Magyarország legnagyobb, természeti következményekkel járó ipari katasztrófája következett be 2010. októberében, amikor a Magyar Alumínium Zrt. iszaptároló kazetta nyugati gátja átszakadt. A katasztrófa következtében több mint másfél millió köbméter lúgos-maró vörösiszap öntött el három nyugat-magyarországi falu mélyebben fekvő részeit.

Tíz ember életét vesztette, 330 család otthona és a környező természeti értékek pedig elpusztultak. A katasztrófát követően Magyarország kormánya költségvetési forrásból biztosította a károsultak otthonteremtését. Így épülhetett meg a vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett családok részére 87 lakóépület.

A 2010-es kolontár–devecser–somlóvásárhelyi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak új házait Makovecz Imre és a Kós Károly Egyesülés építészei tervezték. 10,5 hektáros területen épült meg a vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett családok részére 87 lakóépület. Az újjáépítéskor a károsult családok igénye szerinti elrendezéssel, változatos, a helyi építészeti hagyományokat követő megjelenéssel készültek el az új otthonok. A házak homlokzatai egyedi kialakításúak, így a területen nincs azonos épület. Az ingatlanokat 2011. júliusában vehették birtokba a tulajdonosok.

Az épületek tervezői: Arnóczki Balázs, Arnóczki-Nagy Mariann, Bata Tibor, Csernyus Lőrinc, Dévényi Sándor, Gerencsér Judit, Jánosi János, Makovecz Imre, Robogány Andrea, Szűcs Endre, Turi Attila, Zsigmond Ágnes, Zsigmond László.

Az újjáépítéskor a károsult családok igénye szerinti elrendezéssel, változatos, a helyi építészeti hagyományokat követő megjelenéssel készültek el az új otthonok. A házak homlokzatai egyedi kialakításúak, így a területen nincs azonos épület. A melléképületek karitatív szervezetek segítségével, adományok felhasználásával és önerőből épültek. A megvalósítás fél év alatt közel 1200 ember összehangolt munkájával jött létre.(Makovecz II.epl Kiadó 2015)

A főépítész dolga, hogy segítse, meggyőzze az építőt, hogy a hagyományokra építve, a hely szellemével rokon, praktikus gesztussal alakítsa környezetét, megőrizve, újjáélesztve a település eleganciáját. A negyedszázados történet itt, a vörös iszap sújtotta tájon teljesedik ki, s a Mester sétál a poros úton, de már látja a fehér, zárt kerítésekkel szegett utcát, hallja a gyermekkacajt, a kakaskukorékolást. Hallja a bajból menekítő őrangyal szárnysuhogását együtt az építés zajával, mely Neki mindig a közös akarat, a létesülés magasztos lényének jelenléte…(Makovecz II. epl Kiadó 2015)