Találatok száma: 204
SAÁRY KÁROLY esküdt
(Nemespécsely, 1810 körül – ? , 1880 körül )
A református Saáryak nemespécselyi ágából származó kisnemes volt. Felesége Balogh Julianna. 1848. december 1 – 1849. október 31 között, majd 1861-ben és 1867. május 6. – 1872. január 9. között esküdt volt a tapolcai járásban.
Irodalom: – ZM. Arch. –
SAÁRY LÁSZLÓ főszolgabíró
(Köveskálla, 1790 körül – ?, ? )
A református köveskáli Saáry családból jött. Felesége Kenessei Terézia öt gyermekkel ajándékozta meg. Már fiatal korában aktív tagja volt a Zala Vármegyei nemesi közösségnek. Közigazgatási pályafutását alszolgabíróként kezdte Tapolcán 1810. május 7-én. E tisztségében 1819. július 5-ig maradt. Ekkor főszolgabírónak nevezték ki a tapolcai járás élére. Ez a megbízatása 1825. június 6-án járt le.
Irodalom: – ZM. Arch. –
SÁGHVÁRY JENŐ ELEK, dr. sárvári, főszolgabíró
(Kővágóörs, 1868. március 29. – Kővágóörs, 1941. január 17.)
Ifjúsága nagy részét Tapolcán töltötte. Jogi Tanulmányait Budapesten végezte. 1893-tól 1897. augusztus 1.-ig a budapesti kir. törvényszéknél volt joggyakornok. 1897-től Zala vármegye törvényhatóságánál, mint szolgabíró működött. 1897. augusztus 30.– 1907. december 16-ig Szentmiklóssy Gyula és Karácsony Kálmán irányításával beosztott szolgabíróként Tapolcán működött. Megnősült, Huszár Jolánt vette nőül. Tapolcán született Jolán leánya 1907. január 29-én. 1907. december 16. – 1914. szeptember 14. között Perlakon főszolgabíróként teljesített szolgálatot. 1914. szeptember 14.-től Tapolcán Karácsony Kálmán utódaként lett főszolgabíró. Élénk társadalmi és közéleti tevékenységet fejtett ki. Nevéhez fűződött a tapolcai jéggyár, a szeszfőző-szövetkezet létesítése, az ágostai evangélikus fiókegyház megalakítása. Felügyelőbizottsági tagja volt a Tapolczai Takarékpénztár Rt-nek. Betegsége idő előtt elszólította hivatalából. 1919. október 1.-től nyugalomba vonult. Hivatali utóda galsai Polgár Ferenc lett. Nyugdíjas éveit kővágóörsi birtokán töltötte. A révfülöpi fürdőegyesület egyik megalakítója és hosszú időn át tisztségviselője volt. 73 évesen hunyt el. Kővágóörsön a családi sírboltba temették.
Műveiből: – Kavarodás a posta körül. = TL., 1918. január 6. –
Irodalom: – Zm. Arch. – Kinevezések a vármegyénél. = TV., 1897. augusztus 3. – Az újonnan megválasztott = TV. 1897. november 28. – Búcsú estély. = TL., 1908. január 5. – Új főszolgabíró Tapolczán. = TL., 1914. szeptember 20. – Népkonyha Tapolczán. = TL., 1917. március 25. – Dr. S.J. = TL., 1941. január 25. – Miklós Tamás, P.: Ki kicsoda Révfülöp történetében. = Villa Filip, 2003. 1-2. sz. –
SÁGI KÁROLY dr. régész, muzeológus
(Fonó, 1919. július 7. - Veszprém, 1997. január 24.)
Középiskolai tanulmányait Veszprémben a piarista gimnáziumban végezte. Ezután a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészhallgatója lett. Itt doktorált régészetből. Tanárai korán felfigyeltek a tehetséges ifjú régészre és önálló feladatokat bíztak rá. Első publikációját, amelyben a pannóniai császárkori temetkezés kérdéseit foglalta össze, még 1943-ban közölte az Archeológiai Értesítő. Először a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályán gyakornokoskodik, majd a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségéhez kerül. Rövidesen behívták katonának, de karpaszományosként főként az egyes magyar tájegységek folklorisztikai sajátosságai foglalkoztatták. 1945 februárjában lengyel területen esett szovjet fogságba. 1947 nyarán térhetett haza és rövidesen rábízták a fenékpusztai ókeresztény bazilika hitelesítő ásatását. Az évekig tartó munka eredményeit csak 1961-ben publikálhatta. Közben kutatott és dolgozott a dunapentelei temetők feltárásán, a győri múzeum állandó kiállításain, és a központi régészeti adattár megszervezésén. 1954-ben helyezték Keszthelyre a Balatoni Múzeum munkatársának majd vezetőjének. Nagy szakértelemmel látott hozzá a háborúban elpusztult gyűjtemény pótlásához. A szisztematikus gyűjtőmunka eredményeit 1967-ben rendezett országos rangú állandó kiállításon tárták a nyilvánosság elé. Az alapvető részkutatások folyamatos végzése mellett Sági Károly szintetizáló tevékenységének eredményét jelzi, hogy az országos régészeti topográfiai sorozat első kötetei a Balatoni Múzeum teljes gyűjtőterületét lefedik. Okkal lehetünk büszkék arra, hogy 1967-ben elsőnek a keszthelyi és tapolcai járást feldolgozó kötet jelent meg. 1979-ben nyugdíjba küldik, de megkezdett témáin tovább dolgozik. 1981. január 1-én kapott meghívást Tapolcára az akkor alapított tapolcai Pedagógiai Gyűjtemény, gyűjtő, szervező és koordinátori munkáinak ellátására. Később a Városi Múzeum néven területi múzeummá szerveződött tapolcai intézmény megbecsült munkatársa, a régészeti feltárások konzulense és a régészeti gyűjtemény vezetője lett. A tudós muzeológus tapolcai tevékenységének minden lényeges részletét felsorolni e műfaj nem teszi lehetővé. Pótolhatatlan munkájáért, a (sajnos máig befejezetlen) templom-dombi Romkert kialakításában végzett tevékenységéért a tapolcai Városi Tanács javaslatára 1988-ban "Kiváló Munkáért" kitüntetést kapott. Elsősorban tudós régész volt, de történeti, néprajzi munkássága is jelentős. Számos ismeretterjesztő munkája közül a sok kiadásban megjelent, ma is használható Balaton útikönyve a legismertebb. A sok munka kikezdte egészségét. 1996. április 30-án lemondott tapolcai munkájáról és Veszprémbe költözött. 78 éves korában ott hunyt el. Hamvai a veszprémi Mindszenty József Emléktemplom altemplomában találtak örök nyugalomra.
Műveiből: – Fenékpuszta története. Veszprém, 1960. – Szántódpuszta története a magyar államalapításig. Győr, 1983. – Dunántúli pedagógiai gyűjtemények. = ÉT., 1981. – Siófok története az őskortól a középkorig. = Siófok. Várostörténeti tanulmányok. Kaposvár, 1989. – A tapolcai Romkert. (Törőcsik Zoltánnal) Tapolca, 1989. – Adatok a fenékpuszati erőd történetéhez. = TVMK I. 1989. Tapolca. – Diszel középkori temploma. = TVMK. 1991. Tapolca. – A Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrája „Tapolcai csoportjának” Balaton környéki lelőhelyei. (Törőcsik Zoltánnal) Tapolca, 1991. –
Irodalom: – VÉL – Törőcsik Zoltán: S.K. 70 éves. = TVMK I. Tapolca, 1989. – Cséby Géza: Dr. S.K. emlékezete. = ZH., 1997.február 6. – Bakay Kornél: S.K. = Magyar Múzeumok, 1997. 1. sz. –
SÁGI TERÉZ FLORENTINA tanító-nővér, zárda-főnöknő
(Tapolca, 1862. április 6. – ?, ? )
Az egyetlen tapolcai származású irgalmas nővér, aki Tapolcáról indult majd vissza is érkezett a zárda főnökének. Szülei Sági Péter kovács és Halák Rozi. Be kellett járnia a nővérré válás rögös útját. Sokat kellett tanulnia, hogy a Paulai Szent Vincéről nevezett apácarend követelményeinek megfeleljen és felkészült tanító-nővér váljon belőle. Több intézményben is kipróbálhatta magát, sikerrel vette az akadályokat. Néhány év múlva már méltónak találták, hogy a tapolcai zárda vezetését is rábízzák. A Balatonvidék c. egykor népszerű újság hírei között olvasható: „A tapolcai irgalmas nővérek zárdájához Sági Florentin neveztetett ki főnöknővé, a ki már hosszú évek során volt Tapolcán helyettes főnöknő és buzgó tanítónő. Az új főnöknőben mind a nevelés és tanügy hatalmas erőt, mind pedig a szegények egy nemesszívű pártfogót és gyámolítót nyertek.” Valószínűleg már 1881-óta tanított Tapolcán. Tehetségesen szervező, hitelesen dolgozó, széles körben kedvelt nővér volt. Egy időben más feladatra Piliscsabára, a magyarországi Vincés nővérek újonnan szervezett tartomány-főnökséghez vezényelték, de rövidesen visszahelyezték Tapolcára. Működésének érdekes közjátéka volt, amikor 1919-ben polgári nevén aláírta a zárda köztulajdonba vételét, az irgalmas nővérek munkája változatlan tartalommal ekkor is tovább folytatódott. Tisztségét páratlanul hosszú, 4 évtizedes tapolcai szolgálat után, már 61 évesen, 1923-ban adta át utódjának Leibhardt Clementinának. Valószínűleg újabb feladat már máshol várt reá.
Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1908. 391 p.; 1911. 434 p.; 1912. 443 p.; 1913. 460 p.; 1914. 473 p.; 1915. 480 p.; 1916. 508 p.; 1917. 514 p.; 1918. 449.; – Kotnyek – Tóth: Irgalmas nővérek – Új zárda főnöknő = Balatonvidék, 1906. január 21. –
SALLAI MISI cigányprímás, nótaszerző
(Tapolca, 1910. október 27. – Budapest, 1970. március 5.)
A híres csicsai nemzetség leszármazottja. Apja Sallai Antal népzenész, anyja Csicsai Ilona volt. Nagyapja nevelte fel a korán árvaságra jutott gyermeket. 15 éves korában súlyosan megbetegedett. Eszméletlenül feküdt a tapolcai kórházban miközben valaki egy csokor gyöngyvirágot hagyott nála. Amikor magához tért, hiába érdeklődött szobatársainál látogatója iránt, csupán annyit sikerült megtudnia, hogy egy barna kislány volt a betegágyánál. Akkor született a Csilingelő gyöngyvirágok, ki volt a gazdátok… kezdetű első nótaszövege. Zenei tanulmányait Pécsen és Kaposváron magánúton végezte. Az 1920-as évek végén Tapolcán alakított zenekart. Sokféle formációban muzsikált. 1933-ban pl. a Kőváry jazz-zenekarral lépett fel a Pannoniában. később Pécsen és Baján, majd a negyvenes évek első felében Ungváron muzsikált. 1945-ben Budapestre költözött. Ekkor már jó hírű, ismert zenész. Néhány nótaszövege Rácz Béla zenéjével, már korábban széles körben elterjedt. Több szövegére maga szerzett zenét. Hanglemezei is készültek, amelyeken nemcsak hegedül, hanem énekel is. Szerzeményei először saját előadásban váltak ismertté. Fővárosi lakása a Ferencvárosban volt. Kedvenc csapatának buzdítására írta a TIAC indulót, amely később Fradi induló néven vált híressé. Elfogadottságára volt jellemző, hogy más műfajok legjelesebb művelői is szívesen együttműködtek vele (Pl. Holéczy Ákos) de gyakran megbízták zenei reklámok készítésével is (pl. Dal a Zwack Unikumról). Külföldön is sikereket aratott. 1967-től 1969-ig a zürichi Paprika Csárdában muzsikált. Zenész körökben második Dankó Pistának hívták. Sikeres nótái voltak, pl.: Balaton, gyönyörű szép Balaton... ; Cifra tornyos házikó ; Csak úgy mondom magának ; Este, ha lefekszik, álmodozzon rólam ; Ezekkel a kakasokkal baj van ; Ez a legszebb emlék az én életemben ; Fagyban, közepében a télnek ; Hervadozó ősznek ; Jégvirágos hideg té1 volt ; Késő minden, kisöreg ; Kócos fejed, ha rám hajtod ; Piros csákó ; Piros rózsák beszélgetnek ; Tanítsál meg engemet szeretni ; Virágzott az aranyerdő stb. Sok dala jelent meg a Szól a nóta… c. sorozat füzeteiben. Sikerei teljében, 60 évesen váratlanul halt meg. Sírja a Rákoskeresztúri köztemetőben van.
Műveiből: – Dalvirágok. S. M. új szerzeményei. –
Irodalom: – MÉL – VÉL – ZÉL – Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp. 1986. – Kikli Tivadar: Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szeged, 1999. – Szerzői est. = TU., 1931. július 5. – Gyászjelentés –
SALLÉR GÉZA HERMANN, dr. szerzetes gimnáziumi tanár
(Nagykanizsa, 1911. június 25. – Keszthely, 1999. augusztus 30.)
A csornai premontrei szerzetesrend tagjaként végzett teológiai főiskolát. A grazi egyetemen latin-német szakos diplomát kapott. Első munkahelyén a szombathelyi premontrei gimnáziumban is e tárgyakat tanította. Innen visszakerült Csornára, ahol un. magiszterként dolgozott és a kispapok nevelésével foglalkozott. A szerzetesrendben a Sallér Hermann nevet használta. Már felszentelt papként, 1935-től a premontrei rend keszthelyi főgimnáziumában tanított. Itt hosszú ideig, egészen az államosításig tanított németet, latint és hittant. A Mária Kongregáció vezetője volt. 1938-ban Bécsben teológiai doktori címet szerzett. 1938-1939-ben Csornán teológiai főiskolai tanárként működött. 1943-tól ismét tanított a keszthelyi gimnáziumban, majd 1945-től Szombathelyen hitszónoki, hittanári minőségben működött. 1948-tól Keszthelyen volt káplán. 1950-től Veszprémben teológiát tanított. A rend megszűntetése után 1951-ben Székesfehérváron ált. iskolai tanár volt, majd 1952-től Tapolcára került és az általános iskolában tanított, főként magyar nyelvet. 1957-től a tapolcai Batsányi János Gimnáziumban tanított német nyelvet 1980-ban történt nyugdíjazásáig. Nyugdíjas éveit keszthelyi lakásán töltötte. Sokat írt, különösen ifjúsági és életrajzi regényeket, tantörténeteket és németből fordított. 88 évesen hunyt el. Keszthelyen a premontreiek sírboltjába temették.
Műveiből: – A rajnaparti dóm. Bp. 1943. – Az én iskolám. [Keszthely, 1987] – Hírességek a szenvedés csúcsain. 2. kiad. [Keszthely, 1992] – Hírességek gyermekei. 2. kiad. [Keszthely] 1992. – Híres nők a szenvedés csúcsain. 2. kiad. 1992. –
Irodalom: – KÉL – MKL – VÉL – BJG.Évk. –
SALY KÁLMÁN szíjgyártó-nyerges mester
(Kővágóörs, 1878. február 11. – Tapolca, 1953. augusztus 14.)
Saly Dávid és Diskai Viktória gyermeke. Szegénysorú család sokadik gyermekeként született. Elemi és inasiskolát végzett Tapolcán. Kitanulta a bőrös szakmát és kisebb megszakításokat leszámítva haláláig ebben dolgozott. Helyzete predesztinálta arra, hogy már fiatal korában bekapcsolódjon a Tapolcán is éledező munkásmozgalomba. Tudásvágyát autodidakta módon elégítette ki és műveltségét élete végéig fejlesztette. 1902-ben ment először külföldre, Ausztriában, Németországban és Franciaországban dolgozott. 1908.-ban Berlinben nősült. Felesége Lina Slan. Világnézete a klasszikus szociáldemokrácia nézet- és értékrendje szerint alakult és emellett mindvégig kitartott. Elutasította a munkáskozgalom bolsevik típusú útját. Erre utal, hogy kezdetben rész vett ugyan a Tanácsköztársaság tapolcai eseményeiben, de amikor látta a mozgalom radikalizálódását, azt helytelenítve visszavonult. A kommün bukása után az ellene is meginduló hajsza elől egy időre ismét külföldre ment dolgozni. Évtizednyi távolét után hazajőve 1933-ban a tapolcai szociáldemokraták szervezetük titkárává választották. Kiváló sakkozó volt. A helyi sakk-klub versenyein mindig az élen végzett. 1940-ben Nagykanizsán mestervizsgát tett. A nyilas hatalomátvétel után 1944. április 5-én öt zsidó vallású egyénnel együtt internálták. Társait likvidálták, csak ő tért egyedül haza. 1945. május 9-én kora délelőtt a TIAC pályán ő hirdette ki, hogy vége az esztelen háborúnak! Tagja lett a tapolcai igazoló bizottságnak. A reá emlékezők kiemelték, hogy nem vezérelte bosszúvágy azokkal szemben sem, akik ártottak neki. A tapolcai Nemzeti Bizottság elnökeként sem élt vissza hatalmával. Helyi iparosként szerényen élt és segíteni igyekezett az élet újra indulását. Pl. 1947-ben saját készítésű bőr kosárlabdát és hajtókötelet ajánlott fel a leánypolgáriban működő Szilágyi Erzsébet Sportkör részére. A reá emlékezők példaadó, emberséges, autodidakta, öt nyelven beszélő művelt emberként, kiváló szónokként jellemezték. Sírja a tapolcai temetőben van.
Műveiből: – Válasz Müller Antal országgyűlési képviselő úrnak a Kath. Körben tartott beszédére. = TL., 1932. március 19. –
Irodalom: – Szociális-rovat. = TU., 1932. április 10. – Sakk = TL., 1933. december 30. – Mestervizsga. = TL., 1940. november 30. – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca Történetéhez. (1944–1956.) Tapolca, 1989. –
SÁNDOR LAJOS politikai megbízott
(Kiskanizsa, 1882. január 14. – Tapolca, 1919. augusztus 5.)
A szegényparaszt család gyermeke, elemi iskoláinak elvégzése után a lakatosszakmát tanulta ki. Ezután a nagykanizsai Weiser-féle fémöntődében és gépgyárban dolgozott. Itt került kapcsolatba a baloldali mozgalmakkal. 1908-ban egy gépgyári sztrájk szervezése miatt rövid ideig tartó börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után Nagykanizsán nem kapott munkát, ezért még 1908-ban Budapestre ment és a MÁV Északi Főműhelyében helyezkedett el, mint lakatos. Itt is bekapcsolódott a baloldali radikális vasutasok illegális szervezkedésébe. A háború idején bizalmiként tevékenykedett. A katonai összeomlást követően a Tanácsköztársaság kikiáltása után a Belügyi Népbiztosság az aktivitásáról ismert Sándor Lajost a tapolcai járás politikai megbízottjává nevezte ki. A Tapolcára érkezett politikai biztos fokozatosan igyekezett kisajátítani a helyi társadalmi folyamatok irányítását. Felismerte, hogy a gazdasági élet alapfeltételeinek megszervezése nélkül ez lehetetlen. Intézkedései során pl. a szőlősgazdák részére történő rézgálic biztosításával igyekezett szövetségeseket találni. A „szocializálások” erőltetése azonban nem találkozott a helyi társadalom többségének egyetértésével. Helyzete 1919. augusztus elejére megingott és a tanácskormány bukása és az augusztus 4-i Bogovics-affér után végleg lehetetlenné vált. A meggondolatlan túszejtési akció nyomán augusztus 5-én reggel megjelent páncélvonatok katonái a Sándor Lajos által képviselt hatalmat elsöpörték. A fegyveres ellenállás rövid idő alatt összeomlott. Sándor Lajost halálos lövés érte. Sírja a tapolcai temetőben van.
Irodalom: – Politikai megbízott… = TL, 1919. május 17. – Arcképek. = TL., 1919. augusztus 23, 30. – Marton László: Ki volt Sándor Lajos ? = Zalai Hírlap, 1969. március 21. – Táboros Sándor – Marton László: Kerékjártó Kálmán élete és forradalmi tevékenysége. Mezőcsát, 1969. – Élni emberül… Zalaegerszeg, 1980. –
SÁNDOR PÁL kereskedő, szállító
(Tapolca, 1904. június 5. – Tapolca, 1971. május 10.)
Apja Schwarcz Jenő, édesanyja Freund Teréz volt. Az 1850-ben alakult Schwarcz Sámuel, majd a Schwarcz Jenő név alatt bejegyzett szállítmányozási vállalatot 1925 óta kezelte. Édesanyja halála után 1932-ben lett a cég törvényes tulajdonosa. Hivatalos vasúti szállítóként cége megbízható munkát végzett, jól prosperált. A szélsőjobbra sodródó hatalom nem nézte jó szemmel jövedelmező vállalkozását. Teleki Béla nyilasbarát főispán 1941.-ben levélben interveniált a MÁV elnök-igazgatójának, Horthy Istvánnak a zsidó szállító sürgős leváltása ügyében. Felesége Weisz Klára és kisfiuk Jancsi Auschwitz-ban szenvedett mártíromságot. Ő munkaszolgálatosként szerencsésen túlélte a háborús éveket. Újra megszervezte szállítmányozó vállalatát. Az államosításkor azonban kényszerűen felhagyott vele. 1946. augusztus 31-én újra nősült, feleségül vette Tapolcán Hiller Rózsát. Az 1950-es évektől haláláig visszavonultan élt. Sírja a tapolcai izraelita sírkertben található.
Irodalom: – Együttélés – MIA 1929. – ZML Cégjegyzék – Anyakönyvi kivonat. = TL., 1906. január 1. – Borkartelt! = TL., 1929. április 21. – Hitelforrásra = TL., 1938. február 26. –
SÁNDORFI ANNA tanárnő
(Veszprém, 1888. április 11. – ?, ?)
Apja dr. Sándorfi Miksa, Veszprém vármegye tiszteletbeli főorvosa, veszprémi járásorvos, a Ferenc József Rend lovagja, bátyja dr. Sándorfy Kamill kúriai bíró, jogi szakíró volt. Érettségi után szerzett polgári iskolai tanári képesítést nyelv és történettudományi szakból és énekből. A tapolcai polgári leányiskola szerveződésének időszakában, 1911-ben érkezett Tapolcára. Képesítésének megfelelő tárgyak mellett földrajzot, német nyelvet és kézimunkát is tanított, a visszaemlékezők szerint kitűnően. 1911-1917 között ő volt a leányiskola első könyvtárosa, emellett a földrajzi szertár őre. A háború alatt a Vöröskereszt aktivistájaként sokat dolgozott és a tapolcai hadigondozó bizottság titkárának választották. Hadiárvákat segítő mozgalmat kezdeményezett. Személyes példát mutatva vállalta egy szegény sorsú gyermek élelmezését és további háromnak felruházását. Közben túláradó hazafiságtól fűtött verseket és cikkeket publikált a Tapolczai Lapokban. 1919-ben politikai szerepet nem vállalt, de un. szabad lyceumi előadásokat tartott, ill. részt vett a Tapolczai Oktatók Szakszervezete megalakításában, amiért később támadások érték. 1921. február 11-től a polgári fiúiskolába helyezték. Fő tárgyai a német nyelv és az ének, emellett földrajzot is tanított 1925. szeptember 1-ig. A nagyon aktív Ifjúsági Vöröskereszt csoport vezetője volt. Hosszú időn át részt vett az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület munkájában. A Természettudományi Társulat és a Magyar Földrajzi Társaság rendes tagja volt. A tapolcai szimfonikus zenekar zongoristájaként is sikereket aratott. Ekkor visszahelyezték a leánypolgáriba, amit ő nem fogadott el. 1925 szeptemberében férjhez ment Fischer Hermann zágrábi gyároshoz, majd december 3-el megvált a tanügyi pályától és Tapolcától. Későbbi sorsa ismeretlen. Egyesek szerint az ő küzdelmes életútja is Auschwitzban ért véget.
Műveiből: – Az olvasás fontossága paedagogiai szempontból. = PLI. Ért. 1913/1914. – A Vörös Kereszt jegyében. = TL., 1914. augusztus 30. – Csatadal. Vers. = TL., 1914, szeptember 13. – Múlt és jelen. = TL., 1914. október 11. – Hősök emlékezetére. = TL., 1917. november 4. –
Irodalom: – Györe – PLI. Ért. 1911/1912 – 1917/1918. – Tanítónő változás a polgári leányiskolában. = TL., 1911. október 5. – Tanügyi kinevezés. = TL., 1913. augusztus 10. – Szép példa. = TL., 1914. augusztus 16. – A hősök emlékezetére. = TL., 1917. november 4. – A tapolczai hadigondozó bizottság. = TL., 1918. március 2. – Megalakult a „Tapolczai Oktatók Szakszervezete”. = TL., 1919. április 24. – Tanügyi hírek. = TU., 1925. szeptember 24. –
SANKÓ ISTVÁN százados, helyőrség-parancsnok
(Budapest, 1927. augusztus 5. – ? , ? )
Proletárcsaládban született. Sankó Károly és Rumun Róza gyermeke. Gyermek és ifjúkoráról, iskoláiról nincsenek ismereteink. Társadalmi helyzete nyilván hatással volt a pályaorientációjára. A magyar néphadsereg tisztjeként gyorsan emelkedett a ranglétrán.1950-ben helyezték Tapolcára. 1951-1952 között a 23. Önálló Csatarepülő ezred parancsnoka, egyben a tapolcai helyőrség parancsnoka századosi rangban. Akkoriban „szigorúan titkos” tevékenységéről nincsenek nyilvános információk. 1951. augusztus 18-án itt nősült. A tapolcai Horváth Ilona Gizella lett a felesége. Rövidesen elhelyezik. 1954. decemberében „… a DISZ KV vándorzászlaját Sankó István főtiszt elvtárs magasabb egységének ítélték oda.” 1956 nyarán már alezredesként az árvízvédelemben való részvételéért dicséretben részesítik. Sorsának későbbi alakulásáról nincsenek ismereteink.
Irodalom: - Átadták a DISZ KV vándorzászlaját a légierők legjobb alakulatának. = Szabad Ifjúság, 1954. december 5. – Kitüntették és dicséretben részesítették az árvízvédelemben részt vett katonákat. = Népszava, 1956. június 10. –
SÁNTHA LÁSZLÓ szőlész, botanikus
(Jászkisér, 1886. március 21. – Tapolca, 1954. május 9.)
Szülei Sántha László és Kovács Teréz. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Rövid egyetemi gyakornokoskodás után a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet munkatársa lett 1909-ben. 1917-ben Budapesten nőül vette Kircz Máriát. 1932-ben a Növényvédelmi Kutató Intézet Növénykórtani Osztályának vezetője lett. 1940-ben az Ampelológiai Intézet igazgatóhelyettese, majd 1942-ben igazgatója lett. Munkásságát Tapolcán is számon-tartották. Többször tartott itt bemutatót, előadást. 1946-ban az Országos Szőlészeti Intézet igazgatójaként ment nyugdíjba. A szőlő különböző gombák okozta és élettani betegségeit tanulmányozta. A növényvédelem kimagasló szaktekintélyének számított. Gyakran járt vidékünkön, tapolcai és környékbeli barátainál. Ábrahámhegyen nyaralója volt. Nyugdíjasként is rendszeresen dolgozott. Vidéki kiküldetése közben 68 éves korában agyvérzésben Tapolcán a kórházban hunyt el. Budapesten temették el.
Műveiből: – A szőlő kártevői. Bp. 1934. – Peronospora jelzőállomások. Bp. 1942. – Növénykórtan I-II. (Ubrizsy Gáborral) Bp. 1955. –
Irodalom: – MAÉ – MÉL II. – VMÉL – Dr. S. L. = TL., 1930. június 7. – Az Ampelológiai Intézet új igazgatója. = TL., 1942.február 28. – Előléptetés. = TL. 1942. július 24. – Kadocsa Gyula: Halottaink = NIK. 1954. 4 sz. – Gyászjelentés –
SÁRDY JÁNOS színész, énekművész
(Nagykónyi, 1907. július 27. – Budapest, 1969. március 9.)
Szülei nehézsorsú vándorkereskedők voltak. Tízéves korában Karmacsra költöznek. 1918-ban Tapolcára kerül a polgári fiúiskolába. Itt járta ki annak négy osztályát. Az iskola értesítője szerint itt 1922-ben végzett jó eredménnyel. Osztályfőnöke az Erdélyből menekült kiváló tanár Deési Daday Dezső volt. Nyilván itt kapott indítást arra, hogy tanulmányait a pápai tanítóképzőben folytassa. Ötévi tanulás után 1927-ben Dunaföldvárra került kezdő tanítónak és 1936-ig osztálytanítóként mindvégig itt dolgozott. Hivatásának tekintette a pedagógusságot, de a fiatal, jó kiállású legényt hamar befogták a helyi műkedvelő társulatba. Sikere volt. Főleg az énekhangjával tűnt ki és egyre többen további tanulásra bíztatták. Rövidesen Palotay Árpádtól az Operaház karmesterétől vett magánórákat. 1938 júniusában ösztöndíjasként a Magyar Állami Operaházhoz szerződtették. Sikerrel énekelte el az operairodalom nagy tenor szerepeit (János vitéz Kukorica Jancsiját, A nürnbergi mesterdalnokok c. opera Dávidját, a Denevér Alfrédját, Almaviva gróf és Papageno szerepét stb.) de mind többször ruccant át más színpadra és műfajokba, elsősorban az operettbe. 1958-ban szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz. Itt volt haláláig. Filmezni a negyvenes évek elején kezdett. A Mágnás Miska és a Déryné c. filmjében aratta legnagyobb sikerét. A prózai szerepekben is maradéktalanul érvényesült kivételes férfibája, játékintelligenciája. A zenés színpad szakértői és közönsége egyaránt az operett-műfaj legnagyobb magyar bonvivánjaként tartja számon. A tapolcaiak is mindig büszkén emlegették, életútja és példája ösztönözte a helyi öntevékeny csoportok tagjait. Halála előtt készült interjúban mondta gyermekkora Tapolcájáról, hogy “Már akkor is hangulatos, meleg község volt. Nemrégiben átutaztam most már – a városon. Megálltam az iskola előtt. Hányszor tódultunk ki e kapun, a TIAC, a helyi futballcsapat nevét kiáltva! Hányszor rohantam önfeledten tanáromnak, a legkedvesebbnek Deési Daday Dezsőnek, akinek köszönhettem, hogy a Pápai Tanítóképzőbe kerülhettem.”
Irodalom: – SZL – MÉL – MSZL – VÉL – ZÉL – Maszk és toll. S.J. = Film, Színház, Muzsika, 1966. 40.sz. – Andrássy Antal: Megyénkből indultak = Napló, 1968. február 18. – (Abody Béla): S.J. sírjára. = Muzsika, 1969. 5. sz. – Bános Tibor: Színészmúzeum: S. J. = Film, Színház, Muzsika, 1976. augusztus 14., augusztus 21., augusztus 28. –
SÁRY GYÖRGY földműves
(Tapolca, 1863. április 12. –Tapolca, 1939. február 7.)
A katolikus Sáry család az 1700-as évek óta mindig jelen volt Tapolcán. Rokoni kapcsolat fűzte őket a régi tapolcai Vastagh, Ányosi, Bacsányi, stb. családokhoz. A családfők lehetőleg a György nevet viselték. Sáry György földműves és neje, Borbás Erzsébet elsőszülött fia is 1963-ban a György nevet kapta. Az elemi iskola elvégzése után apja birtokán tanulta meg a paraszti létforma tennivalóinak minden fontos elemét. Néhány holdas tapolcai szántóföldje mellett nagy gonddal művelte mogyorósi és lábdi-i szőlőterületeit. A család megélhetését főleg ennek hasznából biztosította. Évtizedeken át tevékeny tagja volt a Katolikus Körnek és a Gazdakörnek. Húsz éven keresztül önzetlenül, mint elöljáró képviselte szülővárosa érdekeit. Kapronczay Máriával kötött házasságából született két fia közül József gazdálkodó, Lajos kereskedő lett. Mint a tapolcai gazdatársadalom jelentékeny tagja 76 évet élt. Sírja a régi köztemetőben található.
Irodalom: – Halálozás = TL 1939. február 11. –
SÁRY GYULA dr. belgyógyász főorvos, író
Tapolca, 1928. március 22. – Tapolca, 2019. október 23.)
Szülei Sáry Lajos kereskedő és Szigrin Erzsébet. Alapiskoláit Tapolcán és Bécsben végezte, majd a keszthelyi premontrei gimnáziumba iratkozott be, ott érettségizett 1947-ben. Kitűnő tanuló volt, ezért szülei tanácsára a Közgazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be. Itt egy évet hallgatott, ám érezve annak erős átpolitizáltságát, az egyetemet otthagyta és 1948-ban az Állami Nyomdában helyezkedett el. Itt magasnyomó gépmesteri szakmát szerzett. Éjszakai műszakot vállalt, hogy nappal a Zenei Konzervatóriumban zeneelméletet tanulhasson Sugár Rezsőtől. Közben többszöri próbálkozás után 1952-ben felvették a Szegedi Orvostudományi Egyetemre. Itt summa cum laude eredménnyel 1958-ban végzett, és még ötödévesen elhívták a Gyógyszerhatástani Intézetbe gyakornoknak. Két év múlva már a II. sz. Belgyógyászati Klinika osztályos orvosaként dolgozott. Megnősült, majd feleségével Dr. Désaknai Annával Tapolcán a kórház belgyógyászati osztályán dolgoztak 1959-től. Három gyermekük született. 1963-ban a belgyógyászati szakvizsga letételét követően, rövid körzeti orvosi szolgálat után az Ajkai Városi Kórház III. Belgyógyászati Osztályán lett o.v. főorvos. 1988-ban innen ment nyugdíjba. Ezután még tíz éven át konziliárius orvosként vállalt munkát a tapolcai kórházban. Egész életében szenvedélyesen és hozzáértéssel foglalkozott a művészetekkel, főként a zenével (maga is kitűnően zongorázott), a képzőművészetekkel és az irodalommal. Számos elemző írása keltett nagy figyelmet pl. Művészet, Vigilia c. folyóiratokban és másutt is. Aktív tagja volt az orvosírók és zenészek társaságának, tagja az Országos Orvosetikai Kollégiumnak. Szenvedélyes vadász volt. Ottani élményeit jól megírt elbeszélésekben, esszékben írta meg. A Nimród c. vadászlap külső munkatársa és gyakori cikkírója volt. Aktívan vett részt Tapolca közéletében. Két cikluson át volt önkormányzati képviselő, tagja több civil szervezetnek, pl. a Városszépítő Egyesületnek, a Batsányi Emlékbizottságnak stb. Rendszeresen írt a helyi sajtóba, szerepelt a városi tv-ben. 91 éves korában hunyt el. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
Műveiből: – Az időről és az erdőről. Vadászelbeszélések. Veszprém, 1989. Pannon ny. – Az erdőről és az eltűnt időről. Elbeszélések. Bp., 1998. – A koppányi agától a halhatatlanságig. Fekete Istvánról. Tanulmányok. (Társszerző) Ajka, 1997. – Az elveszett erdőről és a megtalált időről. Elbeszélések. Bp., 2003. Nimród Alapítvány K. – A szabadkőművesség. Avagy a királyi művészet. Bp., 2004. Dénes Natur Műhely K. – Új vadászat. Elbeszélések. Bp., 2006. Terra-Print K. – Üres helyek trófeái. Vadásztörténetek -kicsit másképp. Bp. 2008. Ad Librum K. –
Irodalom: – VKÉL – Töreky László: 90 éves lett az ismert nyugdíjas főorvos. Tapolcai Újság Online, 20018. március 28. – Dobó Zoltán: Elment Dr. Sáry Gyula, városunk köztiszteletben álló polgára.= TU., 2019. november 8. –
SÁRY LAJOS kereskedő
(Tapolca, 1893. január 19. – Tapolca, 1977. )
Középparaszti családba született, Sáry György és Kapronczai Mária gyermekeként. Iskoláit szülőhelyén végezte. Az elemi osztályok után a polgári fiúiskolát végezte el kitűnő eredménnyel. Először a MÁV pályakarbantartásnál kezdett el dolgozni majd innen Keszthelyre a MÁV osztálymérnökségre helyezték. Szorgalma révén felhelyezték Budapestre a MÁV üzletvezetőséghez. Innen hívták be katonának 1914-ben. A frontra a Sankt Pölteni távírász-iskola elvégzése után, mint távírász került és 28 havi frontszolgálat után őrmesterként szerelt le. Az összeomlás után édesapja mellett gazdálkodott. Ezután került a Hangya Szövetkezethez kereskedő tanulónak. A szakmát kitanulva 1925-ben önállósította magát. Fűszer, csemege kiskereskedést nyitott Szigrin Lajos kefekötőmester házában. Szigrin Erzsébettel 1925-ben kötött házasságából két fiúgyermekük született, egyik orvos, a másik növényvédő szakmérnök lett. Üzlete mellett szőlészettel, bortermeléssel is foglalkozott. Feleségével együtt aktívan részt vett a tapolcai társadalmi életben. A háborúban tönkretett és kifosztott üzletét újra megnyitotta és elkezdett a Colonus Rt.-vel dió felvásárlással is foglalkozni. Ezt a kiteljesedő üzletet az újabb politikai fordulat tette tönkre és szövetkezetesítés címén szőlőbirtokát is elvették, boltját bezáratták. Ezután felesége az állami kereskedelemben dolgozott, majd mindketten a fejlődő idegenforgalomnál találtak elhelyezkedési lehetőséget. Jelentős részük volt a Batsányi Emlékszoba megszervezésében, az Idegenforgalmi Hivatal megindításában és a Tavasbarlang korszerű üzemeltetésében. 85 éves korában halt meg. A tapolcai temetőben felesége mellett nyugszik.
Irodalom: – Békássy –
SÁRY LAJOS agrokémikus, biotechnológus
(Tapolca, 1944. július 23. – Tapolca,?? )
Szülei Sáry Lajos kereskedő és Szigrin Erzsébet. A tapolcai gyermekkor, az általános iskola és a gimnázium elvégzése után Budapesten az ELTE TTK kutató-biológus szakon tanult és végzett. Tanulmányait a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen agrokémikus szakon folytatta. Ezután talajerő-gazdálkodási szakmérnök lett. Képesítéseit Kecskeméten a Kertészeti Egyetemen egészítette ki, ahol biotechnológus végzettséget szerzett. 1966-1967-ben a Duna-Tengerhajózási Vállalat rádiónavigátoraként dolgozott. 1971-től 1976-ig a Badacsonyi Állami Gazdaság növényvédelmi ágazatvezetője. 1976-1977-ben DINTER agrokémiai szaktanácsadó. 1977 és 1989 között a Badacsonyi Állami Gazdaság agrokémikus főmérnöke. 1989.-1993-as években az Agro-Ferm Kft. ügyvezető igazgatója. 1991-től a tapolcai Bio-Gen igazgatója. 1971-től a MAE aranykoszorús tagja. 1989-től a VEAB tagja. A talajbiológia, növényvédelem, tápanyag-gazdálkodás, biomassza-hasznosítás és a mikrobiológiai komposzt starterkultúrák kifejlesztése területeken szaktekintélynek számított. Sikerrel alkalmazta a szénhidrogénes és egyéb talajszennyezések ártalmatlanítására kifejlesztett eljárásokat. E területekről 9 szabadalmát jegyezték be. Tudományos közleményei bel- és külföldi szakfolyóiratokban, évkönyvekben jelentek meg.
Irodalom: – Műszaki és természettudományos ki kicsoda. Bp. 1995. – VMKÉL – Kiss Károly: Rekultiváció Biogen módra. = Pikoló, 1998. december 25. – Kiss Károly: Terjeszkedik a Biogen. = Pikoló, 1999. december 24. –
SAVANYÓ JÓSKA bakonyi betyár
(Izsákfa, 1841. szeptember 12. – Tótvázsony, 1907. április 9.)
A Bakony- és Balaton-vidék utolsó nagy legendás betyárvezére volt. Apja Orosziban volt számadó juhász. Gyermekkoráról csak annyit tudunk, hogy nem sokat koptatta az iskolapadot. Írni-olvasni és számolni azért megtanult. Pincefeltörésekkel kezdte, utazók kifosztásával folytatta a betyáréletet. A legenda szerint szegény embert sohasem bántott. Első jelentős gaztettét 1881-ben követte el Csabrendeken amikor bandájával kirabolta Háczky Kálmán földbirtokost és agyonlőtte Bogyay Antal főbírót. Rablóvezérségének fénykora 1884-ig tartott. Ekkor a zsiványok csapata mintegy tizenöt főt számlált. Alvezére Liliom Peti volt. Tudjuk, hogy a juhászok, pásztorok, szegénylegények segítették, szállást adtak neki, ellátták élelemmel és elrejtették a pandúrok elől. Tapolcai ismerősei is voltak. Többször éjszakázott a Bajnóczy családnál a mai Batsányi utcában. Kedvenc tartózkodási helyei voltak a csárdák. Egyaránt otthon volt a dabrokai, gyöngyösi, vámosi vagy billegei csárdában. A zsiványbanda lovait rendszerint az Eger völgye falvaiban patkolták. A szájhagyomány szerint gaztettei mellett sok szegényen segített. 1883-ban országos körözést adtak ki ellene és ezer forintos vérdíjat tűztek ki fejére. Ez lett a veszte. Naponta jöttek a tudósítások Savanyó hollétéről. Először Taliándörögdön, később a nyirádi, majd a dabosi erdőségekben bujkált ötödmagával. Végül két környékbeli bojtár feladta a Tapolcán állomásozó csendőröknek. 1884. május 4-én este mulatozás közben Zalahalápon elfogták. Előbb a tapolcai csendőrségre majd Zalaegerszegre szállították. Az elfogás minden mozzanatáról pontosan tudósított a Tapolcán megjelenő Balaton c. hetilap. A szombathelyi törvényszék előbb halálra majd életfogytig tartó fegyházra ítélte. Tíz év múltán Csáky Károly váci püspök közbenjárására, jó magaviselete miatt szabadon engedték. Tótvázsonyba költözött ott élő testvéréhez, majd szabóműhelyt nyitott. Betegsége elhatalmasodott rajta, lába üszkösödött, amputálni kellett volna. Ezt nem várta meg. Pisztolyával főbe lőtte magát. Tótvázsonyban temették el, ahol sírja ma is idegenforgalmi látványosság. Savanyó Jóska volt a betyárromantika időrendben utolsó nagy alakja. Emlékét betyártörténetek, népdalok, színművek, pásztorfaragások őrzik.
Irodalom: – MÉL – MNL – VÉL – Gönczi Ferenc: Somogyi betyárvilág. Kaposvár 1944. – Küllős Imola: Betyárok könyve. Bp. Mg. K. 1988. – Sipőcz József: Savanyó Józsi a jó betyár. (Veszprém) 2006. 121 p. – S. J. elfogatása. = Balaton, 1884. május 8. – S. J. él. = TV., 1902. november 9. – S. J. legendájából. = TL., 1936. július 18. – Relkovic Davorka: Adalékok a Somlóvidék folklórjához. Bp, 1929. – A gyöngyösi csárda. 8. bőv. kiad. Veszprém, 1967. – Zákonyi Ferenc: A vámosi csárda. Balatonfüred, 1967. – Vajkay Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu folklórja. Bp.1987. – Tóth József: S. J. fája. = TU., 1994. június 24. – Ács Anna: Betyárok az irodalomban. = Somogy, 1997. 5. sz. –
SCHADL JÁNOS építész, tanár
(Győr, 1845. június 16. – Keszthely, 1913. április 7.)
Szülei Thomas Schadl és Anna Kostján. Bécsben végzett főreáliskolát, majd négy évig építész mellett dolgozott. 1865-68-ig a bécsi műegyetemen, 1868-70-ig mosonmagyaróvári gazdasági tanintézetben tanult, miközben segédtanárként is működött. Mennyiségtant, erőműtant, gépészet- és építészettant, számtant és természettant adott elő. 1873-tól egy-egy évet a stuttgarti, majd az aacheni műegyetemen töltött. 1879-ben a bonni egyetem gazdasági akadémiáján szerzett kulturtechnikai oklevelet. 1875-ben a kassai akadémián rendes tanárnak nevezték ki. 1883-ban került Keszthelyre, ahol a gazdasági tanintézetben 1904-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított gép- és építészettant, erőműtant, rajzgyakorlatokat. Szakcikkei több korabeli szaklapban jelentek meg. Zala megyében sok középület tervezése fűződik a nevéhez. Pl. Keszthelyen a városháza, az elemi fiúiskola, a főgimnázium, amelynek világi tanára is volt), a Hullám Szálló, a Balaton Szálló, a kórház épületét. Zalaegerszegen a Központi Elemi Iskola, a volt Pénzügyigazgatóság székháza, a Takarékpénztár és a Göcsej Múzeum épült tervei alapján. Tapolcán ő készítette a zsinagóga 1906-évi kibővítésének és restaurálásának tervét. A kivitelezést a Pollák-testvérek végezték, de a folyamatát végig Schadl felügyelte. Egyes források szerint része volt a Járásbíróság korábbi épületének tervezésében is. Az 1900-as évek első éveiben gyakran járt Tapolcán, ahol a kisváros középületeinek és a környező táj megismerésén kívül baráti kapcsolatokat ápolt pl. Vastagh Jánossal, Ley Józseffel, Schőnwald Károllyal, Fischer Gyulával és másokkal.
Irodalom: – KÉL – Szinnyei – ZÉL – A keszthelyi gazdasági tanintézet = TL. 1904. november 13. – A tapolcai izr. templom ünnepélyes felavatása. = TL 1906. június 17. – Halálozás = TL. 1913. április 13. –
SCHÄFER HENRIK bányamérnök
(Belecska, 1920. december 24. – Tapolca, 1998. május 29.)
Bányamérnöki oklevelét Sopronban szerezte meg és itt rövid ideig az ábrázoló geometriai tanszéken tanársegéd is volt. Előbb a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál, majd 1958-tól a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál dolgozott. Innen 1978-ban ment nyugdíjba. Volt a vállalat főmérnöke, beruházási osztályvezetője, műszaki-gazdasági tanácsadója és mérnökség-vezetője. Csendes szerény személyisége, megbízhatósága, szorgalma közmegbecsülésnek örvendett munkatársai körében. Szentendrén helyezték örök nyugalomra.
Irodalom: – Podányi Tibor: S. H. (1920-1998) = BKLB, 1998.4.sz. –
SCHELLER ZSIGMOND gazdálkodó, malomtulajdonos
(Monostorapáti, 1866. – Monostorapáti, 1936. szeptember 24.)
Régi monostorapáti birtokos és molnárcsalád sarja. Jelentős föld- és szőlőbirtokot örökölt, melyeken szakszerűen gazdálkodott. Övé volt Monostorapáti keleti végén, a település egyik legnagyobb forgalmú, az Eger patak vizének energiáját hasznosító malma, amelyet azóta is Scheller-malomként emlegetnek. A sokat dolgozó, mélyen vallásos, általános tekintélynek örvendő ember híres volt önzetlen segítőkészségéről. Karitatív tevékenysége, egyetlen fiának halála után teljesedett ki. Jelentős összegekkel támogatta a tapolcai kórházi tüdőbeteg pavilonjának felépítését, majd később fenntartását is. „Csupa szív volt a világban, amikor az önzés lett úrrá az embereken, szeretettel volt telített, amikor a gyűlölet öntötte el vidékünket is. Bőkezűen adott, amikor nálánál gazdagabbak összeszorított marokkal fogták vélt kincseiket. És ott volt a közélet porondján mindenkor, amikor dolgozni hívták, s soha nem láttuk ott, amikor a megjelenés hiúságot szolgált volna. Egy nagy vidék ismerte benne az igaz embert, aki után lehetett igazodni a politikában, aki egyenes úton járt és akihez lehetett fordulni a bajban segítségért. Egyszerű ember volt, szorgalmas és munkás, földbirtokos és molnár, de lelke mindenért hevült ami nemes.” A Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztár igazgatósági tagja volt. Életének 70 évében halt meg. Monostorapátiban temették.
Irodalom: – A kórházi építkezési terv. = TU., 19 ??. – S. Zs. + = TL., 1936. szeptember 26. – S. Zs. + = TU., 1936. szeptember 27. –
SCHIFFLER (SÉTHI) ANTAL ügyész
(Bicske, 1873. – Budapest, 1945. )
Apja Schiffler Antal bicskei főtanító, tanügyi könyvek szerzője.
Középiskolai tanulmányait a tatai és budapesti piaristák, továbbá a székesfehérvári ciszterciek gimnáziumaiban végezte. Jogot a budapesti egyetemen hallgatott. 1897.-óta működött az Igazságügy-minisztérium szolgálatában. Két évig pestvidéki törvényszéki aljegyzőként tevékenykedett. A király 1899. július 1.-től a tapolcai járásbíróság albírójává nevezte ki. Itteni működése nem volt hosszú. Az új század első éveiben már Budapesten találkozni a nevével. Munkássága jogszervező tevékenységében teljesedett ki. Igazságügyi államtitkár, miniszteri tanácsos volt. Egy időben szerkesztette az Igazságügyi Közlöny és az Igazságügyi Javaslatok Tára c. periodikákat. Társszerkesztője A magyar igazságügyi írott jog forrásainak útmutatója című munkának. A szakszerű hazai bűnügyi nyilvántartási rendszer egyik megszervezőjeként tartják számon. Az 1930.-as évek végétől a Séthi vezetéknevet használta. Budapest ostroma alatt halt meg. A Farkasréti temetőben hantolták el. Sírját a temető rendezése során felszámolták, így ma már nem lelhető fel.
Műveiből: – Útmutatás a nemzetközi jogsegély terén. Bp. 1904. –
Irodalom: – Szinnyei – Kinevezés = TV. 1899. július 9. –
SCHLAFSKY REZSŐ takarékpénztári főfelügyelő
(Vác, 1856. – Tapolca, 1940. július 12.)
Apja Schlafsky József volt. Alap- és középiskoláit szülővárosában és Budapesten végezte. Hivatali működését Budapesten, a Kereskedelmi Minisztériumban kezdte meg. Munkája mellett több pénzügyi szaktanfolyamot is elvégzett. Részt vett a postatakarékpénztár megszervezésében és annak megalakulásakor már tagja volt. 1905. augusztus 31-én a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntették ki. Később megkapta a Koronás Magyar Érdemkeresztet és a háborús magyar kitüntetéseket is. 1917. augusztus 19-én főfelügyelővé nevezték ki. Különböző vezető beosztásokban, pl. utoljára, mint a csekkosztály vezetője működött. 1918 decemberében vonult nyugdíjba. Aktív élete során sokat utazott, a természet szerelmese volt. Ez a szépségkeresése hozta Tapolcára 1920-ban, ahol húsz évet töltött csendes visszavonultságban. 85 évesen végelgyengülésben hunyt el. Tapolcán temették el.
Irodalom: Z. vm. ism. – S. R. = TV., 1940. július 13.
SCHLESINGER HENRIK gabona-alkusz
(Gulács, 1824. – Tapolca, 1892. július 5.)
A sokgyermekes gulácsi házaló fia még nem szerepel az 1848-évi tapolcai zsidóösszeírás nevei között. Testvérei Fanny és Ábrahám viszont igen. A család valamikor az 1830-as években költözhetett be Tapolcára. Fanny nővére Marton Izsák kereskedő felesége lett. Gyermek és ifjúkoráról semmit sem tudunk. Az 1860-as években már biztosan Tapolcán lakott. Felesége Kohn Mari volt. A környék gabonakereskedelmének évtizedeken át fontos szereplője lehetett. Amikor 67 éves korában gégerákban meghalt, így emlékeztek meg róla: „A csendes természetű, jóravaló okos öregúr halála a helybeli kereskedők és a vidéki gabonatermelőkre nézve pótolhatatlan veszteség, amennyiben a gabonavásárlások és eladásoknál nélkülözhetetlen faktor volt.” Lujza leánya Grünberger Bernát főkántor felesége volt. Fia később Kemény Mór néven Tapolca egyik jelentős divat- és méteráru kereskedője lett. Romló sírköve még fellelhető.
Irodalom: – Györe – Mayer Dénes: Adatok Tapolca zsidóságának történetéhez. /Kézirat/ – Halálozás. = TV., 1892. július 10. –
SCHLESINGER LUJZA óvónő
(Tapolca, 1847. július 22. – Tapolca, 1932. április 13.)
Apja Schlesinger Ábrahám és Rechnitzer Netti volt. Az izr. elemi iskola után kézimunkát tanult. Szüleivel élt és kisebb testvéreinek nevelésében segédkezett. Már érett fejjel indult el Tapolcáról Budapestre, hogy egy híres gyermekkertész-iskolában elsajátítsa a legkisebb gyermekek nevelésének és iskolára való előkészítésének pedagógiai, gyakorlati fortélyait. „Az ott tanult, látott, hallott anyag szerető, anyaságot vágyó lelkében feloldódott, amolyan lelki-fényességgé, melegséggé s így óriási eredményeket ért el.” Hosszú éveket töltött ott és tapasztalatokkal felvértezve, hazatérve 1883-ban magánóvodát nyitott Tapolcán, amely negyven évig folyamatosan működött. Kisdedóvója a zsidóiskola épületében működött a hitközség rendszeres támogatásával. 1900-ban pl. 360 korona, azaz napi 1 korona segélyezésben részesült. Munkájában sok, ma is használatos módszert honosított meg, pl. a szerepjátékok, színi és egyéb előadások, munkáltató oktatás, stb. „Ő nagyon szerette a gyermekeket. Egyéniség volt, tudta mit akar, haladt a maga útján, s megelégedetten tekinthetett vissza munkájára.” – írták nekrológjában. Halálának oka tüdőgyulladás volt. 85 évet élt. Az izraelita temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – Singer Bernát: Az iskola története. = TIEI 1899/1900. – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. [Kézirat] Tapolca, 1991. – Tóth József: A tapolcai zsidóság vázlatos története és szerepe a város életében. Tapolca, 1994. – A tapolczai izr. óvoda évzáró vizsgálata- = TV. 1902. június 29. – Meghalt S. L. óvónő. = TL., 1932, április 16. –
SCHOLTZ KORNÉL dr., eperjesi orvos, író
(Gölnicbánya, 1871. október 3. – Budapest, 1962. július 12.)
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. Előbb a fővárosban, később Würzburgban a szemklinikán folytatott orvosi gyakorlatot. 1906-ban a belügyminisztérium szolgálatába állott, mint a trachomaügy előadója. 1907-ben egyetemi magántanári képesítést, 1919-ben egyetemi rendkívüli tanári címet szerzett. 1919-től helyettes államtitkár lett a Népjóléti Minisztériumban. Kiterjedt szakirodalmi munkásságot folytatott szakterületén, de munkatársa volt pl. a Révai Lexikonnak is. Pozitív szerepet vállalt a tapolcai Vass József Tüdőpavilon létesítése és felszerelése körül, amiért 1928 júniusában megkapta Tapolca díszpolgári oklevelét. 1940-ben az Országos Közegészségügyi Tanács elnökévé nevezték ki. A háború után már nem játszott aktív szerepet. 91 évesen hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Műveiből: – A retinális és üvegtesti kötőszövetképződések okairól. Bp., 1899. – A trachoma gyógyításának története. Bp., 1902. – A trachoma földrajzi elterjedése Magyarországon. Bp., 1905. – A vakság okai Magyarországon. Bp., 1907. – Gyakorlati szemészet. Bp., 1911. –
Irodalom: – MSZÉA – MTáL – Ki kicsoda. Bp., 1937. – Tapolca új díszpolgárai. = TU. 1928. április 20. – A város új díszpolgárai. = TU. 1928. június 22. – Dr. S. K. nyugalomban. = TU., 1935. július 7. – Eperjesi S. K. a Közegészségügyi Tanács elnöke. = TL., 1940. január 13. – Honti József: Tapolca díszpolgárai 1928-ban. = UTU. 2010. április – Gyászjelentés –
SCHOLTZ LAJOS tanár
(Budapest, 1876. február 15. – Vasvár, 1950. körül )
Szaktanári képesítésének megszerzése után 1899-ben kezdett tanítani.
Bárány Imre tanár korai halála miatt megüresedett helyre 1911-ben zólyomi polgári fiúiskolától helyezték Tapolcára és nevezték ki rendes tanárnak. Itt számtant, mértant fizikát ill. természettant tanított heti 20-22 órában, de a háborús években esetenként 27-28 óra is jutott neki. Osztályfőnöki teendői mellett ellátta a fizika-szertár és a tanári könyvtár kezelését is. Lehetőségei alapján aktívan részt vett a település társadalmi életében. Jegyzője volt a tapolcai mezőgazdasági bizottságnak és világi alelnöke a kath. legényegyletnek.
1916-ban az átmeneti háborús sikerekkel összegfüggésben áthelyezték a zilahi áll. polgári fiúiskolához és megbízták az igazgatói teendők ellátásával. Új tisztsége átmenetinek bizonyult, hiszen 1919-től már, mint a zilahi áll. polgári fiúiskola menekült igazgatója, rendes tanárként szerepelt a tapolcai fiúiskola tantestületében, ahol visszakapta régi tantárgyait. Később a vasvári polgári fiúiskola igazgatója lett. E tisztségéből ment nyugdíjba. Vasváron hunyt el. Sírja is ott található.
Irodalom: MTáL – PFI. Ért. 1911/1912. – 1920/1921. – Új tanár a tapolczai áll. polg. fiúiskolánál. = TL., 1911. augusztus 6. –
SCHŐNWALD KÁROLY Dr. főrabbi
(Domoszló, 1879. február 4. – Tapolca, 1920. február 8.)
Édesapja Schőnwald László. Az elemi iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Gyöngyösön végezte el. 1897-1903-ig volt a budapesti rabbiképző növendéke. 1902-ben itt avatták bölcsészdoktorrá, 1904-ben pedig rabbivá. Az intézetben végzett munkája, kitűnő felkészültsége alapján 1902-ben meghívták Tapolcára a Dr. Singer Bernát távozásával megüresedett rabbi székébe. Az új rabbi ünnepélyes beiktatására 1902. május 15-én került sor. A hitközség vezetését, a papi szolgálatokat és a hitoktatás munkáját 18 éven át közmegelégedésre látta el. Családot Goldberger Bertával alapított. Kitűnő sakkozó volt. Az 1930-as években Halpert Salamon az ő emlékezetére alapította meg a Dr. Schönwald Károly emlékversenyt. Őszinte barátság fűzte Gabányi Árpádhoz, a Nemzeti Színház akkor már nyugalmazott színművészéhez, aki nyugdíjas éveit Lesenceistvándon élte le egy nemesi kúriában, ahol sokszor rendeztek vallásbölcseleti vitákat. Még fiatal emberként, 41 éves korában, az országon végigseprő spanyolnátha járvány vitte el. A lakosság többsége felekezeti különbség nélkül gyászolta „a szelídlelkű, kitűnően képzett” papot. Sírja a tapolcai izraelita temetőben van.
Műveiből: – Juda ibn Tibon terminológiája vallásbölcseleti művei fordításában. 1.rész. Bp. 1902. – Emlékbeszéd. = TL., 1906. november 4. – Gyászima. = TL., 1914. július 12. – Beszéd, melyet a király koronázási ünnepére a tapolcai izr. templomban elmondott. = TL., 1917. január 1. – Ima az elesett hősökért. = TL., 1917. szeptember 30. –
Irodalom: – Szinnyei – VÉL – ZSL – Lelkészválasztás. = TL., 1904. május 8. – Dr. S.K. tapolczai rabbi ünnepélyes beiktatása. = TL., 1904.május 22. –
SCHÖPPNER SÁMUEL szőlészeti és borászati felügyelő
( ?, 1872. ? – ?, 1944 körül)
Jómódú erdélyi szász famíliából származott. Alap- és középiskoláit szülőföldjén végezte, majd a fővárosba jött, hogy a jóhírű budai szakintézményben szőlészetet és borászatot tanuljon. Ezt nagy szorgalommal és elhivatottsággal 1895-ben befejezte és megkezdte gyakornoki éveit. A földmívelésügyi miniszter 1897-ben „végleges minőségű” szőlészeti és borászati felügyelővé nevezte ki és rövidesen első igazi állomáshelyére, Tapolcára helyezte, a vincellér iskolához. Itt Tus Antallal, Vertán Jenővel, László Zsigmond gyakornokkal együtt végezte az egész kerület ügyeit. Oktatott, tanácsokat adott, előadásokat, bemutatókat tartott, felügyelt, tanfolyamokat szervezett, kapcsolatot tartott a tapolcai és környékbeli gazdákkal. Egy év alatt sokat tanultak tőle majd 1898-ban elhelyezték Dicsőszentmártonba. Megnősült, Szűts Rózát vette el. Munkája mellett a Kolozsvár melletti Sövényházán lévő birtokán gazdálkodott, kertészkedett. Tíz évnyi szolgálat után nyugdíjazását kérte és megalapította a jól jövedelmező Dicsőszentmártoni Szőlőoltványtelep Rt.-t. Saját birtokán többször tartott ingyenes szőlőoltvány-tanfolyamot, ahol még ebédet is adott a résztvevőknek. 1931-ben saját tőkéjéből megalapította a Mezőgazdasági Szemle c. szakfolyóiratot és 70 ezer lejes alapítványt tett egy magyar gazdasági iskola részére. A jószívű, tevékeny szakember életútját az 1940-es évek elejéig lehetett követni. A háborús zűrzavarokat, a front átvonulását már nem élte túl.
Irodalom: – Kinevezések = Borászati Lapok, 1898. június 5. 408 p. – Magyarország tiszti cím- és névtára. 17 évf. 1898. 482 p. – Dicsőszentmártoni Szőlőoltványtelep Rt. = Központi Értesítő, 1909. november 7. 89. sz. 2373 p. – Dicsőszentmárton = Magyar Compass/Nagy Magyar Compass 40/2. 1912. 285 p. – Mit eszik a vakondok? = Növényvédelem, 1931. augusztus 15. 150 p. – Ingyen szőlőoltvány-tanfolyam Sövényfalván = Ellenzék (Cluj-Kolozsvár), 1931. március 14. – ? Tabu= Ellenzék, 1931. szeptember 2. – Megjelent a „Mezőgazdasági Szemle” = Pásztortűz, 1934. június 30. 12. sz. –
SCHRAMM GÉZA mészáros
(Kővágóörs, 1866. május 1. – Tapolca, 1929. július 3.)
Apja Schramm Ignác mészáros és vendéglős, akinek vállalkozásából eleinte csak a mészáros szakmát vitte tovább. Anyja Harangozó Teréz. Apjától örökölt üzlete az Arany János u. 1. sz. épületben a helyiek és vidékiek kedvelt húsárú-bevásárló helye volt. Feleségét, Linát a szepezdi módos Birkás családból választotta. Balatonszepezden, közvetlenül a Balaton partján, vendégszobákkal kiegészített vendéglőt és mészárszéket működtetett. 63 évesen cukorbetegségben halt meg. Iparát azonos nevű fia folytatta tovább.
Irodalom: – Halálozás. = TU., 1929. július 7. – S.G. = TL., 1929. július 7. –
SCHRAMM IGNÁC mészáros, vendéglős
(Tapolca, 1818. – Tapolca, 1895. május 14.)
A 19. sz. elején még általános szokás szerint a mészáros és vendéglős szakma, mint családi vállalkozás egymást feltételezte és kiegészítette. Így volt ez a Schramm (Sram) családban is, ahol egyszerre nevelték, hizlalták a vágóállatokat, majd levágták, a hús egy részét feldolgozva tartósították, részben frissen kiárusították az Arany J. u. 1. sz. alatti boltjukban és emellett vendéglőjükben hasznosították. A hús mellett családi gazdaságukban megtermelték szinte minden szükséges ehetőt és ihatót, mindenekelőtt a bort. A főleg vidékről bejárók fogyasztására épülő, mai fogalmaink szerint inkább kocsmának minősülő vendéglő a Marton Gáspár és fia főutcai faraktára melletti házban működött. Rokonságba került a módos Felisch és Harangozó családokkal. Felesége is Harangozó Terézia volt. Schramm Ignác halála után Géza és Ignác fia a mészáros szakmát folytatták és a vendéglő működtetéséről lemondtak. Ezt Ösztereicher Jakab folytatta tovább.
Irodalom: – Halálozás. = BML., 1895. május 16. – Gyászhír. = TV., 1895. május 19. – Gyászjelentés. = TV., 1899. április 16. – Vendéglő átvétel. = TV., 1896. április 12. –
SCHÜTZ ZSIGMOND borkereskedő
(Pacsa, 1844. július 27. – Tapolca, 1915. november 26.)
Szülei Schütz Manó pacsai pék és Schleiser Teréz. Kereskedelmi középiskolát végzett. Az 1870-es évek elején érkezett Tapolcára, ahol előbb vegyeskereskedést nyitott, majd borkereskedéssel kezdett foglalkozni. Üzletágát fokozatosan felfejlesztette és a „nagyok” mellett is jelentős tényezővé vált. 1886. december 30.-án elvette Berger Emiliát, Berger Jakab borkereskedő leányát, aki előzőleg Weltner Adolftól elvált. Bergerékkel egyre szorosabb üzleti kapcsolatban tevékenykedett. 1912. február 1.-én közkereseti társaságként megalapította a „Schütz Zs. és társa” néven bejegyeztetett borkereskedelmi cégét amelyet aztán 1912. május 29.-től egyéni vállalkozásként működtetett „Schütz Zsigmond és társa (Berger Manó) cégnév alatt. Csak kevés saját tulajdonú szőlőbirtokkal rendelkezett, inkább a Balaton-felvidék kistermelőinek borát vásárolta fel. Részvényese és 1905-től haláláig igazgatósági tagja volt a Balatonmelléki Takarékpénztárral Egyesített Segélyszövetkezetnek. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. 72 évében hunyt el. Sírja a tapolcai izraelita temetőben van.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – A Balatonmelléki Takarékpénztár Részvénytársaságnak = TL. 1905. február 5. – Halálozások = TL. 1915. november 28. – Gyászjelentések –
SCHWARCZ BÉLA fakereskedő
(Tapolca, 1867. – Budapest, 1933. július )
Valószínűleg a tapolcai Schwarcz Ignác bőrös és a Halimbáról beköltözött Gross Eleonóra gyermeke. Az izr. népiskola elvégzése után kereskedő-tanonc lett. Még segéd korában, az 1880-as években Devecserbe költözött. Itt tevékenyen részt vett a mezőváros közéletében. 1886 után tagja a Polgári Lövölde Egyesületnek. 1902-től 1931-ig kisebb megszakításokkal a képviselőtestület tagja Devecserben. E tisztségében közmegelégedésre működhetett, mert rendre újraválasztották. 1911-től pótképviselő az Izraelita Hitközségben, amelynek 1928-1929-ben alelnöke volt. Felesége Schnabl Irén (1869-1944. Auschwitz), gyermekei: Gusztáv (1903), Margit (1904.)
SCHWARCZ GÉZA (GUSZTÁV) kádármester
(Tapolca, 1873. augusztus 25. – Budapest, 1911. július 2.)
Schwarcz Jenő vasúti szállító és Freund Teréz gyermeke, Schwarcz Arnold, Emil és Mór testvére. A tapolcai izr. elemi népiskola elvégzése után kádárinasnak adták. Tanonc- és segédéveinek egy részét Tapolcán töltötte, majd a kor szokása szerinti vándorévek alatt német, osztrák és budapesti mesterek keze alatt sajátította el a szakma fortélyait. A mestervizsga letétele után hazatért Tapolcára. 1897. őszén Halápi-utcai saját házában rendezte be kádárműhelyét, melyről sajtón keresztül is értesítette leendő ügyfeleit. Műhelynyitása egybeesett a filoxéravész elleni küzdelem nyitányával és a szőlőtermelés újabb fellendülésével, ezért sok megrendelése volt. Nagy raktárt tartott különféle hordókból és egyéb termékeiből (kádak, sajtárok, tőtikék, stb.). A századforduló éveiben már nagyiparosként említette magát. Rendszerint 2-3 inassal és ugyanennyi segéddel dolgozott együtt. 1905-ben eljegyezte, majd feleségül vette Kohn Mór vasúti szállító leányát, Esztert (Elzát), aki egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. 1910-ben kezdett betegeskedni. A helyi orvosok tanácsára a fővárosban, klinikai kezelésekkel igyekezett gyógyulást keresni. A szervezetén elhatalmasodó súlyos kór azonban 37 éves korában legyűrte. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – Új kádárüzlet ; Értesítés = TV. 1897. október 24. – Látogatás egy kádár ipartelepen. = TL. 1902. június 22. – Eljegyzés. = TL. 1905. február 26. – Gyászjelentés –
SCHWARCZ MIKSA kereskedő
(Tapolca, 1882. április 15. – Auschwitz, 1944. augusztus 15.)
Apja Schwarz Jakab Öcsről bevándorolt kereskedő, anyja Hamburger Regina. Iskolái végeztével ő is kereskedői pályára lép. A segédlevél megszerzése után először különféle helyeken, majd öt évig apja tapolcai üzletében dolgozott. 1907.-ben áttelepült Devecserbe és ott nyitotta meg úri és női divatáru szaküzletét. A világháborúban az orosz és az olasz fronton harcolt, és mint főtüzér szerelt le. Helytállásáért kitüntették a Bronz Vitézségi Éremmel és a Károly Csapatkereszttel. Megnősül, felesége Reich Ida, aki két gyermekkel ajándékozza meg. Évek múltán a község tekintélyes polgárává vált. 1923.-ban községi képviselőnek választják, de tagja a Kaszinónak, a Polgári Olvasókörnek, a lövészegyletnek, alelnöke az izraelita hitközségnek. 1935-től tagja az iparostanonc iskola felügyelő-bizottságának. 1944. május 17-én – 195-öd magával – gettóba zárják, június 1.-én a Pápai gettóba viszik, majd a műtrágyagyár épületébe börtönzik, ahonnan embertelen körülmények között az auschwitzi koncentrációs táborba szállítják, ott pusztították el egész családjával együtt.
Irodalom: – Szeghalmy –
SCHWARCZ MÓR ifj. kereskedő
(Tapolca, 1857. január 12. – Tapolca, 1900. október 20.)
Apja Schwarcz Ignác, Balassagyarmatról bevándorolt bőrös gyermeke, anyja Gross Eleonóra. Schwarcz Emil, Arnold és Gusztáv (Géza) testvére. Az izr. elemi iskola elvégzése után felső-kereskedelmi iskolát végzett, majd apja cégéhez lépett be. 1885-ben nősült. Feleségét Perl Jozefát Veszprémből hozta. Apja 1886-évi elhalálozásakor kizárólagos tulajdonosa lett a Schwarcz Ignác és fia bőrkereskedelmi cégnek. Fontos szállítója volt a Tapolca környéki cipő- és csizmakészítőknek. Emellett közvetítő borkereskedelemmel is foglalkozott. Egyik alapítója, részvényese és igazgatósági tagja volt a Balatonmelléki Takarékpénztárnak. Utolsó éveiben a szívével már sokat betegeskedett. Özvegyét és három gyermeket hátrahagyva, szívbetegségben 46 évesen hunyt el.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Halálozás. = TV. 1900. október 28. – Gyászjelentés –
SCHWARCZ SÁMUEL kereskedő
( ?, 1841. – Tapolca, 1895. április 5.)
1862. augusztus 2-án kapott letelepedési engedélyt Tapolcán. Ekkor mindjárt megnősült. Elvette Steiner Jozefát, aki nyolc gyermeket szült neki.
A Zala Megyei Cégbíróság bejegyzése szerint rőfös üzletét 1876 nyarán igazi céggé alakította, amely utódai jóvoltából még halála után is működött. Csak 1927 decemberében szűnt meg. Gégegümőkórban hunyt el. Romló sírköve még áll a tapolcai izraelita temetőben.
Irodalom: – Györe – ZML Cégjegyzék – Halálozás. = TV., 1895. április 7. – Meghívó. = TL., 1926. április 18. –
SCHWARTZ JENŐ szállítmányozási vállalkozó
(Tapolca, 1865. – Tapolca, 1925. május 13.)
Apja Schwartz Sámuel, aki 1850-ben alapította Tapolcán a Balaton-felvidék első szállítmányozási vállalkozását. Édesanyja Steiner Rozália. Fiuk, Jenő fokozatosan bekapcsolódott az üzlet vitelébe, majd 1893-ban átvette azt. „Van szerencsém a n.é. közönséggel tudatni, hogy Tapolcán 3 év óta vezetésem alatt fennállott Schwartz Sámuel és fia czég szállítási üzlete mai naptól tulajdonomba ment át és ezentúl Schwartz Jenő bejegyzett czég alatt fog általam vezettetni. Kérve, hogy czégünk eme változásáról tudomást venni szíveskedjék – azon reménynek adok egyúttal kifejezést, hogy czégünk iránti bizalmát és jóakaró támogatását új tulajdonosától sem fogja megvonni. Főtörekvésem leend az e téren 15 év óta szerzett tapasztalataimat t. ügyfeleim javára hasznosítani és érdekem minden írásban előnyösen képviselni. Kiváló tisztelettel Schwartz Jenő” A vállalkozást 1893. augusztus 28-án jegyezték be a Zala megyei Cégbíróságon, szállítmányozó ás bizományos tevékenységi körben. Nagy szerepe volt a környéken termett, egyre növekvő mennyiségű bor bel- és külföldi szállításainak intézésében. Időben és jó érzékkel kapcsolódott a fejlődő vasúthoz és 1900-tól a MÁV szerződéses szállítója lett. Háza és telephelye a mai Dózsa Gy. utcában volt. A speditőr cég kiegészítő üzletágaként szén- és tűzifa-kereskedéssel, házhoz szállításával is foglalkozott. Felesége Freund Teréz volt. 60 éves korában bekövetkezett halála után1925-től fia Sándor Pál vette át a cég vezetését. Családi sírboltban nyugszik.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Szeghalmy – Van szerencsém…= TV., 1893. november 4. – A fuvarosok szakszervezete. = TL., 1919. május 10. –
SCHWARTZ (SOMOGYI) HENRIK kereskedő
(Tapolca, 1892. október 6. – ? , ? )
Schwarz Jakab kereskedő második házasságából született. Édesanyja a Veszprémből jött Rothauser Franciska. A tapolcai izr. elemi iskola után a fiú polgári iskolába járt. Ezután állt kereskedőnek. Aktív tagja volt a tapolcai iparos és kereskedő ifjak egyesületének. Erős kulturális érdeklődés jellemezte. Számos színdarab szereplője volt. Mint a veszprémi 31. gyalogezred tisztje, tartalékos honvéd hadnagyként az orosz, majd az olasz hadszíntéren vett részt az I. világháború harcaiban, melyekről érzékletes tudósításokban számolt be a Tapolczai Lapok olvasóinak.
Műveiből: – „Egy éj a többi közül.” = TL., 1917. május 13. – Repülőharc a „Karszt”-on. = TL., 1917. április 22. –
Irodalom: – Györe – Kitüntetés. = TL., 1917. augusztus 5. – Névmagyarosítás. = TL., 1918. március 17. –
SCHWARZ EMIL borkereskedő
(Tapolca, 1866. április 4. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Schwarz Ignác bőrös volt, anyja a Halimbáról jött Gross Eleonóra. Tapolcán járt elemi iskolába és itt végezte el a felső gazdasági szakiskolát is. Ezután Bécsbe került és a borszakma vezető cégeinél szerzett gyakorlatot. Szaktudását Prágában, Berlinben és az olaszországi Bariban tett tanulmányútjain is továbbfejlesztette Hazajőve 1894-ben önállósult és átvette apja, Schwarz Ignác 1868-ban alapított borkereskedelmi cégét. Tevékenységét rögtön hivatalossá tette és boralkusz, borkereskedelem, bőrkereskedelem címen bejegyeztette a megyei cégbíróságon. Főleg nagy tételű borexporttal foglalkozott. Saját, 60 holdas szőlőbirtokán mintagazdaságot rendezett be. Elsők között volt, aki szőlőbirtokának kondícióját rendszeres műtrágyázással tartotta fent. E célból szakszerű műtrágyatároló-raktárt is létesített. Műtrágya forgalmazással és bőrkereskedéssel is foglalkozott. 1895-ben nősült, felesége Steiner Anna lett. Jelentős vagyont gyűjtött. Borkereskedelmi vállalkozását először 1921. június 7-én vette nyilvántartásba a Zala megyei Cégbíróság, majd 1930. április 16-án változatlan tartalommal megerősítette. A céget 1931-ben közkereseti társasággá alakította át. Működési formája 1937. február 15-én viszont Kft-vé módosult. Rendszeresen ott volt Tapolca virilisei között. E minőségben többször volt tagja a képviselőtestületnek. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, kültagja a Kereskedelmim Kamarának. Alapító tagja és 1928-tól 1943-ig sikeres elnöke volt az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület tapolcai kerületének. Igazgatósági tagja volt a Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztár Rt-nek és felügyelőbizottsági tagja a Tapolczai Jéggyár Rt-nek. Egyik alapítója a Tapolcai Téglagyár Rt-nek. 78 évesen élete gázkamrában ért véget.
Irodalom: – Györe – DCL – ZML Cégjegyzék. – Z.vm.ism. – Körlevél. = TV., 1894. június 2. – Esküvő. = TV., 1895. július 28. – Szőlőkultúra a Szent György-hegyen. = TV., 1899. augusztus 13. – Műtrágya = TV. 1902. augusztus 3. – Az OMKE = TL., 1931. július 11. – Az OMKE tapolczai kerülete. = TL., 1931. július 18. – Tapolcza virilisei. = TL., 1933. január 1. – Tisztújítás az OMKE-ban. = TL., 1940. január 13. –
SCHWARZ JAKAB kereskedő
(Öcs, 1850 körül – Tapolca, 1932. május 13.)
Apja Schwarz Mátyás házaló kereskedő volt. Szülei Tapolcára adták kereskedő-inasnak. A segédévei után családot alapított, első felesége Hamburger Regina volt, majd annak halála után a veszprémi Rothauser Celesztin Franciskát vette el. Két anyától öt gyermeke született. Csendes, alázatos, családjának élő, szorgalmas ember volt. Tapolcán övé volt az első divatárubolt. Négy évtizeden át ő volt az újdonságok boltosa. „Játék, amit csak kitaláltak, zenélőszekrény, ami egy krajczárért szólt, amit előszeretettel nyaggattunk gyermekkorunkban, beszélőgép – minden ördöngős és kedves holmi nála volt kapható. Később a konkurencia, a fiatalok megtépázták ezt a dicsőséget.” Miként korábbi üzleti sikereit, később kudarcait is csendes belenyugvással fogadta. Szállóigévé vált mondása szerint: „Nincs semmi baj, hét hónap múlva megint szüret lesz!” Ezzel vigasztalta magát és másokat. 76 évesen agyvérzésbe halt bele.
Irodalom: – Györe – Beszedits – Halálozás. = TL., 1932. május 14. –
SCHWEIDLER (BUDAVÁRI) ILONA vívó
(Tapolca, 1925. november 23. – Tapolca, 2005. január 19.)
Szülei Schweidler Gyula szabó és Puklics Anna varrónő korán elváltak így hároméves korától fogva nevelőapja Budavári József MÁV alkalmazott, a kitűnő vívómester volt. Tanulmányait a tapolcai Polgári Leányiskolában végezte. Utána varrónőnek tanult. Mivel édesanyja Tapolca elismert varrónője volt, a szakma minden fortélyát át tudta adni leányának és kisebb megszakítással, Ilona férjhez menéséig együtt dolgoztak. A ház és egyben varroda a mai Vörösmarty és Bem utca sarkán lévő, ma már üres területen volt. Édesanyja 1930-ban férjhez ment Budavári Józsefhez, aki saját gyermekeként nevelte és nevére vette. Később született testvéreivel igazi jó kapcsolatban volt élete végéig. Mivel nevelőapja életeleme volt a sport, a vívás, a fiatal leány is hamar megismerkedett vele. Alig tíz éves kora óta sportolt. Végül is a vívás, (női tőrvívás) lett az a sportág, ami életének fontos részét képezte, sok örömet, sikert is szerzett neki. A varrodai munka mellett néhány évig a tapolcai adóhivatalban is dolgozott. Az 1940-esévbek elejétől rendszeresen részt vett vívóversenyeken. Eleinte csak városi vagy a Vasutas SE keretein belül rendezett versenyeken szerepelt. Volt Sopronban, Keszthelyen, Szombathelyen, Hódmezővásárhelyen, Budapesten stb. A legjobbak, az olimpikonok ellen is pástra állt. Fontos győzelmeket aratott, szép díjakat nyert. A legjobban annak örült, hogy sorozatban elért jó eredményei alapján 1943-ban elsőként és örökre megkapta a „Tapolca Nagyközség Közönsége által adományozott vándordíjat”. Nagyobb eredmények elérésétől az anyagiak hiánya miatt le kellett mondania. 1951. december 29-én férjhez ment Kismihók Róbert vasutashoz. Három gyermekük született. 1953 után már csak alkalmanként, kedvtelésből vívott. Az aktív sportolást befejezte. Élete végéig figyelemmel kísérte a sportág alakulását és örült az újabb időkben elért tapolcai vívósikereknek. Később, az 1970-es évektől a celldömölki postahivatal dolgozója volt, mint hírlapos. Idős korában Veszprémben élt ugyan, de mivel egyik gyermeke, valamint rokonainak nagy része Tapolcán élt, és a város mindig fontos volt számára, így gyakran töltött hosszabb időt szülővárosában. A halál is itt érte 80 éves korában. A tapolcai régi temetőben anyósa, apósa mellé helyezték, ahova öt hónap múlva a férje is követte.
Irodalom: – Hangodi László: UTU, 2007. február – A szép múlt ma sem igazán feledhető. = Napló, 2008. június 5. – Múltidéző –
SEBESTYÉN AMBRUS GYULA igazgató tanító
(Tapolca, 1866. április 2. – Tapolca, 1956. január 25.)
Régi tapolcai családból származott. Apja Sebestyén Mihály szabómester, anyja Fodor Mária. A népiskolát Tapolcán járta, később tanítóképzőt végzett. Első és utolsó munkahelye is a tapolcai római katolikus elemi iskola volt. Itt 1886-ban kezdett tanítani majd Stephanek János nyugalomba vonulásakor átvette az iskola igazgatói tisztet. Első felesége Fodor Emma 29 évesen meghalt.1902. október 4-én újranősült. Felesége 1902-ben Kozáry Ida lett. „Az ő iskolája …keresztény iskola volt, a legideálisabb értelemben. Emberbecsülésre, nyíltságra, egyenességre tanított a rideg tanulnivalókon kívül, - olyan erényekre, amelyek benne is megvoltak.” – írták róla méltatói, nyugalomba vonulásakor. 1929. augusztusában, 44 évi pedagógiai szolgálat után nagy ünnepség keretében búcsúztatták el felettesei, tanártársai és tanítványai. Saját munkája mellett 16 éven át a fiú polgári iskolában tornát tanított. A tapolcai közélet szerény de állandó szereplője volt. Válságos időszakokban rendszerint a képviselőtestület tagjának is megválasztották, mint pl. 1917-ben, 1919-ben, 1924-ben és 1945-ben. Alapító elnöke volt a Tapolcza és Vidéke Hitelszövetkezetnek, felügyelőbizottsági tagja a Tapolczavidéki Gazdasági Takarékpénztár Segélyző Szövetkezetének és a Tapolcai Húsfogyasztási Szövetkezetnek. Hosszú, munkás életet élt. Utolsó éveiben Badacsonytördemicen lakott. 90 éves korában a kórházban hunyt el. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van.
Irodalom: – Halálozás = TV. 1900. június 3. – Községi tisztújítás Tapolczán. – Id. S. Gy. nyugalomban. = TL, 1929.augusztus 1. – Negyven éves munka jubileuma. = TU., 1929. október 13. – 40 évi munka ünnepe. = TU. 1929. október 20. – Díszközgyűlés keretében búcsúzott el a tapolczai rom. kat. egyházközség S. Gy. igazgatótanítótól. = TL. 1929. október 27. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ., 1945. július 28. –
SEBESTYÉN GYULA ifj. mérnök, szerkesztő
(Tapolca, 1892. augusztus 15. – Budapest, 1968. június 21.)
Apja id. Sebestyén Gyula igazgató-tanító a tudás és a konzervatív értékek tiszteletére, valamint a közösség szolgálatára nevelte. Alsóbb iskoláit Tapolcán járta ki. Érettségijének letétele után mérnöki végzettséget szerzett és visszajött szülővárosába. Az I. világháborúban tartalékos cs. és kir főhadnagyként teljesített harctéri szolgálatot, mint századparancsnok. A kommün bukása után a Horthy köré szerveződő tiszti különítmények egyikéhez csatlakozott. Hazajőve a tapolcai polgárőrség egyik parancsnokaként, karhatalmi főhadnagyi rangban segített konszolidálni az új rendet. 1921-ben mérnöki és ingatlanforgalmi irodát nyitott a Zrínyi M. u. 2. sz. alatt. 1934. elején vette át a tapolcai vízművek vezetését és egyben a községi mérnöki teendőket. E feladatkörben felügyelte, irányította a városi érdekű építkezéseket, felújításokat. Sokat dolgozott a tapolcai utcakép kialakításán, a mellékutcák rendezésén. Része volt az un. ONCSA házak felépítésében, a sportpályaépítés műszaki problémáinak megoldásában, Tapolca közműhálózatának kiépítésében, az üzemelési problémák kezelésében. Szerepet vállalt a város alatti barlangok kiépítésében és fejlesztésében. 1934-ben megalakította és vezette a Magyar Turista Egyesület Tapolcán székelő Balatoni Osztályának barlangkutató szakosztályát. 1924-1925-ben a Tapolcai Ujság felelős szerkesztői feladatait is ellátta. 1934. októberében megnősült, felesége Sági Kató kézimunka-tanárnő lett. A háború után megfeszített munkával segítette a súlyos bombakárokat szenvedett Tapolca újjáépítését. Az 1940-es évek végén egyre több támadás érte, így jobbnak látta, ha átmenetileg elhagyja a várost. Az ország különböző pontjain induló nagy építkezések (Pl. Sztálinváros) kitűzési munkáit irányította. Az 1950-es évek végén hazajött és a tapolcai kőbánya trösztnél vállalt állást, de ez már nem az ő Tapolcája volt. 1961-ben felköltözött Budapestre. Ott halt meg 76 éves korában.
Műveiből: – A TU kedves olvasóihoz! = TU., 1925. július 12. –
Irodalom: – Együttélés – Szerkesztőváltozás. = TU. 1924. december 14. – Turistaság. = TU., 1934. május 6. – Esküvő. = TU., 1934. október 14. – Sport-stadion Tapolcán. = TU., 1935. április 28. – Rendezik a mellékutcákat. = TL. 1936. április 18. – A képviselőtestület ülése. = TU., 1938. április 10. – Bizottsági tárgyalás a föld alatt. = TU. 1938. május 1. – A Tavasbarlang új jövő előtt. = TV. 1941. november 29. – Az első sportértekezlet. = Szabad Élet, 1945. május 26. –
SEBESTYÉN GYULA dr. néprajzkutató, író
(Szentantalfa, 1864. március 7. – Balatonszepezd, 1946. február 12.)
Középiskoláit Veszprémben, Pozsonyban és Debrecenben végezte. A budapesti egyetemen magyar és német irodalmat, nyelvészetet, esztétikát és magyar őstörténetet hallgatott. 1893-tól a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárosa. Doktori szigorlatát 1901-ben tette le. Még ebben az évben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum őrévé. 1905-től a múzeum igazgatója lett. Az MTA-nak levelező, a Kisfaludy társaságnak rendes tagja. 1892-től 1918-ig az Etnographia társ- majd főszerkesztője. 1897-től a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, 1911-től alelnöke, 1917-től elnöke, majd tiszteletbeli tagja. Nevéhez fűződik a vidékünkön is kibontakozó néprajzi gyűjtőmozgalom megszervezése. 1911-től a Folklore Fellows magyar osztályának elnökeként országos népköltészeti, népzenei, néphit- és szokásgyűjtést indított. 1916-tól a Nemzeti Múzeum osztályigazgatója 1919-évi nyugdíjazásáig. Ekkor Balatonszepezden épített romantikus stílusú villájába vonul vissza. A Balatoni Társaság létrehívójaként és elnökhelyetteseként 1921-ben kiadta a Balatoni Évkönyvet, majd 1933-ban alapította meg a Balatoni Kurir c. lapot melynek felelős szerkesztésére Botár Árpádot a Tapolczai Lapok főszerkesztőjét kérte fel. Sok energiát fektetett a badacsonyi Balaton Emlékmúzeum, a keszthelyi Országos Könyvtár és Dunántúli Központi Múzeum, a Balatoni Társaság, és a Balaton idegenforgalmának szervezésére. Az 1920-as években ő volt az első gyakorlati kutatója a Monostorapáti határában állt 12-16. századi almádi bencés apátságnak. Felkarolta Batsányi János és Eötvös Károly kultuszát. Legjelentősebb kutatója volt a hun-székely rovásírásnak. Gyakran járt Tapolcai ismerőseinél. Előadásokat tartott a tapolcai kaszinóban és a keresztény társaskörben. Több írása megjelent a Tapolczai Lapokban is. Gyermekévei falujában, a köveskáli alsó református temetőben nyugszik.
Műveiből: – A regősök. Bp. 1902. – Regős énekek. Bp. 1902. – A magyar honfoglalás mondái. 1 – 2. köt. = Bp. 1904. – Dunántúli gyűjtés. Magyar Népköltési Gyűjtemény. 1 – 8. köt. Bp. 1906. – Rovás és rovásírás. = Bp. 1909. – A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp. 1915. – Gesta Hungarorum. A magyar hősmondák öt könyve. Bp. 1925. – Badacsony és borvidéke. = TL. 1931. április 4. – Mosolygó balatoni emlékek. Bp. 1935. – Balatoni emlékek. = TL., 1933. szeptember 2., 9., 16., –
Irodalom: – MÉL – VÉL – S. Gy. születésének 70-iki évfordulójára. = Ethn.-Népélet, 1934. 1 – 2 sz. – Az örökfiatal tudós. = TL., 1936. január 18. – Köszöntjük dr. S. Gy.-t a Nemzeti Múzeum igazgatóját. = TL., 1939. március 4. – Cserjési Károly: Köveskál nemes családjai. = TL., 1940. szeptember 21. – Szendrey Ákos: S. Gy. = Ethn. -Népélet, 1946. 1 – 4 sz. – Diószegi Vilmos: S. Gy. jelentősége a néprajztudományban. = Ethn., 1964. 3. sz. – Diószegi Vilmos: S. Gy. Bp. 1972. – Lackovits Emőke: S. Gy. (1864-1946) = Honismeret, 1989. 5. sz. – Tanulmányok a 125 éve született S. Gy. emlékére. (Szerk:Lackovits Emőke). Veszprém, 1991. – Ágh István: Egy köveskáli mese. = Új. Horizont, 1995. 3. sz. – Lackovits Emőke: S. Gy. ; Miklós Tamás P.: S. Gy és a Balaton. ; Benke László: Emlékezés Sebestyén Gyulára. = Villa Filip, 2004, 1–2. sz. –
SEBESTYÉN GYULÁNÉ, Sághy Kató kézimunka-tanárnő
(Máramarossziget, 1909. augusztus 8. – Budapest, 1997. április 23.)
Apja Sághy Tamás a pápai állami tanítóképző-intézet tanára volt. Itt végezte iskoláit. Érettségi és pedagógiai végzettségének megszerzése után még iparművészeti tanulmányokat is folytatott. Az 1932-ben tartott először a tapolcai lányok-asszonyok részére háziipari jellegű varró és kézimunka-tanfolyamot, melyet annak sikere után többször is meg kellett ismételni. „Iparművészetet is tanít Sághy Kató. Gyönyörű párnák, csipkék, terítők születnek itt, beléjük szőve asszonyok gondja, a szép otthonhoz kapcsolódó öröme. Pompásnál pompásabb bőrmunkák, amelyeknek nemesvonalú vonalait ma még ugyan a tanító rajzolja elő, de az ügyes tanítványok már önállósítják magukat. Igen nagyértékű szép munka folyik itt. Eredményes munka, amelynek alapjait a múlt évi tanfolyam rakta le. Sághy Kató már másodszor tanít népes tanfolyamot városunkban és majd, ha január elején, talán 6-án megnyíló kiállítást meglátják, bizonyára az lesz a véleményük, mint e sorok írójáé: áldás a munkája. Tudást ad. És ez ma a legnagyobb valőr.” Nagysikerű tanfolyamait megtartotta Badacsonytomajon és más településeken is. Sebestyén Gyula városi mérnök személyében itt talált társra, akivel 1934. október 15-én keltek egybe. Értékes kordokumentum az 1939. szeptember 1-én, a háború kitörésének napján elkezdett napló-feljegyzése. Az 1960-as évek elején férjével Budapestre költözött, ahol 88 éves korában hunyt el.
Irodalom: – Sághy Kató tanfolyama. = TL., 1933. december 16. – Szabás-varrás és iparművészeti tanfolyam kiállítása. = TU., 1934. január 7. – Sághy Kató kiállításának megnyitása. = TU., 1934. január 14. – Háziipari kiállítás és műkedvelő előadás = TU., 1934. március 4. – Eljegyzés. = TU., 1934. május 6. – Házasság. = TU., 1934. október 14. –
SEBESTYÉN JENŐ kórházi gondnok
(Tapolca, 1894. március 21. – Tapolca, 1965. augusztus 2.)
Sebestyén Gyula igazgató-tanító és Fodor Emma gyermeke. Az elemi iskolát Tapolcán végezte majd a veszprémi gimnáziumba iratkozott be. Itt tett kereskedelmi érettségit 1910-ben. Ezután 22 éven át pénzintézeti tisztviselő volt Tapolcán. 1917-ben megnősült, felesége Horváth Marianna. Aktívan vett részt a város közéletében, Pontos, megbízható munkája nyomán a Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztár könyvelőjeként kérte fel 1919 februárjában a községi elöljáróság, hogy az Erzsébet Kórház zilált pénzügyeit segítsen rendbe tenni. Sebestyén Jenő ezt a feladatot elvállalta és harminc éven át eredményesen végezte. Az 1919-ben felkért fiatal könyvelő, akit Dr. Deák Jenő kórházigazgató-főorvos már régebbről ismert és hamar bizalmába fogadott, nagy lendülettel látott munkához. Javaslata alapján az egész járásra kiterjedő, értékálló terménygyűjtési akciót szerveztek meg, amely két év után eredménnyel zárult. A mintegy 400 q búza értékű adományból kifizették a korábban felhalmozott összes adósságot, pótolták a felszerelési hiányokat és még jelentős élelmiszertartalék is maradt. A kórház költségvetése egyensúlyba került. Sebestyén Jenő ekkor vissza akart vonulni, de a kórházigazgató kérésére a képviselőtestület véglegesítette kórházgondnoknak. Egy ideig még engedéllyel dolgozott régebbi munkahelyén is, ahonnan 1932-ben, mint a Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztár Rt. cégvezetője vált ki. Ez időtől minden idejét a kórház gazdasági ügyeinek intézése töltötte ki. Fáradtságot nem kímélve harminc éven át végezte a kórház gazdasági vezetését. Emellett a Tapolcai Ujság és a Tapolca és Vidéke főmunkatársaként is részt vett a közéletben. 1934-től vezette a Magyar Turista Egyesület Tapolcán székelő Balatoni Osztályának madárvédő szakosztályát. Két világháború okozta pusztításból emelte fel szeretett intézményét. 1945 telén szerzett izületi gyulladása folyamatosan gyötörte és szívét is megviselte a túlfeszített munka. 1949-ben nyugdíjba vonult. Néhány évig Nagykanizsán lakott, 71 évesen hunyt el. Sírja a régi köztemetőben van.
Műveiből: – A kórházi segélyakció eredménye. = TU., 1924. március 2. – Indítvány a közvilágítás költségei iránt. = TU., 1924. február 24. – A kórházi gondnoknak = TU., 1938. augusztus 12. – Balatoni Osztály (Tapolca) – 1932. = Az ember és a hegy.1888-1938. Bp.1938. – Aratnak. = TV., 1943. július 3. – Naptárcsere. = TV., 1942. január 10. – Élet vagy halál. = TV., 1942. január 31. – Aratnak. = TV., 1943. július 3. – Cholnoky Jenő a Balatonért. = TV., 1943. szeptember 25. –
Irodalom: – Z.vm.ism. – BÉ.1921. – Turistaság. = TU., 1934. május 6. –
SEBESTYÉN MIHÁLY szabómester, bíró
(Varsány, 1835. – Tapolca, 1916. október 26.)
22 éves korában 1863. december 10-én már képzett szabóiparosként kapott letelepedési engedélyt a tapolcai képviselőtestülettől. Rövidesen önálló műhelyt nyitott, segédet és inast alkalmazott. Lakása és műhelye a Batsányi u. 7. sz. házban volt. Feleségül vette kisnemesi származású derecskei Fodor Máriát, Fodor Lajos későbbi községbíró leányát. Hét gyermeket neveltek fel, kiterjedt, tekintélyes famíliát alapoztak meg. Legidősebb fia, id. Sebestyén Gyula igazgató-tanító volt. Matild lányát a nála kitanult Koncz Józsefhez, Róza lányát Speer Henrikhez adta. Jóhírű szabóműhelye lehetővé tette, hogy a szakmai és községi közélet aktív résztvevője legyen. Egyik alapítója és évtizedekig jegyzője volt az Ipartestületnek. Több cikluson át képviselőtestületi tagként, elöljáróként, bizottsági tisztségviselőként végzett közfeladatokat. Vastagh Pál leköszöntével, 1880-ban őt választották meg bírónak. E tisztet 1883. október 1-ig töltötte be. Utóda Flieg József lett. 1892 decemberében megválasztották az Ipartestület jegyzőjének. 81 évesen gyomorrákban hunyt el. Ley József plébános temette 1916. október 28-án a régi köztemetőben.
Műveiből: – Ipartestületi gyűlés. = TV., 1892. december 17. – Válasz. = TV., 1900. szeptember 23. – Válasz az „Ipartestületi ügy”-re. = TV., 1900. október 14. –
SEBŐK JÁNOS ny. tábornok
(Mezőszentgyörgy, 1929. október 8. – Ajka, 2013. április 21.)
Szülei kisbirtokon gazdálkodó földművesek voltak. Általános iskoláit szülőhelyén végezte, majd 1942-ben Székesfehérváron a Ciszterci Rend Szent István Gimnáziumába iratkozott be. 1945. februárban, mint leventét Németországba vitték, ahol amerikai fogságba esett. 1946. januárban hazatérve a vasúton és a családi gazdaságban is dolgozva ő tartotta el édesanyját és testvéreit. Katonai pályafutását 1951-ben kezdte a Kossuth Tüzértiszti Iskolán. 1957-ben már a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanult, majd a Leningrádi Tüzér Akadémián. 1963-ban helyezték Tapolcára az akkor alakuló 5. Harcászati Hadműveleti Rakétadandár (MN 1480) törzsfőnöki beosztásába. E feladatteljesítése mellett elvégezte a Vezérkari Akadémiát is. 1978-1989-ig Tapolca helyőrség parancsnokaként intenzíven bekapcsolódott a város és vonzáskörzetének életébe. Elősegítette a terület infrastrukturális fejlődését, elsősorban a gázprogramot. A katonaság közreműködése nélkül nem épülhetett volna ki a gerincvezeték. Fontos szerepe volt a Dobó István lakótelep bővítésében, fejlesztésében (felújítások, fűtéskorszerűsítés, stb.) Kétszer választották országgyűlési képviselőnek, először 1985-ben a tapolcai választókerületben, majd 1994-ben a Tapolca-Sümeg választókörzetben. Tevékeny munkát végzett a Honvédelmi Bizottságban (1985-1990), majd az ügyrendi Bizottság titkáraként (1994-1998). Az 1998-as választásokon idős kora miatt már nem indult, de a Hadtudományi Társaság tagjaként továbbra is aktív maradt. Országgyűlési képviselőként 1989. december 1-én ő nyújtotta be a szovjet csapatok kivonulására vonatkozó határozattervezetet, melyet az Országgyűlés 1990. január 31-én döntő többséggel elfogadott. A Magyar Hadtudományi Társaság és a Nyugállományú Tábornokok és Tengernagyok Nemzetközi Konzultatív Szervezetének aktív tagjaként végzett munkája elismeréseként 1995. november 9-én a Hadtudományért „Pro Militum Artibus” kitüntető címet kapott. 2009. augusztus 2-én „életútja, a független Magyarország érdekében végzett munkássága elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Tiszti Keresztjével tüntették ki. Az ajkai kórházban hunyt el.
Irodalom: – VKÉL – A vértelen rendszerváltás katonája volt. = Szuperinfo, 2013. április 30. – Végső búcsú a tábornoktól = Napló, 2013. május 10. –
SÉLLEY SÁNDOR kereskedő
(Kislőd, 1890. június 17. – ?, ?)
Nagyapja Sélley Sándor fogházfelügyelő volt Tapolcán az 1800-as évek közepén, de később a család Kislődön és környékén telepedett le. Szülei Sélley Ferenc kocsmáros és Ley Franciska. Iskoláit szülőhelyén és Budapesten végezte, szakképzettségét is a fővárosban szerezte meg. Utána kereskedelmi pályára lépett. 1911-től a MÁV Fogyasztási Szövetkezetének raktárnoka lett. Később Kolozsvárott majd Sátoraljaújhelyen volt alkalmazásban. Onnan került Tapolcára, ahol megszervezte és megnyitotta a MÁV fogyasztási szövetkezetének fiókját. Ezt 1919 januárjáig vezette, amikor kilépett és önállósította magát. Fűszer- csemege- és gyarmatáru üzletet nyitott az un. Weisz-házban, a mai Hősök tere és Szent István u. sarkán. Emellett, mint az egyik főtéri benzinkút üzemeltetője, bizományosa volt a Schell Kőolaj Rt-nek. Vállalkozása az 1923. február 8-án kelt cégbírósági bejegyzés szerint vegyeskereskedelem volt. Többször újjá választott tagja volt a város képviselőtestületének, a Kaszinónak, és az Országos Magyar Kereskedők Egyesületének. Felesége Schramm Géza mészáros és vendéglős leánya Gizella volt.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Z. vm. ism. – DCL – Üzletnyitás. = TL., 1919. május 4. – A községi képviselőválasztás. = TU., 1924. november 30. –
SIKOS PÉTER tanító, igazgató
(Diszel, 1877. december 18. – Devecser, 1937. február 19)
Szülei Sikos Ferenc bognármester és Katona Ágnes. Diszelben járta ki az elemi iskolát, középiskolát és a tanítóképzőt Kassán végezte. Oklevelének megszerzése után 1897. szeptember 1-én Devecserben kapott tanítói állást. Mindjárt bekapcsolódott a mezőváros közéletébe is. A Polgári Olvasó Egylet választmányi tagjává delegálták. Elemi iskolai tennivalói mellett igazgatója lett az iparostanonc iskolának. A világháború kitörésekor a 20. honvéd gyalogezredhez vonultatták be, de néhány hónap múlva orosz fogságba esett, ahonnan csak 1920-ban térhetett haza. A hadifogságban két évig egy Türkmenisztánban nyitott kőszénbányában dolgozott, később fogolytársai oktatására tábori iskolát szervezett. Hazatérése és munkába állása után 1921-ben kinevezték az iskola igazgatójává. Működése alatt épült fel az iskola nyolcadik tanterme. Szakmai elismertségét jelzi, hogy megválasztották a Devecser-városlődi Tanítói Kör alelnökének. Múlhatatlan érdemeket szerzett az iskolán kívüli népművelés terén is. A városka egyik legnépszerűbb embere lett. 1935. augusztus 4-én miniszteri dicsérő elismeréssel ment nyugdíjba.
Irodalom: – Tilhof Endre: Devecseri életrajzi lexikon. Devecser, 2007. 209 p. –
SIMON ÉVA tanítónő
(Hegymagas, 1931. október 10. – Budapest, 2009. április 25.)
Édesapja Simon József kántortanító. Gyermekéveit Hegymagason a szülői házban töltötte, később a tapolcai leánypolgári iskola osztályait végezte. Ezt befejezve Pápán a tanítóképző intézetben tanult és szerzett tanítói képesítést 1952-ben. Első munkahelye Tapolcán a Templom-téri fiúiskola volt. Már pályakezdőként is megnyilvánult szakmai, nevelői következetessége. Szigorú de igazságos pedagógusnak tartották, a szülők és tanítványai is szerették, tisztelték. Szabadidejében sokat olvasott, folyamatosan képezte magát. Ehhez gazdag választékú könyvtárt gyűjtött. Szókimondó, véleménye mellett kiálló ember volt. Egyik szervezője és résztvevője volt az 1956. december 12.-iki tapolcai nőtüntetésnek. Ezért később többször zaklatták, de kollégái és a szülők kiálltak mellette, így folytathatta munkáját. Tanított a 3. számú és az 1. sz. általános iskolában is. 1986-ban innen ment nyugdíjba. Aktívan részt vett a város kulturális életében. A pedagógus szakszervezetben több tisztséget látott el. Egy időben Tapolca város és a tapolcai járás pedagógusainak kultúrfelelőse volt. A tapolcai bíróságon népi ülnökként gyermekeket érintő ügyekben évekig dolgozott. Szívesen verselgetett, kötetnyi maradt utána, némelyik itt-ott meg is jelent. Önálló családot nem alapított, de odaadóan gondozta idős szüleit, azok élete végéig. Szülei halála nagyon megrendítette, egészsége is megromlott. Tapolcai lakását 2004-ben eladta és Budapestre, a 2. kerületben lévő idősek otthonában vásárolt apartmanba költözött. Egészsége tovább romlott, szervezete legyengült, kórházi kezelésre szorult és 78 éves korában elhunyt. Kérésére szülei mellé temették a tapolcai régi temetőben.
Irodalom: – PFI. Ért. – PLI. Ért. – Hangodi 1956. – Emlékezés – 1956 tapolcai októberére. (1.-2. rész) (Sz.I. és Simon Éva beszélgetése) = TVl. 1992. november 6. és december 4.
SIMON ISTVÁN dr. káplán
(Budapest, 1911. március 2. – ?, ? )
Alap és középiskoláit a fővárosban végezte el. A teológiát Veszprémben tanulta. Később doktori fokozatot szerzett. Pappá szentelték 1936. június 21-én. Ekkor káplán lett Somogyváron és Felsőőrsön, majd 1937-től Csatáron. 1938-tól már Taszáron teljesített szolgálatot. Még ez évben, ideiglenesen a váci egyházmegyében szolgált, ahonnan 1940-ben visszatérve Igalon lett káplán. 1941. márciusban Tapolcára helyezték Kiss István esperes-plébános mellé káplánnak. Innen 1941. július 30-án átkérte magát a váci egyházmegyébe. Itt, mint rákospalotai káplán elhagyta az egyházi rendet. Későbbi sorsát nem ismerjük.
Irodalom: – Pfeiffer – Adminisztrátori kinevezés = TV. 1941. március 29. – Veszprémegyházmegyei hír = TV. 1941. július 26. –
SIMON ISTVÁN ezredes, ezred-törzsfőnök
(Balatonalmádi, 1943. március 12. – ?, ?)
Általános iskoláit szülőhelyén, a középiskolát a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban végezte el. Ezután a katonai hivatás felé tájékozódott és elvégezte az egyesített Tiszti Iskola páncélos szakát, majd kinevezték a 8. Harckocsiezred 3. Harckocsizászlóalj, 1 hk. század szakaszparancsnokává. Katonai szolgálatának első évei főként a tapasztalat-szerzéssel teltek el. 1966 –1973 között szakasz és századparancsnoki beosztásokat töltött be. 1973-tól 1976-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatója. 1976-1977-ben a 2. Harckocsizászlóalj parancsnoka. 1977-től 1979-ig a 8. Harckocsiezred törzsfőnöke Tapolcán. 1979-től tíz évig az 5. Hadsereg Hadműveleti Osztály tisztje. 1989-től 1997-ig az 5. Hadsereg Mozgósítási Főnöke. 1997-től 1999-ig a Székesfehérvári Katonai Kerület Területvédelmi Főnöke. 1999-ben ezredesi rendfokozattal került nyugállományba.
SIMON JÓZSEF géplakatos mester
(Pula, 1893. április 2. – Tapolca, 1978. )
Paraszti családban született. Petenden anyakönyvezték. Szülei Simon István és Renes Lina. Az elemi iskola elvégzése után Tapolcán tanulta ki a lakatos mesterséget. Mint abban az időben szokásban volt a fiatal iparosok között, ő is elindult, hogy alapképzettségét másutt is kipróbálja és továbbfejlessze. Győrben a Rába Vagon és Gépgyárban vállalt munkát. Munkája mellett kitanulta a géplakatos mesterséget is. Tudását Budapest, Székesfehérvár, Losonc és Bécs gyáraiban, műhelyeiben tökéletesítette. Győrben vonult be katonának. Ebben az időben tört ki az I. világháború. Így került ki az orosz frontra, ahonnan három évi fogság után került haza Tapolcára. Itt családot alapított, nőül vette Frank Erzsébetet. 1922-ben banki hitelből gépeket, szerszámokat vásárolva a Kossuth L. u. 46. sz. alatt megnyitotta műhelyét. Villanyerőre berendezett vállalatát 1923-ban alapította. Negyven éven át aktívan dolgozott főként a környékbeli malmosoknak, valamint a géplakatos munkát igénylő helyi és vidéki lakosságnak. Mindenféle épületlakatos munkát, gépek, motorok szerelését javítását megbízhatóan végezte el. Sok fiatalt tanított meg a mesterség tudására és nevelt szeretetére. A háború után tagja volt a Kiskereskedők Országos Szabadszervezetének (KISOSZ) és a Magyar Ócskavas- Fém és Gépkereskedők Országos Egyesületének. Haláláig tagja volt a tapolcai Ipartestületnek. 85 évesen hunyt el. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van
Irodalom: – DCL – MIA. 1929. –
SIMON JÓZSEF dr. ügyvéd, újságíró
(Kapolcs, 1844. – Budapest, 1915. január )
A tapolcai izraelita népiskolába járt. Budapesten érettségizett majd elvégezte a jogi egyetemet. 1866-ban ügyvédi irodát nyitott a fővárosban. Mint fiatal ügyvéd, az 1869-évi zsidókongresszus egyik jegyzője lett. A tapolcai kerületet képviselte az országos zsidókongresszuson. Itteni szereplése alapján az Országos Zsidó Iroda titkárává választották. Az 1883-évi tiszaeszlári vérvádas perben Eötvös Károly konzulense és az uralkodó tájékoztatója volt. 1890-óta az Országos Rabbiképző vezérlőbizottságának titkára és az Országos Izraelita Tanítóképző igazgató tanácsának tagja és előadója volt. A Magyar Zsidó Szemle c. folyóirat is őt tekinti megalapítójának. Sokszor járt Tapolcán, szoros barátság fűzte dr. Schőnwald Károly tapolcai rabbihoz. 1895-ben királyi tanácsossá nevezték ki.
Irodalom: – MZSL – Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet 50. éves jubileumára. 1877-1927. Bp., 1927. – dr.S.I. = TV., 1995. december 15. –
SIMON JÓZSEF kántortanító
(Szabadbattyán, 1909. augusztus 31. – Tapolca, 1990. március 27.)
Iskoláit Tapolcán kezdte, majd Szegeden a római katolikus tanítóképzőben szerzett tanítói, kántori és hitoktatói oklevelet. Két évig Pakodon tanított, azután 1930. augusztus 27-én Hegymagason választották meg kántortanítónak. E szolgálati helyéhez egész életében hű maradt. Családot alapított, felesége Góczán Alojzia lett, három gyermeke született. Igazi néptanítóként község mindenese lett. Népművelési gondnok, a Polgári Lövészegylet elnöke, községi képviselő, a legeltetési társulat elnöke és a Tapolcavidéki Tejszövetkezet felügyelő bizottságának elnöke volt. Kántortanítói munkája mellett egyre avatottabban foglalkozott irodalommal. 1930-1944 évek között verseivel, novelláival, közérdekű publicisztikával rendszeresen megjelent a Tapolcai Ujság hasábjain. Simándi József vagy Hegymagasi Simon József néven írt. Használta a H és a H.S.J. jegyeket is. Írásai jelentek meg a Vasárnapi Újság, Népújság, Kis Újság, Missziós Hírlap és a Zalai Magyar Élet c. lapokban is. 1940-41 évben a Százhúros hegedű c. irodalmi gyűjteményben való szerepléséért szerzői oklevelet kapott. 1940-ben az Őstehetségek c. lírai antológiában is megjelent Ima egész évre c. verse. 1944-ben a nyilasok lázításért letartóztatták és elhurcolták. Munkaszolgálatosként a grazi pályaudvaron dolgozott romeltakarítóként. A lembergi (Lvov) átmeneti szovjet fogolytáborból a falu kérésére 1945. augusztus 15-én engedték haza. 1957. április végén ismét letartóztatták, de néhány nap múlva hazaengedték. 41 évi tanítói munka után ment nyugdíjba. Tapolcai lakásában, leánya gondozása mellett 81 évig élt. A tapolcai temetőben nyugszik.
Műveiből: – Az öreg pipál… = TU., 1931. október 11. – Szülők a nagy feladat előtt… = TU., 1934. szeptember 9. – Novemberi gondolatok. = TU., 1934. november 4. – Élet… = TU., 1936. március 29. – A moziról. = TU., 1936. május 3. - Élet – érték. = TU., 1936. május 17. – Árnykép. = TU., 1936. július 5. – Meg kell mondani… = TU., 1936. július 12. – Irredentizmus – politikum. = TU., 1936, július 10. – Tapolca város hálája és köszönete. = TU., 1936. július 10. –Mit hoz az ősz? = TU., 1936. augusztus 2. – Mindenki karácsonya és újéve!.. = TU., 1938. január 1. – Tegyünk igazságot… = TU., 1938. január 16. –
Irodalom: – Szeghalmy – Szívgárda ünnepély. = TU., 1934. május 31. –
SIMON LAJOS újságíró, szerkesztő
(Tapolca, 1915. ? – Pécs, ? )
A tapolcai katolikus elemi népiskola után 1922-23-tól a Polgári Fiúiskola tanulója lett. Itt végezve átmenetileg elkerült Tapolcáról. Később gimnáziumba is járt és érettségit tett. 1933-tól egyre gyakrabban találkozunk nevével és szenvedélyesen igazságkereső írásaival a Tapolcai Ujság hasábjain. A lap impresszumában Belső munkatársként szerepel. Egyéb foglalkozása nem lévén, csak úgy ontotta magából a cikkeket, gyakran (sl.) monogram alatt is. 1936-ban pl. közel száz cikke jelent meg a jobboldali sajtóban, de cikkei megjelentek a zalaegerszegi, nagykanizsai, keszthelyi hetilapokban is. Ez évben tudósítói megbízást kapott a Zalamegyei Újságtól. Munkatársa volt a Délsomogy c. lapnak is. 1938-ban mint értelmiségi munkanélkülit Budapestre küldték egy borászati szakmára átképző tanfolyamra. Ettől kezdve átmenetileg ritkábban, majd 1940-től újra a régi aktivitással írt a mind jobbra tolódó Tapolca és Vidéke c. lapba. Írásai ekkor már kifejezetten fajvédő jellegűek. A borászati szakmaválasztás nem lehetett sikeres, mert rövidesen egy bőrkikészítő tanfolyamon vett részt. Annak sikeres elvégzése után az Első Pécsi Bőrgyár tisztviselője lett. 1939-ben megnősült. 1941. áprilisától ugyanitt az adóhivatal gyakornokának nevezték ki. Későbbi sorsáról nincs tudomásunk.
Műveiből: – Mi történt a közbirtokosságnál? = TL., 1933. augusztus 5. – Mit kíván a ma ifjúsága március idusán. = TU., 1934. március 18. – Márciusi gondolatok… = TU., 1935. március 24. - Századunk tragédiája. = TU., 1936. február 2. – Búcsú az iskolától. = TU., 1936. június 28. – Reformokért küzdünk! = TU., 1936. augusztus 10. – Búcsú a nyártól. = TU., 1936. szeptember 13. – Tetteket akarunk látni. = TU., 1937. május 16. – Hová… merre?... = TU., 1937. június 20. – Retikül. = TU., 1937. július 25. – Búcsúzom. = TU., 1938. október 2. – Fegyverek harca a zsidó demokráciával. = TV., 1941. április 19. – Küzdelmünk a zsidó liberalizmus ellen! = TV., 1941.május 24. – Az új magyar élet útján. = TV., 1942. február 28. – Március örök tanítása. = TV., 1942. március 14. – Harcolunk a végső győzelemig! = TV., 1942. április 18. –
Irodalom: – Tudósítói megbízatás. = TL., 1936. január 11. – Vass János: Simon Lajos távozása. = TU., 1938. október 2. – Esküvő. = TL-., 1939. október 21. –
SINGER BERNÁT dr. főrabbi
(Sátoraljaújhely, 1869. december 5. – Szabadka, 1916. június 21.)
Apja Singer Izrael izraelita tanító. A budapesti Rabbiképző növendéke volt 1887-1893 között. 1892-ben avatták bölcsészdoktorrá, 1894.-ben pedig rabbivá. Lelkészi szolgálatát Tapolcán kezdte. Próbaszónoklatát magyar és német nyelven 1894. február 10-én tartotta az izraelita templomban. Három jelölt közül az ő szereplését ítélte legjobbnak a zsidó hitközség képviselőtestülete. A rabbi-választó közgyűlésen 1894. március 4-én a hívek is egy-hangúan voksoltak dr. Singer Bernátra. Nyolcévi tapolcai szolgálata alatt feladatát a hitközség általános megelégedésére töltötte be. Papi szolgálata mellett végezte a tapolcai izraelita elemi iskola hittanítását. Eredményesen dolgozott a felekezetek közötti béke és együttműködés fejlesztésén, a cionizmus és a magyar hazafiság összeegyeztetésén. Teológiai dolgozatokat folyóirat és újságcikkeket írt. Írásait sok helyen (Egyenlőség, Budapesti Napló, Budapesti Hírlap, Sionizmus, Irzaelita Tanügyi Értesítő, Múlt és Jövő, stb.) publikálta. Gondolatainak rendszeresen helyet adott a Tapolcza és Vidéke is. A tapolcai imaházban elmondott beszédei 1896.-ban könyv alakban is megjelentek. Lelkes híve volt a zsidóság három árnyalatát egyesítő un. unifikálásának. Az ortodox egyházi vezetők ellenállásával javaslatát meghiúsították. Felesége a pápai születésű Weltner Rózsa volt. Imre fia 1898-ban itt született. 1902-ben a szabadkai hitközség hívta meg főrabbijának. Az első világháború kezdetén tábori kórházat rendezett be a szabadkai zsinagóga mellett, ahol önkéntes segítők csapata támogatta az orvosok munkáját. 1916. június 21-i váratlan haláláról szomorúan értesültek tapolcai hívei. A Tapolcai Lapok szép cikkben búcsúztatta. Emlékére létesült Szabadkán a „Singer Bernát Szeretetház és Kórház”.
Műveiből: – Zephanja könyve. Bp.1893. – Két beszéd. A tapolczai imaházban tartotta S.B. rabbi. Tapolcza, 1896. 28 p. – Iskolánk története. = TIEI. Ért. 1899/1900 – A cionizmus a hazafiság szempontjából. Bp.1899. – A „honszeretetről”. = TV., 1896. március 29. – Búcsú-szó. = TV., 1902.szeptember 7. –
Irodalom: – ZSL – Szinnyei – VÁL – VÉL – Rabbiválasztó gyűlés Tapolczán. = TV., 1894.március 10. – Dr. Singer Bernát Tapolcán = TL. 1903. február 1. – Dr. S:B: = TL., 1916.június 25. –
SINGER (BERGER) ANNA óvónő
(Pápa, 1847. – Tapolca, 1894. március 4.)
Egyike a rejtélyes tapolcai életsorsoknak, amelynek megfejtéséhez Tóth József jutott a legközelebb. Pápán az egyik Berger családban született és nevelkedett. Ott járt izraelita iskolába, majd óvónővé képezte magát. Közben férjhez ment egy Singer József nevű emberhez, akitől 1868-ban, 21 évesen született Berta leánya. A házasság rövidesen zátonyra futhatott, mert az 1870-es évek végén már Tapolcán élt. Itt vezette az izraelita óvodát. Az óvodai tevékenységéről keveset tudunk, de nyilván ambicionálta a pedagógiai munkát, hiszen a Zala megyei általános tanítótestület Tapolcza járási köre 1881. november 22-i ülésén, Zsolnai Anna tanítónővel együtt beléptek az addig kizárólag férfi tanerőkből álló tekintélyes testületbe. Nyilván itt került szorosabb kapcsolatba második férjével, akinek kedvéért leányával együtt áttért a katolikus hitre. Erről tájékoztatta a Zala megye pedagógiai közösségét is. 1883-ban hozzáment a nálánál hat évvel fiatalabb Redl Gusztáv tanítóhoz, ill. iskolaigazgatóhoz, aki Singer Bertát is a nevére vette. A házasság sajnos csak egy évtizednyi ideig tartott „Hosszas szenvedés után” fiatalon, 47 évesen hunyt el. Leánya Redl Berta nem ment férjhez, és mint magánzó, haláláig, 1937 júniusáig élt a Redl házban.
Irodalom: – Tóth József: Redl Gusztáv 1853 – 1917. Tapolca, 1992. – Zalai Tanügy, 1881. december 16. – Megyei hirek. = Zalai Tanügy, 1883. augusztus 1. – Halálozás. = TV. 1894. március 10. –
SINKAY JÓZSEF plébános
(Nóráp, 1757. február 13. – Veszprém, 1821. április 15.)
Más adatok szerint az Esztergom megyében született. A filozófiát Győrben tanulta 1776-1777-ben. A veszprémi papi szemináriumba 1777-ben, 21 éves korában vették fel. Pappá szentelték 1780.április 2-án. Káplán Keszthelyen 1780.október 4-től. Adminisztrátor, majd plébános Kővágóörsön 1786.december 5-től. 1790.március 13-tól plébános Gyulakesziben. Itt hg. Esterházy Miklós mutatta be. Esperes-plébános Tapolcán 1809 decemberétől, tb. kanonok 1810.április 10-től. 1911-ben Veszprémbe helyezték, ahol kanonok, majd szeminárium-igazgató. Végrendeletében vagyonát szétosztotta. A veszprémi székesegyházban temették.
Irodalom: – Pfeiffer –
SIPOS JÓZSEFNÉ, JÁKOB KATALIN óvodavezető
(Kishódos, 1936. május 29. – Tapolca, 2004. szeptember 8.)
Édesapja katonatiszt volt, hősi halált halt a II. Világháborúban. Így egyetlen gyermeke – Katalin, apa nélkül maradt 6 éves korában. 1954-ben szerzett okleveles óvónői képesítést a Kisvárdai Óvónőképző Intézetben. Férjhezmeneteléig a nagyecsedi óvodában dolgozott. Házasságukból 2 gyermek született: József és Katalin. Férjével Herendre költöztek, ahol Sipos József a herendi szénbánya mérnökeként dolgozott. Siposné Herenden a Porcelángyártól azt a megtisztelő felkérést kapta, hogy szervezze meg a gyár üzemi óvodáját, amit óvodavezetőként indított be. Majd férjét 1967-ben áthelyezték Tapolcára, ahol a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat központja épült fel. Katalin szakértelmét itt is elismerték, hiszen a tapolcai I. sz. Óvodában korrekciós (felzárkóztató) csoportot vezetett. Majd ismét intézményalapítói feladatokkal bízták meg. 1975-ben az újonnan épült bányász-lakótelepen, a jelenlegi Barackvirág Óvoda alapításával bízták meg. Kapcsolatai révén a szűkös anyagi körülmények között induló tanácsi óvodát fiatal óvónő- és dajkagárdájával modern, jól felszerelt intézménnyé varázsolta. Az intézmény finanszírozását sokáig a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat segítette, amelyet az intézmény nagyrészt az ő személyének köszönhetett. 1991 őszén ment innen nyugdíjba. 2004. szeptember 8-án 68. életévében halt meg. A tapolcai új köztemetőben helyezték örök nyugalomba.
SIPOSNÉ DR. KISS GIZELLA ny. jogtanácsos, vállalkozó
(Gyergyóújfalu, 1937. május 8. – ? , 2013. április 23.)
Szülei Kiss Vidor bányász és Török Mária. Érettségi után az államigazgatásban helyezkedett el. 1955-től, 1967-ig tanácstitkár volt Hegyesden, majd Nemesgulácson. Közben elvégezte Pécsen, az Állam- és Jogtudományi Egyetemet ahol 1966-ban doktorált. Az 1967-1977-es években már a Tapolcai Járási Tanács igazgatási dolgozója. 1977–1979 között jogtanácsos Mihályfa, Ukk, Sümeg és Tapolca településeken. Pl. Tapolcán a Szent György-hegy MGTSZ jogi képviselője. 1979 és 1990 között a sümegi FOLTEX Szövetkezet elnöke. Férje Sipos Lajos forgalmi szolgálattevő. Erős közéleti vénája volt. Aktív éveiben, majd nyugdíjazása után folyamatosan dolgozott az érdekvédelem valamely területén. 1970-től a TIT tagja, a KISZÖV elnökségi tagja, három évig elnöke, az Országos Jogszabályelemző Értékelő Bizottság és a Megváltozott Munkaképességűek Megyei Érdekvédelmi Szövetségének tagja. 15 éven át vezette a Tapolcai (később Tapolca és Környéke) Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesületét. Elnöki posztjáról csak 2012-ben, egészségének megromlását követően mondott le. Fáradhatatlan szervező, dönteni tudó határozott egyénisége empátiával párosult. Erős kötődése volt szülőhelyéhez, évente többször is hazalátogatott a Gyergyó vidékére. Munkásságát számos kitüntetéssel (Munka Érdemrend bronz, Idősekért Díj, Tapolca Városért, stb.) ismerték el. A zalahalápi temetőben nyugszik.
Irodalom: – VKÉL – Gyászhír = UTU. 2013. április –
SIRSOM ISTVÁN üzemigazgató
(Keszthely, 1927. – Tapolca, 2003. április )
Apja Hoch Sirsom Péter kőműves volt, emellett mozgalmi ember, 1919-es kommunista. Alapiskoláit Keszthelyen járta ki, majd az élelmiszer kereskedői szakmát kezdte tanulni. Már a segédéveit töltötte, amikor 1945-ben otthagyta munkáját és beállt az akkor szerveződő új népi rendőrség kötelékébe. Majdnem tíz évet szolgált fegyveres testületekben. Volt határőr, hivatásos katona is. 1954-ben leszerelt, majd kalauz lett a VOLÁN elődjénél, az AKÖV-nél. Rövidesen a vállalat tapolcai telepére került gumielszámolónak. Tanulni szeretett volna, de nem segítették ezért 1956-ban innen kilépett és ismét kereskedő lett Keszthelyen. Rövidesen körzeti párttitkárnak is megválasztották. Itt egyik alapítója volt a munkásőrségnek, melynek haláláig aktív tagja, tisztségviselője maradt. Pártbizottsági javaslatra személyzeti vezető lett a keszthelyi VOLÁN-nál. A vállalat átszervezésekor 1963-ban Tapolcára helyezték üzemegység vezetőnek, majd üzemigazgatónak. Működésének éveire esik a tapolcai üzemegység felfejlődése, a tömeges árufuvarozás kialakulása. Átvették, és nagy kapacitással működtették az uzsai aszfaltkeverő üzemet. A környékbeli bazalt- és egyéb ásványbányák nagytömegű termékeinek fuvarozása, a külföldi szállítások tömegessé válása az 1980-as évek közepéig biztosította a vállalat prosperitását. Munkásőri feladatvállalása mellett több cikluson keresztül tagja volt a tapolcai Városi Pártbizottságnak. Nyugdíjazása után idejének nagy részét Szent György-hegyi szőlőjében töltötte. 76 évesen hunyt el, sírja a keszthelyi temetőben van.
Irodalom: – KÉL – Bráz János: Mindent egy életre. = Napló, 1984. december 28. – Gyászhír = Napló, 2003. április 23. –
SKUBLICS GYULA megyefőnök, birtokos
(Börzönce, 1831. január 29. – Badacsony, 1906. május 23.)
Apja a besenyői és velikei előnevű, nemes családból származó Skublics Alajos földbirtokos, Zala vármegye egykori főjegyzője. Jurátusként 19 évesen, 1848. augusztus 1-én hadfi lett az 5. huszárezred Keszthelyen állomásozó tartalék századánál. Alakulatával októberben csatlakozik a honvédsereghez. 1848. december 16-tól hadnagy, 1849. február 16-tól főhadnagy a 12. Nádor huszárezredben. A nyári hadjárat idején ezrede felső-magyarországi (IX.) hadtesthez beosztott 4. századánál szolgál. A szabadságharc végén külföldre távozik, de még 1849 őszén Vidinből hazatér. A Bach korszakban Zalavármegye főnöke, csaknem teljhatalmú ura volt. Hivataláról leköszönve puszta-dörögdi birtokán és badacsonyi szőlőjében gazdálkodott. Emellett különféle tisztségekben évtizedekig még vezető szerepet vitt a megye kormányzásában. Nagyon sokat időzött Tapolcai házában is. Itt a filoxéravész leküzdésében, a Balatonvidéki Filoxéra Ellen Védekező Egyesület létrehozásában és vezetésében, a tapolcai vincellériskola felállításában, felügyeletében oroszlánrésze volt. Elnöke volt a tapolcai járás útbizottságának. Egyik alapítója és felügyelőbizottsági tagja ill. elnöke volt a Tapolczai Takarékpénztárnak. 1882-től tagja a zalamegyei nemesi választmánynak. Rohamosan terjedő gyomorrákja végzett vele. Tetemét Puszta-dörögdön az általa épített kápolnában helyezték nyugalomra.
Irodalom: – ZÉM – Bona – A „Balatonvidéki filoxera ellen védekező egyesület” hivatalos értesítője. = TV., 1893. október 14. – A Balatonmellék szőlőgazdaságának korifeusai. = Borászati lapok, 1893. december 24. – Képviselőválasztási mozgalmak járásunkban. = TV., 1896. október 11. – Közmunka-kompotus. = TV., 1897. május 2. – A tapolczai vinczeellériskola ünnepélyes megnyitása. = TV., 1891. január 25. – Halálozás. = TL., 1906. május 27. –
SMODISS JÁNOS, nagy és kisbarkóczi, plébános
(Nemesvid, 1771.február 14. – Veszprém, 1854.május 11.)
A veszprémi szeminárium növendéke volt.1794. február 16-án szentelték pappá. Először karkáplán lett Veszprémben, majd plébános és a kerület esperese Sümegen 1800.június 26-tól. 1811.április 24-től lett plébános és kerületi esperes Tapolcán. Négy évi tapolcai szolgálat után Veszprémbe helyezték kanonoknak. 1816-tól 14 évig szemináriumi igazgató volt. 1831-től címzetes somogyvári apát, majd káptalani dékán, őrkanonok 1832-től. Szentszéki ülnök, általános püspöki helynök 1837.augusztus 17-től. Olvasókanonok 1843-tól, nagyprépost 1850-től. Betegsége miatt 1851-ben lemondott és három év múlva elhunyt. Vagyonát jótékony célokra hagyta. A veszprémi székesegyházban temették.
Irodalom: – Pfeiffer. –
SOBRI JÓSKA betyár
(Endröd, 1810. – Lápafő, 1837. február 17.)
Igazi neve Pap József, akinek apja a Sopron vármegyei Sobor faluból került az endrődi majorba kanásznak. Első "csínytevése" volt amikor néhány társával egy eplényi kanász kondájából hat sertést elhajtottak és azt a zirci hetipiacon eladták. Ezért Sobri két évre a szombathelyi börtön kosztosa lett. A hagyomány szerint a valóságos paraszti Adonisszá lett Sobri a porkolábné kegyeltje lett. 1834. augusztusában, 24 évesen szabadult, de nem volt ínyére visszatérni elhagyott munkájához. Egyébként is várt rá az akkor 12 évre mért katonáskodás fenyegető közelsége. Mivel ezt nem akarta, elkerülhetetlenül bujdosóvá, betyárrá kellett lennie. Rövidesen kisebb rablásokba keveredett és ezáltal üldözött betyár lett. Nemsokára Vas, Zala, Veszprém és Győr megye bujdosó szegénylegényeinek vezére, a "Bakony fejedelme" lett. Bandája többnyire katonaszökevényekből, gazdájukkal meghasonlott cselédekből állott. Alvezére Milfajt Ferkó, első társai Mógor, Király Jancsi és Papp Andor voltak. Sobri maga nem gyilkolt. Gyakran gavallérosan viselkedett áldozataival. Sokszor járt Tapolcán. John Paget a híres angol orvos és utazó Tapolca környékét egyenesen Sobri birodalmaként jellemezte. A Szent György-hegy alatti Ürgelik csárda gyakori vendége lehetett. Hű szeretője volt a szomszédos Billege-csárdában élő Répa Rozi, akinek legendás történetét Eötvös Károly írta meg felejthetetlenül. Először csak gazdag számadó juhászokat és kereskedőket raboltak ki, de rövidesen már a győri káptalan pénztárát fosztották ki. A banda leghírhedtebb tette Hunkár Antal szolgagyőri kastélya ellen kitervelt támadás volt. Itt elraboltak 4.000 forintot, sok-sok ékszert és más értéket. A kárvallott egyenesen V. Ferdinándhoz és a nádorhoz fordult segítségért. Megkezdődött az üldözés. Milfaitot elfogták és 1836 karácsonyán Veszprémben felakasztották. Sobriék azonban átkeltek a Balaton befagyott jegén és a Tolna-Somogy határán levő Lápafői erdőben kerestek menedéket. Árulás révén 1837. február 17-én a zsandárok és ulánusok rajtaütöttek a betyárokon. Sobri a tűzharcban súlyosan megsebesült, menekülni nem tudott ezért agyonlőtte magát. Halála után egész legendárium alakult ki körülötte. Versek, mesék, dalok, színdarabok, faragványok őrzik emlékét.
Irodalom: – MÉL – MNL – VÉL – N. Szabó Gyula: Zalaország. 2, 3. Subri Jóska. ; 7. Subri Jóska hálája. Tapolca, 1927. Kulcsár György: Sobri. = TL., 1929.június 2. – Frisch József: Répa Rozi esete Sobri Jóskával. = TL., 1937.április – Gönczi Ferenc: Somogyi betyárvilág. Kaposvár 1944. – Pere György: S.J. bakonyi betyár története hiteles források és levéltári adatok alapján. [Kézirat] Tapolca, 1975. ; Ajka, 1992. – Illés Sándor: Bakonyi legények. S.J. regényes élete. Bp.1975. – Küllős Imola: Betyárok könyve. Bp. 1988. – Ács Anna: Betyárok az irodalomban. = Somogy, 1997. 5. sz. –
SOLTÉSZ GÁSPÁR dr. műfordító
(Budapest, 1901. január 6. – Tapolca, 1984. június 16.)
Budapesten érettségizett, majd a budapesti műegyetemen és Bécsben vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott. 1922-ben mérnöki oklevelet, 1924-ben műszaki doktorátust szerzett. Szakmájában dolgozott és szaktanulmányokat publikált. 1925-től ipari vállalatoknál dolgozott vezető beosztásokban. 1958-tól 1972-ig az Építőanyag c. folyóiratot szerkesztette. Erős irodalmi érdeklődés jellemezte és a német nyelvterület irodalmának kiváló szakértője lett. 1957-ben jelentette meg Goethe: Reineke Fuchs c. epikus költemények fordítását, Rókafi címmel. Heine, Lessing és J. R. Becher műveit fordította magyarra. Magyar költőket is fordított németre. Elsősorban Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Babits és Kosztolányi verseit, Füst Milán novelláit, Karinthy Ferenc egyfelvonásosait népszerűsítette a német nyelvterületen. Angol, francia, olasz, latin és görög nyelvből is fordított. Kisebb cikkei a Nagyvilág c. folyóiratban jelentek meg. Sok időt töltött a szigligeti alkotóházban. Kirándulásai közben ismerte és szerette meg vidékünket. A tapolcai kórházban hunyt el.
Műveiből: – Grete und die Tiere. Bp., 1964. – Diótörő. Bp., 1968. – A szemüveg története. [Társszerző] Bp., 1982. –
Irodalom: – MÉL – UMIL – Vidor Miklós: Búcsú S.G.-tól. = Nagyvilág, 1984. 9. sz. –
SOLYMÁR GYULÁNÉ (Horváth Erzsébet) tanítónő
(Székelyudvarhely, 1919. november 19. – Tapolca, 1988. április 11.)
Iskoláit szülővárosában végezte el. A székelyudvarhelyi tanítóképző intézet elvégzése után erdélyi iskolákban tanított. 1944-ben férjhez ment dr. Solymár Gyula jegyzőhöz, aki a szegedi egyetemen jogi végzettséget is szerzett, és a háború alatt katonatiszti szolgálatot teljesített. Három gyermekük született. A háború után Magyarországra költöztek és budapesti iskolákban tanított. 1950-ben családjával Tapolcára költözött. Itt a fiúiskolában majd a 3. sz. általános iskolában tanított egészen 1974-ben történt nyugdíjazásáig. 1972-ben özvegyült meg. A város oktatási életének jelentős alakja volt. Gyurmán Hajnalkával közösen több sikeres színdarabot rendezett. Éveken át tanácstag volt és különböző tisztségeket látott el a pedagógus szakszervezetben. A régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
SOLYMÁR ISTVÁN Dr. plébános
(Szentjakabfa, 1905. szeptember 20. – Székesfehérvár, 1970. december 20.)
Földműves szülők gyermeke. Eredeti családneve Schumacher. A polgári iskolát 1918-21.-ig Balatonfüreden, a gimnázium V-VIII. osztályát 1921-1925. között Veszprémben járta. 1925. június 25-én érettségizett. A veszprémi kisszemináriumba felvették 1922.-ben. A filozófiát a Collegium Germanico- Hungaricum növendékeként Rómában 1925-27.-ben, a teológiát pazmanitaként Bécsben tanulta 1927-31-ben. Pappá szentelték 1930. június 22.-én. Káplán Berzencén 1931. július 1.-től, Igalon 1932. július 1.-től, Kaposvárott 1932. december 28.-tól. 1935. december 30.-tól szemináriumi lelkiigazgató. Teológiai doktorrá avatták 1936. április 30.-án. Lelkész Herenden 1939. szeptember 1.-től. A veszprémi kerület helyettes esperese 1940. márciustól. 1940. szeptember 12.-től püspöki biztos és hitoktató, tb. esperes, majd lelkész Nagykanizsán. 1943. április 11.-től pápai kamarás. Ezután ismét szemináriumi lelkiigazgató és teológiai tanár. 1943. augusztus 16.-tól 1946. július 8.-ig hitoktató Veszprémben az Irgalmas Nővérek Ranolder Intézetében. 1946. augusztus 1.-től plébános Tapolcán, 1948. december 7.-től a tapolcai kerület esperese. 1955.-től 1961.-évi nyugalomba vonulásáig plébános Mernyén. Szentszéki bíró 1963.-tól. Meghalt 66 éves korában a székesfehérvári papi otthonban. Szülőfalujában temették.
Irodalom: – Pfeiffer – Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. 1. Abaliget, 1992. –
SÓLYOM GYULA dr. ügyvéd
( ?, 1891. – Budapest, 1944. július 5.)
Apja Sólyom Alajos, a tapolcai fűtőház főnöke volt, édesanyja Till Anna.
A jogi egyetem elvégzése és a kötelező ügyvédi gyakorlat és vizsgák letétele után 1921. szeptemberében Schwarz Zsigmond főtéri házának emeletén megnyitotta ügyvédi irodáját. Az I. világháborúban tartalékos zászlósként szolgált a cs. és kir. 3. tiroli vadászezredben. Az 1920-as évek közepétől virilistaként részt vett a tapolcai képviselőtestület munkájában. Meggyőződéses konzervatív nézeteket vallott, a revíziós jobboldali politika híve volt, de nem követte a helyi elit fasizálódó hangadóit. Felemelte szavát pl. a zsinagóga lebontása ellen. Az 1940-es évek elején súlyos, agresszív lefolyású betegség támadta meg. Budapesti gyógykezelésen halt meg. A háborús viszonyokra tekintettel földi maradványait ott temették. Később Tapolcán helyezték örök nyugalomra. Két árva maradt utána.
Műveiből: – Az átruházási szerződések illetéke. = TU., 1929. május 19. – Revízió. = TU., 1929. június 14. - Politika. = TU., 1929. június 23. – Nem! Nem! Soha! = TU., 1929. június 30. – A közönség leveles ládájába. = TV., 1944. július 1. –
Irodalom: – Ügyvédi hír. = TU., 1921. szeptember 4. – Tapolca nagyközség új virilista képviselői. = TU., 1925. január 25. – Hősök emlékünnepe. = TU., 1928. május 25. – Tragédia. = TL., 1930. december 6. – Felmentő ítélet. = TL., 1931. április 11. – Felmentő ítélet. = TU., 1931. április 12. – Halálozás. = TV., 1944. július 8.
SÓLYOM (SCHÄFFER) ALAJOS fűtőházfőnök, légóparancsnok
( ?, 1872. – Tapolca, 1948. augusztus 2.)
Schäffer Alajos és Klás Borbála fia. Gyermek és ifjúkora nem ismert. Tanulmányai után 1897-ben a MÁV-nál helyezkedett el. Felesége Till Anna volt. 1914-ben helyezték Tapolcára a fűtőház főnökének. Háza a Ley József utcában volt. Itt hamar észrevették a közügyek iránti érdeklődését és különféle feladatokkal bízták meg. Pl.1919-ben gépészetet adott elő a „tapolczai Munkások Szabadiskolájában.” Beválasztották a Munkástanács pénzügyi bizottságába is. 1919. májusától élesen szemben állt a kommün helyi vezetőinek törekvéseivel. Tevőlegesen részt vett annak felszámolásában. 1921-ben beválasztották a községi mozi-bizottságba. 1928-ban meleg ünneplésben részesítették 30 éves szolgálati jubileuma alkalmából. 37 évi szolgálat után 1934 októberében nyugdíjba vonult. Munkatársai Burján Imre vendéglőjében, búcsúvacsorán köszönték meg lelkiismeretes munkáját. A háború közeledtével légoltalmi kiképzőként, légóparancsnokként folytatta közéleti tevékenységét. Előadásokat tartott, ismeretterjesztő cikkeket írt, bemutatókat szervezett. Titkára lett a Légoltalmi Liga tapolcai csoportjának. E szolgálataiért honvédelmi miniszteri kitüntetést kapott. 76 évig élt. Halálát agyvérzés okozta. Sírja a tapolcai régi köztemetőben van.
Műveiből: – 1919. augusztus 5. = TU., 1920. június 6. – Tűzrendészet. = TU., 1925. június 14. – Amit a légoltalommal kapcsolatban mindenkinek tudnia és tennie kell! = TU., 1937. március 21. – Légoltalom. 1-6 rész. = TU., 1937. május 30.–július 11. –
Irodalom: – Lovas – Elismerés. – 30 éves szolgálati jubileum. = TU., 1928. február 17. – A fűtőházi főnök búcsúztató estélye. = TU., 1934. október 21. – Kitüntetés. = 1937. augusztus 22. – A képviselőtestület ülése. = TU., 1938. április 10. – Megalakult a Légoltalmi Liga tapolcai csoportja. = 1938. október 8. – Légvédelmi készültség Tapolcán. = TU., 1938. december 4. –
SOMLÓI PÁL tisztviselő
(Kaposvár, 1910. július – Tapolca, 1976. június 5.)
A polgári iskolát Balatonfüreden végezte el. 1925-ben Tapolcán, a községházán helyezkedett el kisegítő munkaerőként. 1930-31-ben sorkatonai szolgálatát teljesítette a folyamőrségnél. Leszerelése után visszatért a közszolgálatba és a község által fenntartott rendvédelmi szolgálatban helyettes hajdú-biztosként dolgozott. Közben több, közigazgatásban szükséges tanfolyamot elvégzett, pl. 1935 őszén hiteles húsvizsgálói jogosítványt kapott. 1935-ben véglegesített községi tisztviselővé választották és hadnagyi rendfokozattal a községi hajdúk parancsnoka lett. Feleségül vette szentfülöpi Kupferschmidt Klárát. Katonaként részt vett a Felvidék visszacsatolásában, majd a hadtápszolgálatban foglalkoztatták. A háború után főhadnagyi rendfokozattal a helyi rendőrséget irányította. A Nemzeti Bizottság 1945.június 12-én a járási rendőrszemélyzet parancsnokává nevezték ki. E tisztségben a rendőrség átszervezésekor is meghagyták. 1948-tól újra a községházán dolgozott, majd a tanácsrendszer bevezetésekor 1950-ben a járási tanács oktatási osztályára került. Innen ment nyugdíjba 1972-ben. Az 1930-as évek közepétől Koncz József majd Marx Viktor ösztönzésére nagy kedvvel és tehetséggel vett részt a tapolcai műkedvelő színjátszó mozgalomban. „Somlói Pál elegáns, hódító, szépen éneklő és játszó…” emlékezetes bonviván főszerepeket alakító résztvevője volt a sikeres előadásoknak. Érik a búzakalász, Sárgarigófészek, Erzsébet, Fekete Péter, Mária főhadnagy, és más emlékezetes zenés-táncos színművek előadásait vitte társaival sikerre. 66 évet élt. A tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – Szeghalmy – Az elszállásolás. = TL. 1935. szeptember 21. – Rendőrbiztosválasztás. = TL., 1936. augusztus 15. – Képviselőtestületi gyűlés. = 1938. augusztus 16. – Operettelőadás a Kat. Körben. = TL., 1941. február 15. – Sárgarigófészek. = TL., 1941. május 24. –
SOMOGYI ISTVÁN MÁV felügyelő, ejtőernyős
(Tapolca, 1932. – Tapolca, 2004. március )
Nagyapja vasúti pályaőr volt a pápai repülőtér mellett. Apja is MÁV alkalmazott. Tőlük örökölte a vasutasság és a repülés melletti elkötelezettségét. Az elemi iskolát Tapolcán, a polgári iskolát Nagyváradon és Tapolcán végezte. Középiskolába Veszprémben a kereskedelmibe járt, Tapolcán a gimnáziumban érettségizett. Fiatal éveiben a NÉKOSZ kultur- és sportmozgalmainak tevékeny részese volt. 1952.-től Budapesten a MÁV tisztképző intézetben tanult és a fővárosi MÁV sportklubban kezdett ejtőernyőzni. Több-száz sikeres ugrás után a magyar ejtőernyős válogatott csapat tagja lett. Letette az ejtőernyős oktatói vizsgát is. Közben végzett a vasúti tisztképzőn és visszajött a tapolcai vasútállomásra. Sorkatonai szolgálatát a tapolcai 23. Önálló Csatarepülő Erzednél töltötte, mint időjárás előrejelző tisztes. 1956.-ban Tapolcán megszűnt a csatarepülő ezred, az MHSZ azonban átvette a repülőteret, a hangárt és az egyéb berendezéseket. 1957.-nen Hacskó Károllyal létrehozták a Tapolcai Repülő Egyesületet, amelyben repülőgép-modellező, vitorlázórepülő és ejtőernyős szakosztály működött. Az ejtőernyősöknek ő lett az oktatója. Egyúttal a Budapesti Postás sikeres versenyzője is volt. 1961, 1962.-ben csapatban magyar bajnokságot nyert. Két magyar rekord is fűződik nevéhez. Egyik ugrása világrekord volt, de technikai probléma miatt azt nem hitelesítették. 1964.-től a budapesti MÁV Repülőklubban versenyzett. 1962.-ben bezárták a tapolcai repteret, így oktató munkája megszűnt. Az 1960.-as évek végéig folyamatosan versenyzett. Akkor sokasodó MÁV főtiszti munkája miatt visszavonult az aktív versenyzéstől. Ettől kezdve már csak saját kedvére ugrott évente néhányszor. Szenvedélyének csak 72. éves korában bekövetkezett váratlan halála vetett véget. A régi tapolcai köztemetőben van végső nyughelye.
Irodalom: – Antal Edit: Az égből pottyant ember. = Napló, 2001. december 8. – Ég és föld között. = TKal. – Gyászjelentés. = Napló, 2004. március – Szalay Gyöngyi: Sodor a szél… = UTU., 2004 április
SOMOGYI ISTVÁN kőművesmester, építési vállalkozó
(Szigliget, 1887. – ? , 1938 után )
Alap- és szakiskoláit Tapolcán végezte el. Itt szabadult fel 1905-ben. Segédévek és hosszú, szerb, orosz és olasz arcvonalban töltött frontszolgálat után megnősült, majd 1921-ben önállósította magát. Az első világháborúban, mint cs. és kir. vasútépítő tizedes teljesített szolgálatot. Mestervizsgát 1923-ban tett. Főleg magán- és gazdasági épületeket, présházakat tervezett és kivitelezett Tapolcán és környékén.
Irodalom: – MIA 1929. –
SOMOGYI JÓZSEF dr. belgyógyász
(Bazsi, Mária-major, 1936. május 7. – Tapolca, 1999. február 24.)
Földműves szülők gyermeke. Az általános iskolát Bazsiban, középiskoláit Sümegen a Kisfaludy Sándor Gimnáziumban végezte 1957-ben. Az érettségi megszerzése után a Pécsi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. Az orvosi diploma megszerzése után 1963-ban a Tapolcai Városi Kórház 35 ágyas belgyógyászati osztályán kapott állást. 1964-ben megnősült és négy gyermeke született. Munkája során felfigyelt a kórház alatti barlang levegőjének jótékony hatására az asztmás betegeknél. Több éven keresztül a város támogatásával, de társadalmi munkában több ezer beteget kezelt A betegség javulását igazoló méréseinek eredményeit hazai és külföldi szimpóziumokon tartott előadásokkal és publikációival tette ismertté. Elsőnek bizonyította a gyógybarlangi minősítés indokoltságát. Nagy munkával, sok utánajárással a kórház alatti barlangot felszerelte mindazon berendezésekkel, amelyek szükségesek voltak a gyógyítás megindításához. 1977-ben a kórházak összevonásakor a belgyógyászat a sümegi kórházhoz került, így a sümegi kórház főorvosa, majd a krónikus osztály osztályvezető főorvosa lett. Itt 1987-ben megalapította a gastroenterologiai laboratóriumot. 1998-ban létrehozta a Gondviselés Alapítványt, melyet olyan idősek otthonának álmodott meg, ahol az idős emberek szakszerű ápolása mellett a szeretetteljes, családias légkört tartotta a legfontosabbnak. Életét munkájának, betegeinek, családjának szentelte. Áldozatos munkáját orvos-leánya folytatja. Marton László által formázott portrészobra a róla elnevezett tapolcai idősotthon kertjében található. Sírja a régi tapolcai temetőben van.
Műveiből: – Szpeleoterápiás eredmények a Tapolcai Tavasbarlangból. Beszámoló a Nemzetközi Barlangtani Unió Barlangterápiai Szakbizottság Magyarországi (II.) Szimpozionról. 1972. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1975. –
Irodalom: – Kovács Imre: Adalékok a tapolcai kórház történetéhez. 1867-1995. [Kézirat] Tapolca, 1997. – Kovács Imre: A nyolcvan éves tapolcai kórház története. 1867-1997. [Kézirat] Tapolca, 1997. – Sáry Gyula: Elment egy barát, elköszönt az élettől egy orvos. = Pikoló, 1999. február 26. –
SOMOGYI LÁSZLÓ ipartestületi jegyző
(Tapolca, 1903. október 17. – Tapolca, 1976. )
Somogyi Mihály és Bencze Anna gyermeke. 1933. július 16.-án feleségül vette Puláról Viszt Katalint. Az időről időre változó vezetőségi tagok mellett ő jelentette a folyamatosságot a tapolcai ipartestületben. A háború után, 1945. július 18.-án megalakult első községi önkormányzat igazoló választmányába és számvizsgáló bizottságába választották be. 1948.-ban a szociáldemokrata pártot képviselte a községi elöljáróságban. A fordulat éve után érzékelve, hogy már nincs tere a demokratikus politizálásnak, a közélettől visszavonulva élt. 73 évesen hunyt el. Feleségével közös sírja a régi temetőben található.
Irodalom: – A járási ipartestület közgyűlése. = TL., 1938. március 26. – Megalakult a községi önkormányzat. = SzÉ., 1945. július 28. –
SOMOS ISTVÁN sportszakíró
(Tapolca, 1909. április 11. – Budapest, 1993. február 17.)
Édesapja Schwarcz Géza jónevű kádármester volt Tapolcán. Édesanyja Kohn Elza. Iskolái elvégzése után nagyapja Kohn Mór szállítmányozási vállalkozásánál dolgozott. Már kora gyermekéveiben elbűvölte a futball és ennek varázsa végigkísérte egész életén. Minden TIAC meccsen jelen volt és figyelte a játékot, de legfőképpen a fekete mezes sípos emberek működését, elemezte döntéseiket. Maga nem próbált futballistává válni ellenben sikeres asztalitenisz szakosztály-vezetője és játékosa volt a TIAC-nak. 1931-32-ben az országos vidéki bajnokságon dr. Geist Gáspár örökös vándordíját nyerte el. A felső kereskedelmi érettségi letétele után 1932-ben megfelelt a bírói vizsgán is és ezzel elindult a játékvezetők oly sokat emlegetett “rögös” útján. Az 1936-ban megalakult Balatoni Sport Intéző Bizottság főtitkárává választották. A háborút túlélte és 1946 márciusában Tapolcán megnősült, felesége Lőwinger Anna lett. Ezután Budapestre költözött. Mind magasabb bírói minősítéseket szerzett és 1948-tól rendszeresen II. ligabeli mérkőzéseket vezetett. 1962.-ben – 30 évi működés után – aranysíppal búcsúztatták. Nem tudott és nem akart elszakadni kedvenc sportágától ezért cikkeket, riportokat írt az országos sport- és napilapokba. Közben tervezte és gyűjtötte egy olyan könyv anyagát, amely a hírneves FIFA-bírók pályafutását és a hozzájuk fűződő színes, derűs, netán borús emlékeit örökítette meg. Így született meg még 1965-ben a “Síppal a világ körül.” c. könyv, amelynek előszavát Sir Stanley Rous, a FIFA akkori elnöke írta meg. Ennek sikerén felbuzdulva további hét könyvet írt, valamennyit a zöld gyep fekete mezes “sztárjairól”. Mint a “nemzetközi játékvezetők krónikása” a világon egyedülállóan művelte a sportkrónika e válfaját. Állandó munkatársa volt a FIFA NEWS-nek, a Nemzetközi Labdarugó Szövetség hivatalos lapjának. Emlékezetes művei közül említjük meg Az ezerarcú futball (1970), A futball ezer arca (1974), Az ezerarcú Mundial (1982), és Focival a világ körül címűeket, amelyeket a tapolcai könyvtárban is rongyosra olvastak. Hű volt szülővárosához, a mártírok temetői megemlékezéseire haláláig, minden évben eljött.
Műveiből: – Intelem a játékosokhoz! = TL., 1934. február 21. – Síppal a világ körül. Bp. 1965. – Ezerarcú futball. Bp. 1971. – A futball ezer arca. Bp. 1974. – Az ezerarcú szurkoló. Bp. 1982. – Az ezer arcú Mundial. Bp. 1984. – Focival a világ körül. Bp. 1985. – Lóri. Lóránt Gyula életregénye. Bp. 1986. – Az ezerarcú VB 90, Újvidék, 1990. –
Irodalom: – Z.vm.ism. – Hivatalosan is megalakult a Balatoni Sport Intéző Bizottság. = TL., 1936. február 15. – A Nyugati BT elismerése S. I.-ról = TL. 1936. március 28. – Ki kicsoda a magyar sportéletben? Szekszárd, 1994. –
SOMOSSY NÁNDOR ellenőr, állomásfőnök
( ?, 1850. október 17. – Zalaegerszeg, ? )
Vasúti szolgálatát 1873. április 20.-án kezdte. Az 1880-as években Sümeg állomásfőnöke volt. A tapolcai vasútállomás első főnöke volt,1891. május 16. és 1893 májusa között. 1893. május 9.-től már Zalaegerszeg állomásfőnökeként tevékenykedett. A MÁV üzletvezetőség III. forgalmi osztályába helyezték 1897 márciusában, majd 1899. június 1.-én visszahelyezték állomásfőnöknek. Ezután a Szombathelyi Üzletvezetőség Forgalmi és Kereskedelmi Osztályának ellenőreként dolgozott. 1904-től 1912-ig ismét Zalaegerszeg állomásfőnöke volt. 1912. október 31.-én munkaviszonyát felmondták. Nyugdíjas éveiről nincsenek információink.
Irodalom: – Százéves … –
SÖMJÉN (SCHÖNBERGER) MÓR orvos
(Tapolca, 1893. október 21. – Tapolca, 1984.)
Szülei Schőnberger Sámuel kereskedő és Kohn Antónia, aki tapolcai bába édesanyjánál itt szülte meg gyermekét. Egyébként Kemenessemlyénben laktak, de a kis Mór gyermekkorának nagy részét itt töltötte. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán végezte el, már magyarosított névvel. Érettségit a budapesti Barcsai-utcai főgimnáziumban tett. Orvosi diplomáját a budapesti egyetemen 1916-ban szerezte meg. Még az I. világháború kitörése előtt szolgálta le az önkéntesi esztendejét és így az elsők között került a harctérre. Először a szerb frontra vezénylik, ahol részt vett a sabáci harcokban, majd az orosz arcvonalra küldik. Megbetegszik, és Budapestre szállítják gyógykezelésre. Felgyógyulása után a XVIII. helyőrségi kórházba osztják be orvosi szolgálatra. Itt 1916. március 15-ig tartózkodik, amikor átvezénylik a 31. vadászzászlóaljhoz Zágrábba és a hadtápnál kapott beosztást. Innen ismét elvezénylik Eszékre, és mint a 78. gyalogezred orvos-főnöke 1917. január 1.-ig teljesít szolgálatot. Onnan Albániába helyezik, mint segédorvost és a 14. divíziónak lett helyettes orvos-főnöke, majd a 4. népfelkelő gyalogezrednek orvos-főnöke. Háborús pályafutását a 27. tüzérezrednél, a 211-es tábori kórháznál végül a 32. honvéd gyalogezrednél folytatta. Több kitüntetés birtokosaként 1919. január 10-én szerelt le mint tartalékos főorvos. Katonaorvosi szolgálataiért 1930-ban háborús emlékérmet is kapott. Leszerelése után Badacsonytomajon helyezkedik el helyettes körorvosként. 1920 októberétől Budapesten magánpraxist folytatott. 1922. áprilisában családjával Tapolcára költözött, 1924-től itt MÁV pályaorvosként működött. 1931-ben a TIAC alelnökélvé választották. A zsidóüldözés őt sem kímélte. 1941.-ben Előbb, a megyei főispán és Horthy István MÁV elnökigazgató személyes közbenjárására 1940. november 1.-én leváltották, majd gettóba zárták és deportálták. Feleségét, leányát és unokáját az auschwitzi krematórium nyelte el. 1945. augusztus 21-én szerencsésen ért haza Tapolcára és folytatta orvosi munkáját.
Irodalom: – Békássy – DCL – Együttélés – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – A TIAC közgyűlése. = TU., 1931. január 11. – Névmagyarosítás. = TL., 1932. február 27. – 40 éve gyógyít. = V.M. Népújság, 1956. június 30. –
SPEER ANTAL kovács
(Tapolca, 1896. december 30. - Tapolca, 1962. október 20.)
Speer Henrik kovácsmester mai Hősök tere 7. sz. épület helyén, az 1800-as évek végén építette azt a kovácsműhelyt és házat, amelyben fia Speer Antal született. Édesanyja Sebestyén Róza. A térre nyíló kovácsműhely felett cégtábla - lófej, szájában patkóval - hirdette a tulajdonos foglalkozását. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán járta ki majd Győrben a felső ipariskolát is elvégezte. Itt egy ideig a vagongyár művezetőjeként is dolgozott. Szakmai ambícióitól vezérelve a Csehországi Pilzenben és Bécsben tökéletesítette ismereteit. Édesapja halála után hazatérve átvette a családi műhely irányítását. Fejlesztései nyomán a kovácsműhely Tapolca és környéke legfejlettebb, korszerűen felszerelt ipari műhelyévé vált. A műhely sokrétű szolgáltatásai között a hagyományos patkolás mellett megjelent a pata-gyógykezelés, autók, motorok javítása, kocsik vasalása, malomipari gépek javítása, a legkülönfélébb vasipari munkák tervezése és kivitelezése (kapuk, vaskerítések, épületdíszítések, kocsik, hintók készítése, stb.). Iparos társaival közösen készítették el a hősök szobrának vaskerítését és jelentős munkákat végzett a kórház építésénél is. A háborús károkat szenvedett templom és zárda helyreállításában is nagy szerepet vállalt. Megtervezte és elkészítette a római katolikus templom örökmécsesét, de az ő nevéhez fűződik a templomtorony-harangláb, a torony rézgömb- és kereszt elkészítése is. A köznek végzett munkát mindig térítés nélkül végezte. A kovácsműhelyben rendszerint 3 segéddel és 2 inassal dolgozott A környék elismert, megbecsült iparosa volt. Számos kiállításon kapott rangos elismerést. Aktívan vett részt Tapolca társadalmi életében. Vezetőségi tagja volt az Ipartestületnek. Szerepeket vállalt a tapolcai színjátszó mozgalomban. Szépen művelt jelentős szőlőbirtokai voltak Szigligeten és a Szent György-hegyen a diskai dűlőben. Az 1950-es években számos megaláztatás érte. Kuláklistára tették, vagyonát államosították. És a helyi tsz-be kényszeritették, ahol rövid ideig, testileg-lelkileg már összetörten éjjeli őrként foglalkoztatták. Agyvérzésben halt meg. A tapolcai családi sírhelyet őrző fekete márvány síremléken a "Labor et Caritas" felirat emlékeztet munkás életére.
Irodalom: – DCL –
SPEER HENRIK kovácsmester
(Rácszentpéter, 1861. december 15. – Tapolca, 1911. november 28.)
Ősei szász iparosok voltak, akik fiukat is ilyen útra indították. Apja Speer Antal, anyja Löfler Borbála. Alapiskoláinak elvégzése után a kovács-szakmát tanulta ki és a kor szokása szerint a monarchia területén vándorlegényként több műhelyben dolgozva szerzett szakmai gyakorlatot. Legtöbb időt Szegeden töltötte, ahonnan a nagy tiszai árvíz után kénytelen volt távozni. Budapesten próbált szerencsét. Ekkor ismerkedett a tapolcai Sebestyén Rozáliával, akit 1890 áprilisában nőül vett. Esküvőjük a Budapest- józsefvárosi plébániatemplomban volt. Apósa Sebestyén Mihály szabómester, egykori városbíró volt. Budapestről érkezett Tapolcára, ahol 1891. március 9-én kapott hivatalos letelepedési engedélyt. Kovácsműhelyét a mai Hősök tere 7. sz. ház helyén építtette fel. Az akkori város szélén nyitott, rövid idő alatt jó hírűvé vált műhelyét díszes cégér hirdette. Ereje teljében, 50 éves korában szívszélhűdés végzett vele. Sírja a régi köztemetőben van. A neves kovácsműhely felesége nevén, segédekkel tovább működött, majd az 1910-es évek közepétől fia Antal folytatta iparát.
Irodalom: – Hirtelen halál. = TL., 1911. november 29. –
SPITÁLSZKY JÓZSEF szállító, kereskedő, tejüzem tulajdonos
(Budapest, 1886. február 5. – Tapolca, 1954. május 22.)
A polgári iskolát szülőhelyén végezte el, majd kereskedelmi pályára lépett. Később MÁV alkalmazásban állt. Az első világháborúban a vasúti ezredben szolgált. Fiatalemberként az 1910-es évek elején jött Tapolcára, ahol bérfuvarozással kezdett foglalkozni. 1919 májusában őt választották meg a Fuvarosok Szakszervezete elnökéül. Kollégái bizalmát később, mint a bérautó-tulajdonosok kapitánya címmel felvértezve viselte. E tisztében eljárva szereltette fel Tapolca első nyilvános telefonkészülékét 1929-ben a Pannónia szálloda falára, amelyen keresztül a lakossági bérautó-rendeléseket intézték. A szállítások nagy részét lófogatokkal végezte. 1922-ben Tapolcán nősült, felesége Monos Rozália lett. 1931. április 24-én alapította tejüzemét mintegy 9000 literes kapacitással a Batsányi utcában. A gazdasági válság ellenére folyamatosan bővítette az előállított tejtermékek körét és mennyiségét. Ennek során 1932-ben sajtgyártással is foglalkozott. Kedvelt terméke volt a „Csobánci teavaj” és a „Csobánc sajt”. Üzletköre kiterjedt a Tapolca környéki településekre is. Termékei forgalmazására fióküzleteket nyitott több városban és Budapesten is. Üzeme mellet mezőgazdasági eszközök, vegyszerek, bádogáruk és tejipari gépek forgalmazására üzletet nyitott. Az 1930-as évek végén kezdeményezője, majd elnöke volt a kis parasztgazdaságok segítésére létrehozott Tapolcai Gazdasági Gépszövetkezetnek. Jól felszerelt Batsányi utcai tejfeldolgozója az 1960-as évekig működött utóbb már, mint városi tejüzem. Ekkor ő már bányamunkásként kereste kenyerét. 68 évesen tüdőgyulladásban halt meg.
Irodalom: – DCL – Z.vm.ism. – A Fuvarosok Szakszervezete. = TL., 1919. május 10. – Bérautóhívószám: 40. = TL., 1929. július 7. – Sajtgyár Tapolcán. = TL., 1932. október 8. – Figyelem. = TL., 1938. március 12. – Gazdák figyelmébe. = TU., 1938. március 27. – Szőlősgazdák figyelmébe. = TL., 1939. március 4. –
SPITZER LÁZÁR alkántor, hitközségi metsző
( ?, 1870 – Tapolca, 1941. szeptember 3.)
Szülei Spitzer Jónás és Hoffer Teréz. Az 1910-es évek elején választották meg az izr. hitközség metszőjének és helyettes kántorának. Metszőként azaz sakterként fontos feladata volt a háziállatok rituális levágása, ill. előírás szerinti darabolása és az újszülött fiúgyermekek körülmetélése is. Magasabb zenei képzettsége ugyan nem volt, de kántori munkáját is erős elhivatottsággal végezte. Valójában ezt Grünberger Bernát főkántorral folytatott hosszú együttműködés során sajátította el. Szépen zengő énekével hatásos közreműködője volt az egyházi szertartásoknak. Felesége Gottlieb Teréz lett. Az 1930-as években egyre többet betegeskedett. Halálát szívbénulás okozta. 71 évet élt. Sírja még megvan.
Irodalom: – Halálozás = TL.1941. szeptember 6. –
SPITZER SIMON tanító
(Tapolca, 1915. szeptember 9. – Budapest, 1980.)
Szülei Spitzer Lázár hitközségi kántor és metsző, valamint Gottlieb Teréz. Az izr. népiskola osztályai után a polgári fiúiskolát végezte el kitűnő eredménnyel.
Budapesten tanult tovább. Az izraelita tanítóképzőt végezte el. A háború előtt behívták katonának, karpaszományos volt, de sérelmezte, hogy zsidó származása miatt nem vezényelték tartalékos tiszti iskolára. A frontra, munkaszolgálatosként került, ahonnan szerencsésen megmenekült majd az államrendőrség szolgálatába szegődött, nyomozó lett. 1945 júniusában Tapolcán megnősült, Reich Máriát vette feleségül. A háború után rabbi nélkül maradt, csaknem megsemmisült tapolcai izraelita hitközség gyerekeinek rendszeres hitoktatását végezte a polgári iskolák tanrendje szerint. Egy évig a polgári iskola helyén működő általános iskola igazgatója volt, majd Keszthelyre költözött és hasonló beosztásban dolgozott. 1950-ben hivatalosan felvette a Sarlós Péter nevet. 1956 novemberében a tantestület követelte leváltását, de ezt nem várta meg. Önként távozott. Az 1950-es évek végén Budapestre költözött, sorsának későbbi alakulásáról nincsenek pontos ismereteink. Utólagos anyakönyvi bejegyzés szerint a fővárosban 65. évesen hunyt el.
Irodalom: – PFI: Ért. 1927/1928 – 1932/33. és 1945/46 – 1947/1948. – A tapolczai polgári fiúiskola legkiválóbb tanulói az 1929–30. tanévben. = TL., 1930. június 28. –
STANKOVICS GYÖRGY malmos
(Barlahida, 1883. – Diszel, 1957. május 16.)
Alapiskolát elvégezve kitanulta a malomipart. Évekig segédként dolgozott, majd 1907-ben Lesencetomajon önállósította magát. 1911.-ben vette meg Diszelben az un. Fekecs-malmot. Később földet is vásárolt és 12 holdon gazdálkodott. Tekintélyes polgár volt. Rendszerint tagja a község képviselőtestületének. Volt helyettes bíró és három évig a bírói székben is ült. Felesége Szücs Karolina volt. Rövidesen hozzálátott a malom korszerűsítéséhez. A hagyományos vízikerék helyett turbinát szereltetett fel és az őrlőberendezéseket is a kor színvonalán álló gépekre cserélte ki. 1930.-ban a vízhajtású malmot újra átépítették, korszerűsítették és egy újabb turbinát szereltek fel. Teljesítőképessége ekkor napi 28 q őrlemény lett. A malom későbbi modernizálásával, új gépek és berendezések felszerelésével (hengerszék, lengőszita, stb.) e mennyiséget is megkétszerezték. Emellett a felszerelt turbinával áramfejlesztőt is működtetett. A községben 1500 m. villany-hálózatot szereltetett fel, amivel 62 családot látott el egyenárammal. Megbízhatóságáról híres malmának kiterjedt őrlési körzete volt, még Somogyból is jártak hozzá, mindez polgári életszínvonalat biztosított családjának, biztos munkát segédeinek. 1936. után a malmot már Gyula fia vezette.
Irodalom: – Szeghalmy – Reindl –
STANKOVICS GYULA malomtulajdonos
(Diszel, 1912. augusztus 19. – Tapolca, 1979. március 4.)
Szülei Stankovics György és Szücs Karolina. Már polgári iskolát végzett, de utána molnár szakmát tanult apja malmában. Előbb segéd volt, majd 1930-ban molnár szakmából vizsgát tett. 1936.-tól már ténylegesen ő irányította a malmot. Családot alapított 1939.-ben, felesége Szabó Margit lett. Segédeket, inast, fogatost és un. „mindenest” is foglalkoztatott. Komoly gazdasági tényezővé vált a községben. 1949-ben Diszelbe is eljutott a távvezetékes, váltóáramú energia. Így a helyi energiatermelés szerepe visszaszorult. A malom államosítására 1949-ben került sor. Az egyenáramot szolgáltató áramfejlesztő telepet 1950-ben államosították, 1951-ben a helyi energiatermelést megszüntették. 1952-ben a malmot végleg leállították. Egy ideig a helyi legeltetési bizottság hasznosította darálóként, majd a községi tanács tulajdonába került. Ők a helyi Összefogás TSz.-nek adták át. Stankovics Gyula 1950.-től már a zánkai malomban dolgozott. 1952. után még egy rövid ideig a hegyesdi malomban molnár, majd a malom vezetője. Innen a diszeli bazaltbányába ment dolgozni, ahol sokféle munkát végzett. Később átkerült a zalahalápi kőbányába. Onnan ment nyugdíjba. Egykori diszeli malma, ma az Első Magyar Látványtárnak ad helyet.
Irodalom: – Szeghalmy – Reindl –
STARCSEVICS IMRE kereskedő
(Tapolca, 1919. szeptember 5. – Veszprém, 1990. augusztus 9.)
Elemi és polgári iskoláit Tapolcán végezte, ezután kereskedői képesítést szerzett. Először alkalmazottként dolgozott, 1945-ben szövetkezeti igazgatóként jegyezték be, majd 1947-ben saját üzletet nyitott. Három évig önálló kereskedő, 1950-től pedig a Tapolca és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet alkalmazottja lesz. Kereskedelmi csoportvezetői, később osztályvezetői beosztásban hasznos szervező munkát végezhetett a város ellátása érdekében. Bár aktívan sohasem politizált, 1956-ban Tapolca Nagyközség Forradalmi Nemzeti Tanácsa tagjává választották. Ezért a forradalom leverése után 1957 elején internálták. Májusban szerencsésen visszatérhetett, de korábbi munkahelyét már nem foglalhatta el. 1961-ig a tapolcai fűrészüzemben segédmunkásként dolgozott. Ekkor ment vissza dolgozni az ÁFÉSZ-hez, majd 1969-ben Veszprém megye első Skála áruházának igazgatói teendőivel bízták meg. Az építkezés, berendezés teljes folyamatában tevőlegesen vett részt. Az áruházat tíz évig vezette. 1979. szeptember 5-én vonult nyugállományba. Munkájáért több szakmai elismerést kapott 1990-ben hunyt el. Sírja a Tapolcai temetőben van. Az 1956-os forradalomban végzett tevékenységéért 1991-ben posthumus emlékérmet kapott.
Irodalom: – Hangodi 1956 –
STARCSEVICS JAKAB lakatos és bádogosmester
(Budatétény, 1879. október 7. – Tapolca, 1957. május 31.)
Szülei Starcsevics Márkus és Lettovics Mária. Szülei bádogosnak taníttatták.
Még segédként érkezett 1909-ben Tapolcára, ahol jól érezte magát, beilleszkedett a városka közösségébe. Lakása és bádogos műhelye Tapolcán a Szent György u. 7. sz. alatt volt. Első felesége Bőhm Mária lett, akivel 1908. március 8-án keltek egybe Tapolcán. Megözvegyülése után második felesége 1918. szeptember 1-én a tapolcai Kosztbár Jakab leánya Kosztbár Berta lett, aki az ő kedvéért 1934-ben zsidó vallásról katolikus hitre tért. Családszerető, szorgalmas, megbízható iparosnak ismerték, akit az egész tapolcai járás területén szívesen foglalkoztattak a különböző épületbádogozási és vízvezeték-szerelési munkálatok során. Az 1920-as, 1930-as években több szakmai kiállításon vett részt eredményesen. Több műszaki újításával, találmányával aratott sikert. Legismertebb talán az un. balatoni permetezőgép volt, amely megbízhatóbbnak bizonyult a korábbi konstrukcióknál.
Irodalom: – N. Horváth Erzsébet: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. –
STARCSEVICS LAJOS üzletvezető, tűzoltóparancsnok
(Tapolca, 1922. – Tapolca, 1992. március 6.)
Szülei Starcsevics Jakab bádogos és lakatosmester ill. Kosztbár Berta. Iskolái elvégzése után kereskedőnek tanult. 1942-ben, még fiatalon, alig 20 évesen bekapcsolódott a Tapolcai Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájába. Az ott tapasztalt közösségi szellem vonzotta és formálta egyéniségét. A rá bízott feladatokat mindig jól teljesítette, a nehéz helyzetekben rendre becsülettel helyt állt. Remek szervező volt, igazi közösségi ember. Nem csoda, hogy Tóth László nyugalomba vonulását követően, 1963-tól őt bízták meg a parancsnoki teendők ellátásával. Vezetésével a tapolcai tűzoltók már 1964-ben országos első helyezést értek el a gépjárműfecskendő szerelésben. Mind a tűzoltóegylet, mind személyesen számtalan kitüntetést vehetett át. Századosi rendfokozatot ért el. Gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki az osztrák és finn tűzoltókkal. Egészségének romlását érezve 1988-ben mind üzletvezetői munkájából, mind tűzoltóparancsnoki beosztásától elköszönve nyugdíjba vonult. Harminc éven át volt parancsnoka Tapolcán az önkéntes tűzoltóegyesületnek. Több évtizedes szolgálata elismeréseként örökös tiszteletbeli tűzoltóparancsnokká nevezték ki.
Irodalom: – Mayer Dénes: Adatok a Tapolcai Önkéntes Tűzoltó Egylet történetéhez. Kézirat. Tapolca, 121 p. – N. Horváth Erzsébet: Tapolcai mesterek és mesterségek. Tapolca, 2015. – Meghalt S. T. = TVl. 1992. március 13. –
STARCSEVICS TIBORNÉ Simon Éva könyvtáros
(Tapolca, 1929. december 26. – Tapolca, 1994. június 19.)
Szülei Simon József géplakatos és Frank Erzsébet. Elemi és polgári iskoláit Tapolcán végezte. Keszthelyen Kereskedelmi Szakiskolába járt, majd gyors és gépírói oklevelet szerzett. Több könyvtárosi szaktanfolyam elvégzése után 1978-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kapott könyvtárosi diplomát. Első munkahelye 1950-ben a járási tanácsnál volt. 1966-ban saját kérésére a Tapolcai Városi és Járási Könyvtárba helyezték. Itt hamarosan kitűnt kitartásával, szorgalmával és kreativitásával. Állandó önképzéssel a könyvtáros szakma jelentős alakjává fejlődött. 1960-1984 között a tapolcai könyvtár módszertani csoportvezetőjeként szervezte és irányította a város közigazgatási- és természetes vonzáskörzetébe tartozó községek könyvtári ellátását. Munkája során nem ismert lehetetlent. Kialakította és jól működő szervezetté formálta a kiskörzeti könyvtári modellt. Szakmai eredményeit több kitüntetéssel ismerték el. 34-évi munka után ment nyugdíjba. 65 éves korában gyógyíthatatlan kór ragadta el. A tapolcai temetőben nyugszik.
Műveiből: – A tapolcai járás könyvtári ellátásának gazdaságos megszervezése. Veszprém, 1966. –
Irodalom: – VÉL – Varga Károlyné: In memoriam id. Starcsevics Tiborné = Új TU., 2001. december/mell.2. –
STAUBER RICHÁRD mérnök
(Arad, 1881. – Keszthely, 1935. október 25.)
Alap- és középiskoláit szülővárosában végezte. A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Első munkahelye a Ganz Villamossági Rt. volt. Országszerte ekkor indultak az első villamosítási programok. A Ganz Villamossági Rt munkatársaként így került kapcsolatba Keszthely, Tapolca majd Zalaegerszeg városok vezetőivel. Keszthelyen 1907-ben létesítették a villamosműveket, amelynek kivitelezését Stauber Richárd nagy szakértelemmel irányította. Ekkor Keszthelyre költözött. Tíz évig a Ganz Rt alkalmazottjaként dolgozott majd a város szolgálatába állt. Tapolcán 1904-ben került komolyabban szóba a helyi villamos erőmű létesítésének ügye, de sorozatos sikertelen próbálkozások (pl. vizierőmű) után 1908-ban már Ganz Rt. kivitelezésében Stauber Richárd vezetésével kezdték meg a tapolcai villanytelep építését. Kezdetben csak egy áramfejlesztő generátor üzemelt az esti órákban, nappal az akumlátor-telep szolgáltatta a szűk körben igényelt egyenáramot. Közvilágítás működött a Dózsa György utcában, a Főtéren és a Kossuth Lajos utcában. 1920-ban Stauber javaslatára egy új Diesel motor beépítésével, nagyobb teljesítményű generátorral növelik az áramszolgáltatás kapacitását és fokozatosan bővítik a város villamos hálózatát. Nagy hangsúlyt helyezett az áramszolgáltatás biztonságának növelésére. Ennek érdekében a Balatonvidéki Villamosművekkel tervezett fúziót és a váltóáramú áramszolgáltatásra való átállást már nem érte meg. 55 éves korában bekövetkezett halálával három zalai város vesztette el villamosüzemének felkészült felügyelőjét és szakértőjét. Sírja a keszthelyi temetőben található.
Irodalom: – Békássy – A villamos szerződés. = TU., 1925. június 7. – Házi kezelésbe vette a város a villanytelepet. = TU., 1926. november 5. – A villanytelep racionalizálási tervei. = TL. 1933. augusztus 26. – Újabb tárgyalás volt a villanyügyben. = TL., 1933. november 11. – S. R. + = TL., 1935. november 2. – Halálozás. = TU., 1935. november 3. –
STEINER FERENC borkereskedő
(Káptalantóti, 1845. augusztus 22. – Tapolca, 1906. április 15.)
Apjával, Steiner Mózessel együtt –Tapolcán harmadikként – Lessner Mór és Berger Jakab után 1865-ben alapították a Steiner Lipót és Fia borkereskedelmi céget, amely offenzív üzletpolitikájával rövid idő alatt jelentős tőkét halmozott fel. Steiner Ferenc ekkor már húsz éves volt. 1876. július 10-én termény, liszt és szeszkereskedelem tevékenységi körökben is indított egyéni vállalkozást, amelyet a Zala megyei Cégbíróságon bejegyeztetett. 1907. január 8-án ezt közkereseti társasággá módosította. A cégvezetés körültekintő óvatosságára jellemző, hogy míg apja a Tapolczavidéki Takarékpénztár Rt. egyik alapítója és igazgatósági tagja volt, Ferenc fia ugyanezt a tisztséget töltötte be a Balatonmelléki Takarékpénztár Rt-ben. Természetesen a rang mögött jelentős összegű részvénycsomag volt. Emellett működtette a Trieszti Általános Biztosító Társaság tapolcai főügynökségét. Felesége Neumann Paula volt. Kedvenc elfoglaltsága, kávéházi kártyázás közben 61 évesen érte a halál. Bor- és szesz-nagykereskedelmi cégét fia, Steiner Imre vitte tovább.
Irodalom: – ZÉM – ZML Cégjegyzék – Triesti Általános Biztosító Társaság. = TL., 1902. április 6. – Hirtelen halál. = TL., 1906. április 22. – Halálozás. = TL., 1906. május 20. –
STEINER LIPÓT kereskedő
(Káptalantóti, 1835. – Tapolca 1915. augusztus 20.)
Szülei Steiner Mózes és Schlesinger Rozália. Káptalantótiból érkezett és 1866. május 12-én kapott Tapolcán letelepedési engedélyt. Itt alapított családot Weiler Rozáliával. Már előző lakóhelyén is kereskedéssel foglalkozott. Mint a zsidó kereskedő családok általában, mindig azzal kereskedett, amire volt kereslet. Még 1865-ben alapította a „Steiner Lipót és fia” borkereskedelmi céget, de Tapolcára költözve emellett méteráruval is kereskedett. Vállalkozását 1876. július 10-én, rőfös, bor- és szeszkereskedelem tevékenységi körökkel jegyezte be a Zala megyei Cégbíróság. Ezt 1906. október 1-én közkereseti társasággá módosította. Mellesleg szabászattal, ruhakészítéssel is foglalkozott. E tevékenységi kört abbahagyva 1900-ban üzletét átadta Kemény Mórnak. A századvég gazdasági fellendülésének idején meggazdagodott, és virilis polgárok közé került. Jövedelmeit ügyesen forgatta, tágította üzleti lehetőségeit. Főtéri üzlet- és raktárhelyiségei használatára haszonbérleti szerződést kötött a tapolcai plébániával, melyet 1878. február 13-án megújítottak. A századforduló idején az épületcsoport – a mai un. „vasudvar” – a Steiner család birtokába jutott. Részvényese és igazgatósági tagja volt a Tapolczai Takarékpénztár Rt-nek. 1893-ban már a virilis polgárok között találjuk és haláláig ott is maradt. Népes családot hagyott hátra. Tapolcán családi sírboltban nyugszik.
Irodalom: – ZÉM – DCL – ZML Cégjegyzék – Mayer Dénes: A tapolcai zsidóság története. Tapolca, 1991. – A tapolczai Chewra-Kádisa = TL., 1903. március 15. –
STEINER LIPÓTNÉ WEILER ROZÁLIA nőegyleti elnök
(?, 1845. – Tapolca, 1928. szeptember 15.)
Szülei valószínűleg Weiler Náthán noszlopi születésű vándorkereskedő és Krauss Rozália. Minden bizonnyal ő is a szokott gyakorlatias, családcentrikus nevelést kapta. 1865 körül kelt ment férjhez Steiner Lipót tehetős tapolcai kereskedőhöz, akivel haláláig boldog és termékeny házasságban éltek. Hét gyermeket szült és nevelt fel. Közben egyre többet jótékonykodott. Ebbéli tevékenysége is hozzájárult, hogy hosszú ideig dolgozott az Izr. Nőegylet elnökeként Később az egyesület tiszteletbeli elnöke lett. 83 évesen agyvérzésben halt meg. A Steiner család sírboltjába temették.
STEINER ZSIGMOND lakatos, vaskereskedő
(Magyarbarnag, 1868. – Tapolca, 1932. augusztus 9.)
Szülei Steiner Lipót és Krausz Mária voltak. Alapiskoláinak elvégzése után lakatosinasnak adták. Szakmájában felszabadulva 1890-ben lakatos, bádogos és rézműves műhelyt nyitott a Mészáros utcában, a 405-ös sorszámú házban, majd 1910-ben vaskereskedést apja Fő tér 5 sz. házában, amelyet ma is „vasudvarként” tartunk számon. Ő készítette az épület portálját és szecessziós kovácsoltvas díszítő elemeit. Első felesége Spitzer Janka. 1912-ben ő vállalta el a kisapáti templom tetejének bádogozását. Cséplőgépet vásárolt és bércsépléssel is foglalkozott. Vállalkozását 1913. április 14-én jegyezték be a Zala megyei Cégbíróságon, lakatosmester és vaskereskedelem fő tevékenységi körrel, amelyet halála előtti évben társas céggé alakított át. A háború alatt hivatalos fémbeváltó helyet működtetett telephelyén. Vízvezeték hálózatok szerelését is vállalta. A Láng Gépgyártól vásárolt tapolcai víztornyot is a Steiner lakatos cég állította fel. Általában 10-12 segédet foglalkoztatott. Érzékenyen figyelte a piac változásait és azonnal alkalmazkodott ehhez. A környék mezőgazdaságában szükséges gépek, szerszámok, alapanyagok forgalmazásával nagy haszonra tett szert. Vállalta a nagy gyártó cégek képviseletét. Ami fémből készült az lerakatában szinte hiánytalanul megtalálható volt. Sokoldalúságával, jövedelmező vállalkozásaival nagy tekintélyre tett szert a tapolcai iparosok között. 1907. szeptember 28-án a vidék iparosait, és kereskedőit tömörítő „Zalamegyei kör” jegyzője lett. 1924 decemberében Tapolcán az Ipartestület elnökévé választották. Ekkor már a legtöbb adót fizetők közé tartozott és e jogon részt vett a képviselőtestületi munkában. Nekrológjában kiemelték, hogy „… nemcsak a boltjának és családjának élt, hanem tudott időt és pénzt áldozni a közért is.” 64 évet élt. Szívszélhűdésben halt meg. Második feleségével, Morgenstern Mariskával közös sírboltban nyugszik.
Műveiből: – „Lássunk tisztán !” = TU., 1925. március 1. –
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – A „Zalamegyei kör.” = TL., 1907. október 6. – Vaskereskedés. = TL., 1910. január 1. – Az idő drága ! = TL., 1911. április 9. – Fémbeváltó helyek Tapolcán. = TL., 1915. október 24. – Tóth Imre: Lássunk tisztán. = TU., 1925. február 22. és március 8. – Tanulságok. = TU., 1925. április 5. – A testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Halálozás. = TL., 1932. augusztus 13. –
STEINER (SZÍVÓS) LAJOS, dr. sebész-főorvos
(Tapolca, 1899. július 29. – New York?, ?)
Steiner Zsigmond bádogosmester és Morgenstern Mária gyermeke. Alsóbb iskoláit szülőhelyén, középiskoláit Szombathelyen végezte el 1916-ban. A következő évben un. egyévi önkéntesként bevonul a 13. hegyi tüzérezredhez Zágrábba. Előbb az olasz fronton harcolt, majd Varasdon elvégzi a tiszti iskolát. Ezután ismét az olasz frontra került, ahol az összeomlásig harcolt. 1918 őszén hadapród őrmesterként szerelt le. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Bécsben folytatta. Orvosi diplomáját 1922-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése után Bécsben az 1. sz. Br. Eiselsberg sebészeti klinikán, majd utána Prof. Ranci sebészeti osztályán működik. Innen 1925 januárjában Pécsre került Vertán Emil egyetemi magántanár, sebészfőorvos mellé. Később Heim Pál tanár híres gyermekklinikájának sebészeti osztályán is működik. 1926-ban szülővárosába, Tapolcára jön dolgozni. Itt 1926. augusztus 1-vel megszervezte a sebészetet, amelyet fokozatosan külön osztállyá fejlesztett. Osztályvezető főorvosként nagy hasznát vette széleskörű elméleti és gyakorlati szakmai ismereteinek. Eredményei alapján osztálya valóságos továbbképző központtá vált. Sebészeti osztályának és az általa vezetett Röntgen laboratórium nagy anyagának kihasználása céljából megszervezte a kórházban kéthetenként tartott orvos-gyűléseket, amelyeknek nemcsak a tapolcai és járási, hanem a keszthelyi, sümegi, balatonfüredi és más környékbeli orvosok is részt vettek. Sok önálló orvosi munkája jelent meg. Tagja volt a magyar sebészorvosok és a német sebészek társaságának, valamint az Országos Orvosszövetségnek. Munkálkodása révén a Stefánia Szövetség tapolcai fiókjának keretében új konyhát állítottak fel, ahol naponta 65 rászorult gyermeket és csecsemőt láttak el tápszerekkel. 1933-ban fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. 1937-ben nevét Szívósra magyarosította. 1939. év februárjában lemondott kórházi állásáról majd kivándorolt az Egyesült Államokba és New Yorkban folytatta praxisát. Egyesek szerint magánrendelőt nyitott. Későbbi sorsáról nincs adatunk.
Műveiből: – Appendicítis és trauma.; Posttraumatikus csigolyamegbetegedés, úgynevezett Kümmel-féle betegség. = A Magyar Sebésztársaság 15. nagygyűlés jegyzőkönyve Bp.1929. – Segítség a szegénységgel sujtottaknak. = TL. 1931. november 7. – A sebkezelésről és a desincifiensek biochemiai hatásáról, különös tekintettel a Vertán-féle porított bórsavas eljárásra. = A Magyar Sebésztársaság 16.nagygyűlés jegyzőkönyve. Bp.1930. –
Irodalom: – Békássy – DCL – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – Képviselőtestületi tagok választása. = TU., 1930. december 21. – A Tapolczai Stefánia Fiókszövetség közgyűlése. = TL., 1933.április 15. – S. L. főorvos fegyelmi ügye. = TU., 1932. december 4. – Fegyelmi vizsgálat. = TU., 1938. április 10. –
STENSZKY GYULA dr. gyermekgyógyász főorvos
(Budapest, 1923. december 11. – Tapolca, 2011. június 18.)
Szülei Stenszky Gyula gyógyszerész és Dékay Mária. 1942-ben érettségizett Makón a Csanád vezér Gimnáziumban. A Szegedi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett, ahol 1948-ban végzett, majd a szakvizsgák letétele és kellő szakmai tapasztalat megszerzése után 1953-ban kapott gyermekgyógyász szakorvosi diplomát. Közben 1948-1949-ben Veszprémben a Városi Kórház sebészeti, majd belgyógyászati osztályán dolgozott. 1949-1953-ig az Állami Gyermekvédő Intézet orvosa. 1953-ban költözött Tapolcára és a Tapolcai Városi Kórház és Rendelőintézet gyermekgyógyász szakorvosa lett. Munkáját nagy hivatástudattal és kis betegei iránti szeretettel végezte. Lelkiismeretes gyógyító munkájáért több kitüntetést kapott. 2000-ben Tapolca Város Díszpolgára lett. Nagy szerepe volt a Nevelési Tanácsadó létesítésében. Nyugdíjba vonulása után is dolgozott. 88 évet élt. A régi tapolcai köztemetőben nyugszik.
Műveiből: – A szájpenész korszerű kezeléséről. (Rédiger Bélával) = Orvosi Hetilap, 1969. 42. sz. –
Irodalom: – VMKÉL – N. Horváth Erzsébet: Csodálatos érzés a kicsiket gyógyítani. = UTU., 2007. július 4 p. – N. Horváth Erzsébet: Dr. Stenszky Gyula (1923-2011) = UTU., 2011. június 7 p. – Gyászjelentés = Napló, 2011. június 21. –
STEPHANECK JÓZSEF főmérnök
(Tapolca, 1891. március 18. – Tapolca, 1935. március 16.)
Apja Stephanek János kántortanító, Tapolca egykori nagyhírű bírója, édesanyja Cséby Sarolta. Szülei gondos iskoláztatást és hazafias nevelést biztosítottak számára. Önkéntes karpaszományos katonaként vet részt az I. világháborúban. A katonai összeomlás idején hazajött Tapolcára. A kommün hónapjaiban bujkált, majd Szegeden csatlakozott a Horthy körül gyülekező egyik tiszti különítményhez. Kortársi vallomások szerint egyik szervezője lehetett a tapolcai és diszeli zsidópogromnak. Bár a felelősségre vonás közvetlen veszélye nem fenyegette, jobbnak látta gyorsan odébbállni. Budapesten folytatta tanulmányait. Még egyetemistaként 1920-1921.-ben részt vett a „rongyos gárda” Nyugat- és Észak Magyarországon vívott harcaiban. Többször megsebesült. Végül hazajött és Tapolcán mérnöki irodát nyitott. Egy ideig hadnagyi rendfokozatban ellátta Tapolcán a „járási védelmi tiszt” funkciójával járó feladatokat is. Közéleti szerepvállalásai során nyíltan és gyakran hangoztatta zsigeri zsidóellenességét. Levéltári iratok sora tanúskodik szélsőségesen antiszemita nézeteiről. Nyughatatlan természete, zavaros életútja egyenes kerékvágásba került, amikor 1923.-ban Győry Matild Irénnel Tapolcán alapított családot. A Kisfaludy u. 12. sz. házban éltek. Halálát 44 évesen súlyossá váló gyomorbaja okozta. Sírja a tapolcai temetőben van.
Irodalom: – Együttélés – Megsebesült fölkelő földink. = TU., 1921. október 2. – Eljegyzés. = TU., 1923. szeptember 9. - Új hordóemelő készülék. = TU., 1925. szeptember 25. – Zalai évkönyv 1928 évre. Zalaegerszeg, 1928. –
STEPHANECK (NEPOMUKI) JÁNOS igazgató-tanító, községbíró
(Beő, 1857. március 30. – Budapest, 1933. június 2.)
A mai tapolcaiak mit-sem tudnak róla, pedig a századforduló körüli évtizedeknek egyik meghatározó, Tapolcáért sokat dolgozó jelentős alakja volt. Olyan egyéniség, akinek személyét mindvégig a közvélemény szimpátiája, megbecsülése övezte. Talán azért, mert „egész élete a közért való munkásságból állott. 48 éven át nevelte, tanította szeretettel, szorgalommal, kiváló szaktudással a rábízott ifjúságot. Különös lelki és testi erővel áldotta meg a jó Isten, hogy egész haláláig munkabíró volt.” - írta róla a korabeli Tapolczaí Újság. Iskoláit Kőszegen és Sopronban végezte. Pedagógusi pályafutását Zircen kezdte, majd a veszprémi iskolaszék hívta meg tanítójának. 1882. május 3-án jött Tapolcára a római katolikus elemi fiúiskolához tanítónak. És lett ugyanezen iskolának később igazgatója. 1895-ben a közoktatásügyi miniszter Svédországba küldte kézimunka (slöjd) munkatanfolyamra. Helyszínen tanulmányozta a német és francia oktatásügyet. 1908-ban a Tapolca-Balatonfüredi és Monostorapáti Tanítói Kör elnökévé választotta. Nyugalomba vonulása után a Tanítói Kör díszelnöke lett. 31 évig volt a községi iparos tanonciskola igazgatója. Tény, hogy haláláig közmegelégedésre látta el Tapolca nagyközség bírói tisztét. De erről érdemesebb kortársai véleményét idézni: „Az a szeretet, amelyet az iskolában és az életben kiérdemelt és azt osztályrészül is kapta, ültette Tapolcza öregbírói székébe. Kritikus időkben amikor megnyugvás volt az egész közönség számára, hogy ő került oda. Mert mögötte nemcsak tanítói tudás volt, hanem tudták, hogy széles látóköre, gyakorlati érzéke van, jó judiciumú, kemény derekú, tekintélyt tisztelő és tekintélyt megkövetelő határozott egyéniség. Minden várakozásnak meg is felelt, benne nem csalódtunk. Bölcsesség és józanság sugárzott róla. Ő volt Tapolcza első >>polgármestere<<.” Közéleti emberként igen sokoldalú volt. Tapolca zenekultúrájának egyik úttörőjeként tartották számon. Maga köré gyűjtötte a település zeneértő intelligenciáját, dalárdát alakított, karmestere volt a Tapolczai Keresztény Daloskörnek, otthont adott a filharmonikus társaságnak, velük dolgozva tanította őket és hangversenyeiken szívesen vállalt szereplést a szívéhez nőtt harmóniumon. Kedvelte a társaságot, szeretett fehér asztalnál beszélgetni és ennek formát is adott. Elnöke volt a Snórer társaságnak. Ennek átszervezésével majd a Rákóczi Asztaltársaság megalakításával oszlopa és sokáig elnöke volt az újjáéledő kaszinónak. Sokat munkálkodott a Nagyboldogasszony Egyházközség életében is mint a Tapolczai Keresztény Társaskör alapító elnöke. Három megye kath. köreinek elnöke volt. Az 1919-ben induló Tapolcai Ujság egyik alapítóját tisztelte benne. Halálát az egész lakosság fájlalta. Holttestét a római katolikus óvoda helyiségében ravatalozták fel ahol a tapolcaiak ezrei rótták le őszinte tiszteletüket. Tetemét a város másik nagy fiának Ley József prépostnak sírja mellé temették. Emlékét sem utca, sem intézmény, de még csak egy emléktábla sem őrzi Tapolcán.
Műveiből: – Bosznia földjének, népének és megszállásának rövid ismertetése. = TV., 1891. április 26., május 3., 10., 17. – A mi nótáink. = TU., 1925. május 10. – A mi értékeink. = TU., 1925. május 31. – Dalárdaügy Tapolcán. = TU., 1925. szeptember 4. –
Irodalom: – Tanítói nyugdíjazás. = TU., 1922. november 26. – S.J. = TU., 1923.január 14. – S. J. ünneplése. = TU., 1923.január 21. – S. bácsi 50 éves oklevele. = TU., 1925. szeptember 25. – Bíróválasztás Tapolcán. = TU., 1927.január 28. – Községi elöljárók választása. = TU., 1930. december 28. – Hetven év. = TU., 1927.április 1. – Hetvenhárom esztendő. = TL., 1929. március 3. – S. J. + = TU., 1933. június 4. – S.J. + = TL.,1933. június 10. – S.J.+ = TU., 1933. június 11. –
STERN MÓR férfiszabó
(Pápa, 1866. – Budapest, 1922. )
Apja Stern Ábrahám pápai becsüs és anyja Weisz Netti szabóinasnak adta. Több mesternél tanult. A segédévei egy részét egy jó hírű bécsi szabászműhelyben töltötte. Önállóan először Köveskálon, majd Kővágóörsön gyakorolta iparát. Kővágóörsön nősült 1891-ben. Felesége Lichtmann Gizella három fiút szült. Lakása és műhelye Tapolcán a Királykút u. 315. ill. Mészáros u. 404. sorszámú házaiban volt. Itt először Hochstädter József tapolcai férfiszabó műhelyében szabászként dolgozott, majd 1895 nyarán önállósította magát. Műhelyét az egykori Harang utcában (ma Zrínyi Miklós u.) az un. Szücs-féle házban nyitotta meg. Az 1900-as években a fővárosba ment és az ottani zsidónegyed közepén a Király utca 21-ben nyitotta meg műhelyét. Az üzlet jól ment, de ehhez folyamatos, megfeszített munka kellett. 56 évesen szívizom elfajulásban halt meg. Feleségével, Lichtmann Gizellával együtt a budapesti Kozma utcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – Van szerencsém = BML., 1895. július 11. –
STIGLICZ ÁRMIN órás és aranyműves
(Tapolca, 1863. – Tapolca, )
Apja Stiglicz Izrael Galíciából (Stanislauból) bevándorolt órás volt, aki fiát is erre a pályára szánta. 1892. január 24-én átvette a Tapolcáról Bécsbe távozó Pollák Sándor órás- és aranyműves üzletét a Deák. F. u. 13. sz. alatt. Még ez évben nőül vette Fuchs Fridát. A nagy konkurenciaharc miatt rendszeresen hirdetett a helyi lapokba, elsők között volt, aki aktuális árjegyzékeit is rendszeresen nyilvánosságra hozta. Közel három évtizedig volt megbecsült iparos Tapolcán. Életének utolsó szakaszát nem ismerjük.
Irodalom: – Györe – Iparügy. = TV., 1891. május 24. – Tisztelettel = TV., 1892. január 24. – Az ügyesség és szorgalom. = TV., 1892. szeptember 10. – Esküvő. = TV., 1892. november 26. – S. Á. órás és aranymíves Tapolczán. = TV., 1895. december 15. – S. Á. = TV., 1902. április 13. – S. Á. órás- és aranyműves. = TL., 1904. január 10. – Látványosság Tapolcán. = TL., 1911. január 8. –
STITZ PÁL tanító, elemi iskolaigazgató
(Tapolca, 1875. június 10. – Újpest, 1933. március 18.)
Stitz Mihály és Soós Róza földműves szülők gyermeke. A jó-eszű fiú még Tapolcán járt a katolikus népiskolába, de rövidesen a fővárosba költözött szüleivel együtt. Ott végezte el a Tanítóképző Intézet osztályait. Ekkor Budán a Városmajor u. 59-ben laktak. Valószínűleg első munkahelyén szeretetházi tanítóként működött. Még 1899-ben is ott dolgozott. 1900. tavaszán a vallás és közoktatásügyi miniszter Erdélybe irányította és a zalatnai állami népiskolához rendes tanítóvá kinevezte. Hosszú ideig itt végezte tanítói munkáját, 1914-ben már ő volt az iskola igazgatója. Tudjuk, hogy rendszeresen képezte magát, tanfolyamokon vett részt. Szerepet vállalt az Állami Tanítók Országos Egyesületében és a tanítók továbbképzésében. Foglalkozott a pedagógusképzés reformjával is. Zalatnán nősült, gyermekei is ott születtek. Kitartott a háború után is, de a román nacionalizmus erősödésének hatásait egyre nehezebben viselte. 1921-ben aztán egész családjával visszaköltözött Budapestre. 1922-ben kinevezték a Toldy-utcai leányiskola igazgatójának. Munkásságát közmegelégedés kísérte. 57 évesen halt meg. Utódai Zalatnai névvel éltek tovább.
Irodalom: – NyPA – S. P. szeretetházi tanító = Bp-i czím- és lakásjegyzék 1899. 1432 p. – Kinevezések = Bp-i Közlöny, 1900. március 8. – Közismereti tanfolyam = Nt.L. 1907. május 16. – Az Állami Tanítók Országos Egyesületének tisztújító közgyűlése = Mt.L. 1923. 48-49. sz. 22 p. – Gyászrovat = Bp-i Hírlap, 1933. március 19. – Köszönet nyilvánítás = TV, 1902. február 9. –
STOCKER LAJOS postafőnök
(Nagykanizsa, 1874. – Tapolca, 1944. június 4.)
Stocker János és Németh Erzsébet gyermeke. Alsó és középiskoláit szülővárosában végezte, majd a felsőkereskedelmi iskolában érettségit tett. Ezután Budapesten elvégezte a postatiszti tanfolyamot. Pályáját 1893-ban Nagykanizsán kezdte a város posta és távírda-hivatalánál, majd Kaposvárra helyezték, ahol 1915-ig működött. Itt nősült, Krázsovits Juliannát vette feleségül. Onnan Villányba nevezték ki hivatalvezetőnek. 1916-ban Marcaliban lett hivatalvezető. 1920-ban visszakerült Kaposvárra, ahonnan 1929. október 27-én főfelügyelői rangban kinevezték a tapolcai postahivatal vezetőjének. A Stefánia Szövetség választmányi tagja volt. A szolgálatkész köztisztviselő mintaképének tartották és tisztelték Tapolcán, ahol 42 év szolgálatot követően, 1936. februári nyugdíjba vonulása után csendesen élt. Itt halt meg, de tetemét Kaposváron a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Irodalom: – ZÉM – Békássy – Új postafőnök. = TL., 1929. október 6. – Új postafőnök. = TU., 1929. október 13. – Az új postafőnök beiktatása. = TU., 1929. november 3. – A telefonkatalógus. = TL., 1929. december 8. – Nyugdíjazás. = TU., 1936. február 2. – Nyugdíjazás. = Balatoni Kurir, 1936. február 5. – Halálozás. = TU., 1944. június 4. – Gyászjelentés –
STRAUSZ ANTAL kanonok-plébános
(Nagylengyel, 1872. április 2. – Nagylengyel, 1935. július 5.)
A népiskolát szülőhelyén és Pinkafőn, a polgári iskolát Zalaegerszegen, a gimnázium V-VII. osztályát Nagykanizsán, a VIII. osztályát Veszprémben járta. 1891-ben érettségizett. A veszprémi szemináriumba felvették 1891-ben. Pappá szentelték 1895. június 16-án. Káplán lett Zalaszentbalázson 1895-től. 1899-ben Ley József plébános mellé, káplánnak és hitoktatónak Tapolcára helyezték. Itt középiskolai hittanári oklevelet szerzett. Egy év múltán karkáplánként Veszprémbe helyezték, itt 1904-től alkántor és székesegyházi sekrestyeigazgató. 1905. május 1-től plébános lett Zalamerenyén. Itt helyreállíttatta a plébánia épületét és rendezte gazdasági helyzetét. 1914. július 25-től pápai titkos káplán, 1923. január 7-től a kiskomáromi kerület helyettes esperes tanfelügyelője. Veszprémi kanonok, plébános, zsinati bíró lett 1923. január 23-tól. Itt megalapította a Hölgyek Szeretet Egyesületét 1923-ban, a férfiak részére a CREDO-t 1924-ben. Ekkor bővítette a Szent Anna templomot 1925-1926-ban. 1927-ben Nagylengyelben, szülőháza helyén fivérével együtt, leányiskolával kapcsolatos zárdát alapított premontrei apácák részére. Rendezte a plébánia levéltárát, majd a veszprémi káptalan és a püspöki szeminárium könyvtárát. Összeállította a veszprémi és a zalamerenyei plébániák történetét. A plébániáról lemondott 1930. március 1-én, zalai főesperes, és még ugyanebben az évben a Szent Keresztről nevezett bői címzetes préposti cím birtokosa. 73 évesen hunyt el. Az általa alapított apácazárda kápolnája alatti sírboltba temették.
Műveiből: – A veszprémi Szent László templom története. Veszprém, 1902. – A veszprémi káptalan könyvtárának czímtára. Veszprém, 1904. –
Irodalom: – Pfeiffer – VÉL – PFI Ért. 1899/1900. – Kinevezés. = TV. 1900. szeptember 23. – Egy nemeslelkű kanonok milliárdos adománya. = TU., 1924. augusztus 3. – S. A. veszprémi kanonok meghalt. = TL., 1935. július 13. – Halálozás. = TU., 1935. július 14. –
STRAUSZ ZSIGMOND tanító
(Gyömöre, 1845. – Tapolca, ? )
1862-1864 években Győrben végezte el a katolikus tanítóképzőt. Egy pedagógiai szaktanfolyam elvégzését követően 1865-ben jött Tapolcára és itt mindjárt az izraelita népiskola tanítója lett. Rövidesen családot alapított, nőül vette Haradek Máriát, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Pedagógusi hivatását egyhuzamban 45. évig itt gyakorolta. Az iskola 1-6 osztálya mindegyikében tanított. Többnyire szépírást, bibliafordítást, és német nyelvet. Egyik kezdeményezője volt a szegénysorsú tanulók segítésére 1882. december 9-én létrehozott Krajczár-egyesületnek. Feladatait közmegelégedésre látta el, aminek jele, hogy életének, munkásságának évfordulóit rendre megünnepelték. Így történt ez nyugalomba vonulásakor 1910 márciusában is, amikor felettesei, kartársai és tanítványai nagy ünnepély keretében búcsúztak tőle. Miniszteri elismerés mellett, tanítványai által gyűjtött, és az ő nevét viselő 200 koronás alapítványt hoztak létre tiszteletére. Sírja már nem található.
Műveiből: – Történelmi kalászok. = Zalai Tanügy, 1882. november 16. – S. Zs. Tanító beszéde. = TL. 1910. március 20. –
Irodalom: – Györe – Schőnwald Károly: Strausz Zsigmond tanító ünneplése. = TL. 1910. március 13. –
STROBLBERGER GIZELLA irgalmas nővér, zárdafőnök
(Óbuda, 1862. június 14. – ?, ?.)
Óbudai német családban született, Stroblberger Anton és Muhr Mária gyermekeként. A keresztségben Alojzia nevet kapott. A Gizella nevet a fogadalom letételekor kapta a rendben. A gyakorlati évek után helyezték Tapolcára. 1893-tól 1906. december 30-ig tanítás mellett látta el a zárdafőnöki teendőket. Ekkor helyezték el a piliscsabai magyar provincia anyaegyháznak elöljáró tagjává. A kortársak szerint nagy érdemei voltak a Szent Vincéről nevezett irgalmas testvérek tapolcai zárdája által működtetett hat osztályú elemi iskola fejlesztésében. „A zárdában végzett célszerű átalakítások az ő szervező tehetségéről és takarékosságáról tanúskodnak. A zárda részére gazdasági kertet létesített, a Szent György hegyen szép szőlőt szerzett, melynek teljes jövedelmét a szegények segélyezésére fordította. Nyájas modoráért, a szegények iránti jószívűségéért mindenki szerette, becsülte, ki vele találkozott. Távozása felett sajnálat tölti el nemcsak a szerzet tagjait, hanem összes ismerőseit, tanítványait, de bizonyára legjobban sajnálják a szegények, szűkölködők, kiknek valóságos gondozója istápolója volt.” Tapolcáról Pápára ment, ahol az ottani vincés zárda főnöknője lett. Itt 1932-ig szolgált. Ezután Budapesten a III. kerületi San Marco utcai Irgalom Házának főnöknőjeként dolgozott tovább. Ebben az iskolában 14 tanító-nővér munkáját irányította. 1936-tól a Bp. Józsefvárosi leányiskola főnöknőjeként működött mindenki megelégedésére. 1939-ben még dolgozott. Ez volt az utolsó munkahelye. Nyugodt, kiegyensúlyozott személyisége alapos pedagógiai felkészültséggel és rugalmas szervezőkészséggel párosult. Későbbi sorsa a homályba vész. A háború éveiben nyoma veszett.
Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1896. 489 p.; 1897. 548 p.; 1899. 614 p.; 1903. 648 p. – Áthelyezett zárdafőnöknő. = TL., 1906. január 1. – Tóth József: Az irgalmas nővérek zárdája és a római katolikus elemi lányiskola története. Tapolca, 2001. –
SUGÁR (SCHWARZ) JÓZSEF tanár
(Soborsin, 1885. december 3. – ?,? )
Arad vármegyei faluban született Schwarcz vezetéknévvel. Tanulmányai alatt szembesült azzal, hogy nevet kell változtatnia. 17 éves korában 1902-ben engedélyezték számára a Sugár vezetéknév használatát. Ifjú korában verseléssel kísérletezett, elég kevés sikerrel, pedig két kötetet is kiadott. Polgári iskolai tanári képesítést szerzett Budapesten. 1907-ben Szücs Mihály betegsége miatt, az ő helyettesítésére fiatal tanárként helyezték Tapolcára, ahol főképpen számtant és mértant tanított heti 20 órában, de szükség esetén a humán tárgyaknál sem jött zavarba. Megbízható tanárnak ismerték meg kartársai és a szülők is. Tanítványai is kedvelték. 1908-ban Alsókubinba helyezték át. Innentől alig van információnk róla. 1924-ben már Újpesten tanított. Mindkét világháborút szerencsésen túlélte. 1950-ben nyugdíjasként Budapesten a XIII. kerületben élt.
Munkáiból: – Hónapos rózsák. Költemények. Bp. 1902. – Proletársors. Bp. 1903. – Szigliget regéje. = TV. 1899. 30. sz. –
Irodalom: – Szinnyei – PFI.Ért. 1907/1908. – Palatinus – Hivatalos Közlöny, 1924. 22. sz. 281 p. –
SULY ANTAL borászati felügyelő
(Veszprém, 1870. – Pécs, 1927. október 13.)
Apja vajdaházi Suly Ede tekintélyes veszprémi városi képviselő és tanácsnok, anyja Gergely Katalin. Iskoláit Veszprémben végezte, majd Budafokon szerzett szőlész-borász képesítést. 1897-ben nősült, felesége Holles Ilona öt gyermekkel ajándékozta meg. Rövid gyakornoki idő után 1896 nyarán helyezték Tapolcára szőlészeti és borászati felügyelőnek és tanárnak a vincellériskola állományába, az innen távozó László Zsigmond helyére. A helyiek véleménye szerint Tapolca és környéke benne kiváló és segítőkész szakembert nyert. A szövetkezés híveként részt vállalt a Tapolcza és Vidéke Tejszövetkezet megalakításában is. Két év múlva már Pécsen borászati felügyelő és az ottani vincellériskola igazgatója. 1907-ben a pécsi IV. országos szőlészeti és borászati kongresszus egyik tagja.A Pécsi Naplóban több írása is megjelent. 1917-ben a királytól legfelsőbb dicsérő elismerést kapott „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül.” A dunántúli szőlőgazdaságok rekonstrukciója körül eredményes munkásságot fejtett ki, amelyet fokozatos előlépésekkel honoráltak. Megbízták a Pécsi Állami Közpince felügyeletével, de annak teljes helyreállítását már nem érte meg. Életének 57. évében vakbélgyulladásban Pécsen hirtelen hunyt el. Tetemét Veszprémbe szállították és ott az alsóvárosi sírkertben lévő családi sírboltba helyezték.
Irodalom: – Mezőhegyi Gergő: A Suly család rövid története = Veszprémi Szemle, 2019. 2. sz. 98-114 p. – Áthelyezés = TV. 1898. június 5. – A tanítók számára rendezett szőlészeti és borászati = TV. 1899. május 7. – A szőlő- és borgazdasági tanfolyamot hallgató néptanítók záróvizsgálata. = TV. 1899. november 5. – Tejszövetkezet = TV. 1900. augusztus 5. – Halálozások = TU. 1927. október 21. – Gyászjelentés –
SÜTŐ KÁROLY végrehajtó, lapszerkesztő
( ?, 1880 körül - ?, ? )
Egy adat szerint Észak-Magyarországon élt, oroszvégi lakós volt. Nincs adatunk arra, hogy mikor és hogyan került Sütő Károly Tapolcára. 1911-ben már községi végrehajtóként alkalmazták Tapolcán. Ekkor itt a monopolhelyzetben levő Tapolczai Lapok c. hetilap rentábilisan működött, egyre jelentékenyebb olvasótábor igényeit elégítve ki. Ezt a helyzetet irigyelte meg László Sándor sümegi nyomdász és 1912. szeptember végén Tapolca székhellyel megindította a Balatoni Hírlapot. A lap felelős szerkesztőjének Sütő Károly tapolcai községi végrehajtót nevezte ki. A lap elő számának megjelenésével egy időben Sütő Károly bejelentette munkaadójának, hogy a tapolcai impresszummal megjelenő hetilapot ő szerkeszti. A közlést községi gyűlés elé vitték, ahol tudomásul vették a bejelentést, de egyúttal kikötötték, hogy „a szerkesztéssel járó munkálkodást csak hivatalos órán és helyiségen kívül teljesíthet.” Erre Sütő Károly írásban lemondott községi állásáról. A következő ülésen „… elhatározza a képviselőtestület, hogy a lemondást egyelőre nem fogadja el, hanem a végrehajtó ellen vizsgálat vezetendő, vajon nem terheli-e esetleg hűtlen kezelés vagy mulasztás vádja, csak ezután fog a képviselőtestület határozni.” Végül békében vált meg tapolcai végrehajtói munkájától. Nagy lendülettel kezdte el a Balatoni Hírlap szerkesztését, de minden igyekezete ellenére messze elmaradt a Tapolczai Lapok színvonalától és olvasottságától. Hamar kitűnt, hogy sem kapcsolatrendszere, sem helyismerete, sem szervező képességei nem igazolhatják az újságkiadó reményeit. Sütő Károlynak elsősorban szépírói ambíciói voltak, amelyeket az újság segítségével kívánt érvényre juttatni. Erőfeszítései közben elkövetett számos sajtóetikai vétkét az érintett, ill. konkurens lapok a fejére olvasták, mire kiadója 1913 márciusában menesztette. Ezzel együtt László Sándor a lap kiadási helyét Sümegre tette át, új évfolyam-számozással látta el és szerkesztésével a Sütő Károlynál tehetségesebb Mangold Gusztávot bízta meg. Sütő Károly eltűnt a környékről, későbbi sorsa ismeretlen.
Műveiből: – Kellemetlen igazságok. = BH., 1912. október 6. – Az emlék. = BH., 1912. október 13. – A jutalom. = BH., 1912. november 17. – A tanítók dolga. = BH., 1913. február 23. – Válasz. = BH., 1913. április 6. – Nyilatkozat. = BH., 1913. április 20. –
Irodalom: – Községi gyűlés.= TL., 1912. október 20. – Községi gyűlés Tapolczán. = 1912. november 10. – Olvasóinkhoz! = BH., 1913. április 13. – Nyilatkozat. = TL., 1913. április 13. –
SVASTICS GYULA, bocsári, földbirtokos
(Balatonederics, 1885. – Balatonederics, 1933. december 1.)
Régi, Balaton-felvidéki nemesi család sarja. Azonos nevű apja földjeinek nagyobbik része, mintegy 300 hold Balatonedericsen volt. Édesanyja Hegedűs Izabella. Családi birtokaik megcsappantak, elaprózódtak. Jövedelmüket többnyire vármegyei és egyéb hivatalviseléssel egészítették ki. Ulánus kapitányként ment nyugalomba, de volt országgyűlési képviselő is. Gyula fia Tapolcán kezdte iskolai tanulmányait. Itt a család ismerősénél, Németh Dezsőéknél volt „kosztra és kvártélyra”. Magasabb iskolát nem végzett, birtokain szakszerűen gazdálkodott és emellett részt vett a vármegyei életben. Felesége külsővati és töreki Töreky Elvira volt, aki két gyermeket szült neki. Tagja volt Zala vármegye nemesi választmánynak is. Beválasztották a Tapolcán működő Mezőgazdasági és Kereskedelmi Rt. felügyelő bizottságába. Egy időben rendszeres látogatója volt a tapolcai Kaszinónak. Vidékünk dzsentri stílusának egyik utolsó groteszk kor-dokumentuma az a jegyzőkönyv, melyet Deák Jánossal történt párbajozása alkalmából felvettek, és amelyet 1909-ben Nyílt-tér rovatában teljes terjedelemben leközölt a Tapolczai Lapok. Utolsó éveiben már súlyos betegség gyötörte. 48 évet élt. „A megboldogult jelentős szerepet töltött be vidékünk életében, amelyből csak az utóbbi években kapcsolódott ki betegsége miatt. Igaz részvét nyilvánult meg végtisztességén, amelyen rengetegen vettek részt.” A balatonedericsi családi sírboltban nyugszik.
Irodalom: – Pécs Gyuláné: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1935. – Nyílt-tér. = TL., 1909. szeptember 19. – Meghívó = TU. 1920. április 18. – Halálozás. = TL., 1933. december 9. – Gyászjelentés, 1933. december 4. –
SVASTITS ELEK, bocsári, földbirtokos,
(Lesencetomaj, 1826. – Lesencetomaj, 1893. december 18.)
A horvát eredetű, később elmagyarosodott nemesi család egyik ága Zala megyében, főleg Keszthely és Tapolca környékén honosodott meg. Nemesi előnevüket a Torontál megyei Bocsár község után vették fel. Birtokán, némi segítséggel a kor színvonalán gazdálkodott. 1864-ben nőül vette széplaki Bottka Lujzát. 67 évesen hunyt el. A lesencetomaji temetőben nyugszik. Felesége és gyermekei ezután Kaposvárra költöztek.
Irodalom: – Halálozások. = TV., 1893. december 23. – Gyászjelentés –
SYLVESTER PÉTER JÁNOS újságíró
( ?, 1898. – Munkács, ? )
Erdélyi székely családból származott. Eredeti neve Péter Zsigmond János. A háború után Magyarországon telepedett le. 1925-ben jött Tapolcára és itt átvette a Tapolczai Lapok szerkesztését. Hat évig szerepelt neve a Tapolczai Lapok impresszumában. 1932 évvégétől Zalaegerszegre ment és a Zalavármegye c. lapot szerkesztette. 1933. január 1-től a Zalai Napló c. politikai napilap felelős szerkesztője lett. 1935. december 3. és 1940. március 21. között a Zalai Hírlap c. politikai napilap felelős szerkesztője volt. Többféle módon szignálta írásait. Legtöbbször: Per. ; S. P. J. ; (S. P. J.) ; (Spj.) ; (Sy) ; (sy) formákban. Jó ügyekért harcolni tudó jó tollú újságírónak tartották. „Lehetnek küzdelmei, oszthat és kaphat sebeket, de ezzel az istenadta őstehetséggel csak előre juthat, mert becsületes meggyőződés ereje s lángoló hite van minden megnyilatkozásában, munkájában.” – vélték barátai. 1925-ben egyik alapítója volt a tapolcai Filharmonikusoknak. Rendszeresen visszajárt Tapolcára, előadásokat tartott, színművekben lépett fel. 1936-ban megnősült, nagyszalontai lányt vett el. Az 1940-es évek elején Munkácson tűnt fel, mint az egyik ottani magyar nyelvű lap szerkesztője és a Magyar Élet Pártja Bereg megyei titkára. A háború végi forgatagban azonban eltűnt a szemünk elől.
Műveiből: – Bacsányi. = TU., 1922. május 14. – Májusi levelet … = TL., 1926. május 23. – A Balaton művésze. = TL., 1926. augusztus 22. – Felhívás. = TL., 1926. december 5. – Bajok a mozi körül. = TL., 1930. október 18. – Nagyboldogasszony = TL., 1936. augusztus 15. –
Irodalom: – Botár Árpád: Egy műkedvelő est a sok közül. = TL., 1926. március 7. – Keszler Zoltán: Bajok a mozi körül. = TU., 1930. október 26. – Szerkesztőségünkből. = TL., 1930. november 1. – Elismerő szó S. P. J.-ról. = TL., 1932. március 12. – Botár Árpád: S. P. J.-nak Zalába. = TL., 1932. április 23. – A Zalavármegye. = TL., 1932. ? ? - Megjelent S. P. J. lapja. = TL., 1933. január 7. - Tovább folyik a „fúrás” = TL., 1933. augusztus 19. – S. P. J. = TL., 1935. január 19. – Halpert Salamon: A Filharmonikusok jubileumi hangversenye. = TL., 1935. január 19. – Vármegyei rendszerváltozás. = TU., 1935. december 8. – Házasság. = TL. 1936. augusztus 22. – A Zalai Hírlap = TL., 1938. február 19. – Búcsúzó. = TV., 1942. november 14. – Halálozás. = TV., 1944. május 27. –
SZABADI ERNŐ tanár
(Kalocsa, 1919. június 5. – Tapolca, 1971. december 21.)
Szülei Szabadi László és Horváth Mária. Iskoláit szülővárosában végezte. Tanítói oklevelet is itt szerzett 1938-ban. Ezután a Testnevelési Főiskolán tanult tovább. Tanári oklevelét 1942-ben kapta meg. Makón, Dunaszerdahelyen, Szegeden, Vasváron, Ózdon tanított a gimnáziumban. 1957-ig aktív sportoló volt. 1959. december 6-án nősült és 1960 júniusában költözött Tapolcára. Először a Kollégiumban, mint nevelőtanár dolgozott, majd a gimnáziumba került át testnevelést tanítani. 1966. májusában súlyos szívinfarktust kapott, majd sorozatosan artériás embóliákat. E súlyos helyzetben 1966 szeptemberében bal lábát amputálni kellett. Mozgásában korlátozva egyik fontos hobbyjának a rajzolásnak hódolt. A megpróbáltatások ellenére kedélyét, életkedvét nem vesztette el. Több szívinfarktust, tüdőembóliát átvészelt, de 1970-ben lebénult. A halál megváltás volt számára. 52 évesen távozott el.
SZABADI ERNŐNÉ, KÉNER MARGIT tanár, igazgató
(Kalocsa, 1929. október 7. – Tapolca, 2004. november 19.)
Az Állami Tanítóképzőt szülővárosában végezte el, majd Budapesten az Apáczai János Pedagógiai Főiskolán szaktanítói képesítést szerzett. Soltvadkerten kezdett tanítani, ahonnan 1951. augusztus 1.-én Tapolcára, az általános iskolába helyezték. 1954.-ben földrajz-biológia szakos képesítést szerzett. 1958, szeptember 1.-től 1962. július 30-ig a tapolcai Leányiskola igazgatója volt. Tapolcán szinte minden általános iskolában tanított. Tevékenyen közreműködött Tapolcán a kereskedő-tanulók képzésében és szorgalmazta az iskola önállósulását. 1974. január 1.-től a Kereskedelmi és Ipari Szakmunkásképző Iskola (KISZI) igazgatója volt nyugdíjazásáig, 1985. augusztus 31.-ig. Vezetésével jó színvonalú kereskedő-oktatás alakult ki, amelynek szerepe lehetett abban, hogy Tapolcán a Móricz Zsigmond utcában megépítették a kereskedő- és iparostanulók oktatására emelt és összevont új szakmunkásképző iskolát.
Irodalom: – VMKÉL – Sz. E. = Új TU., 2004. december –
SZABADVÁRI MIKLÓS tanár, igazgató
(Szeged, 1942. július 6. – Tapolca, 2011. január 9.)
Szülei Szabadvári József és Masa Anna. A Szeged-móravárosi általános iskola elvégzése után az újszegedi tanítóképző intézetbe jelentkezett és járt. A szegedi József Attila Tudományegyetem elvégzése után, 1965-ben pályakezdőként jött Tapolcára, a Batsányi János Gimnáziumba, hogy matematikát és fizikát tanítson. 37 évre kiterjedő tanári pályafutásának minden mozzanata, eredménye e tanintézethez kötődik. Itt alapított családot és teljesen tapolcaivá vált. Felesége, szül. Regős Ilona tanártársa volt és három gyermeke is pedagógus lett. Generációknak mutatta meg a matematika törvényszerűségeinek szépségeit, szabályrendszereinek használhatóságát. Szeretett tanítani és tudott bánni tanítványaival. Okos türelme, higgadt megfontoltsága legendás volt tanítványai körében. Számos tanítványából lett matematikát is tanító pedagógus. Kollégáival példásan tudott együttműködni. Többször volt osztályfőnök. 1972-től 1980-ig igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátott. Ezután 12 évig volt a gimnázium sikeres igazgatója. Egészségének megromlása miatt 1992-től már nem pályázott az igazgatói posztra és tanárként lelkiismeretesen dolgozott nyugdíjazásáig. A Batsányi Gimnázium fontos korszakának irányítója és szervezője volt. Munkájáért több kitüntetést kapott. 69 éves korában hunyt el.
Irodalom: – VMKÉL – VMÉL – BJG. Évk. – Kitüntetések. Az ifjúsági munkáért. = Magyar Ifjúság, 1978. április 7. – Varga Tiborné: Búcsú Szabadvári Miklóstól = UTU. 2011. január – Gyászhír = Napló, 2011. január 12. –
SZABADVÁRI MIKLÓSNÉ REGŐS ILONA tanárnő
(Szarvas, 1943. április 6. – Tapolca, 2004. december 31.)
Édesapja Regős Mátyás tanító és Peres Ilona. Alapiskoláit szülővárosában végezte. Részben a szarvasi Evangélikus Tanítóképző Gyakorló Általános Iskolájában, a felső tagozatot az 1. sz. leány általános iskolában. Ezután a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban tanult. Érettségi után Szegeden a József Attila Tudományegyetemen tanult és szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet 1966-ban. Az egyetemen ismerkedett meg férjével, akivel még a diplomaszerzés előtti évben, 1965. július 3-án Szegeden egybekeltek. 1966-ban jött Tapolcára a Batsányi János Gimnázium tanárának. A családalapítást komolyan gondolták, amit 1966-1969. között három gyermekük születése igazolt. Később mindhárman pedagógusnak tanultak. Tanártársai és tanítványai visszaemlékezései szerint alaposan felkészült, elhivatott pedagógus volt, aki munkáját eredményesen, vidáman és jó hangulatú természetességgel végezte. Harminc évi szolgálat után 1996-ban ment nyugdíjba. 61 évet élt.
Irodalom: – BJG. Évk. – Fehér Nándor: SZ.M.-né (R. I.) = UTU, 2005. január
SZABÓ ANDRÁS mérnök, fűtőházfőnök
(Szentes, 1905. szeptember 4. – ?)
A szolnoki fűtőházból helyezték Tapolcára 1948. szeptemberében Krenner György utódaként fűtőházfőnöknek. Tisztét 1951. szeptemberéig látta el, ekkor Horváth Károly váltotta fel. Ekkor a szombathelyi központba került osztályfőnök-helyettesnek. Csendes, halk-szavú ember volt, munkálkodását a személyzet segítő tisztelete kísérte.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
SZABÓ BÉLA pártmunkás
(Darány, 1933. április 23. – Tapolca, 2002. december 15.)
Szülei földművesek voltak. Gyermeküket kőműves-tanulónak adták. Pécsen a Magasépítő Vállalatnál kőművesként kezdett dolgozni. A szokványosan induló életútnak a fordulat éve után új irányt szabott a zajló történelem. Az élet minden területén vezető-ellenőrző szerepre törő párthatalom felfigyelt a megbízhatóan dolgozó, jóeszű fiatal kőművesre és 1951-ben kiemelve beosztásából egy gyorsított tanfolyam után az Inotai Erőmű akkor alakuló DISZ Bizottsága titkárának nevezte ki. Itt öt évet töltött. Közben katonaidejét is letöltötte. Az 1956-os forradalom után egy évig az erőmű kőműveseként dolgozott. A KISz bizottságok szervezésekor, 1957-ben ismét kiemelték és Veszprémben a KISz Bizottság ifjúmunkás felelőseként, majd első titkáraként dolgozott. Közben leérettségizett és 1958-1959-ben egy éves Komszomol iskolára küldték. 1962-1978 között az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának Osztályvezetője volt. 1963-ban Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet, majd 1966-1968-ban Pártfőiskolát végzett. Egy három hónapos vezetőképző elvégzését követően 1978-ban Tapolcára helyezték a MTVB Járási Hivatal vezetőjének. 1980-1983-ban Tapolcán az MSZMP Járási Bizottság, 1984. január 1-től a Városi Bizottság első titkára volt. E feladatát a rendszerváltozásig töltötte be. 1989-ben nyugdíjazását kérte. Súlyos betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta. A tapolcai kórházban halt meg. Sírja az új köztemetőben van.
Irodalom: – VMKÉL – Fejes – Gyászhír. = Napló, 2002. december 19. –
SZABÓ DÉNES, borgáthi, főkönyvelő, 1848-as honvéd százados
(Surd, 1829. szeptember 8. - Tapolca, 1902. február 25.)
Szabó Pál csurgói ágostai evangélikus lelkész fia, 19 évesen, 1848 tavaszán önként a haza védelmére sietett és az (5.) győri honvédzászlóalj katonája lett. A szabadságharcot a Délvidéken a bácskai (IV.) hadtest kötelékében hősiesen küzdötte végig. 1849. május 16-án hadnaggyá léptetik elő. A fegyvert Borosjenőnél tette le. Büntetésül 1852. május 17-én közlegényként besorozták a 7. huszárezredbe. 1858-ban őrmesterként szerelt le. Hazajőve Egeraracsán lett jegyző. Innen Gulácsra költözött, ahol bérelt földön gazdálkodott. A kiegyezés évében 1867-ben jött Tapolcára, ahol eleinte szolgabírói esküdt, majd segédszolgabíró lett. Itt nősült, felesége a diszeli Saáry Ida volt. Amikor 1869-ben Tapolcán Takarékpénztár létesült, annak alapító tagjaként ő töltötte be a főkönyvelői tisztet és végezte tisztességgel egészen haláláig. Pontossága, munkaszeretete legendás volt. Kivette részét a város társadalmi életéből. Alapító tagja, tisztségviselője volt a Tapolcai Kaszinónak. Sokat foglalkozott a természettudományok egyes ágaival és szenvedélyes szeretettel nyelvészkedett. Nyelvművelő észrevételei, tanácsai gyakran megjelentek és keltettek figyelmet a Tapolca és Vidéke hetilap hasábjain. Tehetségesen verselt, tárcákat, novellákat írt. Munkatársa volt a Nyelvőrnek, a Vasárnapi Újságnak, a Képes Családi Lapoknak, az Ország-Világnak és több szépirodalmi lapnak is. 73 évet élt. Általános részvét mellett temették el a család diszeli sírkertjében.
Irodalom: – + Borgátai Sz. D. = TV., 1902.március 2. – Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp.1988. – Gyászjelentés –
SZABÓ ELEKNÉ, CSÉBY ILONA birtokos
(Tapolca, 1864. augusztus 3. – Szombathely, 1937. december 15.)
Szülei Cséby Antal és Mojzer Karolina. Cséby Lajos gyógyszerész nővére. Első férje Dr. Esső Gyula ügyvéd 1890-évi halálát követően kisgeszényi Szabó Elekhez a felsőőri járás főszolgabírójához ment férjhez. Házasságai révén, és mert tudott bánni a pénzzel, jelentős vagyona volt. Bőven tellett legendás szenvedélyére a kalapok gyűjtésére. Szombathelyen lakott, de sok időt töltött tapolcai rokonságánál és gondosan felügyelte itteni birtokait. A szüreti időszakokat rendre Badacsonyban töltötte. Idősödve egyre több időt töltött Karlsbadban, az ottani fürdőtelepen. Folyamatosan vett részt jótékonysági akciókban. A tapolcai kórház falán elhelyezett emléktábla örökíti meg nevét. Végrendeletében a tapolcai kórház és a tapolcai plébánia javára is nagyobb összeget hagyott. Életének utolsó nyolc évét özvegyen élte le. Gyermektelenül 73 évesen hunyt el. Sírja a szombathelyi ferences templom kriptájában látható.
Irodalom: – Hymen. = TV., 1892. június 12. – Esküvő. = TV., 1892. július 10. – Gyászjelentés –
SZABÓ FERENC káplán
(Szombathely, 1848. május 12. – Nemestördemic, 1890. március 7.)
A gimnáziumot szülővárosában végezte. 1869. július 2-án érettségizett. Ezután jogot tanult Pesten 1868-69-ben. 1869-ben felvették a veszprémi szemináriumba. Pappá szentelte Pribék István segédpüspök 1873. augusztus 1-én. Káplán Szentbalázson, majd Sümegen 1874-től. 1876-ban Konkoly Ambrus plébános mellé Tapolcára helyezték. Zsinati vizsgát tett 1879. június 6-én és 1885. május 20-án. 1885-től plébános volt Nemestördemicen. Itt rendbe hozatta a plébániaházat, kertet, szőlőt, 120 nemesített gyümölcsfát ültetett. Fiatalon, tüdőgümőkórban halt meg.
Irodalom: – Pfeiffer –
SZABÓ ISTVÁN villanyszerelő, öntevékeny népművelő
(Mándok, 1950. február 18. – Tapolca, 2015. augusztus 21.)
Szülei B. Szabó István MÁV-gépkezelő és Móré Eszter htb. Középiskolai tanulmányait Szegeden kezdte és Tapolcán fejezte be. 1980-ban érettségizett. Később teológiát hallgat Veszprémben. 1968 és 1974 között szakmunkás a Szegedi Emergé Gumigyárban. 1975-től 1981-ig az ÉDÁSZ villanyszerelője. 1981-1984-ben postai kézbesítő Tapolcán. Az 1984-1989-es években a Tapolca-Diszeli Kőbányában, 1989-től a tapolcai Szent György-hegy TSz-ben villanyszerelő. Munkája mellett sokat olvas, autodidakta módon képezi magát. Eközben nagy elhivatottsággal foglalkozott a fiatalok kulturális fejlesztésével. 1970 és 1974 között Szegeden irodalmi színpadvezető. 1988-ban a fiatalok összefogásával Tapolcán megszervezte és működtette a Hanga Színpadot, 1991-ben a Napraforgó Népfőiskolát. 1997-től a Veszprémi Egyházmegye pasztorációs referense. Elsősorban a történelmi, társadalmi és kulturális kérdések érdeklik. Autodidaktaként kutatja a hazai népfőiskolai mozgalmak történetét, a szerzetesrendek működését és a régi magyar mítoszok kialakulását. A rendszerváltozás utáni években közéleti írásait gyakran tette közzé különböző lapokban. Sokszor a Mándoki Szabó István írói nevet használta.
Műveiből: – Itt járt a gitáros dalnok. = TK., 1990 december 4. – Téli népzenei esték Tapolcán. = TK., 1990. december 18. – Gondolatfutamok újév táján. = TK., 1991. január 1. – Újévi üdvözlet a kórusnak. = TK., 1991. január 15. – – Lovagmese. = TK., 1991. január 29. – Woodstock-sirató 1991. = TK., 1991. február 12. – Egy szép est a Legényegyletben. = TK., 1991. március 12. – És elmegy a nyár… = TVl. 1991. augusztus 30. – Azértsevárosi kesergő. = TVl. 1992. június 19. – Miért kapta? Tapolca városi kitüntetését Gelencsér Ferenc. = TVl. 1992. augusztus 7. – Beszélgetés Csizmadia István országgyűlési képviselőnkkel. = TVl., 1992. szeptember 11. – Az a ’89-es októberi este. = TVl., 1992. november 6. – Püskiék Tapolcán. = TU., 1995. február 24. –
Irodalom: – VMKÉL –
SZABÓ JENŐ szőlészeti és borászati felügyelő
( ? ,? – ? , ?)
Kolopon volt állami gazdasági szaktanító. Igen élénk pedagógiai és mezőgazdasági ismeretterjesztő tevékenység jellemezte. Pl. 1907 és 1909 között egy sor cikket közölt a Család és Iskola c. lapban. 1917-ben helyezték Tapolcára szőlészeti és borászati felügyelőnek. Bő egy évnyi ittléte alatt folytatta publikációs tevékenységét. Igyekezetével, hozzáértésével tekintélyt szerzett a tapolcai gazdák között. 1918-ban azonban innen Nagybányára helyezték.
Műveiből: – A badacsonyi állami borpince. = TL., 1917. július 15. – A badacsonyi állami közpince. = TL., 1917. szeptember 2. – Fehér borok készítése. = TL., 1917. szeptember 23. – Siller és vörös borok készítése. = TL., 1917. szeptember 30. – A borok érése. = TL., 1917. október 14. – A szőlő metszése. = TL., 1918. március 17., 24., 31. –
SZABÓ JÓZSEF mérnök MÁV főtanácsos
(Gyöngyösszőlős, 1923. augusztus 25. – ? )
A polgári iskola négy osztályának elvégzése után kezdte vasúti szolgálatát 1941. szeptember 9.-én. 1946. január 1.-től a szombathelyi MÁV Műhelyfőnökségen mozdonylakatos. A szorgalmas fiatalember folyamatosan képezte magát. 1947. augusztus 23.-tól a szombathelyi Fűtőházfőnökségen mozdonyvezető. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Szombathelyi Kihelyezett Tagozatán szerzett üzemmérnöki oklevelet. 1973. szeptember 4.-től az Igazgatóság IV. vontatási osztályára helyezték. 1974. június 1.-től a tapolcai Vontatási Főnökség vezetője lett. 1978. június 1.-től az Üzemfőnökség műszaki vezető-helyettese. Nős, négy gyermek apja. Sok szakmai kitüntetés birtokosa. 1980. szeptember 5.-től lett nyugdíjas.
Irodalom: – Százéves – Lovas –
SZABÓ PÁL dr. vitéz, könyvtáros
(Nemesvita, 1890. január 27. – Budapest, 1977. március 6.)
Édesapja tornatanár a veszprémi piarista főgimnáziumban, majd kántortanító Nemesvitán. Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen, Esztergomban és Veszprémben végezte, majd a veszprémi hittudományi főiskolán, a római pápai Gergely egyetemen, a római királyi egyetemen, a debreceni és a pécsi tudományegyetemeken tanult. Betegsége miatt lemondott a papi pályáról. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett olasz nyelv- és irodalomból, majd magyar történet és irodalomtörténet tárgyakból Rómában és Pécsett. A cs. és kir 48. gyalogezred tartalékos tisztjeként végigharcolta az első világháborút, egy alkalommal megsebesült, századosként szerelt le, majd harctéri érdemeiért 1924-ben vitézi címet kapott. 1919. augusztus 5-én önkéntesként részt vett a Tanácsköztársaság tapolcai erői elleni harcban. 1919-ben a debreceni egyetem, 1929-től a pécsi egyetem tudományos könyvtárosa lett. 1928-ban nősült, a veszprémi Fehér Máriát vette el. 1928-29-ben állami ösztöndíjjal Olaszországban volt tanulmányúton. Itt részt vett az első könyvtáros világkongresszuson. 1936-tól Budapesten a műegyetem központi könyvtárában dolgozott. Az intézmény igazgatóhelyettese, egyben a nemzetközi folyóiratosztály vezetője volt. 1950-ben itt nyugdíjazták. Ezután a Színház- és Filmművészeti Főiskola Könyvtárának vezetőjeként és a főiskola olasz tanáraként dolgozott 70 éves koráig. A nemzeti, konzervatív eszmék hirdetőjeként jelentős politikai szerepet vitt. Debrecenben és a Tiszántúlon keresztényszocialista munkásszervezeteket alapított. A pécsi frontharcosok megszervezője és első elnöke volt. Sohasem szakadt el környékünktől. Családi és baráti kapcsolatai okán gyakran járt és tartózkodott Tapolcán, 1919-1926-ig munkatársa, programadója, vezércikkírója volt a Tapolcai Ujságnak. Itt közel száz cikke jelent meg. 87 évesen hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Műveiből: – A keresztény és nemzeti alapon álló munkásszervezkedés. Debrecen, 1921, – A régi pécsi egyetem. Pécs, 1933. – A régi pécsi egyetemre vonatkozó kéziratok és nyomtatványok bibliográfiája. Pécs, 1933. – A M.K. Erzsébet Tudományegyetem. I. Pozsonyban. Pécs, 1934. – A M.K. Tudományegyetem bibliográfiája. Pécs, 1934. – A M. Kir. Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Bp. 1940. – Keresztény politikát. = TU., 1919. november 9. – A magyar jövő alapja. = TU., 1920. március 21. – A kultúráért. = TU., 1923. augusztus 23. – Évfordulón. = TU., 1924. augusztus 3. – Honleányoknak. = TU., 1924. augusztus 10. – Az ellenforradalom vértanúinak. = TU., 1926. július 30. – Harminc év. = TU., 1926. szeptember 3. –
Irodalom: – A Magyar Legújabb Kor Lexikona. Bp. 1932. – Újságunk munkatársát = TU., 1922. április 16. – Vitéz. Dr. Sz. P. = TU., 1924. június 22. – Esküvő = TU. 1928. április 28. –
SZABÓ SÁNDOR ELEK (vághi) káplán
(Győrsziget, 1886. március 12. – Sümeg, 1986. június 7.)
Az elemi iskolát szülőhelyén, a gimnázium I-II osztályát Győrben, a III. osztályt Érsekújváron, a IV-VIII. osztályáét Veszprémben járta. 1904-ben érettségizett. A veszprémi szeminárium elvégzése után pappá szentelték 1908. augusztus 16-án. Első lelkészi szolgálati helye Lengyeltóti volt, itteni évei alatt középiskolai hittanári oklevelet szerzett. 1912-ben püspöke Tapolcára helyezte káplánnak. Itt Ley József plébános mellett öt évet töltött „amely idő alatt nemcsak mint kötelességtudó pap és tanár működött, hanem társadalmi mozgalmakban is tevékeny részt vett. Kiváló egyházi és világi szónok. Ragyogó nyelvezet, kitűnő előadás jellemzik szónoki tehetségét. Társadalmi érintkezésében lebilincselő, nyájas modor, oly tulajdonságok, amelyek méltán tették őt felekezeti különbség nélkül mindenki előtt kedveltté.” A polgári iskolában a latin nyelv mellett szabadkézi rajzot, és földrajzot is tanított. Vezetője volt a kath. legényegyletnek. Meggyőző erejű cikkírója volt a Tapolczai Lapoknak. 1917-ben elhelyezték Veszprémbe, ahol a polgári és kereskedelmi iskolánál és az Irgalmas Nővérek Intézeténél hitoktató volt. Ezután rövid ideig tábori lelkészi szolgálatra küldték de visszajött Veszprémbe vallástanári szerepkörét ellátni. 1922-től plébános lett Csökölyben. 1923-ban zsinati vizsgát tett. 1931-től tagja lett az Egyházművészeti Bizottságnak. 1936-tól Sümegen plébános és kerületi esperes lett. Az ő idejében restauráltatta Rott Nándor püspök a sümegi plébániatemplom Maulbertsch-freskóit. 1948-tól tiszteletbeli kanonok. Itt 1961. november 8-tól a volt ferences templom igazgatója volt.
Műveiből: – Tavaszi zsendülés. = TL., 1914. március 29. – Őszi árnyék. = TL., 1914. szeptember 27. – Emlékezés Erzsébet királynéra. = TL., 1914. november 22. – Háborúnk tanulságairól. = TL., 1915. június 6. – „Békesség a jóakaratú embereknek.”
Irodalom: – Pfeiffer – PFI Ért. 1912/1913 – 1921/1922. – A Tapolczai Kath. Legényegylet. = TL., 1912. április 28. – Tábori lelkész. = TL. 1916. január 9. – Szabó Sándor tapolczai káplán távozása. = TL., 1917. január 14. – Hangverseny után. = TL., 1929. április 11. – Személyi hír. = TU., 1936. január 19. –
SZABOLCS (SZEILER) GÉZA
(Tapolca, 1916. – Budapest, 1984. december 20.)
Szabolcs Géza nyomdász testvére. Idejét megosztotta két tartózkodási helye Szekszárd és Tapolca között. 1940 tavaszán eljegyezte Scherer Katinkát Balatonlelléről, aki két leánygyermeket szült neki. Az 1930-as évek végétől a Tapolczai Lapok állandó esszéírója volt. Egyéni stílusú, finom iróniájú írásait hétről-hétre sokan várták. Cikkeit esetenként – eszgé – ill. Eszgé aláírással jegyezte. Irt más lapokba is, pl. a Balatoni Kurirnak is munkatársa, tapolcai tudósítója volt. A háború után Siófokra költözött, majd Budapesten volt otthona. Ott halt meg 69 éves korában. Hamvait a siófoki újhelyi temetőbe helyezték el.
Műveiből: – Szilveszteri élmények… = TL., 1939. január 7. – Életre ítéltél. = TL., 1939. január 7. – Részeges Kis-Kovács halála… = TL., 1939. január 14. – Szeretnélek megtartani. = TL., 1939. január 21. – Egér és tank… = TL., 1940. január 4. – Ave Farsang! = TL., 1940. január 6. – Érdekes …= TL., 1940. január 13. –
Irodalom: – Eljegyzés. = TL., 1940. május 11. – Gyászjelentés
SZABOLCS (SZEILER) LÁSZLÓ nyomdász
(Lendvavásárhely, 1905. - Pápa, ? )
Jól képzett nyomdászként került a László nyomdába, ahol gépmester volt. 1942-ben be kellett vonulnia és rövidesen hadifogoly lett. Hazatért, de egészsége megromlott. 1944-től kibérelte és nyomdászmesterként felelősen működtette az elkobzott László-nyomdát. Az újjáalakuló tapolcai sportklub vívó szakosztályának elnöke lett. 1945-ben még segédkezett a Szabad Élet c. rövid életű újság beindításánál, de a nyomda államosítását, majd felelőtlen tönkretételét már nem várta meg. Veszprémbe hívták. A veszprémi nyomdában előbb gépmesterként, rendelésfelvevőként majd kalkulátorként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után asszony-lányához Pápára költözött. Ott halt meg. A Kálvária temetőben levő, eplényi rózsaszínű mészkőből faragott, elnagyolt vésetű PAPÓKA feliratú sírköve őrzi emlékét.
Műveiből: – Jól sikerült a Kat. Nőegylet műsoros estje. = TL., 1942. április 25. –
Irodalom: – Mestervizsga. = TL., 1940. november 30. – Névváltoztatás. = TL., 1941. február 22. – A „Tapolczai lapok” elkobzásának utórezgése. = TU., 1942. október 3. – Június10: a TSC alakuló közgyűlése. –
SZÁDECZKY ANNA (MAURA) nővér
(Nézsa, 1903. augusztus 1. – Tapolca, 1968. március 12.)
Nógrád megyei szegény földművesszülők gyermeke. Apja Szádeczky József, édesanyja Dudás Anna. Otthon kevés volt a kenyér, alapiskolái elvégzése után leányukat egyházi szolgálatra ajánlották. A vincés nővérek vették szárnyuk alá. 1927. augusztus 13-tól dolgozott a tapolcai Szent Erzsébet kórházban, a Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek Szeretet Leányai Társulatának tagjaként. Ő is a Ménesí-úti anyaházból indult, ott sajátította el a szerzetesi élet rendjét, szabályait. Ezután a kórházi gyakorlat következett, ahol betegápolástól a műtőkben szükséges tennivalók elsajátításáig sokoldalú és alapos kiképzésben részesültek. Ezt követően helyezték szolgálati helyükre. Maura nővér is ezt az utat járta be. Minden bizonnyal első és egyetlen munkahelye a tapolcai kórház volt. 1936-ig Ráth Ilona főnöknő, ezután Szerecz Rozamunda irányításával dolgozott szinte éjjel-nappal. Kezdetben a betegágyak mellett végezte az ápolónővéri feladatokat, de a harmincas évektől egyre inkább a műtőben tette magát nélkülözhetetlenné. A rend feloszlatásakor is munkahelyén maradt és ugyanúgy tevékenykedett, mint korábban. 1967-ig dr. Winkler Károly sebész, igazgató-főorvos jobbkezeként dolgozott. Súlyosbodó rákbetegsége pihenésre késztette. Szolgálati helyén, a tapolcai kórházban, betegei és pályatársai körében hunyt el. Egykori betegei még ma is áldják emlékét.
Irodalom: – 100 éves kórház – Tóth: Zárdatörténet. –
SZAKMÁNDY ALBERT kőművesmester
(Tapolca, 1881. május 12. – Tapolca, 1942. április 24.)
Szülei Szakmándy Sándor és Sebestyén Rozália. Csak elemi népiskolát végzett, majd kőműves-tanulónak adták. Ifjúkorában a tanoncok, segédek nehéz életét élte. Az első róla fennmaradt híradás duhaj természetéről szólt. Alig szerezte meg mesterlevelét, máris a frontra kellett mennie. Az I. világháborúban a 20. honvéd gyalogezred katonája volt. Végigszolgálta a háborút, egy alkalommal megsebesült. Valószínűsíthető, hogy ott került közel a politikához. Hazatérve a szociáldemokratákhoz csatlakozott és részt vett minden akciójukban. Komolyabb szerephez először 1919. március 3-án jutott, amikor a Községi Nemzeti Tanács egyik alelnökévé választották. Később az április 29-én megválasztott Községi Munkástanácsnak is alelnöke lett. Ezt a feladatot, mint Kerékjártó Kálmán egyik helyettese betöltötte a Járási Munkástanácsban is. Helyet kapott a Városfejlesztő Bizottságban és az Ismeretterjesztő Bizottságban. A Munkástanács képviseletében részt vett az 1919. május 22-én alakult Építési Direktóriumban. Nem tartozott az igazi hangadók közé, szerepe mindvégig formális maradt. Ezért komolyabb megtorlástól nem kellett tartania. Néhány hónapnyi internálás után hazaengedték. Mindvégig szociáldemokrata maradt, de a direkt politizálástól tartózkodott. Folytatta iparát, és csak az Ipartestületben kifejtett társadalmi tevékenységéről tudunk. Feleségével Mester Máriával csendes, dolgos életet élt. Szívszélhűdésben halt meg 62 éves korában. A tapolcai köztemetőbe „impozáns részvét mellett temették el.” Az Ipartestület tagjai gyászzászlók alatt vonultak ki, hogy megadják a végtisztességet iparostársuknak, aki a munka szerszámai mellett közel ötven esztendőt töltött el. Megjelentek a temetésén a frontharcosok is, akik önfeláldozó, harcos bajtárstól búcsúztak. Részvétének adott kifejezést Mogyorós hegyközség is, hogy az ősi szőlő birtokosának utolsó istenhozzádot mondjon.”
Irodalom: – DCL - Aranyifjúság. = TV., 1901. október 27. – A Községi Nemzeti Tanács hétfői ülése. = TL., 1919.március 9. – Munkástanács. = TL., 1919. május 3. – Építési direktórium. = TL., 1919. május 24. – Halálozás. = TL., 1942. május 2. – Halálozások. = TV., 1942. május 2. –
SZAKOLCZAY ZSÓFIA KLOTILD irgalmas nővér, óvónő
(Ipolyság, 1864. – Tapolca, 1919. május 13.)
Az egykori Hont vármegyében született. Iskoláit szülővárosában és Nyitrán végezte. Elhivatottságból csatlakozott a „szürke nénék” rendjéhez. 1893-ben szakképzett óvónőként kerülhetett Tapolcára. Ekkor már nem volt pályakezdő, előtte kilenc évet máshol szolgált óvónőként. Az Irgalmas Nővérek tapolcai zárdája keretében működő óvodában 26 éven át folyamatosan „tanítgatta, nevelte a népes óvó kisdedeit oly ügybuzgalommal, szeretettel, odaadó fáradozással, kitartással, amely valóban a legnagyobb önfeláldozást kívánta. Kisded tanítványai viszont szeretettel csüngtek rajta s ma is mint felnőttek kedvesen emlékeznek a jó Klotild testvérre, sőt volt tanítványai még a háború alatt a harctérről is megemlékeztek róla, ami látható örömmel töltötte el. Hisz más jutalma a megemlékezésnél alig volt.” Életének 55-ik évében költözött ki a tapolcai temetőbe. Búcsúztatása a tapolcai kommün legkeményebb napjaiban történt, az egykori tanítványok és szüleik, valamint a városka társadalmának tömeges, demonstratív részvételével. Az éppen „kollektivizálás” alatt álló Tapolczai Lapok is szépen köszönt el tőle. Az egykori tanítványok utódai közül többen még száz év múltán sem felejtették el.
Irodalom: Tóth József: Az irgalmas nővérek zárdája és a római katolikus elemi leányiskola története. Tapolca, 2001. – Halálozás. = TL., 1919. május 17.
SZALAI DEZSŐ szövetkezeti elnök
(Kapolcs, 1910. január 25. – Budapest, 1979. december 4.)
Jó eszű, mozgékony fiatalként lakatosipari végzettséget szerzett és Tapolcán műhely-lakatos lett. 1932-1951 között, mint önálló kisiparos lakatos mesterként dolgozott. 1951-ben tíz fővel megalakította a Keszthelyi Vas- és Fémipari Szövetkezetet, ahol szövetkezeti elnökként tevékenykedett. Jó szervezőkészséggel folyamatosan növelte a dolgozók létszámát, az 1960-as években már 250 fővel láttak el a feladatokat. Különböző szakmai részlegeket (lakatos, géplakatos, esztergályos, autószerelő) hozott létre. Fő tevékenységi körük a lakosság ellátása volt, de nagyobb cégektől is volt megrendelésük. Fontos feladatának tekintette az ipari tanuló képzést. Tanműhelyt hozott létre, ahol kiváló szakoktatók adták át tudásukat a fiataloknak. 1972-ben vonult nyugdíjba.
Irodalom: – KÉL –
SZALAVÁRY REZSŐ igazgató-tanító, kántor
(Barnag, 1823. május 26. – Tapolca, 1895. szeptember 24.)
Korán elhalt édesapja Barnagon volt kántortanító, aki családjával 1852-ben települt Tapolcára. Elemi iskolái után Würth Mihály kapornaki esperes-plébános vette át neveltetését. 1842-ben a veszprémi püspöki képezdében tanítói oklevelet nyert. A pályát Súron kezdte meg. A következő két évben Kisbéren tanít majd 1847-ben Pesten a Vizi- és Terézvárosban segédtanítóskodott. A szabadságharc idején megbetegedett és Sümegre költözött. 1849-ben Petenden önálló tanítónak és községi jegyzőnek választották meg. 1851-52-ben Káptalantótiban töltötte be ugyanezen tisztségeket. 1852-ben, mint okleveles főelemi tanító költözött Tapolcára, ahol haláláig élt, tanított és kántorizált. 43 éven át kántortanítóként majd a gazdasági felső népiskola énektanítójaként, ill. a katolikus fiúiskola igazgató tanítójaként élt hivatásának. Tanítványai és kartársai között egyaránt nagy megbecsülésnek örvendett. Elnöke volt a Tapolcza-balatonfüredi római katolikus tanítóegyesületnek. Halála előtt egy évvel ünnepelték elnöki tisztének 25, tanítóskodásának 52-ik évfordulóját, ahol Hornig Károly veszprémi püspök is méltatta pedagógiai érdemeit. Az ő munkájának érdeme volt, hogy Tapolcán hosszú időn át fennállott és eredményesen működött az iparos dalárda. Érett orgonajátékát, szépen zengő baritonját szívébe zárta és sokáig emlegette a tapolcai társadalom. Tapolcán temették el, de hamvait később Keszthelyre vitték.
Irodalom: – Jubileum. = TV., 1894. szeptember 8. – Sz. R. = TV., 1894. szeptember 15. – Sz. R. + = TV., 1895.szeptember 29. – Halálozás. = BML., 1895. október 3. – Kérelem! = TV., 1900. február 18. –
SZALAY BÁLINT földbirtokos
(Gyulakeszi, 1858. 01.14. – Káptalantóti, 1905. január 30.)
Szülei Szalay Bálint és Márkus Magdolna birtokosok. Iskoláit befejezve gazdálkodni kezdett apja birtokán. Családot Polczer Teréziával (Rizával) alapított. Vonzotta a közélet is. A századforduló tájékán többször volt a megyei esküdtszék tagja. Érdeklődését jelzi, hogy nevét sokszor ott olvashatjuk a Zalamegyei és tapolcai sajtó előfizetői között. Fontolgatta a megyei hivatal-vállalást és 1883-ban közigazgatási gyakornoknak nevezték ki a tapolcai járásba. 1884-től a tapolcai járás másod-szolgabírójának jelölték és nevezték ki. Az 1880-as évektől tevékeny tagja volt a Zalamegyei Gazdasági Egyesületnek. Jelentős földterületeken gazdálkodott, szép szőlőbirtokokat művelt. Állattenyésztéssel is foglalkozott. Sírja Káptalantótiban van.
SZALAY DEZSŐ birtokos
(Tördemicz, 1885. augusztus 16. – Káptalantóti, 1955.? ? )
Az eötsi előnevű kisnemesi család sarja. Apja Szalay Bálint és Polczer Teréz. Szalay Kázmér birtokos testvérbátyja. Örökölt és szerzett birtokai Káptalantóti és Badacsony határában, ill. édesanyjától nevet kapott Riza-puszta környékén terültek el. Elsősorban szőlőműveléssel foglalkozott, de jelentős állattenyésztő telepet is működtetett. Főleg szarvasmarhatartása volt számottevő, de birkanyájai is legeltek a környékbeli hegyek-dombok lankáin. Nagyhírű fajtatiszta szimmenthali tehenészete többször is díjat nyert. 1908 márciusában Hertelendi Ferenc temesi főispáni beiktatásán ő képviselte a tapolcai járás gazdatársadalmát. Szakszerűen működtetett gazdaságai szépen jövedelmeztek ezért nevét tartósan a virilisták között találjuk. Hamvai Káptalantótiban a Badacsonyi úti temetőben a családi sírkertben nyugszanak.
Irodalom: – Virilista bizottsági tagok 1912-re. = TL., 1911. november 5. – Tapolczai és járásbeli megyei virilisták. = TL., 1916. február 13. –
SZALAY GYÖNGYI, HORVÁTH ERNŐNÉ párbajtőrvívó, vívóedző
(Tapolca, 1968. március 24. – Veszprém, 2017. december 30.)
Szülei Szalay László és Magyar Erzsébet vezető óvónő. 1982–1986 között a tapolcai Batsányi Gimnáziumban tanult, az 1991– 1995-ös években a Testnevelési Főiskolán, majd a Testnevelési Egyetemen szakedzői szakon tanult. 2005-ben testnevelő tanár képesítést szerzett. Gyermekkorától vívott, kezdetben tőrvívásban később párbajtőrben versenyzett. Edzője Majer István, később Borosné Eitner Kinga. 1978-óta a Tapolcai Bauxitbányász vívója, háromszoros bajnok. 1989-óta válogatott. 1991-ben EB bronzérmes, 1995-ben világbajnoki ezüstérmes, 1996. olimpiai bronzérmes, 1997., 1998 vb. bronzérmes. Csapatban 1989., 1991., 1992., 1993., 1995., 1997., 1999 világbajnok. 1990., 1994. vb. ezüstérmes. 1991-ben Európa-bajnok. A Balaton Vívóklub és a Tapolca Vívóklub alapítója és edzője. 2000-től Tapolcán a Polgármesteri Hivatal sportszervezőjeként dolgozott. Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott. 1991. szeptemberében ment férjhez. 2006-tól gimnáziumi testnevelő-tanár. 2017. december 30-án egy kolbásztöltő verseny díjkiosztóján lett rosszul és több újraélesztési kísérlet ellenére életét vesztette. Tragikusan korán, 49 évesen hunyt el. Tapolca sportéletének kiemelkedő alakját általános részvét mellett az új köztemetőben helyezték nyugalomra.
Irodalom: – Ki-kicsoda a magyar sportban? 1-3 köt. Szekszárd, 1994-1995. – Magyar és nemzetközi ki-kicsoda 1998. Bp.1997.. – VMKÉL – Tamás Rita: Akit a sors kézen ragadott… úgy hívják: Sz. Gy. = N. S., 1996. október 16. – Sz.Gy. Luxenburg grófnője. = N. S., 2006. április 19. – Darcsi István: Tapolca büszke vívójára. = Napló, 2005. október 8. – Szíjártó János: A bajnok iskolája. = Napló, 2006. május 13. – Tóth B. Zsuzsanna: Nemes egyszerűség, csendes nagyság. = Balatoni Futár, 2002. 3. sz. – Németh Zsolt: Sz. Gy. új szerepre készül. = Reform, 1997. augusztus 5. –
SZALAY GYULA, vitéz, gyógyszerész, bíró
(Hosztót, 1895. április 3. – Tapolca, 1973. július 16.)
Apja Szalay János húsz éven át a Hosztót melletti József-majorban volt juhász, majd újabb két évtizedig, 1918-ig a Tapolca melletti Tüskés-majorban Forster Elek birtokán volt un. „kommenciás” számadó gazda. 1935-ben bekövetkezett haláláig 150 holdas ujji birtokán gazdálkodott. Szalay Gyulát érettségije után azonnal bevonultatták katonának. Az I.világháborúban a dési 32. gyalogezred tartalékos tisztje volt. A háború elhúzódása miatt – megélhetési okokból – aktiváltatta magát. Az olasz harctérről hazatérve, mint főhadnagy szolgálta a Károlyi-kormányt és a Tanácsköztársaságot. Horthy hadseregéből félévi szolgálat után leszerelték. Ezek után, 1920-ban lépett a gyógyszerészi pályára és rövidesen megszerezte az ehhez szükséges képesítést. Glázer Sándor leányával, Glázer Irénnel történt házasságkötése után vette át 1927-ben az „Oroszlán-patika” vezetését. háborús érdemeiért 1931-ben avatták vitézzé. Részt vett a tapolcai közügyek intézésében és két cikluson át, 1933. december 30-tól, 1940. január 5-ig Tapolca bírója volt. Szerepe volt a község fejlődésében, pl. az un. TIAC-sportpálya létrehozásában, a barlangfeltárások kiterjesztésében és a tűzvészben elpusztult Vörösmarty utca újjáépítésének megszervezésében. Résztvett a Hangya és a Tejszövetkezet vezetésében is. Tagja volt a Vitézi Rendnek. Esterházy Móric híveként 1935-ben társelnöke lett a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártnak. Később a MÉP-ben politizált. A második világháború végéig tisztként szolgált. A háború után 1950-től, 1961-ig a badacsonytomaji, majd a tapolcai gyógyszertár vezetőjeként működött. 1961 évtől, még egy évtizednyit – mint nyugdíjas, szocialista brigádtagként – egykori gyógyszertárában dolgozott. A tapolcai Glázer kriptába temették.
Irodalom: – Rédiger Béla: A tapolcai gyógyszerészet története. [Kézirat] Tapolca, 1970. – Háborús emlékéremmel kitüntetettek. = TU., 1930. szeptember 14. – Bíró és elöljáróság választása Tapolczán. = TL., 1933.december 30. – A KGSZP szervezete. = TU., 1935. március 17. – Vitézi kitüntetés. = TU., 1935. május 26. – A sportpálya = TL., 1936. május 23. – A községbíró válság megoldódott. = TU. 1938. november 6. – MÉP hírek = TL., 1939.május 27. – Vitéz Sz. Gy. visszavonul a közélettől. = TV. 1940. január 20. –
SZALAY IMRE tanár, igazgató
(Pápóc, 1935. február 21. – Tapolca, 2011. február 6.)
Szülei Szalay Viktor szabómester és Sziva Alojzia. A pápai Tanítóképzőt 1955-ben fejezte be. Első munkahelyén a sümegi Ramassetter Vince Általános Iskolában 1961-ben dolgozott tanítóként. 1961-1966 között a Sümegi Járási Tanács művelődési osztályának tanulmányi felügyelője. Közben 1962-ben befejezte a Népművelési intézet kétéves iskoláját, majd 1965-ben Pécsen a Tanárképző Főiskolát. 1966-1969-ben Sümegen az Ady Endre Általános Iskolában tanár. 1969-ben Tapolcára költözött és a Városi Tanács Művelődési Osztályát vezette. Sokat munkálkodott a város keleti városrészében létesített iskola létrehozásáért. 1981-1982-ben a Batsányi János Általános Iskola, majd 1982-1996 között a Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója. Nagy munkát végzett az új iskola munkájának megszervezésével, a pedagógiai munka színvonalának folyamatos biztosításával. Kapcsolatot teremtett és ápolt a diószegi általános iskolával és a Kassai Batsányi körrel. Közben, 1971 -1982 között a Bauxitbányász SE Atlétikai Sportiskola igazgatói tisztét is ellátta. Munkájáért több kitüntetést, 1995-ben főtanácsosi címet kapott. 1996-tól nyugdíjasként élt és küzdött egyre súlyosbodó betegségével. 76 évet élt. Az új köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – VKÉL – Gyászhír = Napló: 2011. február 8. – Görcsös Mihályné: Szalai Imrére emlékezünk = UTU 2011. február –
SZALAY JÁNOS prépost
( ? – Győr, 1655. augusztus 18. )
Iskoláit Győrben járta a jezsuitáknál, ahol 1631-ben, mint „rhetor” volt található. A teológiát is Győrben tanulta és itt szentelték pappá. Ezután plébános lett Tapolcán. Adataink szerint 1631-37 között. Valószínű, hogy 1637-től már veszprémi kanonok 1638-ban részt vett a nagyszombati tartományi zsinaton és megbízták azzal, hogy az elhalt prelátusok hagyatékának egyik „directora” legyen egyházmegyéjében. „Igen emberséghes, iambor, tudos ember” egy korabeli feljegyzés szerint. 1638. október 30-tól 1652-ig fehérvári prépost. 1639-től olvasókanonok és káptalani dékán. Tisztségeinek megtartása mellett 1648-ban elnyerte a győri olvasókanonoki javadalmat is. Végrendeletében vagyonát kegyes célokra hagyta. Nem feledkezett meg első plébániájáról, Tapolcáról sem, amely 25 ezüstforintot örökölt tőle. Kívánsága szerint a győri székesegyház sírboltjába temették.
Irodalom: – Pfeiffer –
SZALAY KÁZMÉR, eötsi, földbirtokos
(Tördemic, 1888. december 30. – ? , 1959. )
Szülei eötsi Szalay Bálint földbirtokos és Polczer Terezia voltak. Ludovika Akadémiát végzett. 1909.-ben a 13. k. huszárezredhez osztották be. 1914.-ben mint főhadnagy az 1. k. huszárezredhez került. Az első világháborút az orosz, román és olasz harctereken küzdötte végig. 1917 májusában a román harctéren lett százados. A háború után birtokára vonult vissza. Itt családot alapított, felesége Fricke Emilia lett. Káptalantóti lakosként jelentős Rizapusztai birtokain gazdálkodott. Jelentős nagyságú és kiterjedt fajtaválasztékú szőlőterületeket művelt. Gabona és takarmánynövények termelésében kora színvonalán működött. Állattartásban is eredményes volt. Baromfitenyészete a környék egyik legfejlettebb ágazata volt. Pénzügyi, üzleti, hivatali ügyeinek intézése végett gyakran időzött Tapolcán. A tekintélyes birtokost Tapolcán a járási mezőgazdasági bizottság elnökévé választották. Elnöke volt a Tapolcai Hitelszövetkezetnek is. Az 1929 márciusában megalakított Badacsonyvidéki Pinceszövetkezet alelnökévé választották. 1940 évre Zala vármegye törvényhatósága bizottsága Tapolcai hatáskörrel községi számvizsgáló elnöknek nevezte ki. Politikai szerepvállalásaiban mértéktartó volt. 1935-ben az Esterházy Móric által alapított Keresztény Gazdasági és Szociális Párt társelnöke lett. 1936-ban a tapolcai járás adófelszólamlási bizottságának elnökhelyettese. A Zala megyei borellenőrző bizottságban ő képviselte a tapolcai gazdák érdekeit. Mindvégig jelentős bortermelésére, főleg rizapusztai pincészetére alapozva 1942. augusztus 26-én bornagykereskedőként is bejegyezték a Zala megyei Cégbíróságon. Káptalantótiban, szerettei körében nyugszik az eötsi Szalay család sírkertjében.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Reé László: A magyar huszár fényképcsarnoka. – A Badacsonyvidéki Pinceszövetkezet megalakítása. = TU., 1929. március 10. – Hitelszövetkezetünk közgyűlése. – Fajbaromfi = TU., 1931. április 5. – A Mezőgazdasági Bizottság tiltakozó gyűlése. = TU., 1931. április 19. – A járási mezőgazdasági bizottság értekezlete. = TL., 1933. október 14. – A KGSZP szervezete. = TU., 1935. március 17. – Adótárgyalások. = TL. 1936. szeptember 5. – Borellenőrző bizottság. = TL. 1936. december 5. – Községi számvizsgáló elnökök kiküldése 1940 évre. = TL., 1940. január 27. –
SZALAY MIHÁLY apátkanonok
(Alsólendva, 1839. szeptember 19. – Veszprém, 1905. október 15.)
A gimnáziumot Varasdon és Zágrábban járta ki, 1858-ban érettségizett. A zágrábi főegyház Bécsbe a Pazmaneumba küldte tanulni 1858-1862 között. Pappá szentelték 1862. július 16-án a veszprémi egyházmegye szolgálatára. Még ez évben Tapolcán káplánként kezdte a papi pályát Konkoly Ambus plébános mellett. 1864-ben Keszthelyre helyezték, majd 1865-től a dogmatika tanára Veszprémben. 1869-től a szentszéki ügyész, 1871-től a teológia babérkoszorúsa, az egyháztörténelem és egyházjog tanára. 1877-től szentszéki ülnök, majd zsinati vizsgáló. 1886-tól Veszprémi kanonok, püspöki biztos a piarista gimnáziumnál, és a középiskolai hittanárokat képesítő bizottság tagja. Kanonoki javaiba 1886. május 22-én iktatták be. 1887-1890 között az Aggpapok Házának igazgatója, majd anyakönyvi vizsgáló. 1898-tól bélakúti c. apát és pápai főesperes. 1900-tól somogyi főesperes, 1901-től zalai, 1902-től székesegyházi főesperes, és hántai prépost. Veszprémben az alsóvárosi temetőben temették.
Irodalom: – Pfeiffer – Halálozás. = TL., 1905. szeptember 24. –
SZÁM LAJOS kályhásmester
(Sümeg, 1923.november 23. - Tapolca, 1993.december 26.)
Régi fazekas családban született. Apja Szám Péter fazekasmester.
Sümegen járt iskolába, 6 osztályt végzett. (7-8. osztályt a felnőttek esti iskolájában) Tizenhárom évesen került Tapolcára, nagybátyjához Pauer Gyula kályhásmesterhez. Szülei ezekben az években haltak meg, így nagyon egyedül maradt, mivel húgát a sümegi rokonok nevelték. Mint segéd is még évekig a nagybátyjánál dolgozott. 1949-ben belépett a Tapolcai Kisipari Szövetkezetbe, ahol kályhásként dolgozott. 1956-ban megnősült. Felesége: Sági Edit bérelszámoló, (gyermekei Lajos 1956. és Edit 1959.). Közben 1959. december 18-án Budapesten mestervizsgát tett, 1964 júliusától cserépkályhás kisiparos lett Tapolcán. Hírnevét az általa megrakott cserépkályhák adta kitűnő meleg és hosszú élettartam alapozta meg. Sokat járt vidékre családok, óvodák, iskolák melegét biztosítva. 25 éves kisiparos munkásságáért ezüstgyűrű kitüntetést kapott 1989-ben. A megyében és azon túl is dolgozott egészen haláláig. Sírja Tapolcán van.
SZÁNTÓ ZSIGMOND telekkönyv-vezető
(Marosdécse,1895. november 2. – Tapolca,1988. )
Gyermek és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Az érettségi bizonyítványának megszerzése után, a súlyos munkanélküliség körülményei között a biztosnak látszó állami szolgálatok felé tájékozódott. Az első világháború beleszólt életébe. Előbb katona, majd fogoly lett a keleti fronton. Évek múlva térhetett vissza Magyarországra. Végül a csendőrség állományába került. Gyenge fizikuma miatt, a fárasztó terepszolgálat helyett inkább a testület irodai, nyilvántartó munkájában volták be. „A m. kir. igazságügyminiszter 1937. június 30-án Szántó Zsigmond igazolványos csendőrtörzsőrmestert a kaposvári törvényszékhez irodasegédtisztté nevezte ki.” Itt szerzett gyakorlatot a telekkönyvi ügyintézés terén. Néhány év múltán 1941. július 6-án az igazságügyminiszter a tapolcai járásbíróság állományába helyezte telekkönyvvezetőnek. Dr. Szőke Andor járásbírósági elnök vezetése alatt elismerten pontos munkát végzett. Első nagyobb feladata az elkobzott Tapolca környéki zsidóbirtokok telekkönyvi átírási munkái voltak. Tapolcán jól érezte magát, itt kívánt családot alapítani. Felesége az osztrák származású, nála 20 évvel fiatalabb Kolenz Karolina lett, aki anyanyelvi német tudásával az ’50-es, ’60-as években hozzájárult a család megélhetéséhez. Házasságuk gyermektelen maradt ezért örökbe fogadtak egy 1951-es születésű kislányt, Ilonát, akit tisztességgel felneveltek és férjhez adtak. Lakásuk a Keszthelyi út – Alkotmány u. sarki társasházban volt. Az 1960-as években nyugdíjba ment. Halálukig csendesen éltek, a közéleti mozgásoktól magukat távol tartva. 93 évet élt. Három évvel élte túl feleségét. Sírjuk a régi köztemetőben található.
Irodalom: – Előléptetések = Budapesti Közlöny, 1937. július 8. = Igazságügyi Közlöny, 1937. 6. sz. – Áthelyezések = Igazságügyi Közlöny, 1941. 7. sz. 309 p. – Hangodi László gyűjtése és közlései –
-
SZÁNTÓ (SCHWARZ) JÓZSEF vásáros és kereskedő
(Békés, 1853. – Budapest, 1934?)
Szülei Schwarz Manó és Schwarz Julianna. Iskolái végeztével kereskedőnek tanult. 1870 körül kereskedősegédként Tapolcára jött.
1880. augusztus 25-én feleségül vette Lessner Anettet, Lessner Ferenc özveggyé lett leányát, aki két gyermeket szült neki. Felesége első férjétől, Rosenberger Sándortól hét gyermeket hozott a házasságba. Lakásuk a Fő u. 3. sz. házban volt.
1898-ban nevét Szántóra magyarosította. Volt ugyan Tapolcán is kisebb boltja, de jövedelmét főleg vásározással szerezte. Társzekerével rendszeresen járta egész Zala vármegye és a Balatonfelvidék vásárait, ahol portékáit jó eséllyel értékesíthette.
Irodalom: – Györe –
SZÁNTÓ (SZÁNTHÓ) GÉZA festőművész
(Szombathely, 1908. – Hódmezővásárhely, 1950. február 9.)
Apja Szánthó Imre vasutas volt Tapolcán. Itt járt elemi iskolába és itt végezte el a négy polgárit is. Innen Budapestre az iparművészeti iskolába került. Jól tanul, felfigyelnek rajzoló tehetségére és az akadémiát ajánlják neki. A felvétel sikerült, de csak azzal a feltétellel, hogy utólag az érettségit is meg kell szereznie. Ezt néhány év alatt teljesíti. Mestere, Glatz Oszkár keze alatt tehetsége mind jobban megmutatkozik és harmadéves, amikor ösztöndíjjal Észak-Olaszországba mehet tanulmányútra. Sokat tanult az itáliai koloristáktól. 1930-ban újabb lehetőséget kapott, már egész Itália művészetének tanulmányozására. Sokat dolgozik itt, és mellesleg megfesti Mussolini portréját. A sikerült képet a padovai tartományi hivatalban helyezik el. Hazajőve Nagy Jenő felkérésére márvány-bronz domborművet készít a tapolcai Batsányi-szülőház megjelölésére. Az emléktábla ma is eredeti helyén látható. Szülőhelyén több kiállítást is rendezett műveiből. Legjelentősebb volt az 1933 húsvétjára megnyitott, az Eibeschütz-szálló termeiben rendezett nagy tárlata, ahol a kiállított műveinek nagy része vevőre talált. Ez időben hatásos moziplakátokat festett a tapolcai Uránia Mozi számára és díszleteket tervezett a műkedvelő színielőadásokhoz. Művészi fejlődése során a tiszta naturalizmustól haladt az erőteljes, egyéni impresszionizmusig. A pálya kezdetére a portréfestészet jellemző, később a táj- és zsánerképek felé fordult. Ekkor méltó helyet kapott ourve-jében a tapolcai táj festői szépsége. Néprajzi érdeklődése két évre a Göcsejbe vonzotta. Megmaradt képei magángyűjteményekben vannak. Érett művészként az egyházi témák, a templomfestészet terén alkot jelentőset. E területen elég sok megrendelést kapott. Jelentős képeket alkotott pl. az eszteregnyei, gáborjánházai, szatymazi és a szegedi templomokba. Esetenként a Szalóky művésznevet is használta. Megrendelései nem biztosították megélhetését ezért rajzoktatást is vállalt, de évekig adóhivatalnokként és malomellenőrként is dolgozott. 1934 májusában Budapesten házasságot kötött Hámori (Huppán) Edittel. E házasságból hat gyermek született. Mindig magányos művész volt, de a harmincas évek végén a kecskeméti művésztelep köréhez csatlakozik. 1940 márciusában avatták fel oltárképét a taliándörögdi templomban. Az 1940-es évek elején sok megrendelést kapott a Délvidékről, emiatt egy ideig Újvidéken élt. A háború után politikai okokból börtönbe került, ahol súlyosan megbetegedett.
Műveiből: – Mi lesz a magyar ifjúsággal? = TU., 1932. március 27. – Szép a képírásban. = TU., 1932. május 15. – Segítsünk a magyar ifjúságon. = TU., 1933. március 12. – Turista-egyesületünk sümegi kirándulása. = TU., 1933. március 26. –
Irodalom: – Művészet és mozi. = TL., 1932. november 5. – Képkiállítás Tapolcán = TU., 1932. április 9. – Halpert Salamon: Sz. G. kiállítása. = TL. 1933. április 15. – Sebestyén Jenő: Sz. G. festőművész kiállítása. = TU. 1933. április 16. – Képkiállítás. = TU., 1934. március 11. – Házasság. = TU., 1934. június 3. – Sz. G. festőművész visszaérkezett Tapolczára. = TL., 1935. július 13. – Sz. G. művészete. = TU. 1936. július 12. – A nyilas disznóvágás utórezgései. = TU., 1937. május 16. – Sz.G. = TU., 1939. január 1. – A taliándörögdi ev. elemi iskola = TL., 1940.március 30. – Sz. G. újabb oltárfestménye. = TV. 1940. május 18. – Előléptetések a malomosztályon. = TV., 1941. január 18. –
SZANYI ANTAL kereskedő
(Zalahaláp, 1922. március 30. – Tapolca, 1980. január 7.)
Szülei Szanyi József és Kocsis Emerencia szőlőművelő gazdálkodók voltak Zalahalápon. Az elemi iskolát szülőfalujában járta ki. A kereskedő szakma alapjait id. György Elemérnél sajátította el, az ő üzletében volt segéd. 1944. november 4.-én házasságot kötött Erdélyi Nándor hentesmester leányával, Margittal. Két gyermekük született, egyikből tanár, a másikból óvónő lett. 1950. októberében árudavezetőnek nevezték ki a Tapolca és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat (Később Veszprém Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, majd Pannonker) Fő tér 3. szám alatti üzletébe, amely a Kaszás-bolt volt ismert. Később már Szanyi-boltként emlegették a városban. Az adott korban szokásos hiánygazdálkodás ellenére szolgálatkész, jó kereskedőnek ismerték Tapolcán. Számon tartotta és lehetőségei határain belül kielégítette a reális vásárlói igényeket. Évtizedeken át kereskedelmi tanulók sokaságát nevelte és tanította a szakma fontos szabályaira. A Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének 1948.-től volt tagja és sokszor közreműködött a városban a választási bizottságok munkájában. A vállalatánál eltöltött több mint három évtizedes érdemes és eredményes munkája alapján sok kitüntetést kapott (8 alkalommal volt Kiváló Dolgozó, emlékérem, arany pecsétgyűrű, Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata stb.) mégis legtöbbre vásárlóinak szeretetét, ragaszkodó visszajelzéseit tartotta. 58 éves korában hunyt el. Sírja a régi tapolcai temetőben található.
SZAPPAN FERENC földmérő- és geodéziai üzemmérnök
(Nyirád, 1941. augusztus 18. – Tapolca, 2009. augusztus 8.)
Az általános iskolát Nyirádon végezte. Már gyermekkorában munkát kellett vállalnia. 1957. novemberében belépett a Bakonyi Bauxitbánya Vállalathoz. Fiatal kora miatt a bányafelmérőkhöz került kisegítő, figuráns munkakörbe. Ez meg is határozta további életét, pályafutását. A katonaidő eltelte után, munka mellett beiratkozott a bányaipari technikumba, amit 1968-ban kiváló eredménnyel végzett el. E feladat megoldása további tanulásra késztette. 1974-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári főiskolai karán földmérő üzemmérnöki, majd 1984-ben ugyanott ipari geodéta szakmérnöki oklevelet szerzett. Bányamérési csoportvezető, majd 1982-től a vállalati Bányamérési Osztály vezetője lett, ill. az osztályszervezet megszűnése után a vállalat főbányamérője volt 1997 végén történt nyugdíjazásáig. Vezetői munkájának nagy részét a bánya földterület igénybevételi-visszaadási, rekultiválási munkálatainak intézése tette ki, melynek során jó kapcsolatokat épített ki a hatóságokkal, földtulajdonosokkal. Ezt a munkát nyugdíjazása után is folytatta, a régi bauxitterületek újra termelésbe helyezéséig. Szinte élete végéig dolgozott a bauxitbányászat megbízásából. 68 évet élt. 2009. augusztus 18-án – születésnapján – a tapolcai régi temetőben búcsúztak tőle rokonai, munkatársai, barátai és számos ismerőse.
Irodalom: – Orbán Tibor: Sz. F. (1941-2009)
SZARKA ISTVÁN tanácselnök
(Diszel, 1935. július 19. – Tapolca, 1978. május 13.)
Szarka Lajos gazdálkodó és Nyúl Mária gyermeke.
1957-ben nősült. A köveskáli Németh Ilonát vette feleségül. Hosszú éveken át irányította Diszel életét. A kis városmenti település fejlődéshez szükséges anyagiak hiányát barátságos gesztusokkal igyekezett ellensúlyozni. Súlyosbodó tüdőbetegsége miatt korengedménnyel vonult nyugdíjba. Ezután Diszelben és révfülöpi házában élt 53 éves korában bekövetkezett haláláig.
SZARVAS MÁRIA ELIGIA nővér
(Makó, 1858. május 31. – Tapolca, 1929. november 30.)
Szülei földművesek, Szarvas József és Pacsovszky Johanna voltak. Egyes utalások szerint 1911-ben, de más források szerint már 1907-ben érkezett Tapolcára, a Paulai Szent Vince zárda lakójának és tapolcai leányok generációinak nevelőjeként. 50 éven át tanított, ebből 18 évet töltött Tapolcán. Nevelő munkáján kívül sokat dolgozott a tapolcai kórház születésénél, és a Kath. Nőegyletben. 1925-ben tapolcai tisztelői bensőséges ünnepségen köszöntötték fél évszázados pedagógiai munkásságának alkalmából. Vészes tüdőbaja 71 évesen végzett vele. Sírja a régi köztemetőben van.
Irodalom: – Tóth József: Az irgalmas nővérek zárdája és a római katolikus elemi leányiskola története. Tapolca, 2001. – Elégia kedves nővér ötven éves tanítónő. = TU., 1925. október 2. – Félszázados tanítói jubileum. = 8 órai újság, 1925. október 9. – Halálozás. = TL., 1929. december 8. –
SZÁSZ (SZÁZ) MÁRTON kuruckapitány
( ? , 1670 körül – Gulács? 1740 körül )
Valószínűleg vidékünkről származó, közrendű és a kor igénye szerint leginkább katonáskodásból élő ember lehetett. Tény, hogy 1707. februárjában zalakapolcsi Domonkos Ferenc kuruc ezredparancsnok távollétében Száz Mártonra bízta Csobánc várát. Így neki jutott a feladat, hogy a védelmet megszervezve ellenálljon február 24-én a vár alá vonuló Rabutin császári generális seregéből toborzott, mintegy ezerfőnyi zsákmányra éhes ostromló labancnak. A „commendáns-kapitány” néhány tucatnyi puskás gyalogos katonájának, a várba menekült parasztoknak és asszonyaiknak vitézségével visszaverte az ostromlókat és dicstelen futásra késztette őket. Száz Mártonnak a vár védelmében legfőbb segítsége Dóczy Péter uradalmi tiszttartó volt. Ők az ostrom után két hónapra Bercsényi Miklós főtábornagytól adománylevelet kaptak, amelyben hűségükért és mert Csobánc várát „ … ő Kegyelmek érdemes hazafiúságára, melytül viseltetve, ez elmúlt téli időben, fére tévén az helynek és bennlévő praesidiumnak gyengébb voltát, mindazáltal Rabutinnak kevélkedő ezreit nemcsak bátran az várban bevárták : de a várat Hazánknak nem kevés hasznára s azon környéknek jeles megvigasztalódására s emolumentumára, az ellenségnek megszégyenítésével, alóla való káros elszállásáig s egész végig felül titulált Felséges Fejedelem és Hazánk hűvségében dicséretesen meg is tartották.” Az oklevélben adományul a várhoz közeli fehér malmot és a ciszterek badacsonyi szőlőjét kapták. Egy másik, 1731-ből származó oklevél arról tudósít, hogy Szász Márton néven Gulácson telepedett le. Onnan művelte Badacsonyi szőlőjét.
Irodalom: – Száz Márton csobánci kuruckapitány 1707, évi adománylevele és 1731. évi badacsonyi szőlőlevele. = TL., 1942. július 24. és augusztus 1. – Zákonyi Ferenc: Ki volt Csobánc várának kapitánya 1707-ben ? = Turista Magazin, 1973. július. – Illés Mária: Gyulakeszi és Csobánc története. Gyulakeszi, 1994. –
SZATHMÁRY BÉLA bírósági tisztviselő
(Budapest, 1873. március 21. –
Apja Szathmáry János igazságügyi-miniszteri számvizsgáló volt, anyja Feszl Ida. Iskoláinak elvégzése után fiatalon, járásbírósági írnokként került Tapolcára. Bírósági munkája mellett az irodalom érdekelte a legjobban. Sok-műfajú alkotó volt, és ha tehette verseit, tárcáit szívesen adta közre a tapolcai és másutt megjelenő sajtótermékekben. Így találkozhatunk közreadott műveivel a Tapolcza és Vidéke és a Tapolczai Lapok c. hetilapokban. 1903. augusztus 29-én megnősült, neje a veszprémi születésű Mányay Sarolta Lenke lett.
Műveiből: – Királydráma. = TV., 1898. július 31. –
Irodalom: – Eljegyzés = TV. 1902. november 30. –
SZATMÁRI JÓZSEF főszolgabíró
( ? , ? – ? , ? )
A háború alatt Erdélyből menekült közigazgatási tisztviselő volt. Még 1940 novemberében csíkszeredai ügyvédként vármegyei másodfőjegyzőnek nevezték ki. Valószínűleg Tapolca frontvonalba kerülése idején, elődje dr. Krasznay (Kurtz) István Nagykanizsára távozásával, 1945. március közepén helyezték Tapolcára. Közvetlenül a háború után járási főszolgabírói tisztében fontos szerepet játszott Tapolca életében. Ő bábáskodott az 1945. április 11-én a koalíciós pártok képviselőiből Tapolcán is megalakult Nemzeti Bizottság megválasztásának szervezésénél, tevékenységének megindításánál. Pártatlanul korrekt, kiegyensúlyozó szereplését minden párt nagyra értékelte. Ellenállt a befolyásolására, sőt beszervezésére törekvők szándékainak. Tisztét, dr. Fehér János visszahelyezéséig, 1945. május 31-ig töltötte be.
1945 őszén visszament Erdélybe.
Munkáiból: = SzÉ., 1954. június 2. –
Irodalom: – ZM. Arch. – Veress D. Csaba: Adalékok Tapolca történetéhez. (1944–1956.) Tapolca, 1989. –
SZEBÉNYI (SZTRAMA) JÁNOS dr. állatorvos
(Stósz, 1887. december 24. – Tapolca, 1958. március 5.)
Apja Sztrama Henrik és Dubrovszky Paula. Szülővárosában érettségizett, majd
Budapesten elvégezte a M. Kir. Állatorvosi Főiskolát. Ezután a Főiskola intézményeiben szerzett szakmai gyakorlatot. Az 1910-es évek elején pl. az állatsebészeti klinikán dolgozott. Egyúttal főiskolai tanársegédként részt vett az új állatorvos-generáció képzésében. Nem voltak tudományos ambíciói, de 1917-1918-ban néhány szakcikket megjelentetett az Állatorvosi Lapokban. Az I. világháborúban tartalékos huszártisztként teljesített szolgálatot.
1921. november 30.-án Tapolcán oltár elé vezette Székely Ilonkát, állatorvos-elődje Székely János és Kurdika Vilma leányát. Itt születtek gyermekei: 1922. október 15-én Magdolna Anna,1925. február 22-én László János,
Megözvegyülése után 1930. október 18.-án elvette Fogner Erzsébet Etelkát, Fogner István és Piriti Mária leányát. 1935 júniusában a földművelésügyi miniszter Szekszárdra helyezte át főállatorvosnak. A jól képzett szakember Tolna megye állategészségügyi szolgálatát irányította. Helyette Dr. Máté Gyula gyakornokot helyezte Tapolcára. 1940. január 1-től királyi állategészségügyi tanácsossá nevezték ki. 1944-ben a front közeledtekor Szekszárdról elmenekülve Tapolcára jött. Itt halt meg 71 éves korában agyvérzésben. A régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Előléptetések = TL. 1933. július 8. – Áthelyezések. = TL. 1935. június 15. – Áthelyezések = TU. 1935. június 16. –
SZÉCHÉNYI GYÖRGY püspök
(Szécsény, 1592. – Pozsony, 1695. február 18.)
Apja katonaként esett el a törökökkel vívott harcban. Édesanyja árván maradt kisfiával menekült a háború elől. Valószínűleg egy ideig Gyöngyösön nevelkedett. 1623-tól az egyházi pályát választotta. Felsőbb tanulmányokat Nagyszombatban és a bécsi egyetemen folytatott. 1631-ben a Pázmáneumban avatták teológiai doktorrá. Rövidesen pappá szentelték, Vág-Sellyére majd Esztergomba küldték szolgálatra. Elhivatottsága és felkészültsége okán gyorsan emelkedett az egyházi ranglétrán. 1638-ban vágújhelyi prépost, 1641-ben zólyomi főesperes, 1643-ban csanádi püspök. 1648-tól tíz éven át veszprémi püspök. Ezután győri püspök majd 1668-tól kalocsai érsek. 1685. március 21-én lett esztergomi érsek. 103 éves korában halt meg. Hosszú élete során nagy vagyont gyűjtött és ebből országszerte bőkezűen adakozott. Veszprémi püspöksége idején Sümegen zárdát építtetett a ferencrendieknek, a várost pedig kőfallal vetette körül. Valószínűsíthetően nagy szerepe volt a tapolcai várkastély megerősítésében is. A kastély védelmére „szabadlegényeket” (hajdúkat) telepített Tapolcára. Ez a kiváltságokban részesülő hajdúkatonaság jelentős szerepet játszott Tapolca népességének újra növekedésében. A betelepített hajdúkkal kötött, 1658-ban kelt szerződés pedig hosszú ideig alapja lett a város lakossága kiváltságos státusának, amelyet Tapolca későbbi földesurai sorra elismertek.
Irodalom: – MÉL – Pfeiffer – Szinnyei – UMIL – VMÉL – Ila-Kovacsics II. –
SZEGHALMY BÁLINT tervező építész
(Nagyvárad, 1889. április 21 – Daggendorf, 1963. június 16.)
Apja neves építőmester volt. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte el, majd beiratkozott a budapesti Műegyetemre, ahol 1912-ben építészi oklevelet kapott. 1912-1913-ban Nagyváradon töltötte le önkéntes katonai szolgálatát. Az 1914. augusztusi mozgósításkor ismét bevonult, hadapród őrmesteri rendfokozatban. 1915 februárjában súlyosan megsebesült és csak másfél évi kórházi kezelés után nyilvánították egészségesnek. A háború végén főhadnagy volt. 1919-1929 között Nagykanizsa város mérnökeként, majd 1929-től Miskolc városának főmérnökeként dolgozott. 1936-ban tagja lett a Budapesti Mérnöki Kamarának. Hivatali munkái mellett, jó ízlésű, termékeny építész volt, aki nem titkolta erdélyi gyökereit. Tervei alapján épültek fel a miskolci Martin-telepi az alagi, dorogi, barcsi, nagyatádi, bánhidai, kisbéri, magyaróvári, pesterzsébeti, tihanyi, zalaegerszegi és soroksári református, a borsosgyőri, lévai, keszthelyi, révfülöpi, és somogyvámosi evangélikus, valamint a sümegi és tapolcai protestáns templomok. Egyházi épületek mellett iskolákat, községházákat és más középületeket is tervezett. Magánházat csak keveset, azt is főleg Miskolc-Tapolcán és Lillafüreden. A második világháború végén feleségével Németországba menekült. Sok hányattatás után a bajorországi Daggendorfban telepedett le. Itt hunyt el 74 éves korában. Hamvait, 2000. október 29-én az általa tervezett miskolci deszkatemplomban helyezték örök nyugalomra.
Irodalom: – VMÉL – Szeghalmy Bálint Emlékkönyv. Szerk.: Czoma Lászlóné. Keszthely, 1994. – Bereczky Kálmán: Egy újra felfedezett építőművész. Szeghalmy Bálint élete és életműve. Hévíz, 1999. – A tapolcai protestáns templom = Dunántúli Protestáns Lap, 1936. szeptember 6. – Templomszentelés. = TL., 1936. október 10. –
SZÉKELY ARMAND újságíró
(?, ? – Kaposvár, 1919. augusztus 21.)
Ifjúkoráról, újságírói előéletéről nincsenek ismereteink. Tudjuk, hogy Gömör megyében résztvett a direktóriumok megalakításában. Tapolcán 1919. május végén jelent meg, amikor a Zala megyei sajtóügyi előadó megbízásából Berger Marcellel együtt átvette a Tapolczai Lapok szerkesztését. Budapestről irányították Tapolcára. A lapot a Munkástanács rendeletével már március végén lefoglalták majd „szocializálták” és április elsejétől kezdve már sajtóbizottsággal intézték a lap ügyeit. Írásainak hangvétele azonban elmaradt a baloldali radikálisok kívánalmaitól. Székely Armand buzgólkodása folytán a lap június 14-i számának fejlécére került az újság megváltozott jellegét tükröző megjelölés: „A szocialista-kommunista munkások magyarországi pártja tapolcai szervezetének hivatalos lapja.” Sajtóirányító tevékenységének részletei homályban maradtak, mert a lap egyetlen cikke sem köthető közvetlenül az ő nevéhez. Minden jel szerint Kerékjártó Kálmán közvetlen környezetéhez tartozott. Egyik kieszelője és közvetlen irányítója lehetett a tapolcai túszdrámának. „Beleavatkozott mindenbe és erőszakos természetével, pimasz modorával közundort keltett a járásban.” – írták róla később ellenfelei. „Valóságos megyei Szamuely-nek” titulálták. Tudjuk, hogy a népharag elől ő is elmenekült, és fegyveres támogatást kért a tapolcai „ellenforradalom” leveréséhez. Itteni pályafutása hamar véget ért. Delhányi Ernő hadnagy katonái elfogták. „Először a vasúti állomáson tartották fogva, később a rendőrhatóság, majd a bíróság fogdájába került.” A járásbíróság időközben kihallgatta és augusztus 20-án a kaposvári katonai parancsnokság rendeletére a Tapolcán időző páncélvonat Kaposvárra szállította. Statáriális eljárásban halálra ítélték és augusztus 21-én délben nyilvánosság előtt a piactéren felakasztották.
Irodalom: – Békássy - Táboros Sándor–Marton László: Kerékjártó Kálmán élete és forradalmi tevékenysége. Mezőcsát, 1969. – Pro Domo. = TL., 1919. május 21. – Változás a lap szerkesztésében. = TL., 1919. május 31. – Tapolcza a történelmi napokban. = TL., 1919. augusztus 9. – Sz. A. = TU., 1919. augusztus 23. –
SZÉKELY EMIL szerkesztő, főszolgabíró
(Andocs, 1853. november 21. – Alsólendva, 1930 körül)
Apja a kisnemesi származású, bibarczfalvai Székely Gusztáv a veszprémi püspökség sümegi uradalmának számtartója volt. Emil fia jogi végzettséget szerzett. 1877-ben Tapolcára jött és itt közjegyzősegéd lett. Munkája mellett azonnal bekapcsolódott Tapolca közéletébe. Érzékelte az erősödő polgárosodás szellemét Tapolcán is és szervező hajlamait ennek szolgálatába állította. A kezdődő gazdasági fellendülés mellé a város szellemi gyarapodását, a hagyományok ápolását, a közélet élénkítésével is fel kívánta zárkóztatni. Történelmi tette volt, amikor 1883-ban megalapította a legelső tapolcai hetilapot a Balaton c. újságot. A lapot saját kockázatára maga adta ki és megszűnéséig szerkesztette. Az 1885 év közepéig megjelenő lap fontos társadalmi, gazdasági programcikkeinek nagyobbik részét névtelenül maga írta. 1886-ban, már mint tapolcai főszolgabíró, megszervezte a Kaszinót, amelynek első elnöke lett. Ő javasolta először, hogy festessék meg Tapolca nagy fiának Batsányi Jánosnak arcképét és azt helyezzék el a Kaszinó falán. 1891-ben megnősült, elvette Wild Terézt Balatonfüredről. Alén, Brunó nevű fia itt született 1897-ben. 1899-ben Székely Emil javaslatára határozott a tapolcai képviselőtestület a szentháromság szobor renoválásáról, amit rendben el is végeztek. 1900-ban a kultuszminiszer delegálta az állami polgári fiúiskola gondnokságába. 1902-ben vármegyei felettesei áthelyezték Alsólendvára. Tiszteletére nagy búcsú ünnepélyt rendezek a Kaszinóban, ahol a város vezetői Tapolca társadalmáért végzett munkálkodásáért köszönetüket fejezték ki. 40 évi közigazgatási szolgálat után Alsólendván 1920. szeptember 1.-én járási főszolgabíróként ment nyugdíjba. Ott hunyt el.
Műveiből: – Az olvasóhoz. = Balaton, 1883. december 20. –
Irodalom: – Szinnyei – ZmArch. – Somogyi Helikon. Kaposvár, 1928. – A tapolcai szolgabíró. = Balaton, 1884. január – Megyei rövid hírek. = Zalai Tanügy 1886. október 23. – Főszolgabírák jelölése = TV. 1900. december 8. – Esküvő. = 1891. október 11. – Búcsú-estély. = TV., 1902.január 5. – Új szolgabíró. = TV., 1902.február 2. – Véghatározat. = Zalavármegyei Hivatalos Lap, 1920. július 1. –
SZÉKELY JÁNOS főállatorvos
(Marosvásárhely, 1861. – Tapolca, 1923. augusztus 5.)
A gimnáziumot erdélyi szülővárosában, az állatorvosi főiskolát Budapesten végezte el. A diploma megszerzését követően 1882-ben állami szolgálatba lépett. 1889-ben Budapesten, 1892-ben Balassagyarmaton lett törvényhatósági állatorvos. 1904. júliusában Tapolcára nevezték ki főállatorvosnak. 1907-ben Szekszárdra helyezték, de „a járás gazdaközönsége a gazdakör útján kérelmezte a földművelésügyi magyar királyi minisztert …, hogy visszahelyezését kérje. … a kérelemre Székely János járási állatorvost visszahelyezte Tapolcára, aki hivatalát újból átvette.” 1919-ben soron kívül előléptették állategészségügyi főfelügyelővé. Négy évtizedes szolgálat után, 1922-ben elismerő oklevéllel nyugalomba vonult. Egy év múlva 62 éves korában elhunyt. „A közszeretetben álló derék magyar embert a város osztatlan részvéte kísérte utolsó útjára.” A tapolcai régi köztemetőben családja körében nyugszik.
Irodalom: – Szeghalmy – Kinevezés = TL. 1904. július 17. – Visszahelyezés. = TL., 1907. augusztus 11. – Állatorvosi előléptetés. TL., 1919. február – Halálozás. = TU., 1923. augusztus 8. –
SZÉKELY JÓZSEF dr. ügyvéd
(Tapolca, 1887. június 9. – ?, ? )
A kővágóörsi Schwarcz Zsigmond szabó és a tapolcai Ungár Katalin gyermeke. A tapolcai izr. népiskola elvégzése után gimnáziumot, majd jogot végzett. Ügyvédi tanulóévei és vizsgái letétele után hazajött Tapolcára. Munkája mellett bekapcsolódott a város közéletébe. A helyi szociáldemokratáknál kezdett politizálni. Mint a párt centrumához tartozó jó szervezőképességű, aktívan politizáló embert, a szociáldemokrata párt tapolcai szervezete 1919. január 4-i közgyűlésén a párt titkárává választotta. Előadóként is közreműködött az un Szabad Lyceum programjában „a Tapolczai Szociáldemokrata Párt pártpolitikától ment ingyenes ismeretterjesztő előadásain”, ahol pl. a különböző korok erkölcsi felfogásairól elmélkedett. A Tanácsköztársaság kikiáltását követő radikalizálódási hullám hatására 1919. március végén le kellet mondania titkári posztjáról. Helyét Kerékjártó Kálmán vette át. Az április 16-én megalakuló Munkástanácsban sem kínáltak neki fontos szerepet. Mindössze a pénzügyi majd a sajtóügyi bizottságba választották be. Május elején a járási művelődési osztálynak is tagja lett. Érdemi szerepet nem vitt a helyi kommün végóráit kísérő atrocitásokban mégis augusztusban elmenekült a várható felelősségre vonás elől. 1920. január 31-én a szökésben levő dr. Székely József őrizetbe vétele céljából közözést adtak ki ellene. Valószínűsíthető, hogy ekkor külföldre távozott. Később azonban hazatért. Sírja Tapolcán az izr. temetőben van.
Irodalom: – Szabad Lyceum. = TL., 1919. február 2. – SZDP hírei. = TL., 1919. január 12. – SZDP közlései. = TL., 1919. január 19. – A Szociáldemokrata Párt hírei. = TL., 1919. január 26. – Szociáldemokrata Párt taggyűlése. = TL., 1919. március 9. – A Szociáldemokrata Párt hírei. = TL., 1919. március 23. – Munkástanács. = TL., 1919. március 9. – Választások. = TL., 1919. április 13. – A tapolczai elemi iskolák átvétele és egységesítése. = TL., 1919. május 10. – Szabadiskola Tapolczán. = TL., 1919. május 10. – Körözvények. = ZHL., 1920. 7. sz. 149 p. –
SZÉKELY (HUSZ) GYULA közbirtokossági jegyző
(Zalaszentgrót, 1905. augusztus 11. – Tapolca, 1999. )
Szülei Husz Gyula lakatos és Kajári Mária. Alap és középiskoláit szülőhelyén végezte. Apja műhelyében elsajátította a lakatos szakma ismereteit is. Tapolcára az 1920-as években érkezett. 1927-ben községi írnok lett. Bekapcsolódott a tapolcai közélet mozgalmaiba, ahol kitűnt aktivitásával. 1928. novemberében nősült, a keszthelyi Tóth Margit Zsuzsannát vette feleségül. Nevét 1930 tavaszán belügyminiszteri engedéllyel „Székely”-re magyarosította. Még ez évben a Közbirtokosságok és Legeltetési Társulatok Országos Szövetsége, Zala és Vas vármegyékre kiterjedő hatáskörrel, Tapolca székhellyel a kerületi titkári teendőkkel megbízta. Néhány év múlva elvállalta a Tapolcai Közbirtokosság
jegyzői teendőit, és a saját kivitelezésben megépített mészüzem vezetői teendőit. A nagy reményekkel indult vállalkozás azomban az 1930-as éveben tönkrement és ezért Székely Gyulát 1932-ben elbocsátották. Ő ezért beperelte a közbirtokosságot, de számos szakértői vizsgálat és hosszú pereskedés után a pert 1937-ben elvesztette. 94 évesen hunyt el. A régi köztemetőben nyugszik.
Irodalom: – Megbízás – Névváltoztatás = TU. 1930. április 6. – Tapolcai Közbirtokosság közgyűlése. = TU., 1932. június 5. – A Tapolcai Közbirtokosság pere Székely Gyulával. = TU. 1937. május 2. –
SZELECSÉNYI ISTVÁN MÁV-főintéző, újságíró
(Budapest, 1907. november 21. – Budapest, 1990. körül)
Korán árvaságra jutott. Édesanyja Buti Róza nagy nehézségek árán nevelte, taníttatta gyermekét. Foglalkozását tekintve MÁV tisztviselőként, forgalmi tisztségviselőként, de a helyi közélet számára jó tollú újságíróként érkezett Tapolcára 1937-ben. Akkor már jelentős sajtómúlt állt mögötte. Itt nősült meg 1938-ban. Felesége Kovács Rozália, Kovács István helyi építész, építési vállalkozó húga. Júlia leánya is itt született 1940-ben. Írásai a Magyarság, Nemzeti Újság, Budapesti Hírlap és az Ország-Világ c. képes hetilap irodalmi rovatában jelentek meg. Hosszabb ideig főszerkesztője volt a Budapesti Napló irodalmi és társadalmi folyóiratnak, melyben folytatásos regénye is megjelent. Ezen kívül a Perspektíva, Új Magyar Tehetségek, Névtelen Jegyző és más időszaki sajtótermékeknek szerkesztője, ill. főmunkatársa is volt. Tagja volt a Magyar Sajtókamarának. Írásait néha nyi; sze; szelebele írói álnévvel jegyezte. A helyi sportélettel ápolt kapcsolatára utal, hogy 1937 nyarán megválasztották a VOGE Sportegyesület ideiglenes főtitkárának. 1941 októberében állomásfőnöki megbízással Győrszentivánra áthelyezték. Tapolcai kapcsolatai ezzel nem szűntek meg. Írásai, főleg versei gyakran helyet kaptak a Tapolca és Vidéke számaiban. Háború utáni sorsáról már alig tudunk. Budapestre költözött, felesége 1981.-évi halálakor még élt.
Műveiből: – Légi kalózok. = TU., 1937. július 18. – Most és mindig… = TV., 1939. december 23. – Ígéret és kenyér. =TV., 1939. december 30. – Anch, io sono pittore… = TV., 1944. november 18. – Egy csepp adaggal adj többet nekem… = TV., 1944. november 25. – Ígéret kovászával kelek… = TV., 1944. október 15. –
Irodalom: – A tapolcai vasutasok = TU. 1937. július 18. – Eljegyzés. = TL., 1939. június 10. – Csányi Pál: Szelecsényi István a Tapolcai Újság főmunkatársa. – Sz. I. megválik lapunktól. = TV., 1940. január 27. – Megbízatás. = TL., 1941. október 25. – Gyászjelentés –
SZÉLES JENŐ gimnázium igazgató
(Csánig, 1913. augusztus 18. - Tapolca, 1980. december 31.)
A paraszti családból származó fiú korán elvesztette édesapját. Özvegy édesanyja egyedül nevelte két idősebb testvérével együtt. Elemi iskolai tanítója felfigyelt az élénk szellemű gyermekre és javasolta továbbtanulását. Így került a soproni evangélikus gimnáziumba. Ezután a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta tanulmányait. Tanítványokat vállalt, szegénykonyhán étkezett, hogy tanulmányait finanszírozni tudja. Az egyetemet kitűnő eredménnyel végezte el. Tanári diplomáját 1939-ben szerezte meg. Tagja volt a Szekfű Gyula által vezetett Egyetemi Körnek és a Márciusi Frontnak. Tanári pályáját Rimaszombaton kezdte, s itt tanított egészen a világháború végéig, akkor a csehszlovák hatóságok kitelepítették. Hatvanba került kollégiumi nevelőtanárnak. Aktív résztvevője volt a népi kollégium megszervezésének. 1949-ben Pápára helyezték, azzal a megbízatással, hogy itt is vegyen részt a kollégium létrehozásában. 1950-ben a Petőfi Sándor Népi Kollégium igazgatója lett s egyben területi instruktor is. Még ebben az évben minisztériumi kinevezéssel Vas, Zala és Veszprém megye magyar és latin szakfelügyelője lett. Pápán megszervezte és vezette a magyar szakos tanárok szakmai munkaközösségét. 1950-ben megnősült, 1951-ben megszületett leánya Katalin. 1952-ben áthelyezték Tapolcára a gimnáziumi oktatás megszervezésére. Kinevezték igazgatónak. Irányítása alatt a gimnázium megyeszerte elismert intézménnyé vált. 1955-ben a Minisztertanács Kiváló Tanár kitüntetésben részesítette. A kitüntetést a Parlamentben vette át. 1958-59-ben szemináriumokat vezetett, községi és járási tanácstagnak választották meg. 1959-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A nehéz évek, a közéleti munka, a túlhajszoltság erősen megviselték egészségi állapotát. 1959. szeptember 1-én lemond vezetői megbízásáról, de magas szakmai színvonalon tovább végzi pedagógiai munkáját. Tanítványai tisztelték és szerették, közülük még sokan emlékeznek érdekes, hangulatos, igényes óráira. Sokat tett a fiatal nevelői gárda fejlesztéséért. Ekkoriban vásárolt szőlőt a Csobánc hegyen, szabadidejének javát itt tölti. 1969-ben súlyos szívpanaszokkal kerül kórházba. Egy évig nem tanít. 1972-ben nyugdíjba megy. Még két évig dolgozik óraadóként, de egészségi állapota egyre romlik. 1980 december 31-én, három héttel várva-várt kis unokája megszületése előtt 67 éves korában meghalt
Irodalom: – VÉL – Ifjúságunk fáradhatatlan nevelői. Sz. J. = VM Népújság, 1955. június 5. –
SZENCZ LAJOSNÉ polgármester
(Lesenceistvánd, 1946. szeptember 30. – )
Négyen voltak testvérek. Az alsó tagozatot Lesenceistvándon, a felsőt Lesencetomajon végezte el. A kertészeti szakközépiskolát Balatonfüreden, az általános mezőgazdasági technikumot Keszthelyen járta ki. Agrármérnök szeretett volna lenni, de mivel szüleit kuláknak minősítették, nem vették fel egyetemre. Három évig a lesenceistvándi tsz-ben dolgozott, 1967. március 1-től a helyi tanács adminisztrátora lett. 1969-ben férjhez ment és 1969. február 15-től került a zalahalápi tanács pénzügyi előadójának. Ezután különböző beosztásokban élete végéig itt dolgozott. Három gyermeket nevelt fel. 1970-től igazgatási főelőadó, 1971-től VB-titkár. Elvégezte a tanácsakadémia szakosítóját, 1976-ban az Államigazgatási Főiskolát. 1990-ben az önkormányzati választáson függetlenként indulva óriási többséggel polgármesternek választották. E tisztségében nagy munkát végzett. ABC áruházat építettek, utcákat portalanítottak, javítottak. Ipari parkot hoztak létre. Sok segítséget adtak a helyi szőlőművelés fellendítéséhez. 1995-től 2005-ig a Balatonfelvidéki Térségfejlesztő Társulásban is dolgozott. 1996-tól tagja lett a Megyei Fejlesztési Tanácsnak. 1998-tól 2002-ig alelnöke volt a testületnek. Megalakulásától 1996-tól sokat dolgozó elnöke volt a Tapolca és Környéke Kistérségi Többcélú Társulásnak. 2005 decemberétől nyugdíjba vonulva haláláig Zalahaláp tiszteletdíjas polgármestere volt.
Irodalom: – Lehet, hogy csodabogárnak tartanak? = Pikoló, 1998. január 16. – A polgármester asszony. 537-554 p. In. Ladányi András: Kilátások a tanúhegyről. Zalahalápi sorsok. 1 köt. Zalahaláp, 2009.
SZENDE ISTVÁN ifj. dr. járásbíró
(Balatonfüred, 1910. november 10. – Tapolca, 1945 április )
Dr. Szende István és Vastagh Emma elsőszülött gyermeke. A keszthelyi premontrei főgimnáziumi érettségi után jogtudományi végzettséget szerzett. Nagykanizsán nősült 1938 szeptemberében, felesége az alsólendvai Bittera Mária lett. 1940-ben az igazságügyminiszter a győri ítélőtábla kerületében keszthelyi joggyakorlatra bocsátotta. 1941-ben a komáromi járásbíróság titkára lett. 1942-ben bízták meg a nagykanizsai törvényszéki aljegyzői feladatok ellátásával. 1943-ban Nagykanizsára nevezték ki járásbírósági jegyzőnek. Itt közel volt Tapolcához, szeretett édesanyja családjához. Távol szolgáló, katonáskodó öccse helyett is ő kezelte a család jelentős Szent-György-hegyi szőlőbirtokát. Szépen haladt előre a szakmai ranglétrán, amikor közbeszólt a háború. 1945 tavaszán a szovjet katonák elfoglalták a Szent György-hegyi Szende-Vastagh kúriát. A felforgatott házban az egyik fiók mélyén találtak egy régi papírhüvelyű sörétes vadásztöltényt. Az éppen ott lévő Dr. Szende Istvánt kérdőre vonták és követelték tőle a puskát is. A feldühödött katonák ott helyben véresre verték. Ezután megszökött és egy közeli padláson húzta meg magát. Másnap elhagyta búvóhelyét, de a járőröző katonák meglátták és lelőtték. Az esetet később a vincellér felesége mesélte el, aki tanúja volt a történteknek. Holttestét azonban máig nem találták meg.
Irodalom: – Török András István: Egy utas a hadak útján – Háborúban és békében. (Beszélgetés Szende Lászlóval)
SZENDE ISTVÁN dr. törvényszéki bíró
(?, 1881. – Máramarossziget, 1915. május 9.)
Szülei Schranz Ferenc és Németh Vilma. 1903-ban diplomázott a jogtudományi egyetemen. 1905-ig a temesvári járásbíróság díjtalan joggyakornokaként szerzett szakmai tapasztalatokat. 1905 novemberében a temeskubini királyi járásbírósághoz helyezték aljegyzőnek.1907 februárjától a karánsebesi királyi járásbíróságon dolgozott. Bírósági jegyzői feladatai mellett ügyészi megbízottként is működött. 1908 augusztusában Balatonfüreden lett bírósági jegyző. 1912-ben az igazságügyminiszter önálló működési körrel ruházta fel. Gyakran járt Tapolcán. 1910-ben itt nősült. Január 8-án Vastagh János jeles tapolcai tanár és birtokos egyetlen leányával, Emmával kötött házasságot. Két fiuk Balatonfüreden született, akikkel sok időt töltöttek a Vastagh család tapolcai otthonában és 22 holdas Szent György-hegyi szőlőjében. A miniszter 1913. május 30-tól Körmendre helyezte át a kir. járásbíróság albírójának. Hazafias érzülettől vezérelve 1914-ben népfölkelő főhadnagyként bevonult és századparancsnokként részt vett az első világháború véres küzdelmeiben. Hősies helytállásáért többször is kitüntették. 1915 tavaszán a Bukovinában folytatott elkeseredett harcok során a raranczei ütközetben súlyosan megsebesült és a máramarosszigeti kórházba vitték. Itt halt meg 34 évesen. Itt ideiglenesen katonai pompával eltemették, de rövidesen exhumálták és hamvait a tapolcai köztemetőbe hozták és mint „szívbeli” tapolcait a Vastagh család sírhelyébe temették.
Irodalom: – Esküvők = TL., 1910. január 9. – Házasság = Budapesti Hírlap, 1910. január 14. – Hősi halál = TL., 1815. május 23. – Halálozások = Vasárnapi Újság, 1915. 24. sz. – Hősök halála= Pesti Hírlap, 1915. május 28. – Élő kövek: emlékek a körmendi járásbíróság múltjából. Szombathely, 2015. 77 p. –
SZENDE LÁSZLÓ honvéd ezredes
(Balatonfüred, 1913. június 17. – ?, 2013. )
Szülei Dr. Szende István járásbíró és Vastagh Emma. Gyermekkorának egyrészét Tapolcán töltötte rokonainál. Iskoláit szülőhelyén és Keszthelyen a premontreiek főgimnáziumában végezte. Apja első világháborús helytállása és hősi halála arra ösztönözte, hogy a katonai pályát válassza. A Ludovika Akadémia elvégzése után 1935. október 1-től 1943. január 18.-ig a nagykanizsai 17. gyalogezred állományában szolgált. Előbb a 17/1 géppuskás századnak a parancsnoka, majd 1938.13-tól az alegység parancsnoka volt. Ez idő alatt a fenti beosztásban 1942. április 15-től az augusztus 13-i kosteriki sebesüléséig a doni hadszíntéren látott el frontszolgálatot. Sebesüléséből felépülve 1943. november 25. és 1944. április 30 között a 17. gyalogezred tartalékos tiszti iskolájának parancsnoki teendőit látta el, majd 1944. június 30.-án a nagykanizsai gyalogezreddel vonult a hadműveleti területre. 1944. október 30.-ig volt ebben a beosztásban, utána a 24. gyaloghadosztály gyalogsági parancsnokának első segédtisztje lett. Jelentős szerepe volt a hadosztály 1945. 6.-7.-i harcbeszüntetésében. Részt vett a demokratikus hadsereg újjászervezésében, az 5. magyar demokratikus hadosztály létrehozásában. A 14. új ezred parancsnoka lett. Bár nyugdíjazását kérte, a miniszter kinevezte Keszthelyre a 344. Honvéd Bevonulási Központ vezetőjévé. 1947-től Nagykanizsán, majd Zalaegerszegen a 9. honvéd kiegészítő parancsnokság parancsnoka lett. 1949-től megpróbáltatásoksorozata várt rá. Előbb leszerelték és várakozási állományba helyezték, majd június 1-vel nyugdíjazták. Ezután fizikai munkával tartotta l családját. Szállítómunkásként 1956-ban a vállalati munkástanács elnökévé választották. 1957-ben letartóztatták és Kistarcsára, majd Tökölre internálták. Decemberben szabadon engedték és újra fizikai munkát végzett. 1976-ban a KÉV-Metrótól ment nyugdíjba. 1990-ben rehabilitálták és ezredesi rangot kapott. Magas kort, száz évet élt meg. Szülei nyomán jórészt tapolcainak érezte és vallotta magát. Elődeinek tapolcai sírjai mellett nyugszik.
Irodalom: – Gueth Gyula: Egy tartalékos tábori lelkész II. világháborús visszaemlékezései. Kaposvár, 2001. – Negyvenöt éve történt. Tűzparancsot ad a százados. (Riport Szende Lászlóval.) = Magyar Hírlap, 1989.március 18. – Török András István: Egy utas a hadak útján. – Háborúban és békében. (Beszélgetés vitéz Szende Lászlóval.) – György Zsombor: Fronthatás. = Magyar Nemzet Magazin 2012. október 27. –
SZENTMIKLÓSSY GYULA, gáborjányi, főszolgabíró
(Egyházasrádóc, 1846. július 5. – Tapolca, 1931. április 11.)
Szülei Szentmiklóssy Károly és Vecsey Mária. Az erdélyi nemesi származású fiatal a közigazgatást választotta hivatásául. Néhány évi gyakornokoskodás után 1878. január 4-én nevezték ki előbb a tapolcai járás alszolgabírójának, majd szolgabírójának. Ötévi szolgálat után, Ádám Józsefet követően 1883. december 18.-tól főszolgabírói kinevezést kapott. Zala megye legnagyobb járásának élén 1909. január 1.-ig működött. Tevékeny részese volt a terület felemelkedésének. Nagy érdemei voltak abban, hogy a balatonparti vasút, amely a községek nemtörődömségén majdnem megfeneklett, végül a vasúti hozzájárulások befizetésével elkészülhetett. Pártolta a progresszív kulturális és oktatási törekvéseket. Hosszú ideig tagja volt a tapolcai polgári fiúiskola gondnokságának. Kezdeményező szerepe volt a tapolcai kórház létesítésében. Négy évtized szolgálat után 1909-ben vonult nyugdíjba. Ekkor elköltözött Tapolcáról és Bihar megyei birtokán gazdálkodott. Erdély román megszállása miatt repatriáltatta magát és visszajött Tapolcára. 1930-ban a város lakosságának tiszteletétől övezve feleségével, Csenthey Lujzával együtt itt ünnepelték meg gyémántlakodalmukat. Felügyelőbizottsági tagságot töltött be a Balatonmelléki Takarékpénztár Rt-ben. 85 éves korában halt meg. Nagy részvét mellett Tapolcán temették.
Irodalom: – Zm.Arch. – Sz. Gy. = TL., 1908. július 19. – Sz. Gy. = TL., 1908. szeptember 20. – Sz. Gy. főszolgabíró nyugdíjazása. = TL., 1908. december. 6. – Sz. Gy. = TL. 1909. január 10. – Sz.Gy. nyugalmazott főbíró tiszteletére rendezett búcsúvacsora. – Sz.Gy. = TL. 1926. július 4. – Sz. Gy. -ék gyémántlakodalma. = 1930. május 1. – Halálozás. = TL., 1931. április 18. – Meghalt = TU., 1931. április 19. –
SZENTMIKLÓSSY GYULÁNÉ CSENTHEY LUJZA vöröskereszt elnök
( , 1844. – Tapolca, 1931. december 24.)
Zaránd vármegyéből származó ősi nemesi családból származik. Szülei Csenthey Ignác és Skublics Lujza voltak. Szolgabíró férjével együtt 1878-ban költözött Tapolcára. A Vöröskereszt egyesület itteni megalakulásakor, 1882-ben Tapolcán a polgári fejlődés csak csíráiban volt meg. Civil társadalomról, polgári öntudatról itt még nem lehetett szó. Ezért az egyesület megalakulását eleinte inkább csak közöny, értetlenkedés kísérte. Így a társadalmi fejlődésben már előrébb tartó Sümegi vöröskereszt egylet iránymutatásával, annak fiókegyleteként próbálták megalakítani. Ez csak 1884 januárjában sikerült, amikor a nagy tekintélyű járási szolgabíró feleségét sikerült megnyerni, hogy vállalja el az elnöki teendők vitelét, a választmány létrehozását, tagok toborzását és aktivizálását. E munka Szentmiklóssy Gyuláné igyekezete dacára csak részben sikerülhetett. A munka, főképpen az adománygyűjtés akadozott. Az első másfél évtized legfőbb eredménye, hogy a vöröskeresztes gondolat lassan kezdett gyökeret verni a feudális hagyományokból táplálkozó Tapolcán. Az egylet vezetését 1901-ban adta át Glázer Sándornénak. Ezután már csak alkalmi feladatokat vállalt, de az aktuális jótékonysági akciók során mindig szívesen segített. Férje halálának évében, 86 évesen végelgyengülésben ő is elhunyt. Férje mellett nyugszik a tapolcai temetőben.
Irodalom: – A sümegi vöröskereszt egylet tapolcai fiók egylete = Balaton, 1884. június 12. – Szentmiklóssy Gyuláék gyémántlakodalma, = TL. 1930. május 1. – Gyémántlakodalom = TU. 1930. május 4. – Halálozás = TL. 1931. december 25. – Halálozás = TL. 1931. december 27. –
SZEPESHEGYI ISTVÁN bányamérnök
(Sopron, 1922. március 5. - Tapolca, 1992. január 10.)
Szülei pedagógusok voltak. Az első világháború után Szepességből költöztek Sopronba. Itt végezte elemi és középiskoláit és itt a József Nádor Műszaki Egyetemen kapta bányamérnöki diplomáját is. 1946-1948 között az egyetem ábrázoló geometriai tanszékén volt tanársegéd. 1948-tól 1964-ig a pécsi és komlói szánbányáknál hasznosította szaktudását egyre magasabb beosztásokban. 1965-től egészen 1982-ben történt nyugdíjazásáig a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat műszaki igazgatóhelyetteseként vett részt a bakonyi bauxitbányászat felfuttatásában és műszaki fejlesztésében. Meghatározó szerepe volt pl. a szintomlasztásos kamra-pillér fejtés, az LHD technika, az aktív vízvédelmi rendszer bevezetésében és az iharkúti külfejtés megindításában. Nevétől elválaszthatatlan a vállalat termelésének, technológiai színvonalának európai szintre emelkedése. Több kitüntetés birtokosa volt, így pl. a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatának, a Bányász Szolgálati Érdemérem fokozatainak és az Eötvös Lóránd díjnak. 1970-től haláláig tevékeny tagja volt az OMBKE tapolcai szervezete vezetőségének. 1976.-ig részt vett a BKL Bányászat c. folyóirat szerkesztésében. Itt több cikke is megjelent. Megalapítója és nyugállományában is gondozója volt a tapolcai bauxitbányászati gyűjteménynek. Egyik alapítója és haláláig elnöke volt a Tapolcai Városszépítő Egyesületnek. Javaslatukra 1992-ben már poszthumusz kapta meg a Tapolca Városért kitüntetést. Széleskörűen tájékozott, európai műveltségű tevékeny ember volt. Kitűnően beszélt németül és angolul, továbbá járatos volt az irodalom és történelem, valamint a művészetek körében. Élete példázza, hogy egy a hivatásában mindig naprakész szakember tevékenysége hogyan kapcsolódhat választott lakóhelye életéhez. Sírja a tapolcai temetőben van.
Műveiből: – Tervszerű vízszintsüllyesztés a bauxitbányászatban. = BKL.B 1971. 11. sz. – A komplex fejtésgépesítés tapasztalatai a Bakonyi Bauxitbányák üzemeiben. = BKL.B. 1974. 4.sz. – A bauxitbányászat kialakulása Halimba-Nyirád térségében. 1922-1957. = BKL.B. 1982.8.sz. – Bauxitbányászat a Bakonyban. (Szerk. Gádori Vilmossal) Tapolca, 1987. – Szakcikkei: Fazekas Jánosné: Bakonyi Bauxitbánya bibliográfiája. Tapolca, 1989. –
Irodalom: – VÉL – Andrássy Antal: : Ahol a vörös út vezet. Veszprém, 1973. – Teljes életút. = Bauxit, 1982. január – Tóth József: Miért kapta Tapolca Városért Kitüntetését. = Tapolcai Világlap. 1992. június 5. – Búcsú Sz. I.-tól = Bauxit, 1992. február – Fazekas János: Sz. I. 1922-1992. = BKL.B. 1992. 5-6.sz. –
SZEPESI BARNABÁS dr. belgyógyász, igazgató főorvos
(Bükkszentkereszt, l922. április l8. – Sümeg, l999. július 27.)
Alsó iskoláját szülőhelyén, középiskoláit Miskolcon - a Magyar királyi római katolikus Minorita Gimnáziumban végezte el. l942-ben kezdte el tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Orvosi Karán. A háború közbe szólt, behívták katonának, – karpaszományos őrmesterként megjárta az orosz frontot – ahonnan nagyon sok társa, barátja nem térhetett haza. Sok szerencsével, ezzel a kis kitérővel folytathatta tanulmányait. Hallatlan szorgalommal végezte az egyetemet, minden szabad idejét munkával töltötte, továbbtanulása és megélhetése érdekében. 1951-ben, az egyetem befejezésekor kinevezést kapott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikájára, amit rövid idő után otthagyott, mivel a tudományos karrier helyett inkább a gyakorlati gyógyítást választotta, amit azután mély elkötelezettséggel végzett egész életén keresztül. A diósgyőri kórház belgyógyászati osztályán kiváló mesterek mellett sajátította el a szakma legapróbb részleteit, mind elméletből, mind pedig betegközpontú szemléletből. 1956-ban családot alapított, házasságából két gyermeke, 1957-ben Péter fia, l959-ben Éva lánya született meg. Hivatása mellett nagyon fontos volt számára a meghitt, békés, polgári gondolkodás, és gyermekeinek nevelése. Belgyógyászati szakvizsgáját követően a balatonfüredi SZOT Szanatórium igazgató főorvosi kinevezését nyerte el, ahol nagy odaadással gyógykezelte pácienseit. Többek között betege volt Huszka Jenő zeneszerző, akit éveken keresztül kezelt nagy szeretettel. Ezen időkről szép megemlékezés maradt Arányi Mária Szellők Szárnyán c. könyve, ahol Huszka Jenő felesége leírja, az odafigyelő, emberközpontú gyógyítást, ami sokat jelentett a zeneszerző élete utolsó időszakában. 1966-ban került Tapolcára, városi tiszti főorvosként, majd a rendelőintézet igazgató főorvosaként, valamint felülvizsgáló főorvosként folytatta szakmai munkáját szoros kötelékben az akkori körzeti orvosokkal egészen nyugdíjba vonulásáig. Nagyon sokat tett Tapolca város- és vidéke egészségügyi fejlődéséért. Szakmai mottója, örök jelszava volt: „nem a betegséget, hanem a beteg embert kell gyógyítani”.
SZERECZ TERÉZ ROZAMUNDA nővér, kórházi-főnöknő
(Muraszentes, 1888. október 12. – Bakonybél, 1967. június 9.)
Szülei Szerecz István és Rüzsics Franciska. Még az első világháború előtt léphetett be az ápolóként működő vincés nővérek közé. Első munkahelyeit nem ismerjük, de biztosan több kórházban beosztott ápolóként szerzett gyakorlatot. Tudjuk, hogy már 1930-ban a Kőszegen az irgalmas nővérek közösségének főnöknője volt az ottani kórházban. Az 1920-as években még Sárváron teljesített kórházi szolgálatot. Ráth Ilona eltávozását követően 1936. augusztus 1-től a körmendi közkórházból helyezték át Tapolcára, hogy az Erzsébet kórházban önzetlen ápolóként dolgozó nővéreket irányítsa. A rend feloszlatásakor eltávozott a városból. Idős éveit Bakonybélben az egyházi szeretetotthonban élte le. Légzési és keringési elégtelenség okozta halálát.
Irodalom: – Magyarország tiszti cím- és névtára 1937. 430 p.; 1938. 379 p.; – Tóth: Irgalmas nővérek – Kórházi főnöknő áthelyezése. = TL., 1936. augusztus 1. – Változás a kórházi főnöknő személyében. = TU., 1936. augusztus 2. – Halálozás = Új Ember, 1967. június 25. –
SZEZEMSZKY GYULA birtokos, püspöki bérlő
(?, 1847. – Monostorapáti, 1919. január 9.)
A Monostorapáti környékén gazdálkodó Szezemszky família a tapolcai Sebestyén és monostorapáti Scheller molnár családokkal állt rokonságban. Alapiskoláinak elvégzése után a családi birtokon gazdálkodott. Az 1880-as évektől a veszprémi püspökség monostorapáti birtokait bérelte. Ezeken szakszerűen gazdálkodott. Jelentős tehenészetet tartott fenn. Emellett tevékenyen részt vett a vidéki és vármegyei gazdasági és politikai mozgalmakban. Saját ambícióinak kiélése mellett hatékonyan tudta képviselni a Tapolca-környéki gazdatársadalom érdekeit. Évekig elnöke volt a Tapolcavidéki Gazdasági Takarékpénztárnak. Alelnöke, majd elnöke a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének, majd Vastagh János halála után, 1911-től elnöke, alelnöke a Tapolcavidéki Gazdakörnek, felügyelőbizottsági tagja a Tapolcza és Vidéke Tejszövetkezetének. Idős korában már sokat betegeskedett. A súlyos kór Monostorapáti lakásán 72 évesen ragadta el.
Irodalom: – Új gazdasági tudósító a tapolcai járásban. = TL., 1905. február 26. – A vármegye virilistái. = TL., 1908. december 18. – A Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezete = TL., 1911. március 12. – Adakozás. = TL., 1918. január 20. – Halálozás. = TL., 1919. január 12. –
SZIGETHY JÓZSEF dr. belgyógyász főorvos, igazgató
(Budapest, 1916. április 18. – Tapolca, 2014. április 22.)
Szülei Szigethy József gyógyszerész és Szíjártó Paula. Gimnáziumi érettségije után a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Karát. 1943-44-ben a Beregszászi Állami Kórházban alorvosként szolgált. 1944-ben Tapolcára helyezték kirendelt (menekült) alorvosnak. Az 1946-1950-es években a karcagi, 1950-1952-ben a Soproni Állami Kórházban belgyógyász szakorvos, miután 1950-ben belgyógyász szakorvosi vizsgát tett. 1952-1977 között a Tapolcai Városi Kórházban belgyógyász osztályvezető főorvos, egyben 1971-től 1977-ig kórházigazgató. Lelkiismeretes munkáját több kitüntetéssel ismerték el. 1998-ban Tapolca Város Díszpolgára lett.
Irodalom: – VKÉL – Lang Zsuzsanna: Búcsú Dr. Szigethy József főorvos úrtól. = UTU,
SZIGETHY JÓZSEF, vitéz, okleveles gyógyszerész
(Huszt, 1895. november 29. – Révfülöp, 1973. március 27.)
Apja református lelkész volt. Elemi iskolát Huszton, középiskolát Máramarosszigeten végezte. 1915.május 15-től katona. Rövid kiképzés után 1915 novemberében a szatmári 12. honvéd gyalogezred tartalékos tisztjeként a harctérre vezénylik. Az orosz és olasz frontokon küzdött a háború végéig. 1918 novemberében tartalékos hadnagyként szerelt le Szatmáron. Több háborús kitüntetésnek lett tulajdonosa és később vitézi címet is kapott. Egyetemi tanulmányait 1919. szeptemberétől 1923 nyaráig folytatta a szegedi Ferencz József Tudományegyetemen és itt szerezte meg gyógyszerészmesteri oklevelét 1923. július 10-én. Mint okleveles gyógyszerész 1923.október 1-én kezdte meg működését a kárpátaljai Aknaszlatinán a Szent István gyógyszertárban, mint gyógyszerész segéd. Itt dolgozott 1927. február 28-ig. Ezután áttelepült a Trianon utáni Magyarországra és itt előbb 1927. április 1.-től mint kisegítő gyógyszerész a pécsváradi gyógyszertárban, majd 1927 novemberétől a Somogy megyei Berzencén, mint gyógyszertár-tulajdonos dolgozott. 1933. február 25-től lett Tapolcán a Jézus Szíve gyógyszertár tulajdonosa. Gyógyszerészi munkáját egészen az államosításig, l950. szeptember 20-ig itt folytatta. Tapolcai működése alatt beépült a város társadalmi életébe. Hosszú időn keresztül a TIAC sportegyesületének választmányi tagja, és a Stefánia Szövetség számvevő bizottságának volt tagja. Elnöke volt a tapolcai Tűzharcos Egyesületnek. 1937-től 1951-ig a tapolcai református gyülekezet gondnoki teendőit is ellátta. 1950. szeptember 20-tól tulajdonától megfosztva, Cseténybe helyezték az ottani gyógyszertár felelős vezetésére. 1951 szeptemberében áthelyezték a kővágóörsi gyógyszertárba. Innen ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveit többnyire Tapolcán visszavonultan töltötte el. 78 évesen hunyt el. Sírja a tapolcai temetőben van.
Irodalom: – KMKA – Somogymegye Trianon után. Bp. 1931. – Z.vm.ism. – SZ.J. = Villa Filip, 2001. 1-2. sz. –
SZIGETHY ÖDÖN igazgató tanító, háziipari főfelügyelő, lapszerkesztő
(Pécs, 1869. szeptember 7. – Pécs, 1942. augusztus 4.)
Középiskoláit és a tanítóképzőt Baján végezte. 1893-tól a tapolcai r.k. elemi iskola és a tanonciskola tanítójaként emlegetik. Másutt a “gazdasági vándortanító” titulussal szerepel. Rövidesen az elemi iskola igazgatója lett. E tisztséget 1920-ig töltötte be. Ekkor a földművelésügyi miniszter kinevezte háziipari felügyelőnek, 1926-ban pedig előléptette és megbízta három dunántúli megyére kiterjedően főfelügyelőnek, majd 1933-ig Miskolc székhellyel Észak-Magyarország háziiparát felügyelte. A tanítói kar egyetlen tagja volt, aki ilyen tisztet töltött be. E hivatalai mellett számtalan funkciót töltött be Tapolca társadalmi, gazdasági és kulturális életében. Felügyelője volt a járási faiskolának, miniszteri biztosa az elemi iskola VI. osztályainak vizsgáinál a tapolcai és balatonfüredi járásokban, jegyzője a járási tanítóegyesületnek. 1908-óta titkára majd ügyvezető alelnöke volt a Gazdakörnek. E szervezet kereteit kitágítva, hatékony és magas színvonalú kertészeti ismeretterjesztést alakított ki. Fontos szerepet vállalt a filoxéra elleni küzdelemben. Fűztelepet létesített, meghonosította a szalmafonás és kosárkötés mesterségét. Szerkesztette és kiadta a Tapolczavidéki Gazdakör évkönyveit. Húsz éven át főparancsnoka volt a tűzoltó egyesületnek. 1902-ben létrehozta és eredményesen működtette a népkönyvtárat, amiért a Múzeumok és Könyvtárak Országos Bizottsága 1907-ben díszokmánnyal és 100 korona jutalommal tüntette ki. Jelentős helytörténeti munkásságot fejtett ki. Először ő tett kísérletet Tapolca történetének összefoglalására. Megírta és publikálta Zala Vármegye földrajzát. Kisebb írásai, elbeszélései több helyen (Családi Lapok, Zalamegyei Almanach, stb.) is megjelentek. 1904-től 1919-ig felelős szerkesztője volt a hetente megjelenő Tapolczai Lapoknak. Színvonalas írásaival nagy hatást gyakorolt a polgárosodó kisváros közéletére. Első kezdeményezője volt Tapolca idegenforgalmi fellendítésének. Igazi néptanító volt és maradt, bármihez is fogott. 1922-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Wodiáner alapítványi díját. Egykori háza ma Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása és Nappali Melegedő. Példaadó tevékenysége alapján méltó volna arra, hogy munkás életének Tapolcán emléket állítsunk.
Műveiből: – Zala vármegye leírása a népiskolák 3. Osztálya számára. Tapolcza, 1901. – A gazdasági háziipar fejlesztése. = TL., 1903. január 11. – Az éhezőkért. = TL., 1917. március 25. – Színházi esték. = TL., 1917. május 20. – Kérjünk szőlészeti kísérleti állomást. = TL., 1917. június 17. – Aratás idején. = TL., 1917. július 1. –Heverő kincsek a Balatonban. = Balatoni Évkönyv, 192l. Bp. 1921. – Tapolca. = Zalai évkönyv 1928. –
Irodalom: – Békássy – Szinnyei – VÉL – Megjutalmazott faiskolakezelő. = TV., 1900. december 16. – Egy tanító ünneplése. = TV., 1901.február 17. – Szerkesztő változás. = TL., 1903. december 25. – „Istennek dicsőség, egymásnak segítség!” = TL., 1906. április 8. – Tapolca fejlesztésének programja a háború után. = TL., 1917. április 8. – Színházi esték. = TL., 1917. május 20. – Községi tisztújítás Tapolczán. = TL., 1917. július 8. – Kérjünk szőlészeti kísérleti állomást. = TL., 1917. június 17. – Üdvözlés. = TU., 1922. január 29. – Sz. Ö. távozása. = TU., 1938.július 17. – Sz.Ö. = TL., 1942.augusztus 8. –
SZIGETI REZSŐ főmozdonyvezető, műszaki főellenőr, sportoló
(Nagykanizsa, 1900. november 25. – Keszthely, 1969. április 17.)
Vasutas dinasztiából származott. Felesége Gaál Gizella. Fia: Rudolf. Keszthelyen gyerekeskedett. A polgári iskolát Dunavecsén végezte. A Magyar Királyi Államvasutak alkalmazottjaként előbb Tapolcán, majd Budapesten dolgozott. 1922-1925 között utászként teljesített katonai szolgálatot. Kiváló fizikai adottságait különféle erősportágakban kamatoztatta. Ökölvívásban, gerelydobásban és diszkoszvetésben is szerzett sportérdemeket, de legnagyobb sikereit előbb pehelysúlyú, majd középsúlyú kötöttfogású birkózásban érte el a Budapesti MÁV Előre SC és a MOVE (Magyar Országos Vasutas Egylet) színeiben. Budapesten kívül birkózott Székesfehérvárott, Győrött, Kecskeméten, Cegléden, Szegeden. Számos arany, ezüst és bronzérem tulajdonosa lett, amelyről a korabeli országos lapok is beszámoltak. 1936-től ismét a tapolcai vasútállomáson teljesített szolgálatot, előbb mozdonyvezetőként, majd főmozdonyvezetőként, ill. műszaki főellenőrként. Itt már nem versenyzett, de edzőként tevékenykedett. 1946-ig dolgozott Tapolcán, amikor B-listázták és elvesztette addigi munkahelyét. Ekkor előbb a nyirádi bauxitbányánál, majd a Keszthelyhez tartozó fenékpusztai kendergyárban lett főgépész. 1952-ben rehabilitálták és visszakerült a tapolcai MÁV fűtőházhoz, ahol 1960-évi nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Haláláig Keszthelyen élt.
Irodalom: – KÉL –
SZIGLY (SZIGETI) JÓZSEF, ügyvéd, honvéd hadnagy
(Veszprém, 1828. – Tapolca, 1911. december 3.)
Apja Szigly József, anyja Szalay Julianna. Életének korai szakasza nem elégé ismert. Nem tudjuk, hogy a húsz éves fiatalember mely településről vonult be a szabadságharc hadseregébe, csak azt, hogy érdemeiért honvédtiszti rendfokozatot kapott. Az 1848-49-es szabadságküzdelmek bukása után jogot végzett és ügyvédként telepedett le Tapolcán. Itt nősült, felesége Takács Anna lett. Tudjuk, hogy nagybátyja volt Vastagh János kiváló tapolcai tanár és mezőgazdász özvegyének, Szigli Emmának. Részt vett a város formálódó közéletében. Alapító tagja volt a tapolcai kaszinónak. Szociális érzékenységéről tanúskodik, hogy 1911. október 29-én kelt végrendeletében 400 koronás jutalomdíj-alapítványt tett „…hogy annak évi kamatával a tapolczai áll. polgári fiúiskola IV. osztályának egy magaviseletre és tanulmányi eredményre nézve legkiválóbb szegénysorsú tanulója jutalmaztassék.” Az alapítvány segítségével sok tapolcai szegény sorsú diák pályakezdését könnyítette meg. A század utolsó évtizedében igazgatója volt az 1869-ben alapított Tapolczai Takarékpénztár Rt-nak. Bábáskodott a Tapolcai Filoxéra Ellen Védekező Egyesület megalakulásánál. Kezdeményezője volt egy immunis oltványokat előállító szövetkezet megszervezésének. Magas kort, 83 évet megérve köztiszteletben álló polgárként hörghurutban hunyt el. A tapolcai temetőben levő sírja ma már sajnos nem lelhető fel. Fia Szigeti József ügyvéd lett Tapolcán.
Irodalom: – Hangodi1848/49. – Takarékpénztári igazgató választása. = TV., 1899. május 28. – Halálozások. = TL., 1911. december 10. – PFI Értesítő, 1913-14. Tapolca, 1914. – A Tapolczai Takarékpénztár ünnepi közgyűlése. = TL., 1930. február 23. – Gyászjelentés –
SZIGRIN LAJOS kefekötő-mester
(Gola, 1872. április 18. – Tapolca, 1951. augusztus 8.)
Horvátországban született. Édesanyja Szigrin Paula. Tanoncidejének, segédéveinek és szakmai gyakorlatának elteltével 1902-ben nyitotta meg önálló kefekötő műhelyét Tapolcán. 1902. augusztus 25-én családot alapított Verhás Erzsébettel. Az élesedő verseny, főként a gyáripari tömegtermelés hatása miatt, üzletének népszerűsítésére újsághirdetéshez folyamodott. „Szigrin Lajos kefekötő mester Tapolcza, Vörösmarti-utca 4. szám. (Saját ház.) Készít saját műhelyében, bármely nemű és finomságú keféket, ecseteket, gép-, cső- és parket-, valamint szobafényező keféket, meszelőket a legjobb és legtartósabb kivitelben a legjutányosabb árak mellett. Raktáron tart cirok-szobaseprőket, lószőr-seprőket, pipere- és hajkeféket, saját készítményű kőműves-meszelőket stb. viszontelárusításra is. Elsőrendű munka! Pontos munkateljesítmény! Mérsékelt árak! Szíves tudomásul! Miután jó hírnévnek örvendő kefekötő üzletemet Tapolczán már 11 év óta önállóan vezetem, a legfőbb törekvésem oda irányult, hogy becses vevőimet, valamint megrendelőimet a legpontosabban kiszolgáljam, úgy ezentúl is a legfőbb kötelességemnek fogom ismerni, hogy a n. é. közönség igényeit csakis saját gyártmányú iparcikkeimmel a legjobban kielégíthessem. Üzletem önállóan működik s az semmiféle más céggel összeköttetésbe vagy társulva nincs.” Később üzlete a Kossuth L. u. 19. sz. házban (később ASPA fogadó, ma már Bibi Vendégház) volt. Az 1929-évi kaposvári kiállításon szép munkájáért ezüstéremmel tüntették ki. Elöljárósági tag volt az Ipartestületnél.
Irodalom: – DCL – MIA 1929. – Sz. L. = TL., 1912. március 9. – Sz. L. = TL., 1913 március 9. – Ha valódi és jóminőségű keféket és meszelőket akarunk vásárolni = TU., 1922. június 4. – Tapolczai iparosok a kiállításokon. = TL., 1929. szeptember 15. –
SZIJJÁRTÓ-SZABÓ BENJAMIN bányafelügyelő, sakkmester
( , 1904. – Tapolca, 1976. október )
Még ifjú korában Szentesen kapcsolódott be a város élénk sakkéletébe. Az évtized vége-felé már többször volt a város bajnoka. 1927-ben itt Aljehin nagymesterrel remizett. A ’30-as években érte el legnagyobb sakksikereit. Többször volt a Déli Kerület bajnoka és Dunántúl Egyéni sakkbajnoka is. Klubjait gyakran váltogatta. Éveken át a Szolnoki Sakkör versenyzője volt. Az 1940-es években többször is jó eredményeket ért el a „Vidék Bajnoka” címért folytatott versenyeken és az országos egyéni sakkbajnokságokon. 1944-ben vagongyári tisztviselőként a Győri Egyetértés Sakkör ügyvezető elnökévé választották. A sakkelmélet kiváló ismerője volt. Nyugdíjba vonulása után Győrben volt lakása, de vidékünkön is gyakran tanyázott. Éveken át edzette a Várpalotai TBS sakk-szakosztályát. A Balaton-felvidéki borok nagy tisztelője és rendszeres fogyasztója volt. Addig nem nyugodott, amíg nem vásárolt magának egy jó fekvésű szőlőt a közeli Mindszentkállához tartozó Bács-hegyen, ahol haláláig nagy kedvvel gazdálkodott. Ügyeinek intézése, bevásárlásai, ismerőseinek látogatása okán gyakran tartózkodott Tapolcán. Az 1930-1940-es években kapcsolatban volt a Tapolcai Sakk Körrel, és a játékosok nagy részével. Többeket lakásukon keresett fel egy-egy sakk- partira és jóízű kvaterkázásra. Része volt a tapolcai sakkélet háború utáni fellendítésében. 72 évet élt. Síremléke a tapolcai régi temető ravatalozójával szemben található.
Irodalom: – Sakkhírek = 1937. december 19. – Sz-Sz. B. sakkmester szimultánjátéka Tapolcán. = TL. 1941. október 11. – Szijjártó-Szabó Benjamin sakkmester szimultánjátéka Tapolcán. = TL. 1941. október 18. – Gyenge eredményt hozott a sakkmester tapolcai szürete. = TV. 1941. október 25. – Sakkszimultán = TL. 1941. október 25. – Halálozás = Reformátusok Lapja, 1976. október 24. –
SZINTÉN GYÖRGY tanár
(Tapolca, 1885. június 28. – Budapest, 1953. szeptember 17.)
Szülei Tapolcán gazdálkodtak. Alsóbb iskoláit is itt végezte. Budapesten tanári oklevelet szerzett. 1912-ben a nagyszombati katolikus érseki főgimnáziumban tanított, később 1914-től a kiskunfélegyházi kath. főgimnáziumban tanára volt. Erős közéleti érdeklődés jellemezte. 1928-tól városi tanácsnok. 1932-től lett tagja a Független Kisgazda Pártnak. 1945 novemberétől, 1946. januárig Heves-Nógrád megye országgyűlési képviselője.
Irodalom: – VÉL – Vida István – Vörös Vince: A FKgP képviselői. 1944-1949. Bp. 1991. –
SZITA JÓZSEF szabó, divattervező
(Badacsonytördemic, 1903. június 4. – München ?, ? )
Anyai nagyanyja Blaha Lujzának a szobalánya volt. Apja Szita Károly csizmadiamester, anyja Finta Karolin, Jászai Marinál volt szolgáló. Polgári iskolai tanulmányait 1916-1920 között Tapolcán végezte. Szabómesterséget tanult különböző fővárosi divatszalonokban. 1927-ben egy berlini divatcég divattervezője lett, majd Kölnben nyitott önálló műhelyt. Az 1930-as évek végén Budapesten nyitotta meg a gyorsan népszerűvé vált Szita-divatszalont. Később a pesti műhelyt felszámolva Münchenben alapított divatszalont. Kivételes eleganciájú minőségi munkát végzett. Megvásárolta Herczeg Ferenc badacsony-lábdiban lévő villáját, ahol rendszeresen vendégül látott régi és új barátokat, köztük művészeket, írókat. Gyermekkorától szoros barátság fűzte Keresztury Dezsőhöz. Gyakran látogatott haza, kapcsolatot tartott tapolcai ismerőseivel is. A badacsonytördemici temetőben nyugszik.
Irodalom: – VKÉL – Keresztury Dezső: Emlékezéseim: szülőföldeim. – Dózsa Katalin, F.: Budapest Divatváros. A magyar divattervezés rövid története. In. Tanulmányok Budapest múltjából. 1997. 89-110 p. – Dózsa Katalin, F. : Magyar divattörténet. 1-2 rész = Historia, 1991. 4 sz. 22-24 p., 5-6 sz. 50-52 p. – Egy nemestördemici ifjú karrierje. = TL. 1942. szeptember 27. –
SZOKOL LÁSZLÓ plébános
(Nagykanizsa, 1901. december 26. – Balatonfüred, 1979. szeptember 7.)
Szokol László és Polai (Gyuricza) Erzsébet földműves szülők gyermeke. Alap és középiskoláit szülővárosában végezte. 1921-ben érettségizett. Piarista novicius volt Vácon 1918-1919-ben. A veszprémi papi szemináriumba felvették 1921-ben. Pappá szentelték 1925. június 21-én. Utána káplán volt Halimbán.1926-tól Súron 1927-től Tésen adminisztrátor, Káplán Németladon 1928-tól, Zákányban 1929-től. 1930-tól Mikén a Somssich-családnál házi-káplán. Zsinati vizsgát tett 1930. május 14-15-én. Káplán Pacsán 1931-től, Csurgón 1932. januártól szeptemberig. 1932. szeptembertől 1935. október 1.-ig Tapolcán káplán és hitoktató, Engelhardt Ferenc plébános irányítása mellett. „Négy évig volt nagyon megbecsült tagja a tantestületnek. Távozását őszintén sajnáltuk, mert benne a tanulók kiváló lelki vezetőjét vesztettük el.” – írták a tapolcai polgári leányiskola évkönyvében. Utána Zala-(Vigánt)petendre helyezték plébánosnak. Hivatásának teljesítése miatt 1960 júliusában letartóztatták majd államellenes izgatás címén előbb 2 évre, a feljebbviteli tárgyaláson két és fél-évi szabadságvesztésre ítélték. Kiszabadulásakor, 1962. decembertől nyugalomba vonult. Balatonfüredi otthonában 78 évesen hunyt el.
Irodalom: – Pfeiffer – Egyházi hírek. = TU., 1932. október 9. – Kinevezés. = TU. 1935. október 6. – Kinevezés. = TL., 1935. október 12. – Hetényi Varga Károly Papi sorsok a horogkeret és a vörös csillag árnyékában. Abaliget, 1992. – PLI. Ért. 1932/1933. – 1935/1936. –
SZOLLÁR GÁSPÁR gazdálkodó, bíró
(Tapolca, 1873. december 24. – Tapolca, 1944. május 2.)
Régi tapolcai família sarja. Szülei Szollár György és Tóth Mária. Itt járt iskolába majd szülei kis birtokán gazdálkodott. „Egyike volt azoknak az embereknek, akiket átlagon felüli természetes jó ésszel áldott meg az Isten és azt a köz javára is érvényesíteni tudták.” – így jellemezték egyéniségét. Birtokának gondozása mellett a megalakult Hitelszövetkezetnek könyvelői, később pénztárosi teendőit is ellátta. Később részt vett a Hangya Szövetkezet megalapításában. Itteni vezetőségi tagságát haláláig megőrizte. Tapolca polgársága többször választotta meg képviselőtestületi tagnak és elöljárónak. Egy alkalommal 1921-1922-ben községbírónak is megtette. A Nagyboldogasszony Egyházközség képviselő testületének megalakulása óta tagja volt. Józan, komoly magatartásáért, példás családi életéért általános megbecsülésnek örvendett. Mindebben felesége Bujtor Mária is segítette. Hosszú betegeskedés után szívbajában halt meg. Általános részvét mellett sokan kisérték el a tapolcai temetőbe.
Irodalom: – Sz. G. halála. = TV. 1944. május 6. –
SZOLLÁR GÁSPÁR épület- és géplakatos, mérlegkészítő mester
(Tapolca, 1876. december 26. – Tapolca, 1954. április 13.)
Ősei a napóleoni háborúk idején kerültek Tapolcára. A családi hagyomány szerint valamennyien fémművesek, kovácsok, lakatosok voltak. Apja Szollár József kovács és lakatos kilenc gyermeke közül Gáspár volt a legidősebb. Anyja Istvándi Anna. A tapolcai elemi iskolát kijárva, apja műhelyében ő is lakatosinasként kezdte majd végigjárta a mesterség elsajátításának korában szokásos állomásait. Iparának fortélyait külföldön is fejlesztette, miközben nyelveket tanult. Hazatérve és mestervizsgájának megszerzése után rövidesen családot alapított és önálló műhelyt nyitott a Torony (a mai Arany János) utcában. Részt vett a település közéletében. Többször volt a képviselőtestületnek tagja, tisztségviselője. 1913-ban pl. községi pénztárosként tett esküt. 1921 novemberében községbíróvá választották. Közben a Bp.-i Magyar Királyi Állami Felső Ipariskolában képesítést szerzett "a különféle rendszerű lokomobilok és cséplőgépek" szakszerű kezeléséhez és javításához. Fő tevékenységi körébe tartoztak az épületlakatos munkák, kerítések, kapuk készítése, valamint a különféle mezőgazdasági gépek és mérlegek javítása. Önállóan kifejlesztett termékeket is készített és forgalmazott. Ezek közül talán leghíresebb volt a "Házi béke" elnevezésű tűzhely, amelyet 1925-ben szabadalmaztatott és a különféle bemutatókon sok sikert aratott. Így pl. az Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállításon arany fokozatú oklevelet nyert. Az 1930-as évektől tizedes- és szekrényes mérlegek (balanc) készítését is elkezdte. A siker itt sem maradt el. Az 1932-évi Balatonfüreden rendezett kiállításon is elismerő oklevelet kapott kiállított tárgyaiért. Műhelyében rendszeresen képzett tanoncokat. Szakmai tekintélyénél fogva ő maga is tagja volt több vizsgabizottságnak. Hat gyermeke született, akik közül ketten – Gáspár és Kálmán – folytatták a családi, lakatos és mérlegjavító hagyományokat. 68 évesen hunyt el. Tapolcán nyugszik.
Irodalom: – Tisztelettel tudatom. = TL., 1908. március 15. – SZ.G. = TL., 1908. szeptember 20. – SZ. G. = TL., 1910. január 1. – Községi gyűlés Tapolczán. = TL., 1913. május 18. – Községi tisztújítás. = TL., 1917. július 8. – Községi választások. TU., 1921. november 20. – Tapolcaiak a zalaegerszegi kiállításon. = TU, 1925. szeptember 11. – Elismerés Sz.G.-nak. = TU., 1925.október 2. – Aranyérmet kapott. = TU., 1929. szeptember 22. – Újjászervezéssel folytatólagosan bővül a Gazdakör tisztikara. = TU., 1938. március 13. – SZ. G. halála. = TV., 1944. május 6. –
SZOLLÁR JÓZSEF lakatosmester
(Tapolca, 1847. – Tapolca, 1935. március 10.)
A neves tapolcai fémműves, lakatos dinasztia első névről is ismert tagja, alapítója. Apja is Szollár József volt. Déli származású, hasonló foglalkozást űző ősei a 19. század elején telepedtek le Tapolcán. Szakmája alapelemeit is a családi műhelyben tanulhatta. Mesterré válva önálló műhelyt nyitott a városban. Családot alapított Istvándi Annával és kilenc gyermeke született. Tisztességgel felnevelte őket, fiait szétküldte Európa híres ipari központjaiba, hogy szakmát és nyelveket tanuljanak. Sikeres vállalkozásának hasznát többnyire ingatlanokba fektette. Jelentős területeket vásárolt az akkori település peremén. A mai Honvéd utcát ő parcelláztatta. A telkek árán házakat építtetett, az utca elején lányának Gaálné Szollár Rózának, a végén fiának Szollár Józsefnek. A Honvéd utca nevet – a családi legendárium szerint – Tapolca község vezetősége adta tisztelete jeléül az olasz fronton hősi halált halt Miklós és Kálmán fia emlékére. Birtokai voltak a diszeli út mellett és a Fenyves utcában is. Az Arany János utcában két házat is vásárolt népes családja részére. Ő maga, 88 éves korában bekövetkezett haláláig a mai Csobánc u.4.sz házban lakott. Iparát gyermekeire hagyva, idős koráig művelte szőlőjét a Szent-György hegyen. 88 évesen vastagbél-rákban halt meg. Szollár József a szorgalom, az erény és tisztesség példaképe volt, nagy tisztelet vette körül. A Tapolczai Lapok méltó nekrológban búcsúztatta.
Irodalom: – Id. Sz. J. = TU., 1935. március 17. –
SZOLLÁR LAJOS P. szaléziánus pap
(Tapolca, 1915. július 17. – ?, 1991. február 26.)
Apja Szollár Károly tapolcai földműves, kisbirtokos. Az elemi iskolát, majd a fiú polgári osztályait Tapolcán végezte el. Több tapolcai ifjúhoz hasonlóan ő is a nyergesújfalui szalézi iskolában ismerkedett meg Don Boscóval és fiatalos lelkesedéssel vállalkozott követésére. 1930-1931-ben Péliföldszentkereszten töltötte novícius évét, majd különböző szalézi intézetekben működött, mint nevelő. 1941. június 22-én Esztergomban Rotta Angelo pápai nuncius szentelte pappá. Első szentmiséjét szülővárosában Péter-Pálkor celebrálta. Fiatal papként teljes odaadással végezte teendőit. Igen kedvelt hittanár volt. Különösen a pestszentlőrinci plébánián becsülték nagyra munkásságát. Tanítványai még hosszú évek múltán is gyakran felkeresték külföldi otthonában. Papi munkája a rend feloszlatásával 1950-től félbeszakadt. 1956-ig fizikai munkásként dolgozott. A forradalom leverése után külföldre távozott. Több helyen (Graz, Bécs, Torino, Gallipoli, stb.) a menekültek lelkipásztoraként működött. 1957-ben átvette a bécsi magyar menekültek gondozását. A fiataloknak katekizmus-oktatást tartott, és igyekezett minden rászorulót minden lehetséges módon támogatni. Munkahelyeket, otthonokat próbált szerezni a menekült magyarok számára. A folyamatos munka, a lelkekért folytatott küzdelem kikezdte egészségét és 76 évesen elhunyt.
Irodalom: – Újmisés pap. = TL. 1941. június 28. – Újmise = TV. 1941. július 5. – Primicia = TL. 1941. július 5. – P. Havasi József: Előttünk jártak. P. Szollár Lajos SDB (1915–1991.) = Szalézi Értesítő, 2007. december ; UTU, 2011. április –
SZONTAGH TAMÁS dr., iglói, geológus
(Ózd, 1851. április 13. – Budapest, 1936. január 31.)
A budapesti tudományegyetemen 1882-ben végzett, majd a Mineralógiai és Petrográfiai Intézetben tanársegéd. 1889-ben a Földtani Intézethez került, 1892-ben osztálygeológus, 1905-ben főgeológus. 1919-ben id. Lóczy Lajos nyugdíjazása után az intézet igazgatója lett. Ezt a tisztséget 1924-ig töltötte be. 1924-ben Révfülöpre költözött és bekapcsolódott a település életébe, fejlődésébe. A révfülöpi Fürdő- és Partszépítő Egyesület alapító tagja és évtizedeken át elnöke volt. Emlékeinek egy részét a révfülöpi Honismereti Gyűjtemény őrzi. 1916-ban elsőként tette közzé a bakonyi vörös-földben meglevő bauxit adatait és tárta fel gazdasági jelentőségét. A civil mozgalmak nagy barátjaként országos elnöke volt a Társadalmi Egyesületek Szövetségének (TESz). Sok tapolcai ismerőse volt, akikkel gyakran és szívesen találkozott. Több írása is megjelent a Tapolczai Lapokban. 85 éves korában szívszélhűdés végzett vele. A Farkasréti temető Hv11.(111.) parcellájában nyugszik.
Műveiből: – A budai várhegy alagút hidrogeológiai viszonyai. Bp. 1908. – Hidrogeológiai megfigyelések. Bp. 1909. – Magyarország mesterséges vízellátása. Bp. 1919. – Gyalázatos hamis vád. = TL., 1929. október 13. –
Irodalom: – MÉL – VÉL – Zvm.ism. – Kitüntetés. = TL., 1931. július 11. – Meghalt dr. iglói Sz. T. = TL., 1936. február 8. – László Gábor: Sz. T. emlékezete. = Földtani Közlemények, 1937. – Hatvan éve hunyt el (Iglói) dr. Sz. T. = Földtani Közlemények, 1996. 4. sz. –
SZŐKE ANDOR, csajághi dr. járásbíró
(Mór, 1891. november 28. – Badacsonytördemic (Badacsonylábdihegy), 1952. május 12.)
Szőke Miklós és Fischer Vilma gyermeke. Jogi tanulmányai végeztével q győri ítélőtábla joggyakornokának nevezték ki. Gyakornokoskodott Budapesten is, majd a móri járásbíróság titkára lett. A kötelező szakmai gyakorlatok letétele után 1923 szeptemberében helyezték Tapolcára a járásbíróság ítélőbírójának. Itt nősült, felesége Pruska Ferenc, Teréz leánya lett. Bertalanffy (Bock Pál) távozása után, 1937-ben őt bízták meg a járásbíróság elnöki teendőinek ellátásával. Kinevezése találkozott a tapolcaiak helyeslésével. Köszöntötték „… az új elnököt, aki hosszú évek óta közvetlen modorával és méltósággal párosult igazságosságával általános közmegelégedést szerzett.” A legnehezebb időkben is kedvelt és tevékeny alakja volt Tapolca közéletének. 1936–1941 között a tapolcai Kaszinó elnöke volt. Az ő idejében 1936-ban a tagok áldozatkészségével teremtették meg a Kaszinó saját épületét az Arany János utcában. Tisztségéről csak feladatvállalásának ellehetetlenülése után mondott le. Kiválóan bánt a hegedűvel és a tapolcai Filharmonikus Zenekar alapítói között tartották számon. 1942-ben a Légoltalmi Liga elnökévé választották. 61 évesen hunyt el. A tapolcai régi temetőben nyugszik.
Irodalom: – Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban. (1872-1945.) Zalaegerszeg, 1999. – Eljegyzés. = TU., 1924. május 18. – A Filharmonikusok jubileumi hangversenye. = TL., 1935. január 19. – A tapolczai Kaszinó új helyiségben. = TL. 1936. október 17. – Dr. Szőke Andor előléptetése. = TL., 1938. július 9. – Dr. Sz. A. elnöki kinevezése. = TU., 1938. július 10. – Melegen ünnepelték a tapolcai járásbíróság új elnökét. = TL., 1938. július 24. – Kinevezések. = TL., 1939. július 15. – Dr. Sz. A. ünneplése. = TL., 1939. július 22. – Megszűnik az úrikaszinó helyisége. = TV., 1941. január 18. – Légó közgyűlés. = TV., 1942. január 17. –
SZŐKE ANDORNÉ, PRUSKA TERÉZ nőegyleti elnök
(Tapolca, 1904. február 12. – Sümeg, 1992. június 28.)
Pruska Ferenc molnár, malombérlő és Bertalan Anna gyermeke. A híresen szép Pruska lányok egyike. Gyermek és ifjúkorát Tapolcán töltötte. 1924. november 24.-én kelt egybe dr. Szőke Andorral, a tapolcai járásbíróság elnökével.
Nagyon nehéz helyzetben vette át a katolikus nőegylet vezetését. 1942 februárjában választották meg az egylet elnökének. A háború miatti elszegényedés „mindent a frontra” gyakorlata erőteljesen behatárolták a helyi katolikus nőtársadalom mozgásterét. Az akadozó adománygyűjtés ellenére kísérleteiket kitartóan meg- megújították. 88 évet élt. Sírja a régi köztemetőben található.
Irodalom: – Segítsünk! = TV. 1942. február 6. – Szabolcs László: Jól sikerült a Kat. Nőegylet műsoros estje. = TL. 1942. április 25. –
SZÖKRÖN LÁSZLÓ vendéglős, borcenzár
(Rum, 1904. december 10. – Tapolca, 1982. )
Szökrön Ferenc rumi kocsmáros és Koós Rozália gyermeke. Szülei házában beleszületett a vendéglátós szakmába. Kőszegen inaskodott a nagy Jurisics-vendéglőben. Ezután évekig ausztriai vendéglátó-helyeken tökéletesítette ismereteit. A korábban összegyűjtött tőkéjével az 1920-as évek elején jött Tapolcára, ahol megnyitotta az un „Szökrön-kocsmát” Afféle mindenes vendéglátó-hely volt ez. A betérő vendégeket étellel-itallal, igazi ivóval várta. A zártkörű rendezvényeknek külön szobát biztosított, az éjszakázni szándékozóknak vendégszobát nyitott.
Vendéglős munkája mellett rendszeresen foglalkozott un. ”borcenzárkodással”, amit hozzáértésén kívül tökéletes német nyelvtudása és kapcsolatteremtő készsége is segített. A Zala Megyei Cégbíróság 1942. május 13-én jegyezte be vállalkozását – borügynök és szeszes italok adás-vételét közvetítő ügynök – megnevezéssel. Tapolcán nősült 1943. április 10-én. Felesége Tihanyi Margit lett. 1943. december 5.-én itt született Éva leánya. Lakásuk a Park u. 5. sz. alatt volt. 78 évet élt. A régi tapolcai temetőben nyugszik.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Csoma –
SZÖLLŐSI FERENC esperes-plébános
(Tapolca, 1921. február 6. – Balatonboglár, 2005. március 3.)
Apja Szöllősi Mihály postaaltiszt. Az elemi és polgári iskolát Tapolcán végezte, ezután a veszprémi piarista gimnáziumba járt. Érettségi után 1940-1944-ig a veszprémi kisszeminárium növendéke. 1944. november 29-én letartóztatták, mivel két nappal korábban kispap-társaival együtt megakadályozta, hogy Mindszenty püspököt a rendőrök elhurcolják. Pappá szentelte a már raboskodó Mindszenty József püspök Veszprémben, a törvényszéki fogház folyosóján. 1944. december 7-én. 1944. december 22-én Sopronkőhidára hurcolják, majd még internálása idején kisegítő lelkész az Isteni Megváltó Leányai zárdájának templománál Sopronban 1944 decemberétől 1945. május 30-ig. Első szentmiséjét is Sopronban tartotta dr. Lékai László vezetésével, Mindszenty József ministrálásával. Ezután Fűzfőgyártelepen káplán 1945. május 30-tól, majd Barcson hitoktató 1948. március 12-től. 1948. június 20-tól Devecserben káplán, majd 1949. január 27-től plébános-helyettes Fűzfőgyártelepen. 1950-től plébános lett Iharosberényben, a csurgói kerület esperese 1963-tól, plébános Iharosban 1966-tól. 1970. július 1-től plébános Balatonbogláron, 1972-től a dél-balatoni kerület esperese. Papi szolgálata mellett felújította és példásan rendbe tartotta a gondjaira bízott egyházi ingatlanokat. Kislakon új templomot épített. Munkájáért 2003-ban Balatonboglár díszpolgára lett. 2004 decemberében tartotta gyémántmiséjét. 34 évi boglári szolgálat után 84 évesen az ottani plébánián hunyt el. Balatonboglári temetőben nyugszik. Gyermekkorától odaadó híve volt a cserkészmozgalomnak, ahol „Szafi” néven ismerték. Fogadalmát élete végéig megtartotta. Bogláron 1990-ne megalapította a Gaál Gaszton cserkészcsapatot majd annak parancsnoka volt. Sík Sándor és Teleki Pál elgondolásainak végrehajtója volt. Teleki Pál szobrát 2004-ben Bogláron állította fel. Sokat tevékenykedett a lengyel-magyar barátságért.
Irodalom: – Pfeiffer – Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. I. Abaliget, 1994. – PFI. Ért. 1931/1932. – Gyászjelentés – Sz. F. = UTU., 2005.április. –
SZŐLLŐSI LAJOS tanár
(Tapolca, 1916. június 1. – Tapolca, 1984. február 25.)
Édesapja Szőllősi Mihály postaaltiszt, édesanyja Sárdi Teréz. Kilencen voltak testvérek. Elemi és polgári iskolai tanulmányait Tapolcán végezte. A polgári iskola legkiválóbb tanulói között tartották számon. Ezután Kőszegen a Tanítóképző intézetben szerzett néptanítói oklevelet 1935-ben. Itt a szintén tapolcai Pécs Gyula tanította egyik kedvenc tantárgyát a rajzot. Állandó munkát nem kapott, visszajött Tapolcára, ahol alkalmi munkákat végzett. Itt 1936-tól helyettes tanítóként, óraadóként, irodai segéderőként dolgozott. Részt vett a tapolcai cserkészmozgalomban, az általa szervezett kerékpáros cserkészcsoport tisztje volt. 1939. október 5-től katona. Tényleges idejét tölti, majd frontszolgálatra vezényelték. A soproni 4. honvéd gyalogezred tartalékos tisztjeként harcolt a II. világháborúban. megsebesült, majd hadnagyként tért haza 1945-ben. Állandó munkát ekkor sem kapott. Évekig fizikai munkából tartja el magát. 1952-ben Zalahalápon lett nevelő az általános iskolában. Közben mezőgazdasági ismeretek és gyakorlat tanítására főiskolai képesítést szerzett. A felső tagozatban biológiát, kémiát és rajzot tanított. 1961-1964-ben Monostorapátiban volt nevelő. 1964-től a 2. sz. általános iskola tanára. A tanítás mellett örömmel vállalt feladatot jelentett számára a tanulók szabadidejének megszervezése. Úttörőtáborokat szervezett igen eredményesen. A MHSz keretében nagy kedvvel és hozzáértéssel vezette az általa alapított modellező szakkört. Repülő- és hajómodelleket építő, azokkal gyakorlatozó, versenyző gyermekek a város minden iskolájából szívesen jártak szakkörébe. Modellező szakkörét nyugdíjba vonulása után is, haláláig sikeresen vezette.
Irodalom: – PFI.Ért. 1926/1927. – A tapolczai polgári fiúiskola legkiválóbb tanulói az 1929–30. tanévben. = TL., 1930. június 28. – Megismétlik az iglói diákokat. = TL., 1938. március 19. –
SZTÓJAY DÖME, miniszterelnök, országgyűlési képviselő
(Versec, 1883. január 5. – Bp., 1946. augusztus 22.)
Szerb származású. Eredeti neve Dimirtije Sztojakovics. Katonának tanult a bécsi hadapródiskolában, majd Bécsben. Katonatisztként a Vörös Hadsereg hírszerző és kémelhárító osztályát vezette, majd részt vett a Tanácsköztársaság felszámolásában. A Horthy-féle nemzeti hadsereg kémelhárító osztályán dolgozott. Később, mint vezérkari ezredes, majd tábornok (még Sztojakovich néven) 1927-től diplomata, katonai attasé Berlinben. 1933-tól a Honvédelmi Minisztérium elnöki osztályának vezetője. 1935 decemberétől altábornagy, ugyanakkor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. A náci birodalom feltétlen híveként berlini követ 1944. március 22-ig. Az ország német megszállása után 1944. március 22.-től augusztus 29-ig miniszterelnök és külügyminiszter. Működése alatt az ország fasizálódása felgyorsult. A háború folytatása érdekében jelentős létszámú katonai erőket küldött a keleti frontra. E csapatok az 1944. április-májusi kolomeai offenzívában nagy veszteségeket szenvedtek. Új, rendkívül hátrányos gazdasági megállapodást kötött Németországgal. Miniszterelnökségére esik 600 ezer magyar zsidó deportálása a német haláltáborokba. 1944. augusztus 24-én, amikor Horthy megújította különbéke kísérleteit, Sztójait lemondatta. A tapolcai választókerületben dr. Radocsay László lemondása után jutott parlamenti mandátumhoz. A jobboldali pártok – a Magyar Élet Pártja, a Keresztény Néppárt, a Magyar Megújulás Pártja, és a Magyar Nemzeti Szocialista Párt – közös jelöltjeként ellenjelölt nélkül futott be. A parlament tényleges működése híján e tisztsége névleges maradt. Miniszterelnöki működése okán a magyar Quisling jelzőt kiérdemelte. A Népbíróság, mint háborús főbűnöst halálra ítélte és kivégezték.
Irodalom: – MÉL – Sz. D. programbeszéde; A kerület megválasztott képviselője a miniszterelnök. = TV., 1944. június 3. – Sz. D. átvette a tapolca-balatonfüredi mandátumot. = TV., 1944. június 24. –
SZÜCS ARNOLD dr. ügyvéd
(Graz, 1870. június 7. – Budapest, 1940. november 15.)
Apja Scwarz Ignác jómódú bőrős, anyja a Halimbáról jött Gross Eleonóra. Testvérbátyja Schwarz Emil borkereskedő, az OMKE elnöke. Iskoláit Tapolcán kezdte. Sopronban érettségizett, majd Budapesten járt jogi egyetemre. Az ügyvédi vizsgát is itt tette le 1899. májusában. Ezután hazajött és Tapolcán nyitott ügyvédi irodát. Első feleségét Pollák Margitot Graz-ból hozta. 1903-ban a soproni Fellner Kamillával kötött házasságot. Nevét még 1898-ben magyarosította. Rövid idő alatt megbecsült tagja lett a tapolcai ügyvédi karnak. Zökkenőmentesen illeszkedett vissza a kisváros társadalmi életébe. Több cikluson át volt községi elöljáró. E tisztségében sokat tett a polgári leányiskola felállítása érdekében. A tapolcai atlétikai klub keretében ő honosította meg Tapolcán a teniszezést. Az első teniszpályát az Erzsébet liget mellett létesítették. Aktívan tevékenykedett a Tapolczavidéki Kórházegyesületben is. 1900-tól elnöke volt a Tapolczai Iparos Ifjak Önképző Körének. Itt végzett munkáját értékelve 1905-ben megfestették arcképét és ünnepélyes díszközgyűlésen leplezték le. Nagy szerepe volt a Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegylete tapolczai tagcsoportja megalakításában. Felügyelőbizottsági tagja volt a Tapolczai Villamossági Rt.-nek. Dolgozott a barlangfeltáró bizottságban, majd a Barlang Társulatban. 1903-tól a Tapolczai Lapok külső munkatársaként tartották számon. Az 1930-as években betegeskedni kezdett, és a kór mind jobban elhatalmasodott rajta. Budapesti gyógykezelése során hunyt el. A tapolcai zsidó temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – Kinevezés. = TV. 1895. december 15. – Ügyvédi vizsgálat. = TV., 1899. július 2. – Arcképleleplezés. = TL., 1905. december 3. – A tapolczai ifjak Önképző Köre. = TL., 1906. április 1. – Polgári leányiskola. = TL., 1907. június 30. – Községi tisztújítás. = 1907. május 12. – Neheztelő elöljáró. = TL., 1908. november 1. – Községi gyűlés. = TL., 1909. május 2. – Márczius 15. = TL., 1911. március 12. – A tapolczai tavas-barlang ünnepélyes megnyitása. = TL., 1912. május 12. – Megalakult a községi képviselőtestület. = TU., 1924. december 14. – Községi elöljárók választása = TU., 1930. december 28. – Halálozások. = TV., 1940. november 23. –
SZÜCS GÉZA bankár
(Tapolca, 1874. augusztus 14. – Budapest, 1933. április 26.)
Steiner Lipót és Weiler Rozália nyolc gyermeke közül a legtöbbre Géza vitte. Már a tapolcai felsőbb népiskola minden osztályában a legjobb tanuló volt. Jeles volt későbbi tanulmányaiban is, és kiválónak bizonyult az életpálya többi próbatételénél. Fiatalon, mint kis gyakornok a Hitelbankhoz került. Innen indult el karrierje. Kassa, Győr Fiume az állomásai működésének. Trianon után a „Hermes” pénzügyi csoport első embere, vezérigazgatója lett. Jelentős szabadkőművesként is számontartották. Tapolcától sohasem szakadt el. A családi kötelékeken túl kapcsolatban maradt a tapolcai intézményekkel, s általuk a vidék lakosságával. Három évtizeden át volt vezető pozícióban: fiókfőnök a Hitelbanknál, majd vezérigazgató a „Hermes” Magyar Általános Váltóüzlet Rt.-nél. Ez idő alatt Tapolca és vidéke gazdasági életében nagy szerepet töltött be. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a szőlőrekonstrukciók nagy hiteligényét a három helyi alakulású takarékpénztár annak idején korlátlanul ellátta. Tradicionális kapcsolat fűzte a Tapolcai Takarékpénztárhoz apja révén és ott dolgozó bátyja, Szücs Jenő miatt. Nekrológ-írója szerint „Sokat tudott, nagy látóköre volt, messze tekintett. Utazott a kontinensen és ott élt a pénz áramlásánál, ahol olyan józanlátóvá tud lenni az ember. Jószemű europér volt, aki a nagy horizontok mellett is megmaradt szülőföldjét szerető, egyszerű de bölcs embernek. Ez a beállítottsága, hogy tele volt tradícióval tette sok tapolcai ifjú mentorává; egész kis sereget tesz ki azok száma, akiknek egzisztenciát szerzett vagy adott, akik előtt az utat egyengette.” 59 évet élt. Budapesten a Salgótarjáni-úti zsidó temetőben nyugszik.
Irodalom: – Györe – Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp. 1938-1939. 3 db. – Halálozás - Szücs Géza +. = TL. 1933. április 29. –
SZÜCS JENŐ bankigazgató
(Tapolca, 1869. június 23. – Tapolca, 1944. május 14.)
Steiner Lipót és Weiler Rozália gyermeke. Iskoláit a tapolcai izr. népiskolában kezdte. Érettségi bizonyítványának megszerzése után, 1891-ben a Tapolcai Takarékpénztár Rt-nél kezdett dolgozni, ahol 1902-ben főkönyvelőként Szabó Dénes utóda lett. Rövidesen a Rt. titkáraként jegyzik nevét. Miközben végigjárta a banki ranglétra minden fokát kitűnő szakemberré képezte magát. Ötven évet szolgált egy munkahelyen, ennek mintegy a felét a pénzintézet elnökeként ill. vezérigazgatójaként. Munkája nyomán a Dunántúl egyik legnagyobb pénzintézetévé fejlődött a Tapolcai Takarékpénztár Rt. Komoly hitelforrásává vált Tapolca és környéke gazdasági életének. Szakértelmét jelzi, hogy az első zsidótörvény után is újjáválasztották vezérigazgatói posztján. Tisztéről 1941. július 1.-vel lemondott és nyugalomba vonult, de a részvénytársaság igazgatóságának tagja maradt. A Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetések és a Tapolcai Villamossági Rt, felügyelőbizottságában is dolgozott. A Tapolczai Jéggyár Rt-nek igazgatósági tagja volt. Megkülönböztetett figyelmet szentelt Tapolca oktatásügyének. Hosszú ideig mindkét polgári iskola iskolaszékének tisztségviselője volt. Tagja volt a Balatoni Társaságnak. Többször volt képviselő, közvetítésével gyakran jutott a város kedvező hitelekhez. Több bizottság (városfejlesztési, pénzügyi, vízvezetéki stb.) munkájában vett részt. Alelnöke volt az izr. hitközségnek. Hűséges felesége, Hoffmann Mór szappanos leánya Lenke volt. Halálát 75 évesen szervi szívbaja okozta. Ezzel elkerülte a holokauszt borzalmait, amely gyermekeire várt. Emléküket a Steiner család sírboltja őrzi.
Irodalom: – MZSL – Kinevezés. = TV., 1902. március 2. – Községi gyűlés. = TL., 1916. március 25. – Az érdem jutalma. = TL., 1917. január 21. – BÉ.1921. – A Tapolczai Takarékpénztár ünnepi közgyűlése. = TL., 1930. február 23. – Képviselőtestületi tagok választása. TU., 1930. december 21 – Újjáalakultak a községi bizottságok. = TU., 1931. január 11. – A Tapolczai Takarékpénztár Rt. = TL., 1935. február 23. – A Tapolczai Takarékpénztár Rt. = TL., 1939. december 23 – A Tapolcai Takarékpénztár Rt. vezérigazgatója. = TL., 1941. július 5. –
SZÜCS JENŐNÉ, HOFFMANN LENKE nőegyleti elnök
(Tapolca, 1880. augusztus 10. – Tapolca, 1941. április 22.)
Szülei legkisebb gyermekeként, 11-iknek született. Apja Hoffmann Mór szappanos, anyja Schwarz Anna. Az elemi népiskola elvégzése után varrni és kézimunkázni tanult, majd ápolói tanfolyamot végzett. 17 évesen, 1897. október 10.-én férjhez ment Szücs (Steiner) Jenő takarékpénztári könyvelőhöz, a későbbi sikeres bankigazgatóhoz. Gyermekeket szült és nevelt, közben egyre többet érzékelt a társadalom bajaiból. Neki és családjának mindene megvolt, mégis szerényen éltek. Anyagi javaiból, idejéből, energiáiból egyre többet adott a rászorulóknak. Sokat dolgozott a tapolcai Vöröskeresztben és a Stefánia Szövetségben. Hosszú időn keresztül (1919–1941.) haláláig volt az Izraelita Nőegylet elnöke. Az 1930.-as évek végétől egyre többet betegeskedett. 1941 év kora tavaszán végleg ágynak dőlt. „Betegágya mellett heteken át ott virrasztott az önfeláldozásig gondos családi ápolók mellett a szegények és ismerősök sokaságának szeretete, akiknek sorában nagy csapatot jelentettek azok, akiket a megboldogult a világháború négy évében a tapolcai kórházban, mint vöröskeresztes ápolónői szívének minden jóságával, ápolónői képességével gyógyított. Az embertársai megbecsülését megszerezte a vérzivataros négy esztendőben amikor megosztotta életét otthona és a kórház között, s öregbítette jótékonyságával, amelyet mint a tapolcai Izr. Nőegylet elnöke évtizedeken át végzett.” Három év múlva gyermekeit és unokáit Auschwitzban ölték meg. Emléküket a tapolcai izraelita sírkertben Steiner Lipót családi sírboltjának jobb oldali szárnyán örökítették meg. 61 évet élt.
Irodalom: – Györe – 50 évi jóttevés. = TL. 1933. január 1. – Az izr Nőegylet tisztújítása = TL. 1935. június 8. – A Nőegylet estje. = TL. 1936. március 14. – Halálozás. = TL. 1941. április 26. – Gyászjelentés –
SZÜCS MIHÁLY tanár
(Eger, 1874. július 16. – Eger, 1945. május 17.)
Apja Szücs János földművelő volt Egerben. Ott született és iskoláit is Egerben végezte. Pályakezdő okleveles elemi- és polgári iskolai tanítóként érkezett Tapolcára 1898-ban. Itt a polgári fiúiskola tantestületének tagjaként rendszerint a magyar, történelem és földrajz tantárgyakat tanította, de időnként az alkotmánytan és mértan tárgyakat is. Gondozta a történelmi és földrajzi szertárakat és 1910-12-ben az iskolai könyvtárt is kezelte. Többször volt osztályfőnök. 1904. május 30-án itt nősült, felesége Kemény Erzsébet lett. 1915-ben tagja volt az országgyűlési képviselő választók írni-olvasni tudó képességét megállapító bizottságnak. 1915-ben kinevezték a fiatalkorúak győri felügyelő hatóságának tagjává. Értékes tagja volt a kaszinói életnek és segítette a város civil szervezeteit. A Tapolczai Lapok külső munkatársaként is számontartották. 1916-ban közel egy évig Kalocsán volt megbízott igazgató. 18 évi tapolcai működés után 1917-ben Egerbe helyezték át az ottani polgári iskola igazgatójának. 1938-ban ment nyugdíjba. Egerben élt, itt is részt vett a város társadalmi mozgalmaiban. Cikkeket írt a különböző helyi lapokba. 71 évesen halt meg, Egerben temették.
Műveiből: – Deák Ferencz. 1803-1903. = TL., 1903. január 18. – Márczius 15, Tapolczán. = TL., 1912. március 17. – A jövő iskolája. = OPITK 1928. 9. sz. –
Irodalom: – PFI. Ért. 1899/1900 – 1917/1918. – Az iparosifjak Önképzőköre = TV. 1901. október 6. – Eljegyzés = TL. 1904. január 3. – A tapolczai állami polgári fiúiskola új igazgatója. = TL., 1917. szeptember 8. – Áthelyezték a tapolczai állami polg. fiúiskola igazgatóját. = TL., 1917. augusztus 26. – Halottaink. = OPITK. 1947. 5. sz. – Halálozás. = Szabad Élet, 1945. június 2. –
SZŰCS MIHÁLY dr. postafőnök
( ?, 1890 körül - ?, ?)
A gimnázium elvégzése után jogi végzettséget szerzett, majd a posta szolgálatába állott. A pécsi postaigazgatóság Palotay Ferenc távozásával megüresedett tapolcai postahivatal vezetői tisztére 1926. március 1-től nevezte ki. Több mint három évig volt a tapolcai hivatal élén. 1929. október 1-től felelősebb beosztásba Budapestre került. „… kérjük, vigye magával Tapolcza közönségének szeretetét. Széppé tette postahivatalunkat, igyekezett a közönség szolgálatára lenni, elismerést ezért csak felsőbbségétől kaphat. Egy város közönsége csak megbecsülést adhat a megbecsülésért.” – írták róla búcsúzásakor. Tisztségében Stocker Lajos váltotta fel.
Irodalom: – Új postafőnök. = TU., 1926. október 13. – A tapolcai postahivatal új főnöke. = TU., 1926. február 26. – Postahivatalunk új főnöke. = TL., 1926. február 28. – Áthelyezés. = TL., 1929. szeptember 29. – Búcsú. = TL., 1929. TL., 1929. november 3. –
SZŰCS MÓRIC esperes
(Diszel, 1845. július 27. – Nagykapornak, 1911. február 19.)
A gimnázium VIII. osztályát Győrött járta ki 1864-65-ben. Jeles rendű tanuló volt. Pappá szentelték 1869. július 20-án. Káplán Nagykapornakon 1869-től, Devecserben 1870-től, Csabrendeken 1871-től, Ugodon 1872. november 2-től. Zsinati vizsgát tett 1873. május 15-én. Káplán Kaposváron 1875. februártól-októberig, Zalabérben 1875-től, Somlóvásárhelyen 1876-tól. Nagykapornakon lett plébános 1879-től, a plébániára az osztrák-magyar jezsuita rendtartomány főnöke mutatta be. A kanizsai kerület tanfelügyelője 1891-től, kerületi esperese 1899-től. Az ő idejében építette az apátság az Isteni Megváltó Leányai vezetése alatt álló leányiskolát. 66 évet élt.
Irodalom: – Pfeiffer –
SZŰCS VILMOS gazdálkodó, kereskedő
(Tapolca, 1878. – Auschwitz, 1944. július 8.)
Apja Stern Lipót kereskedő volt, anyja Weiler Száli. Iskoláit Tapolcán és Zalaegerszegen végezte. Apja vállalkozásába hivatalosan 1923. április 28-án vette be, amikor korábbi cégét átalakítva, Stern Lipót és fia /Szücs Vilmos/ néven jegyeztette be – bor, szesz nagykereskedelem, rum, likőr és egyéb égetett szeszes italok iparszerű előállítója és elárusítója elnevezésű – tevékenységeit. Borkereskedelmét elsősorban a kistermelőktől felvásárolt borokra alapozta, de jelentős volt ábrahámhegyi szőlészete is. Feleségével, Mózes Elzával együtt 66 évesen gyilkolták meg Auschwitzban.
Irodalom: – ZML Cégjegyzék – Névmagyarosítás. = TV., 1900. január 21. – Községi gyűlés. = TL., 1919. március 23. – Testület, mely városunk sorsát intézi. = TL., 1930. december 25. – Tapolcza virilisei. = TL., 1933. január 1. –
SZVATY BÉLA főerdész
(Réde, 1867. – Tapolca, 1902. április 14.)
A veszprémi piaristáknál érettségizett. Ezután a soproni erdészeti iskolán szerzett magas szakképzettséget. Néhány évi felvidéki gyakornokoskodás után 1893-ban érkezett Tapolcára, ahol akkor a Balaton-felvidéki erdészek irányító központja volt. Közel tíz évig volt Tapolcán, ahol felettesei véleménye szerint szakmai feladatait példásan oldotta meg. A Szent György-hegy lábánál működő, általa irányított faiskolában több újítást vezetett be. Tapolca társadalma hamar befogadta. „Simulékony, tapintatos, kedves modorával a helybeli társadalom minden tagját megnyerte, lebilincselte; önérzetes, öntudatos fellépésével, példás életmódjával mindenki tiszteletét kiérdemelte.” Néhány évig a kapolcsi evangélikus egyházközség világi felügyelője volt. 1898 májusában megnősült, a veszprémi Kuntzl Ilonát, Kuntzl Antal királyi főerdész leányát vette feleségül, de rövidesen betegeskedni kezdett és a súlyos kór néhány év alatt végzett vele. 35 évet élt. A veszprémi alsóvárosi sírkertben helyezték örök nyugalomra.
Műveiből: – Arról a bizonyos erdőügyről. = TV., 1893. július 15. –
Irodalom: – Erdészeti kinevezések. = TV., 1893. január 14. – Kinevezés. = TV., 1896. április 26. – Eljegyzés = TV. 1897. október 17. – SZ.B. = TV., 1902. április 20. – Pécs Gyuláné Beszedits Margit: Régi emlékek, régi emberek. Tapolca, 1935. – A vasútmenti park rendezése. = TV., 1894. március 17. – + Sz. B. = TV., 1902. április 20. –