Hirdetés

Rendkívüli hír: Fekete Pákó magyar állampolgár lett, a Himnuszt is elénekelte a vizsgán

Nap Híre portré Nap Híre

Ráadásul az egyik kedvenc tételét húzta ki az énekes.

Fekete Pákó, születési nevén Lapite Oladayo még 1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, hogy az ELTE jogi karán nemzetközi jogot hallgasson. Három évig tanult az egyetemen, ám a tanulmányait nem fejezte be, inkább mulatós dalokat kezdett énekelnoi. Ezt követően pedig celebként több tévéműsorban is feltűnt - írja a 24.hu.

Az énekes pénteken arról tájékoztatta a lapot, hogy hosszú évek után sikeresen teljesítette a magyar állampolgársági vizsgát.

Eljött végre ez a nap is! Több, mint tíz év után vettem a bátorságot, és folytattam a megkezdett állampolgársági vizsgát. A sok tanulásnak meglett a gyümölcse, és szeptember 20-án sikeresen letettem az írásbeli után a szóbeli vizsgát is. A bizottság is megjegyezte, hogy látszik a sok munka, és biztosan a könyvből is sokat tanultam. A tudás mellett a szerencse is mellém állt, mert az egyik kedvenc tételemet húztam, amiben a Himnusz – amit büszkén el is énekeltem a bizottságnak–, a Hungarikumok és a honosítás voltak

- mondta a lapnak a celeb.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés