Amikor Barcelonában jár az ember, nehezen tud ellenállni a történelmi múlt, a sport, a látnivalók dzsungele által nyújtott élvezeteknek. Ebben a részben a katalán főváros egyik legkiemelkedőbb szentélyét, a Sagrada Familiát, ill. több, kisebb építészeti csodát mutatunk be. Érdemes erre a kis „utazásra” is velünk tartania a Kedves Olvasónak.

Ebben a kultúrtörténeti részben a fő nyomvonalat a Sagrada Família csodálatos építménye jelöli ki, mellette ‘betérhetünk’ a Santa Eulalia-katedrálisba is. Emellett megcsodálhatjuk a bikaviadalok színhelyeit, a „Mágikus Szökőkút” magával ragadó pompáját, vagy éppen elidőzhetünk a Jacint Verdaguernek emléket állító oszlop mellett. Megannyi csoda, megannyi látnivaló – s ezeknek se szeri, se száma Katalónia fővárosában. Egy igazi kis ékszerdoboz a maga pezsgő, fantasztikus, élő mindennapjaival. Ezek az írások nem pótolják azt, hogy az Olvasó felkerekedjen, s elutazzon a Földközi-tenger nyugati medencéjének központjába. Csupán ízelítő, kedvcsináló.

LA SAGRADA FAMÍLIA

A Sagrada Família, a „Szent Család-temploma”, vagy „A Jövő Temploma” Barcelona területén (Katalónia, Spanyolország) található templom. Katalán nyelven a hivatalos neve: Temple Expiatori de la Sagrada Família (A Szent Család engesztelő temploma). Antoni Gaudí mesterműve. Római katolikus bazilika (nem katedrális – Barcelona katedrálisa a Santa Eulàlia katedrális, gótikus stílusú épület a középkorból). 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa bazilika rangjára emelte és megszentelte. A tervek összetettsége miatt rendkívül lassan épült, jelenleg is munkálatok folynak rajta. Elkészülése után a világ legnagyobb bazilikája lesz. Az épület az organikus építészet mintapéldánya, de sorolják a szecesszióhoz is, sőt kubista jegyeket is találtak rajta.

Története

A templom építésének ötlete egy gazdag barcelonai könyvkereskedőtől ered, José María y Bocabella olyan bazilikát szeretett volna, amelyben gazdagok és szegények egyaránt imádkozhatnak. Alapítványa vásárolt egy 2 hektáros területet a város egyik akkori szegénynegyedében, amit ma a templomról La Sagrada Família negyednek hívnak. Az épület alapjait Francesc Paula de Villar tervezte, majd összeveszett az építtetőkkel, akik a munkával ezután Joan Martorellt, Barcelona egyházmegyei főépítészét keresték meg.
Az első követ 1882-ben, Szent József napján helyezték el (Szent Józsefet az első vatikáni zsinat nyilvánította az egyetemes anyaszentegyház patrónusává). Bocabella alapította a Szent József-hívők Egyesületét, amely megvásárolta a területet.
1883-ban kapta meg Gaudí a templom készítésének feladatát. Életének további részét főként ennek a munkának szentelte, a templomot (joggal) élete fő művének tekintette. Gaudí bekapcsolódásával az eredetileg neogótikusnak tervezett templom építése egészen más irányt vett. Mikor Gaudí a hivatalos vezetőjévé vált ennek a projektnek, saját stílusára változtatta az egész épületet, kivéve a már meglévő Kriptát. Nagyon nagy energiát fektetett ebbe a projektbe,élete hátralévő 43 évében, főleg az utolsó 15 évben, amikor már csak ezzel foglalkozott.
A spanyol polgárháborúban antiklerikális (Orwell szerint anarchista, katalán) partizánok felgyújtották és lerombolták a félkész épület egy részét, Antoni Gaudí makettjeit, tervrajzait és a kriptában kialakított műhelyét.
A templom 2006-ban lett Spanyolország leglátogatottabb idegenforgalmi látnivalója. Abban az évben már több mint 2 370 000 belépőjegyet adtak el az idelátogató turistáknak – ezzel megelőzte a madridi Pradót és a granadai Alhambrát.

Leírása

Alaprajza kereszt alakú. Öt hajós; főhajója délre mutat, és hossza az apszistól az északi végig 90 méter. 45 méter széles; ebből a főhajó 15 méter, az oldalhajók egyenként 7,5 méter. A rövidebb, három hajós kereszthajó 60 méteres hosszt és 30 méteres szélességet ér el: fő kereszthajó 15 méter, mellékhajók 7,5 méter. Majdnem az egész templomot körülöleli egy oszlopos folyosó. Tartalmaz egy kápolnát, amelyet Szűz Mária mennybevételének tiszteletére szenteltek.
Belsejében sok a bonyolult mintázat, mint a spirális, homokvárra emlékeztető tornyok, amelyek tetejét a kubizmus által ihletett mértani alakzatok díszítik.

Stílusa

Ahogy a legtöbb hosszú ideig épülő templomban, úgy a Szent Család-templomban is több stílus jegyei lelhetők fel. A Gaudí előtti építészek neokatalán épületet terveztek, amely a neogótikus irányzat egyik fajtája. Maga Gaudí a modernizmus szellemében alakította tovább. Különösen a Szenvedés Kapuja mutat modernista jegyeket.
Az építész személyes spiritualitása nagy hatással volt a tervezésre, amiben a természetet tekintette irányadónak. Emellett arra is ügyelt, hogy az építmény megfeleljen a funkciójának.

Külső megjelenése

Tornyok

Gaudí nagy függőleges álló templomot tervezett, hogy látható legyen a város bármelyik pontjáról és kiemelkedjen a többi épület közül. A Sagrada Famíliát 18 toronnyal tervezte, 1 amelyek közül 12 az apostolok, 4 az evangélisták tiszteletére van szentelve; a fennmaradó két torony Jézus és Szűz Mária tiszteletét jeleníti meg. A tornyok különböző magasságúak: például a a külső Születés tornyai 98 méteresek, 107 méteresek a középső Szenvedés tornyai.
Az apostolok tornyainak alakja püspöki pásztorbotra emlékeztet. Hosszú, függőleges rések díszítik őket. A színes, filigrán megmunkált toronysisakok az illető apostol mint védőszent nevét viseli arany kereszten. Néhány tornyot keskeny kőhidak kötnek össze.
A bazilika fő tornya a Jézus torony, amely a tervek szerint az összes többi fölé emelkedik majd. A négyezet fölé emelik, és 170 méteres magasságával magasabb lesz a jelenlegi legmagasabb templomtoronynál, az ulmi székesegyház tornyánál. Ezt a magasságot úgy választották meg, hogy messziről is látni lehessen, de ne legyen magasabb a környező hegyeknél, hogy az ember műve ne magasodjon Istené fölé.

Homlokzatai

• A Születés Kapuja (sp. Fachada de la Natividad, kat. façana del Naixement): 2005-ben a Születés Kapuja felőli homlokzatot az UNESCO világörökség részévé választották.
• A Szenvedés Kapuja (sp. Fachada de la Pasión, kat. façana de la Passió )
• A Feltámadás Kapuja (sp. Fachada de la Gloria, kat. façana de la Glòria).

A Születés Kapuja keleten nyílik. Nagyrészt még Gaudí életében készült. Részletgazdagon ábrázolja Jézus születését, és a klasszikus katalán építészetet idézi.

A Szenvedés Kapuja a nyugati oldalon helyezkedik el. Gaudí halála után kezdték el, és még nincs készen. Nem olyan díszes, mint a vele szemben levő kapu. Egyszerűség, letisztultság, áttekinthetőség és nagy alakzatok jellemzik. Hat ferde oszlop támasztja, és három kapuzata van.
A Feltámadás Kapuját a déli oldalra tervezték. Még nem kezdték el. A tervek szerint 21 oszlopa lesz, és két kápolnája, egy a szentségeknek szentelve, és egy keresztelőkápolna. A tervezett lépcsősor helyét egyelőre egy háztömb foglalja el.
A kápolnákhoz, a körfolyosóba és a tulajdonképpeni bazilikához 11 kapun lehet belépni.

Belső terei

A belső magasság nagyon nagy: az oldalhajók magassága 30 méter, a fő- és a kereszthajó 45 méter, a négyezet 60 méter, és az apszis boltozata 75 méter magas. A boltozatot kőoszlopok tartják, amelyek fákat ábrázolnak, ezért a tetejükön szétágaznak, és beolvadnak a mennyezetbe. A lomb is megjelenik. 2010-re elkészült a belső tér és az ablakokat is beüvegezték Joan Vila i Grau színes tervei alapján. Az oltárt XVI. Benedek pápa szentelte fel 2010. november 7-én.
Az apszis hét kápolnát tartalmaz, amelyek az örömnek és a gyásznak készültek. Itt az ablakokat természeti motívumok díszítik. Mindegyikhez két sekrestyét fognak berendezni.

Kripta

A kripta az apszis alatt fekszik. Amikor Gaudí átvette a tervezést, már majdnem kész volt, ezért nem lehetett sokat változtatni rajta. Gaudí megemelte a magasságát, hogy fentről beengedje a fényt és a levegőt.
A kripta neogót stílusú. Alaprajza közel kör alakú, és megközelítően 120 négyzetméteres alapterületű, oldalán félkörben hét kápolnával, amelyek közül a középső Szent József tiszteletére van szentelve. Vele szemben három főkápolna áll, amelyeket két oldalról egy-egy további kápolna kísér. A középsőben mutatják be a szentmisét. Jobbra a montserrati Szűz kápolnája, aki Katalónia védőszentje, és a Jézus-kápolna Josep Maria Bocabella i Verdaguers sírjával. A másik oldalon a szentségek kápolnája, és a kármeli Szent Szűz kápolnája, ahol Antoni Gaudí is nyugszik.

Vonalfelületek

Gaudí a természetet tanulmányozva látta, hogy sok természeti alakzat megközelítőleg vonalfelület. Mivel a természetet tekintette tanítómesterének, kísérleti jelleggel bevezette a vonalfelületeket az építészetbe. A kísérletekhez a Colònia Güell-templom terveit használta. A később tervezett Szent Család-templomban a vonalfelületek kombinációit figyelhetjük meg, különösen a belső térben és a tetőtérben:

• A boltozatok forgáshiperboloidok, hozzájuk becsatlakozó hiperbolikus paraboloidokkal.
• Az ablakoknál mindezek mellett elliptikus hiperboloidokat is láthatunk.
• Az oszlopok két ellenkező irányú csavarfelület metszetei.
• A csigalépcsők tökéletes csavarfelületek.
• Az eddigi nyolc, és majd a még nem álló négy kaputorony a dicsőség kapujánál egy korábbi tervezési fázisból származik. Ezeknek az alakja forgásparaboloid, és a szenvedés kapujánál elliptikus paraboloid, amelyek viszont nem vonalfelületek.
• A négyezet és az apszis fölé építendő hat toronynak hiperbolikus parabolid felületekből kell összeállnia.

Ezáltal Gaudí lett az, aki a későbbi betonhéj-építészet által kedvelt formákat bevezette az építészetbe. Mivel ez az építési mód lehetetlenné teszi az iparilag sorozatgyártott elemek használatát, az építés csak lassan folytatható, hiszen minden követ egyenként kell a helyére igazítani.

Statika

Gaudí a Szent Család-templom statikáját a lényegesen kisebb Colònia Güell-templommal tesztelte. Itt Gaudí egy addigra már majdnem elfeledett technikát alkalmazott: az egész építmény köteleken függ. A modell csak a terhelés irányában különbözik az eredetitől, és arra szolgál, hogy segítsen olyan formát találni, ami csak nyomásra terhelhető, hajlításra nem; ilyen a láncgörbe és a kapocsvonal. Ezeket célzottan felhasználta arra, hogy alkotását kiegyensúlyozza. Ezt a módszert elterjedten használták a gótikában a nagy építményeknél.
A Colònia Güellel végzett sikereken felbuzdulva Gaudí magabiztosan vizsgálta a Szent Család-templom statikáját grafikus módszerekkel.
A felhasznált kövek az elemek feladata és felhasználása szerint különböző keménységűek. A díszítésekhez puhább, a hordozó elemekhez keményebb köveket használnak.

Számok és méretek

A bazilika teljes hossza 90 m, szélessége 60 m. A főhajó szélessége 45 m.
A 18 torony közül eddig 8 épült meg.
A főtorony 170 m magas lesz.

Orgona

Eddig még nem születtek tervek az orgonára, ami megfelelne a bazilika méreteinek, és képes lenne annak tereit hanggal betölteni.
A kórustérben azonban már áll egy orgona, amelyet a Blancafort Orgueners des Montserrat 2010-ben adott át. A hangszer 26 regiszteres, 1492 síppal, két manuállal, két pedállal, és két orgonaházzal. A 8 méter magas és 3 méter széles orgona megfelel Gaudí általános stílusának, mivel az építész nem hagyott hátra terveket az orgonáról. A játékasztal szabadon mozgatható, a játék- és a regisztertraktúrák elektromosak.

Hospital de Sant Pau

A Szent Kereszt és Szent Pál Kórház (katalánul Hospital de la Santa Creu i de Sant Pau, röviden Hospital de Sant Pau) Barcelonában a Calle Sant Antoni María Claret nevű utcában áll, az Eixample-negyedben. Az épületcsoportot Lluís Domènech i Montaner tervezte1901-ben a katalán modernizmus stílusában. Az építész korábban már tapasztalatokat szerzett a Pere Mata Intézet (Instituto Pere Mata, Reus) tervének megalkotásával. Maga a Szent Kereszt Kórház 1401-ben jött létre korábbi hat kórház egyesülésével. A terv és a színvonalas klinika létrejötte egy bankár, Pau Gil adományának köszönhető, aki 4 millió pesetával járult hozzá az építés költségeihez. Az épület csak tervezője halála után, 1930-ban készült el. Domènech i Montaner 1923-ban elhunyt, ezután fia, Pere Domènech i Roura folytatta a megkezdett munkálatokat.

Az óriási komplexum 100 000 m²–en helyezkedik el. Az eredeti tervekben 48 pavilon felépítése szerepelt, ám csupán 27 készült el. A klinikai komplexum fő épülete és a templom különösen figyelmet érdemlő alkotás. A főépület középső része tornyos, tőle jobbra a Könyvtármúzeum (Biblioteca-Museo), míg balra a Titkárság és Archívum (Secretaria-Archivo) foglal helyet. A főépítész mellett mások is dolgoztak a kórház épületének elkészítésénél, így például Eusebi Arnau és Pau Gargallo nevéhez fűződik a szobrok megalkotása. A festés- és mozaikdíszítés Francesc Labarta műve. A kovácsoltvas munkákat Josep Perpinyà készítette. Ma is működő klinika, csak kertje, nyitott és reprezentatív célokat szolgáló helyiségei látogathatók. Tervezője már 1913-ban kitüntetést kapott a várostól. 1997-ben az UNESCO a kulturális Világörökségek sorába emelte. 2001-ben megkapta a Katalán Kormány által adományozott „Medalla de Oro” (Aranymedál) díjat.

Monumental Jacint Verdaguer /Mossén Jacint Verdaguer/ – 1924.

• emlékmű az Avinguda Diagonal és a Passeig de Sant Joan kereszteződésénél a Plaça de Mossén Jacint Verdagueren;
• az emlékmű, amelyet „A varjú” ill. a „Gyertya” néven is emlegetnek a katalán Renaixença nagy alakjának, a szerzetes-irodalmárnak, Jacint Verdauer i Santalónak /1845-1902/ állít emléket;
• a kompozíciót neocentista stílusban Josep María Pericas építész tervezte, az irodalmár szobrát pedig Joan Borrell i Nicolau készítette el;
• a 20 méter magas kőoszlopon álló bronzalakot körülvevő frízeket Lluciá Oslé és Miquel Oslé készítették;
• Verdaguert lehajtott fejjel, reflexív testtartással, reverendában és egy összehajtott papírtekerccsel ábrázolja a készítő;
• Joan Borrell nagy figyelmet fordított az arc, a haj, a kezek kidolgozására, ill. a reverenda megformázására;
• az oszlopot kör alakban homokkőből készült korlát öleli körbe, amelynek 3 pontján három allegorikus nőalak áll: a pajzsot tartó nő az epikát, a vizet üvegbe öntő nő a népköltészetet, a lanton játszó nőalak pedig a misztikus költészetet szimbolizálja;
• a kőkorláton hat fríz található, melyek mérete – külön-külön – 2*6 méter, amelyek az Oslé-testvérek munkái: a 2-2-2 fríz szimbolizálja az epikát (harci jelentek lovakkal és harckocsikkal); a népköltészetet (lelkipásztorokat és egy idilli képet ábrázoló fríz); a misztikus költészetet (az egyik jelenet a Keresztutat /Via Crucis/, a másik a Kálvária-dombot /Golgota/ mutatja be);
• amikor 1902. június 10-én elhunyt Jacint Verdaguer atya a Tartományi és a városi Tanács egy emlékmű felállításáról döntött, s adománygyűjtésbe kezdtek – azonban ez eredménytelen próbálkozásnak bizonyult 1910. júniusig;
• 1912-ben nyilvános pályázatot írtak ki, amire számos építészt hívtak meg, s végül Joan Borrell ötlete nyerte el a városi tanács támogatását és tetszését;
• az építkezés 1914. május 29-én kezdődött, és mintegy 10 éven át tartott: az 1924. május 14-én tartott avatáson részt vett XIII. Alfonz király, a diktátor-miniszterelnök Primo de Rivera tábornok, Barcelona polgármestere, a Verdaguer-család tagjai, az irodalmár-lelkész unokaöccse Jacinto Lluisá i Verdaguer is;
• számos katalán értelmiségi, többek között az író, Ángel Guimerá, bojkottálta az avatást, így tiltakozva a király és a diktátor jelenléte ellen;
• 1987-ben Josep Miguel de Casanovas építész tervei alapján restaurálták.

Arc de Triomf – 1888.

• Barcelona diadalíve az 1888. évi barcelonai Világkiállításra épült, s annak főbejárataként funkcionált;
• a Josep Vilaseca i Casanovas (1848. Barcelona – 1910. Barcelona) tervei alapján készült Diadalív jelentősen eltér Európa többi ilyen építményétől;
• színes téglái a mór stílusra emlékeztetik az arra járót;
• a 30 méter magas barcelonai Diadalívet nem egy katonai győzelem emlékére emelték, hanem a művészetek és a tudományok előtt tisztelegtek vele;
• a katalán modernizmus képviselője, Josep Vilaseca i Casanovas tervezte neomudéjar stílusban: a mudéjar stílus a spanyol és iszlám jellegzetességek ötvözésével született, és a neomudéjar ezt a stílust autentikus spanyol építészetként fogta fel, ill. értelmezte újra a XIX. században;
• a vörös téglákkal díszített Diadalív egyik oldalán egy üdvözlő szöveget találunk a domborműben, ami Josep Reynés i Gurgui (1850-1926) munkája: „Barcelona rep les nacions” – „Barcelona köszönti a nemzeteket”
• a hátoldali dombormű címe „Recompense” („Jutalom”), ez Josep Llimona i Bruguera (1864-1934) munkája;
• az oldalakat Antoni Vilanova ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi életképei díszítik, ill. Torquat faragott jelenetei a tudományos és művészi életből;
• a Diadalív ornamentikájából egyértelműen a 12 angyal emelkedik ki; középen a spanyol uralkodók címerét két kőoroszlán tartja.

La Font Mágica – 1929.

• A Plaça Espanya és a Montjuic-hegy találkozásánál található szökőkútrendszer, amely csodálatos zenei és képi aláfestésű vizijátékkal szórakoztatja a közönséget: a vízsugarak és a különböző fényjátékok a zene ritmusára táncolnak a turisták csodálatára és szórakoztatására;
• a zene a klasszikusoktól (Verdi, Strauss, Mozart, Brahms, Smetana, Csajkovszkij) a kortárs, modern zenéig terjed – maga a show 15 perces, és fél óránként kezdődik esténként;
• a szökőkút – sok más látványossággal együtt – az 1929-es barcelonai Világkiállításra épült Carles Buïgas i Sans (1898. Barcelona – 1979. Cardenyola del Vallés, Katalónia) tervei alapján, majd az 1992-es nyári olimpiai játékokra jelentős mértékben felújításra került;
• a terveket Buïgas csupán 1928-ban nyújtotta be, ezért túl ambiciózusnak, kivitelezhetetlennek tartották, aztán egy év alatt mégis elkészült, amihez több, mint 3000 munkás keze munkájára szükség volt – az 1929. május 19-i megnyitón mutatták be rajta az első vizijátékot, azaz: a főpróba „élesben” ment

• a szökőkút mérete impozáns: a zene dallamára táncoló vízsugarak 50 színárnyalatban játszanak, s a szökőkút rendszerén egy másodperc alatt 2600 liter vizet pumpálnak át;
• a La Font Mágica az Avinguda Reina Maria Cristina végén található, melynek elején a Négy Oszlop (Les Quatre Columnes) áll, amelyeket 1919-ben építettek fel eredetileg: az ión stílusú oszlopokat a katalán zászló mintájára (melyben 4 vörös csík szimbolizálja az aragóniai királyságot) a katalán nemzet szimbólumának szánták, tervezője Josep Puig i Cadafalch volt; de 1928-ban a Rivera-diktatúra leromboltatta;
• az oszlopokat 1999-ben építették újjá, s 2010-ben állították fel újra.

Cathedral Santa Eulalia

• Barcelona katedrálisa a kezdetektől fogva a népek templomaként volt ismert mindenki számára, és a város alapításával egyidőben már felépült egy vallási ceremóniára alkalmas hely a katedrális mai helyén;
• amikor a várost még Barcinónak hívták és a Római Birodalom fennhatósága alá tartozott, egy 13 éves kislányt, aki az Eulalia névre hallgatott, keresztény hite miatt kivégezték: a korabeli leírások szerint egy hordóba zárták és abban lökték le a ma „Eulalia lejtője”-ként (Baixada de Santa Eulalia) ismert úton, amely a Katedrális szomszédságában fekszik; számos egyéb kínzást követően halt meg Kr. u. 303-ban. Holttestét a Santa Maria del Mar templom helyén temették el;
• a Katedrális Barcelona fogadalmi temploma, az érsek székhelye;
• a gyönyörű gótikus templom építését a XIII. század végén kezdték el, a mai formáját az 1450-es évekre nyerte el, de folyamatosan újították és szépítgették, így lenyűgöző gótikus homlokzatát a XIX. században alakították ki;

• a Katedrális egyik látványossága a csodálatosan díszített alabástrom kripta, amelynek közepén áll ma Szent Eulalia kőből faragott koporsója;
• a bejárattól jobbra található a Keresztelőkápolna, ahol egy emléktábla hirdeti, hogy itt kereszteltek meg hat, Kolumbusz által Európába hozott amerikai őslakost;
• egy másik kápolnában egy, az 1571-es lepantói csatában részt vevő hajóról származó kereszt tekinthető meg;
• a Katedrális jobb oldalán nyílik a kerengő és a kolostor, amelyet 1448-ban emeltek: a kerengő egy kis tavat ölel körül, amelyben 13 liba él – utalva a 13 éves korában mártírhalált halt védőszentre;
• a Katedrális homlokzatának tornya 70 méter magas, és 1913-ban fejezték be az építését;
• a Katedrális magán viseli az évszázadok változásait: eredetileg Jupiter szentélye volt, amit a kora kereszténység korában templommá alakítottak át, hogy a VIII. századtól mecsetként funkcionáljon; a mórok kiűzése után („Reconquista”) a XIV-XV. században gótikus stílusban alakították át, majd a XIX. században neogótikus stílusban elnyerte mai formáját.

 

Egy sehová sem vezető ajtó a barcelonai Katedrális oldalán

Mégis mi célt szolgálhat ez a bejárat (vagy kijárat) a Carrer de Comtesen, ami legalább öt méterrel van az utca felett, s még csak egy balkonrács sincs előtte?
A válaszért azokba az időkben kell visszatérnünk, amikor Barcelona még nem egészen úgy nézett ki, ahogy most! I. Márton idejében, a XV. században, még az volt a szokás, hogy az uralkodók nem sétálgattak az utcán, vagy csak nagyon ritkán, legtöbbször a néptől elkülönülten éltek és tevékenykedtek. Mivel azonban egy királynak is illett a szentmiséken részt venni, összekötötték a Palau Reialt és a Ketedrálist egy függő folyosóval, ahol Márton szabadon járhatott-kelhetett. Ez a szokás egészen addig tartott, amíg a Bourbonok a XVIII. században be nem vették Barcelonát, akkor ugyanis úgy gondolták, ideje megváltoztatni pár dolgot a városban, saját kényelmük érdekében. Ennek esett áldozatul a függőfolyosó is, ám míg azt elbontották, arra nem nagyon volt érkezésük, hogy az ajtót is befalazzák, így az ma is mementóként van ott a Katedrális oldalában, így emlékezve azokra az időkre, amikor még a királyok felettünk jártak!

Torre Agbar | Torre Glóries – 2005.

• a Torre Agbar egy 38 emeletes felhőkarcoló az Avinguda Diagonal és a Carrer de Badajoz találkozásánál, a Plaça de les Corts Catalanes közelében, Barcelona Poblenou negyedében;
• a torony alapterülete összesen 50.693 négyzetméter, aminek nagy részében irodák találhatók;
• az építkezés 1999.. júniusban kezdődött el, és 2005. szeptember 16-án adták át I. János Károly király jelenlétében;
• a high-tech építészet remekét egy francia építész, Jean Nouvel tervezte, együttműködve a B720 nevű spanyol építészeti-tervező irodával, akik közül Fermin Vázquez vett részt az építmény megtervezésében;
• az épület ötlete 1999-ben született meg, ekkor kezdték el az építését is, ami azonban a közben felmerülő pénzügyi nehézségek miatt 2004 végéig elhúzódott: az építésben kb. 1770 építőmunkás vett részt az öt esztendő alatt;
• a torony 144,4 méter magas – ezzel a 3. legmagasabb épület Barcelonában az Arts Hotel és a MAPFRE-torony után;
• a kivitelezés során számtalan építészeti koncepciót egyesítettek, aminek leglátványosabb része a homlokzatot borító üveg: több, mint 4500 ablakot helyeztek el rajta, amit az éjszakákon LED – technika segítségével világítanak meg;
• az építkezés során több, mint 25000 köbméter betont és 125 tonna acélt használtak fel, s közel 150 millió euro lett az építkezés összköltsége;
• Nouvel szerint a torony formáját egy kitörő gejzír ihlette, azonban egy interjúban elismerte ennek a felhőkarcolónak a fallikus jellegét;
• nevezik még „Kúpnak”, de hasonlítják egy uborkához is;
• az épületben működik a barcelonai vízművek központja, s innen ered a torony elnevezése: Torre AgBar = AGuas BARcelona szavak összeolvadásából;
• az épület 38 emeletéből 34 a földfelszín felett, 4 pedig a föld szintje alatt található;
• bár építését folyamatos viták kísérték, mára a város egyik szimbólumává vált, amit éjszakai díszkivilágítása is elősegített, enélkül már nehéz lenne elképzelni a barcelonai éjszakát és a városképet is;
• 2017-ben nevezték át ‘Torre Glóries’-nek, a felhőkarcoló mellett álló tér után. A Merlin Properties vállalatcsoport vásárolta meg ebben az évben az egész épületet.

Monumental Plaza de Toros – 1914.

• 1914-ben felavatott építmény Barcelonában, amelynek elsődleges használati célja a sporttevékenység volt, 1916-ban kapta a mai elnevezését;
• 19,582 néző befogadására képes, akik összesen 26 sorban foglalhatnak helyet;
• a Gran via Catalanes és a Calle Marina kereszteződésénél épült fel;
• hosszú időn át itt tartották a bikaviadalokat, amelyeket azonban a katalán törvényhozás 2010. július 28-án betiltott: az utolsó bikaviadalt 2011. szeptember 25-én tartották meg;
• az épület a neocentisme (újcentista) stílusban épült Manuel Joaquím Raspali i Mayol (1877. Barcelona – 1937. La Garriga) tervei alapján;
• a bővítési munkálatokat Ignasi Mas i Morell és Doménec Sugranes i Gras irányították, akik a bizánci stílus és a Mudéjar (mór építészet) hagyományai alapján dolgoztak;
• a XX. század elején élték virágkorukat a bikaviadalok; így Luis Castillo, Rafael Alba és Abelardo Guarner megbízást adtak egy erre alkalmas létesítmény felépítésére;
• az Eixample-negyed területén lévő telket nézték ki maguknak, amely erre a célra tökéletes volt: a földdarab tulajdonosa az a Pere Milá i Camps volt, akinek a megrendelésére Antoni Gaudí átépítette a lakóházát, amelyet ma Casa Milá („La Padrera”) néven ismer a világ;
• a madridi Las Ventaws és a sevillai La Maestranza mellett a legnagyobb helyszíne lett a bikaviadaloknak;
• a polgárháború elején itt üléseztek első alkalommal a köztársaság párti vezetők;
• a polgárháború idején raktárként funkcionált, majd a ’40-es években az Aréna a virágkorát élte;
• az Aréna 1946-ig volt a Milá i Camps-család tulajdonában, amikor Pere Milá i Camps özvegye eladta azt Pere Balana i Espinós-nak;
• az 1970-es évektől a bikaviadalok népszerűsége esett, amit a XX. század végén José Tomas működése állított némileg helyre: a madridi születésű torreádor nagy népszerűségnek örvendett Barcelonában is;
• a Katalán Parlament 2010.  július 28-án elfogadott törvénnyel megtiltotta Katalónia területén a bikaviadalokat, amely 2012-ben törvényerőre is emelkedett, és innentől fogva az arénában nem rendeznek állatkínzó előadásokat;
• a XX. század második felében olyan híres zenészek is felléptek a falai között, mint a Beatles (1965). a Rolling Stones (1976), Bon Marley (1980), Tina Turner (1990), Dire Straits (1992), Bruce Springsteen (1992).

VISCA CATALUNYA!