A Magyar Nemzet a napokban cikksorozatot indított Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatának bemutatása érdekében. Írásainkból egyértelműen kiderült, hogy a dollárbaloldal vezetője még miniszterelnöksége idején szívélyes, baráti viszonyt ápolt az orosz vezetővel. A jelenlegi kormányt Putyin-barátnak minősítő DK-elnök 2007 végén közös magyar–orosz kormányülést hívott össze Budapesten, majd a Kreml lapjában ígérte meg, hogy gyerekeit oroszul taníttatja majd. Kormányfői ténykedése idején Gyurcsány Ferenc számos alkalommal találkozott az orosz vezetővel, egyszer saját otthonában, az Apró-villában fogadta Putyint.
April H. Foley: Gyurcsány szerelmes Putyinba
Az senki számára nem titok, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöksége idején meglehetősen jó viszonyt ápolt Vlagyimir Putyinnal. Kis kutakodás, a WikiLeaks-iratok áttekintése után azonban az is egyértelművé vált, hogy a szocialista kormányzat „testtartását” az amerikai diplomácia sem hagyta szó nélkül. Táviratában az USA budapesti nagykövete egyenesen úgy fogalmazott: Gyurcsány szerelmes Putyinba.
A politikai behódolás mellett a Gyurcsány-kormány több szempontból is kiszolgáltatta Magyarországot: beengedték például az orosz titkosszolgálat munkatársait a polgári elhárítás épületébe, és asszisztáltak ahhoz, hogy hazánk egyik stratégiai vállalata, a Mol orosz résztulajdonba kerüljön.
Az amerikaiak figyeltek
Gyurcsány Ferenc szívélyes viszonya Oroszországgal az amerikai diplomácia figyelmét sem kerülte el. Legalábbis erről árulkodnak az úgynevezett WikiLeaks-iratok.
April H. Foley, aki 2006 és 2009 között volt az USA magyarországi nagykövete, a kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint többször jelezte az amerikai külügyminisztériumnak, hogy sok magyar úgy látja, a kormányfő a szükségesnél szorosabbra fűzi a viszonyt az orosz elnökkel. – Miközben Gyurcsány fél provokálni az oroszokat és észben tartja Magyarország Nyugat iránti elköteleződését, az is teljesen egyértelműen látható, hogy
szerelmes Putyinba
– fogalmazott egy alkalommal a diplomata. A nagykövet asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Gyurcsány tanácsadói valószínűleg arra buzdítják a magyar miniszterelnököt, hogy tegye világossá az elköteleződését a transzatlanti kapcsolat mellett, úgy tűnik,
a kormányfő túlzottan személyes ügyként kezeli Magyarország Oroszország-politikáját.
– Ebben az ügyben – ahogy egyebekben is – hajlamos mindenhol máshol keresni a hibát, csak a saját portája előtt nem – olvasható a WikiLeaksen.
További Belföld híreink
Hova fordult Gyurcsány szívesebben?
Egy másik, 2007. augusztusi amerikai követségi távirat szerint rendszeresek a találkozók Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az amerikai diplomáciát pedig zavarta a magyar kormányfő lelkesedése az „új Oroszország” iránt. Az elemzés szerint miközben gyakran hangsúlyozta a transzatlanti kapcsolatok és a nyugati értékek iránti elkötelezettségét,
Gyurcsány valójában Oroszország és Ukrajna felé fordult szívesebben. Putyinról és Oroszországról jóval nagyobb lelkesedéssel beszélt, mint a nyugati kapcsolatokról.
Az elemzés megjegyzi, hogy csak az előző egy évben háromszor találkozott személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az oroszok felé fordulás másik okát az elemzés szerint Gyurcsány személyes motivációiban kell keresni.
„Úgy érezzük, valami személyes dolog is szerepet játszik. Gyurcsány gyakran beszél arról, Putyin mennyire népszerű, július 30-án például megjegyezte, az orosz nők könyörögnek Putyinnak, hogy maradjon. Az orosz elnök kétségkívül tett róla, hogy Gyurcsány szívesen látott vendégnek érezze magát nála. Ugyanezt nem érezheti az európai vezetők körében”
– áll a szövegben.
Egy, az európai uniós amerikai követségen íródott, a WikiLeaks által kiszivárogtatott 2009. januári amerikai diplomáciai feljegyzés az Európai Bizottsághoz közel álló forrásra hivatkozik.
Az amerikaiak átláthatatlannak nevezték a magyar kabinet szándékait.
„Bármit is tesznek, előlünk és a közvélemény elől is eltitkolják”
– állapította meg az egyik beszámoló, megemlítve, hogy Gyurcsány még a saját külügyi tanácsadóját sem avatta be a Déli Áramlattal kapcsolatos pontos kormányzati tervekbe.
Borítókép: Gyurcsány és Putyin 2006. március elsején az Apró-villában. Kedélyes a hangulat, nem csoda, hogy az amerikaiak szerint Gyurcsány szerelmes volt Putyinba (Fotó: AFP/Dér Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia
Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!
Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
A Szolnok harmadszor is legyőzte az Albát, és bejutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.