KELETI SZELEK: Ghibli-animék a Netflixen, I. rész
A boszorkány, a medvebagoly és a repülő malac
A Ghibli animációs stúdió filmjei, egy bizonyos értelemben, megtévesztőek lehetnek. Egy laikus nézőben ugyanis azt a benyomást kelthetik, hogy az animék, vagyis a japán rajzfilmek általában olyanok, mint ennek a csapatnak az alkotásai. Ám az igazság az, hogy a legtöbb japán stúdió csak álmodozik arról, hogy képesek lesznek egyszer ilyen minőségi munkákat letenni az asztalra. Ráadásul a Ghibli filmjei (főleg Miyazaki Hayao rendezései) úgy fogalmaznak meg univerzális üzeneteket, hogy a megértésüket nem akadályozzák a kulturális különbségek: feltűnően japán művekről van szó, de a keleties vizualitásuk nem igazán idegeníti el a nyugati nézőket, ez pedig szintén nem jellemző minden animére. Mindennek köszönhetően a stúdió munkái már több mint 30 éve győzködik arról a nézőket, hogy ismerkedjenek meg közelebbről ezzel a bámulatos médiummal, melynek ma már világszerte rengeteg rajongója van.
A Netflixnek hála most a modern nézők is megtapasztalhatják a Ghibli munkásságát. A streaming-oldal kínálatába február elsején a stúdió hét filmje került fel, melyeket további 7-7 alkotás követ majd márciusban és áprilisban. Ez azt jelenti, hogy a Ghibli szinte összes egészestés művét elérhető teszik – kivéve sajnos a Szentjánosbogarak sírját (Hotaru no Haka, 1988), ami a valaha készült egyik legmegrázóbb anime. De így is bámulatos gyűjteményről van szó, amelyben nem csak Miyazaki mesterművei, hanem kevésbé ismert, de szintén nagyszerű alkotások is helyet kaptak.
Ezeket a filmeket három adagban, a Netflix felosztása szerint fogjuk bemutatni. Az alább felsorolt filmekről gyors tartalomismertetőt találtok, illetve röviden a minőségükről is értekezünk. A címek meghatározott sorrendben követik egymást, mégpedig annak megfelelően, hogy melyiket milyen lelkesen ajánlanánk az olvasók figyelmébe. A kommentek között pedig várjuk a ti kedvenceiteket!
7. Földtenger varázslója (Tales from Earthsea/Gedo Senki, 2006)
Arren herceg, miután felfoghatatlanul borzalmas tettet követ el a családja ellen, magányos vándorlásba kezd, az életéhez pedig már nem igazán ragaszkodik. Ám hamarosan rátalál egy idős varázsló, aki megpróbál értelmet adni a létezésének. Közösen igyekeznek visszaállítani a világ egyensúlyát, melyet mágikus erők zavartak meg, közben pedig találkoznak egy zárkózott lánnyal, aki igazából több, mint akinek elsőre látszik.
A Ghibli közel kéttucatnyi filmet készített a története során, de ezek között nehéz olyat találni, melyet valamiért rossznak lehetne nevezni. Na, hát ez alól a Földtenger az egyetlen kivétel. Ez a film 2006-ban még a japán Arany Málna díjat is megnyerte, ami azért hatványozottan kínos, mert ez volt Miyazaki fiának, Miyazaki Gorónak az első rendezése. Az anime maga nem olyan borzalmas, mint a fentiek alapján tűnhet, mert a stúdióra munkáira jellemző minőségi karakterdizájnok, animációk és látványos tájképek itt-ott ebben is felbukkannak. De sajnos nincs meg benne az az energia és részletesség, amit a Ghiblitől elvárunk, a forgatókönyve pedig egyenesen igénytelen. A főszereplő a játékidő ötödik percében elkövetett, rendkívül súlyos tettét például nagyon sokáig nem indokolják meg (és akkor is nagyon gyengén), így pedig elég nehéz eldöntenie a nézőnek, hogy hogyan kéne viszonyulnia hozzá. A cselekmény pedig nem valami gondolatébresztő: a stúdió filmjeire egyáltalán nem jellemzőek a fekete-fehér jellemek, de itt a főgonosz motivációja annyira egyoldalú, hogy még az unszimpatikus főhős jelenléte ellenére sem merül fel bennünk a kérdés, hogy kinek kéne szurkolni.
6. A tenger zúgása (Ocean Waves/Umi ga Kikoeru, 1993)
Taku és Yutaka barátok, akik élik a középiskolai diákok szokásos életét, mígnem megérkezik a vidéki sulijukba egy új tanuló, Rikako. A Tokióból átköltözött lány a tanulásban és a sportban is kimagasló tehetség, de elég arrogáns, ezért nem nagyon tud beilleszkedni. Taku látszólagos ellenkezése ellenére egyre több időt tölt a lánnyal, ez pedig elég rendesen megkavarja a diákok közötti kapcsolatokat.
A tenger zúgása érdekes darab, mert egy hétköznapi, valós világban játszódó sztorit mond fel, ez pedig a Ghibli felhozatalában a ritkább, mint a fantasztikus mesék. Ugyanakkor a teljes médiumra nézve mégsem szokatlan alkotás, mert főleg a TV-animék között rengeteg olyan történet van, melyek átlagos japán diákok hétköznapjairól szólnak, szóval az animék megismeréséhez tökéletesen megfelel. A filmmel az volt a stúdió célja, hogy a fiatalabb munkatársaik maguk készítsenek egy kisebb filmet (egy külsős rendezőre, Mochizuki Tomomira bízták), ami megmagyarázza, hogy miért csak 72 perc hosszú. De végül nagyobb projekt lett, mint amekkorának szánták, ami a minőségen is meglátszik. A tenger zúgása nem éppen bonyolult, de nagyszerűen van megrendezve, egy-két jelenetében szabályosan izzik a levegő a karakterek között (jó és rossz értelemben is). Egy kellemesen drámai és hiteles történet a városi és vidéki élet közötti különbségekről, valamint olyan fiatalokról, akik már a felnőtté válás kapujában állnak.
5. Porco Rosso - A mesterpilóta (Porco Rosso/Kurenai no Buta, 1992)
A Karmazsin Disznó (szó szerint ezt jelenti a film címe) egy első világháborús, olasz vadászpilóta-veterán, aki a világégést követően légi kalózokra vadászik az Adriai-tengeren. Egy nap azonban lelövi az égről egy amerikai vetélytársa, így kénytelen helyrepofozni a gépét, többek között egy fiatal női mérnök segítségével.
Habár közel sem ez a legendás Miyazaki Hayao első rendezése, mégis érdemes lehet ezzel kezdeni a filmográfiája ledarálását. A Porco Rossóban ugyanis számos olyan elem megjelenik, melyek végigkísérik a művész karrierjét (a repülés iránti végtelen csodálat, erős és fiatal női karakter, alakot váltott hős), de mégis ez talán a legkönnyebben élvezhető filmje. Lényegében egy akció-kalandfilmről van szó, amely hasonló módon találja meg a romantikát a viharos 20. század első felében, mint az Indiana Jones korábbi részei. Miyazaki csak ritkán használ határozottan körülírt történelmi korszakot és a Porco Rosso sem igazán foglalkozik a politikai és társadalmi háttérrel - az Adria szigetvilága itt inkább csak izgalmas színhelyként szolgál, de annak tökéletes. A filmet az sem különösebben izgatja, hogy a főszereplő miért változott sertéssé, embertelen külseje inkább csak zárkózottságát hivatott kifejezni. A Porco Rosso egy kifejezetten könnyed és vicces film, amely arról szól, hogy érdemes megtanulni bízni másokban.
4. Laputa - Az égi palota (Castle in the Sky/Tenkū no Shiro Rapyuta, 1986)
Pazu egy bányában dolgozó fiatal srác, akinek egy este szó szerint a karjaiba hullik az égből egy ismeretlen lány. Sheeta családi örökségként hord magánál egy követ, amely megmutatja az utat Laputába, egy lebegő városba, ahova sokan szeretnének eljutni ilyen-olyan okból. Emiatt aztán kalózok és kormányügynökök is a kölykök nyomába erednek, akik maguk is szeretnék megtalálni a legendás placcot.
Technikailag a Laputa számít a Ghibli első filmjének (a Nauszika a megalakulásuk előtt készült), de ez csak a kivitelezésében látszik. A szereplői nem olyan kidolgozottak, az animációja nem olyan parádés, a cselekménye pedig nem olyan eredeti, mint a későbbi filmeknek, de nem kell félni, ez nem sokat von le a minőségéből. Miyazakit itt is foglalkoztatta a technológia és a természet ellentéte, valamint a kalózbanda képviseletében ebben is vannak olyan karakterek, akiket nem lehet egyértelműen jónak vagy rossznak kikiáltani. Ugyanakkor a kormányügynököket vezető Muska az egyik legszélsőségesebben szemétláda, akit a Ghibli valaha kitalált, a két főszereplő kölyök pedig szinte semmit sem változik a több mint kétórás játékidő alatt, így ez a stúdió egyik legkevésbé elgondolkodtató filmje. De ettől még nagyon szórakoztató, mert szinte megállás nélkül üldözi egymást a három érdekcsoport, az így kibontakozó akciójelenetek pedig kifejezetten kreatívak és látványosak. A benne ábrázolt világ hatalmasnak érződik, ahogy a mély bányákban és a felhők felett játszódó jelenetek váltogatják egymást.
3. Yesterday - Vissza a gyerekkorba (Only Yesterday/Omoide Poro Poro, 1991)
1982-ben a 27 éves Taeko, aki mindig is Tokióban élt, vidékre utazik a távolabbi rokonaihoz, hogy segítsen nekik a mezőgazdasági betakarításban. Közben viszont vissza-visszaemlékszik arra, hogy milyen volt gyereknek lenni a 60-as években. Miközben a nő a múltján mereng, arról kell döntenie, hogy mit kezdjen a jövőjével.
Miközben Miyazaki a varázslatosabb történeteit valósította meg a Ghiblinél, a stúdió másik alapítója, Takahata Isao sokszor földhözragadtabb filmeket rendezett (ő felügyelte a Szentjánosbogarak sírját). A Yesterday egy totál realisztikus darab, amit simán elő lehetett volna adni élő szereplőkkel is, de azért kár volna, mert az animáció borzasztóan sokat ad az élményhez. Bámulatos, hogy a karakterek arcjátékát és gesztusait milyen pontosan eltalálták, ez már csak azért is feltűnő, mert ebben a filmben másra szinte nem is lehet figyelni. A szinopszist látva azt hihetnénk, hogy a Yesterday történelmi korképeket fest a japán társadalomról, és habár itt-ott fellelhető benne ez a szándék, sokkal inkább Taeko személyes élményeire koncentrál. A film a saját történetvezetési szerkezetét nem teljesen használja ki, mert a múlt és a jelen egymás mellé állításával nem igazán hoz létre plusz jelentést. De az egyes felvonásai, melyek hol a gyermekkori tévedésekről, hol pedig a felnőttkori útkeresésről szólnak, önmagukban is kifejezetten hatásosak.
2. Kiki, a boszorkányfutár (Kiki's Delivery Service/Majo no Takkyūbin, 1989)
Kiki, a fiatal boszorkány betölti a tizenharmadik életévét, ezért a hagyományoknak megfelelően elindul otthonról, hogy önállóan álljon helyt a világban. Habár kezdetben ez nagy lelkesedéssel tölti el, hamar ráébred, hogy nem könnyű egyedül boldogulni.
Mivel a Kiki főszereplője egy boszorkány, a néző azt gondolhatná, hogy ez egy fantasztikus film, amiben mindenféle varázslatokban lehet gyönyörködni – ám az igazság az, hogy ez Miyazaki talán leghétköznapibb filmje. Kikiben semmi különleges nincs azon kívül, hogy képes seprűn repülni és beszélgetni tud a fekete macskájával (Jiji a Ghibli-művek egyik legemlékezetesebb mellékszereplője), ráadásul az őt körülvevő, a mi XX. századunkra emlékeztető világban a boszorkányság inkább hat kihalóban lévő hagyománynak, semmint félelmetes egzotikumnak. Ez a film végig a főszereplő lelkivilágára és küzdelmeire koncentrál, méghozzá hihetetlen érzékenységgel. Szabályosan nyomasztó, ahogy a kinézett városba megérkező Kiki nem tudja, hogy mit kezdjen magával, később pedig az, hogy miután repkedős futárszolgálatot indít, sokat kételkedik abban, hogy van-e ennek egyáltalán értelme. Nagyon hatásosan beszél a fiatalkori útkeresésről és arról, hogy milyen sérülékeny a magányos ember. De nem kell aggódni, mert ez a történet végső soron arról szól, hogy az idegenek kedvessége milyen nagy hatással lehet a boldogságunkra.
1. Totoro – A varázserdő titka (My Neighbor Totoro/Tonari no Totoro, 1988)
Két kislány, Satsuki és Mei egy régi vidéki házba költöznek az apjukkal, hogy közelebb lehessenek a kórházban betegeskedő édesanyjukhoz. Hamar rájönnek, hogy az épületben apró kis szellemek laknak, és hogy a közeli erdőben egy méretes és barátságos lény vert tanyát.
A Laputa sikerét követően elég nagy fába vágta a fejszéjét a Ghibli: egyszerre álltak neki a Szentjánosbogarak sírjának és a Totorónak, de aztán 1988-ban mindkettő el is készült. Ez pedig különösen bámulatos teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy mindkét film milyen parádésan sikerült. A Totoro Miyazaki egyik legjobb rendezése, ez volt az a film, amely világszerte ismertté tette a stúdió és a saját nevét is. Akárcsak a Kiki, a később készült, igazán híres filmjeihez képest ez is elég visszafogott: habár vannak benne porszellemek, egy medve-nyúl-bagoly keverék, és egy busz is, ami igazából macska, ezeket be lehet tudni a gyerkőcök elszabadult fantáziájának (ezt nem tisztázza a film, de nincs is rá szükség), konfliktus pedig nem nagyon van, leszámítva a film utolsó harmadát. De olyan végtelen energiával vannak meganimálva a karakterek, hogy már akkor leejti az állát a néző, amikor a lányok a film elején egyszerűen csak fel-alá rohangálnak az új otthonukban. Már itt is kiderült, hogy Miyazaki képes olyan pontosan bemutatni a tereket, hogy a film megtekintése után egy héttel is meg tudod mondani, hogy mi hol van a házban (ezt a technikát a Chihiróban fejlesztette tökélyre), így pedig sikerült hihetően ábrázolnia és vonzóvá tennie a vidéki Japánt. A Tororo egy gyönyörű film a gyermekkori ábrándokról, karakterdizájn szempontjából pedig egy mestermű. Nem csoda, a kék szőrmók a Ghibli kabalája lett, a belőle készült játékok pedig rengeteg pénzt hoztak a stúdiónak.
Mi tehát ebben a sorrendben ajánlanánk a Netflixre magyar felirattal felkerült Ghibli-animéket. Feltétlenül írjátok meg a kommentek között, hogy nektek mi a kedvencetek a fentiek közül!