Egyszer minden véget ér. Így van ez kedvenc varázslótanoncunk kalandjaival is, amiket közel egy évtizedig nézhettek film formájában a rajongók és a kevésbé fanatikusok. A befejezésről pedig már előre tudni lehetett, hogy valami elképesztően jó film lesz, hiszen ez az utolsó, mindent lezáró és megmagyarázó, szinte az egekig magasztalt rész. Az első videó- és képanyag reklámok után tudatosult bennem is, hogy mindezt kihagyni egyenesen bűn lenne, még ha lelkesedésem nem is volt mindig egyazon szinten. Ha tehettem, mindig elmentem a moziba, hogy megnézhessem, a rendezőknek hogyan sikerült átültetniük a könyv cselekményét ilyen formába, és itt ki is jelentem, hogy többé-kevésbé minden részben sikerült is. Amikor a hetedik felvonás utolsó részére vártam a mozi székében, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz. Egyrészről értékelnem kell a konkrétan a Halál Ereklyéi 2. részt, másrészről viszont ki kell majd arra is térnem, hogy az egész sorozat, így egészében milyen volt. Gondolataimmal lesznek, akik egyet fognak érteni, de olyanok is, akik megköveznének a leírt sorokért. Lássuk, hol is van az út vége... (Figyelem, spoileres írás! Csak annak ajánlom, aki már megnézte a filmet, vagy olvasta a könyvet.)
A Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. ott veszi fel történetileg a fonalat, ahol az előző abbahagyta. Harry és barátai fejvesztve próbálják felkutatni a rejtélyes horcruxokat, Lord Voldemort lelkének hét darabját, amiket elpusztítva legyőzhetik a világ legnagyobb sötét varázslóját. Már a negyedik részben, a Harry Potter és a tűz serlegében érezhető az a változás, ami az elkövetkező Potter filmekben meghatározóvá vált: ez pedig a varázsvilág folyamatos sötétségbe burkolózása. A negyedik rész végén Voldemort saját testet ölt, a Harry Potter és a főnix rendjében összecsap Harryvel, a hatodikban pedig világossá válik, hogy ő bizony visszatért és nagyon erős. A hatodik filmre is többé-kevésbé rá lehet sütni, hogy sötét és nyomasztó, de azt is, hogy a tinidrámák egyik legjobb jelöltje. Ennél a résznél éreztem a legjobban, hogy valamerre másfelé mozdultak el, és sajnos nem vált a javára. Ha nem lettem volna rajongó, tovább nem is biztos, hogy néztem volna, de ekkor jött a hetedik rész, ami már lassú folyású és nyomasztóbb volt. Többszöri megnézése szó szerint a kínzással egyenlő, szerintem bárki átugorja majd második vagy éppen sokadik nekifutásra, és a jövőben az izgalmasabb és cselekményesebb hetedik részre fókuszál majd. Én a 7/1-et is megvédeném azért, mert szerintem kellett egy ilyen is, ami nem a pulzáló kalandokról és a humorról szól, hisz így a vége előtt átérzi a néző, hogy komoly a dolog, és bizony emberek tucatjai fognak meghalni a végső csatában. A történet pedig – hogy visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez – Dobby temetése után indul és teljesedik ki a kaland vége bő két órás játékidőben. Ekkor már csak néhány olyan horcrux van, amit Harryéknek el kell pusztítaniuk, azonban az epikus jelenetek és történések csak ezután kezdődnek el. Nem kerülhetik el a végső összecsapást, ezt pontosan tudják, így hőseink még nagyobb erőbedobással veszik fel a harcot.
A Harry Potter alkotások sosem tartoztak a csúnyácska filmek közé, ugyanis nagyfokú odafigyeléssel kezeltek minden animációt, helyszínt, és megteremtették a hangulatot, ami egy ilyen megbecsült sorozathoz illik. A Roxfort és a környezete annyira földöntúli és hívogató, hogy az embernek valóban lenne kedve elmenni oda, az eredeti helyszínek gyönyörűek, a legapróbb részletekig megteremtett világ pedig lélegzetelállító. Ez a hét per kettőben sincs másként: amikor elkezdődik az iskola ostroma, valójában a szívem szakadt meg, ahogy elemeire hullnak a korábban megismert épületek és építmények. A kviddics pálya lángokban állt, a nagy híd is felrobbant, a Roxfort épülete pedig atomjaira esett szét.
Ezt a filmsorozatot csak akkor tudja az ember megkedvelni, ha a néző képes a színészi játékokkal, főszereplőkkel is szimpatizálni. Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson és az a temérdek kiváló színész, aki helyet kapott ebben a történetben, már mindannyian a szívünkhöz nőttek az évek során. A szemünk előtt cseperedtek fel és váltak komoly felnőttekké. Csupa karakteres egyéniség: például a három főbb szereplőn kívül Lord Voldemort, Albus Dumbledore, Perselus Piton, Rubeus Hagrid vagy éppen Minerva McGalagony, de még legalább ötven olyan karaktert tudnék mondani, akit nagyon megszerettem. Ezért tartozik a kedvenc filmélményeim közé, és ezzel biztosan sokan egyetértenek. Felejthetetlen és utánozhatatlan az, amit ez a színészgárda létrehozott, és az emberek emlékezetében sokáig aktívan élni fog Harry Potter és a varázsvilág, mint fogalom. (Remélem a gyerekeimnek is mesélhetek majd róla, sőt akkor már az unokáknak is. :-) )
A hatodik – tinidráma – és a hetedik igencsak vontatott első része után egy olyan forradalmi befejezést kaptunk, ami egyszerűen elképesztő. Látványos, szórakoztató, kicsit talán viccesebb is, mint kellett volna), de véleményem szerint annyira etalonná fogja kinőni magát, hogy már csak azért érdemes megnézni a korábbi epizódokat, hogy ezt is megtekinthessük. Számomra az év talán legjobban várt filmje volt, epikus, és nem is csalódtam benne egy cseppet sem. A szereplők hozzák a formájukat, a zene és a látvány ütős – azt hiszem, nem is kell több egy jó mozizáshoz és a szabadidő értelmes eltöltéséhez.
5/5
