A KOGART Galéria festészettörténeti előadásán készített és olvasmányaimmal kiegészített jegyzeteim.
Itáliában a quattrocento fő központja, mint láttuk, Firenze volt. A következő században viszont elsősorban Róma vonzotta a művészeket, de ők már nem azért mentek oda, hogy a romokat és az ókorból fennmaradt műveket csodálják, hanem, hogy pápai megbizatásokat teljesítsenek. Ugyanakkor ebben a században lépett az itáliai reneszánsz az úgynevezett “érett” korszakába, ezzel új fejezetet nyitva az európai művészetek történetében, hiszen innentől kezdve egészen a XIX. századig az európai művészet – a helyi jellegzetességek ellenére – viszonylag egységes lényegi vonásait tekintve.
A római reneszánsz festészetnek teljesen más a kontextusa, mint a firenzeinek. Firenzében a gazdag, befolyásos családok voltak a főmegrendelők, Rómában elsősorban pápai megrendeléseket kapnak a festők, szobrászok és építészek. A pápák viszont a híres római családokból kerültek ki, így az egyházi megrendeléseken kívül, a pápai család tagjainak is dolgoznak a városba érkezett művészek.
Ebben a korszakban kezd nagyon komoly presztízse lenni a festőknek, már nem csak mint sikeres műhelyek vezetőiként tekintenek rájuk, hanem mint művészekre is. A céhes kötöttség még mindig erős ezekben a körökben, de néhány festő, aki hírnévre tesz szert, kiszabadul a céhes korlátozások alól, önállóan vállal el megbízatásokat, és ezeket a saját feltételei szerint végzi el. Ehhez az is hozzájárult, főleg Rómában, hogy egymásután következett néhány olyan pápa, akinek fontos volt a művészet, és ők komoly mecénásai voltak ezeknek az “individualista” festőknek.
A legnagyobb megrendelések a Szent Péter-bazilika újjáépítése alkalmából érkeznek a festőkhöz. Az 1500-as év nagyon fontos volt Vatikán számára, ugyanis ez szent évnek számított, és ilyenkor sokkal több zarándokot vártak a városba, mint más években. Erre készülve az egész városban elindultak az építkezések és felújítások. A Szent Péter-bazilika újjáépítéséről II. Gyula pápa csak 1506-ban rendelkezett. Donato Bramante merész tervei alapján szerette volna felépíttetni az új templomot, de végül is az ellenkezések miatt (a terv nem volt tekintettel sem a keresztény templomépítés tradíciójára, sem az istentisztelet addigi céljaira, szokásaira), végül is nem ez valósult meg.
Ebben a kontextusban és környezetben alkotott, gyakran egymás mellett, a kor három nagy művésze: Leonardo da Vinci, Michelangelo és Raffaello.
artmargok.wordpress.com 