Elkészült a magyar páncélozott harcjárműgyár épülete - Itt vannak a legfontosabb tudnivalók
Globál

Elkészült a magyar páncélozott harcjárműgyár épülete - Itt vannak a legfontosabb tudnivalók

Elkészült a zalaegerszegi Rheinmetall-üzem épülete és a létesítmény egyes üzemi moduljait is átadták ma. A gyárban első körben Lynx gyalogsági harcjárművek készülnek majd, kapacitása évi 45 jármű lesz, honvédségi használat mellett exportra is mennek majd az eszközök.

Ma ünnepélyes keretek közt átadásra került a zalaegerszegi Rheinmetall harcjármű-üzem épülete és első üzemi moduljai. A következő lépésben az üzemet felszerelik a gyártáshoz szükséges gépekkel, eszközökkel, a tesztüzem várhatóan az év második felében indul meg. A Lynxek sorozatgyártása várhatóan a 2023-as évben kezdődik el.

Az átadón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke, illetve részt vett az eseményen többek közt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is.

A Magyar Honvédség összesen 218 Lynx harcjárművet rendelt a Rheinmetalltól, ebből 172-t a zalaegerszegi gyárban készítenek majd el. A maradék 46 eszközt Németországban készítik el, úgy tudjuk, az összeszerelésük már elkezdődött.

A hazai használat mellett exportra is termelni fog a zalaegerszegi Rheinmetall-üzem. Magyarország eddig Szlovákiának nyújtott be ajánlatot a harcjármű-típus értékesítéséről, a szlovák kormány várhatóan nyáron dönt majd a beszerzésről.

Érdemes megjegyezni, hogy úgy tűnik, Szlovákiában is épül majd egy Rheinmetall-üzem; ez nemhogy nem zárja ki a magyar Lynxek beszerzését, de valószínű, hogy ha a szlovák döntéshozók pozitív választ adnak, a két üzem együtt fog működni egymással a harcjárművek, illetve ezek alkatrészeinek, felszerelésének legyártásában.

Szlovákia mellett természetesen számos más ország is szóba jöhet, mint az itthon gyártott járművek kliense, az orosz-ukrán háború miatt több európai ország is jelentős haderőfejlesztési programba kezdett, többek közt Németország is, ahol a következő 10 évre mintegy 100 milliárd euróval növelték a haderőfejlesztési keretet.

A zalaegerszegi üzem 500 embernek ad munkát, a Lynx harcjárművek gyártása mellett várhatóan kutatás-fejlesztési tevékenység is megvalósul majd a területen, illetve később más harcjárművek gyártására is sor kerülhet.

Érdemes megjegyezni, hogy az átadóról készült képeken a Lynx gyalogsági harcjárművek mellett feltűnnek még a Rheinmetall HX3 teherautói is az üzemcsarnokban. Az egyik egy műszaki jármű, a másik pedig egy 155 milliméteres löveggel van felszerelve.

Az alábbi videón a 10x10-es teherautó látható, löveg nélkül:

Úgy tudjuk, a döntéshozók tárgyalnak már ezeknek az eszközöknek a beszerzéséről és gyártásáról is, de végleges megállapodás még nem született. Különösen a 155 milliméteres, 10x10-es meghajtású önjáró löveg lehet érdekes, amely kiegészítheti a korábban beszerzett, jelenleg gyártás alatt álló Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackokat, illetve a tervezett amerikai rakéta-sorozatvető beszerzést is.

Címlapkép: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fische

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2153544064