1922 augusztus másodikán született Agárdy Gábor színművész.
Agárdy Gábor családja örmény származású volt. Először nyolc éves korában lépett színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az Országos Színészegyesület színiiskolájába járt. 16 évesen szerződtette a szegedi színház, majd rövid ideig vándorszínész volt. 1942-ben katonai behívóval került tábori színházba, majd az orosz frontra.
A háború után ismét vándorévek következtek, 1949-től pedig a miskolci színház tagja lett. Szerepelt a Fővárosi Operettszínházban, majd saját bevallása szerint pályafutása legszebb tizenkét évét töltötte a Petőfi Színházban. Itt játszhatta el több mint kétszázszor Bicska Maxit a Koldusoperában és majdnem háromszázszor Jaroslav Hašek Švejkjében Katz tábori lelkészt.
Akkora sikere volt, hogy megállították az utcán, rámosolyogtak, a taxisok pedig nem fogadtak el pénzt a fuvarért. Pedig négy nappal a premier előtt kellett beugrania a gyomorperforációval kórházba szállított Benedek Tibor helyére. Erre így emlékezett vissza: „Megkaptam a szövegkönyvet, hogy másnapra tanuljam meg a szerepemet. Nem volt nehéz. Katz páternek mindössze két jelenete van a darabban. Az egyikben elkártyázza Svejket, a másikban — totál részegen — beszédet mond a frontra induló katonákhoz, és dalra fakad a szószéken. Úgy éreztem, ide kellene egy eredeti szám.
Amikor a rendező, Kamarás Gyula szünetet rendelt el a próbán, átszaladtam a szemközt levő Operett Színházba. Megkerestem Bródy Tamás karnagyot, a zeneszerzőt. „Mikorra kellene a szám?” — kérdezte Bródy. „Ráér. Két óra múlva érte jönnék, amikor odaát végzünk a próbával.”
Furcsán nézett rám, de vállalta. Amikor visszamentem, átnyújtotta a dalt. Ez volt a Sebaj Fáni. Ahányszor előadtam, frenetikus sikert aratott.”
Veszprémben lehetett Sipos úr Domján Edit Irmája mellett Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjából készült remek előadásban. 1964-ben a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ahol 1989-ben örökös tag címet kapott. 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház művésze volt.
Agárdy Gábor 1954-ben játszott először filmben. Felejthetetlen alakítást nyújtott többek között az Egy magyar nábobban, az Akiket a pacsirta elkísérben, az Egri csillagokban, a Retúrban. Utolsó szerepe Márai Sándor Gyertyák csonkig égnek című regényének televíziós adaptációjában volt.
A színművészet mellett festett is. 1967 óta több önálló kiállításon is bemutatták ikonjait, amelyek közül néhány munkája megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, az oroszországi Danyilov Kolostorban és a Vatikánban is.
Színészi ars poétikájáról így vallott egy 1982-es interjúban a Film Színház Muzsikában: „Szegeden indult a pályám, minden léptemet meghatározza mindaz, ami itt történt velem.
Ezért szeretem a színes színházat, azért vonz a kabaré, a dráma, a színjáték minden árnyalata. Mert azt vallom, a színjátszásnak színesnek kell lenni, minden szűkítő, szürkítő, egyhangúsító tendenciával szemben ezért hiszek mindig a színjáték játékos gyönyörűségében, szeretem a szépet, örülök annak, ha a nézők jól érzik magukat a színházban.
Ha ünnep számukra a színház, úgy mint nekünk volt, annak idején.”
Forrás: OSZMI