Közelkép, távolkép megatrendekkel – 1. rész

A társadalmak sokszor tapasztalják, hogy már évtizedek óta érthetetlen, nem kívánt jelenségek mutatkoznak a növekedésben, foglalkoztatásban, a népességben, természeti környezetben, a család modellekben, és más tényezőkben. Ezt nem nézhetik tétlenül, és egyre erőteljesebb rohamokat indítanak ellenük. A kormányok mindenütt azonos gondolkodásmóddal próbálnak javítani ezeken. A költségvetési forrásokat, és az állami erőfeszítéseket közvetlenül a nem kívánat felszíni tünetek saját országukon belüli, rövidtávú megszüntetésére irányítják. A helyzet azonban legtöbbször nem javul. A sok évtizedes kormányzati erőfeszítések, és a társadalmak egyöntetű akarata ellenére, mégis ugyanazok a problémák merülnek fel, de egyre erőteljesebben. Ennyi folyamatos kudarc után el kell gondolkodni azon, hogy biztosan jól látjuk a valóságot? Nem ülünk fordítva a lovon? Cikkünk három fejezete éppen ezt vizsgálja. Az első fejezet a szükséges elvi alapokkal foglalkozik. A második fejezet hat kiválasztott gyakorlati fejleményt, az un. megatrendet veszi szemügyre. A harmadik fejezet összegzi a mondanivalónkat.

ELVI ALAPOK

A közgondolkodás fogalma, és jellemzői

A kérdésünk megválaszolásához először tekintsük át a társadalmi közgondolkodás természetét, jellemzőit. A közgondolkodás a társadalom által közösen vallott axiómák, alapértékek, tételek logikailag egybefüggő rendszere, amely a valóság értelmezésére szolgál, és a társadalmi cselekvés irányát, kereteit határozza meg. A közgondolkodás tartalmát a társadalom evidenciáknak, magától értetődő igazságoknak tartja, fel sem merül, hogy egyáltalán lehet-e másként gondolkodni. Ha ezeket valaki mégis megkérdőjelezi, akkor szinte mindenki ingerülten fogadja és őrültségnek tekinti, vagy legyint rá. A közgondolkodás nemcsak a tömegekre, hanem a döntéshozókra és a vélemény formálókra is kiterjed. A társadalom lényegében csak az uralkodó közgondolkodáson belül képes a valóságot észlelni, értelmezni, és csak ennek a szabályai szerint tud cselekedni.

Dr. Németh Tibor közgazdász, pénzügyi szakközgazdász, megatrend-kutató, docens, Eötvös József Főiskola, Baja

A közgondolkodás mindig egy korábbi időszakban, a társadalom által tartósan átélt valóság hatására alakul ki. A lassú, és gyötrelmes átalakulását pedig az indítja el, ha egyre többször nem képes magyarázatot adni arra, ami körülöttünk történik, ha a gyakorlatban egyre több érthetetlen és megoldhatatlan probléma jelentkezik. A közgondolkodásnak hatalmas a tehetetlensége. Sokáig fennmaradhat akkor is, ha már megváltozott az a valóság, ami korábban létrehozta. Ha elszakad egymástól a valóság és a közgondolkodás, akkor a társadalom sokáig tanácstalan lesz, nem érti a világ mozgásait, azokat ellenséges káosznak, isteni büntetésnek érzi, és megpróbálja rekonstruálni a jól ismert múltat, kétségbeesetten kapaszkodik a régi, megszokott igazságokba. A változó valóság azonban előbb-utóbb kikényszeríti a közgondolkodás felzárkózását. Ebben lehet késlekedni, de elkerülni nem.

A közgondolkodást soha, senki nem írja le összefüggő elméleti rendszerként, helyességét nem bizonyítja tényekkel, számításokkal, a társadalmi beágyazottsága mégis sokkal erősebb, mint a tudományé. Ha egy új tudományos eredmény ellentmondásba kerül a közgondolkodással, akkor a társadalom a tudományos eredményt utasítja el, vagy a valóságtól távoli érdekességként, öncélú szellemi tornaként fogadja, amivel a való világban cselekvő embereknek nem kell foglalkozni.

A közgondolkodás a társadalmi folyamatokat semleges, magatehetetlen dolgokként szemléli, amelyeknek nincs az emberi akarattól független saját pályája, önmozgása. Ebben a felfogásban az emberi akarat a független, öndeterminált motor, a társadalmi folyamatok pedig a tőle függő következmények. Eszerint az előrehaladást is az határozza meg, hogy a cselekvő ember milyen okosan tervez, és milyen szakszerűen hajtja végre a terveit. Ha olyasmi történik, ami nem felel meg a céloknak, akkor azt nem az emberi akarattól független törvényszerűségnek értelmezi, hanem úgy, hogy valaki, valamit elrontott és felelős ezért. A közgondolkodás a saját tételeit, állításait örök és megváltozhatatlan igazságoknak fogja fel, úgy tekinti, hogy a világ mindig ilyen volt, és ilyen lesz.

A CIVILIZÁCIÓK VÁLTAKOZÁSA

A cikkünk elején feltettük a kérdést, hogy „nem ülünk fordítva a lovon?”. A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálni, hogy a valóság igazolja-e a mai közgondolkodás tételeit, szemléletét. Ehhez időben és térben nagyon szélesre kell nyitni a vizsgálati objektívet, távolképet kell készítenünk, mert a válasz nem a napjaink szűk, jól ismert részleteit mutató közelképekben van. Ahhoz, hogy megértsük azt, ami ma történik, röviden át kell tekintenünk az emberi történelmet. Kérem ezért az Olvasó türelmét. Nagyon messziről fogunk indulni, de célba érünk.

Az emberiség életét, előrehaladását az a mód határozza meg, ahogyan a létfeltételeit előteremti magának. A létfeltételek biztosításának a módja jelenti azt a kulcstényezőt, ami meghatározza a civilizáció társadalmi-gazdasági jellemzőit, és a közgondolkodását. Ameddig ez a kulcstényező alapjaiban nem változik, addig lényegében egyensúlyban van a civilizáció, és az előrehaladás ennek a keretein belül történik. A civilizáció egyensúlyi állapota több ezer év is lehet. Ha viszont a kulcstényező alapjai változnak meg, akkor felborul az addigi egyensúly és megállíthatatlan átalakulás indul el. Ez hosszú, keserves átmenettel a megváltozott kulcstényezőnek megfelelő új egyensúlyt, új civilizációt, s vele új közgondolkodást kényszerít ki.

A gyűjtögetés civilizációja

A legkorábbi időszakban a létfeltételek biztosításának a módja, kulcstényezője a gyűjtögetés volt. Ekkor az emberek a természeti javakat nem alakították át, tehát nem termelték, hanem lényegében változtatás nélkül összeszedték, és tárolás nélkül elfogyasztották azokat (gyűjtögettek, vadásztak, halásztak). A létfenntartás alanya az ember-természet rendszer volt, vagyis a természeti környezet adottságai és az emberek gyűjtögető munkája együttesen biztosították a faj fennmaradását.

Ebben a civilizációban a társadalmi jellemzők is a gyűjtögetéses módnak megfelelően alakultak. Vándoroltak, nem volt egyéni tulajdon, a javakat nem a munkarészvétel szerint, hanem a néhány tucat emberből álló horda fennmaradása szempontjából ésszerűen osztották el. Az irányítást a felnőttek tanácskozásaival, illetve az alfa egyed elve szerint szervezték, stb. Őseink közgondolkodása szerint csak ezek az állapotok lehettek természetesek, normálisnak. Minden ettől eltérőt elviselhetetlen őrültségnek tekintettek. A létfeltételek biztosításának a gyűjtögetéses módja, és az ezzel járó társadalmi és közgondolkodási jellemzők egymással harmonizáló egyensúlyi rendszert alkottak, ez volt a gyűjtögetés civilizációja. A gyűjtögetéses mód törvényszerűen csak ezt a civilizációs modellt tette lehetővé az egész Földön. Őseinknek nem volt választásuk, alkalmazkodtak ahhoz, amit akkor, az akaratuktól független, külső törvényszerűségek diktáltak.

A gyűjtögetésben a létfeltételek biztosításának két alapvető természeti korlátja volt:

1. A természetben található javak mennyisége és minősége esetleges, korlátozott. Csak azt tudták összegyűjteni, ami körülöttük volt.

2. A munkavégző emberek testi jellemzői is korlátozottak. Képtelenek megszakítás, és pihenés nélkül dolgozni, sok ezer tonnás súlyokat mozgatni, ezer kilométerekre ellátni.

A gyűjtögetés civilizációjának az alapképlete:

Az eredményesség nem elsősorban az emberi szorgalomtól, ügyességtől, a munkaidő hosszától függött – bár ezeknek is volt bizonyos szerepe – hanem döntően attól, hogy a körülvevő természetben éppen mi, és mennyi felhasználható akadt. Ha adott helyen a természeti környezetben kevés volt a létfenntartáshoz szükséges jószág, akkor ezen, sok, vagy ügyes gyűjtögető munkával sem tudtak érdemben segíteni.

Az emberi termelés civilizációja

A gyűjtögetés civilizációja úgy 10-15000 évvel ezelőtt, Föld néhány területén (pl. Termékeny Félhold) az első természeti korlátba ütközött, és megrekedt. A bejárható környezetben az elszaporodó emberek gyűjtögetéssel már nem voltak képesek eltartani önmagukat. Ez nem először fordult elő a faj történetében, de ezúttal nem kerültek a kihalás szélére, mert a szerencsés éghajlati és környezeti adottságok megnyitották az utat a létfeltételek biztosításának más módja előtt. Ekkor áttörték az első természeti korlátot, és elkezdték emberi munkával átalakítani és tárolni a természetben talált javakat, vagyis termeltek. Állatokat tartottak, növényeket ültettek. Az emberi termelésben, alapjaiban változott meg a kulcstényező. A létfenntartás alanya már nem az ember-természet rendszer, hanem maga a termelő ember a szaktudásával, módszereivel, szerszámaival.

Az emberi termelés civilizációjának az alapképlete:

Minél többet és minél fejlettebb szerszámokkal, eszközökkel, módszerekkel dolgozik az ember, annál jobb az eredményesség, csaknem függetlenül a természeti adottságoktól.

Az új kulcstényező nem egy csapásra alakította át a társadalmat, a gazdaságot, és a közgondolkodást. Az emberek eleinte úgy gondolkodtak, hogy a termeléssel csak az addig megszokott életüket teszik kényelmesebbé, biztonságosabbá, de ennél sokkal több történt. Az emberi termelés megjelenése anélkül, hogy ezt az őseink akarták volna – elindított egy hosszú, és az egész társadalmat, a gondolkodásukat, tehát önmagukat is átalakító, megállíthatatlan láncreakciót, az első civilizációs átmenetet. Ez, az addigi életük minden elemét gyökeresen felforgatta, totális társadalmi-gazdasági változás történt, semmi nem maradt olyan, amilyen korábban volt. Cikkünkben – Naisbitt fogalmát felhasználva – a kulcstényező megváltozása által kiváltott láncreakciószerű folyamatokat megatrendeknek hívjuk. A sokáig tartó első civilizációs átmenetben az embereket rajtuk kívülálló, és számukra ismeretlen törvények hajszolták előre. Rákényszerültek a letelepedésre, ugrásszerűen megnövekedett a népesség, létrejött a piac, a tulajdon, a pénz. A társadalmak osztályokra, rétegekre tagozódtak, hatalmas államok jöttek létre, a hordákat felváltották a vérségi alapon szerveződő formák, majd a nukleáris család, megváltozott az elosztás módja, stb.

Az átmenetben keverednek a régi és az új civilizáció elemei, minden forrong, semmi nem állandó, csak az új civilizációba tartó változások iránya. Ezt őseink bizonyára nagyon nehezen élték meg. Nem maradtak kapaszkodóik, nem értették, hogy mi, miért történik velük, egyáltalán nem látták előre, hová tart ez az út. Gyakran akaratuk és az addigi gondolkodásuk szerint érthetetlen, ellenszenves lépésekre kényszerültek. Bármennyire idegenkedtek azonban az új világ kényszereitől, mégsem fordultak vissza, mert az emberi termelés a korábbiakhoz képest megsokszorozta a rendelkezésükre álló javakat és a létbiztonságukat. Az új kulcstényező kikényszerítette a közgondolkodás változását is. Lassan az új körülményeket kezdték normálisnak tekinteni, és ez előbb-utóbb új közgondolkodássá szilárdult bennük, ezzel lezárult az első megatrend csomag. Kényszerből alkalmazkodtak, s maguk is megváltoztak. Kiteljesedett az új egyensúlyi rendszer, az emberi termelés civilizációja, amelynek a legalapvetőbb jellemzői ezúttal is lényegében az egész Földön azonosak voltak.

Az emberi termelés civilizációja hosszú évezredekig rendkívül sikeresen haladt előre, megsokszorozódott az emberiség létszáma, tudása. A civilizáció technológiai fejlődése azoknak a szerszámoknak, és módszereknek a tökéletesítésére irányult, amelyekkel a munkavégző ember testi adottságait terjesztették ki. Bármennyire is javultak azonban ezek a szerszámok és módszerek, ezzel a létfeltételek termelése még nem törhetett ki az ember testi korlátai közül. Változatlan maradt az is, hogy a termelés eredményessége az emberi munka mennyiségétől és az egyre javuló minőségétől függött.

Átmenet a gépi termelés civilizációjába

Az emberi termelés civilizációja a XIX. század eleji nyugat-európai manufaktúrákban elérte a csúcsát, egyúttal a végpontját. Az emberi termelésben ennél magasabb szint már nem érhető el, tehát ez a mód is megrekedt. Ekkor a termelésben megjelent gép, amivel az ember áttörte a második természeti korlátot.

A gépnek három olyan tulajdonsága van, amivel a termelés kitörhetett az ember testi korlátai közül:

• A gépet meghajtó, gyakorlatilag korlátlan erejű külső energia nincs helyhez, természeti fejleményhez, és állati erőhöz kötve.

• A szerszámmal ellentétben a gép szerkezetének a kialakításakor nem kell tekintettel lenni az ember testi adottságaira. Ezért a gép lehet az embernél gyorsabb, pontosabb, erősebb, dolgozhat az embertől távol, elviselhetetlen körülmények között, megszakítás nélkül, stb.

• Lényegében korlátlanul beépülhet a tudás a gépbe. A gépek megjelenése lehetővé tette olyan új tudások megszületését, amelyekről korábban, az emberi termelés civilizációjában szó sem lehetett. (Pl. elektromosság, távközlés, petrolkémia, metallurgia, informatika, atomenergia stb.) Az új tudások beépültek a még újabb gépekbe, ami további, újabb tudások megszületéséhez vezetett. Ezt a viharos önerősítő folyamatot már nem gátolják az ember testi korlátai.

Ez a ma is tartó folyamat ismét megváltoztatta a civilizáció kulcstényezőjét, ezzel elindult a máig tartó második megatrend csomag. A létfenntartás alanya már nem a szerszámokkal termelő ember, hanem az ember-gép rendszer. Ez azt jelenti, hogy a termelést három tényező, a termelő folyamatban közvetlenül résztvevő ember, a gépi szerkezet, és a gépbe beépülő tudás együttes rendszere végzi.

A gépi termelés megjelenésével megváltozott a technológiai fejlődés jellege is. Az új gépi technológia már nem a termelő folyamatban közvetlenül résztvevő ember testi adottságait terjeszti ki. A hatása ellenkező előjelű. A termelésből folyamatosan kiszorítja a közvetlen emberi jelenlétet, és erősíti a gépi mozzanatot, ideértve a gépekben tárgyiasult tudást is. Eleinte a gépek elsősorban az izommunkában, és a szállításba helyettesítették az embert. Majd a gépi részvétel fokozatosan kiterjedt az ellenőrzésre, irányításra, vezérlésre, a veszélyes közegben végzett munkára, a szellemi rutinmunkára, a tervezésre stb.

A gépi termelés civilizációjának az alapképlete:

A termelésben minél jobban erősödik a gépi mozzanat – beleértve a gépekben megtestesült tudást is – és minél jobban kiszorul a közvetlen emberi részvétel, annál jobb lesz az eredményesség.

A jelek szerint a termelésben a közvetlen emberi munkarészvétel csak a kreativitásban, a tudás létrehozásában, valamint az embertől embernek nyújtott szolgáltatásokban3marad meg, a többi területről fokozatosan kiszorul. A kulcstényező megváltozása ezúttal is egy újabb civilizációs fordulat epicentrumát jelentette. A Föld egészét tekintve hosszú ideig még egyaránt jelen vannak az, emberi, és a gépi termelés elemei. Kezdetben – a mai fejlett világban – a termelés kulcspontjain terjedt a gépek használata. Lassan, 100-150 év alatt meghódították a teljes gazdaságot, a háztartásokat, a kommunikációt, közlekedést, egészségügyet, a települések működését, a hadseregeket stb.. A fejlett világban mára lényegében kialakult az egybefüggő gépesítés rendszere. Itt a további fejlődés már nem a gépek térfoglalását jelenti, hanem a gépek egyre nagyobb tudását. A fejlődő világban a gép, érdemben a 20. század eleje, közepe táján jelent meg. Itt még nem alkot egybefüggő rendszert, hanem egyelőre a teret foglalja el.

A Föld jelenleg a második civilizációs átmenetben van. Még távol vagyunk a minden szempontból kifejlett gépi termelés egyensúlyi civilizációjától, de arra tartunk. Nem nehéz észrevenni, hogy a mostani civilizációs átmenetet is egy természeti korlát áttörése és ezzel a kulcstényező megváltozása indítja el, most is totális átalakulás történik a társadalomban és a gazdaságban. Ezúttal is minden forrong, semmi nincs egyensúlyban, nincsenek stabil igazságok, kapaszkodók. Semmi sem állandó csak a változások iránya az. Természetesen ezt a civilizációs fordulatot is nagyon nehezen éli át és érti meg a mai ember, mert a gondolkodása a múlt viszonyait tükrözi. A társadalom, és vele a közgondolkodás átalakulása ezúttal is nagy késéssel követi az ember-gép rendszer térfoglalását. Ebben az átalakulásban, az első civilizációs átmenethez hasonlóan – az egyik társadalom előrébb, a másik hátrébb tart, de mindannyian ugyanarra haladunk. Visszafordulni most sem lehet.

A MEGATRENDEK TERMÉSZETE ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZERE

A második civilizációs fordulat legalább annyira ismeretlen és ellenszenves a mai ember számára, mint az első volt az őseinknek, az utat most sem látjuk előre. A cselekvő emberiség nem tehet mást, minthogy a gyakorlatban járja be ezt az utat. Van azonban némi lehetőségünk arra, hogy a tudomány segítségével kipuhatoljuk az új civilizáció felé vezető pálya fontosabb jellemzőit, irányát. Az átmenetben ugyanis számos olyan hosszú távú és az egész Földön érvényesülő gyakorlati megatrend bontakozik ki, amely sokat elárul korunk valódi természetéről és mozgásirányáról. A megatrendek megismerésével tudjuk majd megválaszolni, hogy a mai közgondolkodásunk mennyire tükrözi a valóságot. Mielőtt megismerkednénk a kiválasztott megatrendekkel, tekintsük át ezek természetét.

• A gyakorlati megatrendek általában nem láthatók közvetlenül, mert a napi, felszíni látszatok szűkebb részletei, több rétegben eltakarják azokat. A közgondolkodás általában nem tud a megatrendekről, figyelmét lekötik a felszínen látható, rövid távú, nemzeti vonatkozású események, például a hazai éves népszaporulat, a növekedés éves visszaesése, árfolyamváltozások, a munkanélküliség egy-két százalékos növekedése.

• A megatrendek hosszú távon és az egész Földet átfogóan érvényesülnek, ezért csak időben és térben nagy távlatokat átölelő módszerekkel lehet azokat észlelni. Minél jobban belemerülünk a szűkebb részletek világába, annál jobban elveszítjük a szemünk elől a megatrendeket. A megatrend szemléletmód lényege az, hogy a valóságot távolról, az egészre tekintve vizsgáljuk, hogy „meglássuk a fától az erdőt”.

• Nem lehet a valóság minden egyes fejleményét, jelenségét közvetlenül a megatrendekből levezetni. Az egyes fejlemények alakulásában nagy, olykor döntő súlya van a véletleneknek, a személyiségeknek, a kisebb hatótávolságú eseményeknek. A fejlemények sokasága együttesen és hosszú időtávon azonban elkerülhetetlenül a megatrendek pályáján mozog. Ezért rövid időtávú, vagy lokális példákkal nem lehet sem cáfolni, sem igazolni a megatrendeket.

Ebből világossá válik, hogy milyen módszerrel lehet a megatrendeket kutatni. Csak a hosszú távon, az egész Földön érvényesülő trendeket vizsgálhatjuk, és nem merülünk el az egyes országok néhány éves, vagy hónapos fejleményeiben.

HAT KIVÁLASZTOTT GYAKORLATI MEGATREND A SZÁMOK TÜKRÉBEN

A gyakorlati megatrendek bemutatásához hat példát választottunk ki, a következő szempontok szerint:

• Érintsék a gazdaságot, a munkaszükségletet, a népesedést, a családmodelleket, a természeti környezetet, hogy átfogó képet adjunk a megatrendek világáról.

• A mai világban kiemelt fontosságúak legyenek ezek a trendek.

• Lehetőségünk legyen a trendek megalapozott, számszerűsített bizonyítására.
Hangsúlyozzuk, hogy a kiválasztott hat megatrend mellett a társadalom minden területén (pl. pénz, nemzetek stb.) továbbiak találhatók, de a többségükről még nem is tudunk eleget.

A hat megatrend a következő:

• A népesség létszámának a megatrendje
• A pénzbeli növekedés megatrendje
• A reáliák növekedési megatrendje
• A munkaszükséglet megatrendje
• A természeti környezet megatrendje
• A családformák megatrendje

Az elemzés a folytatásban következik.

2017. június 8-án kerül megrendezésre az Open Source Circular Economy Days, vagyis a Nyílt Forrású Körforgásos Gazdaság létrehozását szorgalmazó nemzetközi rendezvénysorozat, amelyhez az Envienta nonprofit szervezet, illetve az Életfa Kulturális Alapítvány is csatlakozott. A “Közösségi jövő – A tudásmegosztás napjai” elnevezésű tematikus programot Budapesten a Dürer Rendezvényház 3-as termében szervezzük. Az eseményről itt tudhat meg többet.