Nógrádmegye. Nagy Ivántól
Nógrádmegye.
Nagy Ivántól
Nagy Ivántól
Zólyommegye délkeleti széleitől dél felé, hosszan le egészen a Dunáig és Pestmegyéig igen szép hegyes-dombos vidék nyúlik, melyet a közepén valamivel felűl az Ipoly folyó szel át éjszakkelet és délnyugat közé eső rézsútos irányban. Ez a terűlet Nógrádmegye földe, melyet nyugatról Hont-, keletről pedig Heves- és Gömörmegye fog közre.
Éjszaki részét az Alacsony-Tátra nyúlványai: az Osztrovszki-Vepor hegységek ágazzák be; délnyugati részén a Börzsönyi hegycsoport elágazásai sorakoznak; déli részét nagy darabon a Cserhát alacsony hegyei és dombsorai lepik el, melyek Vácz határában a 652 méter magas Naszál hegykiágazásainál fogva a Mátra nyúlványaival egyesűlnek.
Nógrádmegye tehát hegyes-völgyes vidékekből áll. A hegyek gerinczei erdősek, szélesen elnyúló lejtőik pedig szántásra alkalmas nagy terűletű fensíkokat alkotnak; míg folyóinak, az Ipolynak, a Zagyvának és egyes patakoknak mentén levő tág lapályai a termő föld legjavát szolgáltatják.
Minthogy a Duna ölelte szent-endrei sziget végén fekvő Kis-Oroszi helység a múlt évtizedben végleg Pestmegyébe kebeleztetett, Nógrádnak a Duna folyóból csak az a csekély része van, melynek partján Kis-Maros és Verőcze bortermesztő falvak határai terűlnek el. Ez utóbbi község közelségénél fogva a budapestieknek is egyik nyári tartózkodó helye, számos csinos nyaralóval. Szomszédságában fekszik a Migazzi-féle barokk ízlésű kastély, melyet gróf Migazzi Kristóf (1756–57, majd ismét 1762–1786) váczi püspök, egyszersmind bécsi érsek, építtetett nyári lakhelyűl.
A Dunán kivűl, mely csak érinti a megye terűletét, Nógrádnak két nevezetesebb folyója van: az Ipoly és a Zagyva. Ez utóbbi a hasonnevű helység határában és a Medves fönsíkja alatt ered, Homok-Terenne mellett nyugat felé kanyarodik s határt von Nógrád és Heves megyék közt.
A Zagyvánál nagyobb az Ipoly vize, mely a megye éjszaki csúcsán fakad és útját széles völgyön, majd mindinkább tágúló lapályon folytatja Balassa-Gyarmatig, honnan egy darabon Nógrád- és Hontmegye határvonalán foly. E folyó két részre osztja a megyét és néprajzilag is elválasztja a megye két felét egymástól. A jobb part oldalán csekély kivétellel tótságot, a baloldalon nehány apró tót sziget kivételével magyarságot találunk.
A megye tüzetesebb ismertetését alúlról, Vácztól kezdjük, mely hajdan szint e megyéhez tartozott, de utóbb Pestmegyéhez kapcsoltatott.
Vácz.
Dörre Tivadartól
Vácz rendezett tanácsú város és róm. kath. püspöki székhely a Duna bal partján fekszik azon a ponton, a hol a hatalmas folyam az Esztergomtól idáig terjedő gyönyörű hegyszorosból kilép s addigi keleti irányából hirtelen kanyarodással délre, Budapest felé fordúl. A baloldalán levő hegysor lábai majdnem a folyam széleig ereszkedvén alá, a város a partszélen keskenyen és hosszan nyúlik el egy hosszú és széles fő útcza mentén, melyből jobbra-balra rövid, de csinos útczák nyilnak. Az általában tetszetős házak fölött magasan emelkedik ki a püspöki székesegyház, melynek 70.5 méter magas kupolája nagy messzire ellátszik a környékre. Közel van hozzá a Duna partján szintén tekintélyesen emelkedő kétemeletes püspöki palota, melyet szép díszkert környez. Említésre méltó középületek még a piarista-rend társháza és főgymnasiuma, a felső-városi plébánia-templom, a Ferencz-rendiek temploma, a siket-némák országos intézete, az országos fegyintézet és a városi lövőház. A lakosság kerekszámmal 15.000 főre megy, melynek tekintélyes része a művelt, kereskedő és iparos osztályhoz tartozik, míg a többség földmíveléssel és bortermesztéssel foglalkozik. Vácz több hivatal székhelye, s van itt több pénzintézet, kereskedelmi és ipari hitelintézet. A közművelődési intézetek közűl említendőbbek a püspöki papnevelő-intézet, a külön díszes épületű püspöki könyvtár, a kegyes-rendiek főgymnasiuma, több szerzetes-rend, több olvasókör, múzeum-egyesűlet, különféle társadalmi és jótékonysági egyesűletek. A nyomdát még Mária Terézia királynő idejében 1775-ben állították föl. Mária Terézia a várost 1766-ban meg is látogatta. Tiszteletére ekkor a Főúton hatalmas kő diadalkaput emeltek, mely ma is fönnáll s a városnak egyik nevezetessége. Vácz forgalmát nagyon emeli a mellette elhaladó budapest-bécsi vasútvonal és a dunai hajózás, melynek a szépen épített kőpart alsó végén kikötője van. Gyárak szép számmal vannak; de a fegyintézetben űzött ipar is számottevő; a város határában emelkedő Naszál-hegyben jó épűletkövet fejtenek. Vácz keletkezésének ideje ismeretlen. Annyi valószinű, hogy már Szent István kora előtt fönnállott. Az Árpád-házi királyok közűl többen húzamosabban tartózkodtak itt. Vácz akkor már erősített hely volt. A IV. Béla korabeli tatárdúlás tönkre tette a várost. Később újra épűlt és német telepesekkel népesedett be. Mátyás király országgyűlést is tartott itt 1485-ben. A mohácsi vész után Brodarich István váczi püspök annyira megerősítette a várost, hogy sokáig daczolhatott az ellenséges támadásokkal; de 1541-ben mégis megvívták a törökök s bástyáit, palotáit és templomait összelövették. A reformatio erősen megvetette itt is a lábát s kollegiumot is állított a városban; de a török zaklatásai miatt a nevezetes iskola megszűnt; tanárai a tanulókkal együtt Kecskemétre, Nagy-Kőrösre és Czeglédre költöztek át s megvetették alapját a két előbbiben ma is virágzó felsőbb iskoláknak. 1684-ben ismét a római katholikusok kerekedtek felűl a városban, melyben ma is ezek vannak többségben. Az 1849-ki hadjárat alatt két nagy ütközet történt Vácz mellett. A mindkét csatában győztes honvédek közűl elesettek közös sírjára 1868-ban díszes emlékoszlopot emeltek. Vácz város igen kedvelt kirándúló és nyaraló helye a fővárosi közönségnek.
Innen éjszak felé haladva a Naszál-hegy nyugati lejtőin át, melyeket a fillokszera pusztítása előtt kitűnő bort termő, szépen mívelt szőlőültetvények és gyümölcsösök borítottak, egy kanyargós kő út megy a hegy gerinczén át a festői szépségű Katalin-völgybe, hol a Pokolvölgyi patak hídján átlépve Nógrádmegyébe, ott legelőször is a pusztának nevezett Katalin kisközségbe érünk, melynek sváb eredetű, de magyarosodó lakosai csekély mezei gazdálkodás és gyümölcstermesztés mellett szállítással foglalkoznak. A széles országúton ismét fölfelé kanyarodva, hegyoldali magaslaton találjuk a szomszéd Szendehely (hajdan Szenthely) nevű csinos helységet. Ennek lakosai szintén sváb eredetűek, kik a katalinaiakkal és az éjszaknyugatra mély völgyben fekvő Berkenye helység népével együtt a múlt század első negyedében telepíttettek ide földes urok, gróf Althan Mihály Frigyes bibornok váczi püspök által. Kevés szántóföldjeik mívelése és elpusztúlt szőlőhegyeik újra ültetgetése mellett gyümölcstermesztéssel foglalkoznak és kitűnő meszet égetnek, mely nemcsak e megyében, hanem Váczon keresztűl Budapestig is nagy kelendőségnek örvend. Innen a Naszál-hegy egyik nyúlványának oldalán följutva a vereszleni magaslatra, hegyes-halmos gyönyörű táj tárúl előnkbe, mely az Ipoly vizéig terjed, és régi idők óta Kis-Nógrádnak neveztetik.
A nyugati oldalon a diós-jenői hegycsoport határolja a megyét egészen addig, a hol a balra kanyarodó hegylánczolat egyik nyúlványának kerekded ormán a már Hontmegyéhez tartozó Drégely vár romjai omladoznak.
Nógrád vár és Nógrádmegye czímere.
Cserna Károlytól
Sokkal idébb, ugyancsak ezen az oldalon egy sziklahalmon látjuk Nógrád vár romjait magas toronyfalával. Ettől vette nevét a megye. A névtelen jegyző szerint Árpád hódító serege már itt találta. Régi idők óta az alatta fekvő mezővárossal együtt a váczi püspökök birtoka volt. A XV. században, Mátyás király korában Báthori Miklós püspök Traui Jakab dalmát eredetű híres építész által nyári lakásáúl átalakíttatta. Buda eleste után 1544-ben Nógrád vára is a török kezébe esett környékével együtt, és úgy maradt 1594-ig, mikor Mátyás főherczeg serege Pálffy Miklós vezérlete alatt visszafoglalta. Ezután is úgy a török, valamint a Bocskay és a Bethlen-féle hadjáratokban mindig szerepelt egészen 1663. évig, midőn ismét a Félhold birtokába kerűlt és abban maradt 1685-ig. Ez évben, egy zivatar alkalmával a villám fölrobbantván a lőportárát, ez oly iszonyú rombolást és riadalmat okozott a muzulman várőrségben, hogy az a várat menten oda hagyta. Ma már csak legfelső kör- vagy bástyafalainak egyes részletei és tornyának féloldala birkózik az enyészet hatalmával. A vár alatt éjszaknyugat felé terűl Nógrád mezővárosa 1.507 lakossal.
Nógrádtól éjszakra a jenői hegycsoport alján fekszik Diós-Jenő község magyar lakossággal. Van halastava, melynek halai nagyobbára a budapesti piaczra kerűlnek. Rengeteg erdeje, melyben szarvas, őz, vadsertés és egyéb dúvad bőven tenyész, kitűnő vadászati terűlet. A hegyek egyik magaslatán hajdan Kámor vára állott, mely a XV. században az itt garázdálkodó huszitáknak rejtekhelyeűl szolgált.
Odébb keletnek van Tolmács, hajdan a templomosok birtoka. Határos vele Jász-Telek. E szép pusztának egyik erdős hegyén egy régi földvár sánczai láthatók, mely vár hajdan Nógrád várának egyik előörsi állomása lehetett. Innen éjszak felé következik Borsos-Berinke szorgalmas földmíves gazdákkal. Tőszomszédja a Szomolyai puszta, mely a mohácsi vész előtt község volt, de asztán elpusztúlt. Egykori egyházának alapfalai most már erdő közepén láthatók. Innen mindinkább lejtősen hajlik a vidék a herczegprimás birtokaihoz tartozó Patak és Dejtár határain szét az Ipoly széles lapályára.
Visszatérve kiindúlásunk helyére, a vereszléni magaslatra, és innen dél felé a Naszálon áthaladva, a Pestmegyébe benyúló Kosd helység tűnik szemünkbe, részben a váczi püspökség birtoka, melynek szép szőlői nem régiben elpusztúltak. A völgyben odább Rád község van a Muslay család kastélyával. A fillokszera pusztítása előtt ez is híres bortermesztő község volt. Odább éjszakra van a boráról régebben még híresebb Pencz helység, több úri lakkal. Szomszédjában a Naszál éjszaki lejtőjén Keszeg és Nézsa faluk fekszenek, amaz a Huszár, emez a Blaskovics család csinos kastélyával.
A vácz-balassagyarmati országút vereszleni hágójától jobbra látjuk Nőténcs falut, a múlt század végén épűlt s tágas park közepén álló díszes kastélylyal, mely most Scitovszky János tulajdona. E helységgel határos a magaslaton fekvő Agárd község, melynek határából érdekes kőkorszaki leletek kerűltek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Agárd szomszédságában fekszik a két Petény nevű helység. Ezek egyike, Alsó-Petény, keskeny völgyben nyúlik el, több kastélylyal. E falu hajdan a híres jogtudós, Verbőczy István birtoka volt, ki állítólag ide elvonúlva írta Magyarország ismeretes első rendszeres jogkönyvét, az úgy nevezett Hármas törvénykönyvet (Jus Tripartitum). Ennek emlékét a helység egyik birtokosa, Gyurcsányi Ignáczné, az egyház falán 1792-ben márványba vésett latin versekben örökítette meg.
A föntebb említett országúton tovább éjszak felé haladva, ismét völgybe jutunk, a Lókospart alá, mely azonban hegynek is beválik. Ennek aljában három helység (Nőténcs, P.-Szántó és Tolmács) határa érintkezik egymással. A Lókos-hegy déli oldalát, melyen fölfelé haladunk, nehány évvel ez előtt még sűrű szőlőültetvények borították; most helyöket szántóföldnek használják. A hegy tetejéről az országút Rétság helység felé ereszkedik, mely járási szolgabírói és királyi járásbírósági székhely 607 lakossal. Határának nagyobb részét a váczi káptalan bírja, melynek e birtokot 1729-ben volt nagyprépostja, Berkes András fölszentelt püspök végrendeletileg hagyta.
Rétságról az országút ismét emelkedőleg halad, jobbról láttatva a völgyben Bánk helységet, mely múlt századi telepítvény. A falu alatt délre egy 500 négyszögölnyi terűletű s helyenként igen mély tó van, melyet tengerfenéknek neveznek; vizében hal bőven tenyészik.
Odább Tereske községet látjuk, melynek szélén tágas szép parkban a Huszár családnak 1840 táján épűlt csinos kastélya van. Tereskén már a XIII. században benczés apátság volt, mely azonban a mohácsi vész utáni török dúlás korszakában teljesen elpusztúlt.
Tereskétől keletdélnek fekszik Nagy-Romhány a Lókos patak balpartján, melynek völgye a szomszéd Alsó- és Felső-Szátoknál kitágúlván, leterjed az Ipoly völgyéig. Romhány a fillokszera pusztítása előtt kiváló jó bort termesztett. Kőbányái jeles építő anyagot szolgáltatnak. A községet a Laszkáry- és Prónay-féle két úri kastély díszíti. Nevezetes e helység II. Rákóczi Ferencznek 1710 január 10-én Heister császári tábornagy hadseregével balúl sikerűlt ütközetéről, melynek színtere a Szátok és Vadkert közt terűlő lapály volt.
A vácz-balassagyarmati országút mellett fekszik Vadkert. Ez nagy falu mintegy 2.470 lakossal és öt ezer holdnyinál nagyobb határral, melyből tetemes rész a herczegprimás régi birtoka. A lakosság legnagyobb részt földmíveléssel foglalkozik. Innen alig két kilométernyire terűl a gróf Zichyek hitbizományi uradalmához tartozó Szent-Lőrincz puszta, csinos tiszti és gazdasági épűletekkel. Odább a hegy alján Hontmegye felé kanyarodva, az egykor dohányáról híres Riba falu melletti államúton jutunk az Ipoly sík völgyére, mely egyik legszebb, legterjedelmesebb rónája a megyének.
A kitűnő szénát termő széles síkságon kanyargó Ipoly balpartján kiesen terűl Balassa-Gyarmat városa, a megye ősi székhelye. Már messziről szemébe tűnik az útasnak a megye székháza és az annak udvarán magasló híres börtönépűlet. Balassa-Gyarmat 1240 óta hat századon át a történelmi nevezetességű Balassa család birtoka volt. Azonban fele részét a XVII. században gróf Balassa Imre hűtlenség czímén elvesztvén, már ezen fele részben a gróf Zichy család hitbizományi tulajdonává lett, és 1848-ig, sőt bizonyos szolgalmak terhével még tovább is a gróf Zichy-féle uradalom kötelékébe volt bonyolodva, melyből csak nehány évvel ez előtt hosszas pörlekedés után szabadúlt föl birói itélettel. Termékeny határának terűlete 4.970 hold. Lakosságának száma mintegy 7.740. A megye székháza nagy és csinos palota, mely a réginek helyén 1835-ben épűlt, három oldalról szabadon áll. Homlokzata a fő útczára néz. Kiugró közép része alatt, melyet 24 oszlop tart, nyílik a kapu, melyen belűl két oldalról széles kő lépcsők vezetnek föl az előcsarnokba, honnan a 42 méternyi hosszú, 23 méter szélességű és 15 méter magasságú gyűlési nagy terembe jutunk, melynek két oldalról oszlopokon nyugvó karzata van. A ritka nagyságú terem falait Mária Terézia királyasszony és férje, lotharingiai Ferencz római német császár, továbbá II. József császár, I. Ferencz, V. Ferdinánd és I. Ferencz József királyaink és Erzsébet királynénk, továbbá 1622-től tíz főispán és több jeles hazafi, a milyenek példáúl gróf Széchenyi István, Deák Ferencz, gróf Teleki László, gróf Buttler János (ki a Ludovika katonai akadémiában két nógrádi fiú ellátására alapítványt tett), s ezek mellett Madách Imre, világhírű költőnk, az „Ember Tragédiája” írója (1822–1864) és szintén e megyében született Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek arczképe díszíti. Az épűlet homlokzatán a megye czímere (egy vasas vitéz, jobbjában kivont pallost, balkezében az ország czímerét tartva) látható, s alatta nagy arany betűkkel e fölírat: „Nógrád a közügyért”. A megyeházban a fő- és alispáni lakásokon kivűl az irodai, főjegyzői, pénz- és levéltári hivatalok, továbbá az árvaszéki hivatal, a kir. törvényszéki, járásbirósági, telekkönyvi és államügyészi hivatalok vannak. A ligetes udvart magas kő fal választja el ama másiktól, melynek közepén az országban magánrendszer szerint legelőször (1845-ben) épűlt hatemeletes fogházépűlet emelkedik. Balassa-Gyarmatnak két kilométernél hosszabb csinos fő útczája nagy darabon fasorral van beültetve. Ez útczának nagyobb házai között nevezetesebbek a takarékpénztár, a városház, a kaszinó, a honvédlaktanya épűlete. A régibb templomok a török időben rommá lettek. A város mai négy temploma közűl a római katholikus, az ágostai evangelikus és a görög-keleti a XVIII. század második felében épűlt; a zsidó templom 1850 táján.
Balassa-Gyarmatnak hajdan vára is volt, mely a törökvilágban fontos erősség vala s épen azért sok viszontagságot is szenvedett. 1663-ban a török a várost ismét megvévén, a várat fölégette és lerontotta annyira, hogy kő kövön nem maradt. A várból ma már csak az alapfalak láthatók itt-ott. A földúlt város újra telepítése 1690-ben kezdődött; a múlt század közepén már nemcsak földmívelő, hanem iparos lakossága is szembetűnően fölgyarapodott. Országos és heti vásárai nagyon előmozdítják kereskedelmi forgalmát, mit a Budapesttel és Losonczczal való vasúti összeköttetés is folyton emel.
Balassa-Gyarmat.
Cserna Károlytól
Balassa-Gyarmatról fölfelé haladva, a Kürtös patak jobb partján találjuk Zsély falut, gazdasági székhelyét a gróf Zichyek divényi hitbizományi uradalmának, egy a múlt században gróf Zichy Ferencz győri püspök és akkori első hitbizományi tulajdonos által épített barokk ízlésű emeletes kastélylyal, melynek egyik szárnyát gróf Zichy Károly ez előtt mintegy 40 évvel építette föl, bele helyezvén a nemzetségnek a XIV. századtól kezdve mostanig terjedő, mintaszerűen rendezett levéltárát. Szomszédságában s tőle keletre van a Sósár fürdő két hegy közti teknő alakú völgyben, két különböző kútforrással. Az egyik dús szénsavas ivóvizet szolgáltat, míg a másik görvélyes betegségek orvoslására hatásos.
Zsély és a hozzá tartozó Sósár között széles terjedelmű rétség nyúlik fölfelé, melyet az Ipolyba ömlő Kürtös pataka hasít hoszszában. A Kürtös patak völgyén fekszenek Újfalu, Kis- és Nagy-Kürtös helységek régi nemesi kuriákkal. Itt fekszik Szklabonya is, hol Mikszáth Kálmán kitűnő elbeszélő írónk született. Kis-Kürtös határában 1847 óta kőszénbányákat mívelnek, melyek azonban csak a környék szükségletét elégítik ki.
Nagy-Kürtösön túl az erdőkkel borított Osztrovszki hegylánczolat déli nyúlványai húzódnak három egyközű lánczolatban. E nyúlványok egyikén, a Paphegy szikláin emelkednek a festői fekvésű Kékkő várának magas falu romjai és palotája; kelet felől magaslik a Báshegye, mely az erődnek egyik előörsi állomásáúl szolgált. A szomszédos Júdáshegy valamely árúlási tényről kaphatta nevét.
Kékkő vára több mint hat századon át (1239–1862) a történelmi nevezetességű kékkői Balassa nemzetségé volt és annyi idő folyásában, kivált a török korszakban sok vihart látott. 1576-ban török kézbe jutott s 1593-ig bírták a törökök. Ekkor Fülek és a szomszéd várak a Mátyás főherczeg vezénylete alatt álló egyesűlt császári és magyar hadsereg győzelmei által visszakerűltek az ország birtokába, a kékkői törökök pedig nem bízván erejökben, a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat s azután nem sokára Balassa Zsigmond utánjárása folytán II. Mátyás király az előbbi joggal a Balassa családnak, névszerint Balassa Zsigmondnak visszaadta, a ki azt 1612-ben nagyobbítva, kijavítva és derekasan megerősítve ismét védhető állapotba helyezte és kapuja fölé vörös márványból fölíratos emléktáblát helyeztetett. A következő háborús időkben Kékkő vára még sok dúlást, romlást szenvedett, míg végre az utolsó Rákóczi-féle fölkelés idejében Kókay Márton kurucz ezredes romba döntötte. Ily állapotban jutott az örökösödés fonalán Balassa Gábor özvegye, Perényi Mária birtokába, ki 1730 táján a belső vár éjszaki oldalán egy tágas, a Kürtös völgyére gyönyörű kilátást nyújtó palotát építtetett. E palota nagy termét a Balassa ősök képeinek hosszú sora díszíté, míg a vár és az uradalom e nemzetség birtokában volt a jelen század hatvanas éveiig. Most gróf Károlyi Tibor birtoka és egyik kedves nyaralója. Nevezetes Kékkő vára irodalomtörténelmi tekintetben is, mert valószinűleg itt született Balassa Bálint (1551–1594) első jeles lantos költőnk, valamint II. Balassa Bálint is a XVII. században, ki szintén régi versíróink közé tartozik.
A vár alatt fekvő hasonnevű csinos mezővárosnak 1.189 lakosa van, kiknek fő foglalkozásuk az iparosság és gyümölcstermesztés. Különösen gesztenyét sokat termesztenek.
Kékkőtől éjszakkeletnek az Ipolyi jobbparti terűletet az Osztrovski hegycsoportnak erdőkben, legelőkben dús hajlatai lepik a Kürtösi, Galábocsi, Óvári, Sztráczini, Paróczai, Libercsei, majd a Tugári és Losonczi patakok völgyein sűrűn fekvő falvakkal, melyeknek lakosai sovány földjeik, itt-ott dús erdeik mívelésével és hasznosításával tartják fönn magukat.
Kékkő vára.
Kimnach Lászlótól
A kékkői uradalom a környék számos falujának határára kiterjed. A szomszéd Alsó-Esztergálynak régi evangélikus temploma van, melyet még a husziták építettek. Felső-Esztergálynak hajdan vára volt, mely végképen elpusztúlt. Mindkét helység a XIII. századig királyi udvarnokok földje volt. Innen keletre a sztregovai patak völgyében találjuk Alsó-Sztregova helységet, melynek déli végén csínos, tágas parkban a Madách család szép kilátású, 1802-ben épűlt újabb, tornyos kastélyában született és lakott Madách Imre költőnk. A kastély mögött van az ős-régi templom alapjára 1652-ben épített evangélikus egyház azon kori oltárával, melyet 1654 Duló Gáborné, Rimay János költő leánya készíttetett és mely fölött a sztregovai Rimay család czímere látható. Valószinűleg itt született Rimay János költőnk is (1564–1631), de az bizonyos, hogy itt halt meg és itt temették el. Alsó-Sztregován született Szeverini János (1716–1789) történetíró is.
A templomtól jobbra eső magaslaton van egy régibb emeletes kastély, melyet a múlt század utolsó évében Madách Sándor, a költő Imrének nagyatyja épített azon réginek alapjaira, melyet a család 1430 óta lakott, és melyet 1552-ben a török, 1717-ben és 1758-ban tűzvész pusztított el, mint a homlokfalába illesztett fölírat tanúsítja. A róm. kath. templom 1811-ben épűlt. Ettől följebb az út mellett fekszik a Madách család kápolnaszerű sírboltja, melyben a családtagok sorában nyugszik Madách Imre is.
A sztregovai völgyön fölfelé haladva, sűrűn következnek egymás után a községek, nem annyira szántóföldekkel, mint erdőkkel és bő legelőkkel megáldva. Itt találjuk egy téresebb völgyben Ábes-Lehota (Ábelfalva) helységet, a hol 1700-ban született Mikovinyi Sámuel híres mérnöki térképészünk. Ő tőle valók Bél Mátyás nagy földrajzi munkájának térképei is. Még fölebb fekszik Divényhuta üveggyárral.
Odább a vasút közelében találjuk Divény mezővárosát makktermő erdők árnyékában, mély völgy ölén 1.094 lakossal, kiknek nagy része szita-, rostakészítéssel foglalkozik. A város fölött kelet felé magas sziklán feküdt a régi vár, hajdan a Balassa család egyik fészke, mely 1576-ban, mint Kékkő, török kézbe kerűlt és abban maradt 1593 november 27-ig, mikor gróf Pálffy Miklós és Teuffenbach Miklós vezénylete alatt a magyar hadsereg visszavette. 1604-ben ujra urat cserélt, Bocskay hada ejtette hatalmába; de az 1606-ki kassai országos tanácskozmány visszajuttatá a Balassáknak, kik 1679-ig bírták, mikor Strassoldo és Leslie császári tábornokok légbe röpíttették.
Divényen felűl van Dobrocs kisközség, melynek határában egy régi zárda romjainak maradványai láthatók. Dobrocson túl van a budapest-rutkai vasútvonalnak egyik legszebb része, a divény-oroszii alagúttal, mely a Garam és Ipoly közti vízválasztót töri át.
Divény, Salgó és Hollókő vár.
Cserna Károlytól
Alább erdős hegyek aljában fekszik a vasút mellett Lónyabánya, melynek hegyeiben egykor arany- s ezüstbányák voltak. Innen keletre a Sztrebbernye hegység alatt van Szinóbánya község. Hajdan czin- vagy ólombányája volt; most magánvállalatú vas-öntőműhely van itt, mely száz munkást foglalkoztat. Fölebb fekszik Kotman-Lehota, mely egykor szintén bányatelep volt.
Szinóbányával határos a szomszédos mély völgyben fekvő Turicska, melynek régi templomában egy tatarozás és ablakvágás alkalmával érdekes régi falfestményre akadtak. Innen éjszak felé Ozdinba vezet az út. Ennek XV. századbeli egyházából már csak tornya jelzi régi korát. A falu fölött emelkedő sziklán hevernek romjai a régi várnak, mely a huszita korszak letűntével elpusztúlt.
Még fölebb éjszaknak haladva az Ipoly felső völgyében, hol az erdőségek között a helységek száma már megritkúl, az utolsó nagyobb községet, Málnapatakot érjük, melynek a hozzá tartozó pusztákkal, szállásokkal együtt 16.696 holdnyi határa van, lakossága pedig 5.319. Szorgalmas tót nép, mely a nagy vadakban (farkas, medve, szarvas, stb.) gazdag és rengeteg erdőkkel borított vidék mostohaságával szivósan megküzd. Egyik legjövedelmezőbb keresetforrása faipara, melynek előmozdítására szolgál fűrészmalma is. Határában virágzó forgalmú üveggyár is van.
A megye éjszakkeleti részén a Dersko és Krna patak s odább a Viholini és Brezó patak fut végig. Amannak völgyében legnagyobb község Magyarfalva 832 lakossal, egy úri kastélylyal és Hradek nevű régi várrommal. A brezói szoros völgyön fekszik Cseh-Brezó 1.321 lakossal, kiknek a csekély terjedelmű földmívelésen kivűl fuvarozás és faedénykészítés a legfontosabb életföntartó foglalkozásuk. Szomszédjában van a híres zlatnói üveggyár és annak szakiskolája. Lejebb a Brezó patak két partján fekszik Poltár község, melynek 942 lakosa van. 1864 óta a báró Baratta család bírja, mely úgy itt, mint sós-lehotai és zelenei birtokán mintagazdálkodást úz, párosítva azt a helynek és talajnak megfelelő gyári iparral. Hogy itt már az őskorban bányamívelés is volt, több fönmaradt jelenség mutatja. Mostanában a cserép- és téglagyártás oly lendűletet ért el, hogy az utóbbi években Poltár, Sós-Lehota és Zelene termelése tíz millió darabra emelkedett.
Lónyabányától lefelé a Kriván vagy Losoncz patak partján Podrecsány 305 lakosú községet találjuk csinos kastélylyal és díszkerttel. A vaspálya mentén lejebb fekszik Tamási község 831 lakossal, kik földmívelés mellett fazekassággal is foglalkoznak; s mint a megye felsőbb vidéki fazekasai általában, különösen cséplés idején nagy szekereken hordják cserép edényeiket az alsó vidékekre, s ott az edényekért cserébe gabonát és egyéb szemes terményt szednek össze a föld népétől. Tamásinak régi templomát falfestések díszíték. E községgel lefelé határos Videfalva kisebb falu néhai Kubinyi András kastélyával, melyben annak régi magyar és külföldi pénzekből álló becses gyűjteménye, és ötezer darabból, főleg klasszikus írókból álló könyvtára volt, valamint utána itt született Ágoston fiának (1799–1873), ki mint a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója halt meg, szintén római, görög és barbár érmekből és természetrajzi tárgyakból álló gyűjteménye volt, mely később utóbbi lakhelyén, Pilinyben volt fölállítva. Alább a Losoncz pataktól balra fekszik Apátfalva hajdan apátsági épűlettel, most Prónay Pál kastélyával, és posztógyárral. Innen csekély távolra Kis-Szalatnya pusztát találjuk, hol gróf Czebrian Lászlónak van kastélya.
Gács város és a vár.
Dörre Tivadartól
Tamásitól nyugatra a tugári völgyben Gácsfalu község említendő. 1350-ben épűlt gót ízlésű egyházában a szentély boltozatának egyik záró kövén évszám látható, a mit 1352-nek olvastak; egyik falon a Tomaj nemből eredt Losonczy család czímere, a griff látható. A templomnak külön álló fa tornyát 1673-ban Poloni János nevű molnár építtette.
Alább Losoncz felé zöldelő halmok közűl kiemelkedő hosszúkás hegyen fekszik Gács vára, melynek hegyoldalát gyönyörű kilátású díszes kert borítja; még szebb és tágasb kilátást élvezhetni a vár ablakaiból. A vár tornyokkal ellátott ötszögű emeletes erődítmény egy kapuval, hova jól készített út vezet. A gácsi vár keletkezésének idejét nem tudjuk. Legnagyobb szerepet vitt a husziták korában, a midőn Giskra megerősítette; de azután elpusztúlt, majd ismét fölépűlt. Azonban a török világban nem tartatván eléggé védhetőnek, 1544-ben az országgyűlés elrendelte leromboltatását; míg végre 1612-ben gróf Forgách Zsigmond nemcsak védelmi helyűl, hanem családi lakásúl is a mostani alakban fölépíttette, a mint a vár falába helyezett márvány lapra vésett fölírat beszéli. Szerepelt e vár mint erőd még a XVII. század folyamán is, főleg midőn a Tököly hívei és azok között gróf Balassa Imre szorongatta a vár népét. A következő XVIII. században pedig a Rákóczi fölkelése kezdetén a vármegye előkelő nemessége és tisztikara zárkózott belé; de a legelső fölszólításra meghódolt a kuruczoknak és Rákóczi egy béna franczia tűzértisztet helyezett bele parancsnokúl, a ki a kuruczok csillagának lehanyatlásával meghódolt a császári hadseregnek. Egyik termét a Forgách ősök képei díszitik. Mai birtokosa gróf Forgách József özvegye, báró Révay Sarolta és veje, gróf Wenckheim Henrik.
A vár alatt fekszik Gács-alja csinos kis mezőváros gróf Forgách-féle kastélylyal. Legnevezetesebb e hely posztógyáráról, melyet 1762-ben gróf Forgách Antal alapított. 1792-ben „Gyapjúszövet- és fínom posztógyár” czímmel részvénytársúlat birtokába jutott. A gyár ma is működik s igen kedvelt gyapjúszöveteket készít, melyek külföldi híres gyártmányokkal is sikeresen versenyezhetnek. Fonó és festő helyiségei a vár alatt, szövő osztálya a városban van elhelyezve. Gács lakosainak egy része fazekas iparral is foglalkozik.
Gácson alúl délkeletre zöldelő hegyek kerítik azt a lapályos terűletet, melyen a Losoncz és Tugár patak vize folydogál lefelé. E lapályon fekszik Losoncz, a megyének legcsinosabb és egyetlen rendezett tanácsú városa. Losoncz a nem régiben hozzá csatolt Tugár és tőszomszéd Kisfalud és Fabiánka helységekkel együtt 7.460 lakost számlál. Nagyon sokat szenvedett e város már a husziták korában Giskra alatt, kinek itt erődje volt. De legnagyobb pusztúlás 1849-ben érte, midőn az orosz sereg majdnem semmivé tette, megsarczolta és fölperzselte a várost. De még az 50-es évek folyamán újra fölépűlt és ma egyik virágzó vidéki városa az országnak. Emelte föllendűlését a budapest-ruttkai vasútvonal, melynek egyik fő állomása. Újabban épűlt az innen Balassa-Gyarmat felé kiágazó szárnyvasút. Van állami főgymnasiuma, állami tanítóképezdéje, városi polgári leányiskolája, több nyomdája, színháza, kaszinója, egy pár csinos útczája, szép új városi székháza könyvtárral, takarékpénztára, hitel- és népbankja s nagy gyalogsági kaszárnyája. Székhelye több hivatalnak s a felső-nógrádmegyei közművelődési egyesűletnek. Vannak csinos üdűlő helyei, minők a város erdeje, a sétaterek, fürdők. Kereskedelmét élénk ipara, ipartelepei, ezek közt kiválólag posztó- és edényzománcz-gyárai s gőzmalma emelik. Népes vásárait a szomszédos megyékből is sokan látogatják.
Losoncz. – A városház. – A református és a római katholikus templom; a polgári lányiskola és a vigadó.
Cserna Károlytól
Visszakerűlve éjszaknyugatra a Brezó völgybe, Poltártól nyugatra találjuk Zelenét az Ipoly partján; onnan lefelé érjük Berzencze községet 306 lakossal. Innen alább az Ipoly jobb partján, a garábi hegy alatt hosszan nyúlik el Kálnó és Garáb két egymással összeérő és már politikailag is egyesűlt község. Amaz a kihalt Etthre családnak a XIII. század óta ősi fészke és birtoka volt. Kálnó ásványforrásai magnesiát, szénsavat, vas-éleget, timsót, ként és sziksót tartalmaznak.
Kálnótól lefelé az Ipoly bal parjtán a Losonczról Gömörmegyébe vivő országúton Pincz faluhoz érünk, hol már a magyarság, illetőleg a palóczság lakta vidék kezdődik; szint’ úgy Pincztől keletre a Mátráig palóczok, délre pedig magyarok a lakosok, meg-megszakítva egyes tót szigetkéktől, melyeket a háborús idők zivatarai vetettek ide. Ilyenek Hevesmegye felé Marokháza, Luczin, Zagyva-Rónya faluk, de ezekben is laknak magyarok.
Pincz 467 lakost számlál. Nevezetessége a községnek a szentimrei Károlyi család szép kastélya. Határa termékeny. Pincznek szomszédja Ipoly-Bolyk, mely arról nevezetes, hogy itt született 1732 deczember 18-án Katona István, hazánk egyik legnagyobb történetírója, ki a jezsuiták rendjébe lépvén, előbb Nagy-Szombatban, majd Budán, végre Pesten az egyetemen a történelem tanára lett; utóbb világi pap, majd kalocsai kanonok és apát volt. Meghalt 1811-ben. Neve hazáján túl is ismeretes lőn. Húsznál több önálló munkáján kivűl csupán a „Historia critica Ducum et Regum” czímű alapvető történelmi műve 43 vastag kötetből áll és máig becses forrásmunkáúl szolgál.
Ipoly-Bolyktól lefelé az Ipoly és a losoncz-balassagyarmati államút mentén találjuk Vilke községet csinos templomával, gróf Wenckheim szép kertjével, kastélyával és gazdasági épűleteivel. Innen keletre az Ipolyon túl fekszik Kalonda; lefelé az Ipoly bal partján Tarnócz község van kies vidéken, több úrilakkal. Az Ipoly jobb oldalán következik Törincs, hol a völgy egészen összeszorúl és alább csak Bussánál kezd ismét tágúlni. Törincstől délkeletre, már a Dobroda patak völgyének szélén a Fekete-erdő nevű meredek hegy tövében van Litke község, Koburg herczeg birtoka csinos épűletekkel, és termékeny határral. Litkétől nyugatra kanyarodik az Ipoly vize Ráros alá, hol az Ipoly fölött régi hosszú kő híd, ettől keletre pedig a msotanában épűlt vasúti töltés van. Rárostól lefelé az Ipoly jobb partján találjuk Mulyad községet, pár nemesi kastélyával és gyönge savanyúvizű helyi érdekű fűrdőjével. Van kőbányája is. Mulyaddal határos Bussa község; hajdan zárdája volt, melynek ma csak romjai szemlélhetők. Bussa átellenében valamivel fölebb az Ipoly bal partján magaslaton fekszik Szakal, több úri lakkal. Hegyen épűlt temploma karcsú tornyával messze távolra ellátszik. Szakaltól szántóföldek közt vezet az országút Alsó- és Felső-Ludány egyesített községbe, mely két századon át a Ráday család törzsbirtoka volt. A templom mellett gyönyörű angol kertben álló kastélyát a múlt század elején Ráday Pál költő, Rákóczy Ferencz egykori kanczellárja építtette. Most gróf Pejachevich Artúré, ki a kastélyt nem régiben megújíttatta és kibővíttette.
Ludánynyal határos Halászi község az államút mentén. Innen a következő Pöstény kis községet jobbra hagyva, a kies fekvésű Szécsény, e megyének régi nevezetes mezővárosa, most nagy községe tűnik föl. Hajdan, míg vára erődűl szerepelt, számos nemességgel és ezek curialis lakásaival pompázott; ez okon, mint hasonló sajátságú több helységben is, a község bírája alkotmányszerűleg „a nemesek hadnagya” czímet viselte. Jelenleg lakosságának száma 3.518, kiknek nagy része iparos. Szécsény a történelmi idők óta egy uradalom feje volt, és mint ilyen kitűnő szerepet vitt. Már a XIII. század közepén a később Szécsényi (de Zechen) nevű család bírta, mely több főispánt adott a vármegyének és mely Szécsényi Lászlóban 1459-ben kihalván, az uradalom a Losonczy, majd a guthi Országh család tulajdona lett; ettől házasság útján 1610-ben a gr. Forgách családra szállott, ettől pedig vétel útján 1845-ben Pulszky Ferenczre, majd fiára Ágostra, ki jelenlegi birtokosa. A kastélylyal szomszédos a Ferencz-rendi barátok magas tornyú temploma és emeletes kolostora. A vár szereplő korában mind a templom, mind a zárda osztozott a vár viszontagságaiban, és az 1663. évi háborús viharokban teljesen el is pusztúlt; itt-ott csak falai maradtak. A templomnak, melyet 1466 után kezdtek építeni, csúcsíves jellegét a szentély, a torony alja és a sekrestye őrízte meg. A templom isméti fölépítését (1723–1733. években) gróf Koháry István buzgó áldozatának, a klastrom lassankénti fölépítését pedig gróf Szécsényi György esztergomi érseknek, Miszleniczky Györgynek s a gróf Forgách család őseinek köszönhetni. A kolostor kertjével szomszédos a kastély angol kertje, mely lenyúlik az Ipoly rétségére. Az emeletes kastély meredek parton áll. Ezt gróf Forgách Ádám a XVII. század második feében építtette, a múlt század végén gróf Forgách József úri ízléssel megújította és mostani birtokosa újra kicsinosíttatta. Szécsény régi várából csak két bástya-torony maradt; az egyiket ez előtt uradalmi tömlöcznek használták. A várat 1552-ben foglalta el először a török, midőn Árokháty Lőrincz fölgyújttatta s titkon el akarta hagyni; de elfogatván, lánczra fűzött török fogolylyá lőn. 1593-ban a magyarok visszafoglalták a várat; de 1663-ban ismétlődött az 1552. évi szerencsétlenség; mert kapitánya, Koháry I. István a török nagy számú és diadalmas hada ellenében nem tudván a gyönge kerítésű várat megótalmazni, fölgyújtatta és üresen hagyta, maga pedig nyílt mezőre ment a török ellen csatázni, s 1664 július 19-én Léva mellett vitézűl harczolva elesett. Szécsényt a török ismét megrakta őrséggel s birtokában tartotta 1683-ig, midőn a magyar hadsereg azt a Bécs fölszabadulásáról haza felé vonúló Sobieski hadával egyesűlve visszaszerezte.
Nemcsak maga Szécsény, hanem határa és környéke is több tekintetben nevezetes. A vártól csekély távolságra egy dombon, mely Sáncz- vagy Strázsa-partnak is neveztetik, hajdani erődítésnek nyomai látszanak. Ez a hagyomány szerint a husziták egyik menedékhelye volt. Valószínűbb, hogy mozgalmas időkben a vár egyik őrszemének tanyája lehetett. Kelet felé az Öregszőlők alatt szintén van egy kerek domb, melyet (hihetőleg egykori erős kő kerítéséről) Szent György várának neveznek, mely azonban, minthogy a domb tetején a Szent György tiszteletére épűlt templom állott, bizonyára a templom védkerítése volt, mert háborús időkben a templomok kerítése is menedékhelyűl szolgált. Ezen hajdani egyház alatt a térségen állott egykor Várad nevű helység, mely 1562. év táján a török hódoltság korában pusztúlt el, lakosai a török elől elszéledtek. Szécsény határában a Borjú-pást nevű mezőn tartotta 1705-ben Rákóczi Ferencz azt az országgyűlését, mely a szövetkezet (Confoederatio) megalkotását határozta el.
A Szécsénynyel határos Dolyán pusztán, mely a XVIII. század második fele óta legnagyobb részben a Darvas család birtoka és lakhelye volt, most is áll itt e család régi kastélya. Határában barbár időből való és Árpád-kori temető maradványaira akadtak. Az ezekben lelt kiváló becsű tárgyak Szécsényben Pintér Sándor érdekes gyűjteményében láthatók. Szécsénynek van apácza-zárdája is, melyet az 1816 október 3-án itt született Haynald Lajos bibornok-érsek alapított.
A szécsényi kastély és a barátok klastroma.
Kimnach Lászlótól
Szécsénytől fölebb nyugatra az Ipoly bal partján fekszenek Pöstény, Pető puszták, majd alább az Ipoly jobb oldalán Szécsény-Kovácsi, termékeny homokos határú helység, mindegyik szép úri lakházakkal. Ezektől a balassagyarmat-losonczi állami úton a 953 palócz lakosú Hugyag helységbe érünk, mely asszonynépének festői szép viseletéről híres. Innen Nagy- és Kis-Kért látjuk az Ipoly túlsó partján, valamint a gyönyörű fekvésű Varbó helységet, hol egykori birtokosa, Szent-Iványi Ferencz országbíró († 1823) utódainak kastélyai fehérlenek ki kertjeik zöld lombos fái közűl. Hugyagon túl Trázst, odább délre Csitár és Marczal helységeket találjuk. Marczalon több úri lak van; nemkülönben úri kastély van a Gárdonyi pusztán, jelenleg gróf Majláth Géza jól berendezett gazdaságán. A Fekete-víz patján s homokos terűleten fekszik Patvarcz helység, melynek előbbi ősi magyar lakossága elpusztúlván, újabb kori népe tót ajkú. Kastélyát egykori birtokosa, Szent-Iványi építtette.
Most a megye keleti oldalának ismertetésére térünk. De előbb meg kell említenünk, hogy azon földterűlet, melyet felűlről a Szuha, Béna vize, nyugatról az Ipoly és délről a Dobroda patak határol és keletnek Gömörmegyéig terjed, lakhelye a valódi, tisztán megmaradt palóczságnak. Különösen tiszta palóczok lakják Galsától kezdve Kelecsen, Kovácsi, Püspöki, Ragyócz, Bást, Hidegkút, Czered, Zagyva, stb. helységeket.
Galsán túl van Fülek mezőváros, illetőleg nagyközség 1.904 lakossal. E kir. járásbírósági székhely, az állami vasút mellett a Béna völgyén a Hársas hegy és a Hegyes domb alján fekszik. Igen szép látvány a vasút felől a vár, meg a magas, öreg lombos fákban gazdag séta-kert, melyben a gróf Berchtold-féle, múlt századi emeletes kastély tűnik föl; azután a barátok tornyos egyháza és zárdája. A város éjszaki oldalán bazalt-tuff szikladombon állanak romjai régi várának, mely már az Árpádok korszakában hirhedtté lett Folkus nevű uráról. A nevezett várúr, mint rabló, hitszegő, hamispénzverő és egyéb bűnökben leledző, 1245-ben halálra itéltetett, de megszökött. Birtokai a Pok nemzetségbeli Móricz kir. fő pohárnokmesternek adományoztattak; de utóbb a vár a koronára szállt, és már 1262-ben IV. Béla király fiának, István trónörökösnek adta. 1383-ban Erzsébet királyné, I. Lajos király özvegye bírta. 1435-ben Zsigmond király mint nejének, Borbálának, birtokát Bebek Péternek, 1438-ban Albert király neje, Erzsébet, Perényi Péternek adja zálogba, és Perényi családja bírja 1483-ig, mikor Perényi Miklós és fia, István, mint pártütők vesztik el. 1518-ban II. Lajos királytól Ráskai Balás kapja, és ennek leányával, Dorkóval, 1548-ban Bebek Ferencznek jut, kinek fia, Bebek György, mint pártütő ismét elveszti. Idővel a füleki uradalom legnagyobb részét gróf Koháry István, Spáczay és mások kapták.
A török világban Fülek vára fő védgátja, mondhatni, kulcsa volt a bányavárosok felé vezető útnak. Három udvarral, háromszoros bástyakerítéssel épűlt. Most legépebb része a kapunál való őrtorony, mely újra befedetvén, városi magtárúl szolgál. Legtöbb viszontagsága volt a török korban. 1554-ben árúlás utján egy szerecsen szolga a bástya egy kis ajtaján éj idején beereszté Hamza bég embereit, s így a vár a török kezébe kerűlt. 1593-ban Teuffenbach és Pálffy Miklós visszafoglalták. 1619-ben Bethlen Gábor foglalta el. 1621-ben ettől is visszakerűlt. 1678-ban Koháry István hősiesen megoltalmazta; de 1683-ban a Tököly Imre hadával egyesűlt nagy török tábor ellenében kényszerűlt az ellenállással fölhagyni. A török a várat kirabolta, fölgyújtotta, Tököly pedig Koháry Istvánt, mert pártjára állni vonakodott, rabságba hurczoltatta. Így lőn rommá a hires vár, melyben a török világban három vármegye: Nógrád, az egyesűlt Heves és Külső-Szolnok, meg a szintén egyesűlt Pest-Pilis és Solt szokták gyűléseiket tartani, és melyben 1683-ban Nógrádmegye levéltára is elhamvadt.
Fülek vár.
Spányi Bélától
Fülekről lefelé, Ragyolczon túl a Sátoros szorost vagyis Vaskaput környező hegyek bazalt és trachyt sziklái közt Csákányházat jobbra hagyva, Somos-Ujfaluba érünk, mely 322 méter magasságban fekszik a tenger színe fölött, közre fogva a Karancs ormai és a Medves fönsíkja által. Kis palócz falu volt, majd a salgó-tarjáni és környékbeli kőszénbányák keretébe jutván, lakosai megszaporodtak és számuk most 1.353-ra megy. A Medves hegy tövében emelkedik egy bazalt szikla, melynek kopár ormán 622 méternyi magas bérczen tűnnek föl Somoskő-vár romjai. A várhegy éjszakkelet felől meredek, és az alatta elárkosodott völgyre mélyed; csak dél felől olyan menedékes, hogy a várhoz följárásúl szolgálhatott. A várnak kerekalakú három bástyája látszik, melyekből a felső vár erős falai ágaztak ki. A felső várban voltak a palota és a föld alatti boltozott kamrák. A várat ostrom idején sziklába vájt cisternák látták el vízzel. Első birtokosai, a Zachok, után a Kácsith nemzetségbeli Széchenyi család bírta, erről a Losonczy, majd a guthi Országh családra szállt. 1576-ben bevette a török.
Füleken alúl nagy környéken kőszéntelepek terjednek; de egyszersmind a régi várak romjai is egymást érik. A Sátoros és Karancs hegycsoportok között több bazalt csúcs emelkedik; legmeredekebb és legmagasabb ezek között a Salgó, melynek tetején Salgó várának régi falai omladoznak. E vár és tartozékai már a XIV. században a Kácsith nemből eredt Salgai családé volt. Ennek kimúltával több kézen ment keresztűl. A XVI. században, a török világ korában Derencsényi Farkas bírta. 1554-ben elfoglalták a törökök, kik 1593-ig bírták, mikor a többi várral együtt ismét magyar kézbe kerűlt. A következő század eseményei közt osztozott társának, Somoskő várának, sorsában. Elpusztúlt.
Legközelebb esik Salgóhoz a Zagyvai vagy Zagyvafői vár, mely Zagyva nevű helység határában a Zagyva folyó forrása fölött a Medves fönsík egyik alacsonyabb peremén állott, és tudhatólag csak a huszita garázdálkodás korában szerepelt. 1483-ban már, mint oklevélileg meg van írva, el volt pusztúlva. Odább nyugatra egy keskeny völgyben van Baglyasalja falu, mely a szomszéd Szurdokalja, Sóslápa és Kővár falukkal tesz egy 1.731 lakosú községet. A most említett Kővárról hallgat a krónika; Baglyas váráról, mely egy kerek kőszálon mutogatja még faltörmelékeit, szintén csak annyit tudunk, hogy volt, és valószinűleg Salgónak nyugati őrszemtanyájaúl szolgált. XIII. századbeli urai, a Kácsith nemzetségbeli Illésnek Péter nevű fiától származott unokái Csák Máté pártján lévén, és annak váraikat: Hollókőt, Baglyast és Ztrahorát átadván, hűtlenségbe estek; I. Károly király elvette e váraikat, s vérrokonuknak, Tamás vajdának adományozta.
Somoskő és Salgó vára. – A somoskői bazalt sziklák.
Kimnach Lászlótól
A vidék kőszénbánya-telepei közűl legnevezetesebb Salgó-Tarján, melynek kincsei félszázaddal ez előtt még ismeretlenek voltak. Hegyeit, bérczeit ős erdők borították. Fa fára dőlt és egymáson rohadt. Fejszét nem látott. Az erdők irtását akkori földesura, Jankovics Antal, meg nem engedte. Vadas kertje tele volt szarvassal, dámvaddal, vadsertéssel, stb. Az ő halálával, 1854 után ide is behatolt a kőszénkutató csákány és óriás változást, sürgést, forgást okozott az egész vidéken.
Salgó-Tarján 1848 előtt csöndes kis palócz falu volt 767 lélekkel; most a lakosság száma 9.478-ra megy. Legnépesebb község lett a megyében. 1854 után részvénytársaságok keletkeztek, melyek egymással versenyezve, mind megvásárolták köröskörűl Zagyva, Kazár, Baglyasalja, Karancsalja, Nemti, Mátra-Szele, Homok- és Kis-Terenne, Mátra-Novák, Vizslás, Andrásfalva, stb. határok kőszéntartalmú terűleteit. A „Salgó-tarjáni kőszénbánya Részvény-Társaság” birja Salgó-Tarján, Zagyva és Kazár határában a kőszénbányákat és 2.560 munkással tíz millió métermázsa szenet termel évenként. Az „Éjszak-magyarországi egyesített Kőszénbánya-Társaság” tulajdonában vannak a baglyasalji, karancs-keszi, nemti, mátra-szelei és homok-terennei határbeli bányák, melyekben jelenleg barnakőszén-bányászatot űznek 1.182 munkással és 351.000 métermázsa szenet termelnek. A harmadik társaság a „Rima-Murány-Salgó-tarjáni Részvény-Társaság”, melynek Salgó-Tarjánban van barnakőszén-bányája s abban 156 embert foglalkoztat. Általában a salgó-tarjáni és baglyasalji kőszéntárnák évenként 12 millió métermázsa kőszenet termelnek. Az utóbb nevezett társaságnak Salgó-Tarjánban vas- és aczélgyártó nagy ipartelepei is vannak, melyek évenként mintegy 4–5 százezernyi métermázsa nyers vasat dolgoznak föl és háromszázezer métermázsa vas- és ércz-árút adnak piaczra. E gyárakban 1.300 munkás foglalkozik.
Ezen a területövön, mely az egész Karancs-hegycsoportot magában foglalja, a Csenge völgyön találjuk Karancsalja községet 910 lakosával; fölebb nyugatra a Dobroda folyócska kanyarodásánál a Karancs oldalánál Lapujtő községet Mikófalvával és Karancs-Apátfalvával összenőve. Lapujtő, mint nagy község, a Dobroda-völgy déli oldalán fekvő Baksaházi pusztákkal együtt 1.122 lelket számít lakosáúl. Csinos kertje és kastélya van itt Szontagh Ferencz utódainak. Keleti oldalán Apátfalva hajdan apátság helye, vagy legalább apátság birtoka volt. A Dobroda völgyén fölfelé találjuk Karancs-Berényt, az 1266-ban megnemesített és nem rég kihalt gróf Berényiek első törzsbirtokát. E század első negyedében a régi kis templom szétbontásakor az alapkövek közt meglelték a Berényi család egyik tagjának, Lorántnak XIII. századi fölíratos sírkövét.
Lapujtőtől lefelé a Dobroda-völgy közepén fekszik Karancs-Keszi, számos úri házzal s termékeny határral. Fölebb nyugatra van egy kerek domb, melyet Torna-várának neveznek, de, hogy miért, nem tudni. A Dobroda-völgy éjszaki oldalán van Mihály-Gerege község 524 lakossal, kik jövedelmüket főleg jó rétjeikből és erdejökből nyerik. Eddig a tájig terjed e vidék palóczsága.
A salgótarjáni bányákból. – Megérkezés a bányából. – Munka a bányában. – A vasfínomító.
Kimnach Lászlótól
A Dobroda völgyére néz Kis-Gerge és tőszomszédja Lipta-Gerge, termékeny talajú, 462 lakosú község. Egykor a Lipthay, 1540 óta a Mocsáry család birtoka, ennek múlt századi emeletes kastélyával. A Ménes-patak völgyének torkolatában fekvő Endrefalvától éjszak-keletre a 207 méter magas Sirmány nevű kerek hegy mögötti hosszú völgyben találjuk Piliny kis falut, melynek erdőség koszorúzta vidéke igen kies. Hajdan a Pilinyi családé volt, és azé a már kihalt családé lehetett az a vár is, melynek emléke csak a falutól éjszakra eső egyik hegyoromnak Piliny várhegy nevében maradt ránk. A falu mostani kastélyát egykor Kubinyi András lakta, és benne egész természettudományi múzeuma volt. Most báró Nyáry Jenőé, ki, mint régész, itteni leletekből érdekes gyűjteménynyel bír. Már egy negyed századdal ezelőtt ástak föl a Borsos-hegy délkeleti oldalán őskori pogány sírokat, melyekből ezerféle cserép, üveg és bronz tárgyak kerűltek elé.
A ménespataki völgyön a Pipa-hegy alján találjuk Szalma-Tercs 348 lakosú községet, mely hajdan a Tercsi csalás ősi birtoka volt, most több úri lakhely és gazdaság telepe. Innen a völgyön fölfelé a lapásdi puszta terűletek végén, kiirtott erdők, elárkosodott hegyek közt fekszik Sós-Hartyán, 803 lakossal; belterűletén egy sóskút van. A föntebb eső Kis-Hartyán határbeli sziklás hegyek oldalaiban barlanglakások nyomai látszanak. Sós-Hartyántól délre fárasztó hegyi útakon jutunk Luczin faluba, s innen dél felé a bárkányi völgybe jutunk, s ott találjuk Nagy-Bárkány kis községet, melyen alúl a Kis-Zagyva patak völgyében Sámsonháza nevű kisközségbe érünk. Határában egy kopasz, árkos hegy tetején a már 1478 előtt elpusztúlt Sámson várának romjai láthatók. Ettől fölebb éjszakra Marokháza falu fölött is volt a Buda-hegy oldalán egy vár, melynek csak Pogányvár neve maradt fönn. Sámsonházán alúl kijutunk a Zagyva völgyére, s ott találjuk Mátra-Verebély kisközséget, mely hajdan a Verebi családé volt. Csúcsíves művészetű kis egyházában Verebi Péternek, Verebi György erdélyi alvajda fiának, 1403-ból való fölíratos sírköve látható.
Fölebb az erdős völgyben van az egykori Tót-Verebi, most Szent-Kúti puszta, búcsújáró hely, melynek kéttornyú tágas temploma 1752-ben épűlt.
Verebélyen felűl van Kis-Terenne, gróf Gyürky emeletes kastélyával és szép nagy kertjével. Határa még a kőszén-terűlethez tartozik. Élénk vasúti állomásán a magyar állami vasútból a mátrai szárnyvasút ágazik ki.
Innen kezdve azt a vidéket, mely Pálfalvától, Kis-Hartyántól lefelé Kotyháza, Kisfalud, Zsúny-Almás, Bátka, Kutasó, Szent-Ivány, Szanda, Alsó- és Felső-Sáp és Heréd községekig a Cserháti hegyek keleti oldalának lejtőin, völgyein a Zagyva partjáig terjed, Cserhátnak nevezik.
Lefelé haladva Nagy-Bárkány alatt erdős magaslaton Garáb kisközség határában vannak romjai a XIII. században már virágzott, a török betörése után elpusztúlt Garábi apátságnak. Alább a Zsuny patak völgyén Alsó- és Felső-Told község, egykor a már régen kihalt Toldi nemzetség birtoka volt. A helyi hagyomány ma is azt vitatja, hogy a hajdan Ilosvay Péter, majd korunkban Arany János által megénekelt híres Toldi Miklós e család sarja és e helység szülötte lett volna. Lejebb a Szuha patak mellett Szent-Ivány van a völgyben, odább a Kopasz-hegy hajlásán Bokor nevű kisközség egy hajdani várkastély romjaival. Szent-Iványról erdők közt köves hegyen át megy az út Bujákra, mely helység egy uradalom feje. Hajdan az ecsedi Báthori, utóbb a herczeg Esterházy család tulajdona, most gróf Károlyi Gyula családjáé. Dús erdősége juhászatra, lapályos része búzatermesztésre kitűnően alkalmas. Fölötte az Őrhegy éjszaki sziklás sarkán dűledeznek régi vára romjai. 1663-ban a török földúlta és elpusztította. Azóta enyészik.
Bujáktól lefelé a bujáki patak völgyén fekszenek Bágyon, Palotás, Héhalom kövér talajú gazdaságok terűletei. Bujákkal határos Ecseg 1.776 lakosú helység, melynek szőlői a megyében a legkitűnőbb vörös bort termették. Innen éjszaknyugatra hegyek között, a Füzer patak völgyében egy köves halmon állott Ecseg kisebbszerű vára, mely ma romban hever. E vár a Zachok után egy ideig Csák Mátéé is volt.
Ecsegről Csécse helységen át a Suha patak mentén vezet az út a megye legtermékenyebb hullámos lapályán fekvő Szarvas-Gede kis községbe, melynek gyümölcstermesztése figyelmet érdemel. Szarvas-Gedével határos följebb keletre Jobbágyi a Zagyva mellett, melynek partján mammuthcsontokat leltek. Innen Zagyva-Szántón túl fekszik a Selypi puszta, melyen Schossberger Rezsőnek mintagazdasága és jól fölszerelt czukorgyára van.
Odább nyugatra a Bér patak völgyén lefelé Szirák mezővárosba jutunk. Fekvése halmos; mindkét oldalról hegyek környezik. Lakossága 1.514. Járásbíróság, telekkönyvi és szolgabírói hivatal székhelye. Van takarékpénztára s kaszinója. Hajdan az ispotályos János-rendi vitézek birtoka és ezeknek vendégházuk is volt itt. Fő birtokosa a gróf Telekiek után örökségi jogon gróf Degenfeld Lajos, kinek itt kitűnően rendezett gazdasága van. Emeletes kastélya a hegy lejtőjére építve, hátúl szép angol kertre nyílik. A kastély termeit Degenfeld nemzetségének érdekes régi arczképei díszítik. Lejebb a völgyön fekszik Dengeleg 689 lakossal, gazdagon termő homokos határral. Még lejebb délnek a már említett Héhalom községhez érünk, melynek határában a Buják pataka a Bér vizébe ömlik. Ezzel nyugatra határos Erdő-Tarcsa halmos síkságon szintén termékeny határral. E helységben lakott a Kazinczy iskolájához tartozott Szentmiklósy Alajos költő és itt halt meg 1849-ben. Innen nyugatra a megye szélén Erdő-Kürtön át haladva éjszak felé találjuk Vanyarcz községet hasonnevű patak partján, a Cserhát déli nyúlványainak egyik hajlatán, a hozzá tartozó pusztákkal, 1.286 lakossal. A háborús időkben elpusztúlván, a múlt században újra telepíték. A Tatárdomb nevű magaslaton csinos kastély áll, melynek nem rég elhúnyt úrnője, Beniczky Hermin, Veres Pál néhai özvegye, mint a nagy nevezetességre emelkedett „Országos nőképző intézet” és más női egyesűletek és intézetek megalapítója, leányával, Rudnay Józsefnével együtt a nőnevelés előmozdításával szerzett érdemeket.
Vanyarczról nyugatra Nagy-Berczelt érjük a Cserhát nyugati oldalán. Ez 1.721 lakosú kisközség több csinos kastélylyal. Temploma 1673-ban épűlt. Nagy-Berczel fölött érintkezik a Cserhát a Szanda hegygyel, melynek legmagasabb csúcsa 1.734 láb magas. A magasabb csúcson állott a szandai büszke vár, mely Nógrád és Drégely várával háromszöget alkotva, tornyából azokkal jeleket válthatott. Hajdan az Ákos nembeli Széchy Péter bírta, ki 1329-ben annak várnagya és a vármegyének főispánja volt; majd terjedelmes uradalom feje és Zsigmond és Albert királyok idejében 1424–1440-ig királyi birtok, azután a Rozgonyi, Lábatlani, Báthori családoké lőn. Utóbb a Lónyai család bírta, mely után a Sréter család őse, János, a kurucz tüzértábornok szerezte meg. 1460-ban e vár alatt Széchenyi László a huszitákat megverte. 1544-ben Nógrád vára elestével Szanda vára is a török kezébe jutott, de 1551-ben Balassa-Gyarmat várkapitánya, Horváth Bertalan embereinek egy részét éj idején a várba bevezetvén, azt hatalmába kerítette. A falu a vártól éjszakra és Váralja nyugatra völgyben fekszik.
Szandától nyugatra alacsonyabb völgyes-halmos terűletre érünk, melyen a balassagyarmat–aszódi vasút fut Guta alatt Kövesd és Berczel között a kőszénteleppel bíró Becske, Kelecsényi puszta s Nándor határán végig, s aztán a budapest–ruttkai vasútvonalhoz csatlakozik.
Hátra van még, hogy a Cserhát fölött fekvő azon terűletet is megtekintsük, mely Surány, Herencsény, Sipek, Varsány, Rimócz, Megyer, Lócz helységek által sarló-alakban a szalatnyai völgyön és a zsúnyi völgyön le Felső-Toldig terjedő, nagyobbára hegyes, cser- és tölgyerdőkkel borított vidéket foglalja magában. A nevezett helységek többnyire egyes úri kastélyokkal s több jól kezelt gazdasággal dicsekednek. Herencsényről megemlítendő, hogy ott született Lisznyay Damó Kálmán, e század derekán élt költőnk. Legnagyobb e helységek között Lócz 6.825 holdnyi határral, 1.400 lakossal és szép úri lakokkal, Megyer a hozzá tartozó pusztákkal együtt 1.227 lakost számlál. A múl században 1771-ben épűlt templomának tornyát Végh Pál egri egyházmegyei pap, ki e helységben született, építtette. Fölfelé szomszédos vele Nagy-Gécz több pusztával; jó földjét több nemes család bírja. Nagy-Gécz határa már lenyúlik az Ipoly-völgy szécsényi síkságára. Karpi-Gécz puszta határában őskori temetőket találtak, melyeknek leletei nagyobbára nem rég a Nemzeti Múzeumba kerűltek.
Lóczczal határos Hollókő kis falu a zsúnyi völgyön, hegyoldalban; tőle nyugatra magas sziklán állnak régi várának romjai. Fekvése oly meredek, hogy csak keleti oldalán lehet följutni. Többszöri különféle korú erődítéseit tömör falainak szilárdsága mostanig bámúltatja. Alatta a mély völgyet a Hársbércznek, odább a Babiki legmagasabb csúcsának erdei koszorúzzák. Történetéből tudjuk, hogy egykori ura, a Kácsith nemzetségbeli Mikus, Csák Máté híve lévén, egyébbel együtt Hollókő várát is elveszté és azt 1328-ban rokona, Tamás, az erdélyi vajda kapta. A török világban egyenlő sorsa volt a többi megyei várral. 1552-ben elfoglalta a török; 1593-ban visszafoglaltatott; 1663-ban ismét török kézbe esett és csak 1683-ban kerűlt vissza. A múlt század első felében még a vármegye is tartott benne egy pár gyűlést. Most már teljesen az enyészet martaléka.
Nógrádmegye állat- és növényvilága azonos a szomszéd megyékével. Alsó része a megyének a gabnafélék és a szőlő, a felsőbb rész a hüvelyesek és a téli gyümölcs termesztésére alkalmasabb.
