Rézangyal márkafrissítés

Ügyfél:

Kategória:

ArculattervezésCsomagolástervezésFotózásKampányKampánykoncepcióKiadványtervezésLogó tervezésStratégia

Eredményeink:

Packaging of the world World brand design Kreatív Trade Magazin

Dátum:

2019

01 Projektleírás

A pálinka sikertörténete nem a múltban keresendő, hanem az állandó, prémium minőségben

HUB ügynökségként legnagyobb előnyünk és szabadságunk, hogy minden ügyfelünk számára perszonalizált csapatot tudunk kialakítani az évek során kialakított poolunkból. Ez a Rézangyal márkafrissítés esetében sem volt másképp, így a projekt a csapat kialakításával, briefelésével és ütemezésével kezdődött.

Hogy tények mentén alkothassunk meg a Rézangyal hosszútávú növekedési stratégiáját egy komplex márka, piac és fogyasztói kutatást végeztük a megbízónkkal közösen. Megvizsgáltuk márkánkat, a hazai piacot – a versenytárs termékek csomagolását, árazását, üzeneteit, stb – és megnéztük a nemzetközi példákat – lehetőségeket is, hogy a trendeket előrevetítsük. Utánajártunk a pálinkafogyasztási szokásoknak és azoknak az attribútumoknak, melyek értéket, lehetőséget, vagy éppenhogy gyengeséget, vagy veszélyt jelentenek a márka hosszútávú stratégiájának kialakításakor.

A közel másfél éves projekt során az összegyűjtött hard tények és soft hipotézisek alapján kialakítottuk a tervkoncepciót, melynek mentén új márkaalapokat, új márkaélményt teremtettünk és megalapoztuk a helyét egy későbbi szakaszban szegmentálódó portfóliónak. 

Megalkottuk a márka új vezérelveit, brand manifestoját. A rebranding során létrehoztuk a brandbookot, melynek mentén újrahúztuk a márka arculatát, a márkaarculati elemeket és a csomagolásokat.

A márkafrissítés új csomagolást is kívánt, melynek megalkotásához egy fókuszcsoportos kutatással lekutattuk a versenytársak csomagolásaival kapcsolatos meglátásokat, ezzel finomhangolva a kvantitatív kutatások eredményeit. A kvantitatív és kvalitatív kutatások során begyűjtött információk mentén előkészítettünk jónéhány proof címke tervet. A bekért mintaelemek mentén újra kutattunk, a prototípusok közül a vásárlói visszajelzések mentén döntöttünk a legmegfelelőbb design mellett. A döntést követően kiválasztottuk a legmegfelelőbb papír, stanc és prég verziókat összevetve azok költségeit, vizsgálva a gyakorlati palackozhatóságot, majd a végső ámen mentén finalizáltuk és leadtunk a nyomdai címke terveket, felügyeltük a nyomdaindulást és részt vettünk a palackozás indításán is.

A rebranding projekt során a portfólió újraszegmentálásán, újrapozícionálásán és újraárazásárán túl új szlogent és új key visualt fejlesztettünk. A megvalósult termékeket beanimáltunk és és egy vadonat új weboldalt is létrehoztunk.

csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency

A kis főzdék által kínált változó minőség a Rézangyal számára mindig elfogadhatatlan volt.

– BORBÁTH GABRIELLA pálinkaszakértő

Tényeken alapuló csomagolás designt szeretnél termékednek?

Keress minket és egyeztessünk egy ingyenes konzultációs alkalmat.

márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
márkafrissítés brand redesign csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency

Idén egy alapos tervezési folyamat gyümölcse érik be. Egy olyan előkészített átalakulásnak vágunk neki, amelynek első lépése a közismert üvegek új köntösbe bújtatása.

– Haász Dömötör marketingvezető

Tudtad,
hogy több nemzetközi fórumon is megemlítették a munkánkat?

hogy a terméked csomagolás designja legalább annyira fontos, mint maga a termék?

A jó csomagolás a tényekre alapozott design és a funkció kombinációja. A tényekre alapozott koncepció, az innovatív és egyedi megjelenés felkelti a vásárlóid érdeklődését és azonnal bizalmat ébreszt a terméked iránt. Mi kutatásokkal alátámasztott tények mentén, gondosan megalkotott stratégiával fejlesztjük a csomagolásod. Olvass róla többet hogyan.

KERESS
MINKET

ha tények mentén alkotott, üzleti célokat szolgáló kreatív és hatékony csomagolásdesign -t szeretnél!