Kiemelt Partner

First Page

Hogyan segített a Google Partners program a First Page cégnek innovatív piacvezetővé válni a digitális marketingben?

First Page nagy szalagkép

Háttér

A First Page digitális marketingügynökség székhelye az ausztráliai Melbourne-ben van, de irodái Hong Kongban, Szingapúrban, Ausztráliában, Thaiföldön, Malajziában, Dubaiban, Panamában és Brazíliában is megtalálhatók. Kezdetben keresőoptimalizálási szolgáltatásokat nyújtottunk, majd a közösségimédia-marketing, a márkaépítés és a kockázatkezelés is bekerült a kínálatunkba. Több mint 2000 ügyfelet szolgálunk ki helyi, régiós és globális szinten. Az ügynökség 2013-as létrehozását követően hatalmas lépést tettünk előre a Google termékeinek és szolgáltatásainak értékesítésével, majd 2019-ben Kiemelt Partner lettünk.

Idézőjel ikon

„A kiemelt partneri státusz azonnal megteremti a bizalmat, így nekünk már csak a kampány részleteire és eredményeire kell figyelnünk. Végülis az a lényeg, hogy olyan megoldásokat nyújtsunk ügyfeleinknek, amelyekben nyugodtan megbízhatnak, hiszen tudják, hogy sikerüket egyaránt támogatja a Google és a mi cégünk."

Lars Maehler

Vezérigazgató, First Page

Tapasztalatunk a Google Partners programmal

Esettanulmány képe

A kiemelt partneri státusz segített továbbfejleszteni és finomhangolni alapszolgáltatásainkat a meglévő ügyfelek kiszolgálásához és az új ügyfelek megszerzéséhez. A Partners program erőforrásainak köszönhetően az ügyfelek bátrabban és nagyobb bizalommal vesznek részt a közös munkában.

A digitális marketing kimondottan gyakorlatias munka, de széles körű kutatásokra kell támaszkodnia. A Google kulcsfontosságú támogatást nyújt a legújabb hirdetési gyakorlatok felkutatásához. A Google Partners programban minden támogatást megkapunk ahhoz, hogy javítsuk helyzetünket az éles piaci versenyben.

Vezető pozíciónk megtartásában döntő szerepet játszanak például a folyamatos frissítések és a rendszeresen jelentkező új megoldások, amelyek javítják marketinges képességeinket, és segítenek a növekedésben. Ezekkel az eszközökkel számos olyan szolgáltatást nyújthatunk ügyfeleinknek, amelyekkel hatékonyabban kezelhetik az egyes csatornákat, és megvalósíthatják üzleti céljaikat.

A Google csapata a szaktudásunk bővítésében is felbecsülhetetlen segítséget nyújt. Azóta, hogy beléptünk a Partners programba, olyan képzésekben vehetünk részt, amelyek kellő tudással vérteznek fel bennünket ügyfeleink magas színvonalú kiszolgálásához.

Végezetül pedig a Google Partners program résztvevőiként ma már a digitális marketingszakértő szerepkörében is elnyerhetjük ügyfeleleink bizalmát. Ez nem csupán az új ügyfelek megszerzésében segít, de elengedhetetlen az ügyfélkapcsolat fenntartásához és a fiókteljesítmény növeléséhez is.

A kiemelt partneri státusznak köszönhető, hogy ügyfeleink nagyra értékelik az együttműködésünket. Fontosnak tartják, hogy egy Kiemelt Partner sokkal nagyobb méretekben, jóval átfogóbb és elismertebb szolgáltatásokat nyújt. Így az ügyfelek bátrabban vágnak bele a First Page által szervezett kampányokba, és gyakran tapasztaljuk azt is, hogy az ajánlatkérés során fontos számukra a kiemelt partneri státusz.

Büszkék vagyunk a Google Partnerségünkre. Szeretnénk a jövőben is a Google Partners program keretében fejleszteni vállalkozásunkat, és támogatni ügyfeleink sikerét.

A partnerkapcsolat értéke

1. listajel ikon

A Google Partners program segített megtartani ügyfeleinket és új ügyfeleket szerezni, miközben vezető pozíciónkat is megőriztük

2. listajel ikon

A kiemelt partneri státusz bizalmat ébreszt, és a hitelességet hangsúlyozza

3. listajel ikon

A program segít javítani szolgáltatásainkat, hiszen kampányaink a Google képzéseire támaszkodnak

Csatlakozzon a Google Partners programhoz még ma

Fejlessze a Google Ads terén szerzett szakértelmét, segítsen vállalkozásának kitűnni az ügynökségi piacon, és járuljon hozzá ügyfelei eredményeihez.

Csatlakozzon a Google Partners programhoz

Regisztráljon vállalkozása Google Ads-kezelői fiókjával.