Fotók: feketepako.hu

„Amúgy nemsokára robban a sztorid a médiában, de nagyon leégetlek, ahogy megérdemled!”

Van nekünk is egy fekete gyöngyszemünk, nem csak a braziloknak. Egy Pelé mondjuk jobb lenne de ne legyünk telhetetlenek. Gondolta volna valaki az ország főállású udvari bolondjáról, hogy szabadidejében nőket használ bokszzsáknak?

Nem igazán telik el hónap, hogy valami eget rengető ne történne az énekessel. Néha már úgy érzi magát a mezei olvasó, hogy talán mesterségesen gyártja valaki a szokatlan események láncolatát.

De most aztán tényleg komolyra fordult a helyzet. A feleség egy viszonylag rövid békés időszak után elköltözött és ország-világ tudomására hozta, hogy a férje egy állat. Sajnos nem az ágyban, hanem csak úgy általában, mert elmondása szerint többször is kékre-zöldre verte. A négyéves időszak alatt nem egyszer gondolt már arra, hogy elhagyja élettársát. Több verzió is létezik annak magyarázatára, hogy miért most kerültek napvilágra a történtek. A tájékozottak először tudni vélték, hogy csak kamu a sztori, mert a vagyonát próbálja menteni a házaspár mielőtt egyéb ügyekből kifolyólag megjelenik náluk a végrehajtó.

Aztán van egy olyan teória miszerint Pákó kikerült a hölgy szívéből és annak már új hódolója van. Ezt az álláspontot vallja a szalmaözvegy is.

Végül de igazán nem utolsósorban az is lehet, hogy egyszerűen csak igaz amit a meggyötört asszony mondott. Pákó csak a képernyőn olyan mint egy csetlő-botló Pinokkió, a való életben a falakon belül egy dühöngő vadállat.

Egy titkos informátor tudni véli az apró részleteket is:


"Mikor Ági állapotos volt Bencével, nem egyszer csöngetett be hajnalban a testvéréhez, hogy ott aludjon, mert Pákó megverte őt. Sokszor használta bokszzsáknak a gyerek születése után is"

"Ági elköltözése előtt nap leült beszélgetni Pákóval, és megkérte, hogy foglalkozzon többet Bencével, járjon el pszichológushoz a dühkitörései miatt. Pákó erre begurult, és elkezdett törni, csapkodni a lakásban. Ágit a kisfiú szeme láttára húzta végig a földön a lábánál fogva."


Miért hagyta el Pákót a felesége?

A didi-király viszont teljes tüdőből tagadja a vádakat. Azzal védekezik, hogy soha nem bántaná szeretett feleségét, az tulajdonképpen az anyja hatása alá került, aki a lakásból akarja kiebrudalni. Ezért már birtokvédelmet is kért az ingatlanra.

Fekete Pákó kitálal - videó

Nem ér meg a dolog egy oknyomozást, de a mostani vádakat kicsit árnyalja Ágicának egy nem régi nyilatkozata:

„Én és a kisfiam gyakran szembesültünk Pákó agresszív oldalával... Csoda, hogy nem vert meg! Szabályosan féltem tőle! Ezért költöztem el, és rendezkedtem be fiammal egy új lakásba”

Pákó 1976. április 17-én látta meg a napvilágot, akkor még Oludayo Babarinde Lapite néven. 6 éves kora óta zenélt Nigériában. Magyarországra ösztöndíjasként érkezett az ELTE jogi karára, ahol nemzetközi jogot hallgatott. Ezt félbehagyta, és a mulatós zenének szentelte az életét. Először Fekete Palkó lett volna, de később maradt az egyszerűbb: Pákó. Az első verziót ugyanis nem tudta rendesen kiejteni.

2008-ban született kisfia, Bence. A dolog érdekessége, hogy az első gyerek előtt már volt neki egy, akit maga is bevall, és még 12, akikkel állítólag csak megvádolják.