NieR Automata - Kritika

Amikor már úgy látszott, hogy a nyitott, vagy félig-nyitott, vagy ál-nyitott világos játékok nem hozhatnak újat, és a műfaj a saját, kismillió mellékküldetésének, az embert fantáziátlanul ide-oda szalajtó térképikonjának és megmászandó tornyának unalmába süllyed, jött az új Zelda, a Breath of the Wild, és megmentette az egész hóbelevancot. Sőt, ebbe az életmentésbe a varázslatos NieR: Automata is besegít.

Ha az első Nierrel nem játszottál, ne tojj be, a NieR: Automata már-már tökéletes szórakozást fog nyújtani az előd ismerete nélkül is. A történet 2B-ről szól, a divatmodell külsejű, "hótkomoly" androidról, aki a Földet igyekszik megtisztítani az ellenséges idegen lények befolyása alatt álló robotoktól. Miközben ő és androidtársai “életüket” teszik kockára, a jónép maradéka a Holdon csücsül, és karba tett kézzel várja, hogy az androidok elvégezzék a piszkos munkát. Nem csoda, hogy 2B-nek szokása az unos-untalan odavakkantott harci kiáltás, a “Dicsőséget az emberiségnek!” hallatán idegesen ökölbe szorítani a kezét.

2B-nek már az első missziója során segítőtársa akad, 9S, a fiú android, illetve a fejük felett ott lebegő 1-1 csatadroid, akik fedezőtűzzel segítik gazdáikat a harcban. A játéknak egyébként ez az első küldetése teljesen ugyanaz, mint ami a demó volt - egyben ügyes beavatása az újoncoknak a játék tervezőjének, Yoko Tarónak a gondolkodásmódjába. Ez a bizonyos gondolkodásmód pedig kiszámíthatatlan, és állandóan változik, változtat - és emiatt nem lehet a Nier: Automatáról konkrétan kijelenteni, hogy ilyen vagy olyan, ennek vagy annak a műfajnak a képviselője, ugyanis Yoko Taro hatalmas élvezettel rántja ki alólunk, időről időre, a tereptalajt. Az egyik percben még TPS nézetből követjük hőseinket, a következőben már jobbra scrollozó shootemuppal van dolgunk, a harmadikban pedig az egész átvált bullethell shooterbe, csak azért, hogy végül visszavegye TPS-formáját. A váltásokat természetesen a történések kontextusa teszi lehetővé, és egy pillanatig sem hatnak öncélúnak, sőt, ez épp hogy a játék egyik legélvezetesebb aspektusa - sosem hagyja, hogy beleunjunk a formátumba.

A harcrendszer tökéletes, persze a Bayonetta szemkápráztató csatáit megalkotó PlatinumGamestől nem is vár mást az ember: villámgyors, szabad és kreatív, a D-padra illesztett fénysebességű fegyverválasztással pedig egészen tetszetős kombinációkat fűzhetünk össze, hogy átvágjuk magunkat a gyakran egész termeket és helyszíneket megtöltő fémhordákon. 2B különböző fegyverkombinációkat cipelhet a hátán (a legelső kard, amit vettem neki, a Berserk gigantikus bárdja volt, még szép), illetve a feje felett lebegő robot chipjét cserélgetheti különböző, a terepen összeszedett vezérlőegységekkel, ennek segítségével tehetünk szert újabb és újabb támadó, védekező, és a HUB modulálását elősegítő tulajdonságokra. A harc lendülete, látványa az összes eddigi akció-RPG evolúciójának egy fényesre csiszolt csúcspontja, a kavargás, roncsolás és csengő-bongó kakofónia új csúcsa. Sosem akarod majd visszafogni magad, vagy óvatoskodni (pedig néha nem árt), az őrületes boss-harcok pedig a hab a tortán.

A grafika tetszetős, bár a környezeti kialakítás néha kissé csupasznak érződik. Természetesen ez direkt van így, illeszkedik a történet melankolikus, tomboló harcjelenetekkel összefröcskölt epikus természetéhez, ugyanakkor szó sincs róla, hogy ne lenne változatos a világ, amit bejárunk. Homok dűnéktől az elhagyott gyárépületekig, robotokkal ellepett vidámparktól az irodaépületek sűrű dzsungeléig számos remekül dizájnolt helyen megfordulunk majd, és ezek néha még a játékmenetet is változtatnak kicsit. Utóbbiaknál például előtérbe kerül a parkourös közlekedés, ami roppant élvezetes köszönhetően a dinamikus irányításnak és az okos kamerakezelésnek, ami könnyedén követi nyomon mozdulatainkat, bármilyen robbanékony koreográfiával is vesszük az akadályokat. Ezen a már-már balettszerű élményen pedig még emel egyet a soundtrack, ami egy szó szerinti csoda: szenzációs, személyekre és helyszínekre szabott témák kavalkádja, amelyben világzene ütközik technóval, kórusmű a jazzel. Az utóbbi évek egyik legjobb játékmuzsikája.

A történetről egy szóval sem mondok el többet, ugyanis a sztori titkainak felfedezése és a fordulatok hatása jelen konzolgeneráció egyik legkatartikusabb, narratív szempontból legmegrázóbb játékává teszik. Struktúrája és lendülete egészen egyedi: a játék szó szerint rákényszeríti a játékost, hogy morális lényként gondolkodjon, kérdéseket tegyen fel saját magának, és nem segít, vagy legalább is sokáig nem segít a megválaszolásukban. A NieR: Automata nem hogy nem fogja, de ellöki a kezed: mikor eléred az első befejezést (összesen 5 fő befejezés van, mellékbefejezés pedig 21), azzal a játék titkainak mindössze kb. 10%-át derítetted fel, és a tartalmának még a felét sem láttad. Ráadásul ezek a bizonyos befejezések kölcsönhatásban vannak, illetve döntéseink függvényei: a harmadik az első kettő folytatása, és uszkve 10 órányi új tartalmat ad hozzájuk.

Fontos, hogy az öt fő befejezést végigjátsszátok: a sztori mondanivalója és kalapács erejű hatása csak így tud elemi erővel kibomlani. Természetesen ez egyrészt a játékos részéről kíván meg egyfajta odaadást, de azt is illusztrálja, Yoko Taro mennyire bízik azokban, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek az általa megálmodott kalandban. Megdolgoztat, de megéri dolgozni azért, hogy minden világos legyen: misztériumok, eszmék és morál csap össze egy akció-szerepjáték keretein belül, olyan erővel, hogy az a keret már-már széjjelfeszül. Persze azt készséggel elismerem, hogy ez nem lesz mindenki számára könnyen emészthető, de ha eltalál, akkor miután befejezted, napokig gondolkodsz majd egy-egy döntéseden, a helyességén, és hogy mit mond rólad, mint emberről. A NieR: Automata dekonstruálja és az akciójátékok eszközeivel analizálni próbálja az erőszakhoz való hozzáállásunkat, illetve ennek konzekvenciáit.

A NieR: Automata 2017. március 10-én jelent meg PS4-re (mi is azon teszteltük), 2017. március pedig 17-én számítógépekre. Az Xbox One-ra érkező Become As Gods kiadás a The 3C3C1D119440927 DLC-vel egybecsomagolva június 26-tól érhető el.