Túlárazott gépekkel trükköztek az EU-s pályázaton, most büntetőper zajlik ellenük

MTI
Az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlására indult, többszázmilliós költségvetési csalás ügyében tartott előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék - tájékoztatott a bíróság sajtóosztálya közleményben szerdán.

Az ügyészség szerint az ügy másodrendű vádlottja családjához köthető két, alumínium öntvények gépi megmunkálásával foglalkozó cég a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében - gépbeszerzésekhez - vissza nem térítendő támogatásokra pályázott. Öt alkalommal a szokásos piaci árat meghaladó összegért szerzett be gépeket oly módon, hogy a vissza nem térítendő támogatás igénybevételéhez az elsőrendű vádlott által vezetett cégtől megemelt vételárat tartalmazó árajánlatot kért és kapott.     

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vádat. A másodrendű vádlott cselekményével okozott több mint 272 millió forintos kárból - végrehajtás útján - mintegy 70 millió forint megtérült.     

A büntetőügyben kedden megtartott előkészítő ülésen a vádlottak tagadták bűnösségüket, tárgyaláshoz való jogukról nem mondtak le, ezért a törvényszék áprilisban tárgyaláson bizonyítással folytatja a büntetőpert.

Címlapékp forrása: Shutterstock

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF