pedig ekkor lett volna esélyük megtörni a kitikkadt ellenséget. A Monarchiának így volt ideje erőt gyűjteni, és később német csapatokkal megerősítve átfogó támadást indítottak az olasz fronton az év őszén. A tizenkettedik isonzói csatát – a caporettói áttörést – követően az olaszoknak vissza kellett vonulniuk a Piavéig, és kénytelenek voltak belátni vereségüket. A térségben nem indult újabb offenzíva, a tizenkét felvonásos, gigászi csata eldőlt.

Az isonzói harcokban több mint 1,1 millió olasz katona halt meg, sérült meg vagy tűnt el nyomtalanul, a másik oldalon félmillió fő fölé tehetők ezek a számok. Csak a caporettói áttörésnél több mint 40 ezren vesztek oda, további 20 ezren megsebesültek, az olasz hadifoglyok száma pedig elérte a 300 ezret. Az olasz hadsereget gyakorlatilag tönkretette a vereség: lövegeik fele a csatamezőkön maradt, a katonák morálja szintén rettentően visszaesett. Ennek következtében – a menekülés miatt – több mint 200 ezer katonát állítottak hadbíróság elé, és mintegy négyezer dezertőrt ki is végeztek.