Győrffy József

György István Filmprodukció

György István
rendező, vágó, forgatókönyvíró, producer

Születés: Budapest, 1899. november 29.
Halálozás: Budapest, 1958. április 14.

Anyja: György Mária
Lakása: Budapest XIV. Mexikói út 54. (1940-1958)

Székely gyökerű parasztcsaládból származott, fiatalkorában sokat nélkülözött. Eredetileg festőnek készült és a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1918-tól filmgyári vágó és segédrendező, 1922-től önálló rendező. 1945 után nem rendezhetett játékfilmet, a Kohó- és Gépipari Minisztérium filmstúdiójában ipari filmeket készített. 1947-ben az ügyészség azzal vádolta meg, hogy feleségével együtt Szegeden Juhász Gyula költőtől származó jelentős irodalmi értékű relikviákat és egyéb idegen ingóságokat eltulajdonítottak. Egyes visszaemlékezések szerint a magyar filmgyártás egyik legrejtélyesebb figurája volt.

1934-ben feleségül vette Kilényi Gizellát.

Szívesen dolgozott fel paraszti tárgyú történeteket népszínmű-stílusban: már a némafilm-korszakban sikert ért el Gárdonyi Géza történeteivel (pl. Aggyisten Biri!), majd hangosfilmen is népszínmű-stílusú történeteket rendezett (A bor, Fehérvári huszárok). Mint rendező, nevéhez fűződik Az iglói diákok és a Sárga rózsa sikere, valamint az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra készült Az örök titok. 1941-től saját filmvállalata volt György István Filmprodukció néven és a Palatinus Filmmel közösen készített egy produkciót (Enyém vagy!).

Rendező:

  1. A kutyamosó (1922, szkeccs)
  2. Gazember!? (1922, szkeccs)
  3. A két bimbó (1922, szkeccs)
  4. Egy kis próbaházasság (1922, szkeccs)
  5. Jancsi és Juliska (1922, szkeccs)
  6. Göre Martsa lakodalma (1923, szkeccs)
  7. Hazudik a muzsikaszó (1924, szkeccs)
  8. Aggyisten Biri! (1927)
  9. Juszt is megnősülök (1927, szkeccs)
  10. Tavasz a viharban (1929)
  11. Száll a nóta... (1929)
  12. A megtépett lobogó (1930, szkeccs)
  13. Befújta az utat a hó (1932, rövid)
  14. A bor (1933)
  15. Az iglói diákok (1934)
  16. A nagymama (1935)
  17. A királyné huszárja (1935)
  18. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  19. Az örök titok (1938)
  20. Fehérvári huszárok (1938)
  21. Göre Gábor visszatér (1940)
  22. Beata és az ördög (1940)
  23. Sárga rózsa (1940)
  24. Enyém vagy! (1942)

Rendezőasszisztens:

  1. A gyerekasszony (1921)
  2. Komédiás szívek (1921, szkeccs)

Forgatókönyvíró:

  1. Aggyisten Biri! (1927)
  2. Juszt is megnősülök (1927, szkeccs)
  3. Tavasz a viharban (1929)
  4. Száll a nóta... (1929)
  5. A nagymama (1935, Farkas Imrével)
  6. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  7. Göre Gábor visszatér (1940)
  8. Beata és az ördög (1940, Horváth Árpáddal)
  9. Enyém vagy! (1942)

Dramaturg:

  1. Őfensége inkognitóban (1922, szkeccs)

Vágó:

  1. Csókolj meg, édes! (1932)
  2. Piri mindent tud (1932)
  3. A bor (1933)
  4. Márciusi mese (1934)
  5. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  6. Családi pótlék (1937)
  7. Fehérvári huszárok (1938)
  8. Álomsárkány (1939)
  9. Nem loptam én életemben (1939)
  10. Enyém vagy! (1942)
  11. Az éjszaka lánya (1942)

Művészeti vezető:

  1. Isten tenyerén (1939, Martonffy Emillel)

Producer:

  1. Zivatar Kemenespusztán (1936)
  2. Enyém vagy! (1942, Güttler Antallal)

Filmszerepei:

  1. Őfensége inkognitóban (1922) - apacsgnóm
  2. Tavasz a viharban (1929) - púpos diák

Meg nem valósult filmforgatókönyvei:

  1. Felszállott a páva (1941, Havadi Barnabással)
  2. Szabadság... Szerelem (194?)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (halotti) ♦ Színházi Élet, 1935/24. ♦ Képes Sport, 1943/38. ♦ Világosság, 1947/220.