Starity

Melegbárban szórakozott Keleti Györgyi

2011. március 30. 15:03   |   Szerző: Lilly98

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Keleti Györgyi egy nappal a börtönbüntetés kiszabása után melegbárban engedte ki az elmúlt napok stresszeit, persze alkohol nélkül.

hirdetés
Melegbárban szórakozott Keleti Györgyi

A modell semmit sem bízott a véletlenre: megkérte legjobb barátnőjét, Emőkét, hogy készítsen neki egy olyan frizurát, ami megfelel egy bulizós estére, hiszen Keleti Györgyi – büntetése kiszabása óta – ismét kirúgott a hámból.

Néhány szemtanú szerint a lány több helyet is felkeresett, míg rá nem talált a véglegesre, ami egy melegbár volt. Egy ott szórakozó tanú a következőket nyilatkozta a Borsnak: „Nem láttam, hogy alkoholt fogyasztott volna, végig üdítőt ivott, de így is remekül érezte magát. Keveset táncolt, leginkább a barátaival beszélgetett, akik igyekeztek távol tartani tőle a kíváncsiskodókat. Nem csodálom, hogy a bíróságra esernyők árnyékában érkezett, hiszen kétpercenként akart odamenni hozzá valaki. Az emberek egyébként – ahogy én látom – szeretik Györgyit, sokan az együttérzésükről biztosították, mások fotózkodni akartak vele. Ő most a nagy szám, hiszen tele van vele a média.”

A fentebb idézett szavakat Györgyi sajtóreferense, Wandracsek Tamás is megerősítette: „Györgyi valóban nem iszik alkoholt, sohasem ivott, és drogokat sem használt. Kicsit ki akarta engedni a gőzt, ezért ment bulizni. Hiszen az elmúlt időszak rettentő nehéz volt számára. Imádta, hogy végre kikapcsolódhatott, és nekem azt mondta, nagyon meghatotta, hogy az emberek pozitívan viselkedtek vele. Talán kicsit túlzásba is vitték, hiszen a rajongók megállíthatatlan ostromát megunva viszonylag korán hazament.”
 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek