Életrajz
Sinkovits Imrének nem jelent meg önéletírása, pályájáról nem írt curriculum vitae-szerű összefoglalást. Írásaiban azonban gyakran mesélt családjáról, életéről. Életrajza ezeknek a szövegeknek felhasználásával készült.[1]
Az első világháború és a trianoni békediktátum után nyolc esztendővel születtem. Vas megyei szülők gyermekeként Kispesten, a „néhai" Damjanich utca 8. alatti családi kisvendéglőben. A stremi vízimolnár lánya, Göndöcs Terézia és a körmendi kéményseprő mester fia, Sinkovits Jenő főpincér elsőszülött fiúgyermekeként. Mivel a famíliában is első fiúunoka voltam, az örömteli bemutatásra két éves koromban vitt édesanyám vízimolnár Göndöcs Lajos nagyapámhoz Strembe, igaz, már útlevéllel, tekintve, hogy az most is Burgenlandhoz tartozik. Íme első találkozásom a történelemmel! Ettől kezdve folyamatosan vettem részt magyar történelemórákon szüleim és nagyszüleim térdén lovagolva. Így tudtam meg, hogy a trianoni „békekötés" után, az osztrákok bevonulásakor Göndöcs nagyapám néhány hétig a güssingi (Németújvár) börtön lakója volt, mert nem tudott beletörődni az ország-veszteségbe, és ennek hangot is adott a malomban, ahová, ugyebár, mindenféle népek jártak őrletni.
A Sinkovits-szülők 1927-ben Kispesten saját vendéglőt nyitottak. Az üzlet azonban nem ment fényesen, s tönkrementek. Ekkor költöztek Óbudára, s itt leltek szolid, nyugodt polgári otthonra.
…édesapám már főpincér az Ilkovicsnál, én pedig az Árpád Gimnázium diákja. Édesanyám féltő-óvó tekintete kísért végig a Zápor utcán, ezen életemet meghatározó alma mater falai közé. Itt lettem cserkész is, ami kitöltötte ifjúságom minden percét […]. Életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelt, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró kultúrához szoktatott, miközben „játszani is engedett"! Jaj, de szép volt!
A gimnáziumban Sinkovits Imre életre szóló barátságot kötött Szőnyi G. Sándorral, aki televízió rendező lett, és Pozsonyi Endrével, aki Kecskemétre került főorvosnak. A második világháború bombázásai elől édesanyja testvéréhez Somogyba menekült a család, majd a front elől szintén rokonokhoz, Vas megyébe. Sinkovits Imrének emberségre, furfangra, nyelvtudásra, de még vakmerő bátorságra is szüksége volt ahhoz, hogy átvészelje ezt a néhány hónapot. A tizedes meg a többiek (1965) című filmben azért lehetett olyan hiteles alakítása, mert maga is átélte ezt a bonyolult és ellentmondásos korszakot.
Már elkezdődött az 1945–46-os tanév az Árpád Gimnáziumban, amikor visszatérhettünk óbudai lakásunkba: szeptember végén, amikor nem a kerti virágok nyíltak, de akna ütötte likak tátongtak a falakon, s szabadon áramlott be rajtuk a budai hegyek letarolt erdeiből a még mindig fiistszagú levegő. Újjáépítés-éledés, életkezdés az eltakarított romokon, szinte egyik napról a másikra. Közben jegyrendszer, infláció, éhség és ruhátlanság. De éltünk! Lakás, család, gimnázium, cserkészcsapat; kemény munkával minden újraéledt. Egy demokratikus, keresztény, polgári Magyarország jövőképe lebegett előttünk, és ez hatalmas energiát adott. 1947-ben leérettségiztem, majd felvettek a Színiakadémiára! Mint egy álom! Olyan szép volt minden! Aztán...? Aztán jött a „kékcédulás szavazás". Jöttek Rákosi–Farkas–Gerő és társaik. Jött a népbutító demagógia, és visszájára fordult minden.
Bár a politika beköltözött a mindennapok világába, Sinkovits Imre nagy álma mégis teljesült: színész lehetett.
Azért lettem színész, mert minden szerettem volna lenni. Volt bennem exhibicionizmus, volt — ma már így fogalmazok — pedagóguskészség és prédikátorhajlam is. Ám az óbudai naiv gyerek egyszerre szembe találta magát egy egészen más közegben felnőtt, a történelem terheit, gondjait sokkal jobban érző és átélő réteggel. Közöttük én csakugyan tágra nyílt szemű kiscserkész voltam: egyik kezemben ibolyacsokor, a másikban árvalányhaj. Elámultam a tájékozottságukon, felnőttségükön. De jó néhányukban rövidesen a ligeti vurstli kikiáltószövegét ismertem föl: – Itt látható Amália, a csodanő, ki megtagadta apját–anyját, hogy árva lehessen! Nagypolgári ivadékok mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül váltottak inget, azaz nem is váltottak: egy hétig hordták a színén, egy hétig a visszáján, hogy bizonyítsák: ők népi származékok. De engem, kültelkit, nem az ügyeskedés érdekelt, hogy ki hogyan érvényesül, csak az, hogyan tudnám a mesterséget megtanulni. Sok bajom származott ebből. Diákbizottság elé állítottak, mert megtudták, hogy nem csak a két „hivatalos" színházba járok. – Sinkovits elvtárs, de dörzsölődzködsz a régi polgári színjátszáshoz! – dördültek rám, akik korábban Sikinek, vagy Imrének neveztek.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben szerzett diplomát. Hallgatóként a Belvárosi Színházban és az Ifjúsági Színházban szerepelt, a végzés után azonban a Nemzeti Színház szerződtette. Tanáraira így emlékezett:
Abonyi Géza szigorának köszönhetem a szakmai fegyelmet, a kötelességtudást, formaismeretet, a gyors szerep-kidolgozási készséget, a fürgén befogadó képes, csiszolt memóriát. Gellert Endrének az intellektusigényt, a sémák elkerülését, a szakmai hitet, a belőle mindannyiunkba átsugárzó szuggesztivitást. Tanított Lehotay Árpád, Rátkai Márton, Somlay Artúr, Staud Géza is. S tanultam Apáthi Imrétől, Bajor Gizitől, Makláry Zoltántól, Tímár Józseftől, Pécsi Sándortól, Kiss Manyitól, Gózon Gyulától, Bihari Józseftől stb. Mesterséget, de magam s színházam válságos napjaiban: emberséget is.
Megtisztelő volt számára, kitüntetés, hogy fiatal, diplomás színészként az ország legjelentősebb társulatába került. Mégsem ez volt a vágyálma, inkább ment volna vidékre, ahol hamarabb kapott volna jelentősebb feladatokat.
Természetesen jobban jártam, hogy a színészet gyakorlati iskoláját a Nemzetiben kellett kijárnom, a legkisebb szerepeken keresztül a színház akkori legjobbjai mellett. A vezetők bíztak bennem, és nem is éreztem esetlegesnek a rám bízott feladatokat. Elfogódottságom elég hamar feloldódott, s két esztendei tagság után már főszerepet is kaptam. 1952-ben Déry Tibor Talpsimogatójában négy figurát játszottam egy este, s akkor figyeltek fel karakterformáló képességemre. Egymás után kaptam a hasonló feladatokat.
1956. október 23-a életének egyik legemlékezetesebb napja lett. A Nemzeti Színházból próba után hazafelé tartott (ekkoriban a Petőfi téren lakott), amikor Kuczka Péter felszólította, hogy amíg a szónokok a betiltott, majd hirtelen ismét engedélyezett tüntetésre megérkeznek, szavaljon valamit. Naplójában ezt jegyezte fel:
Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem. Fölrohantam a lakásba! A gyerekek, akiket ekkor már hetek óta alig láttam, mert előző nap jöttek meg Vásárhelyről, éppen ebédeltek. – Kati a hír hallatára lázba jött – s mint régen '48- ban Laborfalvi Rózáék – asszonyi kezei kokárdát tűztek kabátomra. Fölkaptam az Ady és a Petőfi kötetet, sietve megcsókoltam szeretteimet, s rohantam le a térre.
Már ott álltam a szobor talapzatán, mikor még egyre áramlott a tömeg. Rövidesen megláttam a színi akadémia csoportját nemzeti zászló alatt. A fiúk felkiabáltak, hogy várjam meg őket. Lassan csend lett, s elkezdtem. Először Batsányi „A franciaországi változásokra", majd a „Látó" című versét mondtam el, utána Petőfi „Feltámadott a tenger"-t, „Kutyák és farkasok dalát" s a forradalom versét: Ady Endre „Felszállott a páva. Végezetül a Nemzeti dalt! Megrázó volt, a több ezres tömeg velem együtt visszhangozta: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk!!! Gyönyörű volt. Életemben ezt a csodálatos érzést még nem éreztem. Utána még felolvastam a MEFESz kiáltványát és az egyetemisták pontjait.
Az 1956-os forradalomban vezető szerepet játszott, meghatározó tagja volt a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának, 1956. december 1-jén pedig bekerült a színház munkáját irányító intézőbizottságba. Büntetésül 1958-ban a Nemzetiben felbontották szerződését, s a József Attila Színházba került. Életének erről az időszakáról sokszor faggatták, általában diplomatikusan fogalmazott, ahogy a politikai helyzet kívánta; 1981-ben már megjelenhetett az a kijelentése is, mely szerint „amikor 1963-ban visszakerültem a Nemzetihez, felnőtt színészi pályám valójában akkor indult.
A Nemzeti Színházban első feladatként Macbeth szerepét kapta Shakespeare tragédiájában, majd egymás után jöttek az igazán jelentős szerepek: Ádám Az ember tragédiájában, Bánk bán, Madách Mózesének címszerepe, Sade márki Peter Weiss Marat/Sade című művében. Sinkovits Imre meghatározó tagja lett az ország első színháznak; ahogyan egyik tisztelője írta róla: „maga volt a Nemzeti". Gyakran gondolkodott, s nyilatkozott a Nemzeti Színházról, az intézmény feladatáról, küldetéséről, színészi alkotómunkájáról:
Én a színházat nem szórakoztató, hanem szórakoztatva nevelő intézménynek tekintem. Hazánkban a színjátszást egy idegen kultúrával, hatalommal és nyelvvel szembeni küzdelem hozta létre. Az egész magyar színészet egyfajta hazafias érzésből született. Fontosnak tartom, hogy e négyzetkilométerre tekintve kicsire zsugorodott országnak megőrizzük rendkívül gazdag történelmi múltját és kulturális hagyományait. Egyszer ezt úgy fogalmaztam meg, hogy ha a történelem a nemzet emlékezete, akkor a kultúrája a hagyatéka. Ezt a hagyatékot nem elég csupán átvenni és a nevünkre íratni, őrizni és gyarapítani kell. Ebben feltétlenül feladata van a Nemzeti Színháznak; Hevesi Sándortól kölcsönözve a hasonlatot, ezt a hagyatékot olyanformán kell őrizni, mint ahogy a Veszta szüzek voltak őrizői és élesztői a tűznek.
A hazai színházi élet átalakulása, a művelődéspolitikában bekövetkezett változások az ő művészi életét is döntően befolyásolták. Amikor 1978-tól Nagy Péter, illetve Sziládi János, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor került a színház élére, némi csalódottságot érezni hangjában:
…inkább szelíd, statikus állapotnak nevezném mai „periódusomat", ami persze nem belső, színészi–emberi indítékaimból ered, sokkal inkább a Nemzetiben az utóbbi három év alatt bekövetkezett változásokból. Egyfajta megújulás, alaposabb, elemzőbb munkaigényesség jegyében történt ez a változás, én azonban amolyan vihar utáni, lassan rendeződő zűrzavart látok. Korszerű, modern társulat természetesen létrehozható, de szerintem a Nemzeti legyen a nemzet színháza! Nem közömbös, hogy alá, vagy mellérendelt dolognak tekintjük, hogy a Nemzeti Színházban játszunk. Régebben ismertem a teendőimet az egész évadra, ma a kapott feladatokat esetlegesnek érzem. Most például átveszem a IV. Henrikben a király szerepét…
De ekkor sem gondolta, hogy el kellene szerződnie, majd az 1982-től 1989-ig tartó Vámos- és Malonyay-korszakban sem. Hűséges maradt az intézményhez. A rendszerváltást követően, Ablonczy László igazgatása idején, újabb méltó színészi feladatok vártak rá. Megérhette, hogy 1956-os tevékenységét rehabilitálták, sőt az erdélyi és a nyugat-európai vendégjáték, egy-egy forró színházi este igazi közösségi élménnyel is megajándékozta. Talán a legemlékezetesebb pillanatokat a romániai forradalom napjaiban, 1989. december 21-én élte át:
Sütő darabját, az Advent a Hargitánt játszottuk. Akkor már tudtuk, mi történt Temesváron. Többen kopogtak az ajtómon, hogy mit tegyünk. Egyébként a 150. előadás volt, de ez akkor mellékesnek számított. Kitaláltuk, hogy nem hajlunk meg, nem köszönjük meg a játékot, mert ez már rég nem az. Az előadás végén gyertyával vonultunk be. A közönség dermedten figyelt. Nem értették. Előléptem. „Kedves közönség, önök ma este Sütő András drámájának 150. előadását látták, és miképpen a bemutatón, úgy ezen sem vehetett részt a szerző, de nemcsak a tilalmak miatt, hanem mert a saját hazájában fontosabb tennivalói vannak. Köszönjük az eddigi elismeréseket, ám ezúttal kérem, tekintsenek el a tapstól. S ha megértették, miről szól az Advent, vagyis a Várakozás a Hargitán, akkor tartsanak velünk, mert mi most kivonulunk a színház elé, és gyertyákat helyezünk a félárbocra engedett nemzeti és fekete zászló alá..." Utoljára 1956-ban láttam ilyen közönséget. Senki sem rohant a ruhatárba. Jöttek utánunk zakóban, blúzban, és ott a lobogók alatt halkan, fájdalmasan elénekeltük a Himnuszt…
A művelődéspolitikai csatározások a Nemzeti Színházat is elérték. A kormányzat 1997-ben előkészítette az új Nemzeti Színház felépítésének tervét, s kinevezte a jövendő Nemzeti Színház igazgatóját, a „régi", a Hevesi Sándor téren lévő Nemzeti Színház pedig Magyar Színház néven működött tovább. A Nemzeti végül Orbán Viktor első kormányzása idején, új helyszínen épült fel, s új társulattal nyílt meg. Schwajda György, a színház első igazgatója nevéhez fűződik a Nemzet Színésze cím odaítélése, melyet Sinkovits Imre is megkapott. A színésznek mégis az az egyik legfájdalmasabb vallomása, amely erről a korszakról számol be. Úgy érzi, hogy a nemzeti színházi eszme végleg szertefoszlott.
Bennünket évtizedeken keresztül, még Marton Endre érájában is nevetség tárgyává tettek, pedig olyan darabokat játszottunk, mint a Mózes, a Czillei és a Hunyadiak, a Marat halála. A kritikusokat egyszerűen irritálta az, hogy valami nemzeti. Hívtak engem máshová is, például Várkonyi Zoltán a Vígszínházba, a Cyrano lett volna a belépőm; de én a Nemzetiben maradtam. Úgy gondoltam, hogy itt kell megmutatni. És ezzel most is így vagyok. Viccesen azt szoktam mondani: hitet, hazát, feleséget és Nemzeti Színházat nem cserél az ember. Pedig már a nevünket is elvették. Sík Ferenc igazgató-főrendezőnknek a szó szoros értelmében meghasadt a szíve, az enyém is majdnem… De a társulat a régi, a rendezők is, a közönségről nem is beszélve. Meg lehet nézni, mennyien kíváncsiak az előadásainkra. Nincs miért szégyenkeznünk. […] a sajtó egy része érdekesebbnek, korszerűbbnek, divatosabbnak tartja a liberális szemléletű színházat, mint a „nemzetieskedőt", a „nacionalistát".
Az életrajzot összeállította: Gajdó Tamás [2017]
[1] A felhasznált idézetek lelőhelye:
Sinkovits Imre: Sosem felejtők = S. I.: „Vigasz-lámpácskák". Válogatott írások, 1980–2000. Bp., Kairosz, 2001. 9–17.
Szomory György: Új IV. Henrik. Beszélgetés Sinkovits Imrével. Pesti Műsor, 1981. szeptember 14.
Ablonczy László: „Be mertünk avatkozni saját belügyeinkbe". Sinkovits Imre napjai, naplója, dokumentumai = A. L.: Szín-vallás. Avagy az Őrnagy úr feldarabolásának szükséges voltáról. Bp., Kairosz, 2008.
Ferenczi Andrea: Nemzetet, kultúrát, hitet. = F. A.: Arcok és szerepek. Beszélgetések. Bp., Harmat Kiadó, 2001.
Dalia László: Sinkovits Imre: „…Elmondták, hogy rajta vagyok a listán…" Reform, 1990. január 19.
Borzák Tibor: Sinkovits Imre: Sírig = B. T.: Színarany. Beszélgetések a Nemzet Színészeivel. Bp., Editorial Kft., 2006.
________________
Életrajzi adatok
Budapest, 1928. szept. 21.
Budapest, 2001. január 18.
Tanulmányok
1943(?)–1947: Óbudai Árpád Gimnázium, érettségi
1947–1951: Színház- és Filmművészeti Főiskola, színész diploma
Társulati tagság
1949–1950: Belvárosi Színház, ösztöndíjas színész
1949–1950: Ifjúsági Színház, ösztöndíjas színész
1951–1958: Nemzeti Színház
1958–1963: József Attila Színház
1959: Bartók Terem
1961–1964; 1971: Irodalmi Színpad
1963–2001: Nemzeti Színház
1969, 1973–1974, 1983, 1990: Szegedi Szabadtéri Játékok, színművész
1976, 1979, 1994: Gyulai Várszínház, színművész
Művészeti szervezeti tagság
2000–2001: a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja
2011–: a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja
Munkásság
Munkásság
„Sinkovits Imre hívő színész. Hivatásának tekinti mesterségét; akkor érzi igazán elemében magát, ha valamilyen erkölcsi, közösségi, nemzeti küldetést teljesíthet; ember- és művészvolta akkor hangzik teljesen, egymást erősítve össze, ha úgy gondolhatja: szolgálatot végez."; Tovább...
Munkásság
Gajdó Tamás: Hit és hűség – Sinkovits Imre pályaképe
A magyar színháztörténet jó néhány olyan színészt ismer, aki nem elégedett meg azzal, hogy a színpadon eljátszotta azokat a szerepeket, melyeket az igazgató, a rendező kiosztott, esetleg önmaga választott, vagy eleve neki írtak. Ezek a művészek szolgálatnak tekintették a színházat, az embert megformáló művészt pedig nem csupán reprodukálónak, hanem alkotónak és teremtőnek. Hosszú ideig elméleti vita folyt arról, hogy művészet-e vagy mesterség a színészet, s ennek során néhány kiváló művészember nem érvekkel kapcsolódott a diskurzusba, hanem saját példájával bizonyított. Ráadásul a társadalmi kérdésekre is érzékenyen reagáltak, s a közéletben is hallatták hangjukat. Ilyen művész volt Egressy Gábor, Jászai Mari, Bajor Gizi, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán – hogy csak a legkiválóbbakat említsük. Közéjük tartozott, talán utolsóként, a huszadik század második felének kiemelkedő művésze, Sinkovits Imre.
Művészi jelentőségének beszédes bizonyítéka, hogy életpályáját két ragyogó szellemi ember írásai szegélyezték. Míg Keresztury Dezső 1979-ben még csak egy hosszabb esszét szentelhetett Sinkovitsnak, Ablonczy László 2013-ben monográfiát adott ki a színész életútjáról. Írásukban mindketten igyekeztek megfogalmazni Sinkovits Imre kivételes személyiségének lényegét. Egyúttal azt is megindokolták, miért tartják példaértékűnek művészi magatartását.
„Sinkovits Imre hívő színész. Hivatásának tekinti mesterségét; akkor érzi igazán elemében magát, ha valamilyen erkölcsi, közösségi, nemzeti küldetést teljesíthet; ember- és művészvolta akkor hangzik teljesen, egymást erősítve össze, ha úgy gondolhatja: szolgálatot végez. Ezért szokták barátai szeretettel, ellenségei némi vállvonogató iróniával »cserkész«-nek nevezni" – írta Keresztury Dezső, aki a puha kádári diktatúrában a szolgálatot, a missziót tekinthette hívó szónak.[1] Ablonczy László már felidézhette az 1956-os forradalmat, leírhatta Illyés Gyula 1957 telén Sinkovitshoz intézett szavait: „hogy ha másként nem, hát a részleges becsület megtartásával meg kell maradni". S ebből következtetett arra, hogy „Sinkovits Imrének, az ősi komédiásnak ezért volt fontos és szent a színpad, mert az, esténként a színész számára, a Játék hatalma által, az emberi szabadság és a nemzet reménységes álmait is felmutathatta. Tragédiák vagy komédiák által, a mindenkoron megszenvedett küzdelmek nyomán. Így volt fontos Sinkovits Imrének, hogy Ady jegyében, egy kis nép atyafiság-kereső igényében, oly ihletett átéltséggel több mint ötszáz estén önnön legmélyebb érzéseivel és gondolataiként Mózessel vallja, mondja a megmaradás, az összetartozás és a hit igéjét."[2]
A két gondolat összecseng, s talán nem véletlen, hogy Ablonczy László éppen Madách Imre Mózes című művét idézte, melyet Keresztury Dezső írt át modern színpadra.
Sinkovits Imre pályafutását bemutathatnánk nagy drámai szerepei – Macbeth, Bánk bán, Ádám, Sade márki, Czillei Ulrik, Mózes, Bétisz, Bódi Vencel, Tiborc, Prospero – segítségével. Így azonban nem lenne teljes a kép, kimaradnának pályakezdésének próbálkozásai és a József Attila Színházban töltött időszaka. Ugyan azt maga is elismerte, hogy felnőtt színészi pályája akkor indult, amikor 1963-ban visszatérhetett a Nemzetibe. De mi történt 1963-ig?
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben szerzett oklevelet. Előtte két színházban is fellépett: az Ifjúsági Színházban és a Belvárosi Színházban, mind a négy szerepét a korszak sematikus darabjaiban kapta. A Szabad Nép és a Népszava kritikáiban egyszer sem fordult elő a neve, jellemző, hogy először a Teljes gőzzel című filmben figyeltek fel a fiatal színészre. A később az oly sokszor említett remek jellemteremtő tehetsége már első filmszerepében érvényesült.[3]
Bár 1951-től 1955-ig vagy húsz szerepet eljátszott a Nemzeti Színházban, a Szabad Nép mindössze egyetlen alkalommal írt róla, a kritikus elmarasztalta a Szomov és a többiek című Makszim Gorkij-drámáról szóló bírálatban. 1955. április 4-én viszont Jászai Mari-díjat kapott „az új magyar egyfelvonásosokban, valamint az Életjel című filmben nyújtott alakításaiért".
Az említett egyfelvonásosok – Urbán Ernő Párviadal, Déry Tibor Talpsimogató és Nagy Lajos Új vendég érkezett című műve – Marton Endre rendezésében a Katona József Színházban, a Nemzeti kamaraszínházában kerültek színre. Az 1954. május 29-én megtartott bemutató fordulópontot jelentett – nemcsak a Jászai-díj miatt – Sinkovits Imre pályáján. Az addigi kisebb jellemszerepek, karakterszerepek után egy este négy, egymástól igencsak különböző alakot kellett színpadra vinnie; ráadásul mindhárom egyfelvonásosban az övé volt a meghatározó szerep.
Keresztury Dezső is ezen az estén figyelt fel rá: „Hallottam már hírét legendás utánzóképességének, amit azonban Déry Talpsimogatójában a színpadon láttam, több volt a szokásos beszéd-karikatúránál. Egy jellem egészének eleven torzképe öltött testet; a hanghordozáson túl a viselkedésé, a mozgásé, az egyéniség légköréé. A mesterség olyan virtuózaként mutatkozott be ez a fiatal színész, hogy félteni kellett: el ne kapassa a siker, s a virtuozitásból – amint ez sajnos oly gyakran megtörténik – modorosság ne váljék."[4]
Ezt követően Sinkovits Imre egyre jelentősebb feladatokat kapott, egyik-másik alakításáról hosszabb kritikai jegyzetek is születtek. A csúcsra 1957 tavaszán jutott. Ekkor a színház vezetősége, Tőkés Anna kárpótlására, aki 1945 után alig jutott szerephez, műsorra tűzte Jean Racine Phaedra című tragédiáját. Sinkovits Imre Hippolytos szerepében lépett színpadra az 1957. március 30-ára kitűzött premieren. Sajnos, ebben az átmeneti időszakban csak néhány lap jelent meg, így meg kell elégednünk Hermann István véleményével, aki kijelentette, hogy Sinkovits „alakítása vetekszik Tőkésével. Az ő alakjának is megvan a maga atmoszférája. Szemben az elgyötört, komplikációkkal telt phaedrai lélekkel, itt a nemes egyszerűség, a belső tisztaság, a naivitás bontakozik ki a figurából. Amikor apjával szemben állva, mostohaanyját bemocskolni nem akarván, benne szakad a szó, a színpadot egy új, magasztosabb erkölcs légköre tölti be."[5]
Sinkovits Imre tehát letette névjegyét, bizonyítva, hogy helye van a Nemzeti Színház klasszikus együttesében. Annál nagyobb lehetett fájdalma, amikor kiderült, hogy az 1958–1959-es évadtól, az 1956-os szerepvállalása miatti büntetésből, a József Attila Színház társulatába kell folytatnia a pályáját. Felívelő karrierje hirtelen megtört, de ha színész akart maradni, nem tehetett mást, el kellett fogadnia a büntetést.
A József Attila Színházban négy évadot töltött, s gyakran emlegetik egyik vagy másik szerepét; leginkább az Alexandre Dumas Három testőr című regényéből készült Roger Planchon színpadi adaptációban 1962 őszén bemutatott bravúrját, melyről Szombathelyi Ervin így emlékezett meg a Népszavában: „Az előadás fő hőse kétség kívül Sinkovits Imre, aki egymaga tizennyolc szerepben tűnik fel a színpadon. A kitűnő színésznek nemcsak a kosztümjei változnak szinte pillanatról pillanatra, hanem egész egyéniségével, hanghordozásával, magatartásával képes elhitetni a legkülönfélébb figuráknak egész sorát."[6]
Szerencsére Sinkovitsot nemcsak Angyalföldön láthatta a közönség. Szerepelt a televízióban, jó néhány filmet forgatott, s bekapcsolódott az Irodalmi Színpad munkájába is.
Erre, a korszak legnagyobb meglepetésére, a Bartók Teremben került sor, ahol Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című egyfelvonásosában, 1959. december 6-án Hector Berlioz szerepében lépett színpadra. Ismét Keresztury Dezsőt kell idéznünk, aki ennek a színházi estének felidézésével bizonyította, hogy a Nemzetiből száműzött színész pályája nem torpant meg, nem tört ketté, csak színtere változott: „[…] Hubay kedvéért mentünk el; megvallom, nem is tudtam, hogy Sinkovits játssza a férfi főszerepet, az aggastyán hősszerelmest. Legalább tíz perce volt már a színpadon, amikor ráismertem. Szőrmók, ősz feje, a szenvedély tüzében szinte csontig égett, sovány, lengő fekete ruhába bújtatott teste, izgatott-háborodott beszéde, szaggatott, egyszerre megtört és lobogó mozgása még csak nem is emlékeztetett Sinkovits civil valójára; a színésznek sikerült teljesen átlépnie egy pozitív őrült szerepébe. Bravúros, érett, izzó szenvedéllyel és fölényes tudással megformált színpadi alkotás tanúi lehettünk. Bizonyos lett újra, hogy ez a kivételes művész nem hiányozhat színművészetünk aktív élgárdájából."[7]
Sinkovits Imre 1963. május 17-én szerepelt ismét a Nemzeti Színház színpadán: Marton Endre Julius Caesar-rendezésében. Hámos György kritikus szerint igen jó volt a Shakespeare-darabban Cassius „nehéz, lélektanilag bonyolult szerepében". Sinkovits pátoszmentesen, gunyorosan, keserű okossággal játszotta a figurát. Hámos szerint izgalmas kísérlet lett volna Antoniust játszatni vele. A nagy szerepre azonban nem kellett sokat várni sem a kritikusnak, sem a színésznek. Sinkovits néhány hónappal később ismét Shakespeare tragédiában lépett fel: Major Tamás rendező rábízta a színház Macbeth-felújításán a dráma címszerepét, melyet 1950-ben ő maga játszott. S hogy még teátrálisabb legyen a megbocsátás gesztusa, 1963. október 9-én hosszú levelet írt színészének, melyet ezzel a gondolattal fejezett be: „[…] szeretnék néhány köszönő szót mondani azért az örömért, amit közös munkánk jelentett. Egyáltalán el sem tudom dönteni, hogy az itt leírt gondolatokból mit találtam én ki, és melyiknek szerzője Maga, kedves Imre. Mostanában sokat beszélnek színész és rendező kapcsolatáról, a művészre ráerőszakolt »rendezői koncepcióról«. Úgy érzem, az együtt töltött néhány hét alatt ez a kérdés így fel sem merülhetett. Maga okosan kérdezett, és én kénytelen voltam gondolkodni és felelni."[8]
A Macbeth azonban éppen hogy csak bevezette Sinkovits ragyogó pályafutását. A Nemzetiben 1964–1967 között egymás után súlyos drámai szerepek sorát alakította. Eljátszotta Ádámot (Madách Imre: Az ember tragédiája, 1964), De Sade márkit (Peter Weiss: Marat/Sade, 1966). Mindeközben modern művekben is kapott feladatot – ezekben az előadásokban próbálgatta erejét, csiszolta eszközeit. „Ezek a darabok azonban, bár mindegyikben remekül ötvözte új meg új egységbe a virtuóz játékosságot a megrendülten megrendítő jellemábrázolással, még nem az ő igazi, otthonos világába költöztették" – vélte Keresztury Dezső. „Úgy gondolom – folytatta gondolatmenetét az író –, ebbe a Czillei és a Hunyadiak előkészületei közben lépett be. Vörösmarty drámájának nem főszerepe volt az övé (ilyen abban voltaképpen nincs is); igen erős, határozott és egyéni színekkel járult azonban hozzá az egész produkció hangulatának kialakításához; mondhatnám: »igazi elemében érezte magát«. Sikerült is így – Marton Endre igazgató-főrendezősége idején – elindítani azt az előadás-sorozatot, amely később – „A magyar dráma heteinek" idején legalábbis úgy látszott – újra a nemzet színházává kívánta tenni a Nemzeti Színházat."[9]
Sinkovits Imre Czillei Ulrik (Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak, 1966) és Madách Mózesének (1967) megformálása után ebben a tervszerűen kialakított sorozatban alkotta meg életművének legjelentősebb jellemeit: Csák Mátét (Madách Imre–Keresztury Dezső: Csák végnapjai, 1971), Dózsa Györgyöt (Illyés Gyula: Testvérek, 1973), VII. Gergelyt (Németh László, 1975), Teleki Lászlót (Illyés Gyula: Különc, 1977), Géza fejedelmet (Szabó Magda: Az a szép fényes nap, 1976).
Keresztury Dezső felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek a szereplők egy tőről fakadnak: „Mindegyik drámában ugyanaz az egyszerre igazság-rajongó és valóság-tisztelő, a közösséget a maga erkölcsére nevelni kívánó, a maga szabadság-eszményei szerint boldogítani vágyó, s érte magát áldozatul vető nagy egyéniség lép elénk más és más alakban. Arra késztetik tehát a rokon álmú, természetű színművészt, hogy beléjük költözzék, átélje sorsukat, elmondja szavaikat, végrehajtsa tetteiket: azonosuljon velük, de – mint a klasszikus alvilág árnyait – a maga vérével táplálva saját alkata szerint formálja is őket. Bizonyára ezért emlegette némely finnyás, csak a színházra figyelő ínyenc főként e szerepeivel kapcsolatban Sinkovits »önismétléseit«: holott nem a művész ismételte magát – amihez egyébként joga van, ha méltó az ismétlés –, hanem a történelmi, emberi, drámai helyzet."[10]
Sinkovits Imre Mózes-alakításáról, Ablonczy László szavaival: „művészi és emberi gondolkodásának egyik nagy összegzéséről" külön is meg kell emlékezni. Keresztury Dezső Turián György veszprémi igazgató, rendező felkérésére korszerűsítette Madách Imre drámai költeményét. A színjáték az 1966-os veszprémi bemutatót követően Marton Endre rendezésében került a Nemzeti Színház színpadára. Az előadás káprázatos sikert aratott. Létay Vera az Élet és Irodalomban 1967. november 11-én megjelent kritikájában elragadtatottan írt Sinkovits játékáról: „Ha a Nemzeti Színház csupán azért adta elő Madách drámáját, hogy Sinkovits Imre Mózes szerepét eljátszhassa, elő kellett adni. Ahogyan Sinkovits szinte szemünk előtt válik évadról évadra, napról napra nagyobb színésszé, ezt a folyamatot, mint valami mikrokozmoszban, Mózes-alakításán belül is végigkísérhetjük. A megöregedett népvezér robosztus alakjába nemcsak Michelangelo Mózesének irtózatos energiáját, prófétai indulatát tudta belesűríteni, de a Thomas Mann-i féltékeny és ravasz pátriárka tudatosságát is, aki saját képére teremti istenét."[11]
Az előadást többször felújította a Nemzeti Színház, ahogyan erről Sinkovits Imre is megemlékezett: „Huszonkét éven keresztül játszottuk, több mint hétszázszor. Tizenhét évig ment folyamatosan, majd szünetelt két évig. Ezt követően Vámos László volt a főrendező, és mondtam neki, hogy én már nem állhatok ki, mert a darab elején Mózes huszonhét–huszonnyolc éves, én meg ötven. De van egy ötletem: az első részben játssza a fiatal Mózest a fiam (Vitai András), és a sivatagi vándorlások után a második felvonásban majd én jövök be a színpadra. Így volt műsoron még néhány évig. Ezzel a darabbal azt az ajándékot kaptam, hogy a hatvanas–hetvenes években kimondhattam a színpadon: »Hit s hűség tarthatja fenn népét nemzetünknek.«"[12]
Ablonczy László kutatásából ismert, hogy Sinkovits Imre Mózes Józsuénak mondott intelmét – Keresztury jóváhagyásával – lényegesen módosította. Az eredeti szöveg ugyanis így hangzik: „… Akár a tenger / Csap ránk az ellenség. A hit s a hűség / Tarthatja csak fenn népét Izraelnek."[13]
Fekete Sándor is hangsúlyozta, hogy a színjáték főszereplője egyenrangú alkotótársa lett szerzőnek, rendezőnek, átdolgozónak: „Az előadás […] nagy pillanata az, amelyben Mózes mintegy kicsikarja az Úrtól a hitetlen nép megbüntetését. Ez már Sinkovits Imre személyes remeklése is. Itt érezni leginkább, hogy a saját küldetése tudatától megszállt vezér számára nemcsak kötelesség és gyötrelem a kétkedő ellenfél irtása, hanem valamiféle furcsa önkínzó kéj is. Rendező és színész közös bravúrja, hogy a vezér önmagával folytatott párbeszédévé »materializálódott« az Úr és Mózes dialógusa. Nagy szerep és nagy alakítás az egész játék — Michelangelo Mózese, de Machiavellié is, egyszóval csakugyan madáchi."[14]
Sinkovits Imrét nemcsak Keresztury Dezsőhöz fűzték szoros baráti szálak, hanem Illyés Gyulához, Németh Lászlóhoz is. Erről a kapcsolatról így vallott 1981-ben a Fejér Megyei Szemle felkérésére: „a személyi kultusz éveinek hazugságai elől menekültünk mi, fiatalok Illyés Gyulához, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz és a többiekhez.) Amikor [1963-ban] visszakerültem, a Nemzeti Színház vezetőit személyes befolyásunkkal ostromoltuk, hogy ostoba színházpolitikájukkal, amellyel Illyést és Németh Lászlót elüldözték a Nemzeti Színházból, hagyjanak fel! Először Illyés Gyulát sikerült barátságunknak és személyes kapcsolataink révén visszacsalogatni a Nemzeti Színházba. Utána Németh Lászlót, személyemben vállalva a felelősséget azért, hogy a VII. Gergely méltóképp, kellő alázattal és Németh László-i hűséggel fogalmazódik színpadra."[15]
Illyés Gyulához fűződő kapcsolatát az 1956-os forradalom közös élménye még bensőségesebbé tette. Sinkovits Imre erről csak 1993-ban vallhatott először nyilvánosan:
„Soha nem felejtem el, hogy alkalmanként szót ejtett 1956-ról. Komolyan hitte, hogy a reményt nem kell elveszíteni. Valljuk meg, a mi generációnk nemigen hitt abban, hogy a mai körülmények egyszer megteremtődnek. Gondoljunk Testvérek című drámájára, György és Gergely vitájára! Ott hangzik el Dózsa György szájából: »Fordultak akárhogy azok a népföltámadások, én büszke vagyok a miénkre, erre a népre.« Ha én ezt akkor mondhatom el a színpadon, amikor ő megírta, és nem húsz évvel később, akkor még több biztatást adott volna a közönségnek."[16]
Sinkovits Imre pályafutásában új korszak kezdődött, amikor a Nemzeti Színház irányítását 1978-ban új vezetőség – Nagy Péter, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor – vette át. Az ötvenéves, érzékeny művész, akit a színház mellett a közélet kérdései is foglalkoztatták, nehezen viselte a változást. Életútjának kitűnő ismerője, Keresztury Dezső Egy eszményítő realista című írásában így örökítette meg a válságos pillanatot: „Úgy kellett éreznie, a hivatásába vetett hitet fenyegetik a művészi környezetében–otthonában alaposan megváltozott körülmények. Bizonytalan lett, mindig méltán csodált arányérzéke megingott. Fogcsikorgatva teljesített olyan kötelességeket, amelyekben nem hitt; rossz közérzetéből olyan túlhajtott munka kábulatába menekült, amelyet még ép lélekkel sem tudott volna folytonos felfrissüléssel elvégezni: rutinjára volt kénytelen támaszkodni; a kimeríthetetlennek látszó forrás kimerült, s az még csak fokozta az alkotó lélek kielégületlenségét; kiújult gyomorfekélyéhez újabbat szerzett, lefogyott, egy év alatt tízet öregedett s végül már szelíd erőszakkal kórházba kellett vinni."[17]
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sinkovits megbetegedése előtt, 1980 tavaszán Zsámbéki Gábor rendezésében még eljátszotta Németh László Husz János című művének címszerepét. A darab 1948-ban született, s három évtized múlva az 1945 utáni magyar belpolitikai helyzetre reflektáló gondolatok – ahogyan Koltai Tamás a Népszabadságban írt kritikájában észrevette – túllendítették a drámát szűkebb gondolatkörén:
„Zsámbéki Gábor rendezését mindenekelőtt e módosult drámai arculat fölismerése teszi kifogástalanná; nagyhatásúvá pedig a szövegből kifejtett gondolat teatralizálása (magyarán színháziasítása), ami kizárólag az ő műve. Ez sem mit sem von le Sinkovits Imre Husz-alakításának értékéből; annál kevésbé, mert egy VII. Gergelyénél sokkal inkább az alkatára szabott szerepben egy sokkal kevesebb drámai összeütközést kínáló szituációsort kell végigjátszania. A Huszt alakító színész összes esélye egy magánya tömbjébe zárt, mozdíthatatlan szoborjellem kifaragása. Sinkovitsnak ez szinte hiánytalanul sikerült. Lesoványodott aszkétaarcot rég láttam ilyen tökéletes maszkká válni. Arról a Husz Jánosról, akit játszik, joggal elmondható, hogy »nem takart még megvesztegetőbb szelídségbe a természet ekkora keménységet«."[18]
Sütő András A szúzai menyegző című drámájában Bétisz szerepét viszont már a betegségből való felépülése után, 1981 tavaszán kapta meg. Az előadást Ruszt József rendezte. Sinkovits nem ekkor játszott először Sütő András életművében, 1979-ben epizódszerepet kapott Ádám Ottó Csillag a máglyán című filmjében. Sütő – már Sinkovits halála után – így idézte fel a nyúlfarknyi feladatról folytatott beszélgetésüket: „Kicsi ugyan a szerepe, magyarázta, kevés lehetőséget nyújt jellemábrázolásra, ám annál jobb alkalom máig időszerű hatalmi túltengések, jogtiprások kimondására. Így keletkezik a rezonancia századok roppant szakadékai között."[19]
Hasonlóan ábrázolta Sinkovits A szúzai menyegzőben Bétiszt, bár Rajk András kritikája szerint az őrületig következetes alakra tett rendezői hangsúly a mű tiszta gondolatvezetését kissé kibillentette pontos arányaiból.[20] Sinkovits bánatára a színjátékot egyeztetési, a színház mechanizmusából eredő problémák miatt hamar levették a műsorról, noha az utolsó előadást is zsúfolt ház előtt játszották.[21] Ablonczy László azt is megírta, hogy Sinkovits „döbbenetes erővel alakította a hazáját, várát, anyanyelvét, asszimilációra szánt népét fegyverrel védő Bétiszt. (»Nem fogtok utolérni, mert én szembe szaladok veletek.«)"[22]
Annál nagyobb sikere lett a színésznek Sütő András Advent a Hargitán című alkotásában, melyet 1986. január 2-án, már a Vámos László és Malonyay Dezső igazgatósága idején mutatott be a Nemzeti Színház. Az előadást a román szerzői jogvédő hivatal segítségével a román kormány mindenáron meg akarta akadályozni. A magyar politikai elit pedig először erősen megosztott volt ebben a kérdésben; végül néhány hetes késéssel mégis megtarthatta a Nemzeti a premiert.
„Különös este volt; a színház barátai, a szerző hívei mellett ott voltak azok, akik a betiltást pártolták, és azokkal tapsoltak, akik a bemutatóért küzdöttek – idézte fel Ablonczy László. – De az Advent bemutatója ennél többről is szólt: Sík Ferenc előadása visszamenően igazolta az önfeladó politika kudarcát. És nagy erőt jelentett ahhoz, hogy a trianoni nyomorúságba kényszerített magyarság iránti társadalmi figyelem felerősödjön. Az önbecsünkért, méltóságunk visszaszerzéséért vívott küzdelem, amit addig Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Czine Mihály, a Tiszatáj, az Alföld folyóiratok, írók, művészek egyéni partizánküzdelemben folytattak, Sinkovits Imre pedig a Nemzetiben küzdött a nemzetépítő gondolat beteljesüléséért, az Advent sikerével intézményesült, Sütő András darabjának bemutatója így vált ünneppé. Fiatalok tódultak az előadásra, vidéki gimnáziumok különvonattal érkeztek, egyetemisták újra és újra jegyet váltottak, az erdélyiek, a határon túliak legfontosabb magyarországi programja lett az, hogy megtekintsék Sütő András darabját. Esténként a színészbejárónál a közönség, főként fiatalok százai gyertyával, énekkel, tapssal fogadták a művészeket."[23]
Többeknek az volt a véleménye, hogy politikai töltete miatt csábító az előadás. Sinkovits Imre Tiszatájban megjelent írásának legfontosabb gondolatát, mely rávilágított a mű művészi kihívásaira, figyelmen kívül hagyták: „A játék színre vitele rendkívül nagy erőfeszítéseket követel tőlünk. S ez sem egyszerűen a dráma kihívása. Ebben a balladás–mesés, játékos stílusban ugyanis nincs iskolánk. Éppen a Nemzeti Színház színészének ezt még elmondani is szomorú. Amikor különféle viták dúlnak arról, hogy mi is a Nemzeti Színház feladata, mi legyen repertoáron, és mi ne, ez a mulasztás szinte soha nem kerül szóba. Hogy a magyar drámairodalom Tamásival jelzett vonulatával a nemzet első színháza nem szembesült. […] Az Advent a Hargitán bemutatójával azt is remélem, hogy nemcsak a kötelező házi feladatot teljesítjük, hanem Sütő András még azt a csodát is megteszi velünk, hogy drámájának előadása nyomán Tamási és Kós Károly is színre kerül a Nemzetiben."[24]
Bár Sinkovits nem lehetett részese a Tamási- és a Kós Károly-bemutatónak, Sütő András darabja évtizedekre meghatározta a Nemzeti Színház munkatervét. Ablonczy László igazgatása idején, 1991-ben felújították, s elkészült egy stúdióváltozat is, mellyel éveken át kisebbségi magyar vidékeken és szerte Európában vendégszerepelt az együttes.
Sinkovits Imre az 1990-es évektől kezdve a Nemzeti Színházban egyre kevesebbet vállalt. Idejének nagy részét ankétok, előadóestek, közéleti feladatok töltötték ki. Azért akadt néhány kivételes színházi pillanat is. Ismét Tolnay Klárival játszott az egykori nagy sikerben, Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabjában (1993). A film után színpadon is alakíthatta Tót szerepét Örkény István művében (1992). Richard Salvat rendezésében ő játszotta Ádámot Madách Tragédiájának tizenkettedik, tizenharmadik és tizennegyedik színében (1994). Kiváló karakterformáló tehetségét kamatoztatta Molnár Ferenc Panoptikumában (1994), a My Fair Lady című musicalben (1994) és Csiky Gergely A nagymama című színjátékában (1997).
Az Advent a Hargitán színrevitele óta szoros barátság fűzte Sütő Andráshoz, ezért a Balkáni gerle című új Sütő-darab bemutatója Iglódi István rendezésében 1998 őszén kivételes eseménynek számított az életében. Schuller Medárd nőgyógyász szerepét kapta, rezonőr-szerepet, így aztán a darab végén ő értelmezte a színjáték címét: „A levert fészek helyén száraz ágból, üvegszilánkokból, szögesdrótból összehordott fészekutánzatban forgolódik, kelti ki tojásait a boldogtalan madár, búsan búg és vihogva kacag, akárha minket utánozna. Tán vele is az történik, ami velünk: vivere non est necesse! Mentiri necesse est." Vagyis: élni nem muszáj – de hazudni kell, kellett![25]
A Balkáni gerle bemutatója után még három szerepet formált meg. Amikor Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményét a költő születésének kétszázadik évfordulóján bemutatták, a Nemzetit már Pesti Magyar Színháznak hívták. Sinkovits Imre a Tudós szerepét játszotta, s játékával – ahogyan páratlan életművével is – az évszázados Nemzeti Színház előtt tisztelgett.
[2017]
[1] Keresztury Dezső: Egy eszményítő realista. Sinkovits Imréről. In: K. D.: Árnyak nyomában. Válogatott színikritikák, tanulmányok. Bp., Magvető Kiadó, 1984. 524.
[2] Ablonczy László: Sinkovits Imre a Hargitán. Fél évszázad töredékei a Nemzeti Színház 175 esztendejéről. Bp., Kairosz Kiadó, 2013. 7.
[3] A Szabad Népben másodszor akkor olvashatjuk nevét, amikor 1951. november 12-én már a Nemzeti Színház tagjaként díszőrséget állt szeretett mestere, Somlay Artúr ravatalánál.
[4] Keresztury Dezső: i. m. 526.
[5] Hermann István: Phaedra. Népszabadság, 1957. április 14.
[6] Szombathelyi Ervin: A három testőr. Bemutató a József Attila Színházban. Népszava, 1962. szeptember 26.
[7] Keresztury Dezső: i. m. 531.
[8] Major Tamás rendezői levele Shakespeare Macbethjéről. Népszabadság, 1963. november 24.
[9] Keresztury Dezső: i. m. 536.
[10] Keresztury Dezső: i. m. 538.
[11] Létay Vera: Kettős perújrafelvétel. In: L. V.: Igent és nemet mondani. Bp., Magvető Könyvkiadó, 1972. 236.
[12] Ferenczi Andrea: Nemzetet, kultúrát, hitet = F. A.: Arcok és szerepek. Beszélgetések. Bp., Harmat Kiadó, 2001. 115.
[13] Ablonczy László: i. m. 232.
[14] Fekete Sándor: Madách Imre Mózese a Nemzeti Színházban. Kritika, 1968/1., 45.
[15] Sinkovits Imre: Az első Németh László-szerep. In: S. I.: „Vigasz-lámpácskák". Válogatott írások, 1981–2000. Bp., Kairosz Kiadó, 2001.
[16] Sinkovits Imre: Vallomás Illyés Gyuláról. Árgus, 1993/1., 58.
[17] Keresztury Dezső: i. m. 524.
[18] Koltai Tamás: Szent vagy eretnek? Németh László: Husz János. In: K. T.: Közjáték. Színházi írások. Bp., Magvető Könyvkiadó, 1986. 77.
[19] Sütő András: Boldog esték tükörcserepei. Perrin, a gefni lázadó. In: Az ember. Vallomások Sinkovits Imréről. Szerkesztette Spangel Péter. Bp., Tinta Könyvkiadó, 2001. 144.
[20] Rajk András: Új színház régiekről. Népszava, 1981. április 11.
[21] Sinkovits Imre: Esemény. In: S. I.: „Vigasz-lámpácskák." i. m. 30.
[22] Ablonczy László: i. m. 334.
[23] Ablonczy László: i. m. 330–331.
[24] Sinkovits Imre: Esemény. In: S. I.: „Vigasz-lámpácskák". i. m. 32.
[25] Sütő András: Balkáni gerle. Második rész huszadik jelenet Bp., Helikon, 1999. (Sütő András művei) 100.
Sinkovits Imre színpadi szerepei
KOVÁCS
Gyárfás Miklós–Örkény István: Zichy palota. Rendezte: Bálint György
Ifjúsági Színház, 1949. szeptember 23.
KOVÁCS
Mándi Éva: Hétköznapok hősei. Rendezte: Simon Zsuzsa
Belvárosi Színház, 1949. november 17.
DOBOS PISTA
Földes Mihály: Mélyszántás. Rendezte: Lányi Andor
Belvárosi Színház, 1950. március 18.
ANTON
Borisz Leontyevics Gorbatov: Az apák ifjúsága. Rendezte: Hont Ferenc
Ifjúsági Színház, 1950. október 25.
JANI, TÓNI FIA
Háy Gyula: Az élet hídja. Rendezte: Gellért Endre, Várkonyi Zoltán
Nemzeti Színház, 1951. február 13.
PRAVOSZLÁV
Vojtech Cach: Viadukt. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1951. október 12.
FRANK
George Bernard Shaw: Warrenné mestersége. Rendezte: Major Tamás, Vadász Ilona
Katona József Színház, 1951. december 1.
FORTINBRAS
William Shakespeare: Hamlet. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás
Nemzeti Színház, 1952. január 27.
JUHÁSZ ENDRE
Háy Gyula: Erő. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1952. február 25.
VORONOV TITKÁRA
Vszevolod Vitaljevics Visnyevszkij: Feledhetetlen 1919. Rendezte: Barta Zsuzsa, Major Tamás, Marton Endre
Nemzeti Színház, 1952. április 4.
VALÉR
Molière: A fösvény. Rendezte: Major Tamás
Katona József Színház, 1952. május 14.
KURRAH
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1952. október 25.
ALEKSZEJ
Alekszandr Jevdokimovics Kornyejcsuk: Ukrajna mezőin. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1953. január 6.
DROZDOV
Makszim Gorkij: Szomov és a többiek. Rendezte: Benedek Árpád
Nemzeti Színház, 1953. április 3.
LIPITLOTTY
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak. Rendezte: Major Tamás
Katona József Színház, 1953. május 22.
VŐLEGÉNY
Illyés Gyula: Tűvé-tevők. Rendezte: Major Tamás
Katona József Színház, 1953. május 22.
SZENTE GÉZA
Urbán Ernő: Uborkafa. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1953. november 25.
TYIHON
Alekszandr Osztrovszkij: A vihar. Rendezte: Major Tamás, Kazimir Károly
Nemzeti Színház, 1954. március 2.
RÁBAY MIKLÓS
Csiky Gergely: Buborékok. Rendezte: Gellért Endre
Nemzeti Színház, 1954. március 26.
JÓNA PÁL
Urbán Ernő: Párviadal. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1954. május 29.
RENDES PÉTER
Déry Tibor: Talpsimogató. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1954. május 29.
PETUR ISTVÁN
Nagy Lajos: Új vendég érkezett. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1954. május 29.
ZUBOLY, TAKÁCS
William Shakespeare: Szentivánéji álom. Rendezte: Major Tamás
Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 1954. július 3.
A FÖLD SZELLEME, RABSZOLGA, SAINT-JUST, ELÍTÉLT
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás, Marton Endre
Nemzeti Színház, 1955. január 7.
MALEK GYULA
Sándor Kálmán: A senki városa. Rendezte: Major Tamás, Kazimir Károly
Nemzeti Színház, 1955. április 2.
PÁVEL
Makszim Gorkij–Kolozsvári András: Az anya. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás
Nemzeti Színház, 1955. június 15.
KURRAH
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Rendezte: Marton Endre
Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 1955.szeptember 1.
DR. LUDÁNYI IMRE
Karinthy Ferenc: Ezer év. Rendezte: Major Tamás
Katona József Színház, 1955. december 30.
CHAPUIS
Jean-Paul Sartre: Főbelövendők klubja. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1956. január 27.
HADNAGY TIBOR
Fekete Gyula: Májusi felhők. Rendezte: Nógrádi Róbert
Katona József Színház, 1956. április 28.
BALÁZS
Mikszáth Kálmán–Benedek András: Sipsirica. Rendezte: Gellért Endre
Katona József Színház, 1956. június 9.
FRANK
George Bernard Shaw: Warrenné mestersége. Rendezte: Major Tamás
Katona József Színház, 1957. március 7.
VUKOVICS SEBŐ
Illyés Gyula: Fáklyaláng. Rendezte: Gellért Endre
Katona József Színház, 1956. december 23.
HIPPOLYTOS
Jean Racine: Phaedra. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1957. március 30.
TORNYAY KÁROLY SZOLGABÍRÓ
Nagy Ignác: Tisztújítás. Rendezte: Várkonyi Zoltán
Nemzeti Színház, 1957. május 24.
DUGOMMIER
Félicien Marceau: A tojás. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1957. november 5.
NAGY GÖRBE
Henrik Ibsen: Peer Gynt. Rendezte: Gellért Endre
Nemzeti Színház, 1958. február 21.
CORNELIS FLINK
Gosztonyi János: Rembrandt. Rendezte: Gellért Endre
Nemzeti Színház, 1958. április 18.
FJODOR
Viktor Szergejevics Rozov: Boldogság, merre vagy? Rendezte: Benedek Árpád
József Attila Színház, 1958. október 10.
TEODORO
Lope de Vega: A kertész kutyája. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1958. november 21.
BENKŐ ZOLTÁN, KUTATÓ
Kállai István: Kötéltánc. Rendezte: Hegedűs Tibor
József Attila Színház, 1958. december 30.
BÉRES JÁNOS
Földes Mihály: Honvágy. Rendezte: Benedek Árpád
József Attila Színház, 1959. április 2.
HETEDIK ESKÜDT (szerepátvétel)
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember. Rendezte: Várkonyi Zoltán
Bartók Terem, 1959. július 4.
ROMEO CASANOVA
Ferdinand May: Sziget elsejére kiadó! Rendezte: Kalmár András
Állatkerti Szabadtéri Színpad, 1959. július 11.
FOUCHÉ
Victorien Sardou– Hégésippe Moreau: A szókimondó asszonyság. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1959. október 16.
ALEKSZEJ
Viktor Szergejevics Rozov: Felnőnek a gyerekek. Rendezte: Benedek Árpád
József Attila Színház, 1959. november 28.
HEKTOR
Hubay Miklós: Ők tudják mi a szerelem. Rendezte: Ádám Ottó
Bartók Terem, 1959. december 6.
GYULUS
Kállai István: Ugorj ki az ablakon! Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1960. január 27.
TYETYEREV, KÁNTOR
Makszim Gorkij: Kispolgárok. Rendezte: Ráday Imre
József Attila Színház, 1960. április 14.
EPHRAIM
Errol John: Holdfény egy szivárványszínű sálon. Rendezte: Seregi László
József Attila Színház, 1960. október 15.
WILHELM PAYER
Hedda Zinner: Egy kis bécsi kávéház. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1960. december 2.
KALAF
Carlo Gozzi–Friedrich Schiller: Turandot hercegnő. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1961. február 17.
APA
Kállai István: Az igazság házhoz jön. Rendezte: Szinetár Miklós
József Attila Színház, 1961. április 14.
FRANÇOIS VILLON, SAJÁT MAGA
François Villon–Szécsi Lajos: Én, François Villon...! Rendezte: Kamarás Gyula
Irodalmi Színpad, 1961.május20.
JULES GRECY
Marcel Achard: A világ legszebb szerelme. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1961. október 13.
HAROLD GOFF
Irwin Shaw: Szelíd emberek. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1962. január 13.
PATAK BALÁZS
Sós György: Kati. Rendezte: Egri István
József Attila Színház, 1962. február 24.
KÖZREMŰKÖDŐ
Reggeltől reggelig. Budapest egy napja a mai magyar költészet tükrében. Rendezte: Gál István
Irodalmi Színpad, 1962. május 7.
KÖZREMŰKÖDŐ
Somlyó Zoltán-emlékest.
Irodalmi Színpad, 1962. június 2.
KÖZREMŰKÖDŐ
Móricz Zsigmond-emlékműsor
Irodalmi Színpad, 1962.szeptember7.
NARRÁTOR, LORD WINTER, VÁNDOR, PLANCHET, BONACIEUX-NÉ, KULCSÁR, TÖRPE, FŐPECSÉTŐR, SZABÓ, ELSŐ CSILLÁRTISZTÍTÓ, ELSŐ FOGADÓS, MÁSODIK FOGADÓS, TENGERÉSZ, AJTÓNÁLLÓ, PERJEL, BÍRÓ, RÉVÉSZ, KERTÉSZ
Alexandre Dumas–Roger Planchon: A három testőr. Rendezte: Jaroslav Dudek
József Attila Színház, 1962. szeptember 20.
KÖZREMŰKÖDŐ
Gerhart Hauptmann-emlékest. Rendezte: Szécsi Lajos
Irodalmi Színpad, 1962. december 15.
KÖZREMŰKÖDŐ
Bródy Sándor-emlékest. Rendezte: Kamarás Gyula
Irodalmi Színpad, 1963. március 14.
DANIS ANTAL
Vészi Endre: Hajnali beszélgetés. Rendezte: Benedek Árpád
József Attila Színház, 1963. március 16.
JIM O'CONNOR, A LÁTOGATÓ
Tennessee Williams: Üvegfigurák. Rendezte: Kazán István
József Attila Színház, 1963. április 20.
CAJUS CASSIUS
William Shakespeare: Julius Caesar. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1963. május 17.
MACBETH
William Shakespeare: Macbeth. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1963. október 18.
KÖZREMŰKÖDŐ
Fekete rapszódia. Vers–zene–tánc a dob ritmusán. Rendezte: Gál István
Irodalmi Színpad, 1963. október 28.
KÖZREMŰKÖDŐ
Hriszto Szmirnenszki ünnepi emlékest. Rendezte: Szécsi Lajos
Irodalmi Színpad, 1963. december 4.
KÖVES FERENC
Szakonyi Károly: Életem, Zsóka...! Rendezte: Vadász Ilona
Katona József Színház az Ódry Színpadon, 1963. december 13.
DON QUIXOTE
Juhász Gyula: Don Quixote halála. Rendezte: Szendrő Ferenc
Irodalmi Színpad, 1964. január 26.
MARTINOVICS
Karinthy Frigyes: Martinovics. Rendezte: Szendrő Ferenc
Irodalmi Színpad, 1964. január 26.
KENT GRÓF
William Shakespeare: Lear király. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1964. május 22.
ÁDÁM
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1964. október 2.
KÖZREMŰKÖDŐ
Mozgó világ. Irodalmi koncert. Rendezte: Szécsi Lajos
Irodalmi Színpad, 1964. december 5.
ORESTES
Aiszkhülosz: Síri áldozat – A jólelkűek. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1965. február 26.
CHANCE WAYNE
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara. Rendezte: Marton Endre
Katona József Színház, 1965. május 7.
TRIVELIN
Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux: Két nő közt. Rendezte: Both Béla
Nemzeti Színház, 1965. október 22.
DE SADE MÁRKI
Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1966. február 4.
SEBASTIAN LACREOLE
Noël Coward: Akt, hegedűvel. Rendezte: Egri István
Katona József Színház, 1966. május 27.
CZILLEI ULRIK
Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1966. november 4.
MÓZES
Madách Imre: Mózes. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1967. november 2.
ROBINSON
Franz Kafka–Max Brod: Amerika. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1968. május 24.
BODAKI
Dobozy Imre: Eljött a tavasz. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1968. október 25.
ROGOZSIN
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij–Georgij Tovsztonogov: A félkegyelmű. Rendezte: Egri István
Nemzeti Színház, 1969. május 16.
LUCIFER
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Vámos László
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1969. augusztus 10.
IVÁN
Erdélyi Sándor: Mozaikok. Rendezte: Babarczy László
Katona József Színház, 1969. október 12.
LŐRINC BARÁT
William Shakespeare: Rómeó és Júlia. Rendezte: Major Tamás
Nemzeti Színház, 1971. február 26.
ROSENCRANTZ
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1971. április 23.
JÓNÁS
Babits Mihály: Jónás könyve. Oratórium. Rendezte: Huszár Klára
Irodalmi Színpad, 1971. október 25.
TRENCSÉNI CSÁK MÁTÉ, NÁDOR ÉS PÁRTVEZÉR
Madách Imre–Keresztury Dezső: Csák végnapjai. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1971. október 29.
RUPERT HARPER, KAPITÁNY, SZÁRNYSEGÉD
Barry England: Neveletlenek
Nemzeti Színház, 1972. február 25. Rendezte: Marton Endre
HÁRY JÁNOS HANGJA
Garay János–Paulini Béla–Harsányi Zsolt–Szilágyi Dezső: Háry János. Rendező: Szőnyi Kató
Állami Bábszínház, 1972. április 17.
MUKÁNYI
Csiky Gergely: Mukányi. Rendezte: Egri István
Katona József Színház, 1972. december 22.
A SZERZŐ HANGJA
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor. Rendezte: Georgij Tovsztonogov
Nemzeti Színház, 1973. március 11.
GYÖRGY
Illyés Gyula: Testvérek. Rendezte: Vadász Ilona
Nemzeti Színház, 1973. április 19.
A KÖLTŐ HANGJA
Csenki Imre: Cigányok. Rendezte: Kerényi Imre
Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 1973. július 6.
MÓZES
Madách Imre: Mózes. Rendezte: Marton Endre
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1973. július 20.
SAS BÉNI
Szakonyi Károly: Hongkongi paróka. Rendezte: Illés István
Katona József Színház, 1973. december 22.
GYORGACSEV, ÁCS
Alekszandr Valentinovics Vampilov: A múlt nyáron történt… Rendezte: Nagy András László
Nemzeti Színház, 1974. április 19.
CZILLEI ULRIK
Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak. Rendezte: Marton Endre
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1974. július 20.
VII. GERGELY
Németh László: VII. Gergely. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1975. január 10.
BÁNK BÁN
Katona József: Bánk bán. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1975. március 22.
GÉZA
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1976. február 14.
GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS
Keresztury Dezső: Nehéz méltóság. Rendezte: Marton Endre
Gyulai Várszínház, 1976. július 2.
BOLYAI JÁNOS
Kocsis István: Bolyai estéje. Rendezte: Dobai Vilmos
Radnóti Miklós Színpad, 1976. december 1.
SÁNDOR, ALIAS SZÁNTÓ ISTVÁN
Nagy István: Özönvíz előtt. Rendezte: Harag György
Nemzeti Színház, 1976. december 15.
TELEKI LÁSZLÓ
Illyés Gyula: Különc. Rendezte: Marton Endre
Nemzeti Színház, 1977. szeptember 30.
KÖZREMŰKÖDŐ
Illyés est. Rendezte: Varga Géza
Radnóti Miklós Színpad, 1977. november 2.
JÓSKA BÁCSI
Németh László: Erzsébet-nap. Rendezte: Bodnár Sándor
Nemzeti Színház a Fővárosi Művelődési Házban, 1978. február 3.
DANTE
Maróti Lajos: A számkivetett. Rendezte: Vadász Ilona
Nemzeti Színház, 1978. november 24.
TONIN
Ruzante: A csapodár madárka. Rendezte: Szőke István
Nemzeti Színház a Fővárosi Művelődési Házban, 1979. január 12.
SOTI KÁLMÁN
Illyés Gyula: Homokzsák, avagy nevetni könnyebb. Rendezte: Sík Ferenc
Gyulai Várszínház, 1979. július 21.
JEROMOS
Illyés Gyula: Dániel az övéi közt, avagy A mi erős várunk. Rendezte: Vadász Ilona
Nemzeti Színház a Fővárosi Művelődési Házban, 1979. október 19.
HUSZ JÁNOS
Németh László: Husz János. Rendezte: Zsámbéki Gábor
Nemzeti Színház, 1980. március 28.
IV. HENRIK KIRÁLY (szerepátvétel)
William Shakespeare: IV. Henrik I.–II. Rendezte: Zsámbéki Gábor
Nemzeti Színház, 1981. szeptember 8. és szeptember 9.
BÉTISZ
Sütő András: A szúzai menyegző. Rendezte: Ruszt József
Nemzeti Színház, 1981. április 3.
MAKKOS MENYHÉRT ÚR
Jókai Mór: Thália szekerén. Rendezte: Zsámbéki Gábor
Katona József Színház, 1981. december 12.
PERELLA RAYMOND
Illyés Gyula: Tiszták. Rendezte: Kerényi Imre
Nemzeti Színház, 1982. november 4.
LŐRINC BARÁT (szerepátvétel)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia. Rendezte: Sík Ferenc
Nemzeti Színház, 1983.május 3.
BARNA JÓZSEF, GYÁRIGAZGATÓ
Moldova György: Titkos záradék. Rendezte: Kerényi Imre
Nemzeti Színház, 1983. május 6.
AZ ÚR
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Vámos László
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1983. július 22.
Nemzeti Színház, 1983. szeptember 21.
GYÖRGY
Illyés Gyula: Testvérek. Rendezte: Sík Ferenc
Magyar Színkör a Kossuth Klubban, 1983. november 14.
PITOU
John Murrell: Sarah avagy a languszta sikolya. Rendezte: Mrsán János
Várszínház, 1983. december 9.
ERNST HEINRICH ERNESTI, MÁS NÉVEN EINSTEIN, PÁCIENS
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok. Rendezte: Szurdi Miklós
Nemzeti Színház, 1984. április 15.
KÉRÉSZ PAP DÁNIEL
Páskándi Géza: A szélmalom lakói. Rendezte: Vámos László
Nemzeti Színház, 1984. november 3.
DON SALLUSTE DE BAZAN
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Ruy Blas). Rendezte: Vámos László
Nemzeti Színház, 1985. március 31.
HARMADIK ESKÜDT
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember. Rendezte: Békés András
Nemzeti Színház, 1985. szeptember 28.
BÓDI VENCEL
Sütő András: Advent a Hargitán. Rendezte: Sík Ferenc
Nemzeti Színház, 1986. január 2.
POSZEIDÓN
Euripidész: Trójai nők. Rendezte: Vámos László
Nemzeti Színház, 1986. január 18.
IGAZGATÓ
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig. Rendezte: Békés András
Nemzeti Színház, 1986. szeptember 21.
IV. MEHMED TÖRÖK SZULTÁN
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad. Rendezte: Romhányi László
Kőszegi Várszínház, 1987. július 10.
TIBORC, PARASZT
Katona József: Bánk bán. Rendezte: Vámos László
Nemzeti Színház, 1987. október 30.
DR. SZMUK
Illyés Gyula: Lélekbúvár. Rendezte: Sík Ferenc
Várszínház, 1988. január 11.
DR. SIMON PÁL
Galgóczi Erzsébet–Böhm György: Vidravas
Nemzeti Színház, 1989. március 9.
Rendezte: Ruszt József
PROSPERO, MILÁNÓ TÖRVÉNYES HERCEGE
William Shakespeare: A vihar. Rendezte: Taub János
Nemzeti Színház, 1990. április 13.
GERGELY PÁTER
Márai Sándor: A kassai polgárok. Rendezte: Sík Ferenc
Gyulai Várszínpad, 1990. június 28.
Nemzeti Színház, 1990. szeptember 28.
BÉTISZ
Sütő András: A szúzai menyegző. Rendezte: Ruszt József
Szegedi Szabadtéri Játékok, 1990. augusztus 3.
GOMBÖNTŐ
Ibsen, Henrik: Peer Gynt. Rendezte: Csiszár Imre
Nemzeti Színház, 1991. április 5.
FIRSZ, ÖREG INAS
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert. Rendezte: Victor-Ioan Frunza
Nemzeti Színház, 1991. december 16.
TÓT
Örkény István: Tóték. Rendezte: Funtek Frigyes m.v.
Nemzeti Színház, 1992. február 14.
DOBY LÁSZLÓ, TISZTELETES
Páskándi Géza: Tornyot választok. Rendezte: Sík Ferenc
Nemzeti Színház, 1992. október 16.
FŐINKVIZÍTOR
Friedrich Schiller: Don Carlos. Rendezte: Dieter Löbach
Nemzeti Színház, 1992. december 4.
HEKTOR
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem. Rendezte: Sík Ferenc
Várszínház, Refektórium, 1993. április 23.
ÁDÁM (XII., XIII., XIV. szín)
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Ricard Salvat
Nemzeti Színház, 1994. február 4.
KENT GRÓF
William Shakespeare: Lear király. Rendezte: Sík Ferenc
Gyulai Várszínház, 1994. augusztus 11.
DEGELMANN, KOMORNYIK
Molnár Ferenc: Panoptikum, avagy a király füle. Rendezte: Bodolay Géza
Nemzeti Színház, 1994. október 7.
PICKERING EZREDES
Frederick Loewe– Alan Jay Lerner: My Fair Lady. Rendezte: Sík Ferenc
Nemzeti Színház, 1994. november 30.
VARGA TÓBIÁS
Szakonyi Károly: Vidám finálé. Rendezte: Málnay Levente
Várszínház, 1995. február 23.
MAURICE
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban. Rendezte: Szirtes Tamás
Madách Kamara, 1995. június 16.
MIKSZÁTH KÁLMÁN, MESÉLŐ
Mikszáth Kálmán–Szakonyi Károly: Szent Péter esernyője. Rendezte: Beke Sándor
Nemzeti Színház, 1996. február 16.
DEÁK FERENC
Csongrádi Kata: Sissy és én. Rendezte: Szilágyi Tibor
Budapest Bábszínház, 1996. február 24.
KOSZTA SÁMUEL
Csiky Gergely: A nagymama. Rendezte: Iglódi István
Nemzeti Színház, 1996. május 3.
SZTELLIÁRISZ
Johann Nepomuk Nestroy–Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz vagy a három jómadár. Rendezte: Iglódi István
Nemzeti Színház. 1996. november 22.
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendezte: Iglódi István
Várszínház, 1997. március 14.
EGEON
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka. Rendezte: Bruck János
Nemzeti Színház, 1997. május 2.
KOSZTA SÁMUEL
Csiky Gergely: A nagymama. Rendezte: Iglódi István
Szigligeti Színház, Szolnok, 1997. október 24.
SCHULLER MEDÁRD
Sütő András: Balkáni gerle. Rendezte: Iglódi István
Nemzeti Színház, 1998. október 2.
JÁCINT
Molnár Ferenc: A hattyú. Rendezte: Iglódi István
Várszínház, 1999. február 12.
MILLER, MUZSIKUS
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem. Rendezte: Meczner János
Nemzeti Színház, 1999. december 10.
TUDÓS
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Rendezte: Iglódi István
Magyar Színház, 2000. december 1.
Sinkovits Imre filmszerepei
Szabó Sándor
Teljes gőzzel (1951) Rendező: Máriássy Félix
Süle Elek
Vihar (1952) Rendező: Fábri Zoltán
Pataki
Ifjú szívvel (1953) Rendező: Keleti Márton
Madarász
Föltámadott a tenger (1953) Rendező: Nádasdy Kálmán
Dobsa
A város alatt (1953). Rendező: Herskó János
Francia követ
Rákóczi hadnagy (1953). Rendező: Bán Frigyes
Borsa
Életjel (1954) Rendező: Fábri Zoltán
Kara Jenőke gyümértes, a motorbicikli szerelmese
Hintónjáró szerelem (1954) Rendező: Ranódy László
Suki Balázs
Gábor diák (1955) Rendező: Kalmár László
Kóti
Különös ismertetőjel (1955) Rendező: Várkonyi Zoltán
Bűvész
Keserű igazság (1956; csak 1986-ban mutatták be) Rendező: Várkonyi Zoltán
Nagy István, tanító
Szakadék (1956) Rendező: Ranódy László
Rádióriporter
A csodacsatár (1956) Rendező: Keleti Márton
Gábriel Mihály, masszőr
A nagyrozsdási eset (1957) Rendező: Kalmár László
Benkő
Külvárosi legenda (1957) Rendező: Máriássy Félix
Szereplő
Az igazi égszínkék (1957) Rendező: Dienes Ferenc
Szereplő
Születésnapi ajándék (1960) Rendező: Kalmár László
Ruzics Rudi
Az arc nélküli város (1960) Rendező: Fejér Tamás
Vetró János
Próbaút (1960) Rendező: Máriássy Félix
Tirpák
Fűre lépni szabad (1960) Rendező: Makk Károly
Gestapo tiszt
Alba Regia (1961) Rendező: Szemes Mihály
Zágon Mihály
Amíg holnap lesz (1961) Rendező: Keleti Márton
Ónodi
Két félidő a pokolban (1961) Rendező: Fábri Zoltán
Szereplő
Négyen az árban (1961) Rendező: Révész György
Szereplő
Megöltek egy lányt (1961) Rendező: Nádasy László
Pattonai
Isten őszi csillaga (1962) Rendező: Kovács András
Karló
Legenda a vonaton (1962) Rendező: Rényi Tamás
Nyomozó
Az utolsó vacsora (1962) Rendező: Várkonyi Zoltán
Szereplő
Foto Háber (1963) Rendező: Várkonyi Zoltán
Cirok Feri
Mindennap élünk (1963) Rendező: Rényi Tamás
Horváth László
Párbeszéd (1963) Rendező: Herskó János
Karvaly Pista
Tücsök (1963) Rendező: Markos Miklós
Főmérnök
Új Gilgames (1964) Rendező: Szemes Mihály
Harrer
Álmodozások kora (1964) Rendező: Szabó István
dr. Julesz
Ha egyszer húsz év múlva (1964) Rendező: Keleti Márton
Gaál, sofőr
Kár a benzinért (1964) Rendező: Bán Frigyes
Bálint
Már nem olyan időket élünk (1964) Rendező: Marton Endre
Hertelendi
Másfél millió (1964) Rendező: Palásthy György
Iskolatárs
Miért rosszak a magyar filmek? (1964) Rendező: Fejér Tamás
Narrátor
A pénzcsináló (1964) Rendező: Bán Frigyes
Taxisofőr
Az orvos halála (1965) Rendező: Mamcserov Frigyes
Molnár tizedes
A tizedes meg a többiek (1965) Rendező: Keleti Márton
Bahó Attila
Aranysárkány (1966) Rendezte: Ranódy László, Gyöngyössy Imre
A rendező
És akkor a pasas… (1966) Rendező: Gertler Viktor
Nyeste
A férfi egészen más (1966) Rendező: Fejér Tamás
Modok Bálint
Változó felhőzet (1967) Rendező: Keleti Márton
Gáspár
Egy szerelem három éjszakája (1967) Rendező: Révész György
Százados
Az özvegy és a százados (1967) Rendező: Palásthy György
Dobó István
Egri csillagok (1968) Rendező: Várkonyi Zoltán
Zelk
Az alvilág professzora (1969) Rendező: Szemes Mihály
Tót, tűzoltóparancsnok
Isten hozta, őrnagy úr (1969) Rendező: Fábri Zoltán
Drapp Tamás
Az örökös (1969) Rendező: Palásthy György
Horváth László, alezredes
N. N. a halál angyala (1970) Rendező: Herskó János
Bodaki Ferenc
Szemtől szembe (1970) Rendező: Várkonyi Zoltán
Liszt Ferenc
Szerelmi álmok (1970, magyar–szovjet) Rendező: Keleti Márton
Cirkuszigazgató
Utazás a koponyám körül (1970) Rendező: Révész György
Szemetes
Hahó, Öcsi! (1971) Rendező: Palásthy György
Horány Béla
Lányarcok tükörben (1972) Rendező: Bán Róbert
Rendőr
Volt egyszer egy család (1972) Rendező: Révész György
Csekő Guszti
Illatos út a semmibe (1973) Rendező: Magyar József
Öreg Zeke
Ki van a tojásban? (1974) Rendező: Szalkai Sándor
A Nemzeti Múzeum igazgatója
A kard (1976) Rendezte: Dömölky János
Igazgató
Ékezet (1977) Rendező: Kardos Ferenc
Georg Johannson
A néma dosszié (1978) Rendező: Mészáros Gyula
Genfi polgár
Csillag a máglyán (1978) Rendező: Ádám Ottó
Máté, téeszelnök
Kinek a törvénye? (1978) Rendező: Szőnyi G. Sándor
Vámos professzor
Naplemente délben (1979) Rendező: Hintsch György
Ankerschmidt lovag
Az új földesúr (1989) Rendező: Lányi András
Álmos vezér
Honfoglalás (1996) Rendező: Koltay Gábor
Balogh tanár úr
Retúr (1996) Rendező: Palásthy György
Bibliográfia
Bibliográfia
Válogatott bibliográfia
Közlések
Egy színész – 18 szerep. Film, Színház, Muzsika, 1962. október 12.
A múlt ébresztése. Film, Színház, Muzsika, 1967. december 22.
A forradalom színei. Film, Színház, Muzsika, 1983. július 15.
Vallomás Illyés Gyuláról. Árgus. 1993. 1. szám 58.
„Vigasz-lámpácskák". Szerkesztette Balatoni Monika. Előszó Sütő András, utószó Ablonczy László. Budapest, Kairosz Kiadó, 2001.
Az első Németh László-szerep = „Európai látókörű magyar." Emlékezések Németh Lászlóra. Szerkesztette Olasz Sándor, Monostori Imre. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2006. 227–232.
AV-dokumentumok
Egy este Sinkovits Imrével. Rendezte: Bozó László. Magyar Televízió, 1969. 90'34"
Mestersége színész. Riporter: Tarján Tamás. Szerkesztő: Virág Katalin. Rendező: Török Ilona Magyar Televízió, 1988. 46'08"
Szülőföld, felnevelőföld. Bemutatja Sinkovits Imre. Szerkesztő–forgatókönyvíró: Major Sándor. Rendezte: Szélyes Zoltán. Magyar Televízió, 1992. 57'40"
Örökös tagság – Sinkovits Imre. Riporter–főszerkesztő: Érdi Sándor. Magyar Televízió, 1998. 54'14"
Recepció
Könyvek
Sinkovits Imre. A színész arca 6. [Szerkesztette Gazda Ildikó – Bogdán István.] Budapest, MOKÉP, Magyar Hirdető, 1979.
Sütő András – Cenner Mihály – Gervai András – Bóta Gábor: Sinkovits. Göncz Árpád ajánlásával. Hungalibri Kiadó, Budapest, 2001.
Az ember. Vallomások Sinkovits Imréről. [Szerkesztette Spangel Péter.] Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2001, 2008.
„Jó éjt, nagyságos Fejedelem!" Emlékkönyv Sinkovits Imréről. [Összeállította, szerkesztette: Siklós Endre.] Szerző, Budaörs, 2003.
Ablonczy László: Sinkovits Imre a Hargitán. Fél évszázad töredékei a Nemzeti Színház 175 esztendejéből. Kairosz, Budapest, 2013.
Könyvrészletek (portrék)
Sándor Iván: Ásni a rejteket… Sinkovits Imre (1969) = S. I.: Arcok, szerepek. Budapest, Magvető, 1971. 57–68.
Sándor Iván: Varsói levél Sinkovits Imréhez (1962. december). = S. I.: Quo vadis, Thália? Budapest, Kozmosz, (1986). 92–95.
Szenkovits Péter: Maga (volt) a Nemzeti. = Sz. P.: Meg tudod csinálni. Harasztifalu, Szerző, 2001. 80–84.
Galgovics Tamás: Sinkovits Imre, a határtalanul magyar színész = G. T.: Egressytől Sinkovitsig. Harminc arc a Nemzeti Színház történetéből. Budapest, Palatinus Könyvkiadó – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2002. 178–183.
Szenkovits Péter: Imike és az ő drága Mangája. = Sz. P.: Sorstársaság. Harasztifalu, Szerző, 2005. 149–151.
Ablonczy László: „Be mertünk avatkozni saját belügyeinkbe". Sinkovits Imre napjai, naplója, dokumentumai = A. L.: Szín-vallás. Avagy az Őrnagy úr feldarabolásának szükséges voltáról. Budapest, Kairosz, 2008. 13–46.
Könyvrészletek (interjúk)
Galsai Pongrác: Sinkovits Imre = G. P.: Öltözőtükör. 500 kérdés 24 színészhez. Budapest, Kozmosz, 1971. 121–127.
Nádor Tamás: Sinkovits Imre = N. T.: Múzsák és mesterek. Párbeszéd művészekkel. Budapest, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1984. 233–242.
Sághy Ildikó: A Sinkovits–Gombos házaspár. „Embert ne irigyelj, míg le nem élte az életét = Sághy Ildikó: Szerelemtől a színpadig. Szubjektív beszélgetés kedvenceinkkel – szertelenül, sokféle műfajban. Miskolc, Szerző, 1985. 227–231.
Mester Ákos: Bánk bán megdorgálja a közönséget. A vízimolnár unokája esténként kifesti magát. Sinkovits Imre = M. Á.: Ki ül a székbe? Tizenkét érdekes ember. Budapest, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987. 199–214.
Ferenczi Andrea: Nemzetet, kultúrát, hitet. = F. A.: Arcok és szerepek. Beszélgetések. Budapest, Harmat Kiadó, 2001. 110–119.
Jánosi Zoltán: Sinkovits Imre = J. Z.: A Nemzet Színészei. Pécs, Alexandra, 2002. 175–183.
Érdi Sándor: Sinkovits Imre. = A halhatatlanok társulata. Örökös tagság. Szerkesztette Érdi Sándor és Szegvári Katalin. Budapest, Sensus Kiadó, 2003. 138–147.
Bakonyi István: Sinkovits Imre. = B. I.: Vendégeim voltak, 2. Válogatott interjúk. Székesfehérvár, Felsőmagyarországi Kiadó–Kodolányi János Főiskola, 2004. 5–9.
Borzák Tibor: Sinkovits Imre: Sírig = B. T.: Színarany. Beszélgetések a Nemzet Színészeivel. Budapest, Editorial Kft., 2006. 35–46.
Folyóiratközlések
Portrék
Siker. [Az igazság házhoz jön című darabban játszott szerepéről.] Film, Színház, Muzsika, 1961. április 28.
Lelkes Éva: Vallomás szólóban és szerepekben. Film, Színház, Muzsika, 1961. 34. szám augusztus 25.
(Nagy): Sinkovits Imre. Négyen az új Jászai-díjasok közül. Film, Színház, Muzsika, 1962. április 13.
Körmendi Judit: Czirok Ferenc brigádvezető – Sinkovits Imre. Film, Színház, Muzsika, 1963. február 1.
Földes Anna: Sinkovits Imre. Nők Lapja, 1964. január 25.
Zsigmond Márta: Sinkovits. Világ Ifjúsága, 1966. 6. szám
Baróti Géza: Sinkovits Imre színművész. Magyar Hírek, 1966. május 15.
Illés Jenő: Színészarcok. Sinkovits Imre. Film, Színház, Muzsika, 1967. november 17.
(d. i.) [Demeter Imre]: A hét portréja Sinkovits Imréről. Film, Színház, Muzsika, 1969. március 15.
Földes Anna: ...És akkor a Sinkovits. Nők Lapja, 1966. szeptember 17.
Ablonczy László [lejegyezte]: Sinkovits Imre tűnődéseiből. A 350. Mózes után. Film, Színház, Muzsika, 1978. április 8.
Keresztury Dezső: Egy eszményítő realista Sinkovits Imréről. Színház 1979. 4. szám 19–23. és K. D.: Árnyak nyomában. Válogatott színikritikák, tanulmányok. Budapest, Magvető Kiadó, 1984. 524–542.
Bános Tibor: Harminckét éve. Színészportré. [Sinkovits Imre]. Magyarország, 1980. június 8.
Ablonczy László: Színésznek lenni. Sinkovits Imre – A színészet szolgálat. Film, Színház, Muzsika, 1980. december 20. és A. L.: Nemzeti lélekharang. Jászai Maritól Bubik Istvánig. Beszélgetések, jegyzetek, történeti töredékek. Budapest, Codex Print Kiadó és Nyomda Kft., 2007. 302–305. (Színésznek lenni Adventi töredékek Sinkovits Imréről címmel; az utolsó töredékkel kiegészítve, ami 1980-ban nem jelenhetett meg.)
(ablonczy) [Abonczy László]: Mózes – Sinkovits Imre. . Film, Színház, Muzsika, 1982. április 24. és A. L.: Nemzeti lélekharang. Jászai Maritól Bubik Istvánig. Beszélgetések, jegyzetek, történeti töredékek. Budapest, Codex Print Kiadó és Nyomda Kft., 2007. 333–335. („Elvész az ügy?" Mózes – Sinkovits Imre címmel)
Kállai Katalin: Tanárai voltak. Sinkovits Imre. Képes 7, 1986. november 22.
Z.[appe] L.[ászló]: Sinkovits Imre születésnapjára. Népszabadság, 1988. szeptember 24.
Csoóri Sándor: A kiválasztott. Film, Színház, Muzsika, 1988. szeptember 17.
Sándor Iván: Emelem poharam. Film, Színház, Muzsika, 1988. szeptember 17.
Ablonczy László: Lelkestársakkal találkozva. Film, Színház, Muzsika, 1988. szeptember 17. és A. L.: Nemzeti lélekharang. Jászai Maritól Bubik Istvánig. Beszélgetések, jegyzetek, történeti töredékek. Budapest, Codex Print Kiadó és Nyomda Kft., 2007. 490–496. (Lelkestársakkal találkozva. Szülőföldjén Sinkovits Imrével címmel)
M.[olnár] G.[ál] P.[éter]: A hetvenéves Sinkovits, avagy Ki a király? Népszabadság, 1998. szeptember 21.
Sütő András: Kétféle ember egy lélekben. Sinkovits Imre hetvenedik születésnapjára. Magyar Nemzet, 1998. szeptember 21.
Aniszi Kálmán: Nyelv és színpad. Beszélgetés Sinkovits Imrével. Nyelvünk és Kultúránk, 2000. 109. szám
Ablonczy László: Isten veled, nagyságos Fejedelem! Sinkovits Imre halálára. Reformátusok Lapja, 2001. 5. szám és A. L.: Nemzeti lélekharang. Jászai Maritól Bubik Istvánig. Beszélgetések, jegyzetek, történeti töredékek. Budapest, Codex Print Kiadó és Nyomda Kft., 2007. 541–547. (Isten veled, Fejedelem! címmel)
Kővári Orsolya: Sinkovits Imre. Premier, 2004. 2. szám
Interjúk
Torda István: „Modern az, mai aktuális és igaz…" Riport Sinkovits Imrével. Ország Világ, 1963. május 29.
Shakespeare-ről és filmről – Sinkovits Imrével. Film, Színház, Muzsika, 1963. szeptember 13.
Berkes Péter: Beszélgetés a hazáról. Közérthető formát adni a nagy eszmék nagy alakjainak. Sinkovits Imre a Nemzeti Színház Kossuth-díjas, érdemes művésze Lobogó, 1975. január 23.
Nádor Tamás: „Minden szerettem volna lenni." 10 kérdés Sinkovits Imréhez, A Magyar Ifjúság kulturális melléklete, 1979. november 30.
Barta András. Emlékezés az alma materre. A jó iskola az állandóság és a változás egysége. Beszélgetés Sinkovits Imrével. Magyar Nemzet, 1980. augusztus 20.
Gách Marianne beszélgetése Sinkovits Imrével. „A vígjátékban mindig feloldódom." Film, Színház, Muzsika, 1987. szeptember 5.
Lőcsei Gabriella: Kegyetlen sodrásban. Sinkovits Imre egy öreg gavallér szerepében, a nemzeti színjátszásról tűnődvén Magyar Nemzet, 1995. június 24.
Csépe Krisztina: A diktatúra görcse lassan oldódik. [Interjú] Demokrata, 1998. november 26.
Bogácsi Erzsébet: Őrizzük meg a forradalom tisztaságát. Visszapillantás Sinkovits Imrével az 1956-os őszi napokra. Népszabadság, 1997. október 25.
© Magyar Művészeti Akadémia, 2017