Híradó

Molnár Anikó megtalálta a boldogságot

rtl.hurtl.hu

2007. július 19. 21:52

Most érzi először igazán nőnek magát Molnár Anikó, aki szerelemével, Angelóval látta vendégül a Fókusz stábját. Az egykori villalakó őszintén beszélt arról, hogyan döntöttek a közös erotikus munka mellett, és azt is elárulta, hogy tökéletesíteni szeretné alakját, ezért plasztikai műtétre készül.

Majdnem ő volt az, aki mindent vitt. Házat, autót, milliókat. Molnár Anikó azonban csak második lett, és bár hatalmas volt iránta az érdeklődés, sokáig a magánéletében is csak másodhegedűsnek érezhette magát. Sokak számára ő testesítette meg az igazi nőt, ő mégis csak keresgélt, sodródott, párt és munkákat cserélt. Most azonban úgy tűnik, hogy a portugál származású Angelo oldalán tényleg magára talált.

„Igazából azóta jöttem rendbe önképileg, amióta Angeloval vagyok, mert neki úgy vagyok jó ahogy vagyok, ő teljesen helyre tett” - vallja be a Való Világ egykori sztárja.

Molnár Anikó ragyog a boldogságtól. Angelóval egy családi házban élnek, mint egy igazi házaspár. Nyolc hónapja, december 18-án találkoztak először egy rendezvényen, ahol Anikó műsorvezető volt, Angelo pedig táncos fellépő. Telefonszámot cseréltek ugyan, de akkor még úgy tűnt, nem lesz semmi a vonzalomból, mert Angelo Bécsben élt és dolgozott. A szerelem azonban legyőzte a távolságot: a fiú Pomázra költözött Anikóhoz, feladva régi, pörgős életét.

A párnak közös a munkája: Anikó is fellépett Angelo mellé a színpadra. A lány bátyja, Attila, chippendale-ként dolgozik, ő segített a szerelmeseknek a közös erotikus show-műsor kidolgozásában. 

Anikó azt mondja, most találta meg igazi önmagát. Eleinte ódzkodott a pikáns felkérésektől, amelyeket Angelo menedzserétől kapott, de aztán elgondolkodott rajta: 

„Azzal csinálom elvégre, akit szeretek, nincs mit takargatnom” – mondja Anikó.

Így aztán ma már a sok epés megjegyzés ellenére boldogan vállalja párját és munkáját is. Sőt, nyíltan beszél tervezett mellnagyobbító műtétjéről is: egy számmal nagyobb implantátumot fog kapni, és az egészet szeretné dokumentálni egy videófelvétellel, melyben minden kérdést feltesz közben, ami egy nőben ilyenkor, előtte és utána felmerülhet.

Így, hogy Angelo mellett már igazán nőnek érzi magát, és sugárzóan boldog, Anikó a kis trónörököst is elkezdte tervezgetni. 

Az egykori villalakó élete tehát úgy tűnik, révbe ért. Anikó azt mondja, sokat tanult a múlt hibáiból. Az elmúlt években ugyanis nagyon sokan és sokféleképpen beszóltak neki, de már nem figyel oda erre. Azt mondja, már nem akar mindenkinek megfelelni. Most boldog, és nekik most csak ez számít.

Címlapról ajánljuk