AZ ARANYMÁLINKÓ. Oriolus oriolus (L.) 1758.
AZ ARANYMÁLINKÓ.
Oriolus oriolus (L.) 1758.
Oriolus oriolus (L.) 1758.
[Coracias oriolus L. – Oriolus galbula L. – Coracias galbula BECHST.]
Népies nevei: sárga rigó; sármáringó; sárga velyhe (Gömörm.); aranybegy (Jászberény); sármálinkó; aranymáringó; aranymályu; aranymálé (Vasm.); szolgabiró vagy szógabiró (Borsodm.); aranymál rigó (M.-Szecsőd, Vasm.); lórió; aranymál, aranymáj (Szilágym.)
Jegyei: rigónagyságú; farcsikja, farkfedői, a szárny alsó fedői és farkhegye sárga.
Leirása. Az öreg hím: főszine sárga; szeme és csőrtöve közt fekete sáv; szárnya fekete, az elsőrendű evezők fedőinek hegye sárga foltot rajzol a szárny közepére, a nagy evezők külső széle fehéres, a hátulsók hegye sárgásfehéren szegett; a középső farktollak feketék, a többiek hegye s belső fele sárga; csőr vöröses hússzínű; szemei vérvörösek; lábai hamvaskékek. A tojó és fiatalok fölül sárgászöldek, farcsikjuk s farkhegyük, farkaljuk sárga, úgy a szárny alsó fedői és a hasoldalak árnyalata is; a fark főszine sárgás olajzöld; alsó testrészeik szürkésfehér és fehér alapon erősen feketésen hosszantfoltosak, némi gyenge sötétebb szárfoltok a fejtetőn és háton is látszanak; szárnyuk barnásszürke világosabb tollszegésekkel; szemök barna.
Mértéke: H. 22,5–23,2; Sz. 14,7–15,2; F. 8–8,9; L. 2–2,3; Cs. 2,4–2,6 cm.
Földrészünkön a 63° é. szél.-ig találták ugyan, de legközönségesebb a mérsékelt és délibb övekben. Ázsiában az Altáj-hegységig fordul elő. Nálunk – kivéve a magas hegyvidéket – mindenfelé elterjedt s erdeinknek, kertjeinknek, gyümölcsöseinknek gyönyörű ékessége. Eleven, nyugtalan természete, folytonos ugrándozása, szálldosása a fakoronákat megélénkíti; hangjának kellemes flótázása pedig annyira ismert, hogy különféle értelmet is magyaráztak ki belőle. Egyik helyen úgy hallják, hogy azt mondja: «Hunczut a biró, szolgabiró!» máshol meg hogy csupán nevét emlegeti: «Sárga rigó». SZIRMAY uram meg egyáltalán nem hiszi, hogy magyarul tudna, e század elejéről való «Hungaria in Parabolis» cz. művében azt irván:
«Sárga rigó görögül flűareo ió»
szavakat mond. A népszerűsége mellett szól, hogy több vonatkozásban szerepel nyelvünkben. Ezt TOMPA egyik verse:
«Sárga rigó páros
Fák tetején szálldos.»
Fák tetején szálldos.»
is bizonyítja, mert átment a nép szájába, jeléül, hogy azokat az elemeket pengette, melyek nem idegenek.
Költözködő lévén, az országos középnap szerint ápr. 27–28-án jön hozzánk; javarészök azonban csak május közepe felé telepedik meg végleg. Általában azt tapasztaltam, addig, míg a falevelek ki nem zöldültek s meglehetősen ki nem fejlődtek, nem igen mutatkozik. Félénk létére nem bujkálhatna a lombok közt, melyek friss, zöld szinéhez jól illik az ő sárga s s még inkább párjának zöld dolmánya. A fasudárban nem is feltünő szinezete – mely hullámos, gyors reptében, midőn egyik fáról a másikra száll, annyira rikít – árulják el, hanem mozgékonysága és gyakran hangzó fuvolázása. Éles ellentétben dallamos fütyüléséhez, gyakorta kellemetlen, rikácsoló ksreék vagy skrék szótagokat is hallunk tőle, a mit a tojók is mondanak. Hivogatásuk pedig kjü, jülp, jülk vagy kli-klü. A fiatalok többnyire jük, jük, jek hangon beszélgetnek.
Fészkelő helyöket több éven át megtartják, sőt azt tapasztaltam, néha ugyanarra a fára építik lakásukat. Kisebb lombos erdőrészletekben, ligetekben, kertekben, erdőszéleken, tisztások közelében leggyakrabban találjuk fészkét, mely 4–15 méter magasan, valami vízszintesen kinyuló oldalág vége táján, mindig ágvillára van kosárszerűen felakasztva s készítési módja szerint építőinek művészi tehetségére vall. (L. I. köt. 42. kép.) Külső burka finom faháncsokkal van az ághoz kötözve s pókhálókból, növényszárakból, fahéjból, száraz szálakból, levelecskékből, gyenge kalászokból, különböző tollakból nem annyira rakva, mint fonva, belseje pedig száraz, finom szálakkal bélelve. Alulról, úgy felülről is többnyire lombozat védi s így csak bizonyos távolból, oldalt közeledve a fészkes fához, vehetjük észre. Május végén, még inkább junius elején öt tojást szokott rakni, melyek fehér alapon sötét vörösesbarna, néha szürkés, ritkásan álló pettyekkel tarkítottak. (XL. tábla.)
Tojásmérték: H. 28–32; Sz. 20–21,6 mm.
Míg a tojót a családi gond leköti, addig a hím a közeli fák koronájában fütyörészget s csak a melegebb órákban kényszeredik párját rövid időre felváltani. 15 nap mulva kikelnek a fiókák s miután szárnyra szabadultak, öregeik társaságában látogatják meg a kerteket s megtanulnak – sok egyéb jó tulajdonság mellett – cseresznyét, kajszinbaraczkot lopni. A nyári körtékből szintén torkoskodnak s később teljes étvágygyal a feketedő bodzabogyókra vetik magukat. A hol ilyen gyümölcsös fákat kiszimatoltak, azokat rendszeresen, sorban látogatják s megdézsmálják, úgy, hogy a gazdának érezhető kárt okoznak. Ilyenkor védekeznie kell a szép, flótaszavú madarak ellen, különben érett cseresznyében, kajszinbaraczkban nem vásik a foga, mert gyümölcséréskor náluk minden más táplálék másodrendű. Ettől eltekintve, az erdőgazdaságnak, kertnek, gyümölcsfáknak igen nagy hasznára is vannak, mert az érintett időszakot kivéve, merőben ártalmas rovarokat, hernyókat esznek, sőt a szőrös hernyóktól sem irtóznak, minők a: Saturnia pyri, carpini; Bombyx neustria; különböző Lasiocampák és Pierisek; a rovarok közül: cserebogár; Rynchytes auratus; Peritelus griseus; Phyllobius pyri, oblongatus, argentatus; Otiorchynchus picipes; Anthonomus pomorum stb. A hernyókkal is úgy van, mint a cseresznyével, mert mikor az utóbbiak éretlenek, vagyis mikor gyümölcs és bogyó élelme nincsen, ott pusztítja az ártalmas rovarokat, a hol tömegesebben lépnek föl, nem is elégszik meg bizonyos felületes kóstolgatással, hanem a bizonyos pontokon fellépő rovarmenynyiséget addig zaklatja, míg végleg végez vele. Ez a sajátsága dönt kiválóan gazdasági értéke mellett s teszi kötelességünkké védelmét.
