2024.02.11. 09:49
Meghalt Belénessy Csaba (1949-2024)
Életének 75. évében elhunyt volt munkatársunk.
Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban, Nagykanizsán, a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző kara magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.
1968-1981 között a Zsolnay Porcelángyár művezetője, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1981-ben a Pécsi Rádióhoz került, 1984-1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982-1989-ben a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette. 1989-ben A Helyzet című dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990-92-ben a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője, közben, 1992-1996-ben a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is.
1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.
1997-2004 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000-2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. 2004-2005-ben a Duna TV alelnöki székét foglalta el. 2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak.
2008. január 1-jétől az MTI Zrt. stratégiai alelnöke, 2010. november 18-án az MTI vezérigazgatójává választották. 2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks tanácsadója volt.
Öt lány, Réka, Blanka, Borka, Anna és Lili apukája, három unoka, Leo, Zorka és Zsófi nagypapája volt. Belénessy Csabát a Dunántúli Napló és a kiadó, a Mediaworks Hungary Zrt. saját halottjának tekinti.
Csaba emlékére
Ültünk egy unalmas konferencián Porto legjobb szállodájában. Én, a kezdő újságíró, akit a cég küldött ki tanulni, és Csaba, az alelnök. Egyszer odasúgott: nincs itt valami érdekesebb hely?
Estig kóboroltunk a folyó menten, ültünk a vashíd alatt a kis éttermekben. Sztorizott, sziporkázott, élveztük a napot. Ahogy utána még sokszor. Csaba nagyon tudott élni, és nagyon szeretett is. Ezért felfoghatatlan, hogy nincs többé.
Kisfiam! Így szólított minket, fiatal újságírókat. Úgy mentünk hozzá értekezletre, hogy tudtuk: még a szidásban is szeretet és humor lesz. És minden viccben volt valami komoly is. Velünk együtt fiatalok százai köszönhették neki, hogy újságírók lettek. Felismerte a tehetséget – és eget adott neki.
Aki egyszer dolgozott neki, az – ha bajba került – számíthatott rá, a legnagyobb munkaközvetítő volt, akit csak ismertem.
Tanított. Hogyan álljunk fel a legmélyebbről, mit kell komolyan venni, és mit nem szabad. Kik a barátok, és hogyan kezelje az ember őket.
Mert a barát az barát, még ha rossz is. Ezt gyakran mondogatta.
Most úgy vakarom a fejem, ahogy ő szokta... Hiányzol barátom, jó utat!
Velkovics Vilmos
