A Szent Korona minden bizonnyal a magyar történelem legfontosabb ötvösművészeti remeke. Róla fogalmazok most meg pár állítást és kockáztatok meg pár gondolatot.

1. A Koronát azért hívjuk „szentnek”, mert a középkor azt tartotta róla, hogy Szent István királyunké volt. Most már tudjuk, hogy a Koronán három olyan személy is szerepel, akik Szent István halála után éltek, azaz jelenlegi formájában bizonyosan nem volt az övé. Ez azonban nem zárja ki, hogy bizonyos részeinek van „közük” első királyunkhoz.
2. A Koronán lévő, személyeket ábrázoló zománclemezeken két nyelven vannak feliratok: alul, az abroncson görögül, felül a keresztpántokon pedig latinul A virágzó középkorban nem készítettek „kétnyelvű” ötvöstárgyakat, ez pedig azt jelenti, hogy a Szent Koronát legalább két – de lehet, hogy több – részből állították össze valamikor.

A görög nyelvet a virágzó középkorban a bizánci kultúrkörben használták, ezért a korona alsó felének is ebben földrajzi / kulturális régióban kellett készülnie.

Ennek nem mond ellen az a megállapítás, hogy a Koronán érvényesülnek az aranymetszés szabályai – hiszen ezt bizonyosan azok az ötvösök is ismerték, akik alsó koronát (Corona Graeca) és a felső koronát (Corona Latina) valamikor összeállították.

 3. Kérdés: mikortól létezett a Szent Korona mai formájában?

Minden iskolás megtanulja, hogy Károly Róbertet, első Anjou-házi királyunkat azért kellett háromszor megkoronázni (1301-bwn, 1309-ben és 1310-ben), mert ekkorra már kialakult, hogy csak az elehet Magyarország királya, akit érvényesen a Szent Koronával koronáztak meg. Ezért biztosra vehetjük, hogy legkésőbb ekkorra a Korona már mai formájában létezett.

Visszamehetünk az időben még 100 évet. 1205-ben II. András „minden követ megmozgatott”, hogy Ausztriából visszaszerezze a koronát, mely bátyjának, Imrének özvegye és kisfia juttatott ki oda, elmenekülvén. Ha ennyire fontos volt Andrásnak, legitimációja szempontjából, akkor valószínűsíthetjük, hogy már a „kész”, mai Szent Koronára lehet szó.

4. A „görög korona” hátulján három uralkodó képmása szerepel, tudatosan elrendezve: felül Dukász Mihály bizánci császár (1071-1078), balra alul a fia Konstantin társcsászár, jobbra alul pedig I. Géza (1074-1077) magyar király. Dukász Mihály képe nem illik a foglalatába, ezért meglehetősen durva szegecseléssel rögzítették. Ez pedig arra utal, hogy eredetileg másik három kép szerepelt az abroncson – vélhetően szenteké – de politikai okokból a képeket kicserélték és a három uralkodó képmását helyezték fel.

5. Mivel a három uralkodó egymás közvetlen kortársa volt, ezért elképzelhető, hogy volt némi „közül” a Corona Graeca születéséhez

 I. Géza úgy lett 1074-ben hazánk királya, hogy öccsével, Szent Lászlóval együtt a mogyoródi csatában legyőzték unokatestvérüket Salamon királyt, aki az ország nyugati peremvidékére menekült. Egy ideig még a Szentszék is Salamont ismerte el továbbra is törvényes uralkodónak, így Gézának szüksége lehetett nemzetközi támogatásra.

Talán az történt, hogy Konstantinápolyban elővettek egy szép (esetleg eredetileg császárnői?) koronát a kincstárból, rajta a világon uralkodó Krisztussal (Pantokrator) és orvosszentekkel (Szent Kozma és Damján), majd hátulra ráhelyezték az aktuális császárt, fiát és – némileg alárendelt helyre és kevésbé „fenséges” ábrázolással – a „hűséges” „barbár” uralkodót. A koronát kaphatta esetleg Géza felesége is, aki bizánci származású volt.

6. A Corona Latina (négy keresztpánt összesen 8 apostollal, az összekötő lemezen pedig szintén a világon uralkodó Krisztussal) önmagában, mint tárgy nem igazán használható semmire. Csak úgy van „értelme”, hogy ráhelyezik egy abroncsra – a mi esetünkben épp a Corona Graeca-ra.

A kérdés: mire szolgáltak a keresztpántok eredetileg és mikor helyezték rá őket a görög faliratokkal ékes abroncsra? Egyes elméletek szerint valamely olyan tárgy ékei lehettek, mely valóban kötődött Szent Istvánhoz: talán evangéliumos könyv, talán fejereklye-tartó.

Elképzelhető, hogy Szent László király 1077-ben megörökölte bátyja, I. Géza görög koronáját, majd 1083-ban, István király szentté avatásakor illesztették rá a keresztpántokat és boltozták be a koronát. Érdekes, hogy a fenti, négyzet alakú zománckép latin Krisztusa erősen hasonlít a görög Pantokrátorra – csak éppen keresztülfúrták, hogy keresztet illesszenek rá, ami azért meglehetősen furcsa eljárás…

Az is érdekes, hogy a keresztpántok úgy kerültek rá a görög abroncsra, hogy két apostol (Tamás és Bertalan) is erősen takarásba kerültek. Ez is arra utalhat, hogy nem egységesen tervezett műalkotásról van szó, hanem korábbi tárgyak összeillesztéséről.

7. Amit legalább biztosan tudunk: a kereszt eredetileg egyenes volt, csak később ferdült el, valamilyen erőhatásra, valamely „baleset” alkalmával. A pontos esemény időpontját nem tudjuk kideríteni, a Korona sok viszontagságon ment keresztül. A kutatók leginkább a XVII. századra gondolnak.

8. Végezetül egy izgalmas történelmi krimi. A Képes Krónika (mely a XIV. század második felében készült) egyik ábrázolása egy olyan jelenetet ábrázol, melyben vélhetően II. László ellenkirály (1162-63) ül a trónon – a háttérben pedig egy lovas elrabolja a Koronát. A szöveg egy árva szót sem szól a rablásról.

a. A miniatúrák festője olyan „sztorikat” is ismert, melyeket a szöveg írója (Kálti Márk) nem – vagy éppen a derék ferences nem tartotta fontosnak megemlíteni őket.

b. Mivel mintegy 200 év (!!!) távlatából is emlékeztek a rablásra – vagy akkor még létezett róla feljegyzés – bizonyos, hogy nem akármilyen koronát raboltak el, hanem a királlyá tévő, „beavató” koronát.

c. Ez azt jelentheti, hogy talán már a fentebb említett 1205-ös dátum előtt is csak egyetlen, legitimáló „Szent” Koronánk volt.

d. Egyes kutatók feltételezik, hogy a rablás során a Korona Bizáncba kerülhetett, esetleg a később III. Bélához, aki innen tért haza 1172-ben.

 A Szent Korona még számtalan rejtélyt tartogat és még sokáig fog feladatot nyújtani a történészeknek, ötvösöknek, művészettörténészeknek. Feltehető, hogy források hiányában soha nem fogunk tudni minden kérdésre válaszolni…