Magyar iskolát avatott Gyurcsány és Juscsenko

Magyar tannyelvű iskolát avatott fel közösen az egynapos hivatalos ukrajnai látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Viktor Juscsenko ukrán elnök a kárpátaljai Csongoron.

Kárpátaljai magyar vezetőkkel tartott megbeszélése után Gyurcsány elmondta: át fog helyeződni a határon túli magyarság támogatásának súlypontja, így a magyar kormány hangsúlyosabb figyelmet fordít majd a kárpátaljai és vajdasági magyarság támogatására.


„Valamennyi határon túli magyar közösség vonatkozásában kiemelünk olyan átfogó nemzeti intézményeket, amelyeknek a támogatásáról hosszabb távú, három-ötéves megállapodásokat kötünk” – tette hozzá.


A következő fél évben rendkívül intenzívek lesznek a magyar-ukrán államközi kapcsolatok, hiszen Magyarországra látogat Juscsenko elnök, Viktor Janukovics miniszterelnök és Olekszandr Moroz, a parlament elnöke – közölte a magyar kormányfő. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, hogy az ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén szóba hozza a kárpátaljai magyar közösség megoldatlan problémáit, köztük az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának, a magyar nyelvű érettségi vizsgaközpontok létrehozásának megoldatlan kérdéseit, továbbá kárpátaljai orvosok magyarországi továbbképzésének az ügyét, kérve a problémák orvoslását.


A munkácsi járásban fekvő magyar ajkú település új, háromszintes épületének ünnepélyes avatásán elmondott beszédében Ukrajna elnöke kiemelte: jelképes jelentőségű az iskolaavatás, amely napra pontosan egybeesik a téli ukrán ünnepkör zárónapjával. Az új tanintézet átadása elvi jelentőségű, gesztus a magyar nemzeti kisebbség irányában – tette hozzá. Az ukrán elnök fontosnak nevezte, hogy a magyar tanintézet fel van szerelve számítástechnikai eszközökkel, internettel is, ami a korszerű oktatás mellett lehetővé teszi a kapcsolattartást a magyarországi iskolákkal is.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: „Ukrán barátaink mögött több száz éves küzdelem áll, hogy megélhessék nemzeti kultúrájukat, anyanyelvüket. Ezért ők igazán megértik, micsoda átok az, ha az embereknek azért is meg kell küzdeniük, hogy azok lehessenek, akik szüleik, nagyszüleik voltak. Vagyis ebből a tapasztalatból táplálkozik az ukrán állam képessége kisebbségpolitikájának alakításában.”


Gyurcsány Ferenc magyar lexikonokat és könyveket adományozott az új iskolának, fát ültetett az avatás emlékére, majd Munkácsra, hajtatott, ahol megbeszélést folytat Juscsenko elnökkel.

Címkék: külföld