VLAGYIMIR SZUTYEJEV

MÓRA
VLAGYIMIR SZUTYEJEV
VLAGYIMIR SZUTYEJEV

A SZERZŐ RA]ZAIVAL

MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ

és
 \
/
/
-
II

•
• Kikelt a tojásból Kisréce.
- Megszülettem! - kiáltotta vidáman. - Sétálni megyek - mondta Kisréce.
- Én is! - vágta rá Kispipi.

,
• e ••

- Kapirgálok egy kicsit! - szólt Kisréce.

- Én is! - közőlte Kispipi.
- Én is! - csipogta rá Kispipi.

6 7
 r ---

- Gilisztát találtam! - ujjongott Kisréce. - Fürödni fogok! - mondta Kisréce.

- Én is! - pityegte Kispipi. - Én is! - le1kendezett Kispipi.

- Fogtam egy lepkét! - büszkélkedett Kisréce.

- Én is! - vágta rá Kispipi.
-- ----
- Már úszom is! - kiáltotta Kisréce.

8 9
 - Én is - kiáltotta Kispipi. Kisréce kihúzta Kispipit a vízből.

- Megint fűrődni rnegyek egy kicsit - mondta Kisréce~

- Segítség! - De én nem! - sóhajtott Kispipi.

•
10 11
'.
 Három kiscica, egy fekete, egy szürke meg egy fehér, és - uccu neki! - utánafutottak.

meglátott egy egeret, A kisegér beugrott a lisztesládába.

14 15
 A három fehér kiscica meglátott az udvaron egy békát,

A kiscicák - hopplá! - utána. A kisegér elszaladt.

és - uccu neki! - utánafutottak.

A ládából pedig három fehér cica mászott ki. A béka beugrott egy ócska kályhacsőbe.

16 17
.~ I

I~

A kiscicák - hopplá! - utána.

A béka szépen tovaugrándozott, és a kályhacsőből A három fekete kiscica meglátott a tóban egy halacskát,

_._.~ .

és - uccu neki! - utánaugrottak.

előbukkant három fekete kiscica.

19
18
 A halacska elúszott, és a tóból kimászott És a három vizes kiscica elindult hazafelé.

Útközben szépen meg száradtak, és olyanok lettek, mint vol-

három csuromvizes kiscica. tak: egy fekete, egy szürke és egy fehér kiscica.

20 21
 A Hangyát egyszer utolérte egy nagy eső. Hova bújjék Üldögél a gomba tövében, várja, hogy elálljon az eső.
előle? Ámde az eső egyre jobban zuhogott.
Egy apró kis gombát látott meg a Hangya a tisztás on, Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához.
odaszaladt, és elbújt a gomba kalapja alá. - Hangyácska, Hangyácska,
engedj ide engem is a gomba
alá! Úgy eláztam, nem tudok
repülni!

24 25
 Erre aztán a Hangya beeresztette a Pillangót a gomba alá.
Az eső meg egyre csak zuhogott.
Futva jön Egérke.
_ Engedjetek a gomba alá engem is!
Patakokban folyik a víz rajtam!
- Ugyan hogyan engedhetnénk ide?
Nincs itt már szabad hely.
- Húzzátok magatokat összébb
egy kicsit!

j
I

- Már hogyan is engednélek - kérdezte a Hangya -, hiszen

magam is csak éppen hogy elférek alatta?! .
- Sebaj! Kis helyen is elférnek, akik szeretik egymást.

27
26
 Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni.
Arra ugrándozott a Veréb, és Így sírt-ritt:
_ Megázott a tollacskám, megfáradt a szárnyacskám! Enged-
jetek be engem is a gomba alá
rnegszáradni, megpihenni,
az eső végét kivárni!
- Nincs már több hely!
- Húzódjatok összébb,
nagyon kérlek benneteket!
I
- Najól van.

-
Összébb húzták magukat, és beengedték
az Egérkét a gomba alá.

28 29
 Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra,
és meglátta a gombát.
- Bújtassatok el! - kiáltozta. -
Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
- Sajnálom a Nyulat - szólt a Hangya. -
Tudjátok mit? Húzódzkodjunk összébb!

Összébb húzódtak -
jutott hely a Verébnek is.
...

30
31
 Közelebb lopakodott a Róka, és szaglászni kezdett.
Alighogy a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is. - Nem itt bújt el?
- Nem láttátok a Nyulat? - kérdezte. - Ugyan, hogy bújhatott volna ide?
- Nem láttuk bizony! Megcsóválta a farkát a Róka,
és elment.
. /

i
I
!
i

33
32
 Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. A Hangya elgondolkozott,
Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. és azt mondta:
- Hát ez hogyan történhetett?
Először még nekem is alig volt helyem
a gomba alatt, a végén mégis mind az öten
elfértünk!
- Brehehehe! Brehehehe! -
heherészett valaki.
Mindannyian odanéztek:
a gomba kalapján ült a Béka,
és jóízűen nevetett:
- Ó, ti okosok! Hiszen a gomba ...
A mondatot abbahagyta,
őket pedig otthagyta.
Mindannyian a gombára néztek,
és nyomban kitalálták,
hogyan történhetett az, hogy
előbb egynek is alig akadt helye
a gomba alatt, a végén mégis
mind az öten elfértek.
Ti is kitaláltátok már?

34 35
 _,_ .L
- - ----- .
 1'; Kutyus a pamlag előtt aludt a szőnyegen.
Almában egyszerre csak úgy hallotta, mintha valaki azt
mondaná:
- Miau!
Felkapta a fejét, körülnézett ~ sehol senki!

A Kutyus felugrott, körülfutotta a szobát, benézett az ágy

alá, az asztal alá - sehol senki!

nBiztosan álmodtam az egészet" - gondolta, és kényelmesen

visszafeküdt.

De megint csak azt mondta valaki:

- Miau!
Ki nyávogott?

38 39
 - Te nyávogtál? - kérdezte.
- Én nem nyávogok, én beszélek - csapkodott
a Kakas a szárnyával, és tüstént elkiáltotta magát:
- Kukurikuuú!
- Mást nem tudsz beszélni?
- Nem, csak azt, hogy "kukurikú" - válaszolta
a Kakas.

1\
~ \\. l'
A ~. ,\ l Felmászott az ablakpárkányra is. Meglátta a Kakasr, amint
~ ,',laz ablak előtt az udvaron sétálgatott. .
.. ', "Biztosan ez ébresztett fel" - gondolta a Kiskutya, és kifutott
"1iI:L.,,.,'.;...' 'az udvarra aKakashoz.

40 41
 - Te 'nyávogtál? - kérdezte tőle szigorúan a Kiskutya.
- Cin, cin, cin - cincogta a Kisegér -, én nem, de ugyan ki
nyávoghatott?

- Valaki azt mondta, hogy "miau".

A Kutyus a hátsó lábával megvakarta a fülét, és visszament. :- Közel? - nyugtalankodott az Egérke.
Alighogy a lépcsőhöz ért, ismét megszólalt valaki:
- Hát itt, egészen közel - felelte a Kutyus.
- Miau!
,,No, most megvagy!" - szólt magában a Kiskutya, és mind
a négy lábával kaparni kezdte a földet a feljárat alatt. Jókora
lyukat ásott, s a lyukból egy szürke egérke ugrott elő.

- Juj de félek! Cin, cin, cin! - cincogta az Egérke, és besur-

rant a feljáró alá.

43
 _-~-, ( Ilf
'-"1

••-=",
ti1
~.,.., . .,

A Kutyus elgondolkozott.
Most pedig a kutyaól mellől hallatszott jó hangosan:
- Miau!
A Kiskutya háromszor is körülfutotta az ólat, de senkit sem
talált. Odabent azonban valaki mozgolódott.
"Itt van hát - gondolta magában. - Mindjárt megfogom!"
- és közelebb lopódzott az ólhoz. Láncát csörgetve, hatalmas, bozontos kutya ugrott eléje.
- R-r-r-r! - morgott a Kutya.
- Én ... én csak meg akartam tudni ...
- R-r-r-r!
- Ön nyávogott talán? - suttogta a Kiskutya, és behúzta a
farkát.
- Én?! Talán gúnyolódsz, ebadta?!

44
 - Z-z-z-z! - zümmögött sértődötten a Méhecske, és beleesi-
pett a Kutyusba.
A Kutyus ugyancsak szedte a lábát, elfutott a kertbe, és egy A Kutyus feljajdult, nekiiramodott, a Méh utána.
bokor alá bújt. És itt, éppen a feje fölött, valaki megint azt - Züm, züm, megcsíplek! Züm, züm megcsíplek!
mondta: Futott a Kutyus a tóhoz - és beleugrott a vízbe!
- Miau!
Kikukucskált a bokor alól. Az orra előtt egy virágon boly-
hos Méhecske ült.
"Itt van hát, aki nyávogott!" - és be akarta kapni a Méhet.

46 47
 Amikor újra kidugta a fejét, a méh már nem volt sehol. És - Kva-kva-kva! - nevetett a B6~a, aki egy vízililiom levelén
ekkor hirtelen megint nyávogott valaki: ült. - Hát te nem tudod, hogy a halak nem beszélnek?
- Miau! - Talán bizony te nyávogtál? - kérdezte a Kutyus a Békát.
.,: Te nyávogtál? - kérdezte csuromvizesen a Halat, amelyik - Kva-kva-kva! - hahotázott a Béka. - Milyen buta vagy!
mellette úszott el. A békák csak brekegnek.
A Hal nem válaszolt semmit, csak a farkával csapkodott. és És beugrott a vízbe ...
eltúnt a tó mélyén.

/~ ~
';;7
,P"....". lJ
Ó

49
48
 A Kiskutya csurornvtzesen, feldagadt orral hazaballag ott.

Szomorkodva feküdt a pamlag elé a szőnyegre. Egyszerre csak

újból hallotta:
- Miau!

"Felugrott - és íme, az ablakpárkányon ott kucorgott a Cir-

mos.
- Miau - nyávogott a Kiscica.

50
51
 - Vau-vau-vau! - ugatott a Kutyus, aztán eszébe jutott, Aztán prűszkőlt: - Fr-fr!
hogyan morgott a bozontos Komondor, és is morogni kez-
ő
És kiugrott az ablakon.
dett: - R-r-r-r!

A Kiskutya pedig szépen visszament a szőnyegre, és lefeküdt

A Cica felhúzta a hátát, és fújt: - S-s-s-s! aludni. Most már tudta, ki nyávogott.

52 53
\ A
 Erdő szélén áll egy fatuskó, a tuskón egy házikó.
Ebben a házikóban lakik Legyecske, a kis Béka, Sünike meg
Kakaska - Aranytaréj-Kakaska.
Elmentek egyszer az erdőbe gombászni, virágot szedni, rő-
zsét gyűjteni, bogyót eszegetni.
Mentek, mentek az erdőben, és kiért ek egy tisztásra. Körül-
néztek, hát látják ám, hogy egy üres, gazdátlan szekér áll a
tisztás közepén. Üres, gazdátlan szekér, annyi bizonyos, de
azért nem akármilyen egy szekér ám az! Minden kereke más
és más: az egyik egy icike-picike kis kerék, a másik már
nagyobbacska; a harmadik amolyan se nem kicsi, se nem nagy;
a negyedik meg: a legeslegnagyobb.\
•. . &\\
~~;;;" .. ~'

-. ~.
_? ;7 >

A szekér réges-rég ott állhatott már, a gombák is előbújtak

alóla.
Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska csak álltak,
álltak a szekér előtt, bámulták, és tátott szájjal álmélkodtak.
Egyszerre csak előugrik egy nyúl a bokorból, ő is nézi,
kacarászik.
- Tiéd ez a szekér? - kérdik a Nyúltól.

56 57
 - Nem, ez a Medve szekere. Csinálta, csinálgatta egy ideig,
de nem jutott a végire, hát kihajította. Azóta is itt áll.
- Hát akkor fogjuk meg, és vigyük haza ezt a szekeret! -
mondta Sünike. - Elkél majd a háztartásban.
- Úgy van, vigyük haza! - helyeseltek a többiek.
Nekiláttak hát mindnyájan, nyomták, lökték, taszigálták a
szekeret, de az bizony nem mozdult.
Húzták-vonták előre-hátra. A szekér meg hol jobbra dőlt, j
hol balra.
Hepehupás, rossz az út is, itt egy gödör, ott egy bucka.
A Nyúl kacag, hahotázik, majd megpukkad nevettében:
- Ki-hi-hi-hi-ne-he-he-hek is kell egy ilyen vacak, ha-ha-
ha-ha-hasznavehetetlen szekér!
Mind a négyen elfáradtak, de

/" ./
. sajnálták volna otthagyni - el-
kél majd a háztartásban.

~0 '.:~
,~ '
Megint csak Sünike hozako-
dott elő valamivel:
- Hát akkor vigyük haza csak a kerekeket!
- Ú gy van! Gyerünk, igyekezzünk!
Leszerelték a szekérről a kerekeket, és hazagurították őket.
Legyecske az icike-picike kis kereket, Sünike a nagyobbacskát,
a kis Béka a se nem kicsit, se nem nagyot.
Kakaska pedig felpattant a legeslegnagyobb kerékre, szapo-
rán rakosgatta a lábait, csattogtatta szárnyait, és azt kiabálta:
- Kukurikúú!
A Nyúl nevette őket.

58 59
 - Micsoda csodabogarak, különféle kerekekkel karikáznak
hazafelé!
Ezalatt a Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska haza-
gurították a kerekeket, de bizony erősen gondolkodóba estek:
most aztán mihez kezdjenek velük?
- Én már tudom! - szólalt meg a Legyecske; azzal fogta az
icike-picike kis kereket és egy irinyó-pirinyó kis rokkát csinált
belőle.
Sünike kitalálta: ha két kis botot erősít a saját kerekéhez,
talicska lesz belőle. . .

- Én is kifundáltam ám valamit! - brekegte a kis Béka, és

a se nem kicsi, se nem nagy kereket a kútra szerelte, hogy
könnyebben lehessen vizet húzni.
Kakaska pedig a legeslegnagyobb kereket a patak vizébe
eresztette, sok-sok követ hordott oda mellé, és épített egy
malmot.

60 61
 a kis Béka sárgarépával kínálta,
Sünike - gombával és különféle bogyókkal,
Kakaska meg töltött lepénnyel és túrós táskával.
Elszégyellte magát a Nyúl.
- Bocsássatok meg nekem - mondta. - Kinevettelek benne-
teket, de most már látom, hogy akik ilyen ügyesek és lelemé-
nyesek, mint ti vagytok, azoknak kis kerék, nagy kerék egy-
aránt hasznot hajthat.

,.

Mindegyik keréknek hasznát vették a háztartásban: Legyecs-

ke fonalat fon a rokkán, a kis Béka vizet hord a kútról, öntözi
a kertet, Sünike gombát, bogyót, rőzsét szállít az erdőből
talicskáján.
Kakaska meg lisztet őröl a malomban.
Egyszer aztán elment hozzájuk a Nyúl megnézni, hogy
élnek, mit csinálnak.
És úgy fogadták, mint egy kedves vendéget szokás.
Legyecske kesztyűt kötött neki,

62
)
 .Sétálni indult Brekus, Kispipi, Egérke, Hangvácska és Kati-
cabogárka. Elérkeztek egy patakhoz. '

- Brehehehe! - nevetett r~tuk Brekus. - No hiszen, nem

sokra megyek én veletek! - Es úgy kacagott, hogy majdnem
vízbe fúlt.

- Fürödjünk meg! - brekegte Brekus, és beugrott a vízbe. Nagyon megbántódott ezen Kispipi, Egérke, Hangyácska és
, - N.em tu~unk úszni - mondta Kispipi, Egérke, Hangyácska Katicabogárka.Törték a fejüket, mitévők legyenek. Addig-
es Katicabogárka. addig törték a fejüket, míg végre kitaláltak valamit.

66 67
 Kispipi elment, és hozott egy falevelet.
Egérke egy fél dióhéjat ..
o Q
És nagy buzgón munkához láttak: a szalmaszálat bedöfték
a dióhéjba, a falevelet cérnával hozzákötötték, és máris készen
állt a kis hajó.

Hangyácska egy szalmaszálat vonszolt oda valahonnan.

Katicabogárka pedig egy cérnaszálat.

A hajót vízre lökték. Beleültek és elhajókáztak!

68 69
 Brekus kidugta fejét a vízből, hogy tovább nevessen rajtuk,
de a kis hajó már messze járt. o. utol se érheted!

••• ~ ••• LIt

71
 Hazafelé tartott a kis Sündisznó. Útközben találkozott a
Nyúllal, és együtt ballagtak tovább. Kettesben feleannyinak
tűnik az út. Hosszú az út hazáig, mennek, mendegélnek, be-
szélgetnek.
Az út közepén egy bot hevert.
A nagy beszélgetésben a Nyúl nem vette észre, megbotlott
benne, és majdnem orra bukott.
- Ó, te! - mérgelődött a Nyúl. Jól belerúgott a botba, és az
messzire elrepült.
De a Sündisznó felemelte a botot, vállára vetette, úgy futott,
hogy utolérje a Nyulat.
Meglátta a Nyúl, hogya Sündisznó felemelte a botot.
- Minek neked ez a bot? Mi hasznod belőle? - csodálkozott.
- Ez nem valami egyszerű bot csupán - magyarázta Sün-
disznó. - Ez egy okoska-botocska.
Nyúl csak megvetően kuncogott.
Továbbmentek, mendegéltek, és elérkeztek egy kis patak-
hoz.

75
 --
-
-c-

Nyúl egyetlen ugrással átvetődött a patak túlsó oldalára, s

onnan kiáltotta vissza:
- Hé, Szúrós Fej, dobd el a botodat! Nem tudsz vele átver-
gődni a patak innenső partjára!
Sündisznó azonban nem' válaszolt erre semmit, csak egy
kicsit hátrahúzódott, aztán nekifutott. Futás közben a botot
leszúrta a patakocska közepére, és egyetlen lendülettel átugrott
a túlsó partra, s úgy állt meg a Nyúl mellett, mintha mi sem
lenne ennél természetesebb.
Nyúlnak tátva maradt a szája az álmélkodástól.
- Hű, de nagyot tudsz te ugrani!
- Egyáltalán nem tudok ugrani - válaszolta Sündisznó. -
Csak ez az okoska-botocska-mindenen-átugrócska segített ne-
kem.

77
 Átcammogott Sündisznó egy másik zsombékra, amelyik
közelebb esett a Nyúlhoz, s odakiáltotta neki:
- Kapd el a botot! De jól markold meg!
Elkapta Nyúl a bot végét, Sündisznó pedig teljes erejéből
megrántotta a botot, és kihúzta barátját a mocsárból.
Továbbmentek, mendegéltek, s egy mocsaras részhez érkez-
tek. Nyúl egyik zsombékról a másikra ugrott. Sündisznó mö- Amikor nagy nehezen kijutottak a biztonságos talajra, azt
mondta a Nyúl a Sündisznónak.
götte haladt, és a bottal vizsgálgatta maga ~lőtt az utat. .
- Köszönöm, Sündisznó barátom, hogy megmentettél.
- Hé, te Szúrós Fej! Mit vánszorogsz ott ilyen lassan? BIZO-
- Ugyan, hogy mondhatsz ilyet!
nyára a botod... , Nem én mentettelek meg,
Nem tudta azonban befejezni a mondatot Nyul, mert meg-
hanem ez az okoska-botocska-
csúszott a zsombékon, és füle hegyéig merült a mocsárba. Jaj,
minden-bajból-kihúzócska!
mindjárt lemerül, és megfullad!

78
79
 Megint mentek, mendegéltek, és egy nagy, sűrű, sötét erdő
szélén megláttak a földön egy kis madárfiókát. Kiesett a fészek-
ból, panaszosan csipogott, a szülei ott röpködtek fölötte, nem
tudták, mit tegyenek.
- Segítsetek, segítsetek! - csiripelték.
A fészek magasan volt, sehogy sem lehetett elérni. Se a
Sündisznó, se a Nyúl nem tudott fára mászni. Pedig valahogy
segíteni kell akismadáron.

Törte a fejét a Sündisznó, s addig törte,

amíg csak ki nem találta, mit kell tenni.
- Állj arccal a fa törzse felé! - parancsolt
rá a Nyúlra.
Nyúl oda is állt a fához, két mellső lábát
feltette a fa törzsére.
Sündisznó rátette a madárkát botjának
hegyére, s a bottal felkapaszkodott a Nyúl
vállára, s magasba emelte akismadarat.
Majdnem elérték a fészek szélét.
A kismadárka ijedten csipogott egyet,
aztán nagy bátran elrugaszkodott, beug-
rott a fészekbe.
Hogy örvendeztek a madárszülók! Uj-
jongva röpködtek a Sündisznó és a Nyúl
feje körül, s egyre csak azt csiripelték:
- Köszönjük, köszönjük, köszönjük!
- Remek fickó vagy te, Sündisznó!
Nagyszerűerr kitaláltad, mit kell tennünk.
- Ugyan, dehogyis én találtam ki! Min-
dent ez az okoska-botocska-magasba-
emelőcske csinált.

80 81
 Elindultak befelé az erdőbe. Minél messzebb-
re jutottak, annál sűrűbb, annál sötétebb lett az
erdő. Nyúlnak bizony elszorult a szíve. De Sün-
disznón nem látszik, hogy félne. Bátran halad
előtte, s a bottal félrehajtja útjukból az ágakat.
S ekkor az egyik fa mögül hirtelen kiugrott
elébük egy hatalmas farkas, elállta az útjukat,
rájuk kiáltott:
- Állj!
Megtorpant a Nyúl meg a Sündisznó.
Farkas megnyalta a szája szélét, fogait csat-
togtatva mondta nekik:
- Téged nem bántalak, te Sündisznó, mert te
nagyon szúrós falat lennél. De téged, Tapsifüles,
bizony bekaplak szőröstül-bőröstül!
Szegény Nyúl egész testében reszketett a féle-

lemtől, fehér lett, mintha téli bundát öltött volna, lába szinte
a földbe győkerezett. Behunyta a szemét - jaj, most mindjárt
bekapja a Farkas!
De a Sündisznó nem vesztette el a fejét, meglendítette a
botját, és nagyot vágott vele a Farkas hátára.
Farkas felvonított a fájdalomtól, nagyot ugrott, és elsza-
ladt. ..
Bizony úgy eliramodott, hogy még
vissza se nézett.
- Köszönöm, Sündisznó, most még
a Farkastól is megmentettél.
- Nem én, hanem ez az
okoska-botocska-az-ellenségre-lecsapócska
- válaszolta a Sündisznó. ,/

82 83
 - Nézd csak - mondta -, a te okoska-botocskád most is
segített rajtam.
Így vezette haza a Sündisznó a Nyulat az otthonába, ahol
már olyan régóta várt rá Nyúlné asszonyság meg a gyerekek.
Örvendeztek Nyúlék, hogy megint együtt vannak, és Nyúl
azt mondja Sündisznónak:
- Ha nem lett volna ez a te csodatévő okoska-botocskád,
bizony sohasem láttam volna viszont az otthonomat.
Elmosolyodott ezen a Sündisznó, s azt mondta neki:
- Fogadd el ajándékba ezt a botot. Talán szükséged lesz rá.
Nyúlnak szinte a szava is elakadt a csodálkozástól.
- S veled mi lesz a csodálatos okoska-botocska nélkül?
- Sebaj! - válaszolta a Sündisznó. - Botot mindig lehet
találni. Az okosság ot pedig - és megkocogtatta ujjával a hom-
lokát -, az okosság ot pedig innen veszem hozzá!
Mindent megértett most már a Nyúl.
I .1 - Milyen igazad van: nem a bot a fontos, hanem az okos fej,
no meg a jó szív!

Megint mentek, mendegéltek. Elhagyták az erdőt, és kiértek

az útra. Bizony nem volt könnyű a felfelé vezető úton felkap-
tatni. Sündisznó elöl haladt, botjára támaszkodott, de a szegény
Nyúl hamarosan lemaradt, majd összerogyott a fáradtságtól.
Közel jártak már az otthonukhoz, de a Nyúl nem bírta
tovább.
- Semmi baj - mondta neki a Sündisznó -, kapaszkodj a bot
végébe.
Nyúl megmarkolta a botot, és Simdisznó a botnál fogva
szépen felcipelte az emelkedő tetejére. Es a Nyúl rögtön meg-
érezte, mennyivel könnyebb így haladni felfelé.

85
84
 -,-

Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-

régen lehullottak a levelek, egyedül csak a vad-
almafa legtetején árválkodott egyetlen alma.
Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát.
Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon ma-
gasan van - nem tud odáig felugrani. a, Nyúl, és f~l akarta emelni az almát, de az - uramfia, mit
- Kárr - kár! latnak szemeid - szusszant egyet, és elszaladt.
Körülnéz a Nyúl, és meglátja, hogya szom- - Hát ez meg miféle csoda?
szédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen M~?ijedt ..a Nyúl:. de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa
nevet rajta. alat~ os~ze,gor:n~olyodve..alv? S~ndisznócska hátára pottyant.
_ Hallod-e, Varjú koma! - kiáltotta a Nyúl. J;.z~lm:.bol folr}aszto~t Sűndisznócska ijedtében futásnak eredt,
_ Szakítsd le nekem az almát. es tus]cem magaval vitte az almát is.
Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és - ,Allj meg, állj meg! - kiáltozott a Nyúl. - Hová viszed az
letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a almamat?
földre. - E: az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.
_ Köszönöm szépen, Varjú koma! - kiáltotta Nyul odaugrott Sündisznócskához.

..

89
88
 - Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!
Odarepült hozzájuk a Varjú.
- Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról,
magamnak!
Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét
hajtogatta, kiabálta:
- Ez az én almám, az enyém!
Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a
dolog: a Varjú csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, a
Sündisznócska tüskéivel megszúrta a Nyulat, a Nyúl pedig
oldalba rúgta a Varjút ...
Ekkor ért oda hozzájuk a Medve. Rájuk bömbölt:
- Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!
Azt felelik neki a veszekedők:

- ~~hail Ivan~vics, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb,

~ ,legbolcsebb. Legy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te
lteled.
Ezzel elmesélték a Medvének, hogy s mint esett a dolog .
. M~~v,e gon?olkodo:t, töprengett egy ideig, megvakarta a
fule tovet, aztan megkérdezte:

90 91
 - Ki találta az almát? - Nos hát akkor - ítélte a Medve - mindhármótoknakjoga
- Én! - felelte a Nyúl. van az almára.
- De csak egy almánk van! - kiáltotta egyszerre a Sündisz-
nócska, a Nyúl és a Varjú.
- Osszátok el az almát szép egyforma darabkákra, és mind-
egyik tek vegye el a maga részét.
Megint egyszerre kiáltották mind a hárman:
. - Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?!
Sündisznócska elvette az almát, és négy egyforma részre
vágta.
Egy darabot a Nyúlnak kínált.
- Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.
A másodikat a Varjúnak adta.
- De ki tépte le a fáról? - Ez a tiéd, mert te tép ted le.
- Bizony hogy ént -
károgta a Varjú.

- Jól van. De ki kapta el?

- Én kaptam el! - ......•'
kiáltotta a Sündisznócska.

92 93
 A harmadik darabot ő nyelte le.
- Ez az enyém, mert én kaptam el az almát.
A negyedik darabkát pedig a Medve mancsába nyomta.
- Ez a tiéd, Mihail Ivanovics.
- Ugyan miért? - ámuldozott a Medve.
- Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra
bennünket!
És mindannyian megették a részüket az almából, és minden-
ki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit
sem bántott meg.

,
i

I!
 ~í,, __ ;;..=_y

.............., ~

~-_.~~,?~~~~-.~ ~
 ----"-"

Egyszer volt, hol nem volt, volt Vova asztalán egy ceruza.
Vova gyakran rajzolt vele képeket, és a Ceruza engedelme-
sen lerajzolt mindent, amit Vova akart. fogaim, s emiatt folyton rágcsálnom kell valamit. Így ni! - és
Egyszer, amikor Vova aludt, egy egérke mászott az asztalra. a Kisegér úgy megharapta a Ceruzát, hogy az feljajdult belé.
Meglátta a Ceruzát, felkapta, és vonszolni kezdte az egérlyuk - Jaj! - kiáltotta a Ceruza. - Akkor legalább hadd rajzoljak
felé. valamit utoljára, aztán tégy, amit akarsz.

. 1

~ .. -"
- Engedj el, kérlek! - könyörgött a Ceruza. - Mire kellek
én neked, hiszen fából vagyok: nem lehet engem megenni! - No jó - egyezett bele az Egérke -, rajzolj hát! Utána úgyis
- Rágcsálni akarlak - mondta a Kisegér. - Bizseregnek a apró darabokra ráglak!

98 99
 o o

•
- Lehetnek lyukak is - egyezett bele a Ceruza, és még egy
Nagyot sóhajtott a Ceruza, és rajzolt egy kört. nagy kört rajzolt.
- Ez sajt? - kérdezte az Egérke. - Ez alma! - kiáltott fel az Egérke.
- Lehet sajt is - mondta a Ceruza, és még három kis karikát - Lehet alma is - mondta a Ceruza, és néhány ilyen hosszú
rajzolt. kifliformát rajzolt.
- Hát persze hogy sajt! Ezek itt benne a lyukak - találgatta - Már tudom! Ez itten kifli, ezek meg kenyerek! - kiáltotta
az Egérke.
o o o o

100 101
 o o _ Hiszen ez olyan, mint egy macs ... ! Ne rajzold tovább!
A Ceruza azonban már hosszú bajuszt is rajzolt.
_ Igen, ez egy igazi macska! - cincogta a megrémült Egérke. -
Segítség!
És bemenekült az egérlyukba.
Azóta az orrát sem dugta ki onnan.
Vova ceruzája még most is megvan, csak ilyen kicsi lett.
Te is próbálj ceruzáddal ilyen macskát rajzolni, hadd féljenek
az egerek!

szája szélét nya~ogatva a Kisegér. - No, fejezd be gyorsan, mert

mar nagyon bIZseregnek a fogaim!
- Várj egy pillanatig - szólt a Ceruza, s amikor ezeket a
háromszögeket kezdte rajzolni, a Kisegér felkiáltott:

102 103
 Vova rajzolt egy kakast, de elfelejtette kifesteni.
Elment a Kakas sétálni. - Ne szomorkodj - tanácsolta néki a Kutya. - Eredj el a
- Mért jársz te ilyen színtelenül? - ámuldozott a Kutya. színekhez, ők majd segítenek rajtad.
Megnézte magát a Kakas a víz tükrében. "Igaz ... Igaz, igaza Odament a Kakas a színekhez, szépen kér te őket:
van a Kutyana.
' k" - Színek, színek, segítsetek!

I
1.
1.

~ --~'~'-'\,:'"

+-,: •
-j '----

106 107
 {Z
v
.'
i

- Jól van ... - szólt a Piros, és megfestette a taréját és szakáll- A Zöld a szárnyát.
klj~. ~
A Sárga meg a begyét.
A Kék meg a farktollát.

(~~~~.~

7:'
. . 0"'--.... _ .

~-,-I

nn
108 109
 - Így már igazi Kakas vagy -
mondta a Kutya.

E~t ~ Kakast most te szín ezd ki D . . ,

a Kispipit sem, szép sárgával! . e ne felejtsd el kiszínezni

110 111
 A

..
.•.

'"
,

~
.'}
"

,
.~
.

i
. 1
,

Panni az asztalnál ült, rajzolga- - Házacskát rajzolok neked

tott; különféle színekkel festet- .- felelte Panni. - Nézd csak,
te ki a képeket. Egyszer csak a Cicuskám, pirosra festem a te-
szék támlájára ugrott a zöld tejét, az ajtaját meg sárgára.
szemű cirmos Cica, és fi- - Csak azt nem tudom: mit
gyelmesen nézegette a rajzo- is csinálok majd ebben a házi-
kat. kóban?
- Mit csinálsz, Panni? - kérdezte kíváncsian, és puha, fehér - Tüzet raksz, és felforralod
mancsát rátette a kislány vállára. a tejecskédet.

114 115
•
~
•

És már oda is rajzolta Panni /

a bodros ftistgomolyagot; az
vidáman szállt felfelé a kis há-
zacska kéményéből.
- Ne türelmetlenkedjél, már
- Hát az ablaka hol van? -
itt is vannak az ablakok - szólt
kérdezte a Cica. - Igazán tud-
szelíden Panni. - Egy, kettő,
hatnád, hogya cicák mindig az
ablakon ugrálnak be. Szép kis három a ház oldalára, egy meg
ház ez, mondhatom! Még abla- a padlásra. .
ka sincsen. Szép egyenes vonalakkal ~aJ~
zolta meg a kislány a négy kICSI
ablakot.

116 117
 egy gyönyörű szép kertet is. Látod, itt
,',: van egy virágágy, mellette egy almafa,
De a Cirmos csak tovább kérdezgette. sok-sok piros alma terem rajta. Ezt a két
- Hát sétálni hol fogok? Vagy mindig kerek ágyást meg zöldség gel ültetjük
csak itthon unatkozzam? tele; az egyikbe sárgarépát ültetünk, a
Panni szép deszkakerítést rajzolt a ház másikba káposztát.
köré. - Káposztát? - nyávogta a Cica.
- Itt sétálhatsz majd, Cicuskám, ez - Nem vagyok én tapsifüles, hogy ká-
lesz a kert; kaput is rajzolok rá. posztával éljek. Ha- kedvem szottyan
Nézte, nézte a Cirmos a képet, azután egy kis horgászásra, hol fogok majd
gúnyosan megszólalt: ' arany halacskát?
- Ezt nevezed kertnek? Hisz ez csak
üres udvar!
- Várjál! Mindjárt rajzolok neked

118 119
 ef

.Panni már rajzolta is a kis, kék vizű, kerek - Persze hogy lesz, Cirmoskám. Nézd, már itt is van ez a
tavat, és bele három aranyhalacskát. nagy tarajos, tarka farkú kis kakas, mellette meg a bóbitás,
- No jól van, ezzel meg vagyok elégedve - kendermagos tyúkanyó. Kapsz még három pelyhes csibét is,
dorombolta Cirmos. - De, Pannikám, ugye lesz meg egy sárga csőrű libát a tó partjára.
ba omfi is a kertemben? A Cica megnyalogatta a szája szélét, elégedetten dorombolt.
- Miau, miau, ezt már szeretem! Hát a kis egerek? Ugye
lesznek egerek is a házikómban? \
lJ
.!

120 121
 Ebben a pillanatban a Cica villámgyor-
san leugrott a padlóra, felkunkorította a
farkát, felborzolta a bundáját; zöld sze-
mecskéje csak úgy villogott, mikor meg-
szólalt:
- Tulajdonképpen nem is tetszik nekem
a házad, sem a kert, sem az aranyhalacs-
kák ... Nem akarok benne lakni!
És elrohant a Cirmos, sértődötten, hara-
gosan; úgy elszaladt, vissza sem nézett Pan-
mra.
U gye tudod, hogy miért gondolta meg
magát oly hirtelen ez a szeszélyes Cica?

- Szó sincs róla, egér nem

kerülhet a házba.
- És ki őrzi majd a házacská-
mat, ha elmegyek hazulról?
- Ne félj, lesz házőrző is.
Panni rajzolt is egy kis taka-
ros kutyaólat, eléje meg egy
rövid szőrű, kurta lábú, cipő-
gombszemű kis kutyát.
- Látod, Cicuskám, ez itt
Fickó kutya, ő vigyáz majd a
házadra.

122
 I

Ma reggel a gyerekek megnézték a naptárt, és ezt olvasták

"-

le róla: DECEMBER 31.

Holnap hozza a Télapó a fenyőfát! A játékok biztosan készen
lesznek, de a fenyőfa még sehol sincs. A gyerekek elhatározták,
hogy levelet írnak Télapónak, küldjön nekik egy fenyőfát a
sűrű erdőből, bolyhos, zöld fenyőt, a legszebb fenyőt.

/ Hát egy ilyen levelet írtak a gyerekek, és rögtön utána

kiszaladtak az udvarra - hóembert csinálni.

126 127
 \,/\.

l' ,J
~;f \1~
]í"'; 'j'
.'" II
Nagy egyetértésben dolgoztak: volt,
aki a havat hordta, volt, aki tapasztotta. " .': 1 t ' , ,i III
, f ~ "; ~

A Hóember fejére egy lyukas vödröt : . ft', ~i '

tettek, két szeme szénből készült, az orra
helyére meg egy szál sárgarépa került.
N os hát, nagyon jól sikerült a Hóem-
"'berpostás!
A gyerekek átadták neki a levelet, és
így szóltak:

Hóember, Hóember,
nálad jobb postás nem kell,
sötét erdőt járod,
levelünk a párod.

Télapónak vidd el őt,

keressen egy kis fenyőt,
sűrű ágú, zöld szoknyájú, -x

tűlevelű ismerőst.

Hozd el azt a kis fenyőt,

minden gyerek várja őt!

128 129
 Beköszöntött az este, a gyerekek hazaszállingóztak, a Hóem-
ber pedig így dohogott magában:
- Hm ... Ezek feladták a leckét! Most aztán kihez forduljak,
merre induljak?

- Vigyél magaddal! - vakkantott fel váratlanul Bobik, a

kutyuska. - Jó orrom van, segítek neked megkeresni az utat.
- Persze hogy elviszlek, kettesben sokkal vidámabb! - ör-
vendezett a Hóember.

"

Sokáig mentek, mendegéltek, a Hóember és Bobik, míg

.
II
~ végül is elérkeztek a sűrű, nagyerdőhöz .
Éppen eléjük szaladt egy nyúl.

131
130
 És egyszerre nagy szél kerekedett, hatalmas hóvihar söpört
- Errefelé lakik a Télapó? - kérdezett rá a Hóemb
D N'In k ' er. végig az erdőn ...
.. ..e a yu a lelegzetnyi ideje sem volt, mert éppen a Róka A Hóember megremegett és ... darabokra szakadt szét. Csak
uldozte.
egy vödör, egy levél meg egy szál sárgarépa maradt belőle a
- ;rau! Vau! - ugatott fel Bobik, és is a Nyúl után vetette
ő

magat. havon.

Visszarohant a Róka, és bosszankodva mondta:

- Hol van az az ember, aki miatt elszalasztottam a nyúlpe-
Els~omorodott a Hóember. csenyémet?
Nézi - hát látja, hogy senki sincs ott, csak egy levél fekszik
- Ugy látszik, egyedül kell továbbmennem.
a havon. Fogta a levelet, és elszaladt vele.

132 133
 Megjött Bobik is. Ott sírdogált Bobik magában, a nyulak pedig egyre csak azt
- Hol a Hóember? hajtogatják: , . . .
A Hóember nincs sehol. - Ugy kellett, úgy kellett, minek kergettel mindig mmket,
Épp ekkor érte utol a Farkas a Ró- minek ijesztgettél mindig minket?
kát. - Soha többé nem foglak benneteket bántani - mondta
- Mit viszel, komám? - mordult rá Bobik, és még hangosabban kezdett sírni.
a Farkas. - Felezzünk!
- Eszem ágában sincs veled felezni,
.mikor magam is hasznát vehetem! -
szólt a Róka és elfutott.
A Farkas meg - utána.
És a kíváncsi Szarka is utánuk re-
pült.

"'~\~
\!:Ito~
- Na, ne sírj, segítünk rajtad - ígérték anyuszik.
- Mi pedig anyusziknak - makogták a mókuskák.

134
135
 f ,
, I
.'

És a nyuszik nekiálltak hóembert építeni, a mókusok meg

segítettek a munkában: a mancsukkal veregették, dagasztották,
a farkukkal legyezgették, ragasztották.
A Hóember fejére ismét egy lyukas vödröt tettek, két szeme
szénből készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
- Kőszőnőm nektek-v szólalt meg a Hóember -, hogy újra
felépítettetek. Most pedig segítsetek megkeresni a Télapót.

Elkísérték a Medvéhez. A Medve aludt a barlangjában, hát

felébresztették.
Elmesélte neki a Hóember, hogya gyerekek tulajdonképpen
a Télapóhoz küldték őt egy levéllel.
- Egy levéllel? - brummogta a Medve. - Hol az a levél?
S csak ekkor kaptak észbe, hogy nincs meg a levél!

136 137
 - Levél nélkül pedig Télapó nem ad
nektek fenyőfát - mondta a Medve. -
Jobban teszitek, ha hazamentek, majd én
kivezetlek benneteket az erdőből.
S egyszerre - honnan, honnan nem?-
ott termett előttük a Szarka, és azt csörög-
te, örömében pörögve:
- Itt a levél! Itt a levél!
És elmesélte nekik, hogyan talált a le- Hát így történt mindez.
vélre.

139
138
 4 '(

És mindahányan, akik voltak, elindul-

tak a levéllel a Télapóhoz.
A Hóember sietve lépked, nagyon iz-
gul: hol egy dombról gurul le, hol egy
gödörbe pottyan, hol egy tuskóba botlik.
Persze, a Medve mindig kihúzza a csá-
vából, de aztán megint csak darabokra
szakad szét a Hóember.

Végül is elérkeztek Télapóhoz.

Télapó elolvasta a levelet, és így szólt: .
- Hogyhogy ilyen későn jöttök? Jaj, Hóember, hogy fogod
majd így elvinni idejére, pont karácsonyra a gyerekeknek a
fenyőfát?

140 141
 Itt mindnyájan a Hóember védelmére keltek, elmondták, mi
történt vele. Télapó a saját szánját adta nekik, s a Hóember a
fenyővel elhajtott a gyerekekhez.

A Medve visszabújt a barlangjába - tavaszig kialussza magát. És reggelre a Hóember ott állott a régi helyén, csakhogy
levél helyett egy zöld fenyőt tartott a kezében.

142
143
 Sétálgat a Liba szép, hosszú hattyúnyakával, s nem tudja,
Élt egyszer egy liba. Szőmyen os- hogy mit kezdjen vele. Hol elfordítja, hol kinyújtja, hol Ívben
toba, irigy állat volt. Mindenkit iri- meghajlít ja - sehogy sem találja kényelmesnek.
gyelt, mindenkivel összeveszett. min- Meglátja Libát a Pelikán, s csak úgy dülöngél a nevetéstől.
denkire sziszegett ... - Ó, hiszen te nem vagy se hba, se hattyú - mondja neki-,
Az emberek fejüket csóválva mon- hahaha!
dogatták: Megsértődött a Liba, s már éppen rá akart sziszegni, amikor
- Szörnyű ez a Liba! észrevette, hogy a Pelikánnak
Egy alkalommal Liba meglátott a milyen szép, nagy, zacskós esőre
tavon egy hattyút. Libának nagyon van.
megtetszett a szép, hosszú hattyú- .De jó lenne nekem is egy ilyen
nyak. "De jó lenne nekem is egy ilyen szép, nagy, zacskós csőr!" - gon-
szép, hosszú nyak" - gondolta magá- dolta magában.
ban. Megkérte a Hattyút: Meg is mondta a Pelikánnak.
- Tudod mit? Cseréljünk! Neked - Tudod mit? Neked adom az
adom az én nyakamat, s te add nekem én piros csőrőrnet, s te add ne-
a tiédet. kem a te zacskós csőrödet!
Hattyú egy kicsit gondolkodott az Pelikán nevetett, de aztán rá-
ajánlaton, de aztán ráállt. Nyakat cse- állt. Cseréltek. Megtetszett a Li-
réltek. bának ez a cserebere.

146 147
'.

A Gémmel lábat cserélt: vaskos úszólábáért szép, vékony, A Varjúval elcserélte nagy, fehér szárnyát kicsi feketére.
hosszú gémlábat kapott.

148 149
 :0.\\ I
A Pávát sokáig kellett rábeszél- - ~II' A jóságos Kakas könnyen
nie a Libának arra, hogy cserélje el ~ ~Q odaajándékozta taraját, sza-
vele díszes, színes farktollait az kis i
ő
kállát s hozzá még szép, ku-
ecset formájú farkáért. ( korékoló hangját is.
De végül is sikerült neki. Senkire és semmire nem
hasonlított most már a Li-

\ ba.

150 151
 Nagy peckesen sétálgatott gémlábán, varjúszárnyaival csap- szárnyával, kinyújtotta hattyúnyakát, és pelikáncsőrét eltátva
kodott, forgatta hattyúnyakát ... harsogta: - Kukurikuuuú! Mindenkinél szebb vagyok!
Egyszer nagy csapat liba jött vele szemközt. - Hát ha te liba vagy, akkor gyere velünk! - mondták neki
- Gá-gá-gá, micsoda madár ez? - ámuldoztak a libák. a libák.
- Liba vagyok! - kiáltotta Liba, és vadul csapkodott varjú- Kimentek a libák egy kis rétre, és Liba velük tartott.

152 153
 /

A libák a fiivet csipegetik, de Lementek a libák a tóra fii-

Liba csak tátog, ide-oda dobál- rödni, Liba is velük tartott.
ja zacskós csőrét, sehogy se tud A libák mind úszkálnak a tó-
fűvet tépni vele. ban, de Liba a parton futkos fel
s alá, gémlábbal nem tud úszni.
Nevetnek a libák:
- Hahahahaha!
Liba meg visszakiált nekik:
- Kukurikuuuú!

154 155
 Kijöttek a partra a libák, s de pávafarka belegabalyodott a
egyszerre csak honnan, honnan nádasba. Itt aztán hosszú hattyú-
nem, ott termett a Róka! nyakát elkapta a Róka, és - uzs-
Ijedten gágogtak a libák, és gyi! - szaladni kezdett vele.
elrepültek. Meglátták ezt a libák, lecsap-
Csak Liba maradt ott, a varjú- tak a Rókára, vadul csípték, ahol
szárnyak nem tudták felemelni, érték. Leejtette a Róka a Libát,
futni kezdett hosszú gémlábán, és elfutott.

156 157
 Elment a Liba a Hattyúhoz, és visszadta neki hosszú nyakát,
Pelikánnak nagy, zacskós csőrét, Gémnek hosszú lábait, Varjú-
nak fekete szárnyát, Pávának díszes farktollait, a jóságos Kakas-
nak pedig a taraját, szakállát, szép kukorékoló hangját.
És a Liba megint olyan lett, mint egy liba.
Csak most már okos és nem irigy liba lett belőle.
Így szólt az én mesém a Libáról. Itt a vége, fuss el véle!

- Köszönöm, libák, hogy megmentettetek - mondta Liba -,

most már tudom, hogy mit kell tennem!

158
Kispipi és Kisréce (Nikodémusz Eili fordítása) 5
A három kiscica (Nikodémusz Eili fordítása) 13
A gomba alatt (Nikodémusz Elli fordítása) . 23
Miau (Szamek Gyula fordítása). . . . . . 37
A négy kis ezermester (Világhy József fordítása) 55
A kis hajó (Nikodémusz Eili fordítása). . . 65
Okoska-botocska (Nikodémusz Eili fordítása) 73
Az alma (Nikodémusz Elli fordítása) 87
A Kisegér meg a Ceruza (Zsombor János fordítása) 97
A Kakas meg a színek (Nikodémusz Eili fordítása) 105
A szeszélyes Cica (Gergely Erzsébet fordítása) . 113
A fenyőfa (Világhy József fordítása) . . . . . 125
Micsoda madár ez? (Nikodémusz Elli fordítása) 145

A MÚ EREDETI CÍME
BJIA.L(I1MI1P CYTEEB: BECEJIbIE CKA3Kl1
FORDÍTOTTA: GERGELY ERZSÉBET. NIKODÉMUSZ ELL!. SZAMEK GYULA.
VILÁGHY JÓZSEF ÉS ZSOMBOR JÁNOS

© Gergely Erzsébet. Nikodémusz Elli, Szamek Gyula jogutódja.

Világhy József. Zsombor János
Hungarian translation. 1968

Negyedik kiadás

Három éven felülieknek

ISBN 963 11 5363 O

Móra Ferenc Ifjúsági Kőnyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Sziládi János igazgató
Kossuth Nyomda (870115). Budapest. 1987 Felelős vezető: Bede István vezérigazgató
Felelős szerkesztő: Dombach Mária Műszaki vezető: Szakálos Mihály
Képszerkesztő: Gáspár Imre' Műszaki szerkesztő: Kellermann József
158 300 példány' Terjedelem: 11.4 (A/5) ív . IF 5933
70,- Ft

Szerenesés egybeesés, ha a grafikus Író is egy-

ben, és egyik kezével ir, a másikkal rajzol. Ez
Szutyejev esetében majdnem szó szerint igy
van. "Amikor kigondolom a meséket, rnin-
dig ajobb kezemben tartom a tollat, a balban "
pedig a ceruzát vagy az ecsetet. Ez igy na-
gyon kényelmes: a jobb kéz írja a mesét,
ezalatt a bal vidám képeket rajzol."
Szutyejev kedves, rövid, vidám és tanulsá-
gos meséi, kitűnő tipusfigurái közkedveltek
• a gyerekek előtt.