"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

3,4 milliárd euró vidékfejlesztési támogatást hívhat le Magyarország 2014-2020 között

3,4 milliárd euró vidékfejlesztési támogatást hívhat le Magyarország 2014-2020 között

A következő hét év alatt, 2014-2020 között összesen mintegy 3,4 milliárd euró vidékfejlesztési támogatással számolhat Magyarország – emelte ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 4. HUNAGI térinformatikai konferencián Budapesten. 

V. Németh Zsolt elmondta: az uniós társfinanszírozás aránya a kevésbé fejlett régiókban 75%, a fejlettebb régiókban 53% lesz. Változás, hogy az ÁFA támogathatóvá válik, ha a nemzeti jogszabályok alapján nem igényelhető vissza. Főként a beruházások tervezésénél lesz jelentősége, hogy a hétéves ciklus után az eddigi plusz kettő helyett plusz három évig lehet elszámolni a forrásokkal.

Az államtitkár ismertette az uniós prioritásokat is, kiemelve, hogy csak olyan fejlesztés valósítható meg, amely kapcsolódik valamelyik elemhez. Az EU a tudásátadást és az innovációt, a versenyképesség fokozását, az élelmiszerlánc kockázatkezelését, az ökoszisztémák megőrzését, javítását, az erőforrás-hatékonyságot, a társadalmi befogadás erősítését és a szegénység csökkentését támogatja. A térinformatika az ökoszisztémák megőrzésében nyújthat segítséget.

A következő időszakban több fontos változás is lesz a vidékfejlesztési program lebonyolításában. Megszűnik a tengelyes felosztás, ehelyett egy intézkedéscsomagból válogathatnak a tagállamok. Lehetőség lesz tematikus alprogramok indítására, hazánk biztosan indít majd ilyet a fiatal gazdák támogatására és a rövid élelmiszerláncok ösztönzésére. Hangsúlyosabb szerepet kapnak a közösségek által irányított helyi fejlesztések. A forrásoknak legalább 25%-át az éghajlatváltozás mérséklésére kell fordítani.

A kedvezőtlen adottságú területek ezután Természeti Hátránnyal Érintett Területek (THÉT) lesznek, amelyeket 8 biofizikai kritérium (pl. szárazság, túlzott talajnedvesség, meredek lejtő) alapján jelölnek ki. A térinformatika a földterületek lehatárolásában kaphat szerepet – húzta alá V. Németh Zsolt.

A Magyar Térinformatikai Társaságot, a HUNAGI-t 1994-ben alapították, 2002 óta működik közhasznú társaságként. A szervezet negyedik, "Mit tehetünk térinformatikával, távérzékeléssel egy élhetőbb környezetért?" című konferenciáját a térinformatikával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak, akadémiai és oktatóhelyi fejlesztőknek, önkormányzatok és civil szervezetek képviselőinek szervezte.

Forrás: VM Sajtóiroda

Fotók: geo.info.hu,HUNAGI

Hírszerkesztő: Nagy László