Közösségi oldalán jelentette be a Demokratikus Koalíció elnöke, hogy megfertőzte a koronavírus. A bejegyzésben azt írja, vetélytársa a Covid.
„Elviselhető beteg vagyok, ilyenkor bezárkózom, elvonulok, mint most is, amikor a Covid a vetélytárs.”

Belenyugvással tovább fűzi a mondatot, és kijelenti, hogy ez a hét már ilyen lesz, le kellett mondania parlamenti és vidéki programokat is. „Sajnálom” – jegyezte meg. Közölte azt is, hogy a családtagjai nem kapták el a betegséget, így rajta kívül mindenki teszi a dolgát.
A DK elnökét egyébként egyszer már megfertőzte a vírus, kicsit több, mint két éve, szeptember 4-én jelentette be szintén a közösségi oldalán, hogy megbetegedett. Akkor azt írta, csak hőemelkedése és kis fejfájása van.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
A baloldal Magyarország és a magyar emberek számára okoz súlyos károkat azzal, ha az európai uniós források nem jutnak el hazánkba.
A Megafon Klub eseményén ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel.
Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyar érettségiben
Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek
Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie
Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó
Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba
Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is
Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat
Eltűnt a fehér – bemutatta új, különleges hazai mezét a Bayern München
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
A baloldal Magyarország és a magyar emberek számára okoz súlyos károkat azzal, ha az európai uniós források nem jutnak el hazánkba.
A Megafon Klub eseményén ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.