Belföld

És mégis lapos a Föld?

És mégis lapos a Föld?

A Balaton vize vízszintes, tehát a Föld is – állítják a laposföld-hívők. A mozgalom magyarországi vezetőivel beszélgettünk, de megkérdeztünk igazi kutatókat is. Felkavaró tartalom!

Amikor először találkoztam a Flat Earth Hungary Facebook-oldallal, komoly kétségeim támadtak, hogy nem tréfa-e az egész. A személyes találkozásra készülve, sőt, a beszélgetés közben is élt bennem ez a gyanú. Úgy képzeltem: ha valaki tényleg hiszi, hogy a Föld lapos, annak súlyos mentális problémái vannak – de sem Kiss Attila, sem Székely Sándor nem tűnt ilyennek. A beszélgetés során, mint megrögzött gömbföldes, megpróbáltam néhány tudományos tényt elővenni. Ezeket interjúalanyaim azonnal hitelvi nehéztüzérség alá vették, így az érdemi vitának nem sok tere maradt, ám így is életem egyik legérdekesebb beszélgetése volt. Végig az volt a benyomásom, az interjú utáni egyeztetés közben is, hogy a mozgalom tagjai

sajnálnak, amiért nem ismertem még fel az igazságot, és szeretnének ebben segítségemre lenni.

Attila moderátora a laposföldesek egyik Facebook-csoportjának, ahol elég keményen osztják az „ostoba, agymosott gömbföldes birkákat”. Sándor a mozgalom alapítója és vezéralakja. Egyik találmányáért (fűthető-hűthető motorosruha) állami kitüntetést kapott.

Sándor operatőriskolába járt és filmstúdióban dolgozott, valamint cégeket vezet; Attila „a műszaki-technikai terület felől közelít a kérdéshez”, konkrétan autószerelő. Mindketten foglalkoztak régebben is összeesküvés-elméletekkel, mert olyan érzésük volt, hogy a világ keletkezéséről és működéséről szóló hivatalos magyarázatokban valami nem stimmel.

– Érdekelt az üreges Föld, meg a galaktikus föderáció elmélete is, ezeket már hülyeségnek merem nevezni – mondja Attila.

– Bármilyen hülyeséget állíthatsz, senki nem háborodik fel, miért pont a lapos Föld szüli a nagy indulatokat? – teszi fel Sándor a költői kérdést. – Nálunk komoly családi feszültségek adódtak abból, hogy tagadom a gömb alakú Földet. Minden lapos földesnek súlyos magánéleti konfliktusokat kell vállalnia.

– Sajnálom.

– Én a barátaim egy részét elvesztettem – mondja Kiss Attila.

– Kognitív disszonancia– véli Sándor. – Ha valaki megpiszkálja a belső meggyőződésünket, amit az iskolában tanultunk, azzal indulatokat vált ki. Emlékszem, mikor mexikói barátom közölte, hogy a Föld lapos, két hétig én is csak nevettem, aztán be akartam bizonyítani, hogy gömbölyű. Méréseket kezdtem, amik azt mutatták, hogy a Balaton víztükre sík. Ez esetben a Föld sem lehet gömbölyű. Amit állít a tudomány, hogy a Balaton 77 kilométeres hosszán 465 métert görbül a víz, képtelenség.

– Ezt mondja a tudomány, biztosan?

– Persze. A Földtani Hivatalban is tartottam előadásokat. Elővettük a papírt, számoltunk, és akkor fagyott le az arcokról a mosoly, mikor látták, hogy igazam van. Lézeres mérést is végeztem azóta. De elég, ha lemegy bárki a Balaton-partra, és körülnéz egy jó távcsővel. Huszonhárom kilométer a Tihanyi-öböl és Balatonaliga közti távolság.

Gömb alakú földön 41,5 métert görbülne a víz, nagyjából 20 méter kitakart magasságnak kéne lenni, vagyis nem lehetne látni a túlsó parton a pecásokat vagy a szörfösöket. De látszanak!

Székely Sándor lézeres mérése

Ha van görbület, nem lehetne egy pontról látni az összes viharjelző oszlopot. Én viszont tudok mutatni olyan pontot, ahol mind látszik. Ha pedig a vízfelület nem hajlik, az egész gömbföldelmélet humbug.

– De akkor az ismereteink bő nyolcvan százaléka kuka.

– Kábé igen.

– Gravitáció? Nemzetközi űrállomás? Űrrepülés? Például a távközlési műholdak, amikről az önök telefonja működik?

– Mind kamu – vágja rá Attila.

– Az állítólagos nemzetközi űrállomás 400 kilométer magasan van, a termoszférában, ahol az 1500-2000 fokos hőségben el kéne égnie – közli Sándor. – A Photoshop a NASA leányvállalata. Űrhajósok… nevetséges. Az űrhajós az, aki hajlandó együttműködni a rendszerrel. A Challenger személyzete soha nem lépett be a szétrobbant űrrepülőgépbe. A mai napig meg lehet találni az interneten, hol dolgoznak. Mit mond erre a NASA? Hogy ikertestvéreik voltak. Ugyan…

– Farkas Bertalannal mi a helyzet?

– Találkoztam vele, a cégem adott el űrkutatási célra is fűthető-hűthető ruházatot.

Hoppá. Üzletel a háttérhatalommal?

– Farkas valójában nem járt az űrben, egy nagy magasságú repülést hajtott végre, amivel semmi gond. Nekünk viszont a Hold és a Nap a fő kutatási területünk. Ha egy gömbre rávilágítok, a közepén nagy intenzitással sugározza vissza a fényt, ami a szélén elnyelődik.

A Holdnak teliholdkor minden része ugyanolyan fényes, tehát nem a Nap fényét veri vissza, és nem gömbölyű. A Hold fényforrás, ami a Föld felett mozog, akár a Nap.

– Holdfogyatkozáskor a földgolyó kerek árnyékát látjuk a Holdon.

– Nem ez a holdfogyatkozás.

– Hát mi?

– Ezeket még meg kell magyaráznunk. Vannak valid elméletek. Ahogy a fényforrás elfordul, úgy látjuk egyre kisebbnek, ez a legvalószínűbb.

Kiss Attila és Székely Sándor. Fotó: 24.hu / Bielik István

– És hová világít, amikor elfordul?

– Nem tudunk mindent. Azt viszont tudjuk, mi nem lehet a Hold: nem lehet gömb formájú égitest, ahogy a nap sem. A csillagok pedig önálló fényforrások. Azt tudjuk biztosan, hogy a Föld nem gömbölyű, hisz nem található meg a görbület. Ha nincs görbület, nincs gömb. Így megdől a jelenlegi általános világkép, ami még több kérdést vet fel, ezeket kutatnunk kell.

– Egy állítás akkor tekinthető tudományos hipotézisnek, ha több problémát old meg, mint amennyit okoz.

– A lapos Föld pont ilyen.

– Az elég nagy probléma, ha a kontinensek közül némelyik egyszerűen hiányzik, nem? Az Antarktiszra gondolok.

– Jelenlegi ismereteink szerint a Föld peremén kétszáz méter magas jégfal húzódik körben. Onnan indul egy minden irányban végtelen mező. A jégfal tetején lehetne sétálni, de a peremterület katonailag elzárt, nem mehet be civil. Csak turistacsoporttal, kijelölt útvonalon.

– Én úgy tudom, az Antarktisz egy földrész, és ott található a Déli-sark.

– Déli-sark nem létezik.

– Ahhoz képest van ott egy kutatóállomás Scott-Amundsen néven, ahol most is dolgoznak emberek…

– Van ilyen kutatóállomás, de az nem a Déli-sark.

– Tegnap beszéltem egy sarkkutatóval, aki négy hónapot töltött az Antarktiszon, és nemsokára megy vissza. Azt mondja, nincs semmiféle katonai lezárás.

– Nyilván az Antarktisz egy pontján tartózkodott, ezt semmi sem zárja ki. Ez még semmit nem bizonyít.

– De hát az egészet végig lehet pásztázni felülről, repülőgéppel.

– Nem, az Antarktiszt még senki nem repülte át.

Keresztben, a szélét átrepülhették, de úgy, hogy a másik oldalon jussanak ki, soha.

Fotó: 24.hu / Bielik István

– Először 1929-ben, azóta is sokan. Nyári időszakban vannak kirándulójáratok is a kontinens fölött. Ha önt elvinnék egy ilyen útra, feladná az elméletét?

– Figyelnék, hogy ne manipuláljanak. De ha valaki hitelesen megmutatná, elhinném. Az amerikai kormány könnyen bizonyíthatná, hogy a Föld gömb alakú, de nem teszi. Vajon miért?

– Talán mert ez egy sokszor igazolt tudományos axióma, amely nem szorul további bizonyításra?

– Nem, hanem mert kiderülne a csalás. A víz vízszintes, tehát valószínűleg a föld is. Ám hogy azon belül hogyan helyezkednek el a kontinensek, még fel kell fedeznünk.

– Évszázadokkal ezelőtt felfedezték. Megvan a térkép, használjuk a hétköznapokban, ki vannak próbálva a méretek, távolságok, arányok. Viszont ha a földgömböt kiterítjük síkba, minden máshol lesz. Bizonyos országokról kiderül, hogy nem olyan formájúak és méretűek, mint eddig a lakosaik hitték.

– Tényleg nem olyanok, például Afrikában és Ausztráliában.

– Repülőgépről lehet látni a kontinenseket. Pontosan olyanok, mint a térképen, ami gömbföldes arányok szerint készült. Nemrég láttam Grönlandot felülről, és stimmel.

– Az északi féltekével nincs gond, a déli félteke problémás.

– Ha igazuk van, nincs déli meg északi félteke, minden torzul, a GPS csal, a kilométerórák is. Sőt, a Balaton sem 77 kilométer, tehát eleve nem jó a mérés…

– Minimális eltérések vannak. És mondom, még sok mindenre keressük a választ.

– Jó, Chiléből repüljünk el Új-Zélandra. Ha korong a Föld, ezek a két széle felé esnek, a gömbön pedig relatíve közel vannak egymáshoz. A lapos földesek szerint sokszorosa a távolság annak, amennyi valójában mérhető… és már bukik is a teória.

– Nem bukik.

Ha olyan közel van Chile Ausztráliához, miért nincs közvetlen járat? Miért kell Európán keresztül haladni?

– Van közvetlen járat…

– Aha. Annak a járatnak érdekes módon John Travolta a tulajdonosa. Kitűnő színész, de sajnos benne van a háttérhatalmak összejátszásában. Létezik számítógépes program, amivel lehet követni a járatokat, hát ez néha órákig áll egy helyben. A térképeket újra kell rajzolni. Valószínűleg nagyobb Ausztrália, mint gondoltuk. A hivatalos adatok szándékosan torzítanak! Amúgy lehet, hogy Ausztrália akkora, amekkorának ismertük, csak az óceán nagyobb.

Ez az a pont, ahol kérek szépen egy kávét.

Székely Sándor. Fotó: 24.hu / Bielik István

– Elég sokan megkerülték már a Földet… Ez sem bizonyíték?

– A lemezjátszón is körbemegy a tű… Inkább arról kéne beszélni, hogy a nemzetközi űrállomás magasságában a Földről nem lehet teljes fotókat készíteni. Nem elég nagy a távolság. Tehát a Földet ábrázoló fotók hamisak. Ahhoz, hogy le lehessen fényképezni, ezer kilométerekre kéne felmenni.

– Egymással versengő vagy épp szemben álló kormányok hazudják ugyanazt?

– Az is kamu, hogy szemben állnak. Az úgynevezett hidegháború nevetséges.

A második világháború a történelem egyik legnagyobb színjátéka

– mondja erre Attila.

– Embertömegek haltak meg…

– Sajnos, a háttérhatalom játszmáiban a polgári áldozatok valódiak – teszi hozzá Sándor. – És ebben a politikai, tudományos és a kulturális elit tagjai, a nemzetközi nagyvállalatok vezetősége egyaránt benne van. Csak az kerülhet be a felső körbe, aki belemegy a játszmába. Az is megtévesztés, hogy van egy jobb- és egy baloldal, és lehet szavazni. A szerepek le vannak osztva. Ahogy Rotschild mondta, „ti választjátok meg az elnököket, de én mondom meg, mit csináljanak”.

– És mióta megy ez?

– Mióta ember él a Földön – mondja Kiss Attila. – Már Föníciában is így volt.

– De Föníciában nem volt NASA, amely képeket publikál a gömb alakú Földről.

– A NASA az óhéber nasha szóból ered, szintén názának kell ejteni, és milyen érdekes, hogy megtévesztést jelent. Már az elnevezésben is volt egy prekoncepció. A pénzügyi világ vezetői mindenkit átvernek, mindent ők irányítanak – teszi hozzá Sándor.

– Tehát a zsidók vannak a háttérben?

– Nem, hanem a Vatikán. Közelebbről a jezsuiták – világít rá Attila. – Itt egy csavar, amit egyelőre kevesen látnak át.

A Vatikán úgy használja a zsidóságot, hogy az emberek azt higgyék, ők állnak a háttérben. És ugye, milyen sokan ezt hiszik?

Kiss Attila. (Fotó: 24.hu / Bielik István)

– Attól tartok, igen.

– A zsidók a balek szerepét töltik be. Erre a szerepre hibátlanok. Talán véletlen, hogy Benjámin Netanjahu volt a legkeményebb jezsuita? Aki jezsuita képzést kapott?

– Várjunk, a Vatikán nem lapos földes volt eredetileg?

– Nem. Az is csak színjáték volt, aminek egyik felvonásaként vették Galileit házi őrizetbe. Az inkvizíció kellős közepén, mikor bárkit megkínoztak és elégettek, ha egy kicsit kritizálta az egyházi tanokat, életszerű, hogy Galileit csupán házi őrizetbe vegyék? Az egész arról szólt, hogy a kisembert megtévesszék. Vannak ilyen trükkjeik, azóta is. Nem csupán a Föld alakjáról van szó, hanem az egész világképről. Hatalmas átverésben élünk, amit a történelem kezdetén talált ki egy hataloméhes réteg, és azóta cizellálják.

Táguló, végtelen univerzumról, százmilliárd naprendszerről, evolúcióról, ősrobbanásról és egyéb őrültségekről beszélnek, és ezt tanítják az iskolában. És ezt is a jezsuiták találták ki.

– Einstein nem volt jezsuita.

– Jezsuita irányítás alatt állt, egyértelmű.

Ezen a ponton viszont félrenyelem a kávét.

– A gömbföldmodell szerint teljesen véletlenül vagyunk a világban – mondja Sándor, amíg köhögök. – Véletlenül jött létre minden. De a lapos földes modell egy teremtett világról szól.

– A Vatikán tagadja a teremtést?

– Közvetlenül és nyíltan nem. De a többség, aki a gömbföldmodellben hisz, ősrobbanásban is hisz, meg véletlenekben. Ez mivel jár? Véletlenül vagyunk itt, és meghalunk, utána nem lesz semmi. Ezért tart itt a világ, pusztítjuk a természeti erőforrásokat. Fogyasztói társadalmat hoztak létre, mert a véges világban végtelen fejlődést akarnak. A laposföld-modellben minden értünk lett teremtve, tehát vigyázunk rá. Nagy különbség! A lapos földeseknek más életcéljaik is vannak, nem csak a pénzkereset.

– És még nem akadt senki, aki kilépett az irányítók közül és kitálalt?

– Dehogynem, Alberto Rivera leleplezte a jezsuitákat. Kimutatta, hogy az iszlámot is a Vatikán hozta létre. Azután meghalt ételmérgezésben. A legnagyobb csillagvizsgálók vatikáni tulajdonban vannak. Arizonában a Lucifer nevű csillagvizsgáló is az övék. Jeruzsálem is vatikáni tulajdonban van, az izraeli összefonódásra ez szépen rámutat. De aki megpróbál kilépni, megfenyegetik, és ha nem hagyja abba, elteszik láb alól. Ott volt Kennedy esete. Nem volt hajlandó belemenni a játékba. Az ISIS a CIA különítménye, svájci bankszámlákkal, amely Izraellel és Törökországgal üzletel. Lássunk már át a szitán!

Fotó: 24.hu / Bielik István

– De ha önök átlátnak a szitán, akkor veszélyesek a háttérhatalom számára. Nyilván figyelik minden lépésüket.

– Én nem félek attól, hogy likvidálnak. Hiszek a reinkarnációban. Ha eltesznek láb alól, visszajövök, újult erővel kezdem… – mondja elszántan Sándor.

– De vajon miért engedik a tevékenységüket?

– Erre van elméletem, de az már haladó szint – figyelmeztet Attila. – Jake Gibson, az egyik legkeményebb amerikai lapos földes mondta, hogy az egész mozgalom előre kitervelt szándékkal lett az embereknek odaadva, szétszórva az interneten. Csak a konfliktus kedvéért. Mert tudják, hogy az agyak átprogramozása olyan szintet ért el, hogy az emberiség fele már sosem fogja belátni, hogy megvezették.

– Lassabban egy kicsit, könyörgök. A háttérhatalom ellen küzdő lapos földes azt mondja, hogy a laposföld-mozgalom a háttérhatalom műve. Bocsánat, de ennek mi értelme? Így önök is lehetnek eszközök a háttérhatalom kezében.

– Egy ideig én is tartottam tőle, hogy ha beleállok ebbe, a háttérhatalomnak taposom az útját. De hogy a vezető lapos földesek közt vannak beépített emberek, ez szilárd meggyőződésem – feleli Sándor.

– Akkor egymásban sem bízhatnak?

– Ha valaki túl sokat tud és keveset tanult, az mindig gyanús – feleli Attila. – Itt ez az Eric Dubay, az egyik legmenőbb lapos földes. Egy csomó ember követi, de ő például azt mondja, hogy a világot a zsidók irányítják, és Hitler fantasztikus ember volt. Ekkora hülyeséget!

Meg kell mondjam, Hitlert is a Vatikánból irányították. Sztálint ugyanúgy.

– Na jó, csak viccelnek velem. Mindjárt elkezdenek nevetni, és kiderül, hogy beugratás az egész…

Tényleg nevetnek.

– Első hallásra csakugyan abszurdnak tűnhet mindez, azért kell emészteni, mérlegelni az ilyen információkat – bátorít Sándor. – Illusztrálom tényekkel, jó? Van egy Illuminati játékkártya, 1995-ben adták ki, és ebben olyan lapok vannak, mint az ikertornyokba beleszálló két repülőgép. Hat évvel az események előtt. Véletlen?

– Aligha…

– No, és ebben van egy Flat Earthers, azaz lapos földesek nevű kártya. Az van ráírva, hogy „az emberek nevetnek, de a lapos földesek tudnak valamit…” Honnan tudta ezt valaki 1995-ben, mikor a lapos földes gondolat csak 2013 év végén került a köztudatba?

– Sejtelmem sincs. Verne is megírta a holdutazást… az emberek fantáziálnak, és ez bejön néha.

– Soha nem volt holdutazás.

– Úgy tűnik, nem fogjuk egymást meggyőzni. Miért jó a háttérhatalomnak, ha az embereknek téves elképzelésük van a Föld alakjáról?

– Egyszerű. A tudás hatalom, a tudatlanság gyengeség. Kit lehet irányítani? A tudatlan tömeget.

– Leváltható a háttérhatalom?

– Igen. Egy üzenetem van az embereknek: ébredjenek fel! Ha megismernék, hogyan működik a bankvilág, és egyszer csak nem bankolnának, összeomlana a rendszer. Nekem ezért nincs bankszámlám – mondja a vállalkozó, rezzenéstelen arccal.

– Mik lesznek a következő lépések?

– A Földtani Intézettől kaptam jelzést, hogy érdekli őket a téma, informáltam őket mérési eredményekről, és az előadásaimnak is pozitív volt a visszhangja. De más egyetemeken is így történt, az ELTE-n, illetve Debrecenben.

– Vendégtanárként?

– Persze. Az ELTE pszichológia tanszékén egy új poligráfos műszerrel megvizsgáltak, hogy hazudok-e, és megállapították, hogy nem… a hallgatók pár százaléka a kezdeti idegenkedés után jelezte, érdekli őket a téma. A következő méréseken a Földtani Intézet munkatársai a tervek szerint szakmai alapon vesznek részt. Ez részükről nem a Föld alakjának megvitatásról szól, hiszen ez a belső rostájukon nem mehetne át: arról szól a kutatás, hogy a Balaton valóban sík felület-e.

Mögöttem egy külföldi csoport áll, akik támogatják a kutatásomat.

Fotó: 24.hu / Bielik István

– Kik ők valójában?

– Egyelőre nem vagyok felhatalmazva, hogy ezt nyilvánosságra hozzam.

– Egy nemzetközi lapos földes szervezet esetleg?

– Nem, de tényleg nem mondanék erről többet. Mindenesetre Balaton után a Hortobágyon fogjuk bizonyítani, hogy sík a terület. Nekem fontos, hogy magyar vonatkozások legyenek elsősorban, mert ez ügyben is szeretném a hazámat képviselni. Ha ez megvan, akkor a befektetői csoport kérésének megfelelően a tenger fölött fogok mérni, már ki van jelölve a helyszín.

– És ha valamelyik ellenőrzött kísérlet nem fog összejönni, belátja, hogy tévedett?

– Először is megvizsgálom, hol csúszott hiba a számításba, mit csináltam rosszul, és megismétlem a kísérletet. A világon egyedülálló minőségű lézerkészülékkel fogok dolgozni. Bizonyítéknak pedig azt tekintem, ami minden más lehetőséget kizár.

– Tudományos publikációk is lesznek?

– Ezzel mindig gondban vagyunk. Én a Nature magazinba már írtam cikket, és nem jelentették meg. Nem voltam meglepve. Volt olyan tudományos felület, ahol megjelent a tanulmányunk, de órák múlva levették, pánikszerűen. Szóval jobb magánúton publikálni.

MIT MOND A SARKKUTATÓ?

Geréb Gábor villamosmérnök, kutató eddig négy hónapot töltött a Rothera és a Halley antarktiszi állomásokon, illetve a kettő közti terepen, de ezt meg kellett szakítani a Brunt jégselfen megjelent repedések miatt. A következő télen (ami ott nyár) újabb négy hónapra megy majd vissza. Egy nagyjából Európa méretű részt járt be a kontinensen.

Fotó: Geréb Gábor

– Érezte, hogy a világ szélén van?

– Inkább a világ szélén túl éreztem magam, hiszen a legközelebbi lakott településtől több ezer kilométer választott el. A kontinens 90 százaléka csak fehérség. A 24 órás nappallal kiegészítve ez elég túlvilági élmény…

– Mit szól a lapos földes elmélet térhódításához? Szerintük ön vagy agymosott, vagy benne van az összeesküvésben.

– Hát, én nem azért „hiszek” a Föld valódi alakjában, mert a tudományos lapokban közzétett cikkeket készpénznek veszem, sőt.

Becsülöm azokat, akik meg merik kérdőjelezni a konszenzusokat, ahogy Einstein is tette.

Azonban a mindenben tudatos megtévesztés keresése más tészta, onnantól minden lehet akár igaz, akár hamis. A munkában azok tapasztalataira hagyatkozom, akik előttem szívós munkával kutatták a világ működését, és a hétköznapokban kipróbálható modellekbe foglalták az eredményeiket. Ezért irányzom a napelemeket az Antarktiszon észak felé, noha tudom, hogy Európában a déli oldalról több a napsütés. Ezért szerelek szélturbinákat a műszerekre, mert tudom, hogy télen az Antarktisz sötétségbe borul a Föld tengelye és keringési síkja által bezárt szög miatt, és olyankor nem számíthatunk majd napenergiára. Ezért hagyatkozom műholdas telefonra, mikor a legközelebbi mobilos adótoronytól több ezer kilométerre fel szeretnék hívni valakit. És ezért rögzítem a műszerek helyét a GPS által adott gömbi koordinátákban.

– És hol vannak az elzárt területek?

– Nem láttam semmilyen elzárt területet, jártam két angol és egy orosz állomáson, és tudom, hogy bármelyik nemzet antarktiszi képviselője szabadon ellátogathat bármely állomásra. Az Antarktisz nincs elzárva a turisták elől sem, csak a nagy hajókat és repülőket korlátozzák, de bárki odavitorlázhat, kiköthet, sátorozhat, átsíelheti vagy gyalogolhatja a kontinenst.

– Látta a jégfalat?

– Nem is egyet. Az Antarktiszon hatalmas jégfalak vannak, először a jégselfek peremén, amik 20-30 méterrel magasodnak a tengerszint fölé, és ennek majd a tízszeresével merülnek alá. A kontinens kezdetén csakugyan újabb jégfal van, hiszen az egyébként is a tengerszint fölé magasodó földrészt kilométernyi vastagságú jég borítja, de ezek mind megmászhatók, és bár a tetején valóban a szinte végtelen fehér semmi várja az embert, némi türelemmel és elszántsággal keresztül lehet jutni rajta, ahogy minden sivatagon.

– Át lehet szállni az Antarktisz felett, és kijönni a túloldalon?

– Igen, persze, megfelelő géppel akár egyhuzamban, vagy a depók (kis reptérszerű táborok) érintésével. A kontinens átrepülése ma már szinte rutinszerű művelet, egyébként én is Dél-Amerikából érkeztem, majd Afrika felé távoztam, és rendben voltak a távolságok.

Fotó: Geréb Gábor
Magyar mérnököt evakuáltak az Antarktiszról
Az Antarktisz földünk egyik legbarátságtalanabb helye, a klímaváltozás még veszélyesebbé teszi. Geréb Gábor elmesélte, mit élt át mit élt át a helyszínen.

Mit mond a Földtani Intézet?

Egyszerű logikával belátható a helyzet. Vagy Geréb Gábor, a sarkkutató-expedíciók tagja van fatális tévedésben – esetleg állít valótlanságot –, vagy Székely Sándor. Hogy könnyebb legyen dönteni, felhívtam az időközben átszerveződött Földtani és Geofizikai Intézetet (új nevén: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot), és a Székely Sándorral való együttműködésükről érdeklődtem. Nádor Annamária geológus, geomorfológus, az intézet tudományos főmunkatársa hívott vissza, miután utánanézett, milyen hivatalos kapcsolataik vannak a laposföld-mozgalom vezetőjével.

– Semmilyen kapcsolatban nem állunk az illető úrral, illetve a laposföld-hívő mozgalommal – állítja a kutató, aki beszélgetésünk alatt valamiért többször is elnevette magát.

– De ő többször tartott nagy sikerű előadást önöknél. Tárgyaltak az együttműködésről, ezt olyan sajtóorgánumoknak is lenyilatkozta, mint a Komlói Városi Televízió.

– Annyi történt, hogy egy ízben megkeresett minket, fogadta pár munkatársam, udvariasan meghallgatták, majd elköszöntek.

– Nem inogtak meg a hitükben, hogy a Föld gömbölyű?

– A Föld alakja nem hit kérdése.

– Ön részese a nemzetközi összeesküvésnek?

– Nem tudok semmilyen összeesküvésről.

– Milyen további együttműködés körvonalazódik a lapos földesekkel?

– Nem tervezünk együttműködést, nincs és nem lesz velük kapcsolatunk.

– Mivel tudja tudományosan megcáfolni, hogy a Föld lapos?

– Nincs ezen mit megcáfolni, mert a valóságban ezt az állítást nem támasztja alá semmi. A Föld nem lapos.

Töretlen hittel

– Hogy áll a mozgalom? – kérdezem Székely Sándort.

Fotó: 24.hu / Bielik István

– Az érdeklődők száma rohamosan nő. 2013-ban Eric Dubay bedobta az elméletet, 2014-ben még csupán 16 ezer rákeresés volt a témára a neten. A következő évben már 16 millió volt ez a szám. Tavaly tíz hónap leforgása alatt százmillió embert érdekelt a lapos Föld. Én 2014 óta foglalkozom ezzel. Büszke lehetek arra, hogy a mozgalom nagy alakjaival kezdtük a témát kutatni – mondja Sándor.

– A Youtube viszont levitte a találatok számát hatmillióról négymillióra – teszi hozzá Kiss Attila.

– Manipulációk tömkelege sem fog minket elriasztani – mosolyog Sándor. – Már látszik, hogy van egy új generáció, amelyik hajlandó szembefordulni a dogmákkal és önállóan gondolkozni.

A lapos földesek saját logikájukra támaszkodnak, nem szeretik, ha mások gondolkoznak helyettük.

Én azt tanítom a fiamnak, hogy legyen képes a kritikus gondolkodásra, ne higgye el automatikusan, amit az iskolában tanítanak.

Egy kutató szerint Székely először szavahihetőnek tűnt

Felvettük a kapcsolatot a Földtani és Geofiziai Intézet egy olyan munkatársával, aki találkozott a laposföld-mozgalom vezetőjével. Az intézmény szabályai miatt hivatalosan nem nyilatkozhatott az ügyről. Székely nem úgy kereste fel őket, mint a „laposföld társaság” képviselője, hanem mint érdeklődő, aki megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik, hogy a Föld görbületét megmérje. Ehhez kérte a tanácsukat, és a megjelenése először komolyságot és szavahihetőséget tükrözött. Menet közben vált gyanússá, hogy a laposföld-elmélet igazolására akarja használni az intézmény munkatársait, ezért „az együttműködésből rögtön kihátráltak”. Ami a Székely „bizonyítékát” illeti, a kutató elmondta, nem ismerik a vállalkozó megfigyeléseinek körülményeit, azaz, hogy mikor, mit és honnan figyelt meg. Ismerik viszont a fénytörés jelenségét, és azt, hogy a fény nem feltétlenül egyenes út mentén halad. Hogy a fénytörés az egyenes haladáshoz képest mekkora valós eltérést okozhat, például időjárási körülményektől függően, valóban érdekes kísérleti kérdés lehetne. Egyébként Eötvös Loránd is végzett méréseket a Balaton jegén (1901 és 1903). Ezek a mérések közvetve szintén a görbült földalakot igazolták.

Olvasói sztorik