Amíg jelenleg a magyarországi vagyonlisták élén lévő szereplők vagyona sem éri el az egymilliárd dollárt, addig a következő évek látványos változásokat hozhatnak és 2025-re lesz legalább öt magyar dollármilliárdos - prognosztizál Karagich István, a Blochamps Capital Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezt a várakozást arra alapozza, hogy 2018-2020 között évi 10-12 százalékkal nőhet leggazdagabbak összesített vagyona, ennek hatásra pedig öt éven belül a 3 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkezők száma akár 50 százalékkal is emelkedhet. Ráadásul a magyar milliárdosok száma azért is emelkedik, mert miközben sok belépő az elitklubba, addig a kevés kilépő (egyre tovább élnek a magyarok is, egyúttal a legvagyonosabbak korfája a legszélesebb rész egyre feljebb tolódik).

Az idei harmadik negyedév végére Magyarországon a privátbanki szolgáltatók összesített vagyona 3977 milliárd forintra nőtt (az Erste Worlddel is számolva 4245 milliárdra) Blochamps Capital összesítése szerint, a 2016 végi 3860 milliárdról. Ez a dinamikus a bővülés 2012 óta folyamatosan zajlik, újdonság, hogy egyre markánsabb az új pénzek érkezése.

Az utóbbi időben több privátbanki szolgáltató is tovább emelte a belépési limiteket - ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek összesített száma 42,3 ezerre csökkent, a 2015-ös és a 2016-os 48 ezer körüli szintekről. Ez a változás jól látszik a privátbankárok számának alakulásán: idén szeptember végén a 382-en (Erste Worlddel 430 fő) dolgoztak, ez kissé elmarad a 2015 végi 410 főtől, valamint a múlt év végi 415 főtől.

A szakember szerint a következő éveket meghatározza, hogy az ügyfeleknek el kell fogadni: a korábbinál magasabb kockázat vállalása szükséges, mivel a megszokott hozamelvárásoktól elmarad a a hozamteljesítmény

Ezek a folyamatok alapvetően a világszerte zajlóktól: 2007 és 2017 között a dollármilliomosok száma globálisan 27 millióról 36 millió főre nőtt. A prognózisok alapján a következő években fennmaradhat a globális vagyonnövekedés üteme, így 2022-re elérheti a 341 ezer milliárd dollárt az összvagyon. Arra viszont soha nem volt még példa a történelemben, hogy a világ minden részén növekedve a gazdagok száma, márpedig most ez a helyzet - fogalmazott a privátbanki tanácsadó.

Karagich szerint az is jellemző, hogy változik a privátbankárok tevékenysége, mivel fokozatosan átalakul a vagyonos ügyfelekkel való kommunikáció: a hagyományok és értékek hangsúlyozása helyett a jövővel kapcsolatos víziók kommunikálása és a fogyasztási élmények, igények meghallgatása válik egyre hangsúlyosabbá. Fontos tudni, hogy a prognózisok szerint 2025-re az Y és a Z generációs adja a világ luxuspiaci fogyasztásának 45 százalékát.

Napi.hu