A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerûvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletû badar versikéket fabrikálni, melyeknek elsõ sora általában személynévre végzõdött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplõjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt. A mûfaj illetve versforma valójában sokkal régebbi eredetû, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet.
Mióta 2002-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent a Magyar badar, bízvást elmondhatjuk, hogy a limerik életre kelt és vidoran tenyészik magyarul, igazi költõk, leleményes mûkedvelõk és persze dilettánsok kezén is, kötetekben, interneten és magánúton. A kötet címe fogalom lett és hivatkozási alap. Ennek a régen elfogyott és gyakran keresett gyûjteménynek a zömét ebben a kötetben is megtalálja az olvasó, alaposan kiegészítve az azóta született limerikek javával. Akad köztük jó néhány malac, sõt bízvást disznónak is nevezhetõ példány, de a szemérmes olvasó is bõven találhat kedvére valót. A kötet elõszava nemcsak a mûfaj történetét meséli el, hanem a jó limerik készítésének receptjét is az olvasó kezébe adja.