Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne.
Brutálisan szennyezett a levegő ezekben a magyar városokban: tízezreknek megy rá az egészsége
Közzétette a legrosszabb légszennyezési értékeket mérő állomások listáját a KSH: mint kiderült a nitrogén-dioxid esetében például Várpalotán az érzékelt mennyiség meghaladta az éves határértéket 2022-ben. A szálló por pedig a Sajó völgyének környékén okoz komoly problémákat. A Pénzcentrum összeszedte azt is, hogy pontosan milyen egészségkárosító hatásai vannak az egyes szennyezőanyagoknak.
Egy nap sem telt el az évből, már riadót fújtak több magyar településen is a levegő rossz minősége miatt. Mint beszámoltunk róla, Salgótarjánban, valamint a Sajó völgyének három településén, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren volt kifogásolt a levegő minősége. Sőt, a szálló por miatt az év utolsó napjaiban veszélyesnek minősítették a levegőminőséget Sajószentpéteren és Kazincbarcikán.
Ahogyan a KSH körképéből kiderült, a helyzet nem túlzottan fényes több más településen sem, százezrek lehetnek kitéve a veszélyes légszennyező anyagoknak. 2022-ben a vizsgált szennyezőanyagok közül a következő mérőállomásokon regisztrálták a legnagyobb levegőszennyezettségi értékeket: Sajószentpéter, Sport utcában PM2,5-ből (legfeljebb 2,5 mikrométer átmérőjű szálló porból), Miskolc, Búza téren PM10-ből, Nyírjes, vidéki háttérállomáson ózonból, Szeged 2, Rózsa utcában kén-dioxidból, Várpalota, Szent István úton nitrogén-dioxidból, Pécs, Szabadság úton nitrogén-oxidokból.
Ezek közül több mérőállomás elhelyezkedése olyan, hogy a közelében jelentős károsanyag-kibocsátású ipari létesítmény található, valamint a földrajzi viszonyok sem segítik a szennyezettség enyhítését - tette hozzá a statisztiksai hivatal. Megnyugtattak, az éves határértékeket 2022-ben a PM2,5 és a PM10, valamint a kén-dioxid tekintetében egyik mérőállomáson sem haladta meg az átlagos légszennyezettség.
Ugyanakkor a nitrogén-dioxidnál Várpalota, Szent István útnál haladta meg az éves határértéket az éves átlagos légszennyezettség. Az ózonnál a legtöbbször a Százhalombatta 3, Liszt Ferenc sétány mérőállomáson haladta meg a légszennyezettség a hosszú távú célkitűzést.
A nitrogén-oxidoknál 2011-től megszűntek a határértékek. A kén-dioxidnál óráshatárérték-túllépés csak a Szolnok, Ady Endre úti mérőállomáson fordult elő. A nitrogén-dioxid esetében a leggyakrabban Várpalota, Szent István úti mérőállomáson fordult elő óráshatárérték-túllépés. A PM10-nél a legtöbbször a Sajószentpéter, Sport utcai mérőállomáson fordult elő napi határérték-túllépés.
Mint az NNGYK ismertetőjéből kiderült, a Levegőhigiénés Index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első kategória az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen és a negyedik a veszélyes minősítésű. A határértékek az alábbiak szerint vannak meghatározva:
A hatóság szerint a legfontosabb kültéri légszennyező források közé tartozik a helytelen lakossági tüzelés, a kerti hulladék és az avar égetése, illetve a közlekedés, illetve a mezőgazdaság hozzájárulása is említésre méltó. Ám, mint felhívják a figyelmet, a közhiedelemmel ellentétben az ipar nem tartozik a legjelentősebb légszennyező szektorok közé a mai Magyarországon.
Milyen káros hatása van a szennyezőanyagoknak?
Kevesen tudják, hogy pontosan milyen káros hatásai vannak ezeknek a szennyezőanyagoknak, ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kén-dioxid légzőszervi megbetegedéseket okozhat, például hörghurutot, irritálja az orr nyálkahártyáját, a légcsövet, a tüdőt a szemet. Súlyos esetben okozhat asztma-szerű reakciót, reflexes gégegörcsöt és légzésbénulást is okozhat. Emellett, ha vízzel érintkezik, kénsav keletkezik belőle, ezt hívja a köznyelv savas esőnek, rendkívül káros a környezetre is.
A nitrogén-dioxid egy irritáló hatású gáz, a közlekedési eredetű légszennyezés velejárója: a nedves légúti nyálkahártyához kapcsolódva salétrom-savvá alakul, helyileg károsítja a szöveteket. Felszívódva a véráramba jut, ahol a hemoglobin molekulát methemoglobinná oxidálja, így az nem képes oxigént szállítani a szervekhez. Így pedig csökkenti a tüdőfunkciót is, magas koncentrációja esetén a légutak összeszűkülnek, ez az asztmások esetében különösen veszélyes. Mindemellett a nitrogén-oxidok magas koncentrációja a kutatások szerint hozzájárul a szív és tüdő betegségeihez, valamint csökkenti a szervezet ellenállóképességét a légúti fertőzésekkel szemben.
A PM10, azaz ismertebb nevén szálló por szintén javarészt a közlekedésből származik, a 10-es szám azt jelenti, hogy a porrészecskék 10 mikronnál is kisebbek, így ez képes lejutni az ember mélyebb légútjaiba. A légzőszervi betegek, mint például az asztma vagy bronchitisben szenvedők, állapota súlyosbodik, amennyiben belélegzik a port. Ez csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel és toxikus anyagokkal szemben. A por részecskéi magukba szívják a toxikus anyagokat, mint például fémeket, karcinogén és mutagén anyagokat, továbbá baktériumokat, vírusokat és gombákat, és hozzájárulnak ezek bejutásához a szervezetbe.
Ennél is veszélyesebbek a PM2.5 részecskék, amelyek 2,5 mikronnál is kisebbek, mélyen bejutnak a tüdőbe, és irritációt okozhatnak a légzőrendszerben. Hozzájárulhatnak a légzőszervi betegségek, mint például az asztma és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), súlyosbodásához. Ráadásul szív- és érrendszeri problémákhoz vezethetnek, beleértve a szívbetegségeket, a szívritmuszavarokat és a magas vérnyomást. Ezek a részecskék bejutnak a véráramba, és szisztémás hatást gyakorolhatnak. Hasonlóan a PM10-es részecskékhez, ezek is magukba szívhatnak különféle méreganyagokat, nehézfémeket.
Az ózon (O3) felsőlégúti irritációtól kezdve komolyabb egészségügyi problémákat is előidézhet. Az ózon élettani hatásai közé tartoznak a légzőszervi irritációk, tünetekként köhögést, torokfájást, orrfolyást és légszomjat tapasztalhatunk. A légzőszervek irritációja miatt az ózon súlyosbíthatja az asztmás tüneteket, például a légszomjat és a köhögést. Hosszabb távú expozíció esetén az ózon növelheti a krónikus légzőszervi betegségek, például a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásának kockázatát. A magasabb ózonkoncentrációkhoz kapcsolódóan nőhet a szívbetegségek kockázata, és hatással lehet a vérnyomásra. Az immunrendszer működését is befolyásolhatja, növelve a fertőzések kockázatát.
Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Előretörtek az oroszok, ezreket evakuálnak az ukránok Harkiv megyéből
- Megsorozta az orosz olajfinomítókat Ukrajna, lángolt a Lukoil létesítménye - videó
- Négy hét múlva lesznek a választások Magyarországon - itt vannak a tudnivalók
- Gond van a világ egyik legismertebb szószával
- Házrobbanás - emberölés kísérlete miatt nyomoznak
- Forró témák a napirenden - Ukrajna egyik legelszántabb támogatója elnököt választ