A legújabb filmben a Michael Keaton játszotta Keselyű a főellenség, aki a Bosszúállók első közös kalandját jelentő, a földönkívüliekkel vívott New York-i csata nyomán visszamaradt, idegen eredetű technológia begyűjtésével foglalkozik, amíg egy másik cég ki nem golyózza a vállalkozását. Ettől kezdve illegalitásba vonul, és lopott idegen technológiából készít különféle kütyüket bűnözők számára, de saját repülőalkalmatosságot is kifejleszt.

A történet azonban nem csupán a jó és rossz közötti, cgi-vel felturbózott bunyóról szól, a középpontban sokkal inkább a gimnazista kamaszfiú problémái állnak, akinek tipikus, félszeg, esetlen srácként kell feldolgoznia, hogy emberfeletti szuperképességekre tett szert.

amelyben a főhősnek meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt az iskolában, a magánéletben és szuperhősként úgy, hogy vállait a mindezekhez kapcsolódó szuper felelősség nyomja. Hál’ istennek azonban nem szájbarágós, melodramatikus történetet kapunk, a film nem veszi komolyabban magát az indokoltnál, a Pókemberre jellemző humor sem hiányzik, és a sztori – bár néha kissé lötyög, van benne némi üresjárat – kimondottan élvezetes.

Köszönhető ez a jó forgatókönyv mellett a főszerepet játszó Tom Hollandnek, aki telitalálatnak bizonyul, megjelenésében és gesztusaival is teljes mértékben a képregénybeli karakterhez hűen kelti életre Peter Parker figuráját. Az antagonistát játszó Michael Keatont pedig nem kell bemutatni, ő is kimondottan jól játssza a Keselyű karakterét – külön geg, hogy a nagy sikert arató Birdman után egy újabb „madárkaraktert” alakít.

Mindent összevetve kijelenthető, hogy a Pókember – Hazatérés nem tökéletes ugyan, de az eddigi próbálkozások közül a legjobban sikerült adaptáció, a rajongók számára kötelező, és ígéretes újrakezdés a karakter számára.