Tarlós István arra reagált, hogy a múlt héten kiderült: a jelenlegi városvezetés már márciusban arról küldött levelet a Pénzügyminisztériumnak, hogy csődbe kerül Budapest. A magam részéről nem kívánom a csődöt sem a városnak, sem Karácsonynak, de ha mégis bekövetkezik, abban messze nem ártatlan a városvezetés – fogalmazott a volt főpolgármester a Magyar Nemzetnek.

Szerinte Karácsony Gergelynek sem lenne dicsőség, hogy az egyesített főváros 150 éves fennállása óta az ő főpolgármestersége idején dőlne be először. Hozzátette,

az előző városvezetés 2010-ben 251 milliárd forint adósságot örökölt, 2019-ben a fővárost 200 milliárd forint tartalékkal adták át, ehhez jön még, hogy Karácsonyék ideje alatt az iparűzési adónak csak a növekménye 107 milliárd forint.

A többi politikai és kommunikációs zsonglőrködés

Nem tudom, mi történik a tartalékkal, ahogy azt sem, hogy mennyi forrást fordított esetleg a városvezetés önként vállalt feladatok finanszírozására a kötelező feladatellátás rovására − fogalmazott Tarlós István.

A 3-as metró felújításának lezárulta kapcsán gratulált Karácsony Gergelynek azzal a megjegyzéssel, hogy a munkálatok oroszlánrészét még ők végezték el.

Kiemelte:

  • a szerelvények felújítása esetén téves az az állítás, hogy azért magas a kötbér mértéke, mert az oroszok rosszul dolgoztak, hanem a BKV anno „túl jó” szerződést kötött, amelyben a kötbér alapja nem egy adott hiba javításának ellenértéke, hanem az egész szerelvény ára.
  • az infrastruktúra felújítása, ahol erre a projektre a kormány pont tízszer annyi pénzt adott, mint a főváros, a pénzt a kormánytól pedig a 2010–2019 közötti városvezetés szerezte meg.

„Furcsa személyiség Karácsony”

A minap azt mondta rólam több jó mellett, hogy „régimódi” vagyok. Ez bizonyos értelemben (műszaki kérdések, városvezetés lényege, rendpártiság, gazdálkodás, szivárványos politika megítélése) igaz is. Én pedig azt mondom, hogy Karácsony Gergő egy feminin alkat, akinek nem a polgármesterséget szabták a személyiségére - fogalmazott Tarlós István, amikor a személyét ért kritikát, hasonlóképpen válaszolta meg.

A volt főpolgármester szerint, Karácsony Gergely egyedül marad az ellenzéki oldalon, van esélye az újraválasztásra, aminek nem teljesítményi oka van, hanem politikai, indulati okok.

Megnevezte Tarlós, hogy kit látna szívesen a főpolgármesteri székben

Szinte napra pontosan 2024-ben már túl leszünk az önkormányzati választásokon, és egyelőre a jelöltekről annyit tudni, hogy Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester megerősítette indulását, a Fidesz pedig hallgat. Most Tarlós István korábbi városvezető törte meg a csendet. Bővebben >>>