KELETI SZELEK: Ghibli-animék a Netflixen, III. rész

És akkor ennyi volt! Április elsején (de nem tréfából) megérkezett Netflixre az utolsó adag olyan anime, amely a Ghiblinél készült. Ezzel a stúdió egy híján összes egészestés filmje felkerült a streaming-szolgáltató oldalára, ráadásul mindhez mellékeltek magyar feliratot. Ezúttal nagyrészt inkább a csapat későbbi művei váltak elérhetővé, Miyazaki Hayao rendezőnek például most már az utolsó három filmjét is megtekinthetjük. Egy másik érdekességet is meg lehet figyelni ezen a listán: több olyan alkotás is szerepel rajta, melyek a Ghibli filmográfiájában viszonylag realisztikusabb darabnak számítanak, némelyik például határozottan körülírt történelmi korban játszódik.

7. Fent, a Pipacs-dombon (From Up on Poppy Hill/ Kokuriko-zaka Kara, 2011)

Matsuzaki Umi egy középsulis diáklány a 60-as évek Yokohamájában. Egy tengerparti, családi panzióban él, mely előtt minden reggel a tengerészek által használt jelzőzászlókat húz fel egy rúdra. Amiről aztán valaki verset ír az iskolai újságban. Umi később találkozik a lap egyik szerkesztőjével, Kazama Shunnal, aki társaival közösen próbálja megakadályozni, hogy az iskola vezetősége lebontson egy a diákkluboknak helyt adó, régi épületet.

Ez a Ghibli egyik olyan filmje, amely pontosan megragad egy történelmi kort. A 60-as évek Japánjában a tradíciók ápolása és a modernizáció iránti igények ütköztek a társadalomban, melyek (később elég rendesen elmérgesedő) diáklázadásokban robbantak a felszínre. A Pipacs-domb remekül, bár kicsit túlromantizálva ábrázolja ezt a nosztalgiával emlegetett kort, amelyben a tanulók úgy érezhették, hogy összefogással és kitartással végre érvényesíteni tudják az akaratukat a szigorú felnőttekkel szemben (érdemes megjegyezni, hogy Japánban hatványozottan nem szokás ellentmondani az idősebbeknek). Ez a hangulat kiválóan át is jön a filmben, köszönhetően annak, hogy egy szimpatikusan színes iskolai közösséget mutat be, és hogy a küzdelem tárgyát jelentő, otthonosan túlzsúfolt régi épületet milyen részletességgel és odaadással ábrázolja. Kár, hogy a Pipacs-domb másik fele már nem működik ilyen jól. Umi és Shun kapcsolatát egy kényelmetlenül zavarba ejtő fordulat nehezíti meg, amit szerencsére nem boncolgat túl sokáig a film, de így viszont túlságosan is gyorsan letud. Ez Miyazaki Goro második filmje (ezt követően nem rendezett többet), és habár ez sem ér apja műveinek a nyomába, sokkal igényesebb munka, mint a Földtenger varázslója, kiszínezett kórképnek pedig kiváló.

6. Amikor Marnie ott volt (When Marnie Was There/ Omoide no Maanii, 2014)

Anna egy erősen introvertált, 12 éves lány, aki nagyon nem jön ki az emberekkel. Egy asztmás rohamát követően a nevelőszülei elküldik a vidéki rokonaikhoz, akik egy lápos, tengerparti településen élnek. Anna itt találkozik és barátkozik össze a korabeli Marnie-val, aki mintha nem ugyanabban az időben létezne, és akin látszik, hogy titkol valamit.

Kicsit lehangoló ezt így kijelenteni, de jelenlegi állás szerint ez a Ghibli utolsó filmje. A fogadtatása jól mutatja, hogy mi is volt a helyzet az utóbbi években a stúdióval: sokan úgy vélik, hogy az Amikor Marnie ott volt egy gyönyörű és hatásos alkotás, de ugyanakkor azt is gyakran megjegyzik, hogy egyszerűen nem olyan erős, mint a csapat néhány korábbi műve. És ezzel nem is nagyon lehet vitába szállni. A filmben ábrázolt mocsaras táj döbbenetesen szép, a karakterdizájn és az animáció hibátlan, a nyári szünet hangulatát pedig úgy adja vissza, hogy a néző legszívesebben már a vége főcím alatt elindulna a legközelebbi strandra. De sajnos érthető, hogy miért nem kapta fel a nagyközönség. Annával eleinte nehéz szimpatizálni, mert nem érzékeltetik eléggé, hogy miért ilyen ellenséges az emberekkel, a Marnie és a családi kúriája körüli rejtélyeket pedig túl sokáig tartják túlságosan nagy homályban. De még ennek ellenére is érdemes eljutni a történet végéig, mert a végső fordulat sok mindent megmagyaráz a karakterekkel kapcsolatban, az utolsó pillanatok pedig szívszorítóan meghatóak.

5. Pom Poko - A mosómedvék birodalma (Pom Poko/ Heisei Tanuki Gassen Ponpoko, 1994)

Tokió közelében új lakónegyed épül, ami azzal jár, hogy kivágják a közeli erdőket. Ez veszélyezteti a helyi tanukik életterét, ezért az általában egymással hadakozó állatok összefognak, hogy szembeszálljanak az emberi veszedelemmel. Hogy hadjáratukat sikerre vihessék, újra meg kell tanulniuk az alakváltás ősi technikáját, ennek mestereit pedig fel kell kutatniuk.

A Pom Poko az egyik legrendhagyóbb film, ami a Ghiblinél készült, mégpedig a történetmesélési stílusának köszönhetően. Az eseményeket kommentáló szereplők és a valóban megtörtént események miatt (a Tama-dombokon tényleg villámgyorsan felhúztak egy egész városrészt) úgy hat, mint egy dokumentumfilm, de amilyen bizarr dolgokat művelnek benne a karakterek, néha már a műfaj kifigurázásának hat. A tanuki (amit nyugaton szinte mindenki tévesen mosómedvének fordít) a japán folklór egyik népszerű szereplője, általában csintalannak állatnak ábrázolják, ami ugyan félelmetes alakváltó képességgel rendelkezik, túlságosan is élvezi a hétköznapi örömöket (bulizás, evés, szaporodás) ahhoz, hogy komoly veszélyt jelentsen. A Ghibli animéje pontosan így ábrázolja a tanukikat, ami miatt az a néző érzése, hogy a filmben az ember nem csupán a természetet pusztítja a fejlődés nevében, hanem saját hagyományait is. A sokszor elég lökötten viselkedő és röhejesen ábrázolt állatok miatt (a tradíciókhoz hűen fontos „fegyver” a filmben a tanukik herezacskója…) a Pom Poko a játékidő nagyobbik részében szellemes komédiának érződik. De igazából mégiscsak tragédia, ami néhány jelenetben fájdalmasan a felszínre szökik.

4. A könyvek hercege (Whisper of the Heart/Mimi o Sumaseba, 1995)

Tsukishima Shizuku egy tinédzser könyvmoly, aki egy nap felfedezi, hogy az általa kikölcsönzött könyveket mindet kivette egy bizonyos Amasawa Seiji is. Később megismeri a srácot, akinek az az álma, hogy hegedűkészítő váljon belőle. Ez arra motiválja Shizukut, hogy kipróbálja, megállná-e a helyét íróként.

Nem könnyű hirtelen megindokolni, hogy A könyvek hercege miért vált a stúdió egyik legjobban kedvelt filmjévé, a története ugyanis elég egyszerű, vizualitásában pedig egyáltalán nem kiugró, mármint abban az esetben, ha a Ghibli más animációs csodáihoz hasonlítjuk. A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a film főhősét a kulturális távolságok ellenére is nagyon könnyű megérteni. Shizuku egy céltalan fiatal, aki egy fullasztóan szűkösnek ábrázolt lakásba van összepasszírozva a családtagjaival, akik egyre jobban fogyó türelemmel várják, hogy a lány végre rájöjjön, mivel szeretne foglalkozni. Mikor pedig a Seiji iránti érdeklődése megihleti, fájdalmasan döbben rá, hogy a nagyratörő célok megvalósítása érdekében milyen rendhagyó erőfeszítéseket kell tenni. Ezzel pedig bárki azonosulni tud, aki valaha is megpróbált valami rendhagyót alkotni, vagy pedig fiatalkorában nehezen jött rá, hogy mit kellene kezdenie magával. A könyvek hercege azért is meg szokott maradni a nézők emlékezetében, mert néhány jelenete önmagában, kontextus híján is megkapó. Ebben van például az a karakterek közötti kapcsolatot hibátlanul ábrázoló momentum, amikor előadják a Take Me Home, Country Roads japánra fordított változatát.

3. Ponyo a tengerparti sziklán (Ponyo on the Cliff by the Sea/ Gake no Ue no Ponyo, 2008)

Ponyo egy tengeri hal, aki, miután találkozik egy kisfiúval, Sousukéval, úgy dönt, hogy szeretne emberré válni. Ezt viszont nem olyan könnyű megvalósítani, mert ára van, ráadásul Ponyo varázsló apja, aki egykor ember volt, egyáltalán nem támogatja az ötletet.

Ez Miyazaki pályafutásának talán legkevesebb lelkesedéssel emlegetett filmje. Elég egyértelmű, hogy ez minek köszönhető: a Ponyo elsősorban kisgyerekeknek készült, és emiatt nem olyan hangsúlyosak benne a rendező azon témái, melyek miatt a felnőtt nézők agyba-főbe szokták dicsérni az alkotásait. A kis hableány eme sajátos értelmezése is erősen célozgat arra, hogy az emberi tevékenység milyen káros a természetre, de a tengerparti várost elárasztó hullámokat már inkább gyermeki fantáziával, semmint borzalmas katasztrófának ábrázolja. Sokak számára elidegenítő lehet a háttérképek megrajzolása is, melyek a görbe vonalaikkal és élénk színeikkel leginkább betonra felfirkált krétarajzokra emlékeztetnek, miközben a Ghibli más filmjei életszerű részletességre törekszenek. De kár lenne előítéletekkel viseltetni iránta, mert a Ponyo technikai szempontból egy kész csoda: habár a stúdió már ennek a filmnek az elkészítése előtt is rutinosan használt CG-technikákat, ez az anime kizárólag kézzel rajzolt képekből áll, ami az animáció minőségét figyelembe véve felfoghatatlanul nagy teljesítmény (nem meglepő, hogy 170.000 képkocka készült hozzá). És egyébként maga a történet is megállja a helyét, amely aranyosan mesél arról, hogy a gyermekeket is hagyni kell a saját útjukat járni.

2. A vándorló palota (Howl's Moving Castle/ Hauru no Ugoku Shiro, 2004)

Sophie kalapkészítőként éli szürke hétköznapjait egy olyan világban, amely leginkább a mi korai XX. századunkra emlékeztet. A lányt egy nap elátkozza a Puszták Boszorkánya, minek hatására vénséges öregasszonnyá változik. Hősünk útra kél, hogy aztán véletlenszerűen rátaláljon a híres varázsló, Howl lábra kélt otthonára, ahol kinevezi magát bejárónőnek.

Ez Miyazaki harmadik olyan filmje, melyet a legtöbbre szoktak tartani A vadon hercegnője és a Chihiro szellemországban mellett. Nem is csoda, mert A vándorló palotában is megtalálható számos olyan pozitívum, melyekért a másik két művet szeretjük: bámulatos az animációja, nagyon részletesek a háttérképei, sok emlékezetes karaktert vonultat fel, és több fontos témát is érzékletesen mutat be. Akár a rendező egy best of gyűjteményének is lehetne nevezni. Miyazakinak ez a filmje különösen háborúellenes (az Iraki háború nagy hatással volt rá), amit az akár terroristának is felfogható Howl tevékenysége testesít meg. De ez a történet mégis inkább az idősek tiszteletéről és mások elfogadásról szól. Sophie hiába öregedik meg annyira, hogy hirtelen már a járás is nehezen megy neki, a Howl viskójában összecsapódó bandának egyből ő válik a leghatározottabb tagjává, aki természetesnek veszi, hogy meg kell próbálnia jobbá tenni mások életét. Az pedig különösen megható, hogy milyen végtelen empátiával viseltet mások szenvedései iránt. Legyen szó egy hiú mágusról, egy madárijesztőről, egy tűzdémonról, egy kémnek állt kutyáról, vagy magáról a Sophie-t megátkozó boszorkányról. Miyazaki közismerten pacifistának tartja magát, ez a film pedig örök emléket állít eme meggyőződésének.

1. Szél támad (The Wind Rises/Kaze Tachinu, 2013)

Az 1900-as évek kezdetén, Japánban született Horikoshi Jiro arról ábrándozik, hogy egyszer repülőgépeket fog tervezni, ha már a rossz látása miatt nem állhat pilótának. Végül fel is veszik a Mitsubishihez, ahol a 20-as és 30-as években korszerű hadászati repülők előállításán fáradoznak. A film Jiro életéből mutat jeleneteket, aki nem csak a munkájában, hanem a magánéletében is komoly kihívásokkal kénytelen szembenézni, ha meg akarja valósítani az álmait.

Ez Miyazaki (eddigi) utolsó filmje, stílusosan pedig az életművének legszokatlanabb darabja. A Szél támad ugyanis nem csak, hogy egy adott történelmi korban játszódik, hanem életrajzi dráma is annak a mérnöknek az életéről, aki megalkotta a hírhedt Mitsubishi A6M vadászgépet, melyet inkább csak Zéróként ismer az utókor. Azért nem kell megijedni, a rendező ezúttal sem maradt meg teljesen a valóság talaján. A cselekmény azon fele, amely Hirokoshi magánéletét mutatja be, nagyrészt kitaláció, a nagy 1928-as földrengést pedig úgy ábrázolja, mint egy hatalmas istenség haragját, aki lepedőként rántja ki az emberek lába alól a talajt. De még így is ez Miyazaki legfelnőttesebb filmje, amely azt mutatja be, hogy a japánok micsoda hátrányból próbálták beérni a fegyverkező nyugati hatalmakat, és felteszi a kérdést, hogy a feltalálót terheli-e a felelősség azért, hogy mire használják az alkotásait. A rendező határozottan nemleges választ ad, hősét pedig egy a saját történelmi korán túltekintő úttörőnek ábrázolja, aki csak valami szépet szeretett volna létrehozni. Hirokoshi így még csak megszállottnak pionírnak tűnne, de ahogy bemutatják kapcsolatát élete másik nagy szerelmével (aki egy hús-vér nő), attól válik a néző szemében igazán szerethető emberré.

Mi tehát ebben a sorrendben ajánlanánk a Netflixre magyar felirattal felkerült Ghibli-animéket. Feltétlenül írjátok meg a kommentek között, hogy nektek mi a kedvencetek a fentiek közül!