Öt probléma a Stranger Things 2. évadával

A szokványosabb dolgok

Öt probléma a Stranger Things 2. évadával - Stranger Things - 2. évad

Figyelem! Az alábbiak spoilereket tartalmaznak a Stranger Things 2. évadára vonatkozóan. Spoilermentes véleményünket ide kattintva olvashatjátok.

Felfokozott várakozás kísérte a Stranger Things 2. évadának debütálását. A tavaly júliusban elstartolt széria anno egy pillanat alatt vált tömegek kedvencévé, mi több, az egyetemes popkultúra részévé. Manapság erre már ritkán adódik példa. Szóval az alkotókon, a Duffer testvéreken és Shawn Levy produceren, no meg a Netflixen óriási volt a felelősség a folytatást illetően, amely végül október 27-én futott be, hogy alaposan megossza a közvéleményt, így bennünket is. A premier napján már közzétettünk egy ódákat zengő kritikát, most viszont egy kontracikk következik, ugyanis nem mindnyájunkat nyűgözték le maradéktalanul a látottak.

Lássuk, a folytatásnak mely pontjaival akadtak problémáink - ahogy említettük, spoileresen!

1. Menet közben megváltozott a koncepció

Mint említettük, a Stranger Things tavaly nyáron földbe küldte az egész világot. A 80-as évek ünneplése, a színes karakterek és az érdekes rejtélyek azonban csak adalékok voltak: a széria sikerének titka az volt, hogy egyszerűen nem szériaként működött, hanem egyetlen hosszú, egybefüggő filmként. Az alkotók vállán nem nyugodott a folytatás rémének terhe, karaktereikkel és az őket érintő eseményekkel nem kellett hosszú távra berendezkedniük, nyílt lapokkal játszhattak, és cliffhanger ide vagy oda, nyugodtan lezárhatták a történetüket, amit el akartak mesélni. Úgy volt, hogy a Stranger Things antológia sorozat lesz: minden évad egy új történetet mesél el új helyen, új karakterekkel. Csakhogy a siker mindent megváltoztatott, az emberek ezt a történetet, ezeket a karaktereket akarták tovább követni, és ez sajnos rá is nyomta bélyegét a folytatásra.

Ugyan az utolsó epizódok ezúttal is rágyúrtak a filmszerűségre, az évad egészén már tetten érhetőek a megváltozott körülmények. A Dufferéknek hirtelen ki kellett találniuk, hogy töltsenek meg élettel és eseménnyel egy újabb évadot, miközben a hely és a szereplők ugyanazok maradtak. Hiába nyilatkozták azt, hogy már voltak elképzeléseik a folytatást illetően, és valószínűleg ez így is volt, de ezek az elképzelések jóval tétovábbaknak, kidolgozatlanabbaknak bizonyultak, mint az első évadban ábrázoltak. Ennek valószínűleg az is oka, hogy röptében, jóval kevesebb idő alatt, és a már említett külső nyomás mellett kellett összerakni a folytatást. És emiatt becsúszott néhány hiba is.

2. Telhetetlen alkotók, tehetetlen karakterek

Első és legfontosabb hiba Eleven visszahozása. Pontosabban az idő előtti visszahozása. A Stranger Things első évadának legnagyobb, leghatásosabb pillanatainak egyike Eleven önfeláldozó tette volt. Persze mikor a Demogorgonnal együtt ő is dezintegrálódotott, mi is azt kívántuk, hogy bárcsak ne halt volna meg, de könnyek között tettük ezt, mert úgy éreztük, az eltávozás végleges, ezért volt neki súlya. Ezt a súlyt vette el tőlünk a folytatás, amely azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy Eleven nem tűnt el, csupán átkerült az Upside Downba. Az alkotók erre soha nem szolgáltattak magyarázatot, ami talán nem olyan nagy baj, az viszont annál inkább, hogy túl korán hozták vissza Elt.

A lány ugyanis az évad kétharmadában nem csinál semmit. Bujkál. Tehetetlenségében vergődik. Rejtekét csak egyszer hagyja el, de ez a tévedések vígjátékába illő szcéna, melyben meglátja Mike-ot - azt a Mike-ot, akit fejben folyamatosan meglátogat, és tudja, hogy továbbra is fáj neki a hiánya -, ahogy felsegít egy másik lányt. Ó, hát már túl is tette magát rajta! Nincs is rá szükség... Valóban, az első hat részben semmi szükség El jelenlétére. Minden pillanat, amit a sorozat vele tölt, csupán időhúzás. És ha az évad egészét nézzük, mikor végre bevetik, hogy tegye, amit tennie kell, akkor is csupán egy dolgot tesz. Bezárja a kaput. Ja, nem: belépő gyanánt végez egy demo-doggal (hogy abban a jelenetben az amúgy falkában közlekedő lények miért csak szólóban képviseltetik magukat, az talány).

Faszántos frizura

Ellel együtt a sorozat másik sarokpontja, Mike is csak sodródik. Míg Dustin és Lucas görgetik előre az eseményeket, mi több, személyiségük is sokat fejlődik, addig Mike csak óg-móg, és csupán jelenlétével jelzi, hogy nos... ő is ott van.

3. Furcsa tettek, furcsább motivációk

Maradjunk még kicsit Elnél, pontosabban El és Hopper seriff kapcsolatánál! Hogy a lányát elveszítő rendőr miért érzi úgy, hogy gondoskodnia kell a szökésben lévő Elevenen, az teljesen érthető, átélhető, de hogy pont azok társaságától fossza meg őt, akik nélkül alig tud létezni - és fordítva -, az már szemöldökráncolásra ad okot. Hopper magyarázata az, hogy nem akarja veszélybe sodorni a gyerekeket azzal, hogy olyan tudással ruházza fel őket, melynek köszönhetően célpontokká válnak. Igen ám, de egyrészt igazán tudhatná, milyen veszéllyel jár az, hogy egy időzített bombát fürdet nitroglicerinben (egy egész éven át!), másrészt ha a gyerekeket figyelik, akkor őt meg pláne figyelik, hisz egy rendőr szava többet nyomna a latba a szerveknél vagy a sajtónál, mint néhány nagy fantáziával megáldott gyereké. Márpedig nem úgy tűnt, mintha Hopper különösebben ügyelne arra, hogy elfedje a nyomait, mikor az erdei háza felé veszi az irányt (minden nap). És mégsem bukott le soha.

Tetőfokára hág az izgalom

Normális körülmények között a srácok be lennének avatva El rejtegetésébe, a közös titok izgalmas és feszült szituációkat szülhetne, ám a készítők inkább a statikus felállás mellett döntöttek: te itt maradsz, te meg ott. A narratív leláncolás gyakori eleme a sorozatoknak, főleg amikor a készítők nem tudnak mit kezdeni azokkal a karakterekkel, akiknek korábban fontos szerepük volt. Ezúttal úgy tűnt, mintha a Dufferék nem tudtak megoldást találni arra a szituációra, hogy itt van nekik Eleven, a Stranger Things univerzum legnagyobb hatalommal bíró karaktere, aki jó eséllyel gyors megoldással szolgálna a legtöbb általuk felvetett problémára... Ha az utolsó epizódokra tartogatják El visszatérését (El például eddig tartott, mire összekaparta magát az Upside Downban), az a belépő kétségkívül drámaibb és hatásosabb lett volna. Vagy, és fájlalom, hogy ezt írom, de talán az lett volna a legjobb, ha vissza sem hozzák - kizárólag csak azért, hogy becsukjon egy ajtót (meg kinyisson néhány könnycsatornát Mike-nál).

4. Új belépők, gyors kilépők

Maxine, alias Mad Max képében új taggal - egy lánnyal! - bővült a gyerekcsapat. Megjelenése némi konfliktushoz, és még annál is több jellemfejlődéshez vezet Dustinnál és Lucasnál, ami derék, de magával a figurával sajnos nem sikerült bármit is kezdeni. Ott van a csapatban, többnyire rácsodálkozik azokra a dolgokra, amikkel mi, a nézők már tisztában vagyunk, illetve plusz egy főként azt teszi, amit a többiek. Van egy piperkőc mostoha bátyja is, akiben szintén több volt, mint amit végül kihoztak belőle.

Ragadd meg az alkalmat, ha már nekem nem sikerült!

Ennél is hervasztóbb Kali, azaz a 008-as elherdálása. Az évad az ő bemutatásával indít: hátborzongatóan izgalmas érzés látni, hogy más olyanok is vannak, mint El, ráadásul velük együtt a világ is kitágul, túllépünk Hawkins határán... hogy aztán hosszú epizódokon át ne is foglalkozzunk sem vele, sem a külvilággal. Végül Kali szerepe is arra korlátozódik, hogy a hetedik, az évadból, mi több, az egész szériából messze kilógó epizódban elárulja Elevennek, hogy ha őt ért fájdalomra összpontosít, akkor nagyobb lesz az ereje, aztán balra el...

5. Nincsenek új furcsaságok a nap alatt

Will ismét a túlvilág befolyása alá kerül, Joyce ismét aggódik, a házát pedig ismét furcsa panoptikummá alakítja át, hogy fenntartsa a kapcsolatot Will-lel. Kicsit talán túl erősek ezek a visszacsatolások. De alapvetően ezzel nem is lenne baj, ha társul újszerű problémák jönnének, de igazából csak mindenből több és nagyobb van, miközben minden ugyanolyan marad: egy demogorgon helyett egy falkányi demo-dog garázdálkodik a dimenziók között, a kapu két méteresről húsz méteresre tágul, és hőseinken kívül Hawkinsban továbbra senki sem sejt semmit: sőt, mintha rajtuk kívül nem is élne ott más.

...végül egy kis rehabilitáció

Félreértések elkerülése végett a Stranger Things továbbra is fantasztikus széria, amit nem lehet nem elég gyorsan befalni, és a folytatásnak sem minden lépése hibás. A Sean Astin által megformált Bob Newby remek adalék: tűnhet bármennyire pipogyának, végül hőssé nemesül anélkül, hogy túllépné a kereteit. Szintén üdítő új szereplő a Paul Reiser által megformált dr. Owens, aki tényleg más, mint Matthew Modine karaktere volt az első etapban. Tényleg empatikusabb, együttműködőbb figura, pedig adta volna magát, hogy a színész megint Burke-öt hozza az Aliensből, aki anno azt vallotta, hogy ő más, mint a Társaság korábbi emberei, aztán mégsem.

Bízz bennem, 1986 óta sokat változtam

Apropó Aliens: a popkulturális utalások a második évadban legalább olyan erősek, mint az elsőben, Dart és Dustin kalandjai visszacsatolnak a Szörnyecskékre, a demo-dogok támadása A bolygó neve: Halált visszhangozzák, a Willt megszálló démon elűzése pedig Az ördögűzőt idézik. De vannak ennél finomabb utalások is már akár a frizurák és öltözékek révén (a Szent Elmo tüzében használtak olyan módszert a haj belövésére, mint most Steve és Dustin, a Kockázatos üzletben pedig Rebecca DeMornay viselt pont ugyanolyan felsőt, mint most Nancy)...

...a hangulat és az atmoszféra - részben a fenti kapaszkodóknak köszönhetően - pedig továbbra is hamisítatlan. És ha hozzávesszük, hogy az 5-6. epizódot dirigáló Andrew Stanton remek dinamikát teremt a képekhez, az utolsó két epizód pedig végleg levetkőzi a sorozat sorozatjellegét, a mérleg összességében pozitív lesz. Jöhet a harmadik évad, csak legyen fókuszáltabb, ugyanakkor szabadabb is!

A Stranger Things elérhető a Netflixen, így nálunk is.

További cikkek a témában
Kommentek