Aktuális

12 milliót nyert az olasz államtól Keleti Györgyi

- Zs -

Létrehozva: 2018.04.17.

Három hónapig ült előzetesben a modell.

Forrás: Fórika Attila

Évekig tartó pereskedés után helybenhagyta a római Fellebbviteli Bíróság azt a kártérítési kérelmet, amelyet Keleti Györgyi a jogtalan fogva tartása miatt indított.

Kitartottság mi­att mondta ki bűnösnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság Keleti Györgyit 2011 márciusában, Keleti György volt honvédelmi miniszter lányát.

Az első fokon eljáró bíróság egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte három év próbaidőre felfüggesztve. Németországban és Olaszországban pedig három hónapot töltött előzetesben ugyanebből az ügyből kifolyólag, a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézetben 2011 év elején. (Börtön­élményeiről, éle­tének azon sza­kaszáról könyvben számolt be.)

Mivel az olasz bíróságnak nem sikerült bebizonyítania, hogy Györgyi bűnös, ezért 2016. december 1-jén felmentették a vádak alól, és az ügyét lezárták. A modellnek ezek után lehetősége nyílt arra, hogy kártérítési pert indítson jogtalan fogva tartás miatt, amit Györgyi olasz ügyvédje meg is tett. A per március 26-án zárult le, és győzelemmel ért véget. 

Keleti Györgyi nem akart nyilatkozni – hosszú évek óta nem nyilatkozik a sajtónak –, de olaszországi ügyvédjét elértük.

– Szeretném tájékoztatni, hogy a római Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta Keleti Györgyi keresetét, amelyet jogtalan fogva tartás miatt nyújtott be – tájékoztatta lapunkat Massimiliano Scaringella. – A bíróság a fogva tartást törvénytelennek nyilvánította, és kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973709
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973709
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat